Magyar Nemzet, 2003. július (66. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-22 / 169. szám

ED Magyar Menet • Kultúra 2003. július 22., kedd Rovatvezető: Hegyi Zoltán Mit tudnak a nagypapák? Joe Zawinul, a dzsesszműfaj élő iránytűje a Millenárison ■ F­ith Miklós______________________ M­ egszokhattuk már, hogy nemcsak a rock, de a dzsessz műfaj nagy öregjei is ellátogatnak hazánkba. Miközben a kurrens dzsesszelőadók a népzenei hagyo­mányokkal és az elektronikus underground megoldásaival kísér­leteznek, a fiatal vájtfülű okkal kér­dezheti: mi újat tud nyújtani egy öregember, aki három vagy négy évtizeddel ezelőtt élte fénykorát? Bizony, nagyon sokat. Lehet, hogy nemcsak a fiatal alkotó lehet találékony, az öreg pedig nem biz­tos, hogy félreüt a klaviatúrán, sőt megrendítő módon meg is újulhat. A dzsessz és a rock fúziójának egyik ma élő legnagyobb alakja, Joe Zawi­nul együttesével sokadszorra ad koncertet Budapesten. Az épp e hó­napban 71. születésnapját ünneplő billentyűsgéniusz előadásának a Millenáris Teátrum ad helyet. Élő iránytűként jelenik meg ismét köz­tünk, függetlenül attól, miféle tren­dek, milyen újabb irányzatok vág­tatnak keresztül az afroamerikai gyökerű hangszeres zene életterén. Joe Zawinul zsidó származású osztrák zenész a Bécs közeli Kirch­­bachban született. Úttörő zenei próbálkozásai már egész kis korá­tól megfigyelhetők. 12 éves korától játszott zongorán, és a második vi­lágháború után e hangszeren való komoly képességeit kamatoztatva végezte el a bécsi konzervatóriu­mot. Hiába, az osztrák fővárosban nem Gustav Mahler szellemisége, nem is Liszt Ferencé vagy a többi klasszikusé hatottak rá, hanem a dzsesszmuzsika nagyjaié, mint pél­dául Duke Ellingtoné. Felismerve, hogy Európában nem lehet kifutá­sa, az 50-es évek végén az Egyesült Államokba emigrált, ahol a neves bostoni zeneakadémián, a Berk­­lee-n kezdte tágítani tudását. Ekkor került a dzsessz úttörő irányzatai­nak örvényébe, így a soul és a bebop zenét is fuzionáló szaxofo­nos sztár, Julian „Cannonball” Adderley együttesébe. Zawinul ki­lenc és fél éven át e hírneves csapat oszlopos tagja volt, aki nemcsak különleges zongora- és orgonajáté­ka miatt vált egyre kiemelkedőbbé, hanem saját szerzeményeinek ere­deti hangzása miatt is. A fúziós zenék bölcsőjeként azonban Miles Davis 1969-es sessionmunkáit szokták említeni, amelyekben az osztrák billentyűs is komolyabb megszólalási lehetősé­get kapott. Néhány itt megismert „csapattárssal” hozta létre a 70-es évek egyik legsikeresebb és egyben legnagyobb hatású dzsessz-rock együttesét, a Weather Reportot. A második basszusgitáros, Jaco Pasto­rius tragikus halála után Zawinul feloszlatta zenekarát, és Syndicate néven egy sokkal lazább kísérőcsa­patot hozott létre maga körül. Azóta eltelt majdnem 20 év, elkészült kö­rülbelül tíz album, amelyek közül Grammy-díjra pályázott kettő (My People - 1996, World Tour - 1998), maga a szerző pedig nemcsak a Nemzetközi Jazz Szervezet első díjá­val büszkélkedhet, hanem azzal is, hogy egy neves magazin huszonkét­­szer választotta a „legjobb billen­tyűsnek”. A szintetizátorral keltett különleges effektusok használata ma is új dimenziókba emeli alkotá­sait, de a kísérő zenészek egyénisége emellett további váratlan és külön­leges megoldással gazdagítja mun­káit. Az elmúlt évek terméséből a holokauszt áldozatainak emlékére készített és az ausztriai koncentráci­ós táborról elnevezett Mauthausen (1999) című albuma kiemelkedő, amelynek számai hallhatók lesznek a szerdai hangversenyen is. Különleges effektusok, új dimenziók Magyarság és csatlakozás Ráróspusztán II Zol­táni Katalin__________________ N­ egyven erdélyi és magyaror­szági diák vesz részt azon a kéthetes táborozáson, amely július 26-áig tart a Nógrád megyei Rárós­pusztán Fábián Zoltán Olvasótábor címmel. A felváltva Magyarorszá­gon, illetve az erdélyi Kézdivásárhe­­lyen tartott rendezvény harminc­esztendős. Az idei táborozás az uni­ós csatlakozás gondolatának szelle­mében zajlik a 15-20 év közötti kor­osztály részvételével. A szervezők igyekeznek megismertetni velük a magyar politikai közgondolkodás történetét is, az elmúlt két évszázad történelmi eseményei, kultúrája, és a néprajz tükrében. West Side Story a tószínpadon II Takács István____________________ A­ usztria legnyugatibb csücské­ben, a Bodeni-tó partján fekvő Bregenzben megkezdődtek a nyári ünnepi játékok. A tóra épített vízi­színpadon Bernstein-Sondheim- Robbins klasszikusnak számító mu­sicaljét, a West Side Storyt mutatják be. Bregenz 1946-ban tartotta az el­ső nyári fesztivált, sajátos körülmé­nyek között. A tópart előtt lehorgo­nyoztak két nagy uszályt, az egyikre építették a színpadot, a másikon foglalt helyet a zenekar, a Bécsi Szimfonikusok, amely azóta is az operák, musicalek zenekara. Az első bemutató Mozart ifjúkori bájos víg­operája, a Bastien et Bastienne volt. E kezdettől jutottak el az ünnepi já­tékok máig, amikor Európa legna­gyobb víziszínpadán sehol máshol nem látható különleges előadások vonzzák a nyaranta körülbelül száz­­ötvenezer nézőt. Ebben az évben összesen huszonhatszor játsszák Bernstein művét. A rendező Fran­­cesca Zambello. A New York felhő­karcolóit, sikátorait, tereit idéző óri­ási díszletet George Tsypin tervezte, a kosztümtervező Marie Jeanne Lecca volt. Robbins eredeti koreog­ráfiáját Richard Wherlock alkalmaz­ta a színpad speciális viszonyaihoz. A fényeffektusokat James F. Ingalls tervezte. A Bécsi Szimfonikusokat Wayne Marshall és David Charles Abell felváltva vezényli. Találkozások II Viola Orsóivá Emília I dén - Cservenka György fotó­művész Találkozásaim című ki­állításával - immár tizenkettedszer nyitotta meg kapuit Cserszegtoma­­jon a Szabad Művészet Alkotótábor Alapítvány. A meghívott alkotók a határon túlról (Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból és Horvátországból), valamint az anyaországból érkez­nek, de más európai államokban élő magyar ajkú művészeket is vár­nak. Ezen a nyáron negyvenkét fes­tő, szobrász és grafikus kezdte meg a tizenkét napos munkát, akik al­kotásaikkal az egész Kárpát-me­dencét képviselik. Az alkotótábor a nagybányai iskola szellemében működik. Minden tábor kezdetén egy jelmondatot adnak ki: idén Manet gondolatát választották: „Ormokra nem hívnak senkit, oda fel kell kapaszkodni.” A festőtábor alapítványként működik, ezért a résztvevők két-két műalkotásukat ajándékozzák a következő év tábo­rának finanszírozásához. Hagyo­mányaiknak megfelelően minden évben egy határon túli festő kiállí­tását szervezik meg Hévízen. Idén az Ungváron élő Egressy Péter ké­pei láthatók, augusztus 11-ig. A te­lep munkáiból július 25-én este hat órakor nyílik zárókiállítás, amely szeptember végéig megtekinthető a helyi általános iskolában, majd a keszthelyi színházban és konferen­cia-központban. ZZ Top a Petőfi Csarnokban ■ MTI____________■_____________________________________ D­rinkers and Hell Raisers Tour című koncertsorozatában zenél az amerikai ZZ Top együttes, eredeti felállásban, holnap este nyolc órakor Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Az 1969-ben alakult - Frank Beard dobos, az Amerikai Egyesült Államok egyik leg­jobb bluesgitárosának tartott Billy F. Gibbons, valamint Dusty Hill basszusgitáros alkotta - trió pályafutása során elsősorban koncertjeivel vált népszerűvé Amerikában és Európában. Számos sikeres album és kis­lemez után a ZZ Top idén áprlisban jelentette meg Mescalero című le­mezét. Az együttes a blues, a boogie, a rock and roll és a rock stílusjegyei­nek felhasználásával alakította ki egyéni stílusát. A ZZ Top új lemezén ti­zenhat, változatos stílusú dal hallható, a blues-rock, a metál, a boogie, a country, a techno és a rap is rányomta bélyegét az új album hangzására. Kilenc nap - tíz év Ml Munkatársunktól._______________ T­izedik alkalommal rendezik meg az idén a Paks melletti Cseresznyés-pusztán a határon tú­li magyar középiskolások cseresz­­nyési olvasótáborát. A rendez­vényre ötvenöt fiatalt várnak Er­délyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vasárnap kez­dődő jubileumi rendezvénynek a szervező (a Paksi Közművelődési Kht.) Az elmúlt tíz év alcímet adta. A kilenc nap alatt a fiatalok tudo­mányos előadásokat hallhatnak a magyar nyelv történetéről, az iro­dalom XXI. századi helyzetéről, ta­lálkozhatnak folyóiratok szerkesz­tőivel, irodalomtörténészekkel és előadóművészekkel. kultura@magyarnemzet.hu Varázsló Énekek a júliusi esőben a Varga Klára______________________ K­ ell-e dal, szép és varázsló,/ kell-e szép rege, Vészbe ját­szó és derűbe, / Mint hazánk ege? - idézte Vörösmartyt a II. Regejá­ró Misztrál Fesztivál programfü­zete. Hát kellett. Nagymarosi mikszáthos, kisvárosias pilledé­­séből alaposan fölrázta a hétvégén az immár kétnapos Misztrál-fesz­­tivál. Csütörtökön este a Bethlen kocsmában még az volt a kérdés, meglesz-e a kétezer fizető látoga­tó, s érdemes-e jövőre is belevág­ni. Péntek délelőtt konokul mosta a várost a langyos júliusi eső, dél­utánra vagy hétszázan mégis bir­tokba vették a főtéri színpad előtt a széksorokat. Szombaton már legalább ezerötszázan jöttek el. A nagymarosi Misztrál együttes ne­vét ma még úgy ejtik ki a pesti és vidéki kocsmakerti asztalok fö­lött, mint tüzes és fűszeres arany­éremre esélyes borokét, amelyek­ből a történelem és a szabadság levegője árad, de amelyeket még csak a titkos kiválasztottak kós­tolhattak meg. Hogy olyan nagynevű előadók jöttek el mégis a zenekar tagjai­nak hívására, mint például a Makám, Tolcsvay Béla, a Kaláka, az Édain, a Rat Boys és az ex-Méz, valamint a Sebő és a Tatros együt­tes, azt a fiúk tehetségüknek kö­szönhetik, másrészt annak a ritka szolidaritásnak, amely a zenész­társadalomra nem minden eset­ben jellemző. A pénteki programot a házi­gazdák nyitották meg. Utánuk lé­pett fel a magyar zenészekből álló, Törökország minden régiójának jellegzetes zenéit megszólaltató Arasinda együttes. Majd a Ma­kám, Tolcsvay Béla és a Misztrál mesterei, a Kaláka tagjai követ­keztek. Szombat délelőtt a Kolompos és Huzella Péter játszott a gyere­keknek. A délután a skót és ír ze­néé volt, a részben kismarosi Dagda után a Rat Boys egy szín­padon muzsikált az ex-Mézzel. Az Édain zárta a szigetországi blok­kot. A Misztrál papköltők - Mécs László, Remenyik Sándor, Pusztai Sándor - versei mellett Dsida Je­nő, Kosztolányi Dezső, József Atti­la, Juhász Gyula költeményeiből adott elő megzenésítéseket. Dalai­kon átütött, mint mindig, a nem­zeti elkötelezettség, a személyes kiállás a magyar történelem ese­ményei, hősei mellett, s ami ma hiánycikk: az anyák, asszonyok, nők tisztelete. A Sebő együttes programja öt­vözte az intellektuális igényt a költészetben jelen lévő örök ját­szókedvvel. Az énekelt verseket értő figyelemmel hallgató közön­ség nagyszerűen váltott, amikor színpadra dübörgött a Kormorán együttes, a széksorok előtti terület megtelt Misztrál-pólós, táncoló, éneklő emberekkel. Kiss G. Márton és a Tatros táncházi programja az előzőek­hez igazodva kezdődött. Míg szá­mosan ropták a művelődési ház­ban, a Gondolatok Háza udvarán Huzella Péter után a torokéneklő, számos saját készítésű tradicio­nális hangszeren játszó Alexan­der Horsch Gyöngyös nevű együt­tese muzsikált az éjszakába nyú­lóan. Főszponzor Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fő multimédiás támogató: WESTEL Mobil Távközlési Rt. Támogatók: Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. Balatontourist Rt. Duna Televízió Rt. Mercedes-Benz - Mitring Autó I Kékkúti Ásványvíz Rt. Füred Vagyonhasznosító Kft. Nemere II. Balatonfüred Árkád Hotel Díszterem 2003. július 26. Információ és jegyrendelés: Tourinform iroda, Balatonfüred, Petőfi u.68. Tel/fax: 87-580-480 E-mail: balatonfured@tourinform.hu www.annabal.ilu www, balatonfüred. hu

Next