Magyar Nemzet, 1999. december (62. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-04 / 283. szám
1999. december 4., szombat Színválaszték Nézem a fővárosi színházak decemberi programját. Bemutató bemutatót követ, szinte egymást tapossák a premierek, vannak napok, amikor egyszerre három-négy teátrum is első estére invitál, mintha az év, egyben az évszázad utolsó havában úgy éreznék, pótolniuk kell mindazt, ami elmaradt. (Vagy ha jóindulatúak vagyunk, úgy is mondhatjuk, karácsonyi, újévi meglepetésnek szánják a bizonyára nagy igénnyel készülő, nemes produkciókat nézőiknek.) De vessünk egy pillantást a listára. Sokszínű, látványos a választék. Van itt minden, tragédia és komédia, ami a klasszikusok közül ránk maradt, a múlt században, vagy éppen a század derekán született, még a hatvanas-hetvenes esztendőket is idézi darab. Shakespeare-től Schillerig, Tennessee Williamstől (ő több kiadásban is szerepel) Daphne du Maurierig, Csehovtól Franz Wedekindig, Molnár Ferenctől Szakonyi Károly évtizedekkel ezelőtti színjátékáig tart a sor, amelyet Szilveszter napján Mikszáth Kálmán regényének adaptációja zár Müller Péter színpadra alkalmazásában. Szép ívű sor, ha úgy tetszik, s persze ha az előadások is jó színvonalúak, tehetségesek lesznek. Csak egyvalami hiányzik, igazi mai alkotás. Szomorú- vagy vígjáték, rólunk szóló, napjainkról beszélő színmű. Valami olyasmi, ami megpróbálja a kort idézni, amelyben élünk, nem áthallásokkal, nem távoli világból üzengetve - hisz tudjuk jól, ennek az ideje már lejárt, s nincs is ok új életre kelteni, hanem innen, nekünk szólva. Hogy mi ennek a nagyvonalú, gazdagságában mégis hiányérzetet keltő műsorrendnek (amely az igazság kedvéért tegyük hozzá, nemcsak Budapestre, de a fővároson kívüli színházakra is jellemző az oka? A színházvezetők, a színház alkotóinak kényelmessége, biztos siker iránti vágya, tán az a gondolat, hogy a századot búcsúztatva, az újat köszöntve, s közelegve az új évezredhez jobbnak és szükségesnek látják, hogy még egy pillantást vessenek arra, ami elmúlt, amitől búcsúzunk? Mindez lehetséges. De jó lenne hinni, hogy a búcsút, a számvetést a múlttal most már a jelenre pillantás követi. (zóna) Index Aki egyszer rákerült a meghívottak listájára, és hétről hétre kapja a galériák, múzeumok egyre szaporodó invitálásait, egy idő után úgy érzi, hogy elsüllyed közöttük. Kezdetben még fejben tudja tartani, hol milyen kiállítás nyílik meg, és hová mikor kell vagy szeretne ellátogatni, de később már összekavarodik minden, s amikor végre eljut a kiállítóterembe, sorozatosan tapasztalja, hogy lekésett valamiről, a kiállítás már bezárt, mert nem tudta megjegyezni, meddig tart nyitva, vagy rossz helyen kereste, amit látni akart. Ilyenkor megpróbál rendet teremteni. De hiába kísérli meg sorrendbe szedni a meghívók tömegét, egyikmásik mégiscsak elkallódik, kicsúszik a kupacból, elkerüli a figyelmét. Ezt élte át sorozatosan az a két festőművész is, aki elhatározta, ennek véget vet, és megregulázza a tárlatok, múzeumi kiállítások széteső tömegét. Kapóra jött nekik, hogy ez év áprilisában a Margit utcai Balassa Könyvesboltban, ahol a csöppnyi helyiségben rendszeresen helyet szorítanak a kortárs képzőművészetnek is, kiállításuk nyílt. Menesi Attila és Christoph Rauch így elhatározta, hogy ezúttal nem festményeiket fogják kiállítani, hanem azt a grafikai terméket, amelyet arra találtak ki, hogyan lehet eligazodni a tárlatok között, így született meg az Index. Az összehajtogatott, könnyen zsebre vágható színes kartonlap, amely a művészet helyszíneit tartalmazza, s nem csupán felsorolja, hol milyen kiállítás látható, de térképet is mellékel a szöveghez, így pontosan láthatjuk, a felsorolt múzeumok merre vannak. A tájékoztató rövid időn belül óriási népszerűségre tett szert, és a turistáktól a szakemberekig, az iskolásoktól a nyugdíjas nénikékig sokan keresik, használják, örülnek neki. A két művész tartja kézben azóta is, ők jelentetik meg kéthavonta a kiadványt, ők gondoskodnak arról is, hogy eljusson a legtöbb galériába, ahol ingyen hozzájuthat bárki. Kiadványukat a Fővárosi Önkormányzat turisztikai és kulturális bizottsága, valamint a Független Művészeti Csoportok Társasága, a LIGA támogatja. A nagyszerű kiadvány hatvan budapesti művészeti színhelyet sorol fel címmel, műsorral, nyitvatartási idővel, ezenkívül a nagyobb városok fontosabb múzeumai közül is néhányat. A mostani, november-decemberi szám már a harmadik a sorban. Menesi Attila és Christoph Rauch most azt tervezi, hogy jövőre valamelyik festékgyárat kérik fel, hogy támogassa kiadványukat, így minden második hónapban más-más színben jelenhetne meg az okos nyomtatvány. (fekete) Fókusz A Magyar Nemzet galériája A török veszedelmes előrenyomulása miatti rémületükben Selmecbánya polgárai röviddel azelőtt felszentelt, műgonddal kialakított nagytemplomukból erődítményt építettek. Egykori főoltárát ékesítette az a két nagyméterű faszobor, mely ma a helyi múzeum kincse. A felvételt, melynek fenti részletét látjuk, Divald Kornél készítette, felvidéki leletmentő útja alkalmával. Jóllehet, a szoboralak mindkét karja, attribútumaival együtt hiányzott, felfedezőjük és a helyi hagyomány is a tizennégy segítő szent egyikét, Borbálát látta benne. Igen elterjedt középkori tiszteletéről több, máig megmaradt emlékünk tanúskodik. Alakját nemcsak a szárnyasoltárok festett vagy faragott szentjei között találjuk, de felfedezhetjük a trencséni házioltáron, egy besztercebányai miseruha hímzésén is. Bizonyára nem véletlen, hogy ezek a városok őrizték meg legtöbb képét, hiszen az állandó életveszedelemben dolgozó bányászok értelemszerűen ajánlották magukat a váratlan halált elhárító szent oltalmába. December negyedikei emléknapjáról már a Pray-kódex miserendje megemlékezik, legendáját az Erdy-kódexben olvashatjuk. Az előkelő születésű, szép leányt apja egy toronyba zárva igyekszik megóvni a kereszténység megismerésétől. Ennek ellenére Origenes alexandriai egyháztudós segítségével megkeresztelkedik, és hitéhez ragaszkodva pogány atyja kezéből a vértanúhalált is elfogadja. (kótai) Szent Borbála szobra a Selmecbányai múzeumból (1500-as évek) Hernádi-díj j ön. Szembe áll. Elszánt. Ősz. Jezovics meghajol. Az ősz bácsi - mindnyájan azok leszünk, ha egyáltalán leszünk - ingerülten beszél, Jezovics főlehajtva hallgatja. -Ne haragudj, nagyon haragszom rád - mondja. Öreg haj lebben. A földön. Jezovics fölemeli. A hajszálat. Zavartan tartja a kezében. - Mi a baj? - Neharagudj, de haragszom - mondja megint az öreg. - Kérlek. Parancsolj. - Ez nem járja. -Mi? - Te olyanoknak adtál Kos■suth-díjat, akik nem voltak a mi listánkon. ♦ - Bocsánat. Ti kik vagyok? - A szakma. Azt hallottam, te döntöttél. - Én? Ki vagyok én? -Ez az. Te nem vagy a szakma. A szakma mi vagyunk. -És? - Nem az „ÉS”, hanem mi. Mi, a szakma. És te súgtad, mondják, a miniszterelnök fülébe a neveket. - Miből gondolod? -Vannak embereink. Azért nekünk is vannak embereink. Megbízhatók. Még a főbizottságban is. Azt mondták, te súgtad a neveket a miniszterelnök fülébe. - Úgy gondolod, fölkelek a bizottsági ülésen, odamegyek vagy odaosonok, magamhoz intem a miniszterelnök fülét, és belesúgom... - Úgy van. Bele. Hogy Hernádi. - Kikérhetném a magam és a miniszterelnök füle nevében. De mindig becsültelek, nem teszem. Mi a bajod Hernádival? -Kapott már... - Mit? Pofont, ütést, kitüntetést? - Mindig rímekben beszélsz. Kapott már más Kossuth-díjat. Azt is te adtad. Kapott már alternatív Kossuth-díjat. Mért, kell neki rendes is? Sok pénz, és ez a fődíj. És a Mészöly Miklós is kapott már alternatívát, mért kell neki rendes is? - Mészöly Miklós sajnos sose kapott alternatív Kossuthot, pedig igencsak megérdemelte volna. De már akkor volt neki rendes Kossuthja. - Nem, nem az... a másik. A Mészöly Dezső. Annak még kellett a rendes is? - Nem érdemli? - Sok rászoruló van, sok érdemes... - Az alternatív magándíj. Alapítványdíj. Sok kossuthos van, aki kapott Déry-díjat, Soros-díjat... Gondolom, az nem olyan nagy baj. - De a Hernádi mire? A ,Jancsó szeretőire?” - Nem jó író ez a Hernádi? Rossz író? Tehetségtelen író? - De, a „Jancsó szeretői”...! - Kérlek, ha már idehoztad. Talán emlékszel Hernádi korábbi és egyéb munkáira, amiket emlékezetem szerint magad is nagyra értékeltél... Miszerint Hernádi már akkor az úgynevezett avantgárd előfutárja volt, mikor ti még szegény és egyébként tehetséges Garait meg Vácit próbáltátok beleelemezni az ÉS hasábjain, bizonyos fokig Juhász, de főleg Nagy László ellenében. Nem baj, mert ez volt akkor a „tárgyilagos attitűd”, ahogy neveztetett. De Hernádi remek első gyűjteményét te is nagyra értékelted. - Igen. Volt egy regénye, meg még valami... - Mire gondolsz? -Az jó volt, kétségtelen. „A gyáva”. Az még... -Bocsáss meg, azt Sarkadi írta. - Ja. Az még volt valami. - A „Deszkakolostor”-ra gondolsz. Az volt Hernádi első műve. - Az, az! - Meg „A péntek lépcsőin”. - Az már nem annyira... -Vagy az apja haláláról írt „Folyosók”. Aztán a „Sirokkó”. „Az erőd”. A „Száraz barokk”. Vagy a harminc évre betiltott „Az ég bútorai”, mely végül „Kiáltás és kiáltás” címmel jelent meg. -Elég. Jó. - Elég jó? - Rendben van. Megkövetlek. Ne haragudj, hogy haragudtam. - Meggyőztelek? - Nem. De elnézést kérek. - Mindig becsültelek. - Én is. - Kvittek vagyunk. - De az a Hernádi... Gyurkovics Tibor Magyr Nemzet 9 A küszöbön Egymagamban ültem a moziteremben, amikor a vetélkedők, játékok kategóriájában versenyző műsorokat vetíteni kezdték, hárman szédelegtünk ki a sötétből, amikor a program véget ért. A kulturális magazinok csoportjában vetélkedő televíziós produkciókat tízen kezdtük el nézni, végül azonban ott is magamra maradtam. Délutáni vetítéseken mit is várhat az ember: odakint lüktet, csábít és csillog a város... Estefelé azonban benépesedik a Budapesten akkreditált tévéfesztivál, a Kamera Hungária. No nem a mozitermekben, hanem a hozzájuk vezető folyosókon, a szomszédos kávéházakban, a Puskin mozi bejáratánál tolongott a szakma a maga holdudvarával, és hevesen gesztikulálva latolgatta a média jövőjét. Kézikönyvet is kapott hozzá: a tízesztendőnyi szünet után ismét megrendezett televíziós szemle tiszteletére jelent meg A média jövője című tanulmánykötet. Nagyobbrészt korábbi televíziós tanácskozások előadásai olvashatók benne, s akárhol üti is föl az ember, borzongva fedezi fel, mi mindent tartogat számunkra az internetes jövő. De már a webtévés jelen is elképesztő, amely révén kiki személyes kapcsolatot alakíthat ki a digitális műsorvezetővel, aki úgy válaszol a néző kérdéseire, ahogyan az a leginkább szereti. Tisztában van ugyanis az ízlésével, de még a hangulatával is, ő a virtuális házibarát. Mindehhez képest, amit versenyprogramként három napon át, három vetítőteremben a Kamera Hungárián megtekinthetett az ember, valóban múlt idő. Befejezett múlt. És nem is csak azért, mert tegnapi és tegnapelőtti eseményekkel foglalkoztak e műsorok (a kül- és belpolitikai riportokon, tudósításokon kívül a különböző magazinok, de még a dokumentumfilmek és a csekély számban és vitatható színvonalon megjelenített művészfilmek is), de azért, mert technológiájával, szakmai megformáltságával is idejét múlt világot tükrözött - kevés kivétellel - szinte minden versenymű. Hogy hogyan nem szokás mostanában szerkeszteni, kérdezni, kamerát mozgatni, világítani, vágni, montírozni... Hiba volt azt hinni, hogy 1997 hihetetlen történéseit, főszereplőit egyetlen kameraállásból meg lehet örökíteni - írja az egyik történész-politológus szerzője a média jövőjét vizslató könyvnek. A Kamera Hungária egyik nagy tanulsága, azt hiszem az, hogy hiba volt azt hinni, a magyar nyelvű televíziózás sorsát kizárólag a belpolitikai konstellációk és a plurális médiavilág (a közszolgálati és a kereskedelmi társaságok által fenntartott „versenyhelyzet”) szabja meg. A nem, szakmai és etikai alapkövetelmények is szükségeltetnek ahhoz, hogy korszerű magyar televíziózásról álmodozhassunk. Most ugyanis olyan elektronikus médiatáblából az oly sokat emlegetett információs társadalom küszöbén, amely a szakmai hagyományokat - néhány nagy „öreg”: Almási Tamás, Cselényi László, Szomjas György, Tölgyesi Ágnes kivételével - nem tartja a maga számára kötelező érvényűnek, vagy talán nem is ismeri őket, az újakkal meg úgy tűnik, nem is igen volt még találkozása. Hajtja a pillanatnyi feladat, amit a műsorínség ír elő leginkább a számára. Elszáguld hát a világ mellett, és közben fél, hogy a „nagy lehetőségek” meg őmellette iramlanak el. Stabil intézményi háttér se közel, se távol, a szakmai kontroll és fegyelem a néző számára így kívülről felismerhetetlen, ha van egyáltalán... Azt mondják az internetszakértők, akármi is történik a harmadik évezredben - a digitalizációnak köszönhetően négy-ötszáz tévéállomás közül választhat az ember, vagy az internetre szavaz a hagyományos média helyett -, a nézők negyede-ötöde hű marad mai tájékozódási szokásaihoz. Hazai viszonyainkra lefordítva e prognózist, a magyar ajkú lakosság többmilliós tábora határokon innen és túl föltehetőleg kitart a jövőben is az MTV, a Duna televízió meg a kereskedelmi adók mellett. A Kamera Hungária részvétlenségbe hullt vetítéseivel és izzó hangulatú (folyosói) szimpóziumaival mindenképpen alkalmas volt arra, hogy a magyar televíziózás sürgető szakmai gondjaira, bajaira irányítsa rá a figyelmet. A rangos személyiségekből összehívott nemzetközi zsűri tíznél több műfaji kategória legjobb munkáiról döntött - lelkük rajta, miként. Ám hogy miként lépi át az információs társadalom küszöbét ez az ország: tanácstalan, képzetlen, elaggott vagy hebrencs módra ifjonti médiával, vagy céltudatos, tanult, hagyományt és újítást okosan ötvöző csapattal, az a jelenkori értelmiség lelkiismereti felelőssége. Nem csak a médiaszakértőké, médiapolitikusoké. Ők összehoztak egy szemlét, elkeresztelték Kamera Hungáriának, de figyelmeztető lövésnek is nevezhették volna. Talán annak is szánták. Hatásában mindenképp az volt. Lőcsei Gabriella Maggyar Nemze Szerkesztőbizottság Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MÁDL FERENC, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: KORMOS VALÉRIA Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, TÓTH GÁBOR Szerkesztőségvezető: Wintermantel István Vezető publicista: Lőcsei Gabriella Szerkesztők: Győri Margit, Kő András, Marafkó László Rovatvezetők: Meszleny László (belpolitika), Horváth L. István (gazdaság), Róna Katalin (kultúra), Pietsch Lajos (külpolitika), Keserű Ernő (levelezés), Faggyas Sándor (publicisztika), Árvay Sándor (sport), Kertész Gábor (fotó) Művészeti vezető: Szabó Attila Szerkesztőség: 1133 Bp., Visegrádi utca 110-112. Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. __________Telefon: 359-0500, telefax: 359-0651____________ Kiadja a P & B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500 Felelős kiadó: BÁNYÁSZ PÉTER vezérigazgató Terjesztési igazgató: Csóry György Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Bp., Visegrádi u. 116. Telefon: 359-0500; telefax: 329-1240,329-1461. Vezérigazgató: Ritter Tamás A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjeszti a Hírker Rt., az NH Rt., a regionális rt.-k. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a hírlap-előfizetési és elektronikus postaigazgatóság (HELP) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, a hírlap-előfizetési irodában, valamint a kiadóban. Tel.: 465-8504, fax:349-1580 Előfizetési díj: egy évre 15 384 forint, fél évre 7692 forint, negyedévre 3846 forint, egy hónapra 1282 forint. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon/fax: 0036 1 201-8891, E-mail: batthyány@kulturpress.hu Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: level@mail.magyarnemzet.hu HU ISSN 0133—185 X HU ISSN 0237-3793 Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 http://www.observer.hu