Magyar Nemzet, 2001. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-24 / 95. szám
A roma felzárkózás feltétele Egy új közoktatási törvénnyel az uniós elvárásoknak is eleget tehetnénk M UfIRM Bfil.A____________________________________________________________ Magyarországnak hasznos lenne, ha a parlament még 2003 előtt meghozná az új roma közoktatási törvényt. Hivatalosan még ma sem lehet tudni, hány óvoda- és iskolaköteles roma gyermek él hazánkban, de számuk közel lehet százhatvanezerhez. Ha egy megfelelő törvény lépne életbe, a roma gyermekeket részben újonnan épített, részben pedig meglévő iskolákban a többségi tanulókkal lehetne integrálni. így történt ez az USA számos államában is, amelyekben a spanyol ajkú gyermekek kötelező iskoláztatása gyökeres változásokat hozott az ottani közoktatásban. Az amerikai közoktatás nagy problémája a 80-as évek elejére tehető, amikor politikai és gazdasági okok miatt a közép- és dél-amerikai államokból a spanyol ajkúak milliói érkeztek főleg Kalifornia, Texas és Florida államaiba - legtöbbjük illegálisan. De a közoktatásról szóló amerikai törvények minden gyermeknek kötelezővé teszik az iskolába járást, még akkor is, ha azok nem legálisan érkeznek külföldről. Viszont a spanyol ajkú szülők, családcentrikus és hagyományos kulturális beállítottságuk miatt fiaik korai munkavállalását s leányaik korai férjhez menését helyezték gyermekeik iskoláztatása elé, mivel az USA-ban a kötelező általános oktatás 18 éves korig tart. Sajnos hasonló iskolaellenes magatartás tapasztalható hazánkban is a felnőtt roma lakosság jelentős részénél. Részben ez lehet az oka, hogy gyermekeiknek talán még húsz százaléka sem jár rendszeresen a lakóhelyéhez közeli vidéki vagy városi iskolába, s még ennél is kisebb azok száma, akik sikeresen érettségiznek vagy szakiskolai oklevéllel rendelkeznek. Orbán Viktor miniszterelnök megemlítette a 2001. február 1-jén tartott országértékelő beszédében, hogy az ösztöndíjas roma tanulók száma a korábbi háromszázról nyolcezerre nőtt. Ez igen szegény mérleg. Több mint félmilliósra tehető a roma kisebbség, a feltörő parányi százalék aránya kicsi az iskolázatlan és iskoláikból kieső roma fiatalok többségével szemben. Az efféle közoktatási status quo elfogadhatatlan lesz Brüsszelben és Strasbourgban az EU-hoz csatlakozás küszöbén. Texas kormányzója, Mark White volt az első, aki 1983-84-ben egy egyetemi professzorokból, általános iskolai pedagógusokból és állami törvényhozókból álló kutatóbizottság tanulmányai alapján törvényt léptetett életbe az alternatív tanárképzés és a kétnyelvű oktatás bevezetésére. Ezután, az 1984-85-ös tanév kezdetére a Közoktatás Állami Igazgatósága Texas állam kijelölt pontjain hét egyetemen belül, városi iskolakörzetek igazgatóságainál és húsz vidéki területeket érintő újonnan épített oktatási központokban - elrendelte a két program megszervezését és implementálását. Az alternatív tanárképző és a kétnyelvű oktatás számos intézeteinél az évente ismétlődő tanfolyamok ciklusaira kezdettől fogva több ezren jelentkeznek, de a szűrővizsgák után intézetenként csak a legjobb kétszáz személy kezdheti el a tanfolyamokat, amelyek időtartamára a kandidátusok kezdő pedagógusi fizetést kapnak. Az állami hivatalnokokból, egyetemi és általános iskolai tanárokból álló bizottsági csoportok évente többször is vizsgálják a két program előrehaladását. Évente újítják a programok további engedélyzését, de gyakran módosításokat is követelnek. Különös gondot fordítanak a spanyol gijcú családokat látogató szociális hivatalnokokból és pedagógusokból kijelölt párok által készített riportokra és azoknak az illetékes családokkal közösen kitöltött kérdőívek számítógépezeti statisztikájára. Ennek alapján tudják az iskolák felvételi osztályain eldönteni, hogy melyik gyermek milyen szinten kezdje el vagy folytassa az általános és a kétnyelvű tanulást. Texas államban több év kellett ahhoz, hogy az illegálisan bevándorló családok gyermekeit mozgósítani lehessen, hogy beírassák őket a helyi óvodákba, elemi és középiskolákba. Az iskolabuszok a városokban, avagy a falvakban minden iskolaköteles gyermekért elmennek, és hazaviszik őket iskola után. Viszont az iskolai ingyenes reggeli és ebéd csak az arra rászorulóknak jár - feketéknek, barnáknak és fehéreknek egyaránt. A többiek fizetnek a leszállított árú reggelikért és ebédekért. A rászoruló diákok a tankönyveket és füzeteket is ingyen kapják. Megemlítendő, hogy az iskolák arra kijelölt tantermeiben és könyvtáraiban már az elemisták is felváltva vesznek részt a számítógépes multimédia oktatásban. A magyarországi roma gyermekek kétnyelvű oktatásának logisztikáját az eltérő dialektusok miatt ki kellene dolgozni. Talán a legelterjedtebb, beásnak nevezett régi római cigány nyelvre kellene koncentrálni, amelyet a romániai cigány törzsek nagy része hosszú évszázadok óta beszél. Az efféle kétnyelvű oktatásnak kettős célja lenne. Egyrészt a szülők is jobban ösztönöznék gyermekeiket a kötelező iskolába járásra, másrészt pedig a roma gyermekek és fiatalok önmegbecsülése is nagymértékben javulna. Az ezzel kapcsolatos pedagógiai felkészültséget az amerikai alternatív tanárképzés mintájára lehetne fejleszteni. Ennek lényege az, hogy a főiskolát vagy egyetemet végzett kandidátusoknak Magyarországon is meg kellene adni a lehetőséget a fizetéses, egyéves pedagógiai átképzésre, amely a roma kétnyelvű oktatásra készülő személyek esetében a beás nyelvtanulás, avagy nyelvfeljavítás miatt valószínűleg másfél-két évet igényelne. A roma gyermekek oktatásának elkerülhetetlen kritériuma az volna, hogy tanítóik és tanáraik között számos roma pedagógus is legyen. Ezért lenne az alternatív tanárképzésnek olyan nagy szerepe hazánkban is. A megfelelő törvényjavaslat előkészítése céljából az Oktatási Minisztérium az Eötvös Loránd Tudományegyetem továbbképzési és nyelvtudományi osztályaival karöltve és a legtekintélyesebb magyarországi roma szervezettel együttműködve egy kutatóbizottságot állítana össze. Egy ilyen csoport meglátogatná az Egyesült Államok néhány nagyobb iskolaigazgatóságát, hogy megfigyelje az alternatív tanárképzést és a kétnyelvű oktatást. A bizottság tagjai jegyzeteket is készíthetnének a programokat vezető mestertanárokkal folytatott megbeszéléseken. Végül pedig, a legsikeresebbnek bizonyuló amerikai iskolaigazgatóságától a szükséges törvénykivonatokat, kézikönyveket, direktívákat és brosúrákat további tanulmányozás és magyarra fordítás céljából haza lehetne hozni. Biztosra vehető, hogy ilyen előzmények után honatyáink többsége egy új és sikert ígérő roma közoktatási törvény mellett szavazna. Annak törvénybe iktatása után az Oktatási Minisztérium és az ELTE rektori hivatala, két új tanszékkel bővülve, a fenti amerikai mintára megszervezhetné és monitoroztatná a magyar alternatív tanárképzés és a roma kétnyelvű oktatás programjait. A szükséges tanfolyamok a romatömbök által lakott országrészekben és városokban az erre kijelölt és akkreditált intézetekben működhetnének, így 2004-re az integrált óvodák és iskolák tantermeiben, átszervezett tanári karokkal, megkezdődhetne a roma gyermekek kötelező közoktatása. A szerző doktori disszertációját az USA-ban hatályos alternatív képzés és kétnyelvű oktatás témaköréből írta A roma lakosság húsz százaléka nem jár rendszeresen a lakóhelyéhez közeli vidéki vagy városi iskolába, s még ennél is kisebb azok száma, akik sikeresen érettségiznek vagy szakiskolai oklevéllel rendelkeznek EN NEM » Kristóf Attila__________ Én nem tudom, hogy a játékra való hajlam összefügg-e a különböző élőlények értelmi fejlettségével. A homo sapiens egyben homo ludens is, bár vannak olyan emberek, akiktől minden fajta játék és tréfa idegen. Tény az is, hogy földigilisztát még nem láttam . . . 1 . játszani, halat viszont már igen, látszunk ha netán a szélhajtó kosz esti ug' / ' rándozása a víz fölött szórakozásnak tekinthető. A játék és a szórakozás bizonyosan értelemben rokon fogalmak, mindkettő anyagi szempontból céltalan időtöltést jelent, bár a komoly játékos sohasem szórakozik ellenfelével. Elvileg a wimbledoni teniszdöntő is játék, ám kétségkívül nem babra megy. Natasa kutyámnak viszont senki sem fizet azért, ha ügyesen elkapja a teniszlabdát és visszahozza, iszonyú figyelemmel és észveszejtő farkcsóválással várva, hogy újra eldobjam. Három dolog érdekli igazán, ugyanúgy, mint némelyik embert: az evés, a játék és az utazás. Be kell vallanom, időm egy részét én is játékkal töltöttem és töltöm, s korántsem hiszem azt, hogy ez elfecsérelt idő. Persze azt sem mondanám, hogy a világ és jómagam sokat gazdagodtunk általa. Ha jobban belegondolok, nem vagyok komoly ember. A pingpong például egészen különleges szerepet töltött be az életemben, bár igazából, versenyszerűen sohasem űztem ezt a játékos sportot. Pápai gimnazista koromban csapatunk ugyan sikerrel szerepelt a járási bajnokságban, a csúcspont az volt, amikor egy csűrben, mínusz tízfokos hidegben legyőztük a favorit Lovászpatonát. Berek Karcsinak ugyan majdnem befagyott akkor a füle, mert kölcsönadta a sapkáját nekem, de nagyobb baj azért nem történt, csak annyi, hogy fülcimpája később - mintegy utólagos védekezésül - selymes szőrpamacsokat eresztett. Játékos szemléletem ellenére gyermekkoromban igen nehezen viseltem el, hogy kollégiumi közösségben kell élnem. Máig szívszorongva emlékszem rá, hogyan hívtam fel Pápáról „B”-beszélgetésre édesanyámat, aki akkor a Zámoly közelében lévő Miklósmajorban volt bérelszámoló. Rimánkodtam, vegyen ki a kollégiumból, ellennék én is a majorban, bármit megteszek, csak ne kelljen egy amorf közösségben a legkisebbként és leggyengébbként élnem. Anyám is sírt, de hajthatatlan maradt. Nem volt választása. A következő héten megnyertem a kollégiumi pingpongbajnokságot, a döntőben egy nálam két fejjel magasabb negyedikes fiút győztem le, s abban a pillanatban senkiből valaki lettem. Négy évvel később, 1956. október 23-án, barátommal, N. T.-vel, éppen egy pingpongversenyre indultunk, majd a játék helyett a valóságot választva csatlakoztunk a Parlament felé tartó tömeghez. Az ütőm végig velem volt. Kevélyen mondhatom: amatőrtől sohasem kaptam ki. Amikor 1960-ban a Magyar Nemzethez kerültem, örömmel láttam, hogy a szerkesztőség társalgójában egy pingpongasztal áll. Az első napon 21:0-ra megvertem a lap felelős szerkesztőjét, Rajcsányi Károlyt, s ez ázsiómat nagymértékben növelte. Akkoriban mindenfajta játék szervesen a szerkesztőség életéhez tartozott, egy időben például Mátrai Betegh Bélával sokat gombfociztunk, sőt egészen infantilis, általunk kitalált játékokat is űztünk, s néha a fél szerkesztőség velünk tartott. A Magyar Nemzet a pingpong révén fogadott be napok alatt, ott a társalgóban, játék mellett zajlott a társasági élet. Később, egy Zsolt Róberttel kötött fogadásból eredően, játszottam Jónyer Istvánnal is, aki 18 fórral természetesen megvert. Ez volt a legnagyobb „kudarc”, ami ebben a sportágban ért. Azóta tudom, profikkal nem érdemes kezdeni. Aztán hosszú éveken át nem volt pingpongasztal a hányatott sorsú Magyar Nemzetnél. Most újra van. És újra játszunk. S mintha ebből eredően kicsit otthonosabban mozognék az egy éve összevont szerkesztőség Kilián laktanyabeli falai között. Hogy ennek van-e köze a hajdan Pápán történtekhez, én nem tudom. TUDOM ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------■------------* 2001. április 24., kedd Nézőpont Magyar Nemzet 0 lap Nemzetőr/ „...a dolgott magát nézzük... ” Vallottak a képviselők a PÁSZTOR Z.oltán_________,_____________________________,__________________ A rendszerváltozás utáni, eddigi legrészletesebb vagyonnyilatkozatok kerültek tegnap a nyilvánosság elé. Vagyonnyilatkozatot egy 1990-es törvény értelmében már az első demokratikusan választott parlament képviselőinek is kellett tenniük, ám az Országgyűlés hivatala a dokumentumokkal ekkor még semmit sem tehetett. Az 1997-es összeférhetetlenségi törvény - amely a képviselők és a gazdaság összefonódását igyekezett korlátozni - a korábbinál valamivel több adatra derített fényt, ráadásul a sajtó hathatós támogatásával nyilvánosságra is kerülhettek azok. A probléma csak az volt, hogy az újságolvasó, rádióhallgató és tévénéző megkérdőjelezte az adatok valóságtartamát, hiszen azokból az derült ki: a képviselőnél szegényebb ember e hazában aligha van. A nyilatkozattevők elenyésző része vallott be ugyanis jelentősebb vagyont, gyakorlatilag csak a Zwack Péter- és Máté László-kaliberű politikus-nagyvállalkozók vagyoni helyzetéről alakíthattunk ki többé-kevésbé reális képet. Mert ki ne emlékeznék Keleti György honvédelmi miniszter vagyonnyilatkozatára, amely szerint a politikusnak az égadta világon semmije sem volt, vagy Baja Ferencre, aki minden bizonnyal már akkor is a bevallásban feltüntetett Skoda gépkocsival közlekedett? A mostani nyilatkozat áttörést jelent abból a szempontból, hogy egy, a korábbiaknál valósabb kép rajzolódik ki a képviselőkről: a többség igen jómódú, nem ritka, hogy valakinek több háza, autója, nyaralója, számtalan gazdasági érdekeltsége és jelentős mennyiségű termőföldje van. A leírtakból két következtetést lehet levonni. Az egyik: a képviselők korábban nem egészen a valóságnak megfelelően számoltak be anyagi körülményeikről, esetleg a kérdéseket saját szájízük szerint értelmezve töltötték ki a kérdőíveket. A másik következtetés: megéri képviselőnek lenni. Hiszen joggal feltételezhető: képviselőségüket kihasználva is nőtt befolyásuk és jövedelemszerző képességük. Mert ki gondolná, hogy Boldvai László, az MSZP korábbi és jelenlegi képviselője és egykori pénztárnoka ne kamatoztatta volna összeköttetéseit, amikor bevallott havi jövedelme több millió forint? Emberileg ugyan érthető lehet Várhelyi András kisgazda képviselő kifakadása, aki a vagyonnyilatkozatának egyik kérdésére azt írja, hogy vannak szekrényeik, ágyaik, ruháik, asztalaik, székeik, komódjaik, mély- és lapostányéraik, vécépapírtartóik, szalvétáik - még damaszt is! -, 3000 kötet könyvük, képek, hat Biblia - és a szégyen, hogy mindezt le kell írni! Mondom: érthető, hogy adott esetben megalázónak tartja valaki, hogy aprónak, esetleg személyesnek vélt holmijairól is számot kell adnia, ám alighanem titokban maradnának a szocialista Veres Jánosok bevallott százmilliói, földbirtokai, és egyes szakszervezeti vezetők több százezres havi jövedelmei, ha nem kötelezne ezek nyilvánosságra hozatalára a törvény. Összességében tehát megállapítható: a nemrégiben elfogadott törvénymódosítás fontos lépés volt a közélet tisztaságáért zajló folyamatban. A kérdés az, lesz-e, és ha igen, milyen irányú változás a jövőben. TOLLHEGYEN M Pn.hál György__________________,__________________________,________________ Tibor panasza Kis Tibor Népszabadság-újságíró tett közzé írást a tegnapi lapban -fölteszem, nem ezzel fog föllovagolni a Parnasszusra. Legszebb mondatát ide írom, legyen közkincs: „Egyedül a szélsőjobboldal lóg ki néha a sorból, amely a »Kárpát-Duna-Nagyhaza« és a nemzethalál víziója között ingadozva hol feltétlen »kitartásra« buzdít, hol pedig idegengyűlölettel teli lázálmaiban kisebbségi magyarokkal telepítené be az országot - kínaiak (és persze zsidók) helyett. ” Forrásanyag nincs a földúlt szerző tolla mögött, vagyis nem tudni, Kis Tibor Népszabadság-pályakezdő hol szívta magába a katartikus butaságot, amiben ott az ilyenkor esedékes Csurka, meg a népnemzeti Orbán, aki pallosát lobogtatja a nemzet fölött, jaj nekünk. Ha pertu lennék, mondanám: igyál valamit, Tibi, az majd meglátszik rajtad! Tibi viszont ír. Rendületlenül. Kár. „Mert vajon eleget tudunk-e például az isten (ő kis I-vel írja) háta mögötti magyar zárványokról?” Nagy kérdés, mennyit tud őróluk a cikkíró Tibor. Gondolom, huzatja nincs a zárványokról, de ez lelkiismereti probléma, hánykolódjon ő álmatlanul. Lelke rajta. Még egy mondat, de ez már tényleg az utolsó: „Sokféle magatartás, stratégia elképzelhető a politikától olyan sajátos helyzetben, mint amilyenben Magyarország van kisebbségi szempontból. ” Egy magyar tabu - ez az írás címe. Leghelyesebb lenne átküldeni az írást Strasbourgba, onnét már csak egy ugrás a mértékadó napilap, a Népszabadság, azt olvassa mindenki. Szélsőjobb, nemzethalál, idegengyűlölet... Meg Kis Tibor, szegény, a laptól. Találkozunk egy év múlva. Tavasszal.