Magyar Nemzet, 2003. december (66. évfolyam, 279-302. szám)
2003-12-02 / 280. szám
Régiók és politikák A kereszténység társadalmi tanítása és a fenntartható fejlődés is Farkas Pétf.: Az Európai Unióban kiemelt szerepe van a regionális politikának, a költségvetés csaknem egyharmada jut e területre. A politika létalapját az egyes országok és régiók közötti jelentős fejlettségbeli különbségek jelentik. Támogatást azok a régiók kaphatnak, amelyek fejlettsége az uniós átlag 75 százaléka alatt van. A támogatás elnyerésének a feltétele azonban a megfelelő önrész biztosítása, amelyre hazai viszonylatokban jelenleg semmi esély. Erről gondoskodik bankárkormányunk költségvetése. Hazánkban jelenleg a település és a megye nevesített területegységként szerepel az alkotmányban. Mellettük területi szinteket, a megye szint alatti kistérséget és a megye szint feletti régiót kell az EU-harmonizáció mentén megvalósítani. Egyelőre mindkettő vita tárgya, és jobbára csak virtuálisan működnek. A kistérségeknek alulról kellene létrejönniük és megszilárdulniuk. Azonban az önkormányzatok a rendszerváltás óta inkább szétváltak, mint öszszefogtak. Az időleges együttműködést csak pénzforrások elnyerése hívta életre. Meggondolandó, hogy a területfejlesztési forrásokhoz való hozzáférést csak a kistérségi társulások számára kellene biztosítani annak érdekében, hogy valóban térségi célokat támogassanak. Ez azt is jelenti, hogy a települési szempontú kiegyenlítő forrásfelhasználást, elosztást el kellene választani a területfejlesztési forrásoktól. A régiók javarészt a hatvanas évekbeli, a szovjet rajonok mintájára elgondolt úgynevezett tervezési-statisztikai körzetek leporolt és újjáélesztésre váró változatai. Ezen új területi szint körül nem csitulnak a viták, mivel újból és újból előtérbe kerülnek a különböző érdekektől vezérelt vélemények. Ezek a régiók létét, kialakulásuk módját, egységeik számát vitatják. Ez érthető is, hiszen a hazai közigazgatási múltban teljesen gyökértelenek, szemben az ezeréves múltú megyékkel. A régiók létrehozásának tulajdonképpeni igazi oka az uniós strukturális és kohéziós elnyerhető pénztámogatások megszerzésének reménye. Ez azonban megkívánná, hogy az e téren is teljesen tanácstalan kormány legalább azt tisztázza, hány régióban gondolkodik. A számháború során a jelenlegi hét helyett agyament alternatívaként az is felmerült, hogy a főváros kivételével az egész ország képezzen egy régiót. Miközben a nyugat-magyarországi lakosok Ausztriába járnak vásárolni, a keleti országrészben élők jelentős része munkanélküli, vagy létminimum alatti összegből tengeti életét. (Már ha eltekintünk a Kínába költöző multik után itt maradó Vas és Fejér megyei munkanélküliektől.) 1994 óta az állam számos olyan feladatot varrt az önkormányzatok nyakába, amihez a helyhatóságoknak soha semmi közük nem volt. Az áttestált feladatokhoz azonban nem biztosította a költségkeretet. A forráshiánnyal küszködő helyhatóságok csak vagyonfelélés révén tudták a folyamatosságot biztosítani. Az önkormányzati vagyonok azonban végesek. Az előző évi központi bérintézkedések következményeként a csaknem százmilliárddal kevesebb központi költségvetés forráshiányát a települések nagy része utolsó vagyontárgyainak eladásával tudta kompenzálni. Az állam ígért, az önkormányzat pedig teljesítsen, így növekedett az önkormányzatok kiszolgáltatottsága, minimálisra csökkent gazdálkodási önállósága. A 2004. évi költségvetési tervezetben megjelenik a közoktatási normatívák csökkenése. Ez csak az e területen dolgozók létszámának leépítését eredményezheti. A tervezett áfaemeléshez képest a működéshez biztosított állami csökkenő támogatás hatására pedig az önkormányzatok által működtetett intézményrendszerben válságos helyzet alakul ki. Ez év nyarán a tervezett személyi jövedelemadó miatt vita alakult ki a kormánypártok között. Tekintsünk most el attól, hogy egy 2000-ben általuk elfogadott törvényt akartak módosítani, a kiszámíthatóságot, jogbiztonságot mintegy szembeköpve. A többnyire a parlamentbe jutási küszöb alatt tanyázó ultralibertinus párt, kihasználva zsarolási potenciálját - hiszen nélküle nincs minimális parlamenti többség -, féléves koalíciós vita során „elérte”, hogy ne változtassák meg a közösen, előtte pár hónappal elfogadott jogszabályt. Ennek azonban ára volt: az egyéb adótételek megemelése, illetve csaknem ötvenezer köztisztviselő és közalkalmazott elbocsátása, amely már meg is kezdődött. A létszámleépítésből megtakarított pénz részben fedezné a koncepciótlan gazdasági egyensúlyvesztés hiányait. Mindeközben az erkölcsileg erősen kifogásolható módon vagyonához jutott úgynevezett ideológus kiépülő fideszes árnyékállamról vizionál. Neuralgikus pontja önkormányzatiságunknak a főváros. Szükségszerű visszatérni az 1994 előtti állapotokhoz, a közgyűlésben a kerületi küldötteknek kellene helyet foglalnia, így a forrásmegosztás kérdése sem lenne visszatérő gond évente. Az Arturo Uihoz méltó főpolgármesterünk megállítására szolgálna a Közmunkák Tanácsának felújítása, mely a kormány, a főváros, a kerületek egyeztetése alapján döntene átfogó fejlesztésekről. Persze ez nem csak a négyes metró kérdése lenne, amelyet mániákusan ismételget a tettek állítólagos embere. A területfejlesztésnek hozzá kell járulnia az elmaradott térségek felzárkóztatásához, a munkanélküliség mérsékléséhez, az innováció feltételeinek javításához és a fenntartható fejlődés érvényesüléséhez. Mindezen célok megvalósításához számos jogalkotási és közigazgatási lépést kellene megvalósítani. Célszerű lenne egy önálló településfejlesztési koncepció készítése. Ez ma nem kötelező. Sem az önkormányzati, sem az építési törvény nem tartalmaz erre kötelező előírást. A törvény alapvetően a településrendezésre helyezi a hangsúlyt. A törvényi kötelezés megvalósításához nyilvánvalóan elsőként az önkormányzati törvény módosítása szükséges. Az ajánló jellegű feladatkörök közül a kötelező feladatellátásba kell áthelyezni a településfejlesztés kérdéseit. Mind a környezetvédelmi, mind a településfejlesztési tervezés kapcsán lényeges a térségi, regionális és országos programokhoz való illeszkedés biztosítása. Közigazgatási nonszensz a területfejlesztés széttagoltsága. Számos minisztérium szava ügydöntő a földművelésügytől a belügyig, a munkaügytől a gazdasági tárcán át a kancelláriáig. Egy gazda szükséges. A területfejlesztésnek a környezetvédelemmel összehangoltan egy minisztériumban a helye, ahol a rendszerváltozást követően volt. Csak remélni lehet, hogy nem tűnne ijesztően nagynak e minisztérium az állatkerthez képest. A vázolt közigazgatási káosz láttán a szakterület olyan teoretikusai, mint Magyary Zoltán vagy Teleki Pál, biztos megrémülnének. A többiekről és a megoldásról majd 2006 után. A szerző szociológus (PPKE Szociológiai Intézet) A területfejlesztésnek hozzá kell járulnia az elmaradott térségek felzárkóztatásához, a munkanélküliség mérsékléséhez, az innováció feltételeinek javításához és a fenntartható fejlődés érvényesüléséhez. Mindezen célok megvalósításához számos jogalkotási és közigazgatási lépést kellene megvalósítani ÉN NEM TUDOM.. . Kristóf Attila ! Ví n CTV7 őrrerrpt Én nem tudom,mennyit Vllágyel veget változott (érett, fejlép / 1 / * * 1 1 \ dött) Sebeők János 1976 cs sarkányViadal. . . 1 és 2003 között. Sárkány* ' viadal című könyvének harmadik (átdolgozott) kiadása idén jelent meg, az eredeti regényt 1976 szeptemberében kezdte írni. A könyv fülszövegében most ez áll: „Az őstehetség vulkáni bája és a tapasztalat szikár méltósága... egyidejűleg érvényesülhet.” Ezzel kapcsolatban a következőket gondolom: Sebeőknek, akit én 1980 óta személyesen ismerek, sohasem volt szüksége arra, hogy megváltozzon. Húszéves sem volt még talán, amikor először találkoztunk, a Sárkányviadal pedig egy gyermekzseni hihetetlen produkciójaként tört be a magyar irodalmi tudatba. A csoda az volt, hogy a műből nem hiányzott észrevehetően „a tapasztalat szikár méltósága”, az életkor a teljesítményben nem játszott - legfeljebb csak bulvár - szerepet. Ennek talán az a magyarázata, hogy Sebeők János kisgyerek korától át volt itatva irodalommal, mesével, költészettel, érzéssel, gondolattal. A leküzdhetetlen hajlamot, szó szerint, az anyatejjel szívta magába, édesanyja, Sebeők Éva az egyik legeredetibb és legbűbájosabb mesemondója és költője korunknak. Céltalan azonban itt a génekről értekezni, netán keresni a korán kibontakozó tehetség hátterét. A művészetekben, tudományokban számos példa van hasonló jelenségre, az irodalomban kevesebb, így hirtelenjében Rimbaud jut az eszembe. Nem vagyok klasszika-filológus, így nagy nehézséget okozna számomra összehasonlítani az 1976-77-ben írt és a 2003-ban restaurált regényt. Biztos vagyok abban, hogy a könyvnek magának nem volt szüksége javításra, az átdolgozás Sebeők kísérletei közé tartozik, meg akarta érteni, tán magyarázni is önmaga lényegét. Amikor ő a Sárkányviadalt megírta, mások (akik később netán jelentős szerzővé váltak) még csak szárnyukat bontogatják, keresik a formát és a tartalmat érlelik. Való igaz, hogy az írók középkorúként válnak éretté, s idősként bölccsé. Sebeők most éri el ennek a kornak a kezdetét, bízvást hihetjük és remélhetjük tehát, hogy életművének legjavát még nem írta meg, s meg fogja írni. Van egy aggodalmam: Sebeők nem csak írói tehetséggel bír, szinte túlságosan okos is, gondolkodása elvont, s érdeklődése szerteágazó. Létfilozófiai kérdések kötik le figyelmét, valószínűleg nem csupán Győzikének nehéz őt követni. Döbbenetes viszont, hogy lényének lényegével adott esetben helyt áll korunk médiacirkuszában is, ami arra utal, hogy szellemi aurája sokkal tágasabb területre terjed ki, mint ahogy azt írásait ismerve hinnénk. Médiasztárrá lett úgy, hogy teljesen elüt korunk jellegzetes figuráitól. Ő a maga módján eredeti és jellegzetes. A Sárkányviadal irodalmi értékei mellett izgalmas, szinte kalandos olvasmány is; egy eleve független szellem létezésére utal. Sebeőköt belső irodalmi léte minden befolyástól megóvja. Anyagi igénytelensége teszi teljessé ezt a szabadságot, önmagáról, önmaga milyenségéről mindig maga dönt, úgyhogy nem korlátozzák önös érdekek. Az ilyen jellem a lehető legritkább korunkban. Van azonban egy kötelessége: írni. Erről nem ő dönt, ez így rendeltetett. Hogy ki által? Sebeők tudja ezt. Nagyon sokat mond és sokat ér, hogy a Magyar Nemzetben publikál. Ez a választás részéről épp oly tudatos és átgondolt, mint minden mondat, amelyet leír. Húszéves kora óta ismerem. Máig él emlékezetemben, ahogy jellegzetes, hosszú lépteivel rótta a szerkesztőségi szobát, ahol 1980-ban interjút készítettem vele. Attól az időtől kezdve szeretem. Mindig jó vele találkozni és beszélgetni. A végtelen komolyság és humor együtt van jelen benne, s nincs olyan gondolata, szava, amely bármely élőlény méltóságát sértené. Hogy a Sárkányviadal kezdetét milyen életmű tetőzi be, én nem tudom... 2003. december 2., kedd Nézőpont • Magpr Mmrni D Magyar Nemzet Olt „...a dolgot ét magát nézzük... ” Profán háromság Most aztán föl van adva a lecke. Ilyenkor bánja az ember, hogy elbliccelte a tudszoc-órákat: most biztosan értené Szili Katalin tételét az MSZP hármas természetéről. Az elnökhelyettes asszony azt találta mondani Szegeden: a vezető kormánypártban valójában három párt van. (Hívő katolikusként nyilván a Szentháromság motoszkált az agyában, de tekintsük ezt inkább profán háromságnak) Ezek a következők: az ideológus szocialisták (az ő dolguk választást nyerni), a technokrata szocialisták (övék a kormányzás súlyos keresztje), valamint a zsákmányszerző szocialisták (ők biztosítják a politikai váltógazdálkodás érvényesülését, mivel garantálják a választások elvesztését). Valami rémlik a szocialista dialektikáról, de nehéz eldönteni, hogy ez most a hegeli vagy a lenini megközelítés: a talpán áll-e vagy a fején. Azonkívül a legnagyobb jóakarattal sem tudunk Szili fejébe kukkantani: melyik párttársát melyik kategóriába sorolja. Leginkább a zsákmányszerző harmad izgatja a közvéleményt: vajon például Gyurcsány Ferenc idetartozik? Ha igen, akkor Szili az Országgyűlés elnökeként miért mentette meg őt a leszavazástól egy ideológusi-kormányzati gombnyomással? S ugyan kik tartoznak (ugyancsak egy szegedi pártéleti gyöngyszemet idézve) a KISZ-esek élhetetlenjei közé? Káderpolitikailag zavarban vagyunk, mert például Kiss Péter, a jelenlegi kancelláriaminiszter nemrégiben még a Fiatal Baloldal nevezetű KISZ-utódszervezet élén kovácsolta a boldog jövőt... Szili Katalin nem először pártütő, mint ahogy a választmányi elnök Jánosi György sem. Ő egy minapi lapinterjúban kerek perec kijelentette: a Medgyessy-Gyurcsány vonal kifulladt. Nem gazdagodni kell, hanem az emberek közé menni. (Ha lehet, nem mágnás módra, mint Söjtörön.) Egyelőre nem tudni, mit szólnak ehhez az emberek (akik e szóhasználat szerint valahol a szocialisták halmazán kívül helyezkednek el), de lehet, hogy nem is érdekes, elvégre Kovács László pártelnöknek nem volt minderről mondanivalója a tévében. Majd az elnökségi ülésen kiosztja a renitenseket, a sajtón keresztül nem üzenget nekik - üzente nekik. Kovács pártelnök velejéig demokratikus pártvezető, mindig szemtől szembe mondja meg a véleményét elvtársainak, soha nem cselekszik a hátuk mögött. Azt pedig, hogy Horn Gyulának az internetről kellett megtudnia: Kovács megpuccsolta őt a Szocialista Internacionálé alelnöki székében, csakis Horn világháló-függősége okozta. Az MSZP elnöke mindazonáltal mégis elárult egyet-mást arról, miként viszonyul a szocialisták zsákmányszerző platformjához. „Én nem tagadom, hogy nálunk előfordul ilyesmi, hát volt rá néhány konkrét eset is, nem a párt vezető politikusai részéről, de hát van harmincezer párttag, hát miért ne fordulhatna elő köztük olyan, aki törvényt sért, az meg is kapja a magáét egyrészt az igazságszolgáltatástól, másrészt a pártból is távoznia kell.” Világos beszéd. Kérdéseink: milyen konkrét esetekre gondol az elnök úr? Hol kezdődik az MSZP-ben a párt vezetése? Mely konkrét esetekben sújtott le az igazságszolgáltatás ökle? Azonkívül, hogy mondjuk a vecsési számlagyárost kizárják és Tribuszernét nem indítják egyéni körzetben, mit tesz a párt a zsákmányszerzőktől való elhatárolódásért? Születik-e elnökségi határozat arról, hogy Gyurcsány Ferenc, Juhász Ferenc, Medgyessy Péter (m. v.) és mások nem tartoznak a zsákmányszerző platformhoz? A válaszadáshoz (a profán háromság jegyében) idézzük Kovács Lászlótól a zsákmányszerzéssel kapcsolatos ideológiai-kormányzati szocialista alapvetést: „Egyet nem szabad csinálni, politikusként meggazdagodni...” – Csontos János TOLLHEGYEN Keresztkérdés ! Pu.hál György Kecskeméten a jobboldali többségű önkormányzat két bizottsága nem engedélyezte a városban az adventi kereszt felállítását. Nem ettől lesz még híresebb a híres város. Állítólag frontátvonulás volt a körzetben az adott napon. Talán gömbvillám is lecsapott. Sárközi István alpolgármester azzal magyarázta a kulturális bizottság döntését, hogy a keresztállítás inkább a húsvét ünnepéhez köthető. Vagyis ne állítson itt most senki se keresztet Kecskeméten, helyesebb, ha jászolt alakítanak ki a tervezett helyen, ott kezdenek el betlehemezni. Nem lennék meglepve, ha alpolgármester uram és a vele szimpatizáló grémium kapna két akkora pofont a valódi jobboldaltól, hogy mindjárt latolgatni kezdenék világnézeti hovatartozásukat. Ha alpolgármester uram jászolt akar építeni, tegye, annak akadálya nincsen, csak a földhivataltól kell beszerezni a szükséges papírokat, meg jászolépítő embereket kell szerezni sóderestül, betonkeverőstül. Kecskeméten, a magyar civilizáció egyik fellegvárában nem engedik meg az adventi kereszt felállítását. Szerintem a döntéshozókat be kéne terelni egy nagyobb jászolba. Vagy a döblingi edzőtáborba. Hadd álljon már ott az adventi kereszt, ahová megálmodták! Kit zavar az ott, hölgyeim, uraim? Megjegyzem, az országban eleddig tizenhárom város önkormányzata utasította vagy odázta el a Jobbik, illetve a civil szervezetek és polgári körök kérelmét a köztéri adventi keresztek felállítására - Kecskemét kivételével azonban mindenütt a baloldal és a helyhatóság tisztviselői gördítettek akadályt az országos kezdeményezés elé, tőlük azonban nem is vártunk emelkedettebb megnyilvánulást... A jelek szerint Kecskemétnek megvan a maga keresztje. Illetve nincs.