Magyar Nemzet, 2003. június (66. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-28 / 149. szám
Schneller István: Ezért kellene szakminiszter vagy magas szintű állami vezető, aki mindezt kiharcolja. Magyar Nemzet: Végső soron mi dönti el, hogy milyen egy ország képe építészeti szempontból? Eltér István: A rendszer, nem is elsősorban az épí tész. Ha végignézzük az építészet történetét, kiderül, hogy mindenütt a demokrácia teremtette meg a legrosszabb építészeti produktumot - persze nem a görög demokrácia. Minél több ember szól bele valamibe, az annál rosszabb lesz. Az állami, önkormányzati megrendelés majdnem mindig a rossz átlagot hozza ki. Még a pályázatot is úgy irányítják, hogy csak az átlagos maradjon benn a mezőnyben. Tíz évig vezettem a Fővárosi Tervtanácsot, és mindig azt tapasztaltam, hogy minél többen ültünk ott, annál határozottabban dobálták ki a kicsit is különlegesnek látszó dolgokat. Az ellenpélda Franciaország, ahol bátrak az emberek. Nemcsak az építészek, hanem a városi jóváhagyók vagy az ország vezetői is. Minden középületük különleges, ezért időtálló. Igaz, hogy ott a politika nem telepszik rá annyira az építészetre, mint nálunk. A műveket nagy nemzetközi pályázatokon választják ki. Magyar Nemzet: Magyarországon miért nincsenek nemzetközi pályázatok? Schneller István: Örülnék, ha olykor volna mód nemzetközi pályázatra, mert az óriási kihívást, húzóerőt jelentene. A Nemzeti Színházra kiírt első pályázat esetében is - amelyet kiváló épületével Bán Ferenc nyert meg - fölmerült, hogy legyen nemzetközi pályázat, de túl időigényesnek bizonyult. Szilárd, betagozódott polgári társadalom kell ahhoz, hogy egy kormánynak legyen türelme kivárni, hogy az épület ne az ő négyéves ciklusa idején valósuljon meg. Ez a mindenkori kormányra érvényes. Salamin Ferenc: Nem érzem olyan fontosnak a nemzetközi pályázatot. Annyi jó magyar építész van, őket kellene pályáztatni, nekik kellene munkát adni. Sokuknak nincs munkájuk, nekünk, civileknek pedig olyan épületek között kell élnünk, amelyek nem ütik meg az elvárható szellemi színvonalat. Miért? Schneller István: Mert ilyen a világ. De azzal vitatkozom, hogy a jó magyar építészeknek nincs munkájuk. Van munkájuk. Lehet, hogy nem mindig nagy feladatok várnak rájuk, de sokan terveznek sokfélét, és a minőség nem feltétlenül a nagy munkákban nyilvánul meg. A Budapesti Építészeti Nívódíj elbírálásakor tapasztalom, hogy sok jó épület is épült az utóbbi időszakban: iskolák, templomok, lakóházak, a Budapest Sportcsarnok, és emelt szintű városi tér, a Millenáris Park, az Ericssonirodaház - hogy csak néhány példát említsek -, és voltak példaszerű helyreállítások: a Nagycsarnok, a Sándor-palota, a Szabó Ervin Könyvtár. Boros Pál: Franciaországban a demokráciát, amely ott hosszú, töretlen, szerves fejlődés eredménye, olyan emberek működtetik, akik elég jó módúak, műveltek és így függetlenek ahhoz, hogy vállalják a véleményüket, szemben a mi kis demokráciánkkal, ahol a demokrácia működtetői még mindig jelentős mértékben állami függőségben élnek. Ezért kezdődik mindennel a tili-toli, ezért a középút „biztonsága”. Nagy Gergely: Mi a jó építészetet egy-egy jó épületen keresztül mérjük, de az, hogy egy országnak milyen az építészeti kultúrája, az átlagépítészeken múlik. A reneszánszban rablógyilkosok is építtettek nagyszerű épületeket, de örökölt formavilágot, tárgykultúrát képviseltek, vagy épp az adott rangot nekik, hogy az új tendenciáknak megfelelően fizették meg az általuk kedvelt, valóban magas színvonalú építészeket. Nálunk ez a folyamat többször megszakadt. A falusi építészetben a teljes életformaváltásnak is nyögjük a hatását. Megszakadt a hagyományos falusi életforma, amely több évezred alatt alakult ki. Ezt lenulláztuk, megjelent a polgári világhoz kötődő építészeti formavilág, amely falun használhatatlan. De ma már a kockaházakat is dicsérjük ahhoz képest, ami most jelenik meg. A városi környezetből kiköltözők építgetik a kis palotájukat és tönkreteszik a környezetünket. Boros Pál: Ez a folyamat évtizedekkel ezelőtt tőlünk nyugatra is lejátszódott. Az utóbbi években Budapest környékén különösen tetten érhető. Az, hogy mi fog történni, előre látható. Legkésőbb a következő nemzedék visszatelepül majd a városokba, mert mégiscsak ott lesz komplexen és színvonalasan elérhető infrastruktúra a munkájához, az életformájához. Salamin Ferenc: Tudomásom szerint 1990 óta háromszázezer ember költözött ki Budapestről, ami azt mutatja, hogy az élet minősége kisebb részeredményektől eltekintve lényegesen romlott a városban. Budapest ma már nem élhető, legalábbis jó kedvvel nem. A városban kétszer annyi villamos, troli meg metró kellene, és feleannyi autó. Kétszer annyi külső út és körgyűrű, és feleannyi belső forgalom. Jó példa a Ráday utca, ahol a sétálóutcában teraszokkal, kávézókkal szinte párizsi hangulatot hoztak létre. A budai alsó Eltér István építész 1972-1981: a Budapesti Városépítő Tervezővállalat városrendezési irodájának vezető építész tervezője. 1982-1991: a Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti főosztályának városrendezési csoportját vezette, majd a főosztály irányítója lett, tíz évig vezette a Fővárosi Tervtanácsot. 1990-2001: fővárosi képviselő, a Magyar Építészkamara elnöke, rakpartra tervezett kétszer két sávos autópálya viszont tönkreteszi a várost, elvágja legnagyobb és legjobban jövedelmező adottságától, a Dunától. A Duna-parton szerelmeseknek kellene üldögélniük, az embereknek fák, bokrok között kellene sétálgatniuk, kávézók teraszain beszélgetniük. Ehelyett a szakmaiság burkába rejtve tönkreteszik a városunkat. Schneller István: Évek óta hadakozom az irányítatlan szuburbanizáció ellen. Minden kormány jóváhagyhatta volna az agglomeráció rendezési tervét 1996-tól. Egyik sem tette meg. Magyar Nemzet: Miért? Salamin Ferenc építész 1981-1987: Makovecz Imre munkatársa; 1987-1990: a Makona Építésziroda, illetve Szerencs főépítésze, 1989-től a Kós Károly Egyesülés, a Vándoriskola titkára, 1990: az Axis építésziroda egyik alapítója; 1993-tól Zebegény főépítésze, a szerencsi Arcus építésziroda alapítója. FOTÓ: NAGY ZOLTÁN Schneller István: Mert az úgynevezett spontán fejlődés így sokkal könnyebben ment, és sok ellenlábast szerzett volna magának az a kormány, amelyik ráerőlteti akaratát a középszintű vezetőkre. Lehetetlen állapot, hogy az egymással szoros kölcsönhatásban álló önkormányzatok a saját közigazgatási határaikon belül azt csinálnak, amit akarnak. Budapestnek például semmi köze ahhoz, hogy Budaörs a tizenhetedik bevásárlóközpontot építi, holott ez egész Budapest népességére kihat. Hiányzik a köztes, az agglomerációs vagy regionális szint, ahol megmondják, hogy mit meddig Boros Pál építész 1979-től a kecskeméti megyei tervezővállalat (Rácsterv) munkatársa, 1992-ben a Kecskeméti Építészműhely egyik alapítója. 1982-től a Mesteriskola tagja, 1985-ben elnyerte Az év legjobb terve díjat a kecskeméti színház üzemházának megtervezéséért. 1998: Pro Architectura díj (Kodály Zoltán Ének- Zenei Iskola), 1999: Ybl Miklós-díj. FOTÓ: NAGY ZOLTÁN lehet, és mettől kezdve mi tilos. A forráshiánnyal küszködő önkormányzatok mindent kiárusítottak, hogy befektetőket és pénzt szerezzenek. De néhány helyen már észbe kaptak, csakhogy eddigre megtelt a Pilisvölgy, Érd, Budaörs, egészen Biatorbágyig szinte minden főútvonal menti terület. Boros Pál: Korábban nagyon fontos szerepe volt a társadalmi hovatartozásnak. A nemesség, a polgárság különböző rétegei mind a saját eszményük felé húztak. Egy-egy társadalmi csoporton belül működött valamiféle kohézió. Ma mindenki egyéniség, mindenki valósítsa meg önmagát, egyenként ezt sugallja a korszellem. Ha az államigazgatásban nincs helye az egész országot áttekintő, környezettudatos területgazdálkodásnak, akkor nem sokat lehet tenni a demokrácia nevében majdnem teljhatalommal felruházott önkormányzatok környezetromboló, önkirabló pénzszerző, sokszor a szegénység kényszere által hajtott „gazdálkodásával” szemben. Ezt így nem szabad tovább folytatni! Magyar Nemzet: Nemrég jelentették be, hogy a kormány építészeti hivatal létrehozására készül. Mit lehet erről tudni? Bevonták az előkészítésbe például az építészkamarát? Eltér István: Igen, de a részleteket egyelőre nem ismerjük. Még az elnevezésről is nagy vita volt. Mi azt javasoltuk, legyen Építészeti Hivatal, és az egész építésügyet vegyék el az önkormányzatoktól. Lehet, hogy megindul ez a folyamat, de hogy végig lehet-e vinni, nem tudom. Nagyon szeretném, hogy sikerüljön. Szóba került a francia modell, de van kiváló magyar modell is. 1870-től 1930-ig működött a fővárosban a Közmunkatanács. Szellemisége az egész országra kihatott. Független volt a politikától, a gazdaságtól, az önkormányzattól, a várostól, de kapcsolatban állt vele, mert kiváló mérnökök, jó politikusok, jó gazdasági szakemberek, befektetők, bankárok voltak a tagjai. Nagy politikai, gazdasági hatalma, rengeteg pénze volt, és tudott dönteni. Nagy Gergely: Most ott tartunk, hogy már annak is örülünk, ha legalább a kamarát megkérdezik, ha valamilyen központi hivatalt akarnak létrehozni. De arról még szó sincs, hogy építészeket vonjanak be az előkészítésbe. És ha netán bevonják őket, vajon a véleményük hány százaléka jelenik meg a végső döntésekben? Boros Pál: A Magyar Építészkamara mindenkori vezetésének az a feladata, hogy meggyőzze a kormányon lévőket a helyzet tarthatatlanságáról. De miután ez a helyzet tizenhárom éve nem változott, nemcsak az új kormányok megalakulásakor kell intenzíven próbálkozni, hanem az ellenzékben lévők gondolkodását is alakítani kell. Amikor a politikusaikat még nem befolyásolja a kormányalakítási alkuk kényszere, az időhiány, az ódzkodás a kialakult szerkezet megváltoztatásától. Eltér István: Ezt tesszük, rá is kényszerülünk, mert a politikusoknak fogalmuk sincs róla, mi az építészet. Ami nem csoda, mert az általános iskolától kezdve egy szót sem beszélnek sehol építészetről. Rendszeresen magyarázzuk a döntéshozóknak - minisztereknek, államtitkároknak -, miért fontos az építészet, és miben különbözik az építéstől, ami egészen más kategória. Schneller István: A Főépítészeti Kollégiumot is bevonták véleményezési szinten az építési törvény módosításának és a közigazgatási reformnak az előkészítésébe. A kettő nehezen választható el egymástól, mert az egésznek a kistérség a segédmotorja. Kevés a szakember, 3200 település van, és csak 250-ben van főépítész. Nem mintha csak rajtuk múlna a dolog, de a jól képzett műszaki előadók száma is kevés. Magyar Nemzet: A közbeszerzési törvény milyen hatással van az építészetre? Eltér István: Kifejezetten rossz, lehetetlen állapotot idéz elő, sürgősen változtatnunk kellene rajta. A közbeszerzésnek az a lényege, hogy minél gyorsabban és olcsóbban szerezzék meg a szolgáltatást, az árut. Az építészetet Európában a nyolcvanas-kilencvenes években szolgáltatásként kezelték, így is van nyilvántartva. Közbeszerzés alapján akarják kiválasztani az építészt is, ami képtelenség. Meghívták a kamarát a közbeszerzési törvénymódosítás előkészítésére is. Próbáltam magyarázni, hogy a legelső szempont az építészeti minőség. Boros Pál: Volt egy szerencsés időszak, amikor a közbeszerzési törvényben benne volt, hogy az építészet vonatkozásában a közbeszerzést az építészeti tervpályázat kiírása jelenti. A Nemzetire kiírt első pályázat - az, amelyiket Bán Ferenc nyert meg - arról szólt, hogy árverseny nincs, és a programban benne volt, hogy a kamarai díj az irányadó a későbbi tervezési fázisokra. Tehát a kiíró előre tudta prognosztizálni a tervezés költségeit, az építészeti tervpályázaton pedig kizárólag a tervek szakmai értéke alapján lehetett választani. Csakhogy ezt a törvényt azután 1999-ben módosították, éppen a Nemzeti Színház miatt. Eltér István: Kizárólag a kész terméket szabad tendereztetni. Amíg nem tervezték meg a házat, nem tudjuk, mit versenyeztetünk. Nagy Gergely: Ezért is volna szükség nagyon erős kamarára, mert először mindenki a tervezésen akar spórolni. Pedig ha egy százalékkal vagy fél százalékkal kevesebbet költ a tervre az építtető, annak a sokszorosát ki fogja fizetni, mert gond nélkül lebontatnak vasbeton falakat vagy egész épületrészeket egy későn jött ötlet miatt. Az építészeti tervezés díját nem volna szabad versenyeztetni. Elfogadhatatlan, hogy egyre-másra aláígérjenek a kamarai díjaknak. Eltér István: Ha mi erről tudomást szerzünk, letiltjuk az építészt. Előfordult, hogy a legalacsonyabb árat ki tudtuk zárni a versenyből, a kamara le merte írni egyes tervezőkről, hogy kóklerek, ennyiből nem lehet megcsinálni az épületet. Tavaly több pályázatot állítottunk le. Magyar Nemzet: Hogyan változik az Európai Unióban az építészet helyzete? Eltér István: Kiírták a PHARE-, ESPA-, PEA- pályázatokat. Kétszázmilliárd forint beruházásra nyílik majd lehetőség, ennek százmilliárd forintnyi része építészeti, mérnöki feladatra szól, hatmilliárd pedig a tanácsadói részre. De úgy írták ki a pályázatot, hogy az előkészítést csak külföldi konzorcium nyerheti meg, ami teljesen szabálytalan. Az európai elvek szerint külföldi céget csak tanácsadásra volna szabad kiválasztani. A pályázat kiírói viszont a tanácsadás mellé építészeti tervezést - nemcsak tanulmánytervek, hanem kiviteli tervek szintjén - is belevettek a feladatkörbe. A külföldi azután majd a második fordulóban felkérhet magyar alvállalkozókat. Ebből hatalmas botrány lesz. Magyar Nemzet: És mit tesz a kamara? Eltér István: Tiltakozik. Meghívtuk Baráth Etele államtitkárt, eljött, azt mondta, nem úgy van, ahogy mi gondoljuk, írjuk le az igényeinket. Leírtuk, elküldtük, a mai napig nem kaptunk rá választ. Akkor levelet írtunk a miniszterelnöknek és a kormánypártok vezetőinek, hogy tiltakozunk, tűrhetetlennek tartjuk ezt az eljárást. Választ még nem kaptunk. Magyar Nemzet: Hogyan védik az érdekeiket más országok az EU-ban? Eltér István: Az osztrákok beépítettek bizonyos védőhálókat, de nem érdekük, hogy elmondják, mit találtak ki. Nekik az az érdekük, hogy idejöjjenek tervezni. Mi nem attól tartunk, hogy a jó külföldi építészek elveszik a kenyerünket, ettől nem féltem az igazán jó hazai építészeket. Attól viszont igen, hogy munka nélküli, gyönge építészek jelennek meg a piacon, és úgy esnek neki a feladatnak, hogy fogalmuk sincs arról, milyen a magyar táj, a város, a kultúra. Nagyon sok példát tudnék mondani arra, hogy eddig mi mindent rontottak el osztrák, német építészek Magyarországon. Az építészet a nyelv után a legfontosabb eszköze lehetne a társadalomnak arra, hogy védekezzen a rossz tendenciák ellen, de erre a döntéshozók közül senki nem fogékony. Az idő pedig sürget. Boros Pál: Most kellene a beruházásokhoz képest töredék pénzeket arra fordítani, hogy törjük a fejünket, milyen legyen a kívánatosabb jövő. És ez nem csak az építészek feladata. Ha belegondolunk, hogy az EU- csatlakozással teljesen más nagyságrendű, szerepköreiben másként differenciálódó településmezőbe kerül minden magyarországi község, város, akkor nekik is újra meg kellene határozniuk a szerepüket, a magukról alkotott képüket és a lehetőségeiket, és ez mindenütt rendkívül összetett feladat. Igényli minden olyan ember részvételét, aki a szó eredeti értelmében politizál, azokét, akiket foglalkoztat a polisz sorsa. FOTÓ: V Á N Y I A K O S Magyar Nemzet * Hagazui El 2003. június 28., szombat