Magyar Nemzet, 2001. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-07 / 183. szám
EB Magyar Nemzet Kultúra 2001. augusztus 7. kedd Rovatvezető: Lőcsei Gabriella Nyár a Millenáris színpadán AUGUSZTUS 7., KEDD 20.30: Szabadtéri színpad: Magyar musicalszerzők gálaestje, részletek Dés, Kocsák, Presser, Tolcsvay, Várkonyi, Lévay műveiből. Főszereplők: Janza Kata, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota, Szinetár Dóra, Szulák Andrea, Arany Tamás, Bereczky Zoltán, Földes Tamás, Sasvári Sándor, Szabó P. Szilveszter. Rendező: Kerényi Miklós Gábor. 21.00: Fogadó a Millenárishoz: Kortársak. Vendég: Csehy Zoltán (Felvidék) és barátai. PROGRAMOK ÁJ m o~R _in... ■o...n.i..il .i Indiai nap Egerben HUMMEL ROZÁLIA miniatűr festményeiből rendezett tárlattal csalogatja az érdeklődőket augusztus 10-én, pénteken délután három órakor a város művelődési központjába az egri indiai napot szervező társaság. Ezt követően Hajtó Péter, az Indiai-Magyar Baráti Társaság főtitkára tart előadást a magyar származású indiai festőművésznőről, Brunner Erzsébetről. (L. M.) Konok Tamás kiállítása A SZÉKESFEHÉRVÁRI Szent István Király Múzeumban nyílik meg Konok Tamás festőművész Kivonatok erkölcsi bizonyítványomból című kiállítása augusztus 11- én, szombaton 11.30-kor. A kiállítás szeptember 12-ig várja látogatóit. Képünkön Konok Tamás Adieu című, 1985-ben készült kollázsa látható. (S. I.) Petőfi-linómetszetek BALATONÖSZÖDÖN augusztus 11-én, szombaton délután hat órakor a Faluházban nyílik meg Tavaszy Noémi kiállítása, melyen a művésznő Petőfi linómetszet-sorozatát tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitója után Fekete Gyula író tart előadást a magyar népesedés gondjairól. (S.A.Z.) Észt művész a Platán Galériában MARKO MAETAMM észt képzőművész Amentia című tárlata augusztus 8-án, szerdán délután hat órakor nyílik meg a Platán Galériában (Budapest VI., Andrássy út 32.). A tárlat szeptember 1-jéig látogatható. (S. A.) Kalandos sorsú királyszobor Visszakerül az esztergomi bazilika harangtornyába Pátzay Pál Szent Istvánt ábrázoló plasztikája . P. Szabó Ernő Mindig szem előtt maradnak a nagyméretű művészeti emlékek. Ha ugyan az idők sodrában a tájék sorsa le nem rombolta őket. Pátzay Pál szobrászművész (1896-1979) vetette papírra e szavakat 1949-ben, amikor is szaktudósokat megszégyenítően alapos tanulmányt írt a Magyar Művészet című folyóiratban az erdélyi fejedelmek szép pénzeiről. A sors paradoxona, hogy éppen abban az évben döntötték le a budapesti Szent István parkban Raoul Wallenberg emlékére készült szobrát, még a felavatása előtt, hogy a mű másodpéldánya csak fél évszázad múlva, 1999-ben állíttassák fel az eredeti helyszínen. A „tájék sorsa” más Pátzayművek sorsát is döntően befolyásolta. A többi között egyik minden értelemben „nagy” alkotása, a Szent István király egész alakos szobra sorsát is, amely szintén csak most, évtizedek múltán látszik csak megnyugtatóan rendeződni. Az 1937-ben, hársfából faragott, 410 centiméter magas alkotást augusztus 20-án avatják fel újra a régiúj helyszínen, az esztergomi bazilika északi harangtornyában. Régi-új a helyszín, hiszen az alkotás először 1938-ban érkezett meg Szent István szülővárosába. Alig egy évvel korábban készült el, a művész a magyar királyi kereskedelmi miniszter megbízásából faragta, hogy az 1937-es párizsi világkiállításon bemutassák. A bemutatkozás sikeres volt, ahogyan azt a Diplome d’Honneur bizonyítja. A fény városából hazatért mű már természetesen nem is a művész, hanem a kormányzat jóvoltából került arra a helyre, amely legméltóbbnak tűnt állandó bemutatására. A „tájék sorsában” osztozott azonban: a második világháború idején a római katolikus szeminárium folyosóján őrizték (talán éppen akkoriban került oda, amikor a művész lapunk alapító főszerkesztőjének, Pethő Sándornak a sírjára a kopjafát faragta), ahonnan előbb az apácazárdába majd „átmeneti időre” a Szent István-bazilikába került. Itt fedezte föl 1982-ben a művész özvegye, aki egyébként éppen akkoriban ismerte meg későbbi férjét, amikor a szobor Esztergomba került. A körülmények összjátéka, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Pethő Tibor pedig éppen ekkor, 1982-ben írt igen elismerő kritikát a lapba a Pátzay-művekből áradó átszellemítő erőről, amikor a meglehetősen mostoha körülmények közé került Szent István-szobor sorsa új fordulatot vett. Az egész alakos plasztika, amely számára Bartl Lőrinc kanonok szerint akkoriban már a szó szoros értelmében nem volt hely Esztergomban, akkorra már igen rossz állapotba került, olajos kötőanyagú festékkel mázolták át, amely meggátolta a fa természetes szellőzését, s így nagymértékben hozzájárult pusztulásához. A második világháború utáni államosítások okozta tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt Lékai bíboros utasítására „mint legilletékesebbhez” juttatták vissza a szobrot az özvegyhez, aki azután azt a maga költségén ifj. Madarassy Walter szobrászművész-restaurátorral állíttatta helyre. Két év múlva a Budapesti Történeti Múzeum fogadta be az alkotást, igaz, csak az előcsarnokba, ahol két pillér között állt, egészen 1993-ig. Hová kerülhetett volna, amikor az új pénztárfülkék miatt itt is feleslegessé vált? Újra Esztergomba. Előbb a városháza dísztermébe, majd a Szent István Gimnáziumba. A tér sem itt, sem ott nem volt alkalmas igazán a mű elhelyezésére. A millenniumi év egyik záró rendezvényeként sorsa remélhetőleg hosszú távon megnyugtatóan alakul. A szobor a művész műtermében, 1937-ben FOTÓ: MN-ARCHÍV A vándor apostol Száz éve született Domokos Pál Péter A RÁDIÓ MELLETT Szf.pf..si Attila__________________ A napokban lett volna százesztendős a hányatott sorsú történész és néprajztudós, Domokos Pál Péter. Tiszteletére állították össze korabeli dokumentumfelvételekből és mai visszaemlékezésekből a Kopogtató szombat reggeli műsorát. A tudós,akinek jelszava a Kájonikódexből vett mondat volt - Édes hazámnak akartam szolgálni - a székelyföldi Csíkvárdotfalván született, 1901. július 28-án. Gyerekkora odahaza telt, a csíki fenyvesek között. Tizenöt éves, amikor a román betörés elől családjával el kell menekülniük. Tanár lesz, sokfelé tanít Erdélyben meg Budapesten is, élete főműve azonban mégis az a számtalan kutató- és gyűjtőút, melyen a moldvai csángók földjét járja be. Az 1920-as évek végén indult el moldvai kutatóútjára, részben személyes emlékeitől indíttatva - Csík és Moldva nem esik messze egymástól, a két tájegységet a Gyimesi-szoros, a Tatros-patak völgye köti össze -, másrészt azért, mivel tudomására jutott, hogy Bartók nem jutott el ide, s ezért a gyűjteménye hiányos maradt. Gyűjtőútjai gazdag termését Kodály és Bartók is megbecsülte. Domokos Pál Péternek nem volt könynyű bebarangolnia Moldvát. Nemcsak a hatóságok és az ottani egyház akadályozta munkájában, de a gyanakvó, sokszor megalázott és becsapott csángók sem egykönnyen nyíltak meg a „nadrágos ember” előtt. Volt, hogy lovas szekéren, magát vándor fazekasnak álcázva utazta be a Tatros, az Úz, a Tázló meg a Szeret folyó környékét. Ezért sokan úgy emlékeztek rá: „a fazekas”. Eljutott még a besszarábiai Csöbörcsökbe is, a hajdani Dnyeszter-parti magyar településre, a legtávolabbira, ahol ma már kevesen tudják, hogy itt kétháromszáz éve magyar világ volt. Domokos Pál Péter, akit egyik tisztelője, Beke György „vándor apostolnak” nevezett, a háború alatt a kolozsvári tanítóképzőt igazgatta. Később Budapestre jött, ahol a kommunisták kitették az utcára. Állás nélkül maradt, egy ideig Baranya megyében gazdálkodott, szántottvetett, majd segédmunkáskodott - maltert hordott -, az ávó azonban folyamatosan zaklatta. Végre 1956- tól taníthatott Pesten, a Kafka-gimnáziumban. (Hozzá hasonlóan egy ideig szintén a földönfutó sors volt osztályrésze a csángók más tudós kutatóinak, Benda Kálmánnak és Litkő Gábornak is.) Domokos Pál Péter egyik főműve, A moldvai magyarság című könyv 1931-ben jelent meg. Cikkei, tanulmányai, gyűjtőútjainak felvételei részben ma is kiadatlanok, feldolgozatlanok. Kutatásai szerteágazóak. Egy-egy témát az európai kultúra fókuszába helyez, és úgy vizsgálja lokális vonatkozásait. Példaképp megemlíthetjük, hogyan térképezi fel a moreszka nevű, világszerte elterjedt (és matahalaként Moldvában ma is élő) tánc antik és középkori vonatkozásait a görögöktől a britekig, az olaszokig. A visszaemlékezők, köztük iskolázatlan csángók, felidézik a tudós alakját. Szerencsére ma már sok követője van a hajdani magányos vándornak, akit 1991-ben, kilencvenévesen Széchenyi-díjjal tüntettek ki. Szervezetek, újságok és alapítványok is számon tartják a moldvai csángó magyarokat, akiket Domokos Pál Péter nevezett „a világ legárvább kisebbségének”. Azt is megsejtette valaha, szóvá is tette még 1977-ben, hogy a moldvai magyarság szörnyű helyzetére egykor még fel fog figyelni a nagyvilág. Tudta azonban azt is, sok még a tennivaló, ahogy halála közeledtét érezve mondta: „A munkát be kell fejezni...” . kultura@magyarnemzet.hu Félkalap és egyéb verses kópéságok B Kákonyi Péter______________ Gyulai Líviusz lebilincselő rajzaival illusztrálva jelentek meg nemrég Balázs Tibor „verses kópéságai”. (Munkáit maga a szerző minősíti ekképpen.) Balázs Tibor a Székelyföldön született, Ceausescu rémuralma elől Párizsba menekült, ahol a Sorbonne diákja volt, majd a rendszerváltáskor „hazatért” Budapestre, ahol megalapította és azóta is remekül működteti a Littera Nova Könyvkiadót. Balázs Tibor egyébként nemcsak kitűnő gyerekverseket ír, miként azt jelenlegi kötete is tanúsíthatja, hanem kiadja a Sophie-könyvek sorozatát is, amelyben a mai magyar gyermek- és ifjúsági irodalom legjava szerzői találhatnak műveiknek fórumot. Van Balázs Tibor könyvkiadói vállalkozásában némi „hősies” (sőt tiszteletre méltó, Don Quijote-i) gesztus, hiszen az amerikanizálódó gyerekkönyvek tömege közepette mer és akar is az árral szemben úszni. Tudja és tudatosítani próbálja, hogy miközben a könyv árucikk, egyúttal értékhordozó is. Nyelvi kincsek őrzője és továbbvivője, sarjadó lelkek és gyermekálmok istápolója. És ahogy a Sophie-könyvek ezt a szemléletet sugallják, Balázs Tibor remek gyerekversei sem kivételek. Megtudhatjuk belőlük, hogyan lát az ökör, mit csinálnak a kótyomfit. Balázs Tibor Félkalap Gyulai Líviusz rajzaival A«or®» tyek, mi újság Bergengóciában. Meg azt is, miféle mondókát mond az öreg vízimalom, s a szószátyárok szája hogyan szószátyárkodik. (Balázs Tibor: Félkalap - Verses kópéságok. Accordia Kiadó, Budapest, 2001.)