Magyar Nemzet, 2003. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-26 / 97. szám

Szomorú aktualitást ad a csernobili tragédia évfordulójának a paksi üzemzavar s az ezt övező kommunikációs trükksorozat, a bal múltat idéző kisebbítése. „A tizenhét évvel ezelőtti események arra figyelmeztetnek, hogy az atomerőművek esetében egy apró hiba is végzetes lehet!” -fogalmazott Vaszil Durdinec, Ukrajna budapesti nagykövete, aki annak idején a tagköztársaság belügym­in­iszterekén­t a mentési munkálatokat koordináló operatív bizottságot vezette Csernobilban. *­I fH S T I F. R fi k R 0 R_________________________________________________________ " tizenhét évvel ezelőtti tragédia idején csupán egy apró hír jelent meg a szovjet sajtóban, tudatva, hogy tűz ütött ki a csernobili atomerőmű 4. számú reaktorá­ban, a szakemberek azonban elhárították a hibát. I . _ Velem is csak azt közölték, hogy nagy tűz ütött ki a blokkban. Nem sejtettük, hogy a reaktorral is gond van - emlékezik vissza borzongva Vaszil Durdinec, aki néhány ■­­ órán belül már a helyszínen irányította a rendőrök, tűzoltók és az evakuálásban segédkezük munkáját. - Ma is szörnyű visszagondolnom arra az április 26-ra! Sötét éjszaka volt, s fogalmunk sem volt arról, mi történt a reaktorral a robbanás után. - A párt május elsejére készült, és a hír halla­tán megdöbbenés lett úrrá Moszkva lakosságán. Egy kommunizmust építő országot nem érhet ilyen szégyen! - ez volt az első reakció, és a régi beidegződésnek megfelelően igyekeztek elhall­gatni a tragédiát. Mihail Gorbacsov főtitkár csak jó két hét múlva vette személyesen kezébe az ügyet, s az általános nemzetközi felháborodást érezve lényegében beismerte az igazságot.­­ A katasztrófát valóban nagy titkolózás övezte. Az SZKP KB utasítása szerint nem lehetett információt adni a tragédia részleteiről, így az erőmű igazgatója is csak a tűzeset tényéről beszélhetett. A dezinformáció tehát a moszkvai pártközpont utasítása volt. Még mi, a mentéssel foglalkozók sem tudhattuk a teljes igazságot, csak részinformációkat kaptunk, s ez sajnos csökkentette munkánk hatékonyságát. Még a telefont is csak kor­látozottan használhattam - meséli Durdinec. Eközben - mint a KGB irattárából a minap nyilvánosságra került anyagokból kiderül­­ a szolgálat helyi vezetője, Muka altábornagy azt ír­ja jelentésében, hogy „osztálya ura az erőműben és a környéken kialakult helyzetnek”. Mindez a rendszer természetéből fakadt. Jól illik a képbe, hogy a KGB napvilágot látott dokumentumai alapján a biztonsági előírá­sokat már az erőmű 1976-1979 közötti építése alatt sem mindig tartották be. Számos rendellenesség fordult elő a működés során is, így például 1982-ben történt egy baleset, amikor kisebb mennyiségű sugárzó anyag jutott ki a szabadba. Az egyik 1984-es keltezésű irat pedig megállapítja, hogy a „hármas és négyes reaktorok egyike sem működik kielégítően, és a Jugoszláviából küldött alkatrészek egy része silány minőségű”. A május 1-jei felvonulásokat a Szovjetunió minden városában, így Ki­­jevben is demonstratívan megtartották. Ekkor azonban az emberek, ha nem is az ország vezetőitől, de már tudták, hogy nagy baj van. A repülő­terekre vegyvédelmi alakulatok és műszerek érkeztek a Szovjetunió min­den részéből, hosszú konvojok mozogtak a környéken. Rendkívüli álla­pothoz hasonló volt a helyzet. A mentőalakulatok hősiesen dolgoztak, két nap alatt hatvanezer embert evakuáltak Csernobil tíz kilométeres körze­téből. Az viszont megint csak a rendszer lényegéből fakadt, hogy az ott­honukat elhagyók még ekkor sem tudták, hogy örökre el kell menniük.­­ A katasztrófa utáni első órákban minden erőfeszítésünk arra irá­nyult, hogy lokalizáljuk, majd eloltsuk a 4. számú blokkban keletkezett tüzet. Életbe vágóan fontos volt az is, hogy leállítsuk a nukleáris folya­matokat, ha ugyanis a sérült reaktorban lévő 200 tonna fűtőanyag fel­robban, az beláthatatlan következményekkel járt volna. Az emberiség csupán egy lépésre volt attól, hogy a katasztrófa még hatalmasabb mé­reteket öltsön - mondja Vaszil Durdinec. A reaktorban bekövetkezett robbanás során annyi radioaktív anyag szabadult a légkörbe, amennyi közel ötszáz Hirosimára dobott atom­bomba hatásával egyenlő. Ukrajnában 54,6 ezer négyzetkilométernyi, Fehéroroszországban kétszer ennyi, az orosz részen pedig tízezer négy­zetkilométernyi terület lett nukleárisan szennyezett. A katasztrófa óta a sugárzás miatt bekövetkezett halálesetek számát 15 és 30 ezer közöttire teszik. Az évek során százezreket vontak be a robbanás következménye­inek elhárításába. A katasztrófa megelőzésében elévülhetetlen érdeme­ket szereztek az erőműben a tragédia pillanatában dolgozók és a hely­színre érkező tűzoltók. Többségük meghalt vagy örök életére rokkant lett. A ritka kivételek egyike az akkor éppen születésnapját ünneplő Tyeljatnyikov rendőr őrnagy, akit szabadságról rendeltek be azonnal az erőműhöz. A szakértők szerint az elfogyasztott nagyobb mennyiségű al­koholnak köszönheti, hogy meggyógyult, él. A mentésben részt vevők­nek egyébként védőitalként adtak vörösbort és vodkát. - Soha nem felejtem el a mentésben részt vevők emberfeletti erőfe­szítéseit - gondol vissza Vaszil Durdinec, aki két hónapon át koordinál­ta a katasztrófa epicentrumában a kárelhárítás nem mindennapi felada­tait az orvosi ellátástól az étkezés megszervezéséig, a biztonsági előírá­sok betartatásától a kéthetenkénti váltások vezényléséig. Munkája első miniszterelnök-helyettesként vagy a rendkívüli helyzetek minisztere­ként később is folyamatosan kapcsolódott Csernobilhoz. A katasztrófa következményét ugyanis máig érzi az ország. Az Ukraj­nát ért károk értéke meghaladja a 150 milliárd dollárt, az utóhatások fel­számolása elérte az évi költségvetés öt százalékát. A baleset hatásait va­lamilyen formában elszenvedők száma eléri a 3,3 milliót, s a radioaktív sugárzással szennyezett ukrajnai részeken ma is 2,3 millió ember él. Az erőmű harminc kilométeres körzete, az úgynevezett fekete zóna a mai napig zárt területnek számít, bár mintegy ezerötszázan, többnyire idős emberek önkényesen visszaköltöztek régi otthonukba. Hetente egyszer szállítanak számukra kenyeret, vajat és más, létfontosságú cikkeket, ám főképp a saját kis gazdaságukban megtermelt vagy a közeli erdőkből ki­kerülő, sugárszennyezett élelmiszert fogyasztják. Meggyőződésük, hogy az idegen földön, ahová telepítenék őket, sokkal több kárt látnának, mint a sugárszennyezett környezetben. Ennek ellenére jelentős részük a rokonok rábeszélésére talán mégiscsak elhagyja a fekete zónát. Az úgy­nevezett hármas zónából, Zsitomir és Kijev megye egyes északi részeiről is kitelepítették a lakosságot, a négyes zónában viszont - amely tizenkét megye kisebb-nagyobb területét érinti - lehet élni a környezet folyama­tos tisztítása mellett. Ijesztő adat az is, hogy Ukrajnában 4,4 millió hek­tár erdő szennyezett, s a fekete zónában még mindig egymillió köbmé­ternyi radioaktív hulladék található. (A minap Kijeviben tüntettek azok, akik úgy érzik, hogy a kormány nem figyel eléggé rájuk, a katasztrófa kárvallottjaira.)­­ A múlt század legnagyobb technogén katasztrófájának hatásaival ma is együtt kell élnünk, bár az ukrán állam legfontosabb feladatai közé sorolja a károk minimalizálását - mondja Vaszil Durdinec, példaként említve a Csernobil építési programot, amely lehetővé tette az erősen szennyezett övezet lakosságának áttelepítését, új otthonok, munkahe­lyek létesítését, a megfelelő szociális ellátás biztosítását. A probléma megoldását csak az erőmű bezárása jelenthette, ami 2000. december 15-én történt meg. Ukrajna azonban ezt a lépést csak a nemzetközi szervezetek és a G7-ek segítségével tudta megtenni. Cserno­bil reaktorai leálltak, de tovább sorakoznak a megoldatlan kérdések. Az erőmű kiesésével ingataggá vált az ország ellátása elektromos energiá­val. Csernobil kiváltását a Rivne-2 és a Hmelnicki-4 atomreaktorok fel­építése jelenti. De biztosítani kell a Csernobiltól hatvan kilométerre fek­vő Szlavuticsba kitelepített s most végleg munka nélkül maradt ötezer dolgozó átképzését is. A legsürgetőbb feladat azonban a négyes reaktor­blokk fölé emelt szarkofág biztonságos létesítménnyé változtatását célzó projekt, az úgynevezett SIP-program megvalósítása. A mostani tetőzet beomolhat, tehát minél előbb új burkolatot kell építeni fölé. Ennek költ­ségeit 768 millió dollárra becsülik. Az összeget 26 ország és az Európai Unió már össze is gyűjtötte, így rövidesen megkezdődhetnek az építési munkák, amelyeknek befejezési határideje 2007.­­ Megértheti, hogy életem legnagyobb fájdalma a csernobili kataszt­rófa - sóhajt Vaszil Durdinec. - Rengeteg ember életét törte ketté vagy változtatta meg alapvetően a baleset. Még szerencsésnek mondhatják magukat, akik csak szociálisan, pszichésen sérültek, az érintettek 80-85 százaléka ugyanis megbetegedett. Olyan figyelmeztető tragédia ez, ame­lyet soha nem szabad elfelejteni! Elkerülhetetlen a csernobili szarkofág megerősítése Fekete zóna Ezerötszázan önkényesen visszaköltöztek a tiltott zónában lévő régi otthonukba. Már 1982-ben is történt egy baleset Nem történt semmi... Az 1986. április 26-án Csernobilban bekövetkezett nukleáris katasztró­fáról a magyar sajtóban először május elsején jelentek meg hírek. Az ak­kori Magyar Nemzet harmadik oldalán a Polgári Védelem Országos Pa­rancsnokságának intézkedéseiről adnak hírt, mely szerint a szakembe­rek „megállapították: a legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő”. Néhány nappal később újra olvashattunk a balesetről: „A szerencsét­lenség megtörtént. De eltúlozni annak mértékét - mint azt egyes nyuga­ti információs ügynökségek teszik különböző híreszteléseket terjesztve - aligha helyénvaló.” A lap ezután rendszeresen beszámolt a Szovjetunióból érkező meg­nyugtató hírekről, ám a magyarországi hatásokról csak több mint két héttel a katasztrófa bekövetkezte után esik szó: május tizedikén megje­lenik, hogy „az éjszakai esőzést követően hazánk légterében tovább csökkent a levegő radioaktív tartalma”. Május tizenkettedikén beszámolnak arról, hogy a Magyar Rádió 168 óra című műsorának nyilatkozott Sztanyik B. László, az Orszá­gos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet főigazgató­ja. A cikk így végződik: „valószínűleg hosszú távon, tíz vagy húsz év múlva sem lesz ennek (a csernobili balesetnek - A szerk.) érezhető, káros hatása”. Ugyanebben a lapszámban Czeizel Endre orvos nyi­latkozik arról, hogy a mért sugárzásnak nincs káros hatása a terhes­ségre. Május, tizenharmadikán a magyar olvasók megtudhatták, hogy az MSZMP KB titkára, Szűrös Mátyás Moszkvába utazott, másnap pedig már arról értesülhetett a közvélemény, hogy „valamennyi mezőgazdasá­gi és élelmiszer-ipari termék biztonságosan fogyasztható”. Magyartelket - Magazin , 2003. április 26., szombat

Next