Magyar Nemzet, 2002. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 115. szám
küldhetnek hozzánk. A református egyház mai iskolaszerkezetéről szólva: középiskoláink aránylag többségben vannak. Az óvodánk, általános iskolánk viszonlyag kevés. A visszavételnél számos esetben előnyt élveztek a gimnáziumok, mert nagy volt a nevük, nagy volt a hatásuk, és még valami: a legkisebb szerkezeti különbség a hagyományos és a mai középiskola között van, míg a régi elemi és a mai általános iskolák alig hasonlítanak egymásra. Az új egyházi iskolarendszer felépítésében a református iskolaügy szervezőinek talán azon kellett a legtöbbet gondolkodniuk, hogy ebben az új általános iskolai infrastruktúrában miként jelenjen meg az intézmény egyházi jellege. Itt ugyanis egészen új ösvényt kell kitaposni. Ezért is volt kényelmesebb és lassúbb menete az egyházi általános iskolák visszavételének. A kérdésre visszatérve: az egyházi iskolának azt a helyzetet is kezelnie kell, amelyben a növendékek és az őket küldő családok sem kötődnek szorosan az egyházhoz. Erre az esetre készen áll a Szentírás biztatása: a hit hallás útján van. Azaz, a mi dolgunk elsősorban nem az, hogy növendékeinktől vagy szüleiktől számon kérjük a kötődésüket, hanem az, hogy újabb és újabb lehetőségeket adjunk nekik a bibliai mércékkel való szembesülésre. Nevelési feladataink másik lényeges eleme, hogy a magunk egyházi kötődésének példájával - legyen az bármily gyarló - ébresszünk igényt bennük hasonló kötődés létrehozására. P. Forrai Tamás: Nem felhígulást, hanem feladatot kell hogy jelentsen mindez. Mi tudatosan vállalunk egy missziót azzal, hogy gyakorló keresztény háttérrel nem bíró diákokat is várunk. A lényeg az, hogy egyértelmű nyitottságot tapasztaljunk. Magyar Nemzet: Mit várnak el a szülők, amikor egyházi iskolába íratják a gyermekeiket? Nincsenek-e túl sokan azok, akik úgy képzelik, ott úgyis a türelem és a szeretet jegyében oktatnak, így jobban elfogadják a problémás diákokat? Schulek Mátyás: Sokféle elvárás van. A legnaivabb az, hogy beadok egy tízéves gyermeket, és majd kijön egy tizennyolc éves hívő, egyházához szorosan kötődő és minden tekintetben jól felkészült fiatalember. És vannak, akik azt várják, hogy piacképes embert „készítsünk”. Vagy hogy az iskola maga misszionáljon, tehát nem hívő gyerekeket úgy oktasson, hogy megérintse őket. Ám ha két jelentkező közül lehet választanom, akkor természetesen azt veszem fel, amelyiknek köze van az egyházhoz, a valláshoz. Igaz viszont, hogy időről időre felveszünk olyan gyerekeket, akikről tudjuk, hogy problémát jelentenek. Szerintem egy osztályban elfér egy-kettő. Van, hogy úgy érezzük, ennek a nehéz sorsú gyereknek az életén tudunk segíteni. Aztán ha nem sikerül, megkérem Arany kollégát, hogy vegye át. Máskor ő küld hozzám problémás, de nem reménytelen tanulót. Nem sok ilyen eset volt. Az iskolaváltás, a levegőváltozás mindig jót szokott tenni. Arany János: Az egykori Baár-Madas Református Gimnáziumnak egyetlen igazán híres diákja volt: Nemes Nagy Ágnes, a jeles költő. Az iskola a múltban „csak” annyit tett, hogy a színvonalas nőnevelés révén megalapozta egy művelt református középosztály lelkiségét, mértéket adott családi kötődése és belső tartása számára. Nekünk ezért nem kellett a „befolyásos öregdiákok” diktátumát hárítanunk, elvárásait elfogadnunk. Természetesen a mi diákjaink szüleinek körében is megtalálható a „patyolatszemlélet”: beadjuk a vásott gyereket, és a végén kérjük a jámbor, kötelességtudó, jól nevelt fiatalt. Azaz: vannak családok, amelyeknek nincsen valódi egyházi kötődésük, csak az egyházi iskolák hagyományos erkölcsi nevelő erejét kérik számon rajtunk. Vannak azután olyanok, akik a - szintén sok tradícióban megjelenő - magas minőségi színvonalat várják el tőlünk. Ismét mások - meglehetősen sokan - a hagyományos nemzeti elkötelezettség szellemét s az ebből fakadó értékrend fölépítését igényelik a református iskolától. És persze sokan várják, hogy szigorúak és kemények legyünk - amíg a más gyerekéről van szó -, egyidejűleg azonban számon kérik rajtunk a krisztusi szelídséget és türelmet - amint a saját gyermekük botlik. P. Forrai Tamás: A problémás gyereket is vállalni kell. Főleg mivel egy csonka családban felnőtt gyerek is sok szempontból problémásnak számít. Mi alapvetően azt képviseljük, hogy a probléma nem lehet nagyobb, mint amit az adott osztályközösség és az ott tanítók el tudnak viselni. Magyar Nemzet: Tudnak-e segíteni azokon a gyerekeken, akik nehéz, problémás családokból érkeznek? «"■ Schulek Mátyás: Csak egy kicsit. A nap huszonnégy órájából nálunk csak hatot töltenek. Meglehetősen hosszú pedagóguspálya után lettem igazgató, és a kollégáknak az értekezleteken a kezdetektől azt magyaráztam, ha zűr van a gyerekkel, akkor nézzenek körül a családban. Főként ha a rendes gyerek hirtelen megváltozik. Hajmeresztő dolgokat tapasztalunk. Persze mi nem a szülőket felvételiztetjük. P. Forrai Tamás: A család nem pótolható. Ezt napról napra megtapasztaljuk az iskolai konfliktusokban, csak ott van értelme a munkánknak, ahol ebben partner a szülő is. Enélkül kialakul a régről ismert kettős nevelés, amin csak a gyerek veszíthet. Ha a problémás helyzetek hosszabb távon sem tűnnek megoldhatónak, elég határozottan olyan iskola felé tereljük a diákot, ahol nem „kell” konfrontálódnia napról napra a számára elfogadhatatlannak tűnő értékekkel. A család tehát nem pótolható, de ereje nagymértékben elmélyíthető az iskola nevelési munkájával. Nyolcéves közös történelmünk alatt megtapasztaltuk: a szülők meghatározó része nyitott arra, hogy részese legyen életünknek. Közepes létszámú, tehát áttekinthető méretű iskolánk meg is adja az ehhez szükséges személyességet és közvetlenséget. A kollégium mint a nevelés számára adott különleges lehetőség, külön segítség, hisz a kollégistákból valódi kemény mag alakulhat ki. Magyar Nemzet: A létszámkeret betöltése miatt nem kell-e engedményeket tenniük? Schulek Mátyás: Nekünk nem kell. Harc folyik a helyekért, és a jelentkezők többsége jó tudással érkezik. Arany János: A jelentkezők felvételekor nekünk sem nagyon kell kompromisszumot kötnünk. Néha azonban elgondolkodunk: jó lenne egy-egy problémás diákon segíteni, de mennyit bír el a még alakulóban lévő közösség? Egyébként az a rosta, amelyet a fölvételkor alkalmazunk, elég nagy esélylyel kiszűri a problémás gyerekeket, hiszen a zavaros családi helyzet már tizenkét éves kor táján rányomja a bélyegét az eredményekre is. így is van olyan osztályunk, ahol harmincöt gyerekből tizenhármat érint családi válság. Ezek enyhítésére nagyon kevés az eszközünk. Nincs is meg hozzá a tanárok megfelelő felkészültsége. Az egyetlen módszer, amelyet karnagyként a saját területemről ismerek: a gyerekek megtartásában és lelki megerősítésében sokat segít, ha valami nagyon intenzív különmunkát kapnak, amelybe átáramoltathatják lelki-szellemi energiájukat, s amely révén feledhetik bajukat-bajukat. P. Forrai Tamás: Eddig mi is mindig választhattunk a jelentkezők közül. Sőt úgy érzem, minél jobban válogatunk a hozzánk felvételizők közül, annál nagyobb az érdeklődés irántunk. Magyar Nemzet: Miben és mennyiben kell az egyházi iskolák tanárainak többet nyújtaniuk - nem kizárólag a munkaszerződésük szerint -, mint a világi gimnáziumokban tanító kollégáiknak? P. Forrai Tamás: A legfontosabb különbség talán az, hogy valóban merjük-e vállalni a nevelést. Ehhez ma lelki stabilitás, világos nevelési elképzelések, különös kezdeményezőkészség és bátorság kell, hiszen sokkal könnyebb magára hagyni a diákot a tanóra után, kitérni a konfliktusok elől. Márpedig az értékkonfliktusok itt vannak a társadalomban. Ha ezekben nem tudunk kiállni elveink mellett, akkor nincs értelme az egyházi oktatásügynek. Ezt a többletet nem lehetett soha eléggé megfizetni és elismerni. De meg lehet teremteni egy egymásra figyelő, baráti kapcsolatokat ápoló, lelki és közösségi tapasztalatokra vágyó, egészséges családi háttérrel rendelkező, sokszínű tantestületben. Schulek Mátyás: Sikerült olyan tanárokat találnunk, akiknél ez a többlet szívből jön, ezért lelkesen végzik a nem órarend szerinti, pluszfeladatokat is. A különfeladat voltaképpen nem sok. Nálunk a tanév úgy kezdődik, hogy a tanítás megkezdése előtt két nappal a tanulók osztályonként elvonulnak valahová, legtöbbször egy-egy gyülekezetbe, és ott az osztályfőnök és egy-két teológus vagy lelkész vezetésével elmélkednek. Az elcsöndesedésnek és a vidámkodásnak jó keverékei szoktak lenni ezek az alkalmak. Különösen fontos ez a kezdő osztályoknál, a csendesnapok összekovácsolják a közösségeket. Én is lényegesnek tartom a tanórákon kívüli együttléteket, nálunk is működik énekkar és zenekar. Óriási jelentősége van például a színjátszásnak. Ezek a lehetőségek igen nagy megtartó erőt jelentenek. Persze a szakkör külön feladat a pedagógusnak, de azt megfizetjük. Igen fontos, hogy a tanár próbálja meg átérezni a gyerek gondjait, tudjon vele törődni. Leüljön azzal, akivel probléma van. Nálunk kiváló iskolapszichológus működik, egy jó iskolapszichológus nagy kincs, és mindenképpen érdemes alkalmazni. Magyar Nemzet: Azonos feltételek mellett a pedagógusok és a diákok kiválasztásánál számít-e a spirituális tudás és a szakmai ismeret? Melyik fontosabb? P. Forrai Tamás: Egy közös szellemiség megteremtése érdekében természetesen nagyon is számít a lelki háttér megléte. Ezt fontosnak tartom tanárnál és diáknál egyaránt, hiszen a diákjainknak adható többlet fő forrása és útja ez kell hogy legyen. Schulek Mátyás: A felvételnél nem derül ki túl sok minden, ezért két-három évig csak szerződést kötünk a pedagógusokkal. A gyereket tekintve pedig nem szabad elfelejteni, hogy olyan korosztályt tanítunk, amelyik törvényszerűen lázad az őt körülvevő világ, a családja, az iskola és az Isten ellen. Ez a természetes, és nem szabad meglepődnünk azon, ha a hozzánk járó vallásos gyerekek tizenhat évesen lázadókká lesznek, és provokálják a hitoktatókat, lelkészeket. Ha Jézus magvetőről szóló példázatát továbbgondolom, azt kell mondanom, hogy olyan mag is lehet, amelyik fennakad a leveleken vagy a fűszálakon, és csak később hull a földbe. Amikor a magot szórjuk az iskolában, az ad bátorítást, reménységet, hogy nem tudjuk, a mag mikor hoz termést. Lehet, hogy csak sokára. Lehet, hogy csak évtizedek múlva ugrik be a gyereknek, hogy valaki egyszer mit tanított neki. Arany János: Nem az elfoglaltság mértékében, óraszámban kell mutatkoznia a különbségnek a világi iskolákhoz képest, hanem a minőségben. Óvakodnék az állítástól, hogy az egyházi iskolákban a tanárok szakmai felkészültsége általában magasabb, de nálunk állandóan a diákok és a tanárok előtt van a bibliai mérce. Reggelente egy-egy bibliai szakaszt olvasunk a gyerekekkel, a tanítás kezdetén és végén imádkozunk. Mindez akkor is sokat jelent, ha a gyerek végigunatkozza vagy végigvitatkozza a hittanórákat. Saját példámból tudom ezt. Nem a debreceni kötelező istentiszteleteken, hanem két Arany János 1979-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneakadémián mint középiskolaiénektanár és kórusvezető. Tanított és kórust vezetett a Veres Pálné Gimnáziumban, a soproni Széchenyi István Gimnáziumban és a Baár-Madas Református Gimnáziumban. Énektanárként és az Országos Pedagógiai Intézet munkatársaként évekig részt vett magyar és külföldi zenetanárok módszertani továbbképzésében itthon, valamint Finnországban és Japánban. Iskolai és amatőr felnőttkórusaival eredményesen szerepelt hangversenyeken és országos minősítéseken. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) alelnöke. 1995-től a Baár- Madas Református Gimnázium igazgatója. FOTÓK: VÁNYI ÁKOS főbb értettem meg, hogy a hit valóban hallás útján lesz. Ha valaki állandóan találkozik a szentírási tanításokkal, kénytelen figyelmeztetni magát, hogy olyan számadással tartozik, amely elől nem lehet kibújni. A mi feladatunk, hogy nagy alázattal biztosítsuk az ilyen találkozások lehetőségét. Isten üzenete sokszor a leggyarlóbb tolmácsoláson is átsugárzik. Nem helyes, és nem célravezető, ha a gazda dühösködik a szárazság miatt. Inkább várja az esőt. A tanárok és diákok fölvételekor egyaránt azt szeretnénk kitapogatni, hogy ki az, akinek erős az egyházi kötődése, komolyan gondolja a hitét, és ki az, aki csak rutinszerű „igazolást” hoz. Persze vannak, akik gyönyörűen tudnak beszélni arról, hogy Jézus Krisztus hívására jöttek az iskolába, de a valóságban látszik, hogy csak állást keresnek. Köztük persze olyan tanár is akad, aki eleinte nem gondolja komolyan a hitét, de később ráérez az ízére. Mindez oda-vissza lehetséges. Olyan is van, hogy egy hívő, de szakmailag alkalmatlan embert el kell bocsátanunk. Nem jó a kérdés, de időről időre felteszik: hívő legyen a tanár, vagy jó szakember? Sem az egyik, sem a másik elvárást nem szabad érvényre juttatni egymás ellenében. Nem lehet megalkudni a szaktudás tekintetében csak azért, mert valaki becsületes egyháztag, és nem fogadhatunk el valakit, akármilyen jó szakember, ha teljes közömbösséggel viseltetik a hit iránt. Magyar Nemzet: A történelmi egyházak értékrendje élesen szemben áll a fogyasztói társadalmakéval. Milyen álláspontot képviselnek az egyházi iskolák: rezisztenciára nevelik a gyerekeket, vagy igyekeznek megtanítani azt, hogy a keresztény értékek a bűn struktúrái közepette, azok ellenére is megvalósulhatnak? P. Forrai Tamás: A legfontosabb, amit szeretnék elérni, az, hogy a diákjaink megtapasztaljanak, hogy tudjanak nemet is mondani. Szándékosan nem a tanulás szót használtam, mert itt a tapasztalaton múlik minden. Ha tantestületként hitelesen, következetesen, érthetően és élhetően tudunk keresztény alternatívát felmutatni, úgy hiszem, hogy ellen lehet állni a konzumtársadalom nyomásának. Ehhez persze tudni kell, mit nem tartunk jónak, és ezt világosan meg is kell fogalmaznunk, azután egységesen megkövetelnünk. Megkövetelnünk, hiszen ez sokszor a konfliktus vállalását is jelenti. S végül élhetővé kell tenni. Nem elég megtiltani valamit, nekünk kell megteremtenünk a diákok életkorának megfelelő szórakozás feltételeit is. Arany János: Nagyon izgalmas, hogy Jézus nem azt mondja búcsúbeszédében tanítványainak, hogy „kiveszi” őket a világból, csak azt, hogy „megtartja” őket. Ez minden egyházi iskola igazgatójára nézve pedagógiai programul szolgálhat. Nem az a feladatunk, hogy a gyerekeket úgy neveljük fel, mintha nem létezne körülöttük a világ. Én gyakran választom azt a megoldást, hogy nevetség tárgyává teszem azt, ami valóban nevetséges, és megpróbálom rászoktatni a gyerekeket arra, hogy a maguk helyén kezeljék a dolgokat. Természetesen fogyasztani, azaz étkezni, ruházkodni szükséges. De ennek nem a 'fogyasztás’ a lényege, hanem maga a 'szükség', s az, hogy milyen a 'minőség', amellyel ezt a szükséget kielégítik. Nagy kérdés persze, hogy a nevelők mit tehetnek akkor, ha a családok ellentétes értékrendet képviselnek. Magyar Nemzet: A minket körülvevő világ másik vetülete a piacképesség. Megteheti-e az iskola, hogy olyan gyerekeket neveljen, akik nem „e világra ” valók? Schulek Mátyás: Ezt nem. De nem igazíthatjuk az iskola pedagógiai programját, követelményrendszerét a sűrűn változó divatokhoz, szülői vagy tanulói ötletekhez. Vannak ugyanis olyan kérdések, amelyekre az iskola jobb válaszokat tud adni, mint a szülő. Jó példa erre, hogy a mi iskolánkban, bár hosszas csatározások árán, de sikerült kiharcolni az összes osztályban folyó művészettörténet-oktatást, énektanítást, zenetörténet-órát. Ettől lesz teljesebb a gyerek élete. Ez a többlet nem összehasonlítható azzal, amit egy plusz-informatikaóra jelentene. Erről a kérdésről nem is vagyok hajlandó a szülőkkel vitatkozni. P. Forrai Tamás: Nem nevelünk védtelen diákokat. Ha nem sérül e fogékony korban a fiatal, már nyert helyzete van. A lényeg csupán az, hogy ne csak tanulja, de tapasztalja is meg e sajátos keresztény többletet. Olyan gyermekeket hívunk, akik valóban akarnak és tudnak is élni ezzel a lehetőséggel. Amellett, hogy tanulmányaikban sokat várunk el tőlük, legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy személyiségükben, kapcsolataikban, szociális érzékenységükben és társadalmi feladatvállalásukban felnőtté, méghozzá hitvalló keresztény felnőtté váljanak. Ha társadalmunk nagy hiányát nézem, akkor ennél „piacképesebb” nevelést nem tudok most elképzelni. Arany János: Szerintem a keresztyén ember mindig piacképes. Az eladhatóság vagy a rámenősség, a kérlelhetetlen érdekérvényesítés piacán időleges vereségeket szenvedhetünk, de nem szabad elfelejteni, hogy az az ember a legkomolyabb társadalmi tényező, amelyik képes a világot a keresztyénség értékrendjével, a szeretet mércéjével mérni. A másik ember elfogadásának szemlélete, amelyet most divatos szóval toleranciának neveznek, hosszú távon és társadalmi alkotóerejét tekintve feltétlenül piacképesebb annál, amelyik a másikat kiiktatni vagy figyelmen kívül hagyni akarja. A kis holland nemzetet például a protestáns, puritán erkölcs tette naggyá. Hollandia éppen a Biblia sugallta puritanizmus, a becsületesség és a szorgalom révén vált fontos országgá. Magyar Nemzet: Milyen világképpel szeretnék útjukra bocsátani végzős diákjaikat? Schulek Mátyás: Mielőtt iskolaigazgató lettem, a László Gimnáziumban tanítottam huszonegy évig. Az ottani munkám legnagyobb elismerése az volt, amikor egy tanítványom, aki jogász lett, megjelent az evangélikus gimnáziumban, és elmondta: „Tudja, tanár úr, angolul ugyan nem igazán tanultam meg, nem is volt rá szükségem, de megtanultam gondolkodni és mérlegelni, és belém vésődött, hogy soha semmit ne fogadjak el csak azért, mert a befolyásolásunkat célzó éppen aktuális hírforrások ezt vagy azt akarják elérni.” Mindent mérlegelni kell. Amikor konzumtársadalomról beszélünk, nem árt figyelembe venni, hogy a fogyasztói világgal szembeni ellenállás leghatásosabb formája maga a gondolkodás. Kedvenc olvasmányom volt David Riesman könyve, A magányos tömeg. A modern szociológiának ebben az alapművében olvashatunk a belülről és a kívülről irányított emberekről. A mi feladatunk az, hogy a gyerekek lelkében olyan iránytűt helyezzünk el, amely egy életen keresztül működik, hogy belülről irányítottá váljanak. Meglátásom szerint a gyerek fogyasztóiviselkedés-mintái nem okvetlenül a családokban keresendők, hanem sokkal inkább a vele egykorúak közösségében. Hogy a mellette ülő hogyan reagál a ruházatára, mert ha az lenézi, akkor a gyerek kiharcolja a szüleinél a márkásabb terméket. De ha mérlegelővé és gondolkodóvá tesszük, akkor ellen tud állni a reklámoknak és a divathullámoknak. Magyar Nemzet • Magazin Bt 2002. május 18., szombat