Magyar Nemzet, 2000. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-21 / 222. szám

____________________ LXIII. évfolyam, 222. szám ♦ Országos kiadás ♦ 2000. szeptember 21., csütörtök ”" Ára: 63 fori­nt Növekvő aggodalom kíséri a jugoszláviai választásokat Mi­losevics-ka­mpány Montenegróban ■ Sebestyén Imre (Jugoszlávia) Milosevics tegnap Montenegró­ban kampányolt, Kostunica pe­dig aznap este a demokratikus ellenzék fővárosi kampányzáró nagygyűlésén mondott beszé­det. A három ellenzéki kam­pányzáró nagygyűlés közül az el­sőt Nis városában tartották ked­den este, az utolsót pedig mára hívták össze Újvidék központi terén. Erről már nem adhatnak hírt az újságok, pénteken meg­kezdődik a kampánycsend, amely vasárnap estig, az urnák lezárásáig tart. A bejelentések szerint még aznap késő este részeredményeket hoznak nyil­vánosságra a jugoszláviai elnök- és parlamenti választásokról. Vojiszlav Kostunica esélyes ellenzéki elnökjelölt Nisben ki­jelentette: reméli, a választáso­kat követően nem lesznek fegy­veres konfliktusok, nem rob­ban ki polgárhábor, s nem lesz NATO-intervenció sem. A de­mokratikus ellenzék mindent megtesz mindezek elkerülésé­ért - hangoztatta. „Nem fog erőszakkal válaszolni, ha a re­zsim erőszakhoz folyamodik” - közölte Milosevics ellenlábasa. - Ezzel pedig meggátolhatjuk a külső beavatkozást - tette hoz­zá. - Megtaláljuk annak a mód­ját is, hogy meggátoljuk a sza­vazatlopást. A demokratikus el­lenzék nem engedi meg az eredmények megmásítását, s minden egyes esetre erélyesen reagálni fogunk. Szintén Kostunica jelentette ki: nehezen tudja elképzelni, hogy Milosevics győzelmet arat, de azt még nehezebben, hogy elismeri az ő győzelmét. A nemzetközi közösség kép­viselői is hasonló aggodalmakat fogalmaztak meg a napokban. George Robertson NATO-főtit­­kár szerint például „kicsi a való­színűsége annak”, hogy Milo­sevics távozik a hatalomból, füg­getlenül a választási eredmé­nyektől. A Nemzetközi Válság­csoport (ICG) ugyanígy értékelt. Bodo Hombach, a stabilitási paktum koordinátora a Béta hír­­ügynökségnek nyilatkozva meg­erősítette, hogy Jugoszlávia va­sárnap igent vagy nemet mond „európai jövőjének”, s azt üzen­te, hogy a demokratikus Szerbia tüstént csatlakozhat a stabilitási egyezmény projektjeihez. Továbbiak a 9. oldalon Az elnök előre iszik a saját bőrére Fotó: MTI Átlátható privatizáció ■ H. E.-H. T. „Nem ajánlatos minisztériumok gondjára bízni a privatizáció után még megmaradt állami vagyon ke­zelését, sokkal szerencsésebb, ha egyetlen vagyonkezelő szervezet gondozza” - fogalmazott az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) lapunknak adott interjújában a szervezet költségvetési és vállalati igazgató­ságát irányító Wiliam Witheres, aki úgy látja, a magyar privatizá­ció példaértékű a környező orszá­gok számára Mint mondta az ál­lami tulajdon hányada Magyaror­szágon optimális ahhoz, hogy a polgárok átláthassák e vagyoni szerkezetet. Az OECD nem ta­pasztalta még, hogy a privatizáci­ók során illegális pénzek érkeztek volna a régió gazdaságába Interjú a 12. oldalon ! Napi 50OOO plusz 1 heti 500 000 forintot nyerhet! Rejtvényjáték a Sportfogadás 4. oldalán ! ■ Z. B. Várhatóan ma tesz bejelentést a BorsodChem, a Mal, és a TVK igazgatósága, a részvényeik árfo­lyamát lényegesen érintő kérdés­ben. A magyar tőkepiac szereplői számára ekkor válik ismertté, hogy a korábbi feltételezések kö­zül melyik alternatíva teljesül, a vegyipari szektoron belüli tulajdo­nosi átrendeződés során. Amint arról a Magyar Nemzet már beszá­molt, az látszik valószínűnek, hogy a BorsodChem eladja a Mól­nak a TVK-ban lévő részesedését Valószínűsíti ezt a verziót a Milford Holding Ltd. közleménye, amelyben megbízottjuk, M. N. Rahimkulov aggodalmának adott hangot a BC-nél lévő TVK pakett értékesítésével kapcsolatban. A magyar piacon a Milford megjele­nése óta számos kérdés maradt megválaszolatlanul. A Borsod­­Chemben való tulajdonszerzését aBC igazgatósága ellenséges fel­vásárlásnak minősítette, s mind­eddig nem derült ki a tulajdon­­szerzés célja Megbízottjuk, Miha­il Rahimkulov most először állí­totta, hogy a holding a Gazprom érdekeltségébe tartozik, de hazai szakértők szerint az ír bejegyzésű társaság tényleges tulajdonosi hátterét nem lehet megismerni. Rahimkulov tegnap a Magyar Rá­dióban kijelentette, hogy a Gazpromnak továbbra sincs szán­dékában a Mal Rt. részvényeinek felvásárlása Azt is bejelentette, hogy találkozót kezdeményez a mai nap folyamán a BorsodChem, valamint a Mol igazgatóságának tagjaival, álláspontjaik egyezteté­sére. Az orosz üzletember nyilat­kozatában hangsúlyozta, hogy a Mollal fennálló 26 éves jó üzleti kapcsolatokat a továbbiakban is fenn kívárják tartani, s a BorsodChemben közelmúltban megszerzett 24,7 százalékos ré­szesedésükkel nem szándékoz­nak a Mol érdekeit sérteni. Rahimkulov... Folytatás a 11. oldalon Folytatódott a harc a TVK-ért Két francia újságíró kalandosan szabadult a Fülöp-szigeteki Abu Szajjaf szervezet fogságából. A túszok jól vannak, Manilába, majd Franciaország felé indulnak. 8. oldal Újabb tárgyalás a metróperben Tanúként hallgatja meg a Fő­városi Bíróság Demszky Gá­bort és Medgyessy Péter volt pénzügyminisztert a metró­per mai tárgyalásán. Mint is­meretes, a második bírósági eljárást a fővárosi önkor­mányzat kezdeményezte az állam ellen, mert szeretne hozzájutni a 4-es metró költ­ségeihez, s mintegy százmil­­liárd forintot követel. ■ Gibró­ Pál A főpolgármester és a Horn­­kormány pénzügyminiszteré­nek meghallgatását az alperes magyar állam jogi képviselője kezdeményezte a második met­róper legutóbbi tárgyalásán. Bogdán Tibor ügyvéd szerint ugyanis a bíróság csak ezt kö­vetően rendelhet el bizonyítási eljárást arra vonatkozóan, hogy érte-e kár a fővárost. Mint ismert, a 4-es metró épí­tésére vonatkozóan a fővárosi önkormányzat és a Horn-kor­­mány 1998-ban, alig egy hónap­pal az országgyűlési választások előtt írt alá megállapodást. En­nek értelmében a beruházás hat­van százalékát a központi költ­ségvetés állja, a főváros a rá eső negyven százalékra pedig hitelt vesz fel, az állam garanciavállalá­sa mellett. A beruházás összkölt­sége a legfrissebb adatok szerint eléri a 240 milliárd forintot. A szerződést 1998 októberé­ben az Orbán-kormány fel­mondta. Az indoklás szerint a metróra szükség van ugyan, ám a beruházás túl drága. A főváro­si önkormányzat ezt követően pert indított az állam ellen, mert álláspontja szerint a met­róépítésre vonatkozó polgárjo­gi szerződést Járai Zsigmond pénzügyminiszter jogszerűen nem mondhatta fel. Ezt a pert a főváros másodfokon, jogerősen is megnyerte, ám Varga Mihály pénzügyi államtitkár az ítélet­­hirdetés után újra közölte: egy ekkora beruházásra továbbra sincs pénz. A fővárosi önkor­mányzat ezt követően indította el a kártérítési pert, amelyben összesen mintegy százmilliárd forintot követel az államtól. Ma... Folytatás a 2. oldalon Felfüggesztés és közkegyelem ■ G. T. Felbujtóként több emberen elkö­vetett emberöléssel megvalósított emberiségellenes bűncselek­ményben találta bűnösnek a tiszakécskei sortűzperben a tűzpa­­rancsot továbbító két tisztet a Leg­felsőbb Bíróság (LB) a tegnap ki­hirdetett jogerős ítéletében. A re­pülőgépről 1956 október 27-én le­adott sortűzben 17 személy meg­halt, 102 ember megsebesült. Az LB háromévnyi szabadságvesztés­re ítélte Török Béla elsőrendű vád­lottat, ám neki ezt egy 1990-ben hozott közkegyelmi rendelkezés miatt nem kell letöltenie. A 74 éves nyugalmazott alezredest öt évre eltiltották a közügyek gyakor­lásától. Korbély István 75 éves nyugalmazott őrnagyot, másod­rendű vádlottat kétévnyi, három év próbaidőre felfüggesztett sza­badságvesztésre ítélték, valamint megfosztották rendfokozatától. Felfüggesztés... Folytatás a 2. oldalon Hat és fél év után került pont az ügy végéreFotó: Tóth Tibor Publicisztika Nyilvánvaló, hogy nehéz SZEMBENÉZNI EGY OLYAN MÚLTTAL, AMELY VÉRES ÉS SÖTÉT, DE AMELYNEK MEGTEREMTÉSÉBEN SOK OLYAN EMBER IS RÉSZT VETT, AKI MA IS „TISZTÁNAK” AKARJA TUDNI MAGÁT. 7. OLDAL B­elföldK­ülföldG­azdaságK­ultúra Zalaegerszegen a megörökölt adottságokból is tő­két kovácsoltunk, s így dinamikus pályán indult meg a város - nyilatkozta Gyimesi Endre polgármester. 5. oldal Járai Zs­igmond szerint az üzemanyag jövedéki adójának visszaigénylése nem érintheti a közúti fuvarozókat, mert abba beleépült az úthasználati díj. II. oldal A Magyar Dráma Napját Madách Imre Tragédiájának ősbemutatójához kötjük. Az ünnepen Várhegyi Attila államtitkár a magyar dráma sokszínűségéről beszélt. 15. oldal Vihar a HM körül ■ Regényi Mivel a honvédelmi bizottság nem találta meggyőzőnek a tár­ca érveit, a Honvédelmi Minisz­tériumnak (HM) tizenöt napon belül részletesen meg kell indo­kolnia, miért szűnik meg a dunai flottilla A bizottság tegnapi ülé­sén elhangzott: a magyar fél még nem értesítette írásban a NATO-t, hogy a pápai helyett a taszári repteret javasolja a szö­vetség fejlesztési csomagjába - A dunai flottilla október el­sejétől megszűnik, 2001 júniusá­nak végéig felszámolják. A telep­hely és a hadfelszerelés értékesí­tése az ÁPV Rt. feladata lesz - je­lentette be Fodor­ Lajos vezérez­redes, vezérkari főnök. A döntést azzal indokolta, hogy az alakulat az új haderő felépítésében már nem szerepel, katasztrófavédel­mi funkcióit pedig átvehetik a honvédség egyéb alakulatai. A képviselők kérdéseire - a flottilla megszüntetése szakmai vagy politikai döntés volt - Ho­moki János, a HM politikai ál­lamtitkára leszögezte: szakmai döntés született. Később úgy módosította kijelentését, hogy „szakmai alapokon álló politikai döntés” született. Tokár István (MSZP) úgy vélekedett, hogy­­ mivel Szabó János már másod­szor nem jelent meg az ülésen - a tárca nem vállalja döntései kö­vetkezményeit, a felelősséget a katonaszakmára akarja hárítani. Mécs Imre (SZDSZ) javaslatára az ülés zárt ajtók mögött folyta­tódott. Újabb... Folytatás a 3. oldalon

Next