Magyar Nemzet, 2003. május (66. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-29 / 124. szám
Magyar lemez • Látó-Tér 2003. május 29., csütörtök Szerkeszti: Szényi Gábor g Haraszti Gyut.a-Huth Gf.rgf.í.y___________________ A Pakson dolgozó szakemberek nagy része szerint több mint tíz évvel ezelőtti eseményekre vezethetők vissza a paksi atomerőműben kialakult üzemzavar gyökerei. 1989- ben a finn atomerőmű üzemeltetői jelezték a paksi létesítmény vezetésének, hogy a hasonló konstrukciójú és működési elvű atomerőművükben súlyos problémákat tapasztaltak a gőzfejlesztők tápvízkollektorainál. Felhívták a figyelmet arra, hogy ezek az alkatrészek kilyukadhatnak, jókora hősokkot okozva az úgynevezett primer köri forróvezeték-rendszerben, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Koltai Tamás Tolna megyei fideszes országgyűlési képviselő, aki állandó kapcsolatban van az erőmű régi szakértőivel, úgy tudja, hogy a finnek és az erőmű orosz gyártói már 1992-1993-ban javasolták a gőzfejlesztők tápvízkollektorainak cseréjét, és az akkori rendszertechnikai főosztályvezető be is tervezte ezt a munkafolyamatot, megkezdve az előkészítést, az orosz féllel pedig szerződést kötöttek a kollektorok legyártására. 1994-ben azonban hatalomra jutott a magát szakértői kormánynak nevező szocialista-szabad demokrata koalíció. A Horn-kabinet már az év végén a saját emberét, Szabó József jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőt ültette az erőmű vezérigazgatói székébe. Az igazgató azonnal befagyasztotta a kollektorcsere-programot, arra hivatkozva, hogy a karbantartás miatt négy-öt nappal növekedne a reaktor leállási ideje, és az erőmű nem képes elviselni a több tízmilliós bevételkiesést. A Szabó-féle vezetés viszont már más, nagyobb tervekben gondolkodott. Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a már említett kollektorcseréket 2000-ig fokozatosan el kellett volna végezni, hogy az alkatrészek ki ne lyukadjanak, a vezetők egy másik nagyberuházás mellett döntöttek, évekre elhalasztva a biztonsági szempontból égető feladatokat. Ekkor tette meg Szabó József és a rendszerváltás előtt igazgató Pónya József „nagy dobását”, az úgynevezett kondenzátorcsere-üzletet. Az előző ciklus felügyelőbizottsága hiába állapította meg, hogy ez a felújítás elhalasztható, a vezetés mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a kondenzátorok kiváltására költsék a forrásokat. Mint arról már korábban beszámoltunk, a paksi atomerőmű szekunder (a nukleáris berendezésekkel nem érintkező) körénél vízhűtési funkciót ellátó hatalmas csőrendszerek, azaz kondenzátorok cseréjét a francia Alstom multinacionális vállalat, illetve annak leánycége, a Delas Ltd. végezhette el, pedig az erőmű gépészeti igazgatósága a kondenzátorajánlatokat értékelő jelentésében leszögezte, hogy az ajánlattételkor az Alstom e téren nem rendelkezett gyártási tapasztalatokkal, s pályázatuk bizonyos pontokon ellentétes volt a kiírással. Az atomerőmű műszaki igazgatóságának 2001. június 26-i tájékoztatójából az is kitűnik, hogy a nyolc kondenzátor cseréje a tervezett 4,9 milliárd forint helyett 7,6 milliárdba került, így megdőlt az Alstom-Delas ajánlata mellett szóló egyetlen korábbi érv is, miszerint a cég fizetési feltételei voltak a legkedvezőbbek. Az Alstom Pakson egy rögtönzött összeszerelő üzemet hozott létre, ahol zömében az alvállalkozóként közreműködő Neutron Kft. emberei dolgoztak. Ráadásul ez a cég az atomerőmű atyjának tekintett Pónya József érdekeltségébe tartozott, aki ez idő tájt - összeférhetetlen módon - Szabó József vezérigazgató tanácsadójaként is tevékenykedett. Az Alstom-Neutron-féle munkáról már a Paksi Atomerőmű Rt. felügyelőbizottságának 1999-es vizsgálati jelentése is igen becsmérlően írt, leszögezve, hogy a cég részéről nem állt rendelkezésre megfelelő szakembergárda. Még súlyosabban fogalmaz a gépészeti igazgatóság 1997. évről szóló beszámolója, amely az addig elkészült munkákról kijelenti, hogy a franciák szerelési és gyártási dokumentációi „igen alacsony színvonalúak voltak”, ami „helyszíni improvizálást” követelt meg az alvállalkozóktól. Szabó József egy 1996-os igazgatósági ülésen tett kijelentésével szemben, miszerint a Delas végzi a világon a kondenzátorcserék hatvan százalékát, azt írták: „A munkavégzés során kiderült, hogy a Delas a korábbi időben sem gyártást, sem helyszíni szerelést önállóan nem végzett, a paksi projekt így részéről kísérletnek volt tekinthető.” Az alvállalkozók tapasztalatlansága pedig „igen nagy, előre nem ismert kockázatot jelentett a feladat végrehajtásában”. Az eset kísértetiesen hasonlít a Framatome ANP mostani megbízására, amely során egy újfajta tisztítórendszert alkalmaztak, a világon először a Pakson. Szabó kondenzátorlobbiját támogatta a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Villamos Művek Rt. is, amelynek igazgatóságában ugyancsak helyet foglalhatott Pónya József, aki magas rangú MSZMP-vezetőként a kezdetektől 15 éven át, 1991-ig ülhetett az atomerőmű vezérigazgatói bőrfotelében. Pónya sertepertélése az erőmű körül azonban csak az egyik oka lehetett annak, hogy a választás az eredeti ajánlatát 2,7 milliárd forinttal megfejelő francia Alstomra esett, mert forrásaink egybehangzó állítása szerint a Medgyessy-féle „francia kapcsolat” térnyerése is döntő szerepet játszott. Ismert: Pónya 1991-ben negyedévenként 1,5 millió forintos áron írt alá tanácsadói szerződést Medgyessy Péter kormányfővel, aki akkor a francia Magyar Paribas Rt. vezetője volt. Pónya József később maga is elismerte, hogy Medgyessyék kézzelfogható munkát nem végeztek a pénzért, hiszen a „pénzügyi tanácsokat” ő maga személyesen és szóban hallgatta meg. A francia bankóriás hazai kiscégét Medgyessy az MSZP-SZDSZ kormány megalakulása után otthagyta, és Horn Gyula tanácsadó testületének élére szegődött. Ez idő tájt döntöttek a kormányzati szinten is jelentős kiadásnak számító kondenzátorberuházásról. Azt is megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter, a kormányfő stratégiai főtanácsadója nevével fémjelezhető Altus-birodalom egy tagja még az 1998-as választási kampány előestéjén elnyert egy nyolcvanmillió forintos megbízást „szemléletformálásra” a paksi atomerőműtől, Szabó József vezérigazgató aláírásával. Egy vizsgálati jelentés erről is megállapította, hogy a munkavégzés megtörténte kétséges. A Medgyessy Péter képviselte Paribas bankóriás nemzetközi színtéren ugyanakkor visszatérő finanszírozója a kondenzátorberuházást elnyerő Alstomnak. Miközben Szabó József szocialista politikusnak - korábbi vezérigazgatónak - és a francia lobbinak köszönhetően az atomerőmű közel tízmilliárd forintot költött a prognózisok szerint még 2010-ig ráérő kondenzátorcserékre, a gőzfejlesztők kollektorainak annál sokkal fontosabb cseréjére nem maradt idő és pénz. Az átmeneti kezelésként a primer köri lerakódások meggátolására alkalmazott dömpingszerű vegyszeres tisztítás, azaz dekontaminálás ugyanakkor azt eredményezte, hogy szinte az összes kazettát elszennyezték az egyes, kettes és hármas blokkban. A 2002-től végül beindult tömeges kollektorcserék miatt ugyanakkor előállt szinte valamennyi kazetta tisztításának igénye, mert a szennyeződések okán csak csökkentett üzemmódban lehetett üzemeltetni a reaktorok nagy részét. Ekkor rendelték meg a Framatome ANP nevű francia cégtől a harminckazettás eljárást, de ezt már nem egyeztették az orosz gyártókkal. Értesüléseink szerint a feszített tempónak köszönhetően döntött úgy a biztonsági igazgatóság, hogy a hatóságot is elkerüli, és csak ABOS HI-as kategóriába sorolták a berendezést, amelyhez csupán elvi hozzájárulás kell az OAH részéről. Az eredmény ismert. Elfogadtak és alkalmaztak egy olyan berendezést, amelynek Aszódi Attila miniszteri biztos szerint is kétséges volt az alkalmazhaósága. A kötegeket úgy helyezték el a tisztítótartályban, hogy azok perforációin keresztül a hűtőfolyadék S2 egy része szinte a beérkezés előtt kiáramlott a rendszerből, így nem volt képes hűteni a kazettákat, amelyeket ráadásul órákra magukra hagytak egy szivattyúval, mert a reaktorban lévő daru éppen más munkát végzett. A kötegek felforrósodtak a berendezésben, és súlyos üzemzavart okoztak, amikor a tartályfedél leemelése után hősokkot kaptak, és összetörtek a beáramló víztől. A berendezés üzemeltetői nem vették észre a hibát, többek között azért, mert a tartályt úgy engedélyezték, hogy nem voltak megfelelő mérőműszerek. A szakemberek a mai napig nem tudják, hogy a radioaktív anyagok valójában hogyan helyezkednek el a tisztítóedényben, mert abban nincs beépített kamera sem. A tartályból kiáramló radioaktív gázok szűrés nélkül kerültek ki a légtérbe a kettes blokk kéményén, mert az erőmű egyetlen kürtőjén sem működik szűrőberendezés, megsértve ezzel egy magyar kormányrendeletet, az atomtörvényt és az atomerőművekre vonatkozó nemzetközi szabályokat. Az üzemzavar május 6. óta naponta ötvenmillió forint bevételkiesést jelent az erőműnek és az államnak. Mivel az elhárítás több mint egy évig is eltarthat, a végösszeg húszmilliárd forint is lehet az elhárításig. Sugárzó kapcsolatok Medgyessy tanácsadásától a paksi üzemzavarig Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a napokban tárgyalta a paksi atomerőműben kialakult súlyos üzemzavar körülményeit. Aszódi Attila, az elhárítás segítésére kijelölt miniszteri biztos Koltai Tamás fideszes képviselő felvetésére megerősítette: az üzemzavar kialakulásának okai egészen a Horn-kormány idejére vezethetők vissza, amikor a gazdasági megfontolások kerekedtek felül a biztonsági szempontokon, megsértve ezzel az atomerőművek legfontosabb alapelveit. latoter@magyarnemzet.hu ■SMSHM *v... Hokimeccs Csíkszeredában ERDÉLYI TÖRTÉNETEK Bayf.r Zsoi.t_________ í 1 A román hokibajnokság igen sajátságos hokibajnokság. Miképpen Románia igen sajátságos országa ennek a büdös világnak. Mert például a román alkotmánynak mindjárt az elején szerepel a kitétel az egységes és oszthatatlan román nemzetállamról; na már most ez a kitétel szerepelt a macedón alkotmányban is, csak a macedóniai albánok addig lövöldöztek Kalasnyikoval, ameddig kivették a macedón alkotmányból ezt a passzust, azóta önálló albán nyelvű egyeteme is van a macedóniai albánoknak Tetovóban - de ez biztos nem korrekt politikailag... Továbbá messzire is vezetne, s jelen dolgozatunk témája a román hokibajnokság. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a román alkotmányban jelenleg még szerepel ez a hülyeség, ám a román hokibajnokság ennek ellenére nem klubcsapatok, hanem nemzetek mérkőzése. Miképpen az élet maga nemzetek mérkőzése ott. A szászok feladták a meccset az elmúlt ötven évben, mialatt is az NSZK kivásárolta őket Ceausescu ölelő karjaiból. Fejpénzt kért és kapott a „Kárpátok géniusza” a szászok szabadságáért. Ugyanis hiába tanultuk történelemből, hogy röghöz kötötték és kiszipolyozták a szegény jobbágyot a dölyfös kiskirályok, a kommunisták remekül ismételték meg az egész „sötét” középkort annak heroizmusa, nagyszerűsége, misztikuma és hátborzongató hite nélkül. Ma csupa olyat mond a krónikás, ami nem korrekt politikailag. Mindegy... Tehát a szászok feladták a mérkőzést. A magyarok viszont nem adták fel. Valószínűleg feladtuk volna mi is, csak a mi kommunistáinknak az elmúlt negyven évben is fontosabb volt a Varsói Szerződést, a KGST-t, a „kommunisták megbonthatatlan barátságát”, az internacionalizmust és Ceausescut szeretni, mint fejpénzt adni a rabságba, nyomorúságba esettekért. Egyszer majd kiderül biztosan, mitől lettünk mi magyarok ennyire gyávák és önfeladók. Talán csak belefáradtunk az állandó küzdelembe? Talán a nadrágszíjparcellák, a kirántott hús-sültkrumpli meg a Kőbányai Világos zabálta föl a lelkünk? Ez is mindegy... Ott maradtunk - amennyien ott maradtunk -, aztán küzdünk a nemzetek mérkőzésén. Ha kell, akkor a jégen, hokiütővel. A román hokibajnokság döntőjét két csapat vívja emberemlékezet óta: a Steaua Bucuresti és a Csíkszeredai Sportklub. A Steaua a román hadsereg csapata. Na, az erdélyi magyar szívnek és léleknek minden román csapat kedves, de a legkedvesebb talán a román hadsereg csapata. A Steauáért egyenesen tűzbe mennének az udvarhelyszéki, csíki, gyergyói székelyek, az erdővidékiek, a gyimesi csángók, no és persze a szórvány is, mindenünnét, a Mezőségből, Dél-Erdélyből, Hunyadból vagy Besztercéből. Szeretik a románt, kedvelik a román hadsereg sportklubját, s erre meg is van minden okuk. A bajnokság azzal kezdődik, hogy a csíki csapat legjobbjait behívják katonának. Ott aztán választhatnak, hogy elmennek szolgálni Bizáncot mondjuk a Duna-deltába, vagy vállalják a játékot a Steauában. Ezt ki-ki eldönti, és már indulhat is a küzdelemsorozat. Amúgy hiába viszik el katonának a csíki magyar fiúkat, a döntőt akkor is Csíkszereda vívja a Steauával. Mindezekből s az elmúlott nyolcvan évből kifolyólag különös zamata van, amikor a Steaua Szeredába látogat a döntőre. Akkor van készültség. Feltöltik a várost román rendőrrel, akik zárt alakzatban kísérgetik a szurkolni érkező két-háromszáz bukaresti románt, akik amúgy halált megvető bátorságról tesznek tanúbizonyságot ezzel az úttal. Aztán elkezdődik... A háromezres Csíkszeredai sportstadionban nem lehet leejteni egy gombostűt sem. Elkülönített szektorban sorakozik fel a román szurkolótábor, s körbeveszik őket a rohamrendőrök. Mivel körbe vannak véve, s különben is ők az egy és oszthatatlan államalkotók, hát nagyon bátrak, s megadják az alaphangot: - Afara, afara cu bozgor din tara! Vagyis: Kifelé a hazátlanokkal az országból! S nehogy a háromezer székely magyar bizonytalanságban maradjon arra nézvést, kikről is van szó, megismétlik: - Afara, afara cu ungurii din tara! Tehát pontosítva: Kifelé a magyarokkal az országból! S ezt még cizellálják kicsit, imigyen: - Noi sintem acasa, ungurii in gazda! Mindösszesen: Mi itthon vagyunk, a magyarok albérletben! Ekkor a székelyek zászlót bontanak, s háromezer torokból zúg a válasz, előbb románul: La anul, la anul, veniti cu pasaportul! Itthonrul: Jövőre, jövőre útlevéllel jöttök! Ez jó... Finom. S kedves a szívnek. Ahogy átesik az útlevél- és vámvizsgálaton a román a Gyimesi-szoros végén, ott, ahol még áll a monarchia régi határa s ahol most is posztól egy fegyveres román, pusztán a miheztartás végett. S mivel látom lelki szemeimmel, ahogy a hazai liberálisok elborzadnak a székelyek eme másságot nem tisztelő rigmusán, gyorsan megosztom velük a másikat is, szintúgy a miheztartás végett: - Horthy, Horthy, az oláhokat hord ki! Tyűha! Kemény! Még az államalkotók - az egy és oszthatatlanok! - is belefáradnak némileg. Meg aztán nehéz kétszáz torokkal túlüvölteni háromezret. S nemsokára úgyis lesz visszavágó Bukarestben, ahol majd megváltoznak az arányok, viszont a rendőrök nem fognak olyan nagy gonddal viseltetni a fővárosba látogató kétszáz székely magyar testi épségét illetően. Szóval így megy ez... Aztán vagy győzünk, vagy kikapunk. Tavaly győztünk, idén kikaptunk. A nemzetek párviadala folytatódik. Van megoldás mindenesetre, a megoldást úgy hívják, hogy erdélyi autonómia. Ám addig is, amíg ez megvalósul - megvalósul, mert meg kell valósulnia! -, minden hokidöntőre ki kell vinni pár száz liberálist meg a határon túli magyarokat nem túlszerető istenverését. Beültetni őket egy külön szektorba, tanulni. Megtanulni, milyen az, amikor ugyanazért a gyalázatos ostobaságért, amit képviselnek, egyformán gyűlöli őket román is, magyar is. Ha minden döntőn csak egy liberális és a határon túli magyarokat nem túlszerető istenverése ábrándul ki saját magából, már megérte. Amúgy pedig hajrá, Csíkszereda, hajrá, magyarok! „La anul, la anul...” S akkor még a meccset követő városi hangulatokról nem is ejtettünk szót...