Magyar Nemzet, 2000. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-04 / 103. szám

2000. május 4., csütörtök Magyarországi török hálózat Lefejezett maffia Lapunk információja szerint a magyarországi török maffia feltételezett vezetőjét és két - egy ugyancsak török, illetve egy magyar társát fogta el április 28-án hajnalban az ORFK"Szerve­z­ett Bűnözés Elleni Igazgatósága és a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. ■ Gara Géza A 37 éves S. Gürsel és a 36 éves O. Ecran már előbb a felderítők látókörébe került, miután rend­szeresen jártak Kecskemétre, és a rendelkezésükre álló infor­mációk szerint itt is - csakúgy, mint Budapesten - bűnözésből akartak megélni. Elfogásukra, mint már megírtuk, egy kecske­méti benzinkútnál azt követően került sor, hogy kiderült: egy magyar férfinak megbízást ad­tak egy budapesti török üzlet­ember meggyilkolására, amely­nek hátterében a török maffia ellenőrzése alatt álló magyar te­rületek újrafelosztása állt. A fegyveres leszámolást K. Tiva­darnak kellett volna végrehajta­nia, ám őt nem sokkal a két tö­rök férfi elfogása előtt vették őrizetbe a nyomozók. Lapunk úgy értesült, hogy az első napokban maguk a rend­őrök sem ismerték a két férfi al­világban használt nevét, és csak később derült ki, hogy a 37 éves törököt bizonyos körök - akik természetesen nem S. Gürsel néven ismerik az elfogott férfit - az éjszakai élet egyik megha­tározó egyéniségének tartják. Más források tudni vélik, hogy ő vezette azt a Grand Chee­­rokee terepjárót, amely 1998. március elsején hajnalban a bu­dapesti Margit hídon a szalag­korlátnak és egy oszlopnak ro­hant. A luxusterepjáró utasai között volt a fővárosi Halló bár tulajdonosnője és egy - a BRFK szervezett bűnözés elleni osztá­lyán dolgozó - rendőrtiszt is. A dzsip mögött haladó két autó egyikében - amely szintén a rendőr születésnapját ünneplő társaságot szállította - egy rendőr őrnagy ült, akit a balese­tet követő vizsgálat után eltávo­lítottak a rendőrségtől, s most az egyik ismert fővárosi szóra­kozóhely tulajdonosa. A bal­esetben egyébként a terepjáró­ban ülők közül ketten is súlyo­san megsérültek - a születésna­pos rendőr és a bár üzletvezető­nője. Más forrásból származó érte­sülésünk szerint Gürsel pozíció­ja akkor erősödött meg, amikor tavaly, nyár végén a honi török alvilág vezetőjének tartott Yassar halálos autóbalesete be­következett. A Ferihegyi repü­lőtér egyes és a 2A terminál kö­zötti főútvonalon a Budapest belvárosa felé haladó Volkswa­gen Golfban hárman utaztak, Yassar az „anyósülésen” foglalt helyet. A szemtanúk szerint a Golf sofőrje nagy sebességgel többször is szabálytalanul és erőszakosan előzött, amikor összeütközött egy szemben sza­bályosan haladó Ford kisteher­autóval. A furgon vezetője, vala­mint a Golfban ülők közül ket­­ten szörnyethaltak, egy férfi pe­dig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 37 éves Gürsel ek­kor megpróbálta átvenni Yassar helyét, aki az éjszakai életben a védelmi pénzek sikeres behajtá­sáról volt ismert. Állítólag ő is ezt akarta folytatni, ám féltucat­nyi megzsarolt - Budapesten élő török - vállakozó megtagad­ta a védelmi pénzek fizetését. Nem kizárt, hogy egyikük meg­ölésére készült K. Tivadar. Krónika FEJPÉNZ: kétmillió kanadai dollár üti annak a markát, aki tudományos bizonyítékkal tud szolgálni a titokzatos kanadai tavi szörny, Ogopogo létezéséről. Ogopogo tulajdonképpen a skót Nessie-re, a Loch­ Ness szörnyére hasonlít a legjobban: őt is sokan vélték már látni, ám bizonyíték nélkül. A kétmillió dollárt az kapja, aki eleget tud tenni a szigorú tudományos kri­tériumoknak, bizonyítva, hogy valóban Ogopogót lát­ta. Hasonló pályázatot lehetne kiírni a szocialisták által oly sokszor hangoztatott „baloldali értékek”felfe­dezésére. Ajánlott irodalom - a hamarosan megjelenő­­A kommunizmus fekete könyve. ■ Nádai ■ FELBORULT két komp a Megna folyón, Banglades keleti részén. A balesetben 43-an meghaltak, több mint százan eltűntek. A szeren­csétlenség hétfőn délután történt. Mindkét kompon körülbelül 150 utas tartóz­kodott. Az utasok felét si­került kimenteni, vagy pe­dig maguk úsztak a partra . FELAVATTÁK szer­dán az egykoron ugyanab­ban a házban élő és alkotó Radnóti Miklós (1909— 1944) költő és Kovács Margit (1902-1977) kera­mikusművész emléktáblá­ját a XVI. kerületi Pozso­nyi út 1. házfalán. Az ese­ményen jelen volt Radnóti Miklósáé, Fanni asszony, a poéta számos versének ih­­letője, a költő hagyatéká­nak őrzője és gondozója, aki jelenleg is a Pozsonyi úti házban él. ■ ROBBANÁS. Valószí­nűleg kézigránát lépett mű­ködésbe Párizsban tegnap hajnalban egy ismert mula­tó előtt. Senki nem sebe­sült meg. A Champs Elysées közelében, a Georges V. sugárút elején történt a robbanás, a mez­telen táncosok által előa­dott műsorairól ismert Crazy Horse mulató előtt Anyagi kár keletkezett Röviden négy gépkocsiban, egy üz­lethelyiségben és két tele­fonfülkében. ■ HANYAGUL kezeltek egy ausztrál kórházban egy Creutzfeld-Jakob betegség tüneteit mutató pácienst, további tíz embert téve ki ezzel a fertőzés veszélyé­nek. A dél-ausztráliai Victoria állam egészség­­ügyi minisztere közölte, hogy a melbourne-i Királyi Kórházban egy elbutult be­teg kezelése után ugyan­azokat az orvosi eszközö­ket másoknál is alkalmaz­ták, sterilizálás nélkül. Egy későbbi diagnózis szerint a demenciás beteg valószínű­leg CJD-fertőzött. ■ KÜLÖNLEGES levélbé­lyeget árusít a kanadai pos­ta, amelyet bárki tetszése szerinti képpel láthat el. A 18,2 euróba kerülő bélye­gek fényképpel láthatók el. Az egyéni bélyeg ára két­szerese a hagyományosé­nak. A kanadai posta ezzel az újítással akar kedvet csi­nálni a levélíráshoz, amely az utóbbi években nagyon visszaesett az internet és az e-mail elterjedése miatt. ■ A RED BULL energia­ital újra forgalmazható Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztéri­um felülvizsgálta az OÉTI április 7-én kiadott hatá­rozatát - amely továbbra is tiltani akarta a Red Bull forgalmazását -, és mivel az ital „közegészségügyi szempontból megfelelő”, engedélyezte forgalomba hozatalát. ■ BÍRSÁG: Légszennyezé­si bírságot róttak ki egy hongkongi büfésre szója­­babsajtjának szaga miatt A bíróság úgy találta, hogy a penetráns sajtszaggal sérti mások tiszta és friss leve­gőhöz való jogát, ezért 12 ezer hongkongi - 1542 amerikai - dollár büntetést szabtak ki rá ■ ELMENEKÜLT az a férfi, aki fegyvernek lát­szó tárggyal tegnap meg­próbálta kirabolni a fővá­rosban a Creditanstalt Rt. Alkotmány utcai bank­fiókját. Személyi sérülés nem történt, és az elköve­tőnek nem sikerült pénzt szereznie. A férfi a hely­színen hagyta robogóját, majd menekülés közben a közeli Vajkay utcában el­hagyta táskáját és a sisak­ját is. A BRFK lezárta a Vajkay utcát. ■ ELŐADÁSOK: A Soly­mári Konzervatív Kör kö­vetkező lakossági fóru­mának vendége: C. Tóth János író és Pusztaszeri László történész. Téma: a Misterium Hungarorium című kötet bemutatása A program ma 18 órakor kezdődik Solymáron a Kiinger Hof étteremben (Tertyánszky út 60., tel.: 06-26/360-869). A Zrínyi Ilona Alapítvány mai ren­dezvényének előadója Horváth Balázs ország­­gyűlési képviselő, volt belügyminiszter. A prog­ram 18 órakor kezdődik Budapesten, a X. kerület, Bem József tér 3. alatt. Az idén Törökbálinton ünnepelte a rendőrnapot a Pest me­gyei testület. A hagyományokhoz hűen volt térzene, néptánc és kabaréműsor, bemutatták tudományukat az ejtőernyő­sök, a keleti küzdősportok mesterei. Az ünnepségen részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság és a település vezetői. Kovács József ezredes nyerte el idén Az év rendőre címet. ■ M. M. Az ezredes, aki egyébként a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője, hangsúlyozta: a kitüntetés nem csupán az ő munkájának elisme­rését jelzi, hanem annak a negy­ven embernek is szól, akik az osz­tályon dolgoznak. Hiszen nem utolsósorban az ő érdemük, hogy a megyében tavaly elkövetett 18 emberölés valamennyi tettesét elfogták. Ugyancsak sikeres akci­ók során és gyorsan fülelték le a Gora áruház, az inárcsi benzin­kútnál a pénzszállító autó és a tö­rökbálinti posta kirablóit Bár a nyomozók munkája a bűnözők kézre kerítésével véget ér, a rend­őrségi vizsgálók, az ügyészek, a szakértők és a bíróság dolgát lé­nyegesen megkönnyíti, ha fürgék a nyomozók. Ennek eredménye­ként tudható be például, hogy az inárcsi rablók tettük elkövetése után nem egészen egy évvel már börtönben ülnek Szerencséjük volt, mert a kiszabott életfogytig­lan számukra csak 25 évre szól. A tényleges életfogytiglanra vonat­­kozó törvény ugyanis csak tettük elkövetése után néhány hónap­pal lépett érvénybe. Az év rendőrétől megtudtuk, hogy Pest megyében évente 300-400 súlyos bűnüggyel foglal­kozik a csapata, s a felderítési arány országos szinten is igen jónak mondható: több mint nyolcvanszázalékos. A jövőben is elégedett lesz, ha ezt a szintet tartani tudják. Erre egyébként jó esélyt lát. Szerinte - jóllehet, szinte csupa fiatalból áll - az or­szág legütőképesebb gárdája működik Pest megyében. Bár el­avultnak­ tűnhet a megfogalma­zás, hivatástudatuk van - állítja az ezredes. Kovács József az év rendőre Pálffy László: Szerencsejátékos stratégiák „a gyors játékos megkedvelteti magát” Társasági szórakozásaink közepette ritkán használunk órát a soron következő játékos lépésének idejét mérni. Ha sokáig kell várni partnerünk lépésére, akkor mégis udvariasan megtörjük a csendet azzal a bölcsességgel, hogy a „gyors játékos megkedvelteti magát”. Nagy tétre menő szerencsejátékoknál, stratégiai já­tékoknál azonban már minden játékos számára van limit arra, hogy egy lépésre, vagy összesen a játék során mennyi időt használhat fel (sakkóra, go stb.). A klasszikus sakkban egy-egy játékosnak 4-4 óra időtartam alatt kell megtennie 40-40 lépést. Néhány évtizede elterjedt a klasszikus versenysakknak is gyorsított „schnell” változata, ahol négy óra helyett csak 10-10 percük van a játékosoknak. Az ilyen típusú páros játékokban az adott idővel szabadon rendelkeznek a játékosok, lehetőség van például arra, hogy az egyik lépését két perc alatt tegye meg, a másikat, ha akarja, két másodperc alatt. A modern országos szerencsejátékokban egyszerre több millió játékos együttjátszásakor a játékosoknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz. A modern játék tervezőjének pe­dig ennek a közös játékstílusnak a kiszolgálásához kell illeszkedni. A legtöbb szórakozási formában a mai játékosok szeretnék gyorsan, intenzíven átélni a játék, a győzelem élményét, vagy vesztés esetén újból megkísérteni a sikert. A gyors játék sem a társasági szerencsejátékokban, sem a lottó típusú onzágos játékokban nem ad túl sok lehe­tőséget részletes stratégiák megvalósításához. Az elmélyült gondolkodást igénylő játékstílusok helyett inkább az ösztönös játékmódok érvényesülnek a modern korban. A XV-XVI. századi első nagy lottósorsolásokat a legtöbb országban alkalmanként, vagy évente egyszer, a parlamenti sorsolások („választások") előtt, azok kimenetelére szóló fogadásként szervezték. Később az olasz képviselő, Benetetto Gentile lottófogadás-szabadalmát használva más fontos eseményekre is építet­tek 5/90-es lottójátékot. A lottó lassan eltávolodott a parlamenti képviselők évi kiválasztását szolgáló sorsolásoktól, és gyakoribbá is vált, míg ma már a leg­több, rendszeresen szervezett számsorjátékban hetente 1-2-3 sorsolást tartanak. . A szerencsejátékok Guinness-rekordjai sorában szinte csak angolokkal találkozhatunk. Nemcsak a legnagyobb téttel játszanak, de a legtovább is. A legnagyobb nyere­ményösszegek és a legöregebb szerencsejátékosok is gyakran a szigetország játékaiban lelhetők fel. A világ szerencsejáték-történelmében leghosszabb ideig (egy egész évsza­kon át) egy egész ország érdeklődését Angliában sikerült fenntartani, de ez az ügyes angoloknak is csak egyszer sikerült egy fél ezredév alatt Erzsébet királynő szigorú ren­delkezései szernt 1567-től egész Angliában árulták az első sorsjáték sorsjegyeit Két éven keresztül elegáns lovas kocsikról fiatal leányok és elegáns urak kínálták a játékot Amíg a 400 ezer darabos sorozatból az utolsó darabot el nem adták, addig terjesztették. Egy sorsjegy ára 10 schilling volt A londoni Szent Pál-székesegyház melletti, kü­lön erre a célra felépített épületben, kezdetleges körülmények között kezdték meg 1569. január 11-én a sorsolást A játékosok és nézők szeme láttára véletlenszerűen páro­sították össze a nyereménytárgyakat és a sorsjegysorszámokat Nagy érdeklődés és izgalmak közepette sorsolták ki a sok ezer nyereménytárgyat köztük ezüstneműket sző­nyegeket és egyéb drágaságokat majd végül a 3000 font sterlinges főnyereményt A sorsolás négy hónapon át éjjel-nappal folyamatosan tartott 1569. május 6-ig. Még a XVII XVIII. században a precíz német holland szervezők évtizedekre érvényes osztálysorsjáték-sorsjegyeket kínáltak, amelyekre évente 1-2 sorsolási so­rozatot szerveztek, ahol az elkallódó sorsjegyek tulajdonosainak­ még évek múlva is kifizették az előkerült sorsjegyükre a nyereményeket Ezen klasszikus sorozat­sorsjátékok nemcsak a több évtizedre érvényes sorsjegyeikkel népszerűek, hanem a sorsolási sorozat előtti napokban kínált 10 millió márkás álommal. Gyakran ol­vashatunk történeteket a több évtizedre érvényes lottósorsjegyek elkeveredéséről, nyertessé válásáról, majd varázslatos előkerüléséről. A XIX. század sikeres nyereménykölcsön-kötvényei közül sok karitatív célú játék összesen 100 sorsolásra kínált évente két alkalommal álomszerűen hatal­mas nyereményt, és összesen 50 évig volt érvényes. A sorsjegy vásárlói nemcsak egy álomszerűen hatalmas nyereményösszeg elérésének esélyét kapták, hanem a sorsjegy nyereségéből az 50 év alatt felépülő kórház, mint általuk támogatott közjó hasznából is részesülhettek. Ezeknek a békés, lassú játékoknak szégyen­letes reinkarnációi voltak a szovjet, magyar és egyéb Béke-kölcsön-kötvények. A kényszerlottónak is nevezett játékban a fizetésük egy részét sorsjegyben kapó dolgozók évtizedekig reménykedtek, hogy valamit nyernek. Ha végül semmilyen hasznos és haszontalan tárgynyereményhez sem jutottak, akkor sorsjegyük ere­deti névértékét visszakapták. Ezen országok többségében ma is hiába kínálják a sorsjegyjátékot modern formában, modern gépen, mégsem szeretik a lottót, mert hosszú volt az a harminc-negyven év, amíg kényszerlottóztatták a dolgozókat. A hetvenes években sokféle újdonság segítette a szerencsejátékok fejlődését Szinte egyszerre jelentek meg az azonnali nyerést kínáló kaparós sorsjegyek és a szin­te azonnal fogadásba kerülő on­line lottók. A kaparós sorsjegyek a régi borítékos és gyűrűs sorsjegyeknél is gyorsabban, 1-2 másodperc alatt teszik nyilvánvalóvá a játékos számára a sorsjegy nyertes vagy vesztes voltát A nyertes sorsjegyekre a nyeremény helyszínén általában azonnal kifizetik a nyereményösszeget A kaparós sors­jegyekkel már Magyarországon is több mint egymillióan „kikaparhatták gesztenyéjüket". Eddig több mint százféle kaparós sorsjegyen Magyarországon összesen több mint egymillóan nyerhettek ezer forint feletti összeget Csak az egyik, a Telemázli sorsjeggyel kb. százan lettek milliomosok. Egy ezzel országos hírűvé vált vidéki asszony pedig 75,3 millió forintot nyert 1996. július 1-jén. Ezt a játéktípust az instant feketekávéhoz hasonlóan instant („azonnali”) sorsjegynek nevezik a világban, amiben nemcsak a sorsjegy nyertes vagy vesztes volta derül ki azonnal, de a játékos a nyereményt azonnal kézbe kapva maga is (instant) feloldódik a játék, siker örömében. A hetvenes évek másik technikai vívmánya, az on-line lottórendszer nemcsak a játékot, de annak feldolgozását, kiértékelését is felgyorsította. Egy mai lottójátékos egy lottóterminál mellett négy-öt másodperc alatt bizonylatot kap az akár 300 kilométerre létesített központból fogadásának regisztrálásáról. Manapság nemcsak új típusú gyorsjátékok jelentek meg, de a klasszikus lassú játékok gyorsítón változatai is hódítanak. Az idegesen rohanó vásárló kedvenc do­­hányboltjában a megszokott cigarettájának megvételekor csak néhány másodpercet tud negyven éve megszokott játékára fordítani. Ennyi időbe nem fér bele a játék tel­jes élményének átélése, játékstratégiájának kiteljesedése, az aktuális játékállásra való optimális válaszlépés keresése. Sok játékos anélkül, hogy bele tudná élni magát a játékba, csak azt akarja, hogy ne maradjon ki belőle. Ilyen szándékkal hagyja fenn a rulettasztalon is a gyors játékos a nyereményét az előző körben bevált helyen. A gyors rulettjátékoshoz hasonlóan a sietős, rendszeres lottózó vagy előveszi az előző hetekben játszott segédsorsjegyét és a korábbi játékot megismétli, vagy kér egy gépi játékot. A gépi játék egy számítógéppel véletlenszerűen generált számsort jelent, amit ha akar, akár 5 vagy 10 sorsolóra is, akár kombi­nációs formában is kérhet a játékos. Ilyenkor segédszelvény és toll használata nélkül a „gépi játék" varázsszó elhangzása után 4-6 másodpecen belül a tét be­fizetése alatt megkapja a kért játék bizonylatát, és megnyugodva távozhat, hogy most sem maradt ki a játékból. A rohanó totózó, góltotózó játékosok is né­ha azzal a szándékkal kérnek „gépi játékot”, hogy játékuk folyamatossága megmaradjon, ez a hét se múljon el a sokmilliós főnyeremény megkísértése nélkül. . A kor igényét kiszolgáló szerencsejáték-szervező nemcsak a játékos számára kínálja a gyors játék lehetőségét, hanem gyakran maga is gyorsít klasszikus játékain. Több amerkai, ausztrál, európai államban a megszokott, évtizedek óta szervezett heti játékot heti kétszeri, háromszori, néhol napi sorsolásúvá alakítja, vagy a heti já­ték periodicitásának megtartásával a hétközi időszak közepébe egy-két másik, szintén heti periodicitású, a már bevált játékhoz hasonló játékot kínál, így az évtizedek alatt megszokott szlogenkérdés tovább, most már több játékra is működik: „Megvette már az e hetit?” A játékosok gyorsnak érzékelik akkor is a játékot, ha a fogadás és a sorsolás közötti időtartam lerövidül. A modern on­line feldolgozó lottórendszerek alkalma­zásával már nemcsak a heti játékban elérhető az, hogy a sorsolás napján is lehet fogadni, de némelyikben az is lehetséges, hogy a fogadás megtétele után egy-két órával már a sorsolást figyelő játékos átélheti a boldog nyertes örömét Ezt az intenzívebb játékélményt teszi teljessé az a kényelmet szolgáló és a gyorsaságot fo­kozó lehetőség, hogy mára már szinte minden nagy országos szerencsejátékot megjátszhatunk szerencsekártyával telefonon keresztül vagy internet segítségével. (Pálffy) Emberkereskedők Magyarországról elhurcolt fiatal lányok is áldozatai voltak annak a több nyugati országban működő emberkereskedő- és prostitúciós hálózatnak, amely erőszakkal futtatott lá­nyokat a belgiumi Antwerpenben, Liege-ben és Ans-ban, to­vábbá a holland és a francia fővárosban. ■ MTI A két vádlott, Jules T. és Moha­med B. kelet-európai lányokat, köztük kiskorúakat hoztak be erőszakkal és illegálisan Belgi­umba, hogy prostitúcióra kény­szerítsék őket. A vád ellenük emberkereskedelem, kerítés és személyes szabadságtól való megfosztás, egyikük ellen nemi erőszak is. A kedden tárgyalásra került ügyben két, 16 évnél fiata­labb prostituált volt az áldozat. A két vádlott egy másik belgi­umi hálózat felgöngyölítése után került a nyomozók látókörébe, a lányokat fegyveres fenyegetéssel vagy jól fizető táncosnői munká­val hitegetve becsempészték őket Belgiumba, és Antwerpen vörös lámpás negyedében futtat­ták. A vádirat szerint kettőt közü­lük bezárva tartottak. Egy szöké­si kísérlet után kis híján elvágták a torkukat Ezt a bandát három éve felgöngyölítette a belga rend­őrség. Az őrizetbe vett lányok egyikének cár­jegyzékes noteszá­ban bukkantak rá Jules T. nevé­re. A nyomozók őt gyanúsítják a nemzetközi banda vezetésével. Az ügy tárgyalása vontatottan halad. Több tanú korábbi terhelő vallomását megmásítva a tárgya­láson már a vádlottak tisztára mosásán fáradozik, nyilván fe­nyegetések hatására két prosti­tuált viszont felismerte a hollan­diai átkelés szervezőit. A Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata Polgármesteri Hivatala munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: Főépítészi Iroda munkahelyre városrendezési munkakörbe. Alkalmazási feltételek: • építészmérnöki, városgazdasági vagy településmérnöki egyetemi vagy főiskolai végzettség • informatikai ismeretek • erkölcsi bizonyítvány. Az elbírálásnál előnyt jelent a városrendezési gyakorlat és a saját gépkocsi. Építési Műszaki Iroda munkahelyre hatósági magasépítési munkakörbe. Alkalmazási feltételek: • építész, magasépítő, szerkezetépítő-mérnöki, településmérnöki, városgazdasági mérnöki egyetemi vagy főiskolai végzettség • informatikai ismeretek • erkölcsi bizonyítvány • saját gépkocsi. Az elbírálásnál előnyt jelent a hatósági magasépítési gyakorlat. A jelentkezéshez csatolni kell: • részletes szakmai önéletrajzot • a képzettséget igazoló okiratok másolatát. Érdeklődni lehet a 229-2611/120, 187-es telefonszámon a személyzeti és munkaügyi irodán. Cím: 1221 Budapest, Városház tér 11. _____________________________________________________________WWW.ACLASPOWT.COM Magyar Nemzet 17 A huszárok ideje Magyar huszárok, német tü­zérek, sőt még egy kalifor­niai uniós lovascsapat is tá­bort ver e hét végén három napra Kiskunhalason. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támoga­tott programban immár má­sodik alkalommal „foglal­ják” el május 5-7. között a várost a huszárélet hagyo­mányait őrző seregek. ■ Ördögh Kriszta A millenniumi ünnepségsorozat­hoz kapcsolódó kiskunhalasi huszártábor egyik különlegessé­ge talán éppen a szervező, a len­gyel származású Waclawczyk Dariusz, aki eddig huszár őrna­gyi sarzsiig vitte a magyar csa­patban. Az évek óta Bács-Kis­­kun megyében élő férfi és lelkes segítői a magyar huszárélet hét­köznapjait felelevenítő tábort tavaly szervezték meg első alka­lommal. A hagyományőrző program olyan lesz, amilyen egy huszár­tábor volt a múlt században. Hat órakor ébresztik a csapatokat, majd következik a lóitatás, -etetés, -ápolás. Körlet-, istálló- és fegyverszemlét tartanak a tisztek, elindulnak a járőrök, megkezdődik a kiképzés. Ilyen­kor persze elsütik a korhű ágyú­kat is a lőtéren. Lesznek a tá­borban huszárzenekarok, szíj­gyártók, parkolókovácsok, mar­­kotányosnők és az egri mazso­­rettek is megjelennek a tábor­ban. Waclawczyk Dariusz sze­rint kell a szigorú katonai fe­gyelem, a több száz főnyi se­reg ruházatában is. Mi másban lennének, mint huszárruhá­ban? Igaz, ha meleg lesz, enge­délyezik a könnyített szere­lést, amelynek azonban ilyen­kor is kifogástalannak kell len­nie, hiszen a közönségnek nem szabad csalódnia a ma­gyar huszárokban.

Next