Magyar Nemzet, 2003. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-22 / 68. szám

FQ Magyar Nemzet Tőzsde 2003. március 22., szombat Nyugodtak a piacok Duisenberg: Korai lenne kamatot csökkenteni Erős vételek emelték a részvényárakat, amióta az USA repülőgé­pei megkezdték Bagdad bombázását. Wim Duisenberg, az Euró­pai Központi Bank (EKB) elnöke szerint még korai a kamatmér­séklésről gondolkodni. Pedro Solbes fenntartásainak adott han­got a deficitküszöb feloldására irányuló kezdeményezésekkel szemben. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A fegyverek zajára erősödtek teg­nap a legfontosabb tőzsdein­dexek. Az Európai Unió pénzügyi vezetői brüsszeli tanácskozásukon igyekeztek az iraki háborúra való te­kintettel megnyugtatni a pénzpiaco­kat és a fogyasztókat - tudósított az MTI, noha a legfrissebb tőzsdei ada­tokban aggodalomnak nincs nyoma - legalábbis a tőkepiacokon. A be­fektetők hetek óta visszafogták véte­leiket, s ez az indexek tetemes vesz­teségét okozta. A piaci szereplők ar­ra számítottak, hogy az iraki konf­liktus háborúvá szélesedése további részvényárcsökkenést okoz, s emi­att a támadás időpontjára időzítet­ték új részvénypozíciók nyitását. Az elmúlt két nap eseményei az előze­tes várakozásokat nem támasztot­ták alá: a csütörtöki emelkedés után tegnap az európai indexek további 1,5-3 százalékkal, az amerikai muta­tók 0,7-1 százalékkal erősödtek. Wim Duisenberg, az EKB elnöke tegnap Brüsszelben közölte: a pénz­piacok bízhatnak abban, hogy kielé­gítő likviditás áll majd rendelkezé­sükre a piacon. Az esetleges kon­junktúraösztönző kamatmérséklés­ről kifejtette, hogy további lépéseket csak abban az esetben mérlegelnek, ha a háború intenzitásáról és időtar­tamáról tisztább lesz a kép. Pedro Solbes „rendkívüli ese­ménynek” minősítette a háborút, ám megjegyezte, hogy az nem jogo­sít fel automatikusan arra, hogy fi­gyelmen kívül hagyják a nemzeti termék 3 százalékában rögzített uni­ós deficitküszöböt - idézte a hírügy­nökség az EU valutáris ügyekben il­letékes tagját. Az erről rendelkező stabilitási paktumot válsághelyzet­ben is csak akkor lehet rugalmasan kezelni, ha a pénzügyminiszterek egyetértenek. Drágultak a blue chipek . Zei­f.­ Béla_________________________ T­ovábbra is az iraki hírek áll­nak a befektetői érdeklődés középpontjában, noha az árfo­lyamok nem az elemzők prognózi­sai szerint mozognak. A nemzet­közi pénzpiaci központokban teg­nap az irányadó indexek határo­zott emelkedést mutattak, s ez a befektetői hangulat a pesti tőzsdén is éreztette hatását. A BÉT vezető részvényei 2,2-3,5 százalékkal drá­gultak. A váratlan erősödésben fel­tehetően elenyésző szerepe volt a társasági híreknek, noha a cégek folyamatosan teszik közzé közgyű­lési meghívóikat, s e közlemények több esetben osztalékjavaslatot is tartalmaznak. Tegnap a Matáv is bejelentette az évi rendes közgyű­lésre terjesztendő igazgatósági ja­vaslatot az osztalék mértékéről. Eszerint a Matáv tulajdonosai részvényenként 18 forint részese­désre számíthatnak a tavalyi nye­reségből. Amennyiben a tulajdo­nosok elfogadják az indítványt - ami nagyon valószínű -, akkor tel­jesülhet a társaság stratégiai tervé­ben szereplő célkitűzés, az eladó­sodottsági ráta a megcélzott 30-40 százalékos, sávban marad, noha annak felső határértéke közelében. További teret nyertek a BÉT-en jelenlévő orosz befektetőcsopor­tok. A Zalakerámia tegnapi köz­gyűlésén az átalakított igazgatóság új elnöke Megdet Rahimkulov lett, aki az Általános Értékforgalmi Bank elnök-vezérigazgatója. Az MTI közgyűlési tudósítása szerint az új elnök nem adott határozott választ arra a kérdésre, hogy a tu­lajdonosváltást követően a többi részvényesnek tesznek-e nyilvá­nos vételi ajánlatot. Moszkvában nyitott képviseleti irodát tegnap a BorsodChem (BC). A helyszínen Kovács F. László ve­zérigazgató megerősítette azt a ko­rábbi lapértesülést, miszerint az orosz Lukoil valóban érdeklődik a BC megvétele iránt. I KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGYEK Vételi Felh. Vételi Lejárat kam. (%) n.árf. kam. n.hoz. K2003/Ü7 2003.04.09 75 99,94 8,31 7,17 mm 2003.04.23 75 9957 855 658 K2003/09 2003.05.07 75 99,81 850 650 K2003/10 2003.0522 75 99,76 8,46 629 K2003/11 2003.06.04 7,75 99,77 8,42 622 K2003/12 2003.06.18 825 99,84 8,40 651 K2003/13 2003.07.02 85 99,89 8,40 6,17 K2003/14 2003.07.16V 99,87 8,42 555 K2003/15 2003.07.30 8,75 99,94 8,45 558 K2003/16 2003.08.13 8,75 99,93 8,47 555 K2003/17 2003.08.27 8,75 99,94 8,47 551 K2003/18 2003.09.10 8,75 99,94 850 4,67 K2003/19 2003.09.24 8,75 99,95 8,48 454 K2003/20 2003.10.08 8,75 99,98 8,46 4,00 K2003/21 2003.10.22 8,75 100,01 8,42 357 I DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK Lejárat Árf. Ház. (%) Árf. Ház. (%) D030402 2003.04.02 99,80 8,13 0,00 0,00 D030409 2003.04.09 9954 824 9956 320 D030416 2003.04.16 99,47 8,46 99,79 354 D030423 2003.0423 9950 858 99,71 354 D030430 2003.04.30 99,13 856 9952 3,76 D030507 2003.05.07 98,97 8,63 9952 4,00 D030514 2003.05.14 98,81 8,62 99,42 4,18 D030521 2003.05.21 98,66 8,55 99,30 4,44 D030604 2003.06.04 98,34 856 99,05 4,86 D030618 2003.06.18 98,03 853 98,76 553 D030709 2003.07.09 97,56 853 98,41 551 D030806 2003.08.06 96,93 8,56 9850 552 D030903 2003.09.03 9650 8,60 97,58 555 0031001 2003.10.01 95,69 8,61 97,16 559 0031126 2003.1126 94,60 8,44 9656 558 0040121 2004.01.21 9357 828 9558 557 I ÁLLAMKÖTVÉNYEK Vátd­iadási Felhalm. 2003/F 100,00 10250 322 2003/J 101,49 102,47 210 2003/J 100,08 10034 4,47 2003/K 100,48 10130 01C 2003/J 100,24 100,95 256 2003/M 100,21 10230 250 2004/F 10050 10230 025 2004/G 100,10 102,10 030 2004/H 102,75 105,44 350 2004/J 101,12 10338 432 2004/J 10057 10434 350 2005/C 10050 0,00 653 2005/D 10320 10530 4657 mii 102,16 10658 355 mii 99,00 10150 0,48 2005/G 98,94 10356 755 2005/H 9750 102,44 450 2005/J 10035 10635 4,49 2006/E 102,27 10772 358 2006/F 97# 103,14 128 20O7/D 95,54 10134 458 2008/C 9538 10230 031 2009/8 11131 118,73 154 2011/A 10353 11138 032 2013/D 9931 111,46 074 2017/A 99,95 10959 222 I A POSTABANK VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2003.03. 21.-23. Valuta Egység Vétel______Eladás AUD1 132,69 142,32 CAD1 151,21 162,18 CHF1 161,18 17257 CZK1 6,99 8,15 DKK1 31,% 34,27 ESP 100 142,68 0,00 EUR1 237,39 254,62 G8P1 350,34 375,75 JPY 100 185,94 199,43 NLG1 107,73 0,00 PLN1 51,38 6250 PTE 100 118,41 0,00 SEK1 25,90 27,77 5KK1 5,28 6,16 USD 1 223,96 240,20 I AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2003.03. 21. Devizanem__________Árf. 1 egységre forintban Angol font 363,67 Ausztrál dollár 137,63 Cseh korona 7,78 Dán korona 33,16 Euró 246,30 Japán jen(100) 192,68 Kanadai dollár 156,9 Lengyel zloty 57,17 Norvég korona 31,35 Svájci frank 167,11 Svéd korona 2637 Szlovák korona 557 USA-dollár 232,60 ■ BÉT- HATÁRIDŐS­ BUX-ÉS RÉSZVÉNYÜGYLETEK latot Vita tutós ÚtRégi IM VÁLTOZÁSMennyFok. (Ft) NmnotTKOttsIiL BUX Index 03.December 7 305,00 790030 7 300,00 7794,00 7788,00 208,50 2921 2252087900 Antenna Hungária részvény (BJúnius 2055,00 2 090,00 2055,00 2 090,00 2 090,00 30,00 110 22 700 000 000­­B.Szeptember 2110,00 2110,00 2110,00 2110,00 2110,00 0,00 10 2 110 000 000 BorsodChem részvény 03.Május 5985,00 5985,00 5985,00 5985,00 5985,00 0,00 100 59 850 000 03Június 6050,00 6090,00 6050,00 6­090,00 6090,00 40,002 1214 000 03.Szeptember 6110,00 6270,00 6110,00 6 270,00 6270,00 160,00 282 172 353 500 Egis részvény 03.Június 7145,00 7 340,00 7145,00 7400,00 7 340,00 150,00 30 21 607 000 000 03.Szeptember 7450,00 7 450,00 7 450,00 7 450,00 7450,00 0,006­4 470 000 000 MATÁV részvény 03.Április 742,00 776,00 742,00 776,00 767,00 25,00 149 ,114 860 000 03.Május 743,00 784,00 743,00 527530 783,00 35,00 254 12 595 000 03Június 745,00 779,00 740,00 790,00 765,00­­10,00 11 8339 000 03.Szeptember 750,00 812,00 770,00 815,00 810,00­­230 15 12 074 000 03.December 750,00 821,00­­820,00 821,00 821,00 1100 107 87 793 000 MOL részvény 03.Áprilh 5110,00 5 250,00 5110,00 5 250,00 5 250,00 140,00 106 55 006 500 03.Május 5095,00 5310,00 5095,00 5310,00 5275,00 20,00 615 321 780000 03Június 5180,00 5290,00 5235,00 5 390,00 5260,00­­25,00 19­9 994 000 03.Szeptember 5445,00 5460,00 5445,00 5460,00 5 450,00 5,00 51 27 844 500 03.December 5400,00 5635,00 5 590,00 5650,00 5635,00 5,00 151 84 587 000 OTP részvény 03Április 2296,00 2 344,00 229630 2 344,00 2 330,00 31,00 120 27 940 000 OB.Május 2249,00 2400,00 2249,00 2400,00 2366,00 74,00 39 9 062 600 03Június 2 220,00 2 340,00 2310,00 2400,00 2­321,00 11,004 930 600 03.Szeptember 2­360,00 2407,00 2360,00 2­420,00 2370,00 10,00 17 4021 400 03.December 2395,00 2415,00 2415,00 2415,00 2415,00 0,001 241 500 Richter részvény 03.Április 14275,00 14900,00 14400 30 14900,00 14 800,00 400,00 81 119 335 500 03.Május 14275,00 15050,00 14275,00 15­050,00 14940,00 410,00 98 144 524 000 03Június 14200,00 14800,00 14645,00 14850,00 14800,00 100,001 1470 000 03.Szeptember 15­200,00 15200,00 15200,00 15200,00 15200,00 030 12 18 240 000 03.December 15100,00 15605,00 15560,00 15605,00 15605,00 45,00 50 77 804 500 TVK részvény 03.Április 3605,00 3605,00 3605,00 3605,00 3605,00 0,005 1802 500 03.Május 3655,00 3655,00 3655,00 3655,00 3655,00 0,002 731 000 03 Június 3710,00 3765,00 3710,00 3765,00 3710,00­­55,00 184 69 156 500 03.Szeptember 3770,00 3­770,00 3770,00 3­770,00 3 770,00 0,00 57 21 489 000 03.December 3810,00 3855,00 3810,00 3855,00 3855,00 45,008 3 070 500 '70Q'2­4­0 Nyitóérték Minimum Maximum / JOJSO 742334 7423,34 7602,35 J MAX.: 249,22 Előző: 7381,17 Változás:+202,31 (+2,74%) Amerikaiak ellenőrzik az iraki olajat HÍRÖSSZEFOGLALÓ E­melkedéssel nyitottak, majd lassú csökkenésbe fogtak teg­nap a nyersolajárak. A csütörtöki nap egyik meghatározó híre az volt, hogy Bush elnök bejelentette, a vil­lámháború nem megvalósítható, a másik igen fontos információ, ami a nyersolaj árát meghatározta, az volt, hogy Irak csaknem 30 olajkutat gyújtott fel. A két hír lökést adott az olaj kurzusának. A drágulási hul­lámnak végül tegnap az vetett véget, hogy az amerikai csapatok folyama­tos támadással lassan elérik az iraki fővárost, ez a bejelentés csökkenést okozott a fekete arany árában. Az elemzők többsége úgy nyilat­kozott, hogy a várt drágulás és a 40 dolláros hordónkénti ár nem való­színű, hogy elérhető, viszont a nyersolaj árát az elkövetkező napok­ban bármilyen kisebb-nagyobb hír megmozdíthatja. Hosszú távon a je­lenlegi 26-28 dolláros áron ragad meg az olaj ára - állítják a szakértők. Az iraki olajmezők felügyeletét egyes hírek szerint az amerikai kato­nai csapatok átvették. Ezt a hírt iga­zolta az a török bejelentés is, hogy az iraki-török csővezeték változatlanul működik, zavartalanul érkezik a kő­olaj az iraki Kirkuk olajmezőiről a törökországi Ceyhan kikötőjébe, de tartályhajók nincsenek ott, így bera­kodás sincs. Vevők és berakodás hí­ján az összesen 6,5 millió hordós ka­pacitású ceyhani tartályok szombat­ra megtelnek, és a csővezetéket le kell zárni. Az amerikai csapatok elő­renyomulása következtében, tegnap a nyugat-texasi könnyűolaj kurzusa 28,30 dollár körül mozgott, ami 38 centes drágulásnak felelt meg. Tavaly erőteljesen nőtt Németországban a csődök száma: a szövetségi sta­tisztikai hivatal adatai szerint az összesen 84 428 csődeljárásból 37 579 cégek ellen, 46 849 eljárás más adósok esetében indult. A csődtörvény megújítása miatt az adatok csak a tőke- és egyszemélyes gazdasági társaságoknál hasonlíthatók össze: ezeknél a csődök száma tavalyelőtthöz képest 13 százalékkal 24 025-re nőtt. (MTI-ECO) Az idén az első negyedévben a lengyel hazai össztermék (GDP) legalább 2,1 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, de lehet, hogy az ütem meg is haladta ezt a mértéket - közölték pénteken a lengyel statisztikai hivatalban előzetes becslésként. (MTI-ECO) Részvényenként bruttó 1111 forintos osztalékjavaslatot terjeszt a Dél-ma­­gyarországi Áramszolgáltató (Démász) Rt. igazgatósága a társaság április 25-re összehívott éves rendes közgyűlése elé. Hasonlóan ma­gas részvényenként bruttó 740 forintos osztalékjavaslatot terjeszt az április 23-ra összehívott éves rendes közgyűlésre a Tiszántúli Áram­­szolgáltató (Titász) Rt. igazgatósága is. (P. B.) A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomást gyakorol az argentínai kor­mányra, hogy az adjon lendületet az adósságátütemezési tárgyalások­nak a hitelezőkkel. Az IMF vezérigazgatója szerint Eduardo Duhalde elnöknek gyorsan kell cselekednie, és tekintettel kell lennie a magán­­hitelezőkre is. Az argentin kormány néhány hete 1,056 milliárd dol­lárt fizetett vissza az IMF-nek. (P. B.) Komoly, 187 százalékos nyereségnövekedést ért el tavaly a nyugat-euró­pai Euronext tőzsdeszövetség. A tegnap kiadott közlemény szerint az Euronext 166,2 millió eurós nyereséget produkált. (P. B.) A Magyarországon is tevékenykedő, brit bejegyzésű Advent nemzetközi alapkezelő előzetes megállapodást írt alá a bolgár privatizációs ügy­nökséggel, hogy 210 millió euróért megveszik az állami BTC távközlé­si vállalat 65 százalékát. (P. B.) Tegnap elindult a 130 amerikai értékpapírt is jegyző Nasdaq Deutschland elektronikus kereskedési rendszer. A kisbefektetőkre alapozó tőzsde valószínűleg a német Xetra piacnak jelent majd konkurenciát. (P. B.) A TÁBLÁZATOK ADATAIT A TDC SZOLGÁLTATJA. 1117 Budapest, Hauszmann A. u. 2. Tel.: 481-1573 R­ÖVIDEN I BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDEI RÉSZVÉNYEK (A) SZEKCIÓ Üzl.­ Előző köt. Történelmi Nyitó Min. Átlag Max. Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző dátuma Vált. (Ft) Vált. (96) min. max. Antenna Hungária Rt. 1970 1970 2013 2045 2015 79 35007 145 17 392 1970 2003.03.20 45 278 1700 17995 Borsodchem Rt. 5 790 5 790 5 899 5995 5915 46 15366 3040 26051 5750 2003.03.20 165 2­7 1965 12050 Danubius Rt. 3120 3120 3158 3 200 3145 28 11986 355 3 795 3100 2003.03.20 45 1,45 405 6820 DÉMÁSZ Rt. 12 095 12 095 12198 12 300 12 290 28 34 543 575 2 832 12000 2003.03.20 290 2,42 6 500 24000 Egis Rt. 6985 6 960 7038 7185 7185 345 529604410 75247 6940 2003.03.20 245 3,53 1810 15970 Fotex Rt. 100 100 103 104 104 43­7 934 817 76930 100 2003.03.204 4,00 73 565 Globus Rt. 3875 3750 3838 3880 38758 333900 87 3870 2003.03.205 0,13 775 4800 Graphisoft NLG 728 720 726 733 721 11 3411800 4702 720 2003.03.201 0,14 500 6­585 Humet Rt. 105 105 105 118 1185 136736 1302 111 2003.03.207 6,31 10 305 Inter-Európa 1950 1950 1955 1956 1954 21 230793 538 118036 1955 2003.03.70­­1­­0,05 65­2 63000 MOL Rt. 5140 5115 5189 5 220 5210 454 1004595625 193609 5100 2003.03.20­­6 2,16 1030 7360 Matáv Rt 751 751 765 771 768 1076 1737 688 786 2­270 256 745 2003.03.20 23 3,09 557 2655 Mezőgép 1000 1000 1000 1040 10402 1001 040 1001 1000 2003.03.20 40 4,00 900 6200 NABI 2860 2855 2874 2900 2855 29 8336110 2901 2880 2003.03.20­­25­­0,87 995 6790 OTP 2260 2­260 2325 2­348 2310 782 2915057076 1 253839 2255 2003.03.20 55 2,44 790 21125 Pannonplast Rt. 1605 1605 1672 1700 1645 151 136769 515 81821 1585 2003.03.20 60 3,79 630 12000 Richter 14400 14­400 14608 14850 14850 448 1608588 940 110114 14285 2003.03.20 565 3,7­1365 25 390 Rába 1070 1030 1054 1070 1055 93 30807 240 29234 1070 2003.03.20­­15­­1,40 850 3800 Synergon 493 493 500 505 504 78 15281 130 30 583 493 2003.03.20 11 273 234 4650 TVK 3595 3 565 3 606 3 640 3 605 36 18 297 965 5075 3595 2003.03.20 10 0,28 1320 7000 Zalakerámia Rt. 1525 1480 1509 1535 1495 87 44 208 560 29 306 1500 2003.03.20­­5­­0,33 700 11500 Zwack Unicum Rt. 7490. 7490 7 499 7595 75952 89985 12 7525 2003.03.20 70 0,93 2 200 9 495 1 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE RÉSZVÉNYEK (B) SZEKCIÓ Üzl.­ 1 1 KÁRPÓTLÁSI JEGY Nyitó Min. Átlag Max Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző Előzőkét. dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) Történelmi Min Max Aqrimpex 1010 1010 1010 1010 10101 21210 21 1010 2003.03.170 0,00 49527100 BIFRt 3 285 3 280 3282 3285 32853 105020 32 3285 2003.03.200 0,00 385 3 868 Brau Union Rt 5600 5 600 5600 5 600 56001 560000 100 5 500 2003.03.20 100 1,821150 6 200 Domus Rt.­------310 2003.03.19--- DÉDÁSZ Rt. 6810 6810 6810 6810 68101 95340 14 6305 2003.03.19 505 8,014450 14600 ECONET 49 49 52 55 55 31 1 756 688 34 086 49 2003.03.206 12,24 23 5 555 EHEP­-----400 2002.09.30----Elmű Rt. 4000 14 000 14 000 14000 140001 56 0004 13 900 2003.03.20 100 0,727505 20 300 Emász Rt. 5700 5 700 5700 5700 57002 91200 16 5 985 2003.03.20­­285­­4,763350 9 900 Emász Rt.0 0 0 0 6 0450 0 0 6045 2003.03.200 0,00 Gardénia Rt. 73 73 73 73 731 2193 80 2003.03.19 -7 -8,75 63 2150 Gatex Rt.­-------100 2003.03.13----HB Westminster Milton -­ ------140 2003.01.24----Hungagent 1000 820 90 1000 8203 50820 51 700 2003.02.28 120 17,14 300 4 400 Kartonpack­------1250 2002.09.05----Konzum Rt.­-----89 2003.02.13---Novotrade Rt. 200 200 200 200 2002 5 600 28 168 2003.03.20 32 19,05 7644500 Pannon Váltó Rt.­------499 2003.03.20----Pannonflax Rt. 643 643 643 643 6431 9 645 15 650 2003.03.20­­7­­1,08 150 1900 Phylaxia Pharma Rt. 57 57 59 60 .60 38 3 243 361 55330 58 2003.03.202 3,45 51 900 Quaestor­-------180 2003.03.12----Skoglund Holding Rt­-----241 2003.03.20----Styl Rt.­-----190 2003.03.13----Sz. Hűtőipari Rt­-------300 2000.02.14----Sz. Hűtőipari Rt bem.­------650 2000.06.28---- -TITÁSZ Rt 7605 7­605 7685 8000 8 000 17 1805 905 235 7505 2003.03.20 495 6,605660 12300 ÉDÁSZ Rt.­------12 060 2003.03.20----Nyitó Min. Átlag Max. Záró­­fel­szánt Forg. (Ft) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft) % Vált. (%) Történelmi min. max. Kárpótlási jegy (A­B)955 954 969 980 957 27 15839105 16 347 950 2003.03.207 0,74 310 1010

Next