Magyar Nemzet, 2002. június (65. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-17 / 139. szám
B Magyar leirat- Belföld 2002. június 17., hétfő Mb. rovatvezető: Szajlai Csaba Állami támogatás járhat az ikreknek Az Országgyűlés július 16-ig dönt arról, hogy a jövőben az ikreket nevelő szülők a gyermekeik száma szerint kaphassák meg a gyermekgondozási díjat és a gyermekgondozási segélyt - közölte tegnap Kunhegyesen az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin a kulturális, művészeti és szakmai fórum megnyitásakor kijelentette: igazságtalan, hogy a gyed, illetve a gyes eddig a szülések száma után járt a családoknak, nem pedig a gyermekek szerint. (MTI) Bírákat, ügyvédeket mentesítők Magyarországon első alkalommal avattak a hét végén jogi aszszisztenseket, akik a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által akkreditált, iskolarendszerű felsőfokú szakképzés keretében szereztek bizonyítványt. A 77 végzős hallgatót Berke Gyula, a jogi kar dékánhelyettese, Sípos Béla az egyetem rektorhelyettese és Meleg Csilla tagozatvezető avatta jogi asszisztensekké. A képzési rendszert Pécsett az igényekre alapozva dolgozták ki. A cél olyan jogi alapismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik tevékenységükkel hatékonyan segítik a legkülönfélébb szakterületeken dolgozó jogászok munkáját. A jogi asszisztensek mentesítik a bírákat, ügyészeket, ügyvédeket az előkészítő, iratkezelő teendők alól. (MTI) A BKÁE Nyugaton is rivalizálna A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) történetének következő öt-nyolc esztendejére a fő célkitűzés, hogy az európai élvonalhoz tartozó intézménnyé váljon, azaz a hasonló profilú intézmények rangsorában az első húsz között legyen - nyilatkozta az MTI-nek Chikán Attila rektor, aki ennek jegyében hívta meg a hazánkba akkreditált nagykövetek egy csoportját, hogy eszmecserét folytassanak a tudásalapú társadalom fejlődésének a magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról, ennek egyetemi következményeiről, s megbeszéljék a kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. (MTI) Lemondott egy debreceni képviselő Lemondott mandátumáról és szünetelteti párttagságát Mező Ferenc, a Fidesz egyik debreceni önkormányzati képviselője, mert nevét összefüggésbe hozták a napokban Nyíregyházán nyilvánosságra került nyelvvizsga-botránnyal. Szabolcs-Szatmár- Bereg megye főügyésze közölte, hogy egy volt főiskolai hallgató és társai olyan személyek helyett mentek el nyelvvizsgázni pénzért, akik megszerezték ugyan a diplomájukat, de a kötelező nyelvvizsgát nem tették le. (MTI) Nyelvismeretből elégséges A kormány tagjai közül kevesen beszélnek németül és angolul A kormány tagjai közül kevesen tudják magukat jól megértetni külföldön. A Medgyessy-kormányban - a rendelkezésre álló források alapján - mindössze Görgey Gábor és Magyar Bálint szerzett felsőfokú nyelvvizsgát, akadnak viszont olyan miniszterek, akik semmilyen nyelvet nem beszélnek. N Munkatársunktól úgy titkolják, vagy pedig aligalig beszélnek nyugati nyelveket az MSZP-SZDSZ alkotta kormány tagjai. Az MTI sajtóadatbankja, a párthonlapok (www.mszp.hu és www.szdsz.hu), továbbá az országház internetes honlapja (www.mkogy.hu) alapján a tizenöt tárcavezető közül Görgey Gábor kulturális miniszternek van felsőfokú nyelvvizsgája, a Pázmány Péter Tudományegyetem németangol szakán szerzett diplomát. Rajta kívül még az oktatási tárca vezetője, Magyar Bálint szerzett angolból felsőfokú, míg oroszból középfokú nyelvvizsgát. Medgyessy Péter kormányfő nyelvtudása kapcsán annyi tudható meg, hogy „jól beszél franciául és románul, ért angolul és oroszul”, ám az, hogy milyen szinten ismeri e nyelveket, nem derül ki. Valószínűleg egyáltalán nem beszél nyugati nyelvet Juhász Ferenc honvédelmi, Kiss Elemér kancellária- és Csillag István gazdasági tárcavezető, továbbá Bárándy Péter igazságügy-miniszterről sincs adat. Ellenben Csehák Judit, az egészségügyi tárca irányítója oroszul alapfokon beszél, míg Lamperth Mónika társalgási szintre „jött fel” angolból. Kiss Péter munkaügyi, illetve Jánosi György sportminiszter ugyancsak társalgási szinten tudják magukat megértetni németül. Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter szintén németül tud alapfokon. Kovács Kálmán informatikai miniszternek viszont angol középfokú nyelvvizsgája van, és feltételezhető, hogy László Csaba pénzügyminiszter tud angolul, mert 1993-ban Tokióban angol nyelvű okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett. Kovács Lászlóról azt írják a honlapok, hogy az angol nyelven folyó tárgyalásokat tolmács nélkül is le tudja vezetni. Június 19-e is ünnepnap lesz? MSz.ir.ák-MTI_________________ Mi, mai magyarok, 1956-nak köszönhetjük, hogy a 12 évvel ezelőtti rendszerváltozás vértelenül és sikeresen mehetett végbe - nyilatkozta Pokorni Zoltán, az MTI-nek tegnap. Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke, frakcióvezetője a párt elnökségének tagjaival és Soltész Miklóssal, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség parlamenti képviselőjével együtt megkoszorúzta a Rákoskeresztúri új köztemetőben az 1956-os emlékművet, Nagy Imre sírját s a 298-as parcellát, az áldozatok nyughelyét. Pokorni a megemlékezés kapcsán - idézve Vörösmarty Mihály sorait: „az nem lehet, hogy annyi szív, hiába onta vért” - hangsúlyozta: évtizedeken keresztül úgy tűnt, ennek az áldozatnak nem volt kézzelfogható eredménye, célja. Pokorni emlékeztetett arra, voltak, akik azt gondolták, hogy 1956 áldozatának értelme nem több, mint hogy a gulyáskommunizmust felváltja a frizsiderszocializmus, a durva elnyomás szocialista technokratákra cserélődik. Pokorni Zoltán felidézte Nagy Imre mondatainak egyikét: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” - A magyar emberek szívében ez a kijelentés önálló életre kelt - jelentette ki Pokorni Zoltán. Jelezte viszont, hogy ez a kijelentés akkor nem volt igaz, mert a hadsereg csak kis része szállt szembe a szovjet csapatokkal és Nagy Imre kormányának tagjaival, néhány napon belül a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket. Hozzátette: 1958. június 16-a - Nagy Imre kivégzésének napja - hitelesítette ezt az említett mondatot. „Erkölcsileg állt a helyén Nagy Imre és kormánya, és a harcot nem csak fizikailag kellett megvívniuk” - mondta a Fidesz frakcióvezetője.A Törvényjavaslatban kívánja kezdeményezni Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy június 19-e a magyar függetlenség napja legyen - ezt maga a kormányfő jelentette be tegnap Nagy Erzsébettel Nagy Imre lányával közösen tartott tájékoztatóján. A miniszterelnök elmondta: szeretnék, ha június 19-e munkaszüneti nap is lenne, de erről előbb még egyeztetni kell a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. Ha a javaslatot elfogadja a parlament, akkor jövő évtől lehetne hivatalosan ünnep június 19-e. Medgyessy azzal indokolta a kezdeményezést, hogy Nagy Imre és mártírtársai áldozatvállalása 1990 júniusának ezen a napján érte el célját, amikor a szovjet csapatok végleg elhagyták az országot. A kormányfő elmondta azt is: a Nagy Imre Társaság és Alapítvánnyal közösen kezdeményezi, hogy a forradalom és szabadságharc középen lyukas zászlaja is a történelmi zászlók közé tartozzon. Kezdeményezik továbbá, hogy az Országgyűlés júniusban emlékülést, október 23-án pedig politikai emléknapot tartson. „Ha Nagy Imre köztünk lenne, ő is szívesen látná együtt azokat a politikai erőket, amelyek a társadalom többségének akaratát képviselik” - fejtette ki. Bejelentette: megalapítják a Nagy Imre Érdemérmet, amelyet október 23-án a köztársasági elnök, a házelnök, az MTA elnöke és a Nagy Imre Társaság és Alapítvány konszenzussal adományoz majd. Medgyessy Péter megrendítőnek nevezte délelőtti találkozóját a mártírok családtagjaival. A családok gyásza eggyé vált a nemzet gyászával - hangoztatta. ■ Mádl Ferenc köztársasági elnök a korábbi évekhez hasonlóan családja körében kereste fel a Rákoskeresztúri új köztemetőben lévő 301- es parcellát, ahol Nagy Imre mártír miniszterelnökre és az 1956-os forradalom áldozataira emlékezett. A köztársasági elnök sajtóirodájának munkatársától az MTI megtudta, hogy Mádl Ferenc - a protokollt mellőzve - fia, menye és két unokája kíséretében tisztelgett Nagy Imre és a forradalom áldozatai emléke előtt. A Fidesz vezetői a rákoskeresztúri temetőben keresték fel az 56-osok nyughelyét tegnap FOTÓ: KONCZ GYÖRGY Szocialista jutalom a KDNP-seknek A napokban dől el, a Kereszténydemokrata Néppárt vezetői közül ki számíthat még kormányzati kinevezésre. A választáskor a Centrumba besorolt párt most kapja meg a „júdáspénzt” az MSZP-től. W JEZSÓ ÁKOS Lapunk értesülései szerint a hét elején újra találkoznak a KDNP és az MSZP vezetői, hogy megbeszéljék a további együttműködésük lehetőségét. Bartók Tivadar pártelnök és Mizsei Zsuzsanna választmányi elnök a választások után nem sokkal már találkozott Medgyessy Péterrel, valamint Kovács Lászlóval, és megállapodtak abban, hogy a KDNP kívülről támogatja a koalíciót. Medgyessy először az egyházakkal kapcsolatos területet kívánta a KDNP-re bízni. Ennek megfelelően Bartók sokáig esélyesnek érezte magát a Miniszterelnöki Hivatalba áttett egyházi ügyeket irányító államtitkárság vezetésére; ez a történelmi egyházak tiltakozása miatt bukott meg. Ezt követően kapta Mizsei Zsuzsanna a Millenáris Kht. élére szóló kinevezését. A KDNP vezetői azonban mindezt kevesellték, és további posztokat kértek. Füzessy Tibor, a párt alelnöke a MeH-ben tanácsadói megbízatásra számíthat. TSfrvA?'AIIi: CsfcliMMgfl VSHRSm Huszonöt nagykövet repül? Bartók Tivadar a vatikáni misszió élére készül Munkatársunktól Közel huszonöt nagyköveti poszton esedékes a közeljövőben a váltás, az elkövetkező mintegy másfél évben pedig velük együtt majd még egyszer ennyi misszióvezető szolgálati ideje járt le. Az új kormány mozgástere tehát meglehetősen tág, így különösebben nem lenne szüksége idő előtti hazahívásokra. A közelgő váltásokkal kapcsolatban már egyre több jelölt neve merül fel a Külügyminisztérium folyosóin. Értesüléseink szerint Göncz Árpád egykori főtanácsadója, a közelmúltig az integrációs államtitkárság egyik vezetője, Szombati Béla váltja Jeszenszky Gézát Washingtonban, míg a New York-i főkonzul Horváth Gábor volt szóvivő lesz. Cserére készülnek a vatikáni misszión is, és Tarr Pál helyére a KDNP vezetője, Bartók Tivadar a jelölt, megfigyelők szerint pártjának a választások szerint a Centrum párt kereteiben ,az MSZP-nek nyújtott szolgálataiért. Párizsba a hírek szerint az „elnyűhetetlen” örökös ENSZ-nagykövet, Erdős André, Strasbourgba Martonyi János volt kabinetfőnöke, Taubner Zoltán, Schmitt Pál helyére Bernbe az SZDSZ-es kötődésű, korábbi helsinki misszóvezető Krausz György készül. A canberrai posztot kapja értesüléseink szerint a minisztérium volt államtitkára, Zupkó Gábor, míg a további leváltott vezetők közül Körösi Csaba neve Athénnal, Lőrincz Csabáé pedig Zágrábbal kapcsolatosan merült fel. Négy jelölt is van a pozsonyi nagyköveti posztra, Őszi István, Vezér Zoltán, Taba Lajos és a jelenlegi kassai főkonzul Varga György személyében. Biztosnak tűnik viszont, hogy a madridi misszió élére Göncz Árpád egykori külpolitikai főtanácsadója, a jelenleg Barcelonában főkonzul Gulyás András kerül. belpoll® magyarnemzet.hu Négymillióan érezhetik az új döntéseket a MTI A kormány eddig elvégzett feladatait és jövőbeni teendőit tekintette át a kabinet a Telkiben tartott informális ülésén a múlt szombaton - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t. Gál J. Zoltán elmondása szerint a kötetlen, jó hangulatú megbeszélés központi témája a kormány első száz napjára vonatkozó program végrehajtása volt. A program öszszességében több mint négymillió ember életkörülményeit javítja - szögezte le a kormányszóvivő, jelezve, hogy a 13+1 pontos ígéretből eddig 11-ről született kormánydöntés. Gál J. Zoltán kijelentette: a munka folytatódik, mert - mint mondta - a cél a társadalmi igazság helyreállítása. A kormányzati politika célja a magyar gazdaság, a magyar vállalkozók teljesítményének növelése, ez úgy érhető el, ha csökkennek a terhek és csökken a bürokrácia - fűzte hozzá. Megjegyezte: bár „a választást elvesztők továbbra is az ország kettészakításában érdekeltek”, a kormány célkitűzése a társadalmi igazság helyreállítása. Szavai szerint az elmúlt években nemcsak politikailag, hanem társadalmi és gazdasági értelemben is sokan érezhették úgy, hogy kitaszíttattak a nemzetből. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és ahogy a miniszterelnök fogalmazott, a megosztottság helyett visszatértek a nyugodt kormányzás hétköznapjai - foglalta össze a kormányszóvivő. Beszámolt arról, hogy áttekintették a következő időszak jogalkotási programját, amelyről a kormány egy későbbi ülésén születik végleges döntés. Ismertetése szerint az irányításával felálló kormányzati kommunikációs központ a miniszterelnöki kabinet részeként fog működni. Jelezte: a szervezet operatív vezetését Keszthelyi András kommunikációs helyettes államtitkár látja el. ■ Kökény Mihály szerint, a jóléti rendszerváltás egészségügyi programjának végrehajtása három hete megkezdődött, amikor létrejött az egységes egészségügyi, szociális és családügyi tárca. A tárca politikai államtitkára ezt tegnap jelentette ki Debrecenben. Kökény kifejtette: az egységes minisztérium létrehozását nem a nosztalgia szülte, hanem az a meggyőződés, hogy „az egészségügy mai feszültségei nem kezelhetők méltányos szociális ellátás nélkül”, s ez egységes szemléletet feltételez mind az egészségügyben, mind szociális ügyekben.