Magyar Nemzet, 2002. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-28 / 122. szám
EB Magyar Nemzet • Kultúra 2002. május 28., kedd Rovatvezető: Hegyi Zoltán A század fortyogó bugyrai Márai Sándor élete és sorsa a Piccolo Színház tenyérnyi színpadán FORGÓSZÍNPAD H MF.T7. Katalin_________________ F élhomály a tenyérnyi színpadon. A zöld olvasólámpa fénye az íróasztalon, s ami az esti világításból beszüremlik a helyiségbe. A hátteret levelek sejtelmes sövénye határolja, mintha képletes térséget jelezne: a lélek rejtelmes, piciny honát, ahol dideregve meghúzódhat. Csányi Árpád színpadképe állandó, hiába változtat annyiszor helyszínt - majd egy századot átívelve - a megidézett hős, Márai. Miért is? Hiszen mindegyre visszakalandozik a jelenből a múltba. Sok múltja van. Naplóinak sokasága őrzi. Három óra alatt a Piccolo Színházban, a Tanú vagyok rá című est szerkesztő-rendezőelőadója, Erdélyi György jóvoltából bebarangoljuk ezt a fájdalmas, végletes sorsfordulatokkal kicövekelt utat. Előre és vissza az időben. A háromrészes est, ívét tekintve, egyetlen nagy lélegzetvételnek is tekinthető, ám a gyakorlott kéz sok-sok önálló mozaikra, kerekegész jelenetekre bontja az életutat követő pályaívet, amely többnyire Márai Sándor Naplóinak több kötetéből rajzolódik ki. Indításként az Egy polgár naplójából. De belejátszanak egyéb műveinek megidézett passzusai is. Például a Szindbád hazamegy, az örök Krúdy-kalauz, akinek szelleme voltaképp haláláig kísérte. Mármint a nagy, eszményített íróelődé. Erdélyi György drámaként aposztrofálja a műfajt, játéknak az előadóestet, s való igaz, felépítése csakugyan drámai, merthogy egy (személyes) sors drámáját követhetjük nyomon. Azét az íróét, aki sorsában hurcolta (és vállalta) a magyar középosztály, a polgárság, s azon belül is a szellem embereinek kisemmiztetését a XX. század uniformizáló lágervilágában. Ahol az igaz szónak végképp nem maradt helye, Erdélyi nem külsőségeiben igyekszik megragadni Márait, hanem tartásában, magatartásában, lényében, szellemében. Amint a szavakat összerakja, amint mondattá fűzi - úgy tűnik, mintha a gondolat épp itt és most a fejében fogant volna. Hitelességét ez garantálja. Keveset mozog, viszszafogottan, csak amennyit a helyzet megkíván, a szövegre összpontosít, a gondolatok érvényre juttatására, s a kellő atmoszféra megteremtésére. Egyes szám első személyben hangzanak el a Márai-mondatok, és személyes sorsfordulataiban megérezzük a történelem megannyi, múlt századi kataklizmáját. És mégsem önmarcangolással: a hangnem, a leírás, az önelemzés tárgyilagos, imponálóan az. Ami a Márai-specifikumot, az egyedülálló stílust, zamatot adja - az a szöveg „márais” dallamának, zeneiségének finom érzékeltetése. Ez teszi az előadást igazán líraivá. Férfiasan szemérmes poézissel átszőtt produkcióvá. A tépelődések, a sorsváltó döntések gondolati vetületei, a gondok, drámák, viaskodások - Márai átszellemítésében - csaknem tényszerű megállapítások, bölcseleti konklúziók párlata gyanánt tűnnek föl, bármennyire személyesek is legyenek. Egészen a revolver előkészítéséig, amelyet a 86 éves aggastyán elérhető távolságba helyez, amikor úgy érzi, eljött az ideje, véget vetni a magánynak. Mert a magány ott tanyázik minden mondatában. Azt nem hessegeti el, és nem is viaskodik vele. Tudomásul veszi. Keserűen ugyan, de nem önkínzó méltatlankodással. A többszörös emigráció, előbb a trianoni határ oda-vissza tolódása, Kassa-Budapest, Európa, a háború bugyrai, a német megszállás pokla, majd az orosz invázió hozta, elembertelenítő, kommunista zsarnokság, a Rákosi-rendszer fekete autós, Andrássy út 60-as tombolása, az emigráció Olaszországban, majd a tengerentúl - van mire viszszaemlékeznie már élete derekán, hát még késő öregkorában. Egy élet tanulsága egy író tanúsága. Kései koroknak is. Az író, aki sorsában hurcolta a szellem embereinek kisemmizését fotó: archív Spanyol éjszaka Szenvedélyek napja a Class Jazz Banddel moziban és színpadon M Varácsi Ei.f.mP.r__________________ A Corvin Budapest Filmpalota és a Kultiplex ad otthont holnap a Szenvedélyek napja című rendezvénynek, amely a szenvedélybetegségek mibenlétének megismerését és a függőségek kialakulásának időben történő felismerését hivatott elősegíteni. A Corvin moziban játékfilmeket nézhetnek az érdeklődők, illetve előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Móricz Éva reklámpszichológus arról beszél majd, hogy érdemes-e a reklámok által sulykolt értékrendet saját életvezetésünkbe is beemelnünk. Pörög a rulettkerék címmel a játékszenvedélyről, Vágyak vonzásában címmel a szexről mint szenvedélybetegségről hallhatunk beszélgetéseket. Mindeközben a Corvin közben népszerű zenekarok koncerteznek. A másik helyszínen, a Kultiplex moziban színházi előadások, filmvetítések teszik érdekesebbé a Szenvedélyek napja programjait. Itt mutatnak be válogatást az OFF, a Mediawave és a Pesty Fekete Doboz filmjeiből, és színpadra lép Bácskai Júlia Pszichoszínháza, a Rögtönzések Színháza, valamint Ladányi Andrea Társulata is. M Listár Katalin________________ Megjelent a Horgas Eszter arcai című négylemezes CD- sorozat harmadik része, a Spanish Night, amelyet a cross-over műfaj meghonosítására létrehozott Class Jazz Band rögzített. A lemez a spanyol dallamvilágot idézi, és egyetlen nap történéseit dolgozza fel. A korongon Vukán György két saját szerzeménye - a Spanish Rhapsody első és második része - mellett egy Federico Garcia Lorca verse által ihletett kompozíció, Bizet és M. de Falla híres darabjainak átdolgozása is felcsendül. Az alkotást Keith Jarrett egy művének variációja zárja. A zenedarabok néha forró, néha lágy hangulatát (többek között) Horgas Eszter teremti meg, akit a szakma kihívásain kívül főleg az érdekel, hogy hangszere megszólaltatása által egy új világot teremtve össze tud-e kapcsolni a közönségével, hogy létre tude hozni egyfajta katarzist. A fuvolaművész a Class Jazz Banddel hamarosan országos turnéra indul, amelynek zárókoncertje november tizenhetedikén a SAP-csarnokban lesz. kultura@magyarnemzet.hu Indul a szabadtéri színházi szezon A Pósa Zoltán___________________ Idén május végétől szeptember közepéig tartja hagyományos nyári fesztiválját a Szabad Tér Színház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Budai Parkszínpadon és a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Koltay Gábor igazgató elmondta: több mint másfél évtizede összeszokott csapat élén munkálkodik azon, hogy Budapest legpatinásabb múltú szabadtéri színpadjain látványos, katartikus művek várják a nyári látogatókat. Az igazgató arra törekszik, hogy a tömegeket vonzó színpadi kompozíciók a nemzeti azonosságtudatára büszke magyar közönség és a hazánkba látogató külföldi turisták számára egyaránt maradandó élményt jelentsenek. Koltay Gábor először a látványos, zenés színpadi kompozíciók és zeneművek készletéből tallóz. Komoly közönségsikerre számíthat a Virtuóz varázs című exkluzív gálaműsor, amellyel a világhírű Rajkó Együttes ötvenedik születésnapját is megünnepelik. Az esten az elmúlt öt évtized százötven világhírű Rajkó-muzsikusa szerepel együtt a színpadon, közülük számosan külföldről térnek haza, hogy jelen legyenek a jubileumi koncerten. A Musicalfesztivál részeként a műfaj három klasszikus darabja, a Hegedűs a háztetőn, a Macskák és a Chicago lesz látható a Madách Színház társulatának előadásában. A komolyzene és a modern balett híveinek érdeklődését egyaránt felkeltheti a Győri Balett pantomimkavalkádja, amelyet a világhírű együttes Cárl Orff Carmina Buranájára hangolt. Ugyanezen az estén az 1492 - A Paradicsom meghódítása című film zenéjének, Vangelis művének koncertszerű feldolgozását hallhatják a nézők. A könnyebb műfajhoz tartozó zenés komédiák és az örökzöld melódiák kedvelőinek igényét célozza meg Feydeau Zsákbamacska című darabja, a Mindhalálig szex, A kaktusz virága, az Edit és Marlene, valamint a Dalol a Városmajor című est. A folklór kedvelőit várja a VII. Duna-karnevál, benne többek között a Naplegenda című kultikus népzenei és néptánc-kompozíció, amellyel az Állami Népi Együttes évek óta sikeresen járja a világot. A Szabad Tér Színház hagyományai közé tartozik immár Panisiritől a Görög búcsú, a Magyarországon élő görög nemzetiségiek színpadi gálaestje. Idén a korábbi évekénél is gazdagabb lesz a Margitszigeten fellépő külföldi sztáregyüttesek köre: a Kijevi Balett-, az Ukrán Állami Néptánc Együttes-, a Balett Teatro Espanol-, a Pat Metheny-, a Fire of Dance-produkció és a Westend Musical Theatre vendégjátéka látható a nyári fesztiválon. A rockopera annak idején hazánkban a Margitszigeti Szabadtéri Színpad révén nyert polgárjogot, e műfajt idén a harminc éve készült Jézus Krisztus szupersztár képviseli a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Koltay Gábor a Szabad Tér Színház előadásai közül maga álmodta színpadra a Rajkó Együttes gálaestjét, emellett két saját vendégrendezéssel is készül az idei nyári karneválra. Ősbemutatóra várja a nézőközönséget a Bakáts téri templom. A Ferencvárosi Ünnepi Játékokon, június 21-én és 23-án Koltay Gergely és Balog Sándor a magyar millennium tiszteletére írt Missa De Sacra Corona Hungáriáé című zeneműve hallható. Ugyanott, szintén Koltay Gábor rendezésében tekinthető meg Erkel Ferenc Hunyadi László című operája. Ezt az örökbecsű magyar operát harminc év után először játsszák majd újra fővárosi szabadtéri színpadon. Koltay Gábor A Szabad Tér Színház arra törekszik, hogy maradandó élményt nyújtó kompozíciókat mutasson be fotó: Lányi Ákos • ESZTERGOMI NYÁRI JÁTÉKOK a Bazilika előtt, a Szent István téren SZÖRÉNYI TRILÓGIA: 2002. augusztus 16.: ATILLA - ISTEN KARDJA zenedráma • Versek: Lezsák Sándor ❖ 2002. augusztus 17.: Szörényi Levente-Bródy János: ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera ❖ 2002. augusztus 18.: Szörényi Levente-Bródy János: VELED, URAM! történelmi opera ❖ 2002. augusztus 20.: Szörényi Levente-Bródy János: ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera - ünnepi előadás ▼ MeFEI PEUGEOT Jegyek kaphatók: Esztergomban a Széchenyi tér 7. szám alatt (Tel: 33-400-272); a Music Mix jegyirodáiban (Tel: 266-7070); a Zikkurat Színpadi Ügynökségnél (1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23., Tel./fax: 329-3011) továbbá megrendelhetők a: www.musicmix.hu;www.esztergominyarijatekok.hu; office@esztergom-tourist.hu címeken. 2002. július 19.: EZEREGYÉV történelmi tánc show • Rendező-koreográfus: Román Sándo ❖ 2002. július 20.: CHARLIE Soul & Jazz • lemezbemutató előtti koncert ❖ 2002. július 25.: A MAGYAR TÁNC ÉVSZÁZADAI táncprodukció ❖ 2002. július 26.: DUNA RAPSZÓDIA táncprodukció ❖ 2002. augusztus 23.: Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ nagyoperett ?9 I 1