Magyar Nemzet, 2003. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-29 / 74. szám

Isten fegyverszünete ■ Prof. Moi­nAr TamAs___________________ 0­""*f­üggetlenül attól, hogyan alakul a világhelyzet - a jövő történészei „atlanti törésnek” neve­zik majd a jelen fázist már ismerjük a kö- tö­vetkezményeket. Íme néhány ezek közül: 1945 tavaszán Jalta megszülte ez ENSZ-t, mely­nek fő célja volt a Népszövetség (1920) hibáinak ki­javítása, így első lépés volt az ENSZ székhelyének át­ültetése New Yorkba, nehogy Amerika kongresszusa másodszor is megtorpedózza a nagy projektet. Előbb Roosevelt, utána Truman kötelezte el magát, hogy Washington kooperálni fog az idők végéig. Ke­vesen merték kimondani a nagy lelkesedés közepet­te, hogy az ENSZ-re két út várt: új testületként önál­ló politikai hatalommá válik, egy világállam jól-rosz­­szul megrajzolt váza lesz, vagy pedig egy eszköz vala­melyik nagyhatalom kezében és érdekei szerint. Tertium non datur, vagyis az, hogy az ENSZ struktú­rája egyenlővé tegye a kis országokat az erősebbek­kel. Jelenleg, ötvennyolc év után még mindig nem tudjuk, melyik járható a két út közül. Arról azonban meg lehetünk győződve, hogy a nagyhatalmi politika azo­nos marad a történelem fo­lyamán, és arról is, hogy ve­szélyes vakság egy harmadik út érvényességében hinni, amely az utópia felé visz. Észleljük mostanság, hogy az ENSZ-szerű építmények (lásd Bábel tornya és a Nép­­szövetség) aligha életképesek, hiszen abban a pillanatban, hogy a világdemokrácia álma szembe találja magát egy léte­ző impériummal, ennek instrumentuma lesz, meg­oszlik a miriádnyi lokális és marginális érdekek kö­zött, hízeleg az erősebbnek anélkül, hogy a nagy játsz­mába lényegileg beleszólást nyerhetne. Az eredmény: időpazarlás és illúziókeltés. Mondjuk ki Talleyrand­­nál, hogy propagandáról van szó, örökké változó stí­lusban, mágikus formulák szerint. Nem tagadhatjuk, továbbra is az önzési politika terén járunk, a kezdeti idealizmus cirkusszá torzul. Ezek a meggondolások felvetik a nagyhatalmi sze­repet. Évekkel ezelőtt Coudenhove-Kalergi gróf (azt hiszem, finn-japán származású, de lojális európai) egy New York-i beszédében buzdította a jelenlévőket az egyesült Európa megalapítására és a nyugati eszmé kezést és a fegyverszünetet, és mondja ki (sokszor szó szerint) Vergilius versét, amelyben a költő inti Rómát (imperium), hogy fegyverezze le (debellare) a gőgösen szembeszállót (suberbos), Róma szabná meg a határokat, a szövetségkötéseket és azok fel­bontását stb. Mindebből Európára nézve az követke­zik, hogy az öreg kontinens aligha képes kivonni ma­gát a történések láncolatából. Tapasztaljuk, mennyi­re problematikus az európai közösség kialakítása. A történelem megvilágításában kérdéses egy Párizs-Ber­lin tengely létrehozatala, és még inkább, ha a ten­gelyt meghosszabbítjuk Moszkva irányába. Nem be­szélve arról, hogy a kialakuló fogyasztói-liberális tár­sadalmak Európa-szerte létükkel is inkább a már meglévő Washington-London tengely mellett vok­solnának. Európának nincs olyan magva, amely kö­rül a kisebb államok gyülekezhetnének, mint ez az előbbi korokban létezett. Ennek az is oka, hogy Európa államai lemondot­tak szigorúan meghúzott intézményes és kulturális profiljukról egy kialakulatlan „közösség” javára. Egy olyan helyzet állt elő, amelyben - íme egy paradoxon a többi között - Amerika, rossz tapasztalataira hivatkozva, csu­pán marginálisan érdekelt az ENSZ épségében és fennmaradá­sában. Ez a wilsoni állapot vissza­állítása. Európa lesz az, amely az ENSZ-be veti reményét és a Wa­shingtonnal való szembenállás le­hetőségeit. Kérdés azonban, vajon az ENSZ tagállamai nem Amerika felé húzódnak-e a jövőben. Akármennyire hivatkozunk az európai múltra és kultúrára, a „közösséget” nem ez a hivatko­zás cementezné össze, hanem a „hic et nunc” érde­kek és divatos vonzódások. A mai protestáló fiatalok a fővárosok utcáin felnőnek, bekerítve a realitások által. Ezek a realitások New York és Los Angeles mint konkrét jövő felé mutatnak. Jelzések érkeznek Washingtonból, hogy az amerikai diplomácia azon munkálkodik, hogy szellemileg is megossza a régi kontinenst, és hogy ebben különösen számít Kelet- Közép-Európára mint a kontinens elégedetlen tömb­jére. Akarva, nem akarva, George Bush követi Woodrow Wilsont: mindkettő felosztja Európát (divide et impera). Wilson azáltal, hogy részeikre bontotta a hagyományos birodalmakat (Habsburg, ottomán, bismarcki, Romanov), Bush azzal, hogy Észleljük mostanság, hogy az ENSZ-szerű építmények (lásd Bábel tornya és a Népszövetség) aligha életképesek. Iraki asszony figyeli a távozó ENSZ-ellenőrök gépét a repülőtér ablakából. Eszköz vagy poli­tikai hatalom? fotó: reuters-goran tomasevic erősítésére. Hallgatva a szónokot, kénytelen voltam arra gondolni, hogy mikor a középkori papság meg­hirdette a treuga dei intézményét, ezt a hűbérurak és a lovagok elfogadták, mivel a Vatikán akkor nagyha­talom volt. Nemcsak morális, politikai nagyhatalom is. Idézzük vissza, miről volt szó: „Isten fegyverszü­nete” azt jelentette, hogy békés viszony állt be szerda este és hétfő reggel között. Nem tudni, hány lovag és báró szegte meg a pápa rendelkezését, annyi biztos, hogy a parancsot megelőzően Henrik német-római császár Canossát járt VII. Gergely pápa akkori lakó­helye előtt. Mit jelent a korok ilyetén összehasonlítása? Első­sorban azt, hogy a jelenlegi nagyhatalom, az Egyesült Államok igyekszik a mai körülmények között meg­szerezni a régi - és mindenkori - autoritást. Eszerint Washington határozza és határozná meg a fegyver­két tábort létesített az ENSZ-ben. Mindkét esetben konfliktusok törtek és törnek ki, amelyeket, ez ter­mészetes, Európa régi ideológiai és hegemonikus ambíciói táplálnak. Összegezve: nem látni olyan mágneses vonalat, amelynek mentén Európa kohéziója létrejöhet. Ismét bebizonyosodik, hogy a történelemnek súlya van, és hogy nemigen létezik kerülő út. Moszkva visszavonu­lása űrt hagyott maga után Európában, és ezt az űrt semmilyen európai „hatalom” nem képes betapasz­tani. Marad Amerika, amely (idézek egy vietnami naplójegyzetből) „tapintatlan és naiv, cinikus és kö­vetelődző”. A sok járhatatlan út között a nemzetállamé jelent­hetné az egyensúlyt. Vagy ez is most már egy füstbe ment illúzió? A készülő kereteken belül talán mégis ez marad a rendező elv. Magyar YivM • Magazin EH 2003. március 29., szombat H­ALÁSZ GÉZ­A Az ENSZ és a birodalom EZÜSTKOR Tizenkét pont ■ Csontos János_________________________________________________________________________________ (Az idén márciusban - a magyar politikai folklór részeként - boldog-boldogtalan tizenkét pontot fogalmazott. A magam részéről ezzel az írással szeretném bebiztosítani a Guinness-rekord-döntést.) A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! - fejezte be Petőfi a friss költeményt, majd lekászálódott a Pilvax asztaláról. „Hol van Jókai? Látta valaki?” - hallatszott min­denfelől, s a márciusi ifjak tanácstalanul néztek egymásra. A lelkesítő szózat után dramaturgiailag JS is, itt most a programadásnak kellett volna következnie, de a reszortfelelős nem volt sehol. Lisznyai Kálmán szerint Jókai már korán reggel is javában a forradalmi ifjúság követeléseit fogalmazta, fzüstök előtt már vagy negyven pontnál tartott. Ennyit nem lehet kommunikálni - vélte Vasvári Pál -, mire a végére ér, a nép elfelejti az elejét. Már a Nemzeti dalban is sokallta azt a rengeteg fölösleges ismétlést - de ott legalább le­hetett azzal érvelni, hogy így jobban megragad az üzenet a célcsoportban. Mindenesetre rögvest javasolta Jó­kainak: redukálják a nemzet kívánságait tízre vagy tizenkettőre. A holtidő egyre nyúlt, tartani lehetett tőle: ha nem történik valami, előbb-utóbb elszivárognak néhányan a kávé­házból, ráadásul az eső is eleredt, s ilyen időben csak a legeltökéltebbek, a különlegesen motiváltak hajlandók forra­dalmat csinálni. Szerencsére az utolsó utáni percben betoppant a csapzott Jókai, s elnézést kért a csúszásért. „Meg­próbáltuk a tanulmányt a szakértői bázisommal együtt a lehető legkorszerűbbre hangolni” - indokolta a késedelmet. „Garantálom, hogy most legalább százötvenöt évig nem kell hozzányúlni a normaszöveghez!” - ragyogott az arca, majd a feszült csendben tagoltan olvasni kezdett. „Milyen iniciatívákat fogalmaz meg az európai népek testvéri közösségének szerves és elidegeníthetetlen részét alkotó magyar nemzet a vele egyazon állami keretek között élő nemzetiségekkel, etnikumokkal és más, közelebbről meg nem határozott részidentitásokkal együtt? Realizálódjék a külső, agresszív fenyegetéseket eredményesen elri­asztó, állandó készenléten alapuló egyensúlyi állapot, az egyéni és kollektív szabadságjogokat kibontakoztató össz­társadalmi klíma, továbbá a szociális párbeszéd minden résztvevőjére kiterjedő általános érvényű konszenzus!” Néhány lassúbb felfogású márciusi ifjú itt fészkelődni kezdett, mert elveszítette a fonalat, az izgága Irinyi pedig hanyatt dőlt a székével. Arra azonban senki sem számíthatott, ami ezután következett. „1. Kívánatosnak tartjuk a parlamenti arányoknak megfelelő jelenlét biztosítását a közszolgálati médiumokban, pari­tásos kuruc-labanc kuratóriumok felállítását, valamint a nyilvánosságipar piaci jellegű szabályozását, különös te­kintettel a korábbi időszakban organikusan kifejlődött sajtóviszonyok minél maradéktalanabb konzerválására és a publikációk rendőrhatósági felügyeletének (jutalmazásának és megrovásának) monopol jellegű garantálására. 2. Minél több felelős minisztériumot Budán és Pesten, továbbá lehetőség szerint tárca nélküli miniszteri állások tömkelegét, hogy a klientúra minden körülmények között ki legyen elégítve. 3. Hetenkénti országgyűlést Pesten, amely kéthetente ül össze. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári, kormánypárti és vallási tekintetben, de ez utóbbi adatvédelmi okokból ne derülhessen ki. 5. Nemzeti őrsereg leépítése, fizetett fekete sereg felállítása, szárazföldi és vízi útvonalak biztosítása az átvonuló szövetséges hadak számára. 6. Közös teherviselés oly módon, hogy a közteherviselésbe beépített, lobbialapú adókedvezmények kiváltságait el­fogulatlan kormányzati kompenzációs rendszer ellensúlyozza. 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése — itt senki ne élhessen a béréből úri módon. 8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján - az egyenlőségi igazolásokhoz űrlapot a kormányzatnál lehet igényelni. 9. Független nemzeti bank - a kormány és a munkaadók alá rendelve. 10. A katonaság esküdjék meg az amerikai alkotmányra; magyar katonáinkat csak békefenntartó és humanitárius céllal vigyék külföldre; a külföldiek - függetlenül a hadiszerencse forgandóságától - mindig csak Taszáron állo­másozhassanak. 11. A politikai státusfoglyok minden hét végére szabadon bocsáttassanak, de részesítse őket a bíróság szigorú meg­rovásban, s ígérjék meg, hogy nem hazaárulóznak, köztéren nem hordoznak maguk barkácsolta, felségsértő transzparenseket, és semmi esetre sem képeznek a zavartalan konflisforgalmat veszélyeztető hídakadályt. 12. Unió Európával, Erdély uniója a Regáttal és Havaselvével.” Jókai Mór elégedetten nézett körbe, de azt kellett tapasztalnia, hogy némi zavar tükröződik az arcokon. „Kicsit előreszaladtam volna?” - ráncolta a homlokát a leendő nagy mesemondó. A tizenkét pontból parázs vita keletke­zett - különös tekintettel arra, hogy Landerer és Heckenast ennyi szöveget biztosan nem tud majd egyetlen plakát­oldalra kiszedni, s legalább egy négyoldalas brosúrára kell árajánlatot kérni tőlük, aminek a fedezete pedig eléggé bizonytalan, mert a Márciusi Ifjak Egyesülete az idén is csak igen szerény támogatást kapott az ifjúsági civil szerve­zetek költségvetési alapjából. Azonkívül nem egyeztek az álláspontok több követelés részleteit illetően sem - akadt például, aki azt javasolta, hogy a történelmi léptékű kiegyensúlyozottság érdekében nem volna haszon nélkül való a magyar katonáknak egyúttal az orosz cárra is felesküdni. Egyedül Petőfi morgolódott, hogy előző nap még nem egészen erről volt szó, de letorkolták: figyeljen inkább arra, hogy ne tagadó definíciókat használjon a költeményei­ben - ne azt mondja meg, mik nem leszünk, hanem hogy mik leszünk. Végül abban maradtak, hogy a tizenkét pon­tot ebben a formájában munkadokumentumnak tekintik, s széles körű társadalmi vitára bocsátják. Ezzel a forra­dalmi ifjúsági bizottság összejövetelét elnapolták, s döntést hoztak arról, hogy legközelebb két szekcióban, március 21-én, illetve április 4-én ülnek össze. A jegyzőkönyvet Táncsics Mihály is megkapta a másnapi futárpostával, s a szöveget egyre lankadóbb lelkesedés­sel silabizálta. Azon még csak túltette magát, hogy a kávéházi ifjak liberálisabbak a liberálisoknál, s szociábilisabbak a szocialistáknál, ezért az Európát bejáró kommunista kísértet bízvást visszaköltözhet a gyermekijesztgető rémme­sékbe - azt azonban nehezebben viselte, hogy ha a dolgok így folynak tovább, őneki nem sok babér terem ebben a demokratizálódó, kies hazában. Félő, hogy nemcsak sajtódíjat nem fognak elnevezni róla - de itt fog elrohadni elfe­ledve Budán, a helytartótanács börtönében...

Next