Magyar Nemzet, 2001. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-01 / 127. szám

gazdasag@magyarnemzet.hu Épülőben az esztergomi­párkányi híd Folytatás az 1. oldalról • A kivitelezők az első hídelem be­emelését a tervben meghatáro­zottnál egy hónappal később vé­gezték el. Szántó János szerint a határidőt tartani tudják, szeptem­ber végéig ugyanis behozzák az egy hónapos csúszást. A Mária-Valéria híd újjáépítése ötmilliárd forintba kerül, a költsé­gek felét az Európai Unió PHARE- forrása, a fennmaradó összeget pe­dig a magyar és a szlovák költség­­vetés biztosítja. A Ganz-IS kon­zorcium - Ganz Acélszerkezet Rt., Inzenierske Stalli, Közgép Rt. -, mint ismeretes, négy pályázó kö­zül nyerte el a megbízást. A kon­zorcium 11,6 millió euróért vállal­ta el a híd felújítását. A vezérigaz­gató elmondta: mielőtt az első híd­elemet a helyszínre szállították, a hat pillért újjá kellett építeni, emel­lett az eredeti magasságot öt mé­terrel meg kellett növelni. A máso­dik hídelemet, amelyet a jövő hó­napban emelnek be, már a hely­színre szállították, a harmadikon pedig még utószereléseket végez­nek a budapesti üzemben. A négy dunai pillér is teljes egészében el­készült, jelenleg a két parti pillér megerősítésén, illetve megemelé­sén dolgoznak. Az esztergomi és a párkányi oldalon megmaradt híd­elemeket nem bontották le teljes egészében, csak az elhasználódott alkatrészeket cserélték ki, majd az egész szerkezetet megerősítették. A hídhoz a párkányi oldalon a szlovákok építik meg az új határát­kelőt. Esztergomban az elképzelé­sek szerint a hídhoz vezető kerülő­­utat is megépítik - ugyanis a régi út egyenesen a belvárosba vezet -, er­ről azonban még nem született döntés. A Mária-Valéria hídon kí­vül épül az M3-as autópályához kapcsolódó Tisza-híd is. Szántó Já­nos elmondta: a Ganz pesti üzemé­ben hamarosan elkezdődik az acél­­szerkezetek szerelése, az összesen 2200 tonna acél hídelemet az év vé­géig szeretnék a helyére tenni. A szekszárdi híd alépítményi munkái augusztusban, az acélszerkezetek összeállítása pedig novemberben kezdődik el. Korszakváltás a gazdaságban Orbán: Stabil politikai háttér szükséges az előrelépéshez • Barát Mihály_________________ V­ éget ért a rendszerváltozást követő első évtized, Magyar­­ország ma a korszakváltás pillana­tait éli át - jelentette ki Orbán Vik­tor miniszterelnök a Budapest Bu­siness Klub által rendezett, A ma­gyar modell (Az EU kapujában) cí­mű konferencián. A kormányfő ki­fejtette: a 90-es évek elejét a csök­kenő gazdasági teljesítmény, a mérséklődő reálbérek, a magas munkanélküliségi ráta és a boruló­félben lévő egyensúlyi mutatók jel­lemezték, mára viszont az ország túljutott e kritikus szakaszon. Az évtized elején a gazdaság teljesítményének 80 százalékát az állami kézben lévő gazdaság adta, és mindössze húsz százalékot ért el a magánkézben lévő vállalatok teljesítménye. Mára ez az arány megfordult, a gazdaság teljesítmé­nyének négyötödét a magántulaj­donban lévő vállalkozások, 20 szá­zalékát pedig az állami tulajdonú cégek adják. A jövő feladata - mu­tatott rá Orbán Viktor - a magán­­gazdaság belső szerkezetének át­alakítása úgy, hogy a szektoron belül növekedjen a hazai tulajdo­nú kis- és középvállalkozások ará­nya. A miniszterelnök kiemelte az infláció leszorításának és a mun­kanélküliségi ráta további csök­kentésének szükségességét. Rá­mutatott: Magyarországon négy­öt év múlva szűk munkaerő-piaci kínálat lesz jellemző, ami - ha nem sikerül orvosolni a problé­mát - komoly gátja lehet a gyors gazdasági növekedésnek. Orbán Viktor az ország fejlődé­se szempontjából meghatározó elemnek minősítette, hogy az or­szágnak sikerült kilábalnia az elő­ző évtized elejét jellemző adósság­­csapdából: a nettó adósság mára ötödére esett vissza, a kivitel pedig két és félszerese növekedett. A tarthatatlan, nyolc százalékra rú­gó költségvetési deficit mára 3,5 százalékos mértékűre csökkent, a fizetési mérleg hiánya pedig két­milliárd euró körüli. A magyar modellel kapcsolat­ban a kormányfő kifejtette: a jövő­ben az államot nem a kívülálló szerepkörében, hanem a magán­piac üzleti partnereként kell látni. A gazdaságnak továbbra is növe­kedésorientáltnak kell lennie. Ezt úgy kell elérni, hogy közben csök­kenjen az infláció és a munkanél­küliség szintje, és mérséklődjenek a régiók közötti különbségek. A miniszterelnök rámutatott: ah­hoz, hogy az ország behozza több évtizedes lemaradását, a gazdasá­gi növekedés folyamatosan az EU átlagának duplája kell legyen, eh­hez viszont nem elég pusztán le­képezni a nyugat-európai fejlődé­si modelleket. Orbán Viktor kifej­tette: a magyar modell kifejezést nem szorosan gazdasági értelem­ben kell kezelni, az ország politi­kai stabilitása is elengedhetetlen része a gyors fejlődésnek. MÁV-szemle a Balatonnál Május 31-ig csaknem félmilliárd forintot költött a MÁV balatoni vonalak karbantartására, az állomások, köztük a kisebb megálló­helyek rekonstrukciójára és csinosítására - közölte tegnap a balatonlellei vasútállomás avatásán Vízy Ferenc, a vasúttársaság személyszállítási igazgatója. Az idei szezon újdonságaként említet­te a fiatalok balatoni utazását ösztönző charterjáratok indítását. » Gul­yás J. Attil­a____________ T­ öbb vonat közlekedik majd az idei üdülési szezonban, mint korábban, nagyobb távolság­ból, így Debrecenből, Nyíregyhá­záról is indítanak gyorsvonatokat a tóhoz, s lesznek, amelyek ritkáb­ban állnak meg, így lényegesen le­rövidül a balatoni vonatok menet­ideje - mondta a személyszállítási igazgató. Vízy Ferenc ugyanakkor azt is megemlítette, hogy több úgynevezett elosztó- és gyűjtővo­nat lesz a tó északi és déli partján. A Balaton északi oldalán Buda­­pest-Székesfehérvár és Tapolca között úgynevezett ütemes menet­rend szerint közlekednek a já­ratok. Idén először indítanak charter­vonatokat: Szegedről, Pécsről, Sá­toraljaújhelyről és Nyíregyházáról Keszthelyre és onnan vissza, illetve Dunaújvárosból Zánkára indulnak majd azok a járatok, amelyek a Ba­latonnál az utazók kívánsága sze­rint állnak meg. Harminchárom százalékos családi jegyet válthat két felnőtt, a velük tartó 18 éven aluli gyerekek 67,5 százalékos ked­vezménnyel utazhatnak. A nagy­­családosok kilencvenszázalékos kedvezményt vehetnek igénybe. A kerékpáros-turizmusra is nagy figyelmet fordít a MÁV: a nyári szezonban négy sebes- és egy gyorsvonathoz csatolnak kerék­párszállító külön kocsit. Új állomással gazdagodott teg­nap Balatonlelle, megszépült és korszerűbb lett Almádi, Tapolca, Révfülöp, Balatonszentgyörgy és Siófok vasútállomása is. ­ A Somogy Megyei Állami Közútkezelő Társaság mint kiemelten közhasznú szervezet - az 1997. évi CLVI. törvény előírásának eleget téve - a Társaság tevékenységére és legfontosabb adatainak sajtó útján történő nyilvánosságra hozatalára kerülő közleménye. A Somogy Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság, székhelye Kaposvár, az állam 100%-os tulajdonát képező kiemel­ten közhasznú szervezet, amely a Somogy Megyei Bíróságnál mint cégbíróságnál 1414300004 számon került bejegyzésre, mű­ködését 1996. június 1-jén kezdte meg. Alapítója a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. A társaság a közúti közleke­désről szóló 1988. évi I. törvényben meghatározottak szerint az illetékességi körébe tartozó 1601,6 km állami tulajdonban lévő országos közutak vonatkozásában mint állami közútkezelő és az országos közutakra vonatkozó vagyonkezelői minőségben látja el a közhasznú szervezetekről szóló módosított 1997. évi CLVI. tör­vény 26. § c) pontja 29. sorszám alatt megnevezett közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó közhasznú tevékenységet. A társaság gazdálkodásának 2000. évi főbb adatai: saját tőke________________________________1 094,6 M Ft ---------------------------------------------------------------* “ ....... ebből: jegyzett tőke_______________________737,7 M Ft nettó árbevétel____________________________1 157,5 M Ft ebből: közhasznú tevékenység nettó árbevétele 1 063,3 M Ft 5 mérleg szerinti eredmény______________________22,4 M Ft |­s foglalkoztatottak átlaglétszáma____________________295 fő­­ ebből: foglalkoztatott munkanélküliek száma_________13 fő * Jaczó Győző ügyvezető igazgató s. k. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Rahimkulov sorsa bizonytalan M Hommf.r Tibor______________ M egrendülhet az orosz Gaz­­prom itteni „helytartójá­nak”, Megdet Rahimkulovnak a po­zíciója azzal, hogy a héten leváltot­ták a Gazprom első emberét, Rém Vjahirjevet. Megdet Rahimkulov, aki az orosz Gazprombank és számos szingapúri és Virgin-szigeteki off­­shore cég birtokában lévő Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt.-nek a tulajdonosa és elnök-vezérigazga­tója, a Gazprom menesztett nó­menklatúrájának volt bizalmasa. Bennfentes információk szerint Rahimkulovnak Vjacseszlav Sere­met Gazprom-alelnök a „védőbás­tyája” Moszkvában. A kortárs orosz káderpolitikában jártas szakértők fél évvel ezelőtt még bebetonozva látták Rahimkulov magyarországi pozícióját, akkor ugyanis az látszott biztosnak, hogy Vjahirjev elnököt helyettese, Seremet váltja fel a gáz­ipari óriáscég élén. Mostanra azon­ban kiderült: Putyin elnök régi bi­zalmasa, Alekszej Miller energia­­ügyi miniszterhelyettes váltja fel a Gazprom élén Vjahirjevet, s mint azt ígéri, alaposan átvilágítja az orosz mamutcég kusza pénzügyeit. A Gazprom körüli szatellitcégekről még azt sem tudni, hogy a Gaz­prom tulajdonában állnak-e, vagy a Gazprom felső vezetőinek magán­­vagyonát képezik. Ilyen off-shore cégek Magyaror­szágon először az orosz-magyar gáz-nagykereskedelmet lebonyolí­tó vegyesvállalatban, a Panruszgaz Rt.-ben jelentek meg (amelynek szintén elnöke Megdet Rahimku­lov), majd a már említett ÁÉB Rt.­­ben, végül pedig tavaly a Borsod­­Chem Rt.-ben. Közülük leginkább a Milford Holdings Ltd. vált hírhedtté ag­resszív tőkepiaci megjelenésével, majd azzal, hogy kiderült: képvise­lője maga Megdet Rahimkulov. Ez­zel újra egyértelművé vált, hogy Rahimkulov egyengeti a Gazprom (vagy Gazprom-vezetők) magyar­­országi ügyleteinek sorsát: a gázke­reskedelemben, a pénzügyekben és a vegyiparban. FHB Jelzáloghitel Bármilyen CélraII ...ebben is otthon vagyunk. Az FHB bármilyen (nem lakáscélra) szabadon felhasználható jelzáloghiteléhez nem kell kezes, nincs jövedelemvizsgálat (elegendő a rendszeres jövedelemszerző tevékenységet igazolni) és a kamat júniustól 14,9%!! A hitelt értékes, tehermentes ingatlannal rendelkező magánszemélyek vehetik fel 3 és 30 millió forint között, a legrövidebb futamidő 5 év. Néhány példa a havi törlesztőrészletekre.” 3 millió Ft 76.212________53.217_______46.782 4 millió R 101,617________70.956_______62.376 5 millió Ft 127.021________88.695_______77.971 10 millió Ft 254.041 177.390 155.941 ’ Lakás építésére, vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére ajánljuk támogatott hiteleinket 6,2%-os és 10,9%-os kamatra. ** A törlesztőrészletek tartalmazzák az évi 2%-os kezelési költséget. Az adatok tájékoztató jellegűek. További információért hívja az FHB 06-40-200-115-ös Hitelvonalát vagy nézze meg honlapunkat (www.fhb.hu) © FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 13 2001. június 1., péntek Gazdaság * Magyar Nemzet Rovatvezető: Schubauer Ferenc Együttműködés a lobbizásért A MAGYARORSZÁGI Exportálók Szövetsége (MKSZ) és a Ma­gyar Külkereskedelmi Szövet­ség (MKSZ) tegnap együttmű­ködési megállapodást kötött - jelentette be Patak Péter, az MKSZ főtitkára. A két szerve­zet célja a lobbizás a kormány­zati szerveknél a magyar áruk és szolgáltatások külpiacra ju­tását megkönnyítő gazdasági környezetért. (H. E.) Befejezett cementgyártás A BÉLAPÁTFALVAI cementgyár (Bécem Rt.) részvényesei a május 29-i közgyűlésen elfo­gadták az igazgatóság jelenté­sét a társaság múlt évi üzleti tevékenységéről. A cég a bezá­rásig 314 ezer tonna cementet értékesített. A közgyűlés meg­állapította, hogy tavaly 1,3 milliárd forintos veszteség ke­letkezett Bélapátfalván. Az alapító okiratot módosítva Bécem Kőlisztgyártó és Szol­gáltató Rt.-re változtatták a cég nevét. A közgyűlés felosz­latta az úgynevezett steering committee-t, amelynek fő fel­adata a múlt év májusi köz­gyűlési határozat megvalósítá­sa, vagyis a cementgyártás be­fejezése volt. (Cs. A.) Masped: korábbi törlesztés ÉVES KÖZGYŰLÉSÉT tegnap tartotta a Masped Rt., ahol döntöttek arról, hogy a priva­tizáció megvalósításához fel­vett bankkölcsönt egy évvel korábban, még idén visszafi­zetik. E lépéssel egyidejűleg felosztották a dolgozók között az 51 százalékos munkaválla­lói részarány-tulajdonosi program (MRP) tulajdonát. Az ellenséges kivásárlás elke­rülése céljából két lényeges döntést hoztak: az MRP-tagok elővásárlási jogot kaptak a volt MRP-részvényekre, a 30 százalékban tulajdonos Masped Holding Rt.-nek pe­dig szavazatelsőbbségi jogot biztosítottak. A cég tavalyi ár­bevétele 14,5 milliárd, adózás utáni nyeresége 512 millió fo­rint volt. (N. O.) Széchenyi-terv: új pályadíjasok – Mayf.r György______________ • • Ö tödik alkalommal hirdette ki Matolcsy György gazdasági miniszter tegnap a Széchenyi-terv vállalkozáserősítő programjában a versenyképes beruházások támo­gatására kiírt pályázat legújabb nyerteseit, tizenhárom pályázó több mint 458 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap 3,4 milliárd forint beruházáshoz, amelynek eredményeként 328 új munkahely jön létre. A Széchenyi-terv pályázati rendszerében idén eddig ötvenhét pályázatot fogadtak el. A megítélt 4,254 milliárd forint­ támogatás ha­tására 46,306 milliárd forint értékű feldolgozóipari beruházás valósul meg, és 3059 új munkahely létesül. Mint Matolcsy György elmond­ta: a versenyképes beruházásokat támogató pályázat a magyar gaz­daság versenyképességének javu­lását, a szerkezetváltást és a min­den piacon jól értékesíthető termé­kek létrejöttét támogatja. A beru­házásösztönzési program célja a beszállító ipari beruházások támo­gatása és a kis- és a közepes vállal­kozások segítése. A pályázat vissza nem térítendő támogatást biztosít. Mértéke a beruházás költségeinek legfeljebb húsz százalékáig terjed­het, de maximum százmillió forint lehet, a hárommilliárd forint feletti beruházások esetén pedig a támo­gatás maximális összege 200 millió forintot érhet el. A győztesek több mint ötven százaléka kis- és köze­pes méretű vállalkozás. Egy nyer­tes budapesti pályázó van, a többi mind vidéki vállalkozás, többségük kisebb településen tevékenykedik, és elsősorban a kelet-magyarorszá­gi régióban dolgoznak. Mindez bi­zonyítja, hogy a keleti országrész felzárkóztatását kiemelten támo­gatja a kormányzat a Széchenyi­­terv segítségével is. A pályázati rendszer célja az, hogy minden egyes forint állami támogatás leg­alább 5-10 forint üzleti beruházást valósítson meg. A tizenhárom nyertes pályázó 9,9 és 100 millió forint közötti ösz­­szegű támogatást nyert el. A leg­magasabb összeget a debreceni Fag Automotive Hungary Kft. kapta, összesen 565 millió forintos autó­­csapágy-gyártó kapacitásának nö­velésére, amelynek segítségével 60 új munkahelyet hoznak létre.

Next