Magyar Nemzet, 2002. május (65. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-04 / 103. szám

és reform. De különösen az MDF megalakulása és a Jur­ta Színházban 1988 januárjában elkezdett nyitr politikai viták hangneme és színvonala adott okot a reményre, hogy az állampárti diktatúra a végét járja. Az egyetemi hallgatók és a szakkollégiumok mind szervezettebb fellé­pése, amely márciusban a Fidesz megalakulásához veze­tett, elképzelhetetlen lett volna tíz évvel korábban, olyan apolitikus közérzületben, amilyen a hetvenes évek végén a budapesti egyetemisták és az értelmiség jelentős részét jellemezte. 1984 óta egyre terjedt és erősödött a GM­ (gabcikovo-nagymarosi vízlépcső) elleni tiltakozó moz­galom, ebből Kékek jelzéssel ellátott tájékoztató röpla­pokkal és az országgyűlési képviselőknek postázott leve­lekkel, majd a Langmár Ferenc által írt és szerkesztett Vízjel című kiadvány megjelentetésével vette ki a részét a Katalizátor Iroda. A röplapokat Balassa János, Rózsa Gá­bor, Simkó Mária sokszorosította. 1987. október 23-án néhány tucat résztvevő a Mű­egyetem kertjében tartott 1956-os megemlékezést, ami jelezte, hogy a korábban jórészt csak magánlakásokon megvalósítható aktív politizálás és ’56 emlékének ápolá­sa lassan kilép a közterekre. A nyolcvanas években rendszeresen megtartott március 15-i séta és közös éneklés sem hagyható ki a sorból. Ezek a felvonulások nem csupán 1848 eszméi miatt idegesítették az MSZMP vezetését, hanem évről évre emlékezetükbe idézték a hetvenes évek elejének (1972-1974) erőszakos utcai in­cidenseit, amikor például a budapesti bölcsészkar épü­letében gumibotozták, verték véresre a rendőrattak elől oda bemenekült diákokat. Akkor politikai perekkel, is­kolai és munkahelyi megtorlásokkal (kizárás, állásvesz­tés) sújtották az azonosított és előállított felvonulókat. A jelentős tömeget mozgósító politikai tüntetések, utcai megmozdulások, demonstrációk kezdetét 1988. március 15-től számíthatjuk. Terjedelmi okokból nem szólunk itt a klubmozgalom vitáiról, táborairól, ame­lyek az ellenzéki politizálás és a kritikus gondolkodás melegágyaiként működtek, sokszor a betiltás ódiumát is vállalva (például a Rakpart Klub). A titkosrendőrség lankadatlanul figyelte ezeket a mozgalmakat és a ben­nük részt vállaló, felderített („látókörbe került”) szemé­lyeket. Erre bizonyíték az a több tucat nyomozás, ame­lyet a szamizdatkiadványok szerkesztői, előállítói, ter­jesztői és mások ellen folytattak a nyolcvanas években a „szerv” emberei. Jellemző példa erre az a nyilvántartási gyakorlat, hogy a hálózati vagy egyéb úton megszerzett szamizda­­tokról önálló kartont nyitottak a BM archívumában. Ezeket a titkos adatgyűjtéseket 1988-tól az újonnan ala­kult alternatív politikai szervezetekre és akciókra is ki­terjesztették, megpróbálva korábbi és új beépített ügy­nökeik útján a „békés átmenet” programját érvényre juttatni. Az egykori titkosrendőrség (III-as főcsoportfő­nökség) szerepe a rendszerváltásban még korántsem tisztázott, ennek kutatását és nyilvánosságra hozását a ma hatályban lévő törvények csak kismértékben teszik lehetővé. A Katalizátor Iroda több munkatársa ellen is folyt bi­zalmas nyomozás a nyolcvanas években, de az eljárások titkos dossziéi (egyelőre) nem kerültek elő a Történeti Hivatal iratanyagából. Az alábbi történet utólagos rekonstrukció, az eddigi kutatásaim során feltárt dokumentumok nem cáfolják, de sajnos csak részben támasztják alá feltételezésemet. Ha a dokumentumokból kirajzolódó kép hiányos, töre­dezett, az emlékezet és a logika mankójára szorulunk. Azt a tényt, hogy a telefonbeszélgetéseket a pártál­lamban lehallgatták, mindannyian tudtuk, a zsigereink­­be ivódott (a szüleim ezt így mondták: „nem telefonté­ma”). Ma már személyes szerencsémnek is tarthatom, hogy a Széchenyi-hegyen lévő házunkban nem volt tele­fon 1995 januárjáig. Balassáéknál sem volt Rákoshe­gyen vagy Nyéken, a családi nyaralóban, ahol szintén több kiadványon dolgoztunk. De nem volt telefonja Illés Zoltánnak sem Erdőkertesen, ahol a stencilgépünk mű­ködött 1986 őszétől, így nem eshettünk kísértésbe, hogy olyasmit beszéljünk telefonon, amit hallgatózó fülek el­csíphetnek. 1988 februárjában mégis elkövettem azt a hibát, hogy amikor a Magyar Rádió Tömegkommunikációs Kutatóközpontjában a sógornőm telefonon beszélt Amszterdamban tartózkodó barátjával, és átadta a kagylót, olyasmiről ejtettünk szót, ami felkelthette a le­hallgatók érdeklődését. Németh Vladimír (Vova) el­mondta, hogy amerikai útján pénzt gyűjtött számunkra a munka folytatásához. Amszterdami barátaink pedig felajánlották, hogy segítenek sokszorosítógépet besze­rezni Hollandiában. Vállalták azt is, hogy a gépet alka­lomadtán elhozzák nekünk. Úgy emlékszem, bizonyta­lan, kitérő választ adtam, egyrészt a telefon miatt, más­részt mivel nem állt módomban egyeztetni a munkatár­saimmal, így a kérdés függőben maradt. A feltételezést, hogy beszélgetésünket lehallgatták, megerősíteni látszik két később bekövetkezett esemény. Az elsőre rövidesen, Vováék beutazásakor került sor, amikor Hegyeshalom­nál a holland rendszámú autót csak többórás átvizsgá­lás után engedték be az országba. Vova elmondása sze­rint a vámosok intézkedés közben utaltak arra, hogy Budapestről jött a „füles”. Az autóban nem volt nyom­dagép. Holland barátaink felkerestek bennünket, és fel­ajánlották, hogy kivisznek az országból csomagot (könyveket, kéziratokat, leveleket), ha már sokszorosí­tógépet (szerencsére!) nem hoztak. Vova pedig átadta azt az ezerdolláros küldeményt, amelyet Hámos László és Király Béla küldött Amerikából. A Katalizátor Iroda kiadványaiból ugyanis néhányat magával vitt a tenge­rentúlra. Az adományt, amely a szamizdatkiadások folytatásához nyújtott segítséget, hálás szívvel fogadtuk. Eltelt pár nap, és amire korábban nem volt példa, ut­cai fülkéből felhívtam Orosz Pistát a munkahelyén, a vi­segrádi üdülőben, és említettem neki, hogy itt vannak külföldi barátaim, akik kivinnék a kéziratát, és eljuttat­nák Londonba, Siklós Istvánhoz, aki a BBC magyar osz­tályának vezetője volt. Pista örömmel vette az ajánlatot, hiszen ekkor már javában szervezte Angliába történő kitelepülésüket, és attól tartott, hogy kéziratait lefoglal­hatják a határon, ha magával akarja vinni őket. (Ma már tudjuk, hogy 1985 áprilisától „Fordító” fedőnéven cél­személyként tartotta számon a titkosrendőrség, bizal­mas nyomozás indult ellene,­de ennek dossziéi még nem kerültek elő.) Orosz Pista néhány napon belül el is hozta hozzánk a Polgárok és alattvalók kéziratát. (Örö­mömre szolgál, hogy 1993-ban a lefoglalt kézirat is meg­jelent a szerző gyűjteményes kötetében, a Katalizátor Iroda kiadásában A Westminster-modell címmel.) Már korábban gondjaimra bízta Szász Béla több írását, és a lelkemre kötötte, ha módunkban áll, jelentessük meg őket. Közeledett holland barátaink visszautazásának időpontja, ezért kis csomagot állítottam össze újabb ki­adványainkból Király Bélának és Hámos Lászlónak kö­venc nyomdájában a sokkal szebb minőséget eredmé­nyező ofszeteljárással. (Itt készült többek között a Halot­­taink, 1956 című fotóalbum, az Orosz István által váloga­tott, szerkesztett, fordított Angol Figyelő két utolsó szá­ma és Eörsi István börtönmemoárja.) Ezek nyomtatásá­ban, szállításában és összeállításában Balassa János vál­lalta a munka oroszlánrészét. Gépparkunk eleinte Jani Trabantjából (Fehér Nyíl), majd pedig matuzsálemi ko­rú VW bogarából állt. Ha valaki próbált már 700-1000 becsomagolt könyvet észrevétlenül elszállítani ilyen öreg autókkal, tudja, milyen embert próbáló feladat az ilyes­mi. Különösen, ha állandóan figyelni kell vezetés köz­ben, hogy nem tapadtak-e rá a szállítmányra a követők. Bár Jani többször észlelte, hogy autóját követik, szeren­csére soha nem olyankor mentek a nyomában, amikor szállított. Ha igazoltatták vagy megállították, nem volt nála semmi. Személyéről eddig nem került elő akta a Történeti Hivatalban, pedig több esetre is emlékszik, amikor napokon át követték, megfigyelték. Ilyenkor megpróbálta lerázni a követőket, ők azonban sokan vol­tak, és néha hosszabb ideig nem tágítottak. A házkutatás azon a februári fagyos éjszakán haj­nali két óráig tartott. Mivel nyomdagépet nem talál­tak, elvitték két írógépünket. Amikor megkérdeztem, kés osztályánál irattározásra. Ezen körülményből arra lehet következtetni, hogy egészen az állambiztonsági szerv megszűnéséig folytatták ellenőrzésedet. A laká­sodon 1988-ban megtartott helyiség-ellenőrzést sza­bálysértési eljárás keretében a BRFK XII. kerületi rendőrkapitánysága foganatosította igazgatási rendé­szeti hatáskörben, feltehetően az állambiztonsági szerv sugallatára. A lefoglalt könyvek, folyóiratok, kéziratok hollétével kapcsolatban felvettem a kapcso­­­latot a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjével. Az általa megküldött válasz szerint a BRFK irattárai­ban csupán a másolatban mellékelt iratok voltak fel­lelhetőek veled kapcsolatosan.” A lefolytatott szabálysértési eljárás során 8000 forint pénzbírsággal sújtottak, és elkobozták a lefoglalt tárgya­kat. Gehér József tanárt első fokon 5000 forint pénzbír­sággal büntették. A határozatokat dr. Kiss József ügyvéd­del konzultálva mindketten megpanaszoltuk. Esetem­ben a 8000 forintos büntetés mértékét fenntartották, Gehér Józsefnek fellebbezését követően 2000 forintra mérsékelték. (Összehasonlításul, ekkor 3500 forint volt a fizetésem Rákosrendezőn, ahol lámpakezelőként dol­goztam.) Az összeget mindkettőnk fizetéséből letiltat­­ták, mert önként nem tettünk eleget a befizetési kötele­zettségnek. Meg sem várva a másodfokú döntés határ­idejét, a nálam lefoglalt könyveket, kiadványokat, kéz­iratokat, nyomdai segédanyagokat megsemmisítették. Csak a fellebbezésben kifogásolt két írógépet kaptam vissza. Bár - a rendőrbíráskodás szakszerűségére jel­lemző módon - az első fokú határozat ezeket is besorol­ta a szamizdatok közé. Pár nappal a házkutatás után elmondtam az esetet Demszky Gábornak, és arra kértem, hogy a Hírmon­dó következő számában rövidhírként adjon tájékoz­tatást a házkutatásról és az elkobzásról. Ígéretet kap­tam, de esetem valamilyen rejtélyes oknál fogva nem fért be a március 15-én lefogott és házkutatással súj­tott prominens ellenzékiek ügye mellé. Végül Nagy Jenő szamizdatlapja, a Demokrata, valamint Krassó György révén a SZER és a BBC ismertette az esetet március első napjaiban. Krassót Angliában Molnár Tamás, az Inconnu művészcsoport tagja értesítette telefonon. Családom, ismerősi köröm a rádióadást követően értesült a házkutatásról. Apósom pedig hallgatta a SZER híradását. A Gehér Józseftől február 28-án éjjel lefoglalt csomag sorsáról nincs további adat... 12.­ MOLNÁR TAMÁS értesítette KRASSÓ GYÖRGY-öt a MODOR ÁDÁM GYÖRGY-­­ nei február 78-án végrehajtott házkutatásról, az anyagok és 15 eszközök elkobzásáról. Véleményük szerint "egyéb jelek" is arra utalnak,­ hogy am­ár­­cius 15-i készülődések miatt "koraénveztés", "szígorodás"­ indult meg. / III/III / Telefonlehallgatás (TA) útján szerzett operatív információ 1988-ból. (Molnár Tamás, az Inconnu csoport tagja, Krassó György, a Magyar Október Sajtószolgálat vezetője) szönőlevél kíséretében, és személyesen akartam átadni a hollandoknak a búcsúztató házibulin. Ekkor történt egy kis baleset. Rákosrendezőn mun­ka közben kifordult a térdem. Alig tudtam lábra állni. Szombaton anyámhoz voltunk hivatalosak ebédre. Au­tóval mentünk (talán éppen Orosz Pista vitt el bennün­ket, de erre már nem emlékszem biztosan), mert nem tudtam gyalogolni. Felhívtam Gehér József kollégámat, és megkértem, hogy jöjjön el este hozzánk, mert egy csomagot kellene kézbesítenie. Amikor délután hazaér­tünk, semmi rendelleneset nem tapasztaltunk. Józsi es­tefelé be is állított barátnőjével, Zsamóci Judittal és el­vitte a küldeményt. Másnap akarta kézbesíteni. A bal­esetemről mások is értesültek, így ezen az emlékezetes február 28-i estén meglátogatott Simkó Mari és Gregor Droste. Később elmondták: távozásukkor látták, hogy gyalogos rendőrök és civilek másznak fel a csúszós, me­redek, máskor elhagyatott budai zsákutcán. AI-s rend­számú autókat is láttak elmentükben a környékünkön. Rosszat sejtettek, amikor német rendszámú autójukat megállították, és igazoltatták őket az utca végén. Mi vi­szont semmit sem sejtettünk, hanem a fárasztó nap után ágyba zuhantunk, és elaludtunk. A feleségem ha­todik hónapos, veszélyeztetett terhes volt fiunkkal. Első álmomból éjfél körül dörömbölés ébresztett. Az ügyben készült rendőri jelentés némileg eltérően számol be a történtekről. Eszerint: „A BM III/III csoportfőnök­ség illetékes beosztottai február 28-án - ellenséges tar­talmú illegális kiadványok terjesztése közben­­ tetten ér­ték »Katalizátor« fh. célszemélyt, majd helyiség-ellenőr­zést tartottak nála.” Az eljáró hatóság, hogy igazolja a he­lyiség-ellenőrzés szükségességét, a következő jelentést fogalmazta: „Jelentem, hogy munkám során tudomá­somra jutott, hogy 1988. február 28-án 18 órakor a késő esti órákig a Bp. XII. ker., Pinty u. 22./a szám alatti csa­ládi házba több személy gyalogosan (sic!), illetve gépko­csival szokatlanul nagy forgalmat bonyolított le, és ezen alkalommal több gyanús csomagot vittek be, illetve hoz­tak ki a fenti házból. A személyek viselkedése és a gyanús csomagok szabálysértés vagy bűncselekmény gyanújára utalnak, ezért jelentésemet a szükséges intézkedés végett megteszem. Nagy Zoltán r. crm.” Az ajtóban álló civil ruhás rendőr a bemutatkozás után azonnal a lényegre tért: „Hol van a nyomdagép?” - szegezte nekem a kér­dést. Ez volt a második mozzanat, amely arra utalt, hogy az első telefonbeszélgetést lehallgathatták; ez, valamint az a tény, hogy Gehér Józsiékat tőlünk hazafelé igazoltat­ták, előállították, és a nála lévő csomagot lefoglalták, ta­lán elég bizonyíték arra, hogy a harmadik beszélgetést is lehallgathatták, és azonnal intézkedtek házunk megfi­gyelés alá vonásáról. A megfigyelés tényére utal a hivata­los jelentés. A Józsitól este tíz óra tájban lefoglalt cso­magban talált köszönőlevél alapján gondolhattak arra az intézkedő rendőrök, hogy más csatornán mégis bekerült a nyomdagép az országba. De nem volt nálunk nyomda­gép, mert a Katalizátor Iroda egyetlen stencilgépét Illés Zoltán vasutas kollégám erdőkertesi családi házában tartottuk 1986 ősze óta. Ekkor kaptuk első stencilgépün­ket Demszky Gábor és Rajk László közvetítésével. 1986 és 1988 között Illés Zoli, de még inkább a felesége, Fogarasi Verona nyomtatta rajta az Angol Figyelő első három számát, a Vízjel című környezetvédő kiadványt, Orosz István interjúkötetét, Kovács Imre, Méray Tibor, Zsille Zoltán és a váci börtönverseket tartalmazó Füveskert könyveit. Az előállításhoz szükséges papírt Il­lés Zoli és Balassa János vásárolta és szállította. Ekkori­ban már egyre több kiadványunk készült Kerekes Fe­hogy a romániai gyakorlathoz hasonlóan talán nálunk is be kell jelenteni az írógépet, azt a választ kaptam, hogy mintát vesznek róla. Tehát hajnali két óra felé zárták le a jegyzőkönyvet, amelynek a végére odaír­tam, hogy nem volt érvényes házkutatási parancsuk. (Utólag a jegyzőkönyvet meghamisították, az elrende­lő határozatot lepecsételték és aláírták. Ezt csak 1996- ban kaptam kézhez, amikor kérésemre Gyekiczki András, a BM kabinetfőnöke megküldette számomra az eljárás iratait a rendőrség archívumából. Levelében a kabinetfőnök így fogalmazott: „A feltárómunka so­rán bizonyossá vált, hogy a BRFK III/III-as osztálya operatív nyomozást folytatott Veled és társaiddal szemben. Az a dosszié, amely ezen ellenőrzési munka során keletkezett, információk gyűjtésére szolgált, 1989 végéig nem került a Belügyminisztérium illeté­ . Intézkedés: folytatják az ellenőrzéseket. VI . Az írás annak a nagyobb munkának a részlete, amelyet a szerző a XXL Század Intézet és a Soros-ala­pítvány korábbi, valamint a Hamvas Intézet jelenlegi támogatásával készít a magyar szamizdat történetéről. A korszak szereplőiről, a magyar szamizdatmozgalom­­ról Gulyás János rendező-operatőrrel közösen doku­­mentumfimet is készít. aj ÜSttLP­­ rsn—Mpbftdapltj}. SZABAD SAJTÓ Krtj föl roWryid kőpiroilrél Brieg. n)íg»a l/l)»dl goejolgt! Kiállt í*i ériél, mily njbgíl Elfojtott v*ri6 **i» rUtll Ob jíjíU* ki láocr* *ert rrbok. Láttátok a boldog, d­ícwö napol. S a bonra, m­elx neki lön veltlek. Jitrűl, vlgaarl át áldáat bollatok. fórfimarly Nihil* 1988 február 28-án 4­ fi­ felé egy kb. 26 tó* különítmény esi-11 tg meg Modor idát ég állapotos feleség* 3iebedság-hegyi kertjét ég hégát.A politikai rendőrség nem ceak as időpont ki­vá­lva a tárná­ban idézte a* áré gráiőrletét, de e lakásba behatoláskor le. A hátirat­atáal engedélyt fir­tató kérdésre egy köteg kitöltetlen papírt mutattak: "Ha óhajtja,kitölt­he­tünk egyet!" Hiába óhajtotta volna Modor Idám, belökték az ajtón!"Bir­tokon belü­l" ■áj­ a naokatt undorítóan "udvar­­­aa" formájukat hogták a fa­­­u álmna! Ilietést húzó aajtórendáagek. lyilván napokig oktatták őket köspénsin: "fiúkI Moat agy ’aleóháal’ ellenzékihez mentek, klóéit rá kell ljengteni auxciua iduee alőtt, ki tudja, mire késsüírnek !" íjjal menai és pair nélkül - * mega a báskutatáa­­, es a hatalom nyelve* ast jelenti: kis pont vagy barát ver. Az akció során „ udvart annak" lenni, égtél jeleik: tudjuk, eledelnek híre négy. Perese magának as éj arakéi rajtaUtéznak le, a­ki megfélemlítheti a demokratikus #11 emlék rak­kéilaabb-plebejusebb neárnyát. Dialógus smessempé sóé­ra? A kösvetlen célt a rendőrök nem érték el, ugrani a jól látható Mó­don stencilgépre valásatak, de mellé tréfáltak. íjjal kettőig Bentelm­­pátoltak vagy­­o.ooo forint értékű menaisdatot a távoztak. Beadásképpen nemcsak légiretokát és s semélyee fali ügyléseket vittek *1, hanem írógé­peket­­* - mintavétel céljából!* -, ami es stroméncsodás fenyegető le­hetőségét sugallja. a ft**?,* fői­f Iroda - aaljpak Modor­idá* as egyik munkatársa - már több mainvonalam kiadvánnyal hívta fel magára a figyelmet: Pejtő Pszene élet­­raja*, Bulgakov JCutyaa*ír c. regénye, a "Halottaink* 56—ve fényképmoro­­nata, a "Siámdaetéeban" interjúi, as 1988-an "aaaaiadat naptár" áa végül, de nem utolsósorban a már öt számot negált "Angol figyelő" tartósnak az Iroda főbb kiadványai közé. Van paoda, hogy a magyar ramdormágnak oly sok felderítetlem hlinügy mellett még erre la maradt árasekal kapacitása, hogy ne törje tetjemül, ha valaki komolyan vasal a nap­tó ama Vadság 1948- ban főszerepet látanó, a még a kommunista alkotmányból sem kihagyható ecsméjét. Modor­náim elleni czabálysértési eljárás indult, s nem kétségem a végeredmény: tetemem, akár lo.ooo forintot is elérő pénzhírság vár rá, a kultúrj­avakra pedig as elkobsán áa aegsemainítéa, ami méltó a .rsérts* ar­­csa, a legfőbb - lassan egyetlen - támaasáhon, a rsmdexséghes. írókkal cserél * érmét a kormányfő, független körny­ezetvédőket fogad a minié*tar, újraindul a Rakpart Klub, a sínhásbem tanácakoshat a Magyar Demokrata Fórum, Posagay eretnek nézeteit fejtegetheti híved előtt, a tudományos dolgozók nyilvános tanácskonáaan független exakarérvesetük ••1Alapítását fontolgatják, a "3*aradvág"-ba n rsmért ellesve aklak fejt­hetik rá méreteiket - mit ér ab­ben, ha a szabad sajtó ügye rendőrségi kérdés maradt 1988 március 15. Magyarországon! Megosztás, legitimáció. Az 1988. márciusi ABC Demokrata szamizdatlap ,vezércikke­ t Párcium m - író Magyar Nemzet Magazin EH 2002. május 4., szombat

Next