Magyar Nemzet, 2000. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-22 / 68. szám

12 la Sir Nemzet Az angolok kitartanak Budapest mellett Kevesebb a külföldi turista Szinte már közhelyszámba megy arról beszélni, hogy a ma­gyarok hol töltik el szabadságu­kat, mely országok, mely váro­sok divatosak turistáink köré­ben. Arról kevesebbet tudunk, hogy mely nációk polgárai vá­lasztanak minket úti célnak. A Budapesti Turisztikai Hi­vatal felmérést készített arról, hogy a kiemelt turistacélpontot, a magyar fővárost mely országok utazói keresik fel a legtöbben. Tavaly az előző évihez képest kevesebb, mintegy 1,7 millió tu­ristát regisztráltak hivatalosan Budapesten, akik mintegy 4,3 millió vendégéjszakát töltöttek el kereskedelmi szálláshelyeken. Egy vendég átlagos tartózkodási ideje 2,6 nap volt 1999-ben. Je­lentős mértékben nőtt a szerény igényeket kielégítő, egycsillagos szállodák igénybevétele: több mint duplájára nőtt egy év alatt. De mintegy húsz százalékkal nőtt az ötcsillagos szállások keresett­sége is. A kempingekben cse­kély, egyszázalékos növekedést regisztráltak, míg az össze többi szálláshelyen csökkenést mutat­tak ki. Az 1998-ban éllovas pan­ziók szenvedték el a legtöbb veszteséget: egy évvel később se­reghajtók lettek a fővárosban. Talán meglepő, de a legtöbb vendégéjszakát a belföldiek töl­tötték el saját fővárosukban, s ezzel az első helyezettek lettek a rangsorban. A külföldiek el­pártoltak tőlünk, ami elsősorban a koszovói válság következ­ménye. A második helyezett ven­dégéjszakák tekintetében a né­met turista, annak ellenére, hogy 1996 óta fokozatosan csökken érdeklődése Budapest iránt. Harmadik helyre kerültek az USA-beli világjárók, akik 1995 óta fokozatosan növekvő számban keresnek fel minket, bár az elmúlt hét évet vizsgálva tavaly mintegy tízszázalékos visszaesést mutattak az előző évihez képest. Ez azért is fájó a turisztikai szakembereknek, mert az amerikaiakat a jól költő turista kategóriába sorolhatjuk. A negyedik legerősebb pia­cunkat az olaszok alkotják, saj­nos csökkenő mértékben. A lis­ta ötödik helyén a Nagy-Britan­­niából érkezők foglalják el, akik viszont még a múlt évben is, s 1993 óta folyamatosan növekvő érdeklődést mutatnak Budapest látnivalói iránt. Ha a piacok dinamizmusát vizsgáljuk, első helyre a horvá­tok kerülnek, mintegy har­mincszázalékos növekedéssel. Az 1998-ban favorit török piac visszaesett a listán a 13. helyre. A sorban a második mintegy húsz százalékos növekedéssel a finn, a jugoszláv és a cseh piac. Figyelmeztető jel, hogy az orosz piac vezeti a csökkenési rekordot mintegy negyven szá­zalékos piacszűkülést produkál­va. Ez annál inkább is fájdalmas tény, mert ha az amerikaiakat a jól költő, akkor az orosz turistá­kat a kimagaslóan jól költő (!) kategóriákba sorolják az ide­genforgalmi szakemberek. A növekedés nagyságát te­kintve a legdinamikusabban fej­lődő piaca Budapestnek a finn, a jugoszláv és az izraeli, jelen­tős mértéket (tíz százalékot) meghaladóan csökkenő piac Oroszország, Szlovénia, Bulgá­ria, Spanyolország, Hollandia, Románia, Görögország, Ukrajna és az USA. Az adatok kizárólag a keres­kedelmi szálláshelyekre vonat­koznak. Szakértők becslése sze­rint a Budapesten megszálló tu­risták mintegy harminc százalé­ka ismerősöknél vagy a szürke­­gazdaság szálláshelyein tölti éj­szakáit. (rákosi) Vendégcsalogató a Belvárosban. A külföldiek elpártoltak tőlünk ül­amnuEsi Hotels BALATONI IGAZGATÓSÁG Tavaszváró - AKCIÓ SIÓFOKON 2000. január 31.-április 1-je között Hunguest Hotel Ezüstpart*** főépületében Egyágyas elhelyezés esetén: 16 200 Ft/4 éjszaka félpanzióval Kétágyas elhelyezés esetén: 13 200 Ft/fő/4 éjszaka félpanzióval Pótágyon: 10 500 Ft/4 éjszaka félpanzióval Térítésmentes szolgáltatások: uszoda, szauna, könyvtár, tűzzománc-művészeti galéria Gyermekkedvezmények szállás- és étkezési árakból: 2-14 éves korig: 30% kedvezmény alapágyon. Nyugdíjaskedvezmény: 25% a szállásból és étkezésből. SZERETETTEL VÁRÜNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!!! Információ: Hunguest Hotels Rt. Balatoni Igazgatóság 8609 Siófok, Liszt Ferenc sétány 2-4. Tel.: 84/350-793, fax: 84/351-095 e-mail: reserve@balaton.hunguest.hu A Pilis és a Visegrádi­­hegység turistaatlasz A kiadvány leírja a földrajzi elhelyezkedést, földtani felépítést, * ^ ^ ismerteti az éghajlatot és a víz­rajzot, továbbá bemutatja a térség növény- és állatvilágát. Az atlasz praktikusan ötvözi az adott terület turistatérképét az ott található települések leírásával, és egyúttal a túrázás sokféle formájához nyújt segítséget. Kapható a nagyobb könyvesboltokban, valamint megvásárolható a kiadó saját boltjában. Földgömb- és Térképbolt 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37. • Tel./fax: 312-6001 Szeretettel várjuk egész évben! kávéház ! ! Fax: 83/318-998 Legyen vendége Ön is * 40 db első osztályú szoba új, háromcsillagos szállodánknak! •­ Svédasztalos reggeli ❖ Telefon, hűtőszekrény ❖ Színes tv. rádió ❖ Szobaszerviz : * Mélygarázs •­ Konferenciaterem Nyitás: áprilisban ❖ Fedett medence ❖ Kávézó, drinkbár ÁARIÁS, KIKAPCSOLÓDÁS, AKTÍV Th­lGID DANUBIUS HOTELS GROUP Családi nyaralását tervezi? Aktív, sportos pihenésre vágyik? Kedveli a teniszt, a kreatív kikapcsolódást? Kellemes napokat szeretne eltölteni balatoni vagy városi szállodáinkban? Mindezt kínáljuk Önnek a DANUBIUS HOTELS GROUP minden igényt kielégítő, magas színvonalú házaiban. Az Utazás 2000 kiállításon 2000. március 22-26. között, az A pavilon 212/G standján kínáljuk főszezoni kedvezményes ajánlatainkat belföldi vendégeink számára. | I m CSALÁDI ÜDÜLÉS BALATONFÜREDEN Ife | * 1 " 7 éjszakai tartózkodás 6 éjszaka áráért 0 ^ 1 a Hotel Marina*** IH szállodában félpanzióval, uszoda és strand használattal. Ár: 26.400.-Ft/fő-től__ EGY HÉT KESZTHELYEN 6 éjszakai tartózkodás a Danubius Hotel Helikon*** / Jjfl­ szállodában félpanzióval, uszoda, / ^ szauna és strandsziget használattal. / Ár: 46.680.-Ft/fő-től 11 Az árak a helyszínen fizetendő idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. Az egyes szállodákban a szobák korlátozott számban állnak rendelkezésre. Információ és szobafoglalás: HUNGARHOTELS TOURS 1052 Budapest, Petőfi Sándor u.16. Tel.: 318 3393, Fax: 318 0894 Internet: http://www.danubiusgroup.com E-mail:danubius@hungary.net • hhmktg@hungary.net ÜDÜLJÖN MAGYARUL a Nap fővárosában Kiskunmajsán! Minden korosztálynak: gyógyfürdő, strand, motel, kemping, lovarda, horgászat... Jonathermál Rt. 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Telefon: 77/481-855 Telefax: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http://www.jonathermal.hu TOURINFORM Fejér Megye és Székesfehérvár Turisztikai Információs Irodája Tel: 22/312-818 Fax: 22/502-772 Királyi Napok (aug. 12-22.) Nemzetközi Néptáncfesztivál (aug. 15-20.) Velence: Nyári Zenés Esték a Velencei Kastélypark Szabadtári Színpadán jul. 22, júl. 29, aug. 5, aug. 12, aug. 20.) Orf­án-Napi Hegyiünnep (05.27.) Martonvásári Napok (július 21-30.) Gorsium Játékok (ápr. 28,-május 3.) Lovasberény ,Kastély és Parasztház Kulturális Programsonak keretében a Bánk Bán előadása aug. 13,16,21-én. A Fejér Megyei Tourinform Fejér megyét bemutató színét prospektusaival, videokazettával, 2000. évi eseménynaptárral várja az érdeklődőket! ------DANUBIUS HOTELS GROUP 4 Utazás 2000. március 22., szerda Holnap nyílik az Utazás 2000 kiállítás Nő a belföldi idegenforgalom • Az elmúlt évek számadatai azt bizonyítják, hogy Kö­­zép-Európa legrangosabb kiállításává nőtte ki magát a budapesti Utazás kiállítás. Míg 1996-ban 510 kiállítót regisztráltak, az idén 847 iroda kínálja „portékáit”. Az idegenforgalom egyre fontosabb szerepet játszik a ma­gyar gazdaság életében, hiszen tavaly ennek a szférának a bevételei szinte teljes egészében fedezték a fizetési mérleg hiányát. Az idegenforgalmi szakemberek számadatokkal bizonyítják, hogy egyre növekszik a hazai turizmus: ennek „következmé­nye”, hogy az Utazás 2000 kiál­lításon az idén a belföldi utakat kínáló cégek 700 négyzetméter­rel nagyobb területet kötöttek le, mint tavaly. A mintegy har­mincszázalékos emelkedés egy­értelműen annak tulajdoníható, hogy a cégek felismerték: egyre nagyobb igény mutatkozik a ha­zai turizmus iránt. A felmérések szerint ennek nem az az oka, hogy a magyar családoknak nincs pénzük külföldi utazásra, hanem az, hogy a külföldi nya­ralás után még egy-két hetet idehaza is üdülnek. Egyelőre sokkal több külföldi tölti sza­badságát Magyarországon, mint a honi polgárok, de a turizmus­sal foglalkozók azt szeretnék, ha ez az arány ötven-ötven szá­zalékra módosulna. Magyaror­szág idegenforgalmi lehetőségei óriásiak, s részben kiaknázatla­nok. A külföldi multicégek tud­ják ezt, ugyanis nem kevés pénzt költöttek el arra, hogy fel­mérésük igazat adjon feltétele­zéseiknek. Ezek után döntöttek úgy, hogy Magyarországon újabb kilenc szállodát nyitnak, s valószínűleg biztosítani fogják hozzá a vendégkört is, ami szá­munkra újabb látogatókat jelent. Az Utazás 2000 kiállításon ezúttal 42 ország 847 kiállítója vesz részt, ebből 165 külföldi, 847 magyar résztvevő. A leg­nagyobb külföldi résztvevők közé tartozik Olaszország (390 négyzetméter bérelt területtel), az Egyesült Államok (240 négyzetméter), Ausztria (196 négyzetméter), Németország (143 négyzetméter) és Spa­nyolország (117 négyzetmé­ter). A házi cégek közül a MÁV, a Matáv és a Malév ve­zeti a mezőnyt, őket követi a Cippolino utazási iroda és a Magyar Posta. Az idei rendezvény dísz­vendége egyébként Németor­szág, s nem is véletlenül. Első ízben rendeznek náluk világki­állítást, s a június 1-jén meg­nyíló rendezvényre 40 millió látogatót várnak. A hannoveri expóról a magyar érdeklődők az utazás kiállításon bővebb tá­jékoztatást kaphatnak. Nem­csak külföldi, belföldi díszven­dége is lesz a csütörtökön nyíló hazai kiállításnak: a négy ma­gyar királyi város, Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém és Visegrád viselheti ezt a kitün­tető címet. Nemcsak a kiállítók száma, hanem a kiállítási terület is je­lentősen bővült az elmúlt évek­ben: négy évvel ezelőtt kilenc­ezer négyzetméteren zajlott a kiállítás, az idén 12 520 négy­zetmétert béreltek a résztve­vők, akik abban reményked­nek, hogy egyre nagyobb ked­vünk - és persze több pénzünk - lesz utazni. A kiállítók a fel­mérések szerint is bizakodók, hiszen a megkérdezettek 96 százaléka tavaly azt mondta, az idén is eljön, s valószínűleg ez így lesz jövőre is. (őszy) Az Utazás kiállításon eddig kiállítók száma részt vevő hazai és külföldi A MAGYAR NEMZET GRAFIKONJA -Agyugdp, 8360 Keszthely, Pázmány P. u. 1. «(AnSfRI% Tel: 83/314-368, 83/314-161. Fax: 83/314.143 „Egy szép kertben, nyugodt, csendes p Első osztályú szobák svédasztalos környezetben, 200 m-re a Balatontól reggelivel P Telefon, Színes tv ^ M'ntbStS?té­­grZinbeSZerV'Z Szauna, Szolárium , Masszázs, Pedikűr-Manikűr - Kerti medence

Next