Magyar Nemzet, 2003. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-29 / 74. szám
Isten fegyverszünete ■ Prof. MoinAr TamAs___________________ 0""*függetlenül attól, hogyan alakul a világhelyzet - a jövő történészei „atlanti törésnek” nevezik majd a jelen fázist már ismerjük a kö- tövetkezményeket. Íme néhány ezek közül: 1945 tavaszán Jalta megszülte ez ENSZ-t, melynek fő célja volt a Népszövetség (1920) hibáinak kijavítása, így első lépés volt az ENSZ székhelyének átültetése New Yorkba, nehogy Amerika kongresszusa másodszor is megtorpedózza a nagy projektet. Előbb Roosevelt, utána Truman kötelezte el magát, hogy Washington kooperálni fog az idők végéig. Kevesen merték kimondani a nagy lelkesedés közepette, hogy az ENSZ-re két út várt: új testületként önálló politikai hatalommá válik, egy világállam jól-roszszul megrajzolt váza lesz, vagy pedig egy eszköz valamelyik nagyhatalom kezében és érdekei szerint. Tertium non datur, vagyis az, hogy az ENSZ struktúrája egyenlővé tegye a kis országokat az erősebbekkel. Jelenleg, ötvennyolc év után még mindig nem tudjuk, melyik járható a két út közül. Arról azonban meg lehetünk győződve, hogy a nagyhatalmi politika azonos marad a történelem folyamán, és arról is, hogy veszélyes vakság egy harmadik út érvényességében hinni, amely az utópia felé visz. Észleljük mostanság, hogy az ENSZ-szerű építmények (lásd Bábel tornya és a Népszövetség) aligha életképesek, hiszen abban a pillanatban, hogy a világdemokrácia álma szembe találja magát egy létező impériummal, ennek instrumentuma lesz, megoszlik a miriádnyi lokális és marginális érdekek között, hízeleg az erősebbnek anélkül, hogy a nagy játszmába lényegileg beleszólást nyerhetne. Az eredmény: időpazarlás és illúziókeltés. Mondjuk ki Talleyrandnál, hogy propagandáról van szó, örökké változó stílusban, mágikus formulák szerint. Nem tagadhatjuk, továbbra is az önzési politika terén járunk, a kezdeti idealizmus cirkusszá torzul. Ezek a meggondolások felvetik a nagyhatalmi szerepet. Évekkel ezelőtt Coudenhove-Kalergi gróf (azt hiszem, finn-japán származású, de lojális európai) egy New York-i beszédében buzdította a jelenlévőket az egyesült Európa megalapítására és a nyugati eszmé kezést és a fegyverszünetet, és mondja ki (sokszor szó szerint) Vergilius versét, amelyben a költő inti Rómát (imperium), hogy fegyverezze le (debellare) a gőgösen szembeszállót (suberbos), Róma szabná meg a határokat, a szövetségkötéseket és azok felbontását stb. Mindebből Európára nézve az következik, hogy az öreg kontinens aligha képes kivonni magát a történések láncolatából. Tapasztaljuk, mennyire problematikus az európai közösség kialakítása. A történelem megvilágításában kérdéses egy Párizs-Berlin tengely létrehozatala, és még inkább, ha a tengelyt meghosszabbítjuk Moszkva irányába. Nem beszélve arról, hogy a kialakuló fogyasztói-liberális társadalmak Európa-szerte létükkel is inkább a már meglévő Washington-London tengely mellett voksolnának. Európának nincs olyan magva, amely körül a kisebb államok gyülekezhetnének, mint ez az előbbi korokban létezett. Ennek az is oka, hogy Európa államai lemondottak szigorúan meghúzott intézményes és kulturális profiljukról egy kialakulatlan „közösség” javára. Egy olyan helyzet állt elő, amelyben - íme egy paradoxon a többi között - Amerika, rossz tapasztalataira hivatkozva, csupán marginálisan érdekelt az ENSZ épségében és fennmaradásában. Ez a wilsoni állapot visszaállítása. Európa lesz az, amely az ENSZ-be veti reményét és a Washingtonnal való szembenállás lehetőségeit. Kérdés azonban, vajon az ENSZ tagállamai nem Amerika felé húzódnak-e a jövőben. Akármennyire hivatkozunk az európai múltra és kultúrára, a „közösséget” nem ez a hivatkozás cementezné össze, hanem a „hic et nunc” érdekek és divatos vonzódások. A mai protestáló fiatalok a fővárosok utcáin felnőnek, bekerítve a realitások által. Ezek a realitások New York és Los Angeles mint konkrét jövő felé mutatnak. Jelzések érkeznek Washingtonból, hogy az amerikai diplomácia azon munkálkodik, hogy szellemileg is megossza a régi kontinenst, és hogy ebben különösen számít Kelet- Közép-Európára mint a kontinens elégedetlen tömbjére. Akarva, nem akarva, George Bush követi Woodrow Wilsont: mindkettő felosztja Európát (divide et impera). Wilson azáltal, hogy részeikre bontotta a hagyományos birodalmakat (Habsburg, ottomán, bismarcki, Romanov), Bush azzal, hogy Észleljük mostanság, hogy az ENSZ-szerű építmények (lásd Bábel tornya és a Népszövetség) aligha életképesek. Iraki asszony figyeli a távozó ENSZ-ellenőrök gépét a repülőtér ablakából. Eszköz vagy politikai hatalom? fotó: reuters-goran tomasevic erősítésére. Hallgatva a szónokot, kénytelen voltam arra gondolni, hogy mikor a középkori papság meghirdette a treuga dei intézményét, ezt a hűbérurak és a lovagok elfogadták, mivel a Vatikán akkor nagyhatalom volt. Nemcsak morális, politikai nagyhatalom is. Idézzük vissza, miről volt szó: „Isten fegyverszünete” azt jelentette, hogy békés viszony állt be szerda este és hétfő reggel között. Nem tudni, hány lovag és báró szegte meg a pápa rendelkezését, annyi biztos, hogy a parancsot megelőzően Henrik német-római császár Canossát járt VII. Gergely pápa akkori lakóhelye előtt. Mit jelent a korok ilyetén összehasonlítása? Elsősorban azt, hogy a jelenlegi nagyhatalom, az Egyesült Államok igyekszik a mai körülmények között megszerezni a régi - és mindenkori - autoritást. Eszerint Washington határozza és határozná meg a fegyverkét tábort létesített az ENSZ-ben. Mindkét esetben konfliktusok törtek és törnek ki, amelyeket, ez természetes, Európa régi ideológiai és hegemonikus ambíciói táplálnak. Összegezve: nem látni olyan mágneses vonalat, amelynek mentén Európa kohéziója létrejöhet. Ismét bebizonyosodik, hogy a történelemnek súlya van, és hogy nemigen létezik kerülő út. Moszkva visszavonulása űrt hagyott maga után Európában, és ezt az űrt semmilyen európai „hatalom” nem képes betapasztani. Marad Amerika, amely (idézek egy vietnami naplójegyzetből) „tapintatlan és naiv, cinikus és követelődző”. A sok járhatatlan út között a nemzetállamé jelenthetné az egyensúlyt. Vagy ez is most már egy füstbe ment illúzió? A készülő kereteken belül talán mégis ez marad a rendező elv. Magyar YivM • Magazin EH 2003. március 29., szombat HALÁSZ GÉZA Az ENSZ és a birodalom EZÜSTKOR Tizenkét pont ■ Csontos János_________________________________________________________________________________ (Az idén márciusban - a magyar politikai folklór részeként - boldog-boldogtalan tizenkét pontot fogalmazott. A magam részéről ezzel az írással szeretném bebiztosítani a Guinness-rekord-döntést.) A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! - fejezte be Petőfi a friss költeményt, majd lekászálódott a Pilvax asztaláról. „Hol van Jókai? Látta valaki?” - hallatszott mindenfelől, s a márciusi ifjak tanácstalanul néztek egymásra. A lelkesítő szózat után dramaturgiailag JS is, itt most a programadásnak kellett volna következnie, de a reszortfelelős nem volt sehol. Lisznyai Kálmán szerint Jókai már korán reggel is javában a forradalmi ifjúság követeléseit fogalmazta, fzüstök előtt már vagy negyven pontnál tartott. Ennyit nem lehet kommunikálni - vélte Vasvári Pál -, mire a végére ér, a nép elfelejti az elejét. Már a Nemzeti dalban is sokallta azt a rengeteg fölösleges ismétlést - de ott legalább lehetett azzal érvelni, hogy így jobban megragad az üzenet a célcsoportban. Mindenesetre rögvest javasolta Jókainak: redukálják a nemzet kívánságait tízre vagy tizenkettőre. A holtidő egyre nyúlt, tartani lehetett tőle: ha nem történik valami, előbb-utóbb elszivárognak néhányan a kávéházból, ráadásul az eső is eleredt, s ilyen időben csak a legeltökéltebbek, a különlegesen motiváltak hajlandók forradalmat csinálni. Szerencsére az utolsó utáni percben betoppant a csapzott Jókai, s elnézést kért a csúszásért. „Megpróbáltuk a tanulmányt a szakértői bázisommal együtt a lehető legkorszerűbbre hangolni” - indokolta a késedelmet. „Garantálom, hogy most legalább százötvenöt évig nem kell hozzányúlni a normaszöveghez!” - ragyogott az arca, majd a feszült csendben tagoltan olvasni kezdett. „Milyen iniciatívákat fogalmaz meg az európai népek testvéri közösségének szerves és elidegeníthetetlen részét alkotó magyar nemzet a vele egyazon állami keretek között élő nemzetiségekkel, etnikumokkal és más, közelebbről meg nem határozott részidentitásokkal együtt? Realizálódjék a külső, agresszív fenyegetéseket eredményesen elriasztó, állandó készenléten alapuló egyensúlyi állapot, az egyéni és kollektív szabadságjogokat kibontakoztató össztársadalmi klíma, továbbá a szociális párbeszéd minden résztvevőjére kiterjedő általános érvényű konszenzus!” Néhány lassúbb felfogású márciusi ifjú itt fészkelődni kezdett, mert elveszítette a fonalat, az izgága Irinyi pedig hanyatt dőlt a székével. Arra azonban senki sem számíthatott, ami ezután következett. „1. Kívánatosnak tartjuk a parlamenti arányoknak megfelelő jelenlét biztosítását a közszolgálati médiumokban, paritásos kuruc-labanc kuratóriumok felállítását, valamint a nyilvánosságipar piaci jellegű szabályozását, különös tekintettel a korábbi időszakban organikusan kifejlődött sajtóviszonyok minél maradéktalanabb konzerválására és a publikációk rendőrhatósági felügyeletének (jutalmazásának és megrovásának) monopol jellegű garantálására. 2. Minél több felelős minisztériumot Budán és Pesten, továbbá lehetőség szerint tárca nélküli miniszteri állások tömkelegét, hogy a klientúra minden körülmények között ki legyen elégítve. 3. Hetenkénti országgyűlést Pesten, amely kéthetente ül össze. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári, kormánypárti és vallási tekintetben, de ez utóbbi adatvédelmi okokból ne derülhessen ki. 5. Nemzeti őrsereg leépítése, fizetett fekete sereg felállítása, szárazföldi és vízi útvonalak biztosítása az átvonuló szövetséges hadak számára. 6. Közös teherviselés oly módon, hogy a közteherviselésbe beépített, lobbialapú adókedvezmények kiváltságait elfogulatlan kormányzati kompenzációs rendszer ellensúlyozza. 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése — itt senki ne élhessen a béréből úri módon. 8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján - az egyenlőségi igazolásokhoz űrlapot a kormányzatnál lehet igényelni. 9. Független nemzeti bank - a kormány és a munkaadók alá rendelve. 10. A katonaság esküdjék meg az amerikai alkotmányra; magyar katonáinkat csak békefenntartó és humanitárius céllal vigyék külföldre; a külföldiek - függetlenül a hadiszerencse forgandóságától - mindig csak Taszáron állomásozhassanak. 11. A politikai státusfoglyok minden hét végére szabadon bocsáttassanak, de részesítse őket a bíróság szigorú megrovásban, s ígérjék meg, hogy nem hazaárulóznak, köztéren nem hordoznak maguk barkácsolta, felségsértő transzparenseket, és semmi esetre sem képeznek a zavartalan konflisforgalmat veszélyeztető hídakadályt. 12. Unió Európával, Erdély uniója a Regáttal és Havaselvével.” Jókai Mór elégedetten nézett körbe, de azt kellett tapasztalnia, hogy némi zavar tükröződik az arcokon. „Kicsit előreszaladtam volna?” - ráncolta a homlokát a leendő nagy mesemondó. A tizenkét pontból parázs vita keletkezett - különös tekintettel arra, hogy Landerer és Heckenast ennyi szöveget biztosan nem tud majd egyetlen plakátoldalra kiszedni, s legalább egy négyoldalas brosúrára kell árajánlatot kérni tőlük, aminek a fedezete pedig eléggé bizonytalan, mert a Márciusi Ifjak Egyesülete az idén is csak igen szerény támogatást kapott az ifjúsági civil szervezetek költségvetési alapjából. Azonkívül nem egyeztek az álláspontok több követelés részleteit illetően sem - akadt például, aki azt javasolta, hogy a történelmi léptékű kiegyensúlyozottság érdekében nem volna haszon nélkül való a magyar katonáknak egyúttal az orosz cárra is felesküdni. Egyedül Petőfi morgolódott, hogy előző nap még nem egészen erről volt szó, de letorkolták: figyeljen inkább arra, hogy ne tagadó definíciókat használjon a költeményeiben - ne azt mondja meg, mik nem leszünk, hanem hogy mik leszünk. Végül abban maradtak, hogy a tizenkét pontot ebben a formájában munkadokumentumnak tekintik, s széles körű társadalmi vitára bocsátják. Ezzel a forradalmi ifjúsági bizottság összejövetelét elnapolták, s döntést hoztak arról, hogy legközelebb két szekcióban, március 21-én, illetve április 4-én ülnek össze. A jegyzőkönyvet Táncsics Mihály is megkapta a másnapi futárpostával, s a szöveget egyre lankadóbb lelkesedéssel silabizálta. Azon még csak túltette magát, hogy a kávéházi ifjak liberálisabbak a liberálisoknál, s szociábilisabbak a szocialistáknál, ezért az Európát bejáró kommunista kísértet bízvást visszaköltözhet a gyermekijesztgető rémmesékbe - azt azonban nehezebben viselte, hogy ha a dolgok így folynak tovább, őneki nem sok babér terem ebben a demokratizálódó, kies hazában. Félő, hogy nemcsak sajtódíjat nem fognak elnevezni róla - de itt fog elrohadni elfeledve Budán, a helytartótanács börtönében...