Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-02 / 76. szám

Visszahívnák Bokros Lajost Mindenképpen szerepet szánnak a kormányzati munkában Bokros Lajos volt pénzügyminiszternek a szocialisták, ha meg­nyerik a választásokat - értesült a Magyar Nemzet. Medgyessy Péter a Magyar Nemzeti Bank elnöki székét szánta a csomagal­kotónak, de erről pártja lebeszélte, így tanácsadói szerepben jö­hetne vissza a volt pénzügyminiszter. » Munkatársunktól__________ B­okros Lajos volt pénzügymi­niszterre, az 1995-ös megszo­rító intézkedések kitalálójára és végrehajtójára, aki jelenleg a Világ­bank igazgatója, mindenképpen számít az MSZP, ha megnyeri a vá­lasztásokat - értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk: Medgyessy Péter, a párt miniszterelnök-jelöltje a magyar pénzügypolitika legfőbb őreként, a Magyar­ Nemzeti Bank elnökeként látná viszont legszíve­sebben elődjét. (Mint ismeretes, Horn Gyula szocialista kormányfő is távozásra bírta mandátumának lejárta előtt Bod Péter Ákos MNB- elnököt.) Erről azonban a pártve­zetés egy része igyekszik lebeszélni az árnyékkormány fejét, ugyanis szerintük „Bokros Lajos neve olyan rosszul cseng Magyarországon, hogy a közvélemény arculcsapását jelentené kinevezése”. Információ­ink szerint Medgyessy ennek elle­nére is számít Bokrosra, s mini­mum kormány-tanácsadói szere­pet szán neki. Erről már egyeztet­tek is a szocialisták a volt pénzügy­­miniszterrel. Hasonló feladattal bíznák meg, mint amit most Hor­vátországban végez. Bokros Lajos­sal legutóbbi magyarországi tar­tózkodása idején több interjú is ké­szült, amelyekben kijelentette: semmit nem bánt meg intézkedé­sei közül. A nevével fémjelzett cso­magot pedig egyenesen történelmi jelentőségűnek nevezte. Bokros Lajos pénzügyminiszte­ri tevékenységét a mai napig ellen­tétesen ítélik meg. A jelenlegi szo­cialista és szabad demokrata ellen­zék azt hangoztatja, hogy az ország pénzügyi helyzete miatt kellett a megszorító csomag. Más szakértők szerint a Bokros-csomagra nem lett volna szükség akkor, ha az MSZP-SZDSZ-kormány nem vesz­tegeti el első nyolc hónapját a Horn Gyula kormányfő és Békesi László akkori pénzügyminiszter (jelenleg az SZDSZ gazdaságpolitikai prog­ramjának megalkotója) között fo­lyó vitára. A magyar választójog általános elvei Minden, a Magyar Köztársaság területén élő magyar állampol­gárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési választásokon vá­lasztható és választó legyen - mondja ki az alkotmány. Az Em­beri Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint a közhatalom tekin­télyének alapja a nép akarata, és ennek az akaratnak egyenlő szavazati jog és titkos szavazás alapján, tisztességes választáson kell kifejezésre jutnia. M Nánási Lászl­ó____________________ A­z országgyűlési képviselők választásáról szóló, 1989. évi XXXIV. törvény első paragrafusá­ban összegzi a demokratikus vá­lasztás alapelveit. Eszerint: a vá­lasztójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. A vá­lasztójog általános volta azt jelen­ti, hogy minden nagykorú állam­polgár - ha nem vonatkoznak rá az úgynevezett természetes kizáró okok - szavazattal rendelkezik. Nincs választójoga annak, aki el­mebetegsége miatt gondnokság alatt áll. Az sem szavazhat, akit a közügyek gyakorlásától jogerős bírói ítélet tiltott el, vagy a szabad­ságvesztés büntetését tölti, illetve kényszergyógykezelés alatt áll. Mint köztudomású, régebben a választójog elnyerésének feltétele volt bizonyos vagyon birtoklása és az adófizetés is. Az ilyen és ehhez hasonló megkötések miatt még 1913-ban is csak a magyar lakos­ság 8,6 százaléka volt választójo­gosult. A választójog csak a máso­dik világháború után vált általá­nossá nálunk, de a nőket sújtó diszkrimináció sajátos módon ép­pen Nyugat-Európában élt to­vább. Franciaországban és Olasz­országban 1948-ban, Ausztráliá­ban 1967-ben, Svájcban pedig csak 1971 -ben kaptak a férfiakéval azonos választójogot a nők. A választójog egyenlőségének elvéből az következik, hogy min­den választásra jogosult szavazati joga azonos értékű. Régebben ez sem így volt. Például a vagyonos választóknak vagy az egyetemi diplomával rendelkezőknek két vagy több szavazata is lehetett. A szavazás közvetlenségének elve azt jelenti, hogy a választópolgár közvetlenül a jelöltekre adja vok­­sát, és nem akaratának más köz­vetítőire. A szavazás titkosságá­nak elvéből következik - a szava­zófülkék és zárt urnák mellett - a titkosság büntetőjogi védelme is. A választási eljárás ugyanakkor nyilvános. Ahogyan a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tör­vény kimondja: „A választási bi­zottságok működése és tevékeny­sége, valamint a választási bizott­ságok rendelkezésére álló adatok - törvényben megállapított kivé­tellel - nyilvánosak.” A nyilvános­ság része az is, hogy a törvény ki­mondja: „A sajtó képviselői jelen lehetnek a választási bizottságok munkájánál, tevékenységüket azonban nem zavarhatják”, a köz­vélemény-kutatók viszont abba az épületbe, amelyben a szavazóhe­lyiség van, be sem léphetnek. (Folytatjuk) PÁRTIRODÁT ÉS PLAKÁTOKAT RONGÁLTAK MEG. Fekáliával kenték össze ismeretlen tettesek az SZDSZ vásárosnaményi irodájának ajta­ját, portáját és tábláját vasárnapra virradó éjjel. Budapesten egy ismeretlen tettes megütött egy SZDSZ-szimpatizáns férfit. Szombathelyen a MIÉP több választási plakátjára is horogke­reszteket festettek fekete festékkel. A Pest megyei Ürömön szin­tén megrongálták a párt plakátjait. A pártok képviselői minden esetben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. (MTI) 2002. április 2., kedd Belföld Magyar H­emzet­e Születésnapot ünnepelt a Fidesz Kövér László: Ma sokkal többen bíznak bennünk, mint eddig bármikor Rr­azsovics tzennegyedik születésnapját ünnepelte tegnap a Fidesz a már hagyományos helyszínen, a Ménesi úti Bibó Szakkollégiumban. Az eseményen mások mellett jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Sasvári Szilárd, a parlament kultu­rális bizottságának elnöke, Stumpf István kancelláriaminiszter, Kövér László, a párt ügyvezető alelnöke és Várhegyi Attila, a Fidesz országos választmányának elnöke is, vala­mint az alapítók gyermekei. - Ma sokkal több veszítenivalónk van, mint valaha is volt az életben, hi­szen ma sokkal többen bíznak a Fi­­deszben, mint eddig bármikor - mondta Kövér László. A párt ügy­vezető alelnöke emlékeztetett arra, hogy tizennégy éve - az MDF után - létrejött az első ellenzéki párt, az első alternatív ifjúsági szervezet. Mint mondta, akkoriban csak azt tudták: valami ellen hozták létre az új szervezetet. - Ma már mindany­­nyian pontosan tudjuk, amit akkor még nem egészen pontosan tud­tunk, hogy miért is hoztuk létre a Fiatal Demokraták Szövetségét. Nagyjából azért, hogy ma ott tart­sunk, ahol tartunk - fogalmazott Kövér László.­­ A miniszterelnök és a Fidesz ügyvezető alelnöke a Ménesi úti kollégiumban FOTÓ: VÁNY­ ÁKOS Bár az MSZP is csatlakozott a húsvéti kampánycsendhez, Med­gyessy Péter miniszterelnök-jelölt a hét végén a Hajdúságban kampányolt, Szekeres Imre pedig húsvéti üdvözlőlapot küldött a választóknak. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje bejelentette: stratégiai tervezéssel foglalkozó tárcává alakítaná át a Gazdasá­gi Minisztériumot, s a tárca vezetésében számít Nagy Sándor je­lenlegi frakcióvezetőre. HÍRÖSSZEFOGLALÓ : az MSZP kormányra kerül, új gazdaságfejlesztési miniszté­rium felállítását tervezi, amelynek vezetésében számít Nagy Sándor je­lenlegi szocialista frakcióvezetőre is - jelentette be Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a hét végén. Hozzátette: a gazdaságpoli­tika centrumának helye a Pénzügy­minisztériumban van, de a hosszú és középtávú tervezést, a gazdaság­fejlesztés koncepciójának kidolgo­zását egy új szemléletű gazdasági tárcára bízná. Medgyessy Péter változást tart szükségesnek néhány fontos állami hivatal, többek között az ÁPV Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank vezetésé­ben - derült ki az ATV-nek adott interjújából. Mint arról beszámoltunk, az MSZP is csatlakozott a Fidesz azon kezdeményezéséhez, hogy a húsvé­ti ünnep alatt a pártok ne kampá­nyoljanak. Ezzel szemben Med­gyessy Péter és G. Nagyné Maczó Ágnes, az FKGP alelnöke részt vett húsvét vasárnapján a hagyomá­nyos pászkaszentelésen Hajdúdo­­rogon. A két politikus néhány szót váltott a templomkertben. Erről Medgyessy annyit közölt: nem volt szó politikai kérdésekről, csupán a húsvéti szokásokról és a pászka­­szentelés szép hagyományáról be­szélgettek. Szintén húsvét apropó­ján kampányolt Szekeres Imre szo­cialista politikus is, aki húsvéti üd­vözlőlapot küldött a választóknak jászsági választókörzetében. - Nem foglalkoznak a szabad de­mokraták érdemben a szocialisták kormányalkotási terveivel, így Nagy Sándor esetleges kinevezésé­vel sem - mondta lapunk kérdésé­re Szentiványi István, az SZDSZ ügyvivője. Hangsúlyozta: a kor­mányalakítási tárgyalásoknak csak akkor van jelentőségük, ha a szo­cialisták nem érnek el abszolút többséget a parlamentben. Akkor viszont az SZDSZ nem fogadja el a jelenlegi miniszterjelölteket. A sza­bad demokraták úgy gondolják, hogy abszolút többség esetén az MSZP-nek önállóan kellene kor­mányt alakítania - tette hozzá. Ismeretes: Nagy Sándor neve két alkalommal is felmerült minisz­terjelöltként a Horn-kormány ide­jén: egyszer a privatizációs ügyek, egyszer pedig az ipari és kereske­delmi tárca vezetőjeként. Az SZDSZ azonban mindkét esetben megaka­dályozta kinevezését. ■RnMMnwnMMHnKHH Húsvéti szocialista kampány MSZP-sek is tüntetnekLeváltanák Torgyánt 81 Munkatársunktól.__________ M­ ára tüntetést szervez a Fidesz székháza elé az MSZP ifjúsági szervezete és az SZDSZ-Új Generá­ció.­­ Az eseményről tudunk, és bár hivatalosan a párt nem vesz részt a szervezésben, sok szocialista párttag is ott lesz, és kifejezi felháborodását Kövér László „öngyilkosságra felhí­vó nyilatkozata” kapcsán - mondta Gál J. Zoltán, az MSZP kampányfő­nök-helyettese, aki maga is elmegy az eseményre. Ismeretes: Kovács László MSZP-elnök a MIÉP Köztár­saság téri, a szocialista pártház elé szervezett tüntetése kapcsán kije­lentette: nem lehet más pártok szék­­háza előtt demonstrációt rendezni. Kovács február 23-án közölte: „az MSZP eddig sem tett ilyet, s ezután sem nyúl ilyen eszközökhöz”. Három levelet dobott be a Fi­desz székházának postaládájába a hét végén Lendvai Ildikó. Az MSZP alelnöke arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt és Pokorni Zoltán pártelnököt, „határolódjanak el Kövér László öngyilkosságra felhí­vó nyilatkozatától”. A harmadik le­vélben - amelyet Kövér Lászlónak címzett - azt kérte, az ügyvezető al­­elnök kérjen­ bocsánatot az embe­rektől. Ambrus Balázs, a Fidesz saj­tóosztályának munkatársa válaszul egy csokoládényulat adott át a poli­tikusnak. Kövér László eddig csak politikai ellenfeleinek üzent, azon­ban azzal a kijelentésével, amely­ben kötelet kínált azoknak, akik nem tudnak lelkesedni a kormány politikája iránt, túlment minden eddigi nyilatkozatán - közölte Ko­vács László, az MSZP elnöke. a Kis Ff.rf.nc_________________ K­isgazda körökben körvonala­zódik a választások után ese­dékes tisztújítás terve, amelynek célja Torgyán József leváltása az el­nöki tisztségről. Lapunk úgy tudja, a megyei elnökök és a tagság jelen­tős része Gyimóthy Géza főtitkárt látná szívesen az FKGP élén. Gyi­móthy jelezte a pártvezetésnek: megméreti magát az elnökválasztá­son. Úgy tudjuk, azoknak a kisgaz­da helyi vezetőknek a többsége is Torgyán visszavonulása mellett foglal állást, akik korábban kiálltak az elnök mellett. Ők a Belgrád rak­parti székház eladása miatt nehez­telnek a pártelnökre, de a bizalom csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy Torgyán kezdetben nem zárta ki a koalíciókötést az MSZP-vel. Cseh Sándor, a Kisgazda Szövet­ség elnöke - aki a napokban ki­egyezett az FKGP-vel - szintén Gyimóthy Géza elnökké választását támogatja. Mint arról lapunk is be­számolt, Cseh Sándor megállapo­dott az FKGP főtitkárával abban, hogy a Kisgazda Szövetség vissza­tér az „anyapártba”, és visszavonja területi listáit, ezzel támogatva Torgyán József pártját. Végül a há­rom listából kettőt vontak vissza. Az egyéni választókerületekben in­duló 12 képviselőjelölt sem lépett vissza. A megállapodás - amelyet Torgyán még nem írt alá - biztosí­taná, hogy a Kisgazda Szövetség színeiben parlamenti mandátum­hoz jutó képviselők beüljenek az FKGP frakciójába, továbbá közös jelöltek állítását ígéri az önkor­mányzati választásokra.

Next