Magyar Nemzet, 2002. június (65. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-25 / 146. szám
Évente 50 millió forintot takarít meg egy sínbusz forgalomba állításával a MÁV Rt. Az elavult járművek kiváltásával rugalmasabb menetrendet alakíthat ki a vasúttársaság, ezzel pedig az utasok száma is emelkedhet. Idén öt olyan motorvonatot helyeznek üzembe a magyar vasútvonalakon, amelyek az orosz államadósság terhére érkeznek az országba, ugyanebből a típusból 2003-ban húszat, 2004-ben pedig további tizenötöt szállít a Metrovagonmas gyár, összesen százmillió dollár értékben. Németországból 13 motorvonatot szállítanak 2003-2004-ben a MÁV-nak. S Puzsay Gábor________________ Már tesztelik az első orosz sínbuszt a MÁV Rt. munkatársai, a negyvenes széria újabb négy egységét év végéig szállítják az oroszok - tájékoztatta lapunkat Sárai Jenő, a MÁV Rt. gépészeti szakigazgatóságának helyettes vezetője. A próbák alatt kiderült, hogy néhány módosítást el kell majd végezni a többi motorkocsin, mielőtt azokat Magyarországra szállítják, így például javítani kell az összeszerelés minőségén, illetve az ülések elrendezésén. A járművek műszaki paraméterei egyébként teljesen megfelelnek a Nemzetközi Vasútegylet előírásainak: az Euro 2-es környezetvédelmi normának is megfelelő dízelmotort, a hajtóművet vagy a légkondicionáló berendezést Németországban gyártják, több alkatrészt pedig magyar cégek szállítanak a sínbuszokhoz. Hazánkban készülnek például a kerékpárok, a tengelyhajtóművek, a fékberendezés, és ugyancsak magyar gyártmány a vonatbefolyásoló rendszer és az ütközők is. Az esztétikus belső térrel - ahol 142 személy foglalhat helyet - rendelkező motorvonatba két, egyenként 300 lóerős motort építenek be, ez száz kilométeres utazósebességet tesz lehetővé óránként. A nem villamosított hazai vasútvonalakon ennél gyorsabban amúgy sem közlekedhetnek jelenleg a személyvonatok - teszi hozzá Sárdi Jenő. A tervek szerint az új vonatokat a Budapest-Esztergom vasútvonalon, Miskolc, Salgótarján és Celldömölk körzetében állítják forgalomba. A korszerű önjáró járművekkel - amennyiben mind a negyven megérkezik - évente kétmilliárd forintot takarít meg a vasúttársaság, ugyanis az említett vonalakon többnyire a dízelmozdonyok vontatta két-három kocsis szerelvényeket váltják fel. Sárdi Jenő elmondta: a dízelmozdony fajlagos üzemanyag-felhasználása 2,9 liter gázolaj kilométerenként, a motorvonat 0,96 litert fogyaszt. A MÁV által használt M41-es dízelmozdony éves fenntartási költsége - a 8-10 évenkénti nagyjavítással együtt -14,5 millió, egy személykocsié pedig egymillió forint. A kétrészes motorvonatra évente 6,5 millió forintot kell költeni, így 120 ezer kilométeres futásteljesítményt figyelembe véve 50 millió forintot spórol a MÁV. A társaság számításai szerint 110 dízelmotorvonatra lenne szükség az elkövetkező években ahhoz, hogy folyamatosan lecseréljék a gazdaságtalan és régóta használt szerelvényeket. A negyven orosz motorkocsi mellett - mint arról már beszámoltunk - év elején 7,7 milliárd forintért 13 Siemens vonatot rendelt a MÁV. Az ugyancsak kétrészes és 120 ülő utas befogadására alkalmas első vonatot 2003 nyarán, a tizenharmadikat pedig 2004 tavaszán szállítja a Siemens. A német vonatok korszerűbbek és gyorsabbak, mint az oroszok, így a járműveket távolsági forgalomban, várhatóan Budapest és a nagyobb városok - ahol nincs villamosított szakasz -, illetve Budapest és a Balaton északi partján fekvő üdülőterületek között állítja majd forgalomba a MÁV. MMMiMISii Orosz motorkocsikat állít forgalomba a MÁV A prototípust már tesztelik • 2004-ig negyven jármű érkezik az államadósság fejében, Németországtól 13 vonatot veszünk A járművek főbb berendezéseit német, illetve magyar cégek gyártják fotó: Keliczay lászló Vendégcsalogató rendezvények Június 24. és július 14. között mutatkoznak be a Tisza-tavi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régió tourinform irodái Budapesten, az „Irány Magyarország” rendezvény keretében - közölte Kiskéri Krisztina, a Magyar Turizmus (MT) Rt. tourinform irodák rendszergazdája tegnapi sajtótájékoztatójukon. Hunyor Erna_________________ E zt a rendezvénysorozatot a belföldi turizmus fellendítése érdekében az MT Rt. és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. szervezte. A rendezvénysorozaton az egyes régiók turisztikai látványosságaikról számolnak be, és ízelítőt adnak a gasztronómiai különlegességeikből a Vörösmarty téri és a Sütő utcai irodákban. Így június 24. és 30. között mutatkozik be a Tisza-tavi régió a fővárosban, a Tisza-tavi Fesztivál pedig nyolc helyszínen, június 22- től augusztus 10-ig tart. A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet arra, hogy Poroszlón 500 millió forintos ökocentrum beruházása kezdődött meg, amely idegenforgalmi rendezvények helyszínéül szolgál majd. Abádszalókon jövőre készül el a 150 hajót befogadó jachtkikötő, és az 1,8-szor 1,7 kilométeres jet-ski pálya, amely jelenleg Közép-Európában egyedülálló beruházás. Elkészült a Nagykunsági főcsatorna és a Tiszafüred közötti árvízvédelmi gáton vezetett kerékpárút első szakasza is. A nyári turisztikai kínálatok között szerepelnek továbbá a június 29-30-án megrendezendő szigetközi Aranymosó Fesztivál, a mohácsi, bólyi, villányi borutak éppúgy, mint a siklósi várban lévő panoptikum. Végül június 20. és augusztus 28. között a Szent Jakabi Nyári Esték várják a turistákat Kaposváron. Paks rendezi meg július 5. és 7. között a Gasztoblues Fesztivált, ahol neves blues-, jazz- és rockművészek lépnek fel, és különleges gasztronómiai kínálattal szolgálnak a szervezők. A rendezvénysorozat keretében közel 100 vidéki iroda mutatkozik be. A budapesti programsorozat pedig mintegy kétmillió forintba kerül. Abádszalókon jövőre készül el a 150 hajót befogadó jachtkikötő FOTÓ: MN-ARCHÍV 2002. június 25., kedd Gazdaság Magyar Nemzet EB Régi-új képviselet a Munkatársunktól.____________ H amarosan újra megnyílik a Magyar Turizmus (MT) Rt. frankfurti külképviselete, amelynek vezetője Czánt Ildikó lesz - tájékoztatta lapunkat az MT Rt., ahol leszögezték: a szervezet mai vezetése az új vezérigazgató kinevezéséig - várhatóan július közepéig - nem kíván végrehajtani személyi változásokat a berlini külképviseleten. Dr. Walkó Miklós németországi igazgató munkaszerződését határozatlan időre meghosszabbították. Továbbá tájékoztattak arról, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság és az osztrák külképviselet együttműködési megállapodást írt alá egy 2002. évi ausztriai kampány megvalósítására, amelynek keretein belül a nyugat-dunántúli régió 11 vásáron vesz részt, terjeszti turisztikai ajánlatait. TÁJÉKOZTATÓTT AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELŐ KÖZPONT RT. 2002. JÚNIUS 17.-JÚNIUS 21. KÖZÖTT TARTOTT AUKCIÓIRÓL |1 DISZKONT KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK | A sorozat száma: D020925 D021127 D030611 ISIN kód: HU-0000513726 HU-0000513734 HU-0000513759 1' A forgalomba hozatal jellege: első kibocsátás rábocsátás rábocsátás I Az aukció időpontja: 2002.06. 18. 2002.06. 19. 2002.06.20. Eredeti kibocsátás napja: 2002.06.26. 2002.05.15. 2002.06.12. I A teljesítés napja: 2002.06.26. 2002.06.26. 2002.06.26. 1. Lejárat napja: 2002.09.25. 2002. 11.27. 2003.06. 11. II Aukciós értékesítésre || meghirdetett mennyiség (M Ft): 20 000,00 27 000,00 30 000,00 || A benyújtott érvényes || ajánlatok mennyisége (M Ft): 39 221,47 34 699,40 44 661,46 || Az elfogadott ajánlatok mennyisége (M Ft): 20 000,00 27 000,00 29 999,98 1 Kibocsátás végleges mennyisége (M Ft): 22 000,00 29 500,00 33 000,00 Maximális éves hozam (%)-EHM: 8,95 9,19 9,39 Minimális éves hozam (%)-EHM: 8,75 8,85 8,90 Í1 Átlagos éves hozam (%)- EHM: 8,91 9,17 9,36 1 Maximális eladási ár (%): 97,8651 96,4004 92,1368 Minimális eladási ár (%): 97,8173 96,2673 91,7397 Átlagos eladási ár (%): 97,8269 96,2751 91,7639 Az állampapírok - a 3 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy kivételével - bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére. BUDAPEST, 2002. JÚNIUS 24. ÁLLAMADÓSSÁG KEZELŐ KÖZPONT RT. MAGYAR ÁLLAMPAPÍR ÁLLAMI GARANCIAVála