Magyar Nemzet, 2003. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-29 / 124. szám

­ Magyar lemez • Látó-Tér 2003. május 29., csütörtök Szerkeszti: Szényi Gábor g Haraszti Gyut.a-Huth Gf.rgf.í.y___________________ A Pakson dolgozó szakemberek nagy része szerint több mint tíz évvel ezelőtti esemé­nyekre vezethetők vissza a paksi atomerő­műben kialakult üzemzavar gyökerei. 1989- ben a finn atomerőmű üzemeltetői jelezték a paksi léte­sítmény vezetésének, hogy a hasonló konstrukciójú és működési elvű atomerőművükben súlyos problémákat tapasztaltak a gőzfejlesztők tápvízkollektorainál. Fel­hívták a figyelmet arra, hogy ezek az alkatrészek kilyu­kadhatnak, jókora hősokkot okozva az úgynevezett pri­mer köri forróvezeték-rendszerben, amely beláthatat­lan következményekkel járhat. Koltai Tamás Tolna megyei fideszes országgyűlési képviselő, aki állandó kapcsolatban van az erőmű régi szakértőivel, úgy tudja, hogy a finnek és az erőmű orosz gyártói már 1992-1993-ban javasolták a gőzfejlesztők tápvízkollektorainak cseréjét, és az akkori rendszer­­technikai főosztályvezető be is tervezte ezt a munkafo­lyamatot, megkezdve az előkészítést, az orosz féllel pe­dig szerződést kötöttek a kollektorok legyártására. 1994-ben azonban hatalomra jutott a magát szak­értői kormánynak nevező szocialista-szabad demok­rata koalíció. A Horn-kabinet már az év végén a saját emberét, Szabó József jelenlegi szocialista országgyű­lési képviselőt ültette az erőmű vezérigazgatói széké­be. Az igazgató azonnal befagyasztotta a kollektor­­csere-programot, arra hivatkozva, hogy a karbantar­tás miatt négy-öt nappal növekedne a reaktor leállási ideje, és az erőmű nem képes elviselni a több tízmil­liós bevételkiesést. A Szabó-féle vezetés viszont már más, nagyobb ter­vekben gondolkodott. Annak ellenére, hogy a szakem­berek szerint a már említett kollektorcseréket 2000-ig fokozatosan el kellett volna végezni, hogy az alkatré­szek ki ne lyukadjanak, a vezetők egy másik nagyberu­házás mellett döntöttek, évekre elhalasztva a biztonsá­gi szempontból égető feladatokat. Ekkor tette meg Sza­bó József és a rendszerváltás előtt igazgató Pónya József „nagy dobását”, az úgynevezett kondenzátorcsere-üz­­letet. Az előző ciklus felügyelőbizottsága hiába állapí­totta meg, hogy ez a felújítás elhalasztható, a vezetés mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a kondenzátorok ki­váltására költsék a forrásokat. Mint arról már korábban beszámoltunk, a paksi atomerőmű szekunder (a nukleáris berendezésekkel nem érintkező) körénél vízhűtési funkciót ellátó hatal­mas csőrendszerek, azaz kondenzátorok cseréjét a francia Alstom multinacionális vállalat, illetve annak leánycége, a Delas Ltd. végezhette el, pedig az erőmű gépészeti igazgatósága a kondenzátorajánlatokat érté­kelő jelentésében leszögezte, hogy az ajánlattételkor az Alstom e téren nem rendelkezett gyártási tapasztala­tokkal, s pályázatuk bizonyos pontokon ellentétes volt a kiírással. Az atomerőmű műszaki igazgatóságának 2001. június 26-i tájékoztatójából az is kitűnik, hogy a nyolc kondenzátor cseréje a tervezett 4,9 milliárd forint helyett 7,6 milliárdba került, így megdőlt az Als­­tom-Delas ajánlata mellett szóló egyetlen korábbi érv is, miszerint a cég fizetési feltételei voltak a legkedve­zőbbek. Az Alstom Pakson egy rögtönzött összeszerelő üzemet hozott létre, ahol zömében az alvállalkozóként közreműködő Neutron Kft. emberei dolgoztak. Ráadá­sul ez a cég az atomerőmű atyjának tekintett Pónya Jó­zsef érdekeltségébe tartozott, aki ez idő tájt - összefér­hetetlen módon - Szabó József vezérigazgató tanács­adójaként is tevékenykedett. Az Alstom-Neutron-féle munkáról már a Paksi Atomerőmű Rt. felügyelőbizottságának 1999-es vizs­gálati jelentése is igen becsmérlően írt, leszögezve, hogy a cég részéről nem állt rendelkezésre megfelelő szakembergárda. Még súlyosabban fogalmaz a gépé­szeti igazgatóság 1997. évről szóló beszámolója, amely az addig elkészült munkákról kijelenti, hogy a franciák szerelési és gyártási dokumentációi „igen alacsony színvonalúak voltak”, ami „helyszíni imp­rovizálást” követelt meg az alvállalkozóktól. Szabó József egy 1996-os igazgatósági ülésen tett kijelenté­sével szemben, miszerint a Delas végzi a világon a kondenzátorcserék hatvan százalékát, azt írták: „A munkavégzés során kiderült, hogy a Delas a korábbi időben sem gyártást, sem helyszíni szerelést önállóan nem végzett, a paksi projekt így részéről kísérletnek volt tekinthető.” Az alvállalkozók tapasztalatlansága pedig „igen nagy, előre nem ismert kockázatot jelen­tett a feladat végrehajtásában”. Az eset kísértetiesen hasonlít a Framatome ANP mostani megbízására, amely során egy újfajta tisztítórendszert alkalmaztak, a világon először a Pakson. Szabó kondenzátorlobbiját támogatta a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Villamos Művek Rt. is, amelynek igazgatóságában ugyancsak helyet foglalha­tott Pónya József, aki magas rangú MSZMP-vezetőként a kezdetektől 15 éven át, 1991-ig ülhetett az atomerő­mű vezérigazgatói bőrfotelében. Pónya sertepertélése az erőmű körül azonban csak az egyik oka lehetett annak, hogy a választás az eredeti ajánlatát 2,7 milliárd forinttal megfejelő francia Alstomra esett, mert forrásaink egybehangzó állítása szerint a Medgyessy-féle „francia kapcsolat” térnyeré­se is döntő szerepet játszott. Ismert: Pónya 1991-ben negyedévenként 1,5 millió forintos áron írt alá tanács­adói szerződést Medgyessy Péter kormányfővel, aki ak­kor a francia Magyar Paribas Rt. vezetője volt. Pónya József később maga is elismerte, hogy Medgyessyék kézzelfogható munkát nem végeztek a pénzért, hiszen a „pénzügyi tanácsokat” ő maga személyesen és szóban hallgatta meg. A francia bankóriás hazai kiscégét Medgyessy az MSZP-SZDSZ kormány megalakulása után otthagyta, és Horn Gyula tanácsadó testületének élére szegődött. Ez idő tájt döntöttek a kormányzati szinten is jelentős kiadásnak számító kondenzátor­beruházásról. Azt is megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc sportmi­niszter, a kormányfő stratégiai főtanácsadója nevével fémjelezhető Altus-birodalom egy tagja még az 1998-as választási kampány előestéjén elnyert egy nyolcvan­­millió forintos megbízást „szemléletformálásra” a paksi atomerőműtől, Szabó József vezérigazgató aláírá­sával. Egy vizsgálati jelentés erről is megállapította, hogy a munkavégzés megtörténte kétséges. A Med­gyessy Péter képviselte Paribas bankóriás nemzetközi színtéren ugyanakkor visszatérő finanszírozója a kon­denzátorberuházást elnyerő Alstomnak. Miközben Szabó József szocialista politikusnak - korábbi vezérigazgatónak - és a francia lobbinak köszönhetően az atomerőmű közel tízmilliárd forin­tot költött a prognózisok szerint még 2010-ig ráérő kondenzátorcserékre, a gőzfejlesztők kollektorainak annál sokkal fontosabb cseréjére nem maradt idő és pénz. Az átmeneti kezelésként a primer köri lerakó­dások meggátolására alkalmazott dömpingszerű vegyszeres tisztítás, azaz dekontaminálás ugyanak­kor azt eredményezte, hogy szinte az összes kazettát elszennyezték az egyes, kettes és hármas blokkban. A 2002-től végül beindult tömeges kollektorcserék mi­att ugyanakkor előállt szinte valamennyi kazetta tisz­tításának igénye, mert a szennyeződések okán csak csökkentett üzemmódban lehetett üzemeltetni a re­aktorok nagy részét. Ekkor rendelték meg a Framatome ANP nevű fran­cia cégtől a harminckazettás eljárást, de ezt már nem egyeztették az orosz gyártókkal. Értesüléseink szerint a feszített tempónak köszönhetően döntött úgy a bizton­sági igazgatóság, hogy a hatóságot is elkerüli, és csak ABOS HI-as kategóriába sorolták a berendezést, amely­hez csupán elvi hozzájárulás kell az OAH részéről. Az eredmény ismert. Elfogadtak és alkalmaztak­­ egy olyan berendezést, amelynek Aszódi Attila mi­­­­niszteri biztos szerint is kétséges volt az alkalmazha­­­­­ósága. A kötegeket úgy helyezték el a tisztítótartály­­ban, hogy azok perforációin keresztül a hűtőfolyadék S2 egy része szinte a beérkezés előtt kiáramlott a rend­szerből, így nem volt képes hűteni a kazettákat, ame­lyeket ráadásul órákra magukra hagytak egy szivat­­­tyúval, mert a reaktorban lévő daru éppen más mun­kát végzett. A kötegek felforrósodtak a berendezés­ben, és súlyos üzemzavart okoztak, amikor a tartály­fedél leemelése után hősokkot kaptak, és összetörtek a beáramló víztől. A berendezés üzemeltetői nem vet­ték észre a hibát, többek között azért, mert a tartályt úgy engedélyezték, hogy nem voltak megfelelő mérő­műszerek. A szakemberek a mai napig nem tudják, hogy a radioaktív anyagok valójában hogyan helyez­kednek el a tisztítóedényben, mert abban nincs beépí­tett kamera sem. A tartályból kiáramló radioaktív gá­zok szűrés nélkül kerültek ki a légtérbe a kettes blokk kéményén, mert az erőmű egyetlen kürtőjén sem mű­ködik szűrőberendezés, megsértve ezzel egy magyar kormányrendeletet, az atomtörvényt és az atomerő­művekre vonatkozó nemzetközi szabályokat. Az üzemzavar május 6. óta naponta ötvenmillió fo­rint bevételkiesést jelent az erőműnek és az államnak. Mivel az elhárítás több mint egy évig is eltarthat, a vég­összeg húszmilliárd forint is lehet az elhárításig. Sugárzó kapcsolatok Medgyessy tanácsadásától a paksi üzemzavarig Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a napokban tárgyalta a paksi atomerőműben kiala­kult súlyos üzemzavar körülményeit. Aszódi Attila, az elhárítás segítésére kijelölt miniszteri biztos Koltai Tamás fideszes képviselő felvetésére megerősítette: az üzemzavar kialakulásának okai egé­szen a Horn-kormány idejére vezethetők vissza, amikor a gazdasági megfontolások kerekedtek felül a biztonsági szempontokon, megsértve ezzel az atomerőművek legfontosabb alapelveit. latoter@magyarnemzet.hu ■SMSHM *v... Hokimeccs Csíkszeredában ERDÉLYI TÖRTÉNETEK Bayf.r Zsoi.t_________ í 1 A román hokibajnokság igen sajátságos hokibaj­­­­nokság. Miképpen Ro­mánia igen sajátságos or­szága ennek a büdös vi­lágnak. Mert például a román alkotmány­nak mindjárt az elején szerepel a kitétel az egységes és oszthatatlan román nemzetál­lamról; na már most ez a kitétel szerepelt a macedón alkotmányban is, csak a mace­dóniai albánok addig lövöldöztek Kalas­­nyikoval, ameddig kivették a macedón al­kotmányból ezt a passzust, azóta önálló al­bán nyelvű egyeteme is van a macedóniai albánoknak Tetovóban - de ez biztos nem korrekt politikailag... Továbbá messzire is vezetne, s jelen dolgozatunk témája a ro­mán hokibajnokság. Azt mindenesetre le­szögezhetjük, hogy a román alkotmány­ban jelenleg még szerepel ez a hülyeség, ám a román hokibajnokság ennek ellenére nem klubcsapatok, hanem nemzetek mér­kőzése. Miképpen az élet maga nemzetek mér­kőzése ott. A szászok feladták a meccset az elmúlt ötven évben, mialatt is az NSZK kivásárol­ta őket Ceausescu ölelő karjaiból. Fejpénzt kért és kapott a „Kárpátok géniusza” a szá­szok szabadságáért. Ugyanis hiába tanul­tuk történelemből, hogy röghöz kötötték és kiszipolyozták a szegény jobbágyot a dölyfös kiskirályok, a kommunisták reme­kül ismételték meg az egész „sötét” közép­kort annak heroizmusa, nagyszerűsége, misztikuma és hátborzongató hite nélkül. Ma csupa olyat mond a krónikás, ami nem korrekt politikailag. Mindegy... Tehát a szászok feladták a mérkőzést. A magyarok viszont nem adták fel. Valószínűleg feladtuk volna mi is, csak a mi kommunistáinknak az elmúlt negy­ven évben is fontosabb volt a Varsói Szer­ződést, a KGST-t, a „kommunisták meg­bonthatatlan barátságát”, az internaciona­lizmust és Ceausescut szeretni, mint fej­pénzt adni a rabságba, nyomorúságba esettekért. Egyszer majd kiderül biztosan, mitől lettünk mi magyarok ennyire gyávák és önfeladók. Talán csak belefáradtunk az ál­landó küzdelembe? Talán a nadrágszíjpar­­cellák, a kirántott hús-sültkrumpli meg a Kőbányai Világos zabálta föl a lelkünk? Ez is mindegy... Ott maradtunk - amennyien ott ma­radtunk -, aztán küzdünk a nemzetek mérkőzésén. Ha kell, akkor a jégen, hokiütővel. A román hokibajnokság döntőjét két csapat vívja emberemlékezet óta: a Steaua Bucuresti és a Csíkszeredai Sportklub. A Steaua a román hadsereg csapata. Na, az erdélyi magyar szívnek és léleknek minden román csapat kedves, de a legked­vesebb talán a román hadsereg csapata. A Steauáért egyenesen tűzbe mennének az udvarhelyszéki, csíki, gyergyói székelyek, az erdővidékiek, a gyimesi csángók, no és persze a szórvány is, mindenünnét, a Me­zőségből, Dél-Erdélyből, Hunyadból vagy Besztercéből. Szeretik a románt, kedvelik a román hadsereg sportklubját, s erre meg is van minden okuk. A bajnokság azzal kezdődik, hogy a csí­ki csapat legjobbjait behívják katonának. Ott aztán választhatnak, hogy elmennek szolgálni Bizáncot mondjuk a Duna-deltá­­ba, vagy vállalják a játékot a Steauában. Ezt ki-ki eldönti, és már indulhat is a küzde­lemsorozat. Amúgy hiába viszik el katonának a csí­ki magyar fiúkat, a döntőt akkor is Csík­szereda vívja a Steauával. Mindezekből s az elmúlott nyolcvan év­ből kifolyólag különös zamata van, amikor a Steaua Szeredába látogat a döntőre. Akkor van készültség. Feltöltik a várost román rendőrrel, akik zárt alakzatban kísérgetik a szurkolni érke­ző két-háromszáz bukaresti románt, akik amúgy halált megvető bátorságról tesznek tanúbizonyságot ezzel az úttal. Aztán elkezdődik... A háromezres Csíkszeredai sportstadi­onban nem lehet leejteni egy gombos­tűt sem. Elkülönített szektorban sorakozik fel a román szurkolótábor, s körbeveszik őket a rohamrendőrök. Mivel körbe vannak véve, s különben is ők az egy és oszthatatlan ál­lamalkotók, hát nagyon bátrak, s megad­ják az alaphangot: - Afara, afara cu bozgor din tara! Vagyis: Kifelé a hazátlanokkal az or­szágból! S nehogy a háromezer székely magyar bizonytalanságban maradjon arra nézvést, kikről is van szó, megismétlik: - Afara, afara cu ungurii din tara! Tehát pontosítva: Kifelé a magyarokkal az országból! S ezt még cizellálják kicsit, imigyen: - Noi sintem acasa, ungurii in gazda! Mindösszesen: Mi itthon vagyunk, a magyarok albérletben! Ekkor a székelyek zászlót bontanak, s háromezer torokból zúg a válasz, előbb ro­mánul:­ ­ La anul, la anul, veniti cu pasaportul! Itthonrul: Jövőre, jövőre útlevéllel jöt­tök! Ez jó... Finom. S kedves a szívnek. Ahogy átesik az útlevél- és vámvizsgálaton a román a Gyimesi-szoros végén, ott, ahol még áll a monarchia régi határa s ahol most is posztól egy fegyveres román, pusz­tán a miheztartás végett. S mivel látom lelki szemeimmel, ahogy a hazai liberálisok elborzadnak a székelyek eme másságot nem tisztelő rigmusán, gyorsan megosztom velük a másikat is, szintúgy a miheztartás végett: - Horthy, Horthy, az oláhokat hord ki! Tyűha! Kemény! Még az államalkotók - az egy és oszthatatlanok! - is belefárad­nak némileg. Meg aztán nehéz kétszáz to­rokkal túlüvölteni háromezret. S nemsoká­ra úgyis lesz visszavágó Bukarestben, ahol majd megváltoznak az arányok, viszont a rendőrök nem fognak olyan nagy gonddal viseltetni a fővárosba látogató kétszáz szé­kely magyar testi épségét illetően. Szóval így megy ez... Aztán vagy győzünk, vagy kikapunk. Tavaly győztünk, idén kikaptunk. A nem­zetek párviadala folytatódik. Van megoldás mindenesetre, a megol­dást úgy hívják, hogy erdélyi autonómia. Ám addig is, amíg ez megvalósul - megva­lósul, mert meg kell valósulnia! -, minden hokidöntőre ki kell vinni pár száz liberálist meg a határon túli magyarokat nem túlsze­rető istenverését. Beültetni őket egy külön szektorba, tanulni. Megtanulni, milyen az, amikor ugyan­azért a gyalázatos ostobaságért, amit kép­viselnek, egyformán gyűlöli őket román is, magyar is. Ha minden döntőn csak egy liberális és a határon túli magyarokat nem túlszerető istenverése ábrándul ki saját magából, már megérte. Amúgy pedig hajrá, Csíkszereda, hajrá, magyarok! „La anul, la anul...” S akkor még a meccset követő városi hangu­latokról nem is ejtettünk szót...

Next