Magyar Nemzet, 2000. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-30 / 230. szám

2000. szeptember 30., szombat Aczél György föl merte robbantani a régi, patinás, ám ideiglenesnek tekin­tett színházépületet, de nem merte soha megszüntetni a nevét, vagy akár csak elvenni a társulattól. Várhegyi Attila sokkal merészebb, épp a nevet meri el­venni a társulattól, és meri legalábbis szüneteltetni, jégre tenni jó időre.” (Zappe László: Nincsen Nemzeti. Magyar Hírlap, 2000. augusztus 31.) „Tölgyessy kifelé vonul a politikából. Az ő személyes tragédiája az, hogy fideszes képviselőként kell végignéz­nie, amint a Fidesz szétrombolja a par­lamentáris demokrácia intézményeit.” (Pagonyi Lajos interjúja Magyar Bálinttal, az SZDSZ elnökével, Nép­­szabadság, 2000. szeptember 2.) „Szakmai érvek nem befolyásolják a kormány és vezetője döntéseit. Jósze­rivel csak azt nézik, hogy a döntéssel a választók hány százaléka érhető el. Az inkompetencia egészül ki az ag­resszivitással és a gyanakvással. Non­szensz, hogy egyesek félve súgjanak, hogy nem állhatok szóba veled, majd máskor felhívlak, így szakították meg a beszédet a társadalommal, senki nem szólhat hozzá semmihez, hiába ért valamihez. Marad a kinyilatkozta­tás és a múltba fordulás.” (Gréczy Zsolt: Fortinbras király kétéves uralkodása. Interjú Lengyel Lászlóval, Magyar Hírlap, 2000. szeptember 2.) „... a parlament és a közmédia rendel­tetésszerű működése szünetel, képet ad a nyilvánosság előtt elrejtett dis­kurzusok természetéről.” (Kozák Márton: A média és a hét­köznapi fideszizmus. Magyar Hír­lap, 2000. június 10.) Hogy ne legyen mérgezett a közélet, s ne kelljen félni. - Hogy érti ezt? - Úgy, hogy 1998 óta egyre töb­bekről hallom: nem beszélnek nyu­godtan telefonon, tartanak a lehall­gatástól, mintha csak a nyolcvanas években lennénk. Én nem olyan Ma­gyarországon akarok élni, ahol visz­­szajön a Kádár-kor neurózisa és szo­rongása, s az embereknek igazodási kényszerük van.” (Gyémánt Mariann interjúja: Demszky Gábor a bizalomépítésről, 168 Óra, 2000. június 8.) Legutóbb egy felolvasóesten azt mondta: Magyarországon élni rizikós vállalkozás. Súlyos mondat.­­ Szerintem egyszerű ténymegálla­pítás. Nem is eredeti. Sokan érezzük így. A fordulatok országa vagyunk, és a fordulatok mindig magukban hor­dozzák a kockázatot. Most épp a te­kintélyelvűség felé fordulunk.” (Jedlinszky Gabriella interjúja: Békés Pál a posztmodern öntámadás­ról, 168 Óra, 2000. június 8.) .A humanista örökség elválaszthatat­lan azoktól a bűnöktől, emberellenes intézményektől, amelyeknek vlágmeg­­váltó kísérletei közben szellemi hátte­ret adott. És akár tetszik, akár nem, a kommunista világnézet, a bolsevizmus és a szovjet forradalom is ennek a hu­manista örökségnek a része. A hozzá­juk kapcsolódó bűnökről ítélkezni kell, globális elutasításuk azonban már a humanizmus megtagadását jelenti. A baloldaliság és az antikommunizmus pedig végképp összeegyeztethetetlen. (...) Remélem, Bikácsy Gergely kollé­gámat csupán az indulat ragadtatta ar­ra a kijelentésre, hogy »a demokraták­nak értelemszerűen antikommunisták­­nak kell lenniük«. Ez ugyanis egyben azt jelentené, hogy a kommunisták nem lehetnek demokraták, ami enyhén szólva nem igaz. A dolog inkább úgy áll, hogy a demokratáknak nem kell kommunistáknak lenniük, de az anti­­kommunisták nem lehetnek demokra­ták, s még kevésbé baloldaliak.” (Forgács Iván: Antikommunista humanizmus? Népszabadság, 2000. június 9.) „Nem bölcs dolog konzekvensen egyenlőségjelet tenni egy emberirtásra eredendően eltökélt, azt végrehajtó, egy évtizedes gyilkos őrület és a valódi kommunisták 1871 óta tiszteletet ér­demlő, egészen másfajta gondolkodás­mód­ja közé akkor sem, ha minden for­radalom és ellenforradalom véres volt.” (Rajk András: Totalitarizmusok. Népszabadság, 2000. június 30.) Mi vitte annak idején a Kommunista Pártba? Ugyanúgy illúziói voltak, mint másoknak? Melyek voltak ezek az illú­ziók, remények, amelyek később szer­tefoszlottak?­­ A húszas-harmincas években, amikor kezdtem emberré érni, nagy­jából ugyanazt éreztem, múnd most. Vagyis hogy a meglévő, de korlátolt sza­badságot, az egyént, az alapvető embe­ri jogokat súlyos fenyegetések érik.” (Pagonyi Lajos interjúja Vásárhe­lyi Miklóssal, Népszabadság, 2000. július 7.) „De ami minket illet: ha most egy má­sik kormány lenne hatalmon, akkor az ellen menne a poénkodás. S ha a kor­mánynak csak két hibája lenne, azzal a kettővel foglalkoznánk. (...)­­ Vannak olyan emberek - nem pár­tok -, akikhez közel állok, akikkel szimpatizálok. Függetlenül attól, hogy az illető kisgazda-e, MSZP-s vagy SZDSZ-es. - Tényleg van köztük kisgazda? - Persze. - S ha most nagyon végiggondolná? - Akkor nincs.” (Bányai György beszélget Bajor Imrével, 168 Óra, 2000. július 27.) „Ha nem hozhatok haza két üveg portá­it anélkül, hogy hosszadalmas és hülye procedúra eredményeképp száz vagy több százalékos vámot kelljen fizetnem érte, akkor két lehetőség van: (1) nem hozom haza a két üveg portóit, és eze­ket a Haider közeli jampeceket gondo­latban háromszázszor küldöm el oda, ahova szerintem valók, (2) mégiscsak hazahozom, de olyan közérzettel, hogy az virtuálisan visszarepít a hetvenes évekig. Mellékesen jegyzem meg, hogy ennek az egésznek a világon semmi ér­telme nincs, ettől a költségvetés bevé­tele magasabb nem lesz, az állampolgár öncélú bizgatásáról van szó csupán, ami végső elemzésben nekik, a Haider közeli jampeceknek se jó, sőt nagyon is rossz, viszont politikai kérdés, amibe a piártanácsadójuk már nem szólhat be­le. És ha nem áll mögöttük a piárcég, akkor semmi sem akadályozza, hogy az őket jellemző földmélyi baromság erup­tív erővel a felszínre ne törjön. Ha nem volna arculattervező appa­rátusuk, akkor ezek bőgnének, mint a baszni kívánó bika” (Váncsa István: Két üveg portói. Élet és Irodalom, 2000. július 28.) „A rólam elterjedt előítéletek ellenére gyűlölök vitatkozni, különösen az egyik legkomolyabb és legműveltebb újságíróval, Várkonyi Tiborral, akit tisztelek és becsülök. (...) Tekintettel arra, ami mindig kima­rad az álszent magyarországi holo­­kausztvitákból: a kommunisták - nem a zsidók - voltak az elsők, akiket a ná­cik koncentrációs táborba hurcoltak. (...) Aczél Endre észrevehette volna leg­­sajátabb médiumában, az újságokban, hogy a legsüvöltőbb szélsőjobboldali publicisták ma már egyáltalán nem MIÉP-esek. A Magyar Fórumnál ma már gyakran radikálisabb Magyar Nem­zet (a kormány félhivatalos »polgári napilapja«) és Magyar Demokrata nem a MIÉP-hez áll közel, hanem a lehető leghivatalosabb kormánytöbbséghez.” (Tamás Gáspár Miklós: Amnézia, német ürügyek. Magyar Hírlap, 2000. augusztus 19.) „Az ország megosztott, kezükben ha­talom, zsebükben zsozsó, a Szent Ko­rona meg Isten segedelmével a Parla­mentben.” (Galló Béla: Fiatal, Idegesítően De­mokrata, Elszánt Színész. Magyar Hírlap, 2000. augusztus 8.) „A mai kormányzat nem is akar gátat vetni a gyűlölködés elburjánzásának. (...) ... de a testileg-lelkileg fideszista Bayer Zsolt sem tartóztatja meg magát a gyűlölködő hangnem használatában. A Magyar Nemzetben a minap megje­lent cikke éppen a zámolyi romák strasbourgi akciójáról olyannyira éme­lyítő volt, hogy az már a szélsőjobbol­dali hangulatkeltés határait súrolta És mert ő egyike azoknak, akiket joggal tartanak a mai kormányzat propagan­distáinak, mértéktelenségének elnézé­se azt a látszatot kelti, mintha roma­ügyben a hivatalosság álláspontját fej­tené ki. Akkor miért is ne hihetnék akár életveszélyben is magukat Krasznai József és követői?” (Várkonyi Tibor: Vészjelzés. Ma­gyar Hírlap, 2000. augusztus 8.) .A rendszerváltás előtt a minőség fe­nyegetés volt, most viszont fölösleges. Ez ennek az eltelt évtizednek a legna­gyobb botránya” (Bruck András: Van-e szükség lá­zadásra? Magyar Hírlap, 2000. au­gusztus 12.) „A kormánypártiak országzászlókkal házalnak, településről településre járva avatják az avítt ízlésről tanúskodó figu­rális köztéri szobrokat, ontják a szava­kat Európáról, hazáról, erkölcsről, helytállásról. Az aszály ellenére Szent István-szobrokból, kopjafákból remek az ez évi termés. (...) A polgári kormány nem akarja tudo­másul venni, hogy polgárháború ké­szül. Mi lesz a budapesti Kossuth Lajos téren felépített ünnepi kulisszákkal, ha odaindul a kirekesztettek, megnyomo­rítottak félmilliónyi népe? Ki fog hozzá­juk szólni?” (Csepeli György: Cigányút, Nép­szava, 2000. augusztus 12.) A baloldal nálunk a maga realista, pragmatikus, racionális mivoltából építkezik az éppen megoldandó felada­tok, az éppen kiküzdendő válaszok kö­vetelményeinek megfelelően, míg a jobboldal populista módon egyre job­ban a radikalizmus, helyenként a szél­sőségek felé is nyitottan törekszik be­folyása növelésére. C-) Új és új nagy formátumú ígéretek, programok, hangzatos elnevezések, szimbolikus események követik egy­mást, és a kormányzás látszata, az akti­­vizmus helyettesíti a valóságos tevé­kenységet. Ebben a folyamatban egy mégoly sikeresen felépített, a politikai marketingakadémia minden tantárgyá­ból jelesre vizsgázó vezető személyiség is mindjobban taszítóvá válik.” (Barabás János: Profik meccse. Népszava, 2000. augusztus 10.) „Lendvai­ lakossági fórumon például egy nyugdíjas néni mondta, hogy olyan gyönyörűen beszélek mindig a kurató­riumokról, de nem tudja, hogy az ilyen című műsor hány órától van. Úgy ve­szem észre, hogy nem kizárólag a köz­­szolgálati médiumok miatt, de az utób­bi tíz napban történtek, a Tv 3 meg­szüntetése, a rádiófrekvenciák és a kuratóriumi botrány együtt eljuttatta a közvéleménybe, hogy itt valami szaglik.” (Haszán ZoltánSzombathy Pál: Nyolcszemközt Lendvai Ildikóval és Pető Ivánnal, az MSZP és az SZDSZ frakcióvezető-helyetteseivel. Magyar Hírlap, 2000. március 4.) „Vagy Torgyán Pubin kívül ismer-e kis­gazda képviselőt? (Derültség az MSZP padsoraiból. Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Ez sértő, Géza? Elnök (Gyimóthy Géza, FKGP): Sér­tő, igen! És megkérem, hogy a... Horn Gyula: Hát ne hülyéskedj! (De­rültség és taps az MSZP padsoraiból.) Ez kedveskedés akart lenni! Nem érted? (...) Nem tudom, a kezükbe került-e Or­bán Viktor úrnak a Ház elnökéhez írt levele. Géza, ez nem te vagy, az Áder elnök. (...) Ennek a levélnek azért van egy csúcsmondata is: amennyiben szükséges, és a parlament sem vállal­ja, akkor az ő kormánya, mármint Or­bán Viktor kormánya kész vizsgálatot indítani az előző kormány ellen. Na, azért nemigen tudom, hogy az elmúlt négy-tíz évben előfordult-e. Pláne, ha ezt valaki írásba adja. Azért ez nem semmi, hogy a mostani kormány vizs­gálatot indít az elődyével szemben!” (Részletek az olajügyben összehí­vott parlamenti ülés jegyzőkönyvéből) A köznapi tapasztalatok növelik félel­memet, hogy Szent István hazájában, Mária országában megszavaznák a ro­mák deportálását, de talán még elgázo­­sításukat is. Persze csak titkos népsza­vazáson.” (Eörsi István: Nácikám jelentke­zik. Magyar Narancs, 2000. augusz­tus 24.) „Teljesen egyértelművé vált, hogy a Fidesz képtelennek bizonyult egy ko­herens jobboldali ideológia, platform és elmélet kidolgozására, ezért a jobb­oldali politikai közbeszéd hangzavarát jelképekkel akarja feloldani, félretolni a torzsalkodásokat. így került előtér­be a Szent Korona, és lett a Fidesz-vi­­lágban Magyarország megkoronázott köztársaság. A neobarokk álpompába burkolt, Szent Koronával megtetézett politikai kurzusnak alapproblémája, hogy ez nem profi munka, hanem amatőrkö­­dés, azaz önsorsrombolás és politikai öngyilkosság.” (Ágh Attila: Feltámadt a neoba­rokk. Magyar Hírlap, 2000. augusz­tus 24.) „Korábban azt mondta: a nyugati balol­dal eszméivel rokonszenvez. Nem oko­zott konfliktust, hogy olyan kormány­tól kell pénzt elfogadni, amely a szélső­jobbal szövődik?­­ Felháborít, hogy a koalíció szóba áll a MIÉP-pel. Nem tudom, valójában milyen ez a kormány. Nem ismerem a koncepcióját, filozófiáját. (...) - Magyarországon azonban újra a félelem igazgatja a hétköznapjainkat - legalábbis ezt mondák liberális körök­ben. Kivívott szabadságunk súlyos te­herként nyomja vállunkat, erkölcste­lenséggel, középszerűséggel találkozni mindenütt, a kulturális közéletben is.­­ A politikában nem ismerem ki ma­gam, nem akarok ítélkezni.” (Sándor Zsuzsanna interjúja Mé­száros Mártával, 168 Óra, 2000. júli­us 27.) „Vancsik pártja, hogy Fábryval éljek, a rendszerváltásig mindent ellopott, amit csak lehetett, ami még hagyján, de hata­lomra jutva újra ellopta azt, amit egyszer már lenyúlt, márpedig kétszer elvenni egy nő szüzességét páratlan párttörté­nelmi bravúr. A Fidesz pedig egyszerűen nem ismer olyat, hogy jog, parlament, történelem, lakosság, az van, hogy oda­megyek és elveszem, akár újság, akár autópálya, akár egy egész ország.” (Megyesi Gusztáv: Duellánsok. Népszava, 2000. április. 7.) „Van, akit bilincsbe verve visznek el, börtönbe csukják, házkutatásokat ren­deznek nála, nyakára küldik a politikai fegyverként használt adóhivatalt, eg­zisztenciálisan megsemmisítik. Van, aki ugyanezért vagy ennél súlyosabb dolgokért úgy lerázza magáról a bünte­tőtörvényt, mint a kutya a vizet. (...) ... a valóságban a nép beszoktatása folyik egy fokozatosan felismerhető­vé váló, kemény önkényuralom által kierőszakolt életformába.” (Popper Péter: Beszoktatás. Nép­szava, 2000. július 24.) .A megfélemlítés és a növekvő undor kétségtelen tény. (...) A politika elve az akarat, a politizá­lás módszertani elve a hazudozás - ta­lán így lehetne összefoglalni az Orbán­­team kiinduló alapvetését. Egyikben sincs különösebb újdonság. Különösen a politikát eláruló hazudozásról mond­ható el, hogy alátámasztja az emberi­ség sok-sok évszázados tapasztalata. Goebbels náci propagandaminiszter csak a tanulságot vonta le, amikor kije­lentette: nincs az a hazugság, amit elég­szer sulykolva ne lehetne elfogadtatni. (...) A hazudozásból és a hülyeséghez való jog elegyéből állnak elő a kezelhe­­tetlenségig abszurd ügyek, amelyek az­tán a fideszes »papagájkommandó« előadásában kerülnek a nagyérdemű médiaközönség elé. (...) Fidesz-Magyarország nem immorá­lis, hanem amorális világ. Szép új vi­lág.” (Ripp Zoltán: Fidesz-Magyaror­szág félidőben. Mozgó Világ, 2000/5.) „Öröm a szemnek a fideszes politikus látványa. Ha férfi, akkor azért, mert férfias, ha nő, akkor azért, mert férfia­san határozott. E tökéletes külső azon­ban, és ezt mutatta meg a Lockheed­­botrány, Istentől végleg elhagyott tö­kéletlen belsőt takar. Bármilyen ke­gyes és nyájas szózat is hagyja el a fideszes ajkakat, a szavak konganak, hihetetlenek és hitetlenek.” (Csepeli György: Best of Fidesz, Mozgó Világ, 2000/5.) „... akinek nincs annyi morális érzéke, hogy felfogja, »zsidókérdésről« hatal­mi pozícióban nálunk nem lehet be­szélni anélkül, hogy az érintettekben ne a »végső megoldás« asszociációja váltodjon ki, aki elfogadja, hogy ez a szellemileg oly igen szánalmas »kérdés« tematizálja közéletünket, az ott volt a Fradi-pályán keresztül Isten taúja, hova tartó vonat indítóállomá­sán. Remélem, »nem tudják, mit cselekszenek”.” (Ludassy Mária: Indul a vonat. Mozgó Világ, 2000/5.) „Sőt Gönczország nyugatabbra fekszik tőlünk, a gönczök már egyenrangúak a dánokkal és az írekkel. Mi, magyarok az Etyek-Felcsút mérkőzésen szurkol­hatunk, mondván, legyőztük a világot, miközben a Gönczöket Londonba és Washingtonba hívják. (-) - Éltem egy keveset önöknél. Nem bírtam ki, már ne haragudjon. Magya­rul a szegény megalázottat, koldust, in­gyenélőt, lógóst jelent. Állandóan szé­gyenkeznem kellett volna, de miért? Gönczországban szegénynek lenni nem szégyen, nem dicsőség, hanem együttérzésre szoruló állapot. A gönczök nem járnak lesütött szemmel, behúzott nyakkal. (...) A magyarok szeretik, ha valaki felül lévő képviseli őket, a nemesek, az okosok, a földik, a kiválasztottak. A magyarok patrícius vezetéssel érzik jól magukat. Imádnak éltanulók lenni. Mi, gönczök, megvallom, gyanak­szunk a patríciusokra, bizony sze­génypártiak vagyunk.” (Lengyel László: Gönczország, Népszabadság, 2000. augusztus 3.) A halálra üldözött, halálra gyötört zámolyi romák az egyetlen utat válasz­tották, amelyet választhattak­ el innen. (•••) Törvénytiszteletről és a tulajdon szentségéről papolnak azoknak, akik­nek semmijük sincs, és akiknek a fehér többség és a fehér rendszer hibájából nincs semmijük. A családbarát kor­mányhivatalnok fogamzásgátlót ajánl nekik. A Kaya Ibrahimok rezsinye jó­zanságról, takarékosságról, beosztás­ról, szorgalomról nyivákol. (...) Elviseljük-e a »Haider közeli jampecek« (idézet Váncsa Istvántól az ÉS múlt heti számából) kormányát, akik vígan szónokolnak az erdélyi Tusnádfürdőn a kisebbségi jogokról, miközben Magyarországot ez a példát­lan, megalázó szégyen érte? (...) A kormányzatot a Doncsev Tosó­­féle kisebbségüldözési hivatal, az országblamázsközpont, a kétes hírű és tehetetlen OCÖ képviseli. (...) A magyar népnek van szíve. Nem tu­dom azonban, vezetőinek van-e esze, s ha van, megjön-e valahára.” (Tamás Gáspár Miklós: Menekül­ni! Népszava, 2000. augusztus 2.) Politikailag korrekt címmel Tóth Gy. László korábbi gyűjtései a Kairosz Kiadónál könyv alakban is meg­jelentek. S­zembesítés magazin Magyar Nemzet 29

Next