Magyar Nemzet, 2001. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-15 / 190. szám

A Magyar Nemzet Belföld 2001. augusztus 15., szerda Mb, rovatvezető: Sengel Ferenc Újabb tízmilliárd a helyreállításra A kormányfő szerint minden honatya megszavazza a pluszpénz kiutalását Folytatás az 1. oldalról • A kormány tagjai már hétfőn este a beregi térségbe érkeztek. Orbán Viktor kijelentette: miniszterel­nökként arra kérte a minisztereket és államtitkárokat, hogy minden egyes kárt szenvedett településre látogassanak el, s a helyreállítások­kal kapcsolatos személyes infor­mációk birtokában döntsenek a kormányülésen az esetleges pénz­ügyi keret kiegészítéséről és más teendőkről.­­ Áttekintettük az újjá­építés helyzetét, és bizonyossá vált, hogy a kormány által kitűzött célok húszmilliárd forintos költségvetési forrásból nem valósíthatók meg, ezért további tízmilliárd forinttal meg kell növelni ezt a keretet - szögezte le a kormányfő. Orbán ki­jelentette: arra utasította a pénz­ügyminisztert, hogy a költségvetési fejezetek közötti átcsoportosítással ezt a pénzt tegye elérhetővé októ­ber elejéig, s ezt követően október­ben vagy novemberben dönt majd az érintett fejezetek visszapótlásá­ról a parlament. A miniszterelnök­nek nincsen kétsége afelől, hogy az Országgyűlés képviselői - függetle­nül attól, hogy ellenzékiek vagy kormánypártiak - a várható több­letbevételek terhére jó lelkiisme­rettel szavaznak majd meg újabb tízmilliárd forintot a beregi újjá­építésekhez.­­ Ma már nem a két­ségbeesés, hanem sokkal inkább a várakozás határozza meg a bajbaju­tottak hangulatát. Úgy tűnik, hogy az eredeti feladatok és célok jegyé­ben szeptember végére, október közepére minden egyes árvízkáro­sultnak tető lesz a feje felett - jelen­tette ki a miniszterelnök. Hozzátet­te: az ütemterv tartásához nagy erőfeszítéseket kell tennie a kivite­lező konzorciumnak, hiszen idő­közben számos olyan házat is el kellett bontani, amelyekről az első felméréseket követően még nem le­hetett tudni, milyen sorsra jutnak. Pintér Sándor belügyminiszter a csarodai sajtótájékoztatón el­mondta: a kormány április 12-én döntött arról, hogy az árvízi káro­kat helyre kell állítani. A határozat többet jelentett ennél, hiszen a vá­lyogházak helyébe is minden ár­hullámnak ellenálló téglaházakat építenek. A márciusi árvíz során 3056 ház sérült meg, s 838-at kel­lett közülük lebontani. A hetekkel ezelőtt elrendelt házbontások mi­att drágult meg a beregi újjáépítés költsége, és ezért kellett a kor­mánynak döntenie a pénzügyi ke­ret kiegészítéséről. A belügymi­niszter szerint a kivitelező konzor­cium garanciát vállalt a szeptem­ber 30-i határidő betartására. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter lapunknak nyi­latkozva elmondta, hogy a beregi újjáépítések mellett ősztől elkezdik az önkormányzati tulajdonú utak helyreállítását is, amelyre másfél milliárd forintot különítettek el. A gátak helyreállításával kapcsolat­ban közölte: 1998-ban felgyorsult a töltésmegerősítési program. 1998- ban 8, 1999-ben 20, 2000-ben 27, az idén pedig várhatóan 50 kilomé­ter töltést erősítenek meg. A mi­niszter szerint ezek a munkálatok jócskán meghaladják azt a mérté­ket, amekkorát az elmúlt negyven évben fordítottak a gátak megerő­sítésére a kormányok. Egyetemisták a környezetért A RALLY OF YOUTH 2001 elne­ vezésű program részeként francia, német, magyar és ro­mán egyetemisták kerékpá­roznak el Budapestről Buka­restbe. A fiatalok Budapesten Mádl Ferenc köztársasági el­nök hivatalához és Demszky Gábor főpolgármesterhez is eljuttatták a határozatot. Ma fogadja őket Deutsch Tamás sportminiszter is. A kerékpá­rosok Romániába vezető út­juk egy részét a Tisza mentén teszik meg, hogy ezzel is em­lékeztessenek a tavalyi cián­­szennyezésre. (G. K.) Állampolgársági visszaélés VÁDEMELÉSI javaslattal zárta le az ORFK Szervezett Bűnö­zés Elleni Igazgatósága az Országgyűlés hivatalának egyik állampolgársági ügyek­kel foglalkozó vezetője ellen indított nyomozást. A rend­őrségi eljárás megállapította, hogy B. László terhére hétrendbeli vesztegetés, nyolcrendbeli hivatali vissza­élés és hétrendbeli közokirat­hamisítás róható. Összesen tizenegy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba az ügyben. (H. L. L.) Lemondott az alpolgármester LEMONDOTT tisztségéről Törőcsik Pál (Fidesz), Nagy­kanizsa alpolgármestere, mert - mint fogalmazott - nem tud azonosulni azokkal az ultimátumszerű kijelenté­sekkel, amelyeket Tüttő Ist­ván szocialista polgármester címzett az ÁPV Rt.-nek a nagykanizsai Redilco­­beruházással kapcsolatban. Tüttő István polgármester ál­láspontja szerint az ÁPV Rt. akadályozza az olasz Redilco cég jelentős összegű, nyolc­­százmillió dolláros beruházá­sának megvalósulását. (MTI) Székely kiegészítette feljelentését M Torkos Matil.d______________ T­ anúként hallgatta meg a Pest Megyei Főügyészség a veszte­getéssel vádolt Székely Zoltán or­szággyűlési képviselőt feljelentője, Balla Dániel vállalkozó cégének környezetszennyezési ügyével kapcsolatban. Az ügyészség, miu­tán a képviselő panaszt nyújtott be a rendőrhatóság nyomozást meg­szüntető végzése alapján, felje­lentéskiegészítést rendelt el, en­nek tett eleget tegnap Székely négyórás vallomásával. A házi őrizetben lévő ország­­gyűlési képviselő tegnap útvonal­­engedéllyel hagyta el otthonát és kereste fel a megyei ügyészségi hi­vatalt. Székely Zoltán meghallgatását követően a Magyar Nemzetnek el­mondta: a feljelentését kiegészí­tette, a büntetőeljárás elrendelését újabb bizonyítékai alapján immár kiszélesíteni kéri, mégpedig a szigetszentmiklósi önkormányzat az ügyben érintett vezető tisztség­­viselői ellen, így a hivatal műszaki ellenőre ellen is, aki a Bálla cége által végzett munkát ellenőrizte, de feljentést tett a Közép-Duna­­völgyi Környzetvédelmi Felügye­let illetékes munkatársa ellen is, mivel Székely állítása szerint fon­tos iratok tűntek el a felügyeletről. A képviselő elmondta: az ügyészségen dokumentumokkal is alátámasztotta állításait a sziget­szentmiklósi környezetszennyezési bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyről a Magyar Nemzet koráb­ban (augusztus 11.) már részlete­sen beszámolt. A TÖOSZ igényt tart a sikerdíjra A villamos közművagyon ügyében is próbapereket indított a szövetség SLruzsa_______________________ E­lnökségünk úgy határozott tegnap Veszprémben tartott ülésén, hogy a gázközművagyon kifizetésével kapcsolatban, az ön­­kormányzatokkal kötött szerző­désnek megfelelően a települések­től a teljes összeg után kéri a jutalé­kot - jelentette ki tegnap Vesz­prémben a Települési Önkormány­zatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnökségi ülése utáni saj­tótájékoztatón Bagyin József, a szö­vetség társelnöke, Aszód polgár­­mestere. Elhangzott: eddig az érin­tett önkormányzatoknak 70-75 százaléka fizette ki a TÖOSZ-nak a sikerdíjat, s tíz alatt van azoknak a száma, amelyek ezt kategorikusan megtagadták. A bevételek megala­pozzák a szövetség anyagi bizton­ságát, s így az éppen aktuális kor­mánytól független tud maradni - vélekedett a társelnök. A TÖOSZ perbeli fellépése sike­res és eredményes volt, ezért jut­hatnak hozzá az önkormányzatok a gázközművagyonhoz, ám ennek az érdekérvényesítő munkának ter­mészetesen költségei voltak - je­lentette ki Sulyok József a TÖOSZ felügyelőbizottságának elnöke, Tiszavasvári polgármestere. Tény ugyanakkor az is - tette hozzá Dantesz Péter, a TÖOSZ jogi szakér­tője -, hogy az ügynek volt egy má­sik szála is, nevezetesen az alkot­mánybírósági eljárás, illetve hatá­rozat, amelyben szerinte a TÖOSZ is közreműködött. Ennek nyomán az önkormányzatok kártalanításá­ra törvény született. A TÖOSZ el­nöksége sajtóközleményt is ki­adott, amelyben - mint olvasható - „visszautasít minden politikai és egyéb célzatú támadást, amely az elmúlt időszakban (különösen Horváth Balázs parlamenti képvi­selő részéről) a szövetség igényér­vényesítő munkájának gyakorlatá­ra vonatkozott”. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a villamos közművagyon visszaszerzése érdekében is próba­pereket indított a TÖOSZ. Új nyugdíjbiztosító-nyilvántartás • Munkatársunktól____________ K­árba veszett volna az elvégzett munka és késett volna az új nyilvántartási rendszer üzembe helyezése, ha az Országos Nyugdíj­­biztosítási Főigazgatóság (ONYF) a korábbi alvállalkozók helyett má­sokat bízott volna meg az idén ta­vasszal a projekt befejezésével - közölte Mészáros József főigazgató. A tendert az Idom Rt., valamint a Deloitte and Touche cégekből alakított konzorcium nyerte meg 1998 tavaszán nettó 17,1 millió dolláros ajánlattal. Az ONYF az idén március elején felmondta a szerződést, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszert a szállító nem képes megvalósítani. Mészá­ros hangsúlyozta: ezt követően az egész projektért vállalta a felelőssé­get az IT Com Kft. Ezek után kezd­te meg a hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárást az ONYF, amely ellen nem érkezett kifogás. A projekttel a nyugdíjbiz­tosító és a nyugdíjfolyósító irattá­raiban található több millió oldal dokumentumot kell számítógépre vinni és azonosítóval ellátni. Kaszap István, a nyilvántartási projekt vezetője elmondta, hogy eddig mintegy 74 millió dokumen­tum elektronikus feldolgozása és indexelése történt meg. A mikrofil­mek szkennelése is elkészült, azon­ban az ezeken tárolt mintegy 15 millió dokumentum azonosítóval történő ellátása még folyamatban van. A mikrofilm­en tárolt adatok teljes feldolgozása után további 5-6 millióval gyarapodhat a számító­­gépes nyilvántartás. ÚJ TÁBORNOKOK • Tábornoki kinevezéseket adott át Mádl Ferenc köztársasági elnök a millenniumi év alkalmából. Az államfő a pénzügyminiszter javas­latára Bencze József dandártábornokot és Kovácsics Iván dandártábornokot vezérőrnaggyá, a honvédelmi miniszter javaslatára Perenyei Tamás ezre­dest vezérőrnaggyá, Nemeskürty István nyugállományú ezredest, valamint Juhász István Ferenc, Kovács Gyula Zoltán, Tóth Rudolf és Varga János ez­redeseket augusztus 20-i hatállyal, Deák Imre nyugállományú ezredest pedig július 1 -jei hatállyal dandártábornokká nevezte ki fotó: nagy Zoltán belpol@magyarnemzet.hu Tovább tárgyal a SZEF a kormánnyal • Bakonyi Apám_______________ V­ árhatóan augusztus végén folytatódnak a kormánnyal kötött, középtávú megállapodás megvalósítására vonatkozó tár­gyalások - tájékoztatta lapunkat Borbáth Gábor. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tárgyalódelegációjának vezetője elmondta, hogy augusztus 23-án visszatérnek szabadságukról a fe­lek delegációinak tagjai. Hozzátet­te: a szakszervezeti oldal szeretné, ha szeptemberben úgy folytatód­nának a további egyeztetések, hogy addigra már lezárnának egyes fejezeteket. Ilyen lehet pél­dául a korábban megszüntetett Költségvetési Intézmények Érdek­egyeztető Tanácsa helyetti új, köz­alkalmazotti fórum létrehozása. Mint arról lapunkban már beszá­moltunk, kisebb módosításokkal ugyan, de aláírhatónak ítélte meg a SZÉF az új érdekegyeztető tanács ideiglenes alapszabályát. Ennek véleményezésébe - a kormány kezdeményezésére - bekapcso­lódtak az önkormányzati szövet­ségek is, amelyek remélhetőleg szintén aláírják a dokumentumot. Holnap dönt a MÁV • Bakonyi_____________________ M­egérkezett tegnap a MÁV Rt.-hez a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) levele, amelyben a vas­úttársasággal 2000-ben kötött, há­roméves magállapodás felbontásá­ra tesz javaslatot a szakszervezet. A kollektív szerződés szerint így nyolc napon belül egyeztető tárgyalások­nak kell kezdődni az érdekképvise­letek és a MÁV Rt. között.­­ Noha a Vasúti Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén abban álla­podtunk meg, hogy agusztus 27-ét követően tekintjük át a megállapo­dás időarányos teljesülését, a MÁV Rt. vezetősége csütörtökön dönt ar­ról, hogy a levél megérkeztétől szá­mított nyolc napon belül mikor kész tárgyalni - mondta lapunknak Bajnai Gábor, a vasúttársaság ve­zérigazgató-helyettese. Hozzátette: érthetelen számukra, hogy a VDSZSZ miért tesz javaslatot egy agusztus 21-i időpontra, amikor a 27-re vonatkozó ajánlat ellen a nem volt kifogásuk.

Next