Magyar Nemzet, 2001. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-21 / 93. szám

D Mafar Nemzet­­ Magazin 2001. április 21., szombat Gerő Ernő központi alakja az 1945-1956 közötti időszak Magyarországának. Jó képességű kommunista vezető, aki Rákosi Mátyás árnyékában szolgálta a hazánkra kényszerített szovjet típusú diktatúrát. 1945 és ’48 között közlekedésügyi miniszter, majd ’48-tól pénzügy-, illetve államminiszter. Jelentős szerepe volt a Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) gazdaságpolitikájának kidolgozásában. Ugyanakkor súlyos felelősség terheli az 1948 utáni gazdaságpolitika torzulásaiért és a törvénysértésekért. 1955-56-ban a minisztertanács elnökének helyettese, 1956 júniusától október 25-ig az MDP első titkára. 1956-ban a tüntető tömegek skandálásaiból nem hiányozhatott a „Vesszen Gerő!”Élete, tevékenysége, a hatalomban betöltött szerepe a mai napig feldolgozatlan, személyiségéről is keveset tudunk. Baráth Magdolna történész, a Történeti Hivatal levéltárosa, osztályvezetője arra vállalkozott, hogy többévi kutatás után könyvben összegezze majd a Gerő-féle életutat. A történésszel beszélgettünk. Baráth Magdolna történész az ismeretlen Gerő Ernőről Az árnyékember i Kő András - Nagy J. I.ambert______ _­­ Mert teljesen isme­retlen és rejtélyes figura volt a számomra, akinek nincs megírt életrajza, viszont kutatásaim so­rán mindig belebotlot­tam a személyébe. Akármilyen témához nyúltam, elő­került a neve. S akkor rájöttem, hogy milyen keveset tu­dok erről az emberről. Hogy egy rövid életrajzon kívül semmilyen munka nem született róla, holott, úgy tűnik, a szerepe sokkal fontosabb és meghatározóbb volt, mint azt korábban sejtettük. - Mit gondol, miért tudunk ilyen keveset róla? Mi en­nek a magyarázata? - Gerő a háttérben tevékenykedett, Rákosi árnyéká­ban. Nagyon kevesen tudják, hogy a Rákosi- vagy Gerő­­titkárság anyaga rengeteg olyan cédulát tartalmaz, ame­lyeken Gerő Rákosinak, illetve a Politikai Bizottságnak megírta, hogy egyes kérdésekben mi a teendő. Ezek a feljegyzések aztán PB-határozatokká váltak az esetek ki­lencven százalékában. - Ki ez a politikus? Ha nem életrajzban gondolko­dunk, mi az a néhány mondat, jelző, amely a neve mellé kívánkozik? - Kezdjük az elején: ifjúkorától „hivatásos forradal­már”, tehát olyan ember, aki a forradalomnak szenteli az életét. Magánélete nincs. Tipikus homo kominterni­­cus, sokáig dolgozott a Komintern apparátusában fele­lős poszton, de szintén a háttérben, Manuilszkij titkára volt. Nagyon tehetséges bürokrata, kiváló szervezőkész­séggel és bizonyos esetekben technokrata szemlélettel. Okos. - Nyelveket beszél? - Igen. Több nyelvet beszél: oroszul, németül, fran­ciául, kicsit angolul, olaszul, spanyolul, sőt megtanulja a katalán nyelvet is, hiszen mivel néhány évet töltött Katalóniában, rá is kényszerült, azonkívül élt a Szovjet­unióban, meg kellett tanulnia oroszul, hogy a francia­­nyelv-tudását honnan szerezte, nem tudom, ám Franci­aországba már úgy ment ki, hogy beszélte a nyelvet. De folytatva a jellemzését: aszkéta. És azt is mondhatnám: egy workoholic, munkamániás.­­ Egészséges? Átvitt értelemben és a szó igazi értelmé­ben is? - Átvitt értelemben igen, őt is megérintette a Ko­­mintern-szellem, de nem érzékeltem benne azt a nagy­fokú, beteges bizalmatlanságot, amely Rákosiban volt. Másfelől valóban beteg. Szembetegséggel bajlódik, ame­lyet a 40-es években szedett össze, és ez kihatott a mun­kájára is. Nagyon csúnyán írt például és nagy betűkkel. Több szemműtéten esett át az 50-es évek közepén, azonkívül állandóan hivatkoznak egyéb betegségére, amely miatt 1955-ben néhány hónapra ki is kapcsoló­dott a politikai életből, és kórházban volt, de ennek pon­tos természetéről nem tudok. A szembaja végig megma­radt, olyannyira, hogy élete végén már alig látott. - Hogyan választódik ki a háttérszerepre? Kiválaszt­ják vagy a véletlen műve? - Amikor 1944 tavaszán a Kominternben létrejött a magyar párt úgynevezett külföldi bizottsága, az a szerv, amely a szovjetunióbeli magyar kommunista emigráció vezérkarának hazatérését készítette elő, illetve az ezzel kapcsolatos feladatokat, a Magyarország jövőjére vo­natkozó terveket, elképzeléseket, pártszervezési kérdé­seket dolgozta ki, Manuilszkij javaslatára beválasztották Gerőt is. Korántsem volt egyértelmű, hogy a magyar ügyekkel alig foglalkozó Gerő Ernő ebben a bizottság­ban az egyik vezető lesz. Aztán már egyértelmű, mert az elsők között tér haza 1944 októberében. December ele­jén azonban visszamegy Moszkvába, ahol tagja annak a delegációnak, amely az ideiglenes nemzetgyűlés és nemzeti kormány létrehozásáról tárgyal, s akkor Sztá­linnal is találkozik, hogy a szovjet pártfőtitkár tanácsok­kal lássa el. Itthon, amíg Rákosi Magyarországra nem jön, ő a tényleges első ember. - Miért nem válik később is első emberré? - Amikor rövid ideig ő képviselte a magyar pártot a Kominternnél, és a magyar ügyekkel foglalkozott, jó eséllyel pályázhatott volna arra, hogy az első ember le­gyen. Hogy miért­ nem lett végül is az, annak több oka van, s erre a Sztálinnal való 1944. december eleji beszél­getés is rávilágít. Rákosinak a 16 év börtön miatt nim­busza volt a nemzetközi kommunista mozgalomban. Sztálin tudniillik azt mondta, hogy zsidók lehetőleg ne kerüljenek a kormányba. És kicseréltek se! Tehát olya­nok, akik politikai elítéltekként kerültek ki a 20-as évek­ben a Szovjetunióba. Gerő mind a két kategóriába bele­tartozott. Nagyon fontos szerepet kapott az új hatalmi szervek létrehozásában, de formális pozíciót nem. - Gerő két évet ült... - Két évet ült, és utána kicserélték. De eredetileg ti­zenöt évre ítélték. - Amikor megkérdezték, hogy miért nem ő vette át a hatalmat, azt mondta - állítólag ott volt Rákosi is -, hogy nem akartam ezzel az emberrel versenyezni... - Ezt Rákosi a visszaemlékezésében is leírja. Ami azonban a lényeg: az első ember kiválasztása mindig a szovjet vezetés előjoga volt! Tehát Gerő nem tudott mit tenni, ha a szovjetek Rákosi mellett törtek pálcát. Arról nem is szólva, hogy nagyon fegyelmezett pártmunkás volt. Bár ha alkalom kínálkozott - mindenekelőtt a szovjet nagykövetekkel való beszélgetések során -, ak­kor nagyon óvatos célzások formájában kifejezésre juttatta, hogy elméletileg sokkal képzettebbnek tartja magát Rákosinál. Pici szarkák azért mindig voltak. Farkas Mihály az 1956-57-es vallomásaiban is utal ar­ra, hogy a kezdet kezdetén nem volt teljesen felhőtlen a viszony Rákosi és Gerő között, és hogy Rákosi foly­ton szaladgált emiatt Dimitrovhoz. - Mi volt a kutatás során a teljesen ismeretlen vagy kevésbé ismert terület, és sikerült-e a semmiből a kevés­ből valamit kihámoznia? - Még mindig nagyon sok a fehér folt az életrajzá­ban. Spanyolországi szerepére vonatkozóan autentikus forrás alig van. Van olyan történelmi időszak is, amelyy­ről elég sokat tudtunk már az utóbbi években, de az elő­került új dokumentumok némileg más megvilágításba helyezik a történteket. Gondolok itt például Gerő 1953-56 közötti szerepére. Óriási szerencsém volt, mert Moszkvában megkaptam a budapesti szovjet nagyköve­tek feljegyzéseit, amelyek az itteni vezető pártemberek­kel való beszélgetések nyomán készültek, és döbbenete­sen izgalmas jelentések vannak közöttük. Például az, hogy 1954 februárjában Gerő elment a pesti szovjet nagykövethez... - A többiek tudtak róla? - Tudhattak róla, arról azonban biztosan nem, hogy miről beszéltek. A saját pozíciója védelmében egyéb­ként mindenki elment a szovjet követségre, és elmond­ta a saját szája íze szerint, hogy mi a véleménye a történ­tekről. - Ki volt a nagykövet? - Kiszeljov, de időnként az ügyvivő, Andropov is be­szélgetett velük. 1954 közepétől aztán ő lett a nagykövet. Szóval 1954 februárjában sor került egy ilyen beszélge­tésre, amikor már meghozták a Berija-ítéletet, és a szov­jet nagykövet megmutatta a vádirat szövegét Nagy Im­rének, Rákosinak és Gerőnek. Ezt követően kereste fel Gerő a szovjet nagykövetet, és gyakorlatilag ennek kap­csán „fúrta” Rákosit. Azzal, hogy a törvénysértésekért igenis Rákosi a felelős. - Ez az általunk kevésbé ismert időszak hihetetlenül sok információt adhat. - Igen. Abból a szempontból is, hogy milyen indíték késztetett egy-egy embert arra, hogy elmenjen a szovjet nagykövetségre, mit akart a szovjet vezetésnek „üzen­ni”. Külügyi vonalon futottak a jelentések, de a fonto­sabbakat megkapta az SZKP vezetése is. - Mi érződik ki belőlük? Hogyan ír a nagykövet, az ügyvivő a magyar vezetőkről?­­ Arra kínosan ügyelnek, hogy ha a magyar partner kérdést tesz fel, ne adjanak konkrét választ, illetve ha már elengedhetetlen, csak nagyon burkolt tanácsot. A nagykövet szinte sohasem foglalt állást. Azért így is ér­zékelhető, hogy Kiszeljov nagyobb empátiával viseltetik az új szakasz és Nagy Imre iránt, mint Andropov. Ami nagyon érdekes: amikor 1953 végén, ’54 májusában vagy ’55 elején magyar delegáció utazik Moszkvába, ak­kor úgy tetszik, hogy ezekből a követi jelentésekből ké­szítenek egy-egy összefoglalót a szovjet pártvezetés szá­mára. És hogy a magyar vezetők közül kinek-kinek ép­pen milyen erős a pozíciója a szovjet vezetésben, az ab­ból is kitűnik, hogy a szóban forgó jelentés kinek az in­formációira épül. 1953 végén, amikor Nagy Imre pozí­ciója még erős, ez az összefoglaló jelentés azokat a gon­dolatokat, véleményeket emeli ki, amelyeket Nagy Imre mondott el a szovjet nagykövetnek. Ami számomra megdöbbentő volt: az 1954. május eleji látogatás alkal­mával Rákosi szemrehányást kap a rehabilitáció lassu­lása miatt. Összehasonlítottam ez utóbbi feljegyzést Gerőnek a februári szovjet nagykövetségen tett látogatá­sa alkalmával készített jelentéssel, és állíthatom: Hrus­csov helyenként szó szerint azt olvassa Rákosi fejére, amit Gerő mondott el Kiszeljovnak Rákosiról!­­ Egyes jelek arra utalnak, hogy Gerő szoros kapcso­latban állt a szovjet állambiztonsági szervekkel. Amikor viszont 1945 után hazajött, a kapcsolatot szüneteltették. Erre vonatkozóan talált-e anyagot? - Azt gondolom, hogy Gerő nem volt a szovjet állam­biztonsági szervek beszervezett ügynöke úgy, mint mondjuk Szűcs Ernő. Amíg Gerő a Szovjetunióban élt, nagyon sokszor utazott hamis útlevéllel, álnéven Nyu­­gat-Európába. Ezeket az utakat az állambiztonsági szer­vek biztosították, és természetesen ők gyártották a ha­mis papírokat is. Szoros együttműködés volt az állam­biztonsági szervek és a Komintern nemzetközi kapcso­latok osztálya között is, amely ezeket a megbízatásokat, utakat partvonalon szervezte. Megbízatásáról, a feladat teljesítéséről Gerő kominternbeli főnökeinek tartozott számot adni és nem az állambiztonsági szerveknek. Hangsúlyozom, nem találtam olyan dokumentumot, amely egyértelműen bizonyítaná Gerő és az NKVD szo­ros kapcsolatát. Viszont olyat sem, amely ezt egyértel­műen cáfolná.­­ Ami változatlanul fehér folt, és szintén válaszra váró kérdés: a július 18-21-i EB-ülés után a néhány hó­napos első titkárság és októberben a szovjet csapatok be­hívása.­­ Ez hihetetlenül izgalmas időszak. Izgalmas az előzmény is, az, hogy a háttérben Gerő hogyan takti­kázik. A most megjelent szovjet jelentések tükrében ragyogóan látszik, milyen árnyékbokszolás zajlott ott! Azzal most szembesültem én magam is, milyen kevéssé ismert, hogy mit csinált Gerő az alatt a né­hány hónap alatt, amíg ő volt az első titkár. Kétségte­len, nem sok ideje volt a cselekvésre, de ezt a rövid időt sem tudta igazán kihasználni. A párttörténetírás leginkább azt rótta fel neki, hogy abban a helyzetben képes volt több mint egy hónapra itthagyni az orszá­got. Ez kétségtelenül súlyos politikai hiba volt, de ő akkor ezt nem ismerte fel. - Mi az oka annak, hogy az az ember, aki 1956-ig operatív módon irányította és szervezte a politikát, elő titkári pozíciójában ezt feladta? - Nem hiszem, hogy bármit feladott volna. Azzal, hogy ő lett az első ember, élete nagy vágya teljesült. Olyan pillanat volt, amilyen csak egyszer adatik meg az ember életében. Éppenséggel akkor lett volna lehetősé­ge rá, hogy valamennyi politikai elképzelését valóra váltsa. Más kérdés, hogy volt-e olyan programja, amely valós megoldás lett volna a politikai válság felszámolá­sára. A „tiszta lap” politikájának meghirdetése az ő szá­jából hamisan csengett; politikai múltja alkalmatlanná­­ért áldozott annyi ener­giát, időt az életéből Gerő Ernő megismerésére? Gerő Ernő 1945 szeptemberében a Győri Vagongyár avatóünnepségén

Next