Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-13 / 86. szám

A Magyar Nemzet Belföld 2002. április 13., szombat Mb, rovatvezető: Sengel Ferenc Pokorni: A tettek döntsenek A Munkástanácsok vezetője szerint tovább tart a szakszervezeti „kiszorítósdi” A Horn-kormányhoz lojális szakszervezeti vezetők megpróbál­ták kiszorítani az érdekegyeztetésből az új érdekvédelmi szerve­zeteket, míg ők kiváltságos pozícióba kerültek - jelentette ki tegnap Pokorni Zoltán a Munkástanácsok választmányi ülésén. Az érdekképviselet vezetője, Palkovics Imre hansúlyozta: sajná­latos, kíméletlen „kiszorítósdi” folyik a szakszervezeti érintke­zés több területén. » Bakonyi Apám__________________ N­em eldőlt, hanem leegysze­rűsödött a választás az első fordulóban: két jövő, két út verse­nyez egymással. A polgároknak e két lehetőség között kell mérleget vonniuk - mondta tegnap Pokorni Zoltán, a Munkástanácsok Orszá­gos Szövetségének választmányi ülésén. „Nem tudom - fogalmazott Pokorni -, hogy a szocialisták mit csinálnának, ha kormányra kerül­nének, csak azt tudom, hogy mit szoktak csinálni”. A Fidesz elnöke emlékeztetett: miután a Horn­­kormány ígérete ellenére nem tudta megkötni a társadalmi, gaz­dasági megállapodást, a szocialis­ta színekben parlamentben ülő szakszervezeti vezetők „gond nél­kül” szavazták meg - leginkább a munkavállalókra nézve hátrányos - Bokros-csomagot: a családi pót­lék, a gyed, a gyerekek utáni adó­­kedvezmény visszavonását, a tan­díj-kötelezettséget. Pokorni hang­súlyozta: a Horn-kormányhoz lo­jális szakszervezeti vezetők meg­próbálták kiszorítani az érdek­­egyeztetésből az új érdekvédelmi szervezeteket, míg ők - a munka­idő-kedvezményekkel, tagdíjlevo­násokkal - kiváltságos pozícióba kerültek.­­ Ez az ő szemükben egyet jelentett a kedvezményes Postabank-hitelekkel, és a mun­kavállalói életkörülményektől el­térő villák építésével - mondta Pokorni. Hangsúlyozta: bár mos­tani nyilatkozataik alapján a szo­cialistáknak tetszik a Fidesz által megalkotott családtámogatási rendszer, a diákhitel, a tandíj el­törlése, sajnálatos módon ezen in­tézkedéseket a parlamentben nem támogatták szavazataikkal. - Nem tudom, hogy a mostani szép sza­vaknak higgyek-e vagy a tetteknek - mondta Pokorni Zoltán. A Fi­desz elnöke hangsúlyozta: a vá­lasztások második fordulójában egyszerű helyzetben vannak az ál­lampolgárok, ugyanis nem az ígé­retek, hanem a tettek alapján kell dönteniük. Palkovics Imre, a Munkásta­nácsok elnöke szerint a mátraházi nyilatkozatban rögzített folyamat, azaz a hat országos szakszervezeti konföderáció közeledése megtor­panni látszik. Hozzátette: sajnála­tos, kíméletlen „kiszorítósdi” fo­lyik a szakszervezeti érintkezés több területén. Országos szinten az ágazati paritásos bizottságok felállítása során a Munkástaná­csok ágazatait igyekeztek és igye­keznek az előkészületek folyamán kiszorítani, sőt, a létüket is leta­gadni - mondta Palkovics Imre. A Fidesz elnöke hangsúlyozta, két jövő versenyez egymással a választásokon FOTÓ: TÓTH TIBOR Zalai fejlesztések Olyan közlekedési és környezetvé­delmi fejlesztések történtek, il­letve indulnak be EU-támo­­gatással Zalában, amelyek uniókörelbe hozzák a megyét - hangsúlyozta pénteken Zala­egerszegen Boros Imre, a PHARE-ügyért felelős tárca nélküli miniszter. A 350 ezer embert érintő hulladékgazdál­kodási rendszer nyolcmilliárd­­ba kerül - említette Boros. A Balaton-West Airport nemzet­ közi regionális repülőtérré fej­lesztéséről elmondta: az előző üzemeltető és az ÁPV Rt. tarto­zási jogügyletének megszűnte után vállalkozói és térségi ön­­kormányzati érdekeltséggel, kohéziós alapokat is megpá­lyázva indulhatna a mintegy hétmilliárdos beruházás. (MTI) Holokauszt-emléknap Nincs Magyarországon olyan em­lékhely, amelyet a magyar ál­lam, a magyar társadalom emelt volna a holokauszt áldo­zatainak, ezért tartja megemlé­kezését a budapesti Terror Há­za múzeum előtt a holokauszt emléknapjának előestéjén a Magyar Zsidó Kulturális Egye­sület, közölte tegnap Feldmájer Péter elnök. Hozzátette: gyer­tyagyújtással egybekötött nyu­godt, méltóságteljes kegyeleti megemlékezést terveznek ápri­lis 15-re. Utalt arra, hogy a zsi­dó és cigány közösség termé­szetesen állított emlékműveket saját halottainak. (MTI) Székely továbbra is tagadja a vesztegetést ■ Nánási I­ászl.________________ P­énteken a Fővárosi Bíróságon Varga Zoltán büntetőtanácsa folytatta a vesztegetéssel vádolt országgyűlési képviselő, Székely Zoltán bűnperét. Tegnap ahhoz a vádponthoz kapcsolódó bizonyí­tékok szerepeltek a perben, amely szerint Székely a Pest Megyei Víz és Csatonaépítő Kft. ügyvezetőjé­nek, Bálla Dánielnek ajánlatot tett, hogy vagy engedje át a pályázaton elnyert munka felét a Penta Kft­­nek, vagy adjon neki 30 millió fo­rintot. Bálla látszólag erre hajlan­dónak mutatkozott, csupán az összeget alkudta le 20 millióra. Ez a 20 millió forint volt egyébként Bálla táskájában, amikor a nyo­mozók Székely Zoltánt még 2000. december 12-én a Gellért téren őrizetbe vették. A tárgyaláson meghallgatták azt a magnófelvé­telt, amely Székely és Bálla tele­fonbeszélgetését rögzítette. Ezzel kapcsolatban a vádlott azt mond­ta: félreérthető a felvétel, csak a látszat az, hogy ő a vesztegetésről beszél. Védett munkahely 11 Varga Attila_____________ Á­tadták tegnap Budakalászon a Félúti Ház program keretében elkészült, Kelet-Közép-Európában egyedülálló, a gyógyulófélben lévő pszichiátriai betegeket foglalkozta­tó pékséget, ahol szakemberek se­gítségével készítik fel őket a társa­dalomba való kilépésre. A Félúti Ház program már több évtizede sikeres eszköze a pszi­chiátriai rehabilitációnak Nyugat- Európában, szállást és védett kör­nyezetet biztosít a lelki sérültek szá­mára, s felkészíti az embereket a teljesen nyílt társadalomba való ki­lépésre. Lehetőséget biztosít a tár­sadalomban élő és lelki sérülést szenvedett páciensek számára is, akiknek állapota nem indokolja, hogy pszichiátriai osztályra kerülje­nek - szögezte le Szabó Péter, a pék­séget és kenyérboltot működtető alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítvány tervei között szerepel egy szociális gondoskodó hálózat kialakítása is. Kelet-Közép-Európa első ilyen létesítményének átadá­sán részt vett Nancy G. Brinker, az Amerikai Egyesült Államok nagy­követe is. Metész-per: hiába vártak a rendőrre ■ Munkatársunktól___________ A Pesti Központi Kerületi Bíró­ságon folytatódott az a bün­tetőper, amely vádlottjai az 1997. november 3-án rendezett Metész­­tüntetés egyik résztvevője, illetve két rendőr. A három férfi azért ke­rült a bíróság elé, mert az egyik tüntető, Kecskés Ferenc a vád sze­rint dulakodott az engedély nélkü­li demonstráción a rendőrökkel, a két másik vádlott pedig rendőr­ként bántalmazta őt, ugyancsak a vádirat szerint. Amikor a tömeget körülvevő rendőrök sorfala szorosabbra zá­ródott körülöttük, Kecskés a vád szerint megütött egy rendőr fő­törzsőrmestert. Ezután a férfit elő­állították a VI—VII. kerületi rend­őrkapitányságon. Az ügyészség vádirata megemlíti, hogy az előál­lítás során Kecskés kisebb sérülést szenvedett, majd miután tiltako­zott őrizetbe vétele ellen, két rend­őr főtörzsőrmester, Kovács István és Balogh Mihály a vádirat szerint őt többször is gumibottal megütöt­ték. A pénteki tárgyaláson Kalina József bíró szerette volna a tanúkat a másodrendű vádlottal, Kovács Istvánnal szembesíteni. Erre azon­ban nem kerülhetett sor, mert a megidézett tanúk ugyan megjelen­tek a tárgyaláson, a másodrendű vádlott rendőr azonban nem. belpol@magyarnemzet.hu Kampánytilalom az iskolákban ■ MTI_____________________________ K­özleményében arra kéri az oktatási miniszter a pedagó­gusokat, hogy ne folytassanak poli­tikai tevékenységet az iskolákban. A dokumentum szerint: minden magyar állampolgár, így a pedagó­gusok előtt is nyilvánvaló, hogy a választások második fordulójában leadott szavazatuk alapjaiban hatá­rozza majd meg Magyarország jö­vőjét.­­ Az e személyes döntés mi­att érzett felelősség üdvözlendő, azonban nem lehet hatással az óvo­dák, iskolák, kollégiumok nyugodt működésére, nem jelenhet meg a tanórákon, a gyerekekkel történő együttlétek során - fogalmaz a közlemény. Pálinkás József oktatási miniszter arra kéri a pedagóguso­kat, hogy a munkatársakkal, szü­lőkkel folytatott, az országgyűlési választásokkal összefüggő párbe­széd helyszíne ne a közoktatási in­tézmény legyen. - A kampány utolsó heteiben az iskola harci tereppé változott, és ebben óriási felelősségük van a Fi­desz politikusainak és a miniszter­­elnöknek egyaránt - mondta Ma­gyar Bálint tegnapi sajtótájékozta­tóján. A szabad demokraták ügyvi­vője pártja nevében megkérte a pe­dagógusokat, hogy a gyermekeket vonják ki a választási kampányból. A hallgatók negyede felveszi a diákhitelt Április 15-ig 81 073 hallgató számára folyósíthatják a diákhi­telt. Újabb 4543 diák igényelte az egyösszegű kifizetést, ezzel összesen 17 238-an éltek a januári kormányrendelet által biz­tosított lehetőséggel. A hallgatói hitelről tartott tegnapi sajtó­­tájékoztatón Pálinkás József oktatási miniszter lapunk kérdé­sére beszélt a Horn-kormányzat alatt a Világbankkal aláírt kölcsönszerződésről is. ■ Hanczár János__________________ M­integy negyven százalékkal több diákhitel-kérelem ér­kezett be az elmúlt napokban - közölte a szaktárca vezetője. Pá­linkás József a megnövekedett ér­deklődést annak tulajdonítja, hogy a választások során kialakult helyzet miatt a hallgatókban fel­merült annak a lehetősége: minél hamarabb veszik fel a diákhitelt, annál biztosabban hozzájutnak. • Valótlanság az a sajtóban is megjelent információ, amely sze­rint a költségtérítéses hallgatók a diákhitelt nem vehetik fel, eddig mintegy húsz százalékuk élt ezzel a lehetőséggel - jelentette ki az ok­tatási miniszter. Eddig a költség­­térítéses képzésben részt vevők 20,36, az államilag finanszírozott oktatásban részt vevő hallgatók­nak pedig 27,8 százaléka élt a lehe­tőséggel - tette hozzá. A postahi­vatalokban eladott hiteligénylési csomagok száma február végére megközelítette a 115 ezret. Az oktatási miniszter meglepe­tését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy telefonon megkereste Ma­gyar Bálint (SZDSZ), a szaktárca korábbi vezetője, és érdeklődött az általa 1998-ban aláírt világbanki szerződés szövege iránt. Pálinkás elmondta: az SZDSZ-es politikus rendelkezésére bocsátja a szerző­dést. A miniszter által"bemutatott dokumentumban az szerepel: a di­ákok által befizetett tandíjnak el kell érnie az oktatási költségek húsz százalékát, a hallgatók szá­mának pedig 2005-ig az adott kor­osztály legalább 30 százalékát. Hozzátette: „ez utóbbi cél elérhető úgy, hogy a hallgatói létszámot az 1996-os szinten tartjuk”. A mi­niszter újabb dokumentumot idézve kiemelte: a szaktárcánál ab­ban az időben a világbanki hitel koordinálásával megbízták Steve Benkó­t, akinek 1997-ben havi 2,2 millió forint díjazást állapított meg az akkori oktatási miniszter, amelynek a kiutalásáról rendelke­zésre állnak a számlák. Steve Benkőnek a szerződés felbontása esetére 142 millió forint végkielé­gítést írtak elő, amit végül az új oktatási kormányzatnak sikerült megváltoztatni. Steve Benkő egyébként jelenleg Magyarorszá­gon a Harvard Clubot vezeti, ahol Pálinkás József emlékezete szerint nemrégiben Medgyessy Péter tar­tott előadást. Egy másik doku­mentum szerint korábban volt a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztériumban egy úgynevezett ja­pán segély, amely 370 ezer dollár­ról szólt. Ebből 200 ezer dollárral Steve Benkő cégét finanszírozták. Kokárdás álhír ■ :Színvidi Z.nt­tán_____________ S­ajtóértesülések szerint szülői panasz érkezett a pécsi önkor­mányzathoz, miszerint a helyi Leövey Gimnázium egyik elsős osztályában megkülönböztették azokat a diákokat, akik kokárdát viselnek azoktól, akik nem. A hí­resztelés szerint az óra elején a nebulókat a tanár arra szólította fel, hogy akik viselik a nemzeti jel­képet, azok üljenek a hátsó pa­dokba, akik nem, azok elöl foglal­janak helyet. A diákok legna­gyobb megdöbbenésére a jelkép nélküli, első sorokba ültetettek dolgozatot írtak. A HavariaPress hírügynökség azonban megtudta: nem a kokár­daviselés miatt maradhatott ki a zeneelmélet-dolgozat megírásából a három pécsi diák. Az énekórán dolgozatírás előtt két tanuló je­lentkezett, hogy szeretnének fel­mentést kérni, mivel előző nap politikai gyűlésen voltak, így nem tudtak készülni. Az iskola házi­rendje lehetővé teszi, hogy évente egy alkalommal bármelyik diák indoklás nélkül felmentést kér­hessen a dolgozatírás alól. A ta­nárnő egy harmadik gyereknek is javasolta, hogy halassza el a beszá­molót, mert sokat hiányzott, így ők hárman nem írtak aznap zene­elmélet-dolgozatot. Kettejük ko­kárdát is viselt, egyikük nem. Ezt a történetet még aznap este egy szü­lő sms-ben beküldte egy televízió élő műsorába; innentől lett az esetből politikai hír, amely a mé­diumok közvetítésével egyre vál­tozott.

Next