Magyar Nemzet, 2003. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-02 / 101. szám

O Magar N­emzei Látó­ Tér 2003. május 2., péntek Szerkeszti: Szényi Gábor W Mf.d­f.i­ Dávid____________________________ M­eglehetősen szélsőséges indulatokat kavart a kőszegi Horthy katonái­­ Szálasi nyilasai című kiállítás. Ön is osztja azokat a baloldali értelmiségi vélekedése­ket, hogy itt a nyilas nemzetvezető nagy­szabású megdicsőítése történt volna? - kérdeztük Stark Tamástól. - Nem gondolom, hogy Kőszegen holmi nyilas szentélyt hoztak volna létre, vagy hogy Szálasit megpróbálták volna beemelni a magyar szentek sorába. Azt viszont gon­dolom, hogy a kiállítás meglehetősen egyol­dalú és tendenciózus. Ez a megállapításom vonatkozik a Horthy katonáit bemutató részre, nem csupán a Szálasi működését tár­gyaló teremre. A fő gondom ugyanis az, hogy ha olyasvalaki nézi meg ezt a tárlatot, akinek nincsenek háttérismeretei, igen hiá­nyos, egyoldalú képet kap a korszakról, és téves következtetésekre juthat. - A sajtóban inkább a Szálasi-rész kapott tág teret, a Horthy-korszakot bemutató ter­mekre kevesebb nyilat lődöztek. Milyen ten­denciákra gondol? - A Horthy katonái című kiállításrészlet­tel az a fő gondom, hogy a háborút alig mu­tatják. Felvonultatják az egyenruhákat, rangjelzéseket, dísztárgyakat, de a második magyar hadsereg tragédiája még utalás szintjén sincs megemlítve. Arról sem esik szó, hogy munkaszolgálatosok is voltak a fronton. Ők valóban nem voltak katonák, ám a hadsereg tagjai voltak, bár elöljáróik úgy bántak velük, mint hadifoglyokkal. - Erre az lehet az ellenvetés, hogy három­négy kis terem állt csak a múzeum rendelke­zésére, tehát sok minden kényszerűen ma­radhatott ki. Mégsem lehet számon kérni egy kis kiállításon az egész korszak bemutatását. - Ez igaz, de azért látványos lehetett vol­na a csillogó egyenruhák mellett egy kopott civil ruhát viselő munkaszolgálatos bemuta­tása is. Mást mondok: elfért volna egy felirat is, amelyen szerepeltek volna az adatok, hány katonát és munkaszolgálatost vezé­nyeltek az orosz frontra, hányan haltak hősi halált, s hányan estek hadifogságba, soha nem jutva vissza a szülőföldjükre.­­ És ha a Horthy-korszak idealiszti­kusabb bemutatását az is indukálhatta, hogy a Kádár-rendszerben irreálisan feketére fes­tették és a Szálasi-diktatúrával egybemosták? így talán a mérleg nyelvét akarták helyrebil­lenteni a kiállítás rendezői.­­ A Horthy-korszakot és Szálasi uralmát valójában a kiállítás rendezői is összemos­ták, azon az alapon, hogy mindkét rendszer a bolsevizmus ellen harcolt. Egyetértek az­zal, hogy a Horthy-rendszer és a Szálasi­­rezsim közt éles határvonalat kell húzni. Horthy alatt 1938-ig Magyarország jogállam E­gyetért-e azokkal, akik attól tartanak, hogy a kőszegi Szálasi-bunker feltárá­sával akár nyilas kegyhely is kialakulhat? - Ennek nem hogy nincs valószínűsége, de fényt vet az ilyen gondolatokat felvetők színvonalára is - válaszolt Keresztes Lajos. - Hosszan lehetne sorolni a példákat, a Sigfried-vonaltól kezdve a Maginot-vonal feltárt részéig, hogy a Berlin melletti Hitler által épített bunkereket ne is említsük. Mindegyik látogatható a turisták által, ám egyetlen normális ember sem gondolja, hogy vonzó kegyhelyként funkcionálnának. - Egyes baloldali gondolkodók mégis azt mondják, hogy a kőszegi kiállítás rokonszen­vesnek állította be a nemzetvezetőt, s pozitív képet sugárzott a volt vezérkari tisztről. - Erre csak azt tudom mondani, hogy számtalan kiállítás, munka foglalkozik pél­dául Adolf Hitler magánéletével, Hitler és a nők, vagy Hitler és a gyermekek témájával. Ettől függetlenül mégsem gondolja senki, hogy a nácizmus mellett kampányolnának. Annak a bemutatása, hogy egy diktátor mi­ként élt, semmiképpen sem jelenti a gyűlölt történelmi személyiség propagandáját. Sőt, paradox módon éppen emberi mivoltuk fel­villantásával lehet elejét venni a velük kap­csolatos pozitív hiedelmeknek. Az azonban kétségtelen tény, hogy ha a kiállításon sze­replő idézetek nem korrektek, illetve félrevezetőek, a hibákat természetesen orvo­solni kell. - Tehát egyetért azokkal, akik szerint nem jelenthetett veszélyt egy kis vidéki múze­umnak a Horthy-korszakot és a Szálasi rém­uralmat bemutató tárlata? - Akik ilyet állítanak, nem is értik iga­zán, hogyan működik a valódi neonáci pro­paganda. A revizionisták, vagyis a történet­volt, és ez a jogállamiság korlátozott mérték­ben bár, de egészen 1944. március 19-ig, te­hát a német megszállásig fennállt. Szálasi Hitler utolsó magyarországi tartaléka volt, mint Norvégiában Quisling vagy Romániá­ban a vasgárdista Horia Sima, aki azonban már csak Bécsben tudott emigráns kor­mányt alakítani 1944 augusztusában. Jel­lemző, hogy ezt a különbségtételt a mostani felforrósodott vitában is megtették olyan hozzászólók, akiket nemigen lehet jobbol­dali elhajlással gyanúsítani. A kiállításon ta­pasztalt történelmi csúsztatás és elhallgatás nem szolgálja a históriai hűséget. - Ha viszont minden, a XX. századi törté­nelmet taglaló tárlat ilyen indulatokat vált ki, senkinek sem lesz mersze hasonló vállal­kozásba fogni. - A magyar társadalom, és különösen az értelmiség szomorú állapotára, végzetes megosztottságára utal, hogy a rendszervál­tás óta szinte nincs olyan jelenkori történe­tet bemutató tervezett vagy megvalósított kiállítás, amelyet ne kísérne felhördülés, botrány, egyoldalú elutasítás. Baloldalról és jobbról indulatos bírálatok érték a Nemzeti Múzeumban a kilencvenes évek közepén mi múlt felülvizsgálói sohasem tagadják, hogy a háborús bűnösök, minden ép érzékű ember által gyűlölt személyiségek követtek el bűnöket. A neofasiszták úgy dolgoznak, hogy rámutatnak a leegyszerűsítő, túlzottan szájbarágósan, egyoldalúan didaktikus be­állítások hiányosságaira. Egyes történészek joggal hiányolják az emberiség elleni bűnök részletesebb bemutatását. Ezek az elítélendő cselekedetek nem képezték az akkori társa­dalom érdeklődésének középpontját. S kér­déses, hogy egyáltalán mit tehetett egy olyan ország, amelyet 1920-as feldarabolásával nagyhatalmi akaratok játékszerévé, önmaga megvédésére képtelenné tettek. - Vagyis ön attól tart, hogy szándékuk el­lenére azok kelthetnek szimpátiát a történe­lem sötét oldalai iránt, akik éppen a félelmet gerjesztő eszmék feléledésétől tartanak? - Valóban örök vita, hogy miként mutat­ható be a leghitelesebben egy korszak, ám ha mindig csak a szűrt információk jutnak a társadalomhoz, akkor tényleg hajlamosak lesznek egyes történelmileg kevéssé kimű­velt rétegek az ilyen szimpátiákra. Csakhogy nálunk - és ezt a rendszerváltás óta eltelt időszak bizonyítja - igen nagy az ellenálló képesség a történelem legmélyebb lomtárá­ba való ideológiák iránt. Nyugat-Európával megnyílt, a Horthy-korszakot bemutató tár­latot. Sokan be is akarták záratni. 1999 nya­rán Orbán Viktor miniszterelnök indítvá­nyozta az auschwitzi emlékhely magyar pa­vilonjának felújítását, de a tervet meghiúsí­totta a kiállítás egyik közkézre kerülő forga­tókönyv-tervezete ellen indított médiakam­pány. 2001-ben egy másik történész-muze­ológus csapat teljesen új forgatókönyvet ké­szített, de a megvalósítás akkor is elmaradt. 1998 óta készül, szerveződik a budapesti holokausztmúzeum, de a 2002-ben felállt ellentétben Magyarországon valójában nem voltak antiszemita, rasszista megmozdulá­sok, s ez kétségtelenül a társadalom egészsé­ges védekezőképességét bizonyítja. - Pedig elég hosszú az a lista, amit a kiál­lítás bírálói összeállítottak a tárlatról hiány­zó történelmi momentumokról. - Nem hiszem, hogy egy három-négy termes kis kiállításon számon lehet kérni egy olyan korszak teljes körű prezentációját, amelyre csak egy nagy múzeum lehet képes. Hangsúlyozom: a német példák is bizonyít­ják, mennyire veszélyes, ha az embereket ál­landóan belső önvizsgálatra és bűntudatból­kuratórium tagjai közötti személyes és szak­mai ellentétek, valamint egyéb okok miatt kérdéses a kiállítás 2004 tavaszára tervezett megnyitása. A 2002 februárjában megnyílt Terror Háza Múzeum azóta is ostrom alatt áll. Aggasztó, hogy tervezett, készülő és megvalósított kiállítások kapcsán higgadt szakmai vita helyett - nemegyszer szemé­lyeskedő - szenvedélyes kampányok szer­veződnek, amelyekben a publicisták - és olykor történészek is - igen könnyen oszto­gatják a megbélyegző vádakat.­­ Egyes körök viszont ezeket a hangulat­­keltéseket inkább tisztázó, feltáró, a társadal­mat felvilágosító missziónak tartják.­­ Az én véleményem az, hogy ezek a ger­jesztett ügyek, botrányok nem járulnak hoz­zá ahhoz, hogy olyan polgárok nőjenek fel, akik felelősen tudnak gondolkodni a múlt­ról és felelősen tudnak dönteni a jelen dolga­iról. A helyzet azért nem olyan rossz, hiszen a mostani közegben is nyitva állnak fontos kiállítások, a Terror Háza Múzeum sem zárt be és a holokausztmúzeum is el fog készül­ni. Vannak tudományos műhelyek is, ahol higgadt, aktuálpolitikától független elemző munka folyik. Azért annyiban igazságosnak résre késztetik. Főként, ha olyan személyek­ről van szó, akik még nem is élhették meg a vészkorszakot. Németországban éppen az állandóan napirenden tartott össztársadal­mi bűntudat azt váltotta ki, hogy a lakosság többsége már eltompult, hallani sem akar a rémtettekről, s azonnal csatornát vált, ha a televízióban e témával foglalkoznak. - Tehát ön szerint Szálasi arcmásának vagy bunkerének megpillantásától még nem kell féltenünk a társadalom egészséges törté­nelmi érzékét? - Ha már a Szálasi-bunkert ismét emlí­tette, éppen annak felépítéséből látszik, hogy miközben Szálasi antibolsevista, a ka­tonai erényeket dicsőítő politikát hirdetett, egészen más elvek szerint élt. Puritán elveit is megtagadva létezett, saját testi épségét mindennek fölébe helyezte, így a bunker akár jelképe is lehet egész tevékenységének. - Mégis mi lehet az oka, hogy szinte nem is lehet úgy közelmúltbeli történelmet taglaló kiállítást rendezni, hogy ne kerüljenek a ren­dezők támadások kereszttüzébe? - Sajnos a mai Magyarországon a máso­dik világháború nem történelem, hanem so­kaknak egyben legitimációs hivatkozási alap is. A magyarországi baloldalnak, a kommu­nista pártnak az volt a fő gondja, hogy mind­kell lennünk, hogy csupán tizenhárom év telt­­el a rendszerváltozás óta. Gondoljunk bele, Németországban csak huszonöt évvel a második világháború után kerülhetett sor arra a nagy történészi vitára, amely a náciz­mussal foglalkozott. - Ezt a tisztázó vitát hiányolja a kiállítás Szálasiról szóló termével kapcsolatban is? - A hasonló történészvitára nálunk még várni kell. Ez persze nem menti a kiállítás hibáit. A rendezők munkája nyomán Szálasi egy beosztottjait szerető, becsületes, kiváló emberként jelenik meg a kiállítási kísérő­szövegekben. A nyilas mozgalmat úgy festi le, mint amely nem volt nemzetiszocialista, nem volt fasiszta, nem hirdetett fajelméletet, csupán a bolsevizmus ellen harcolt, és nem szerette a nagytőkét. Legalábbis az egyik tár­ló kísérőszövegében ez szerepel. Ez a kép tel­jesen hamis, félrevezető és még áthallásos is.­­ A kísérőszövegeket ki lehet cserélni. Az érem másik oldala pedig az, hogy a nyilasok által megölt Kiss János altábornagy gyilko­sait nyilas pribékekként jellemzi egy másik kísérőszöveg. Szerepelnek a tárlóban a Szálasiról írt Kádár-rendszerbeli könyvek is, s egy egész fotósorozatot szenteltek a kőszegi zsidóság ellen elkövetett rémtetteknek is.­­ Erre viszont más ellenpéldákat is lehet említeni. Stomm Marcelltől és Kádár Gyulá­tól, a magas rangú horthysta katonai veze­tőktől olyan idézeteket szerepeltetnek, ame­lyekben csak a Szálasira nézve hízelgő mo­mentumokat domborítják ki, az idézetek súlyosan elítélő részeit viszont egész egysze­rűen elhagyják. A zsidósággal szemben el­követett rémtettekre valóban történik uta­lás, de a kísérőszöveg hiányzik, és nem biz­tos, hogy a készületlen látogató összekötötte Szálasival és a nyilas rendszerrel. Különös a­z is, hogy magyarázó szöveg nélkül vannak ki­téve a német megszállás utáni deportálás fő felelősei, Sztójay Döme miniszterelnök, Jaross Andor belügyminiszter és Endre Lász­ló belügyi államtitkár arcképei. - A bezárás lenne a megoldás? Nem fa­ragna ez az intézkedés mártírt egy német fegyverekkel hatalomra juttatott figurából? - Természetesen nem lehet a bezárás a megoldás egy demokráciában. Ha megvál­toztatnánk vagy kiegészítenénk a kiállítás egyes szövegrészeit, igen tisztességes tárla­tot láthatna a nagyközönség, és a benne ki­alakuló kép is világos lenne. Úgy tudom, hogy hasonlóan foglalt állást a véleménye­zésre szintén felkért muzeológus kolléga is, aki látogatóbarát kiállításként jellemezte a tárlatot. Meg kell érteni a magyar zsidóság vezetőinek aggodalmait, hisz a bemutatott korszak legtöbbet szenvedett áldozatai a zsi­dók voltak. De a történésznek az a feladata, hogy a múltunkkal indulatok nélkül, hig­gadtan nézzen szembe, össze 300 fős tagságot tudott felmutatni, így aztán 1945 után külön ideológiát kellett gyártaniuk saját sikertelenségük kompenzá­lására, annak bizonyítására, miért nem tud­tak a térség kommunista pártjaihoz hasonló­an sikeressé válni. Nyilvánvalóan megoldás­ként kínálkozott a Horthy-korszak és általá­ban a történelmi jobboldal démonizálása, amibe belemosódott a Szálasi-rémuralom is. Ezt a Rákosi-rendszer alatt mesterségesen kifejlesztett „bűnös nemzet” képet nyögjük ma is, sokszor úgy, hogy a történelmi torzké­pek kovácsolói maguk sincsenek tisztában ennek az imázsnak a históriai gyökereivel. - A mostani kritikák mintha cizelláltab­­ban közelítenének a Horthy-érához. - Való igaz, ez meglepő, egyben örömte­li elem. György Péter esztéta egyik legfőbb vádja például az, hogy a kőszegi tárlat nem húz éles határvonalat a zsidótörvények né­met nyomásra történő bevezetéséig tartó jogállami Horthy-korszak és a Szálasi­­diktatúra között. Ez és a hasonló nyilatkoza­tok, írások valóban sejtetik, hogy a törté­nésztársadalom már nem közvetít olyan egysíkú képet történelmünk e vitatott idő­szakáról, mint nem is olyan régen. A baj az, hogy ha ezt a kiállítást nem átalakítják, ha­nem ellehetetlenítik. Ez veszélyes tendenciát jelez. Lehet párbeszéd helyett megbélye­gezni egy tárlatot, ám tudni kell: ilyen ala­pon kiállítások tucatjaira lehetne lakatot tenni. A kőszegivel kapcsolatban az igazi problémát az jelenti, hogy politikusok - pél­dául a kulturális miniszter - a kiállítást an­nak megtekintése, ismerete nélkül ítélik el. A szólásszabadságot veszélyeztető kísérlet történik, hogy meghatározzák egyesek, mi­ként szabad bemutatni egy adott történelmi korszakot. Átalakítás vagy ellehetetlenítés? Kiegészítésekkel a történelmi megismerést segíthette volna a kőszegi kiállítás A kőszegi Jurisics Múzeumban rendezett Horthy katonái­­ Szálasi nyilasai című kiállítás kapcsán felforrósodtak az indulatok, s a tilta­kozások, fenyegetések odáig vezettek, hogy ideiglenesen bezárták a tárlatot. A lapunknak nyilatkozó Stark Tamás, az MTA Történettu­dományi Intézetének kutatója - akit a kultusztárca kért fel vélemé­nyezésre -, valamint Keresztes Lajos történész egyetértettek abban, hogy a tárlat változtatásokkal továbbra is látogatható lenne. Jogál­lamban aggodalmakat kelthet, ha egy kiállítást be lehet záratni külső nyomásra. A közelmúlt megismerését nem az indulatok felszítása, ha­nem a higgadt viták és a tényszerű bemutatás szolgálja.­ ­ h latoter@magyarnemzet.hu

Next