Magyar Nemzet, 2004. március (67. évfolyam, 51-79. szám)

2004-03-19 / 67. szám

Öt emberölést ismert be a sorozatgyilkos a Sf.i.i.f.i Andor________________ Ú­gy látszik, vége a többéves ret­tegésnek Szentkirályszabad­ján. Az utóbbi időben ugyanis gya­nakodva méregették egymást a fa­lubéliek, különösen a március hete­dikei kegyetlen gyilkosság óta. Azon a vasárnapon találták meg holtan azt a nyolcvankét éves asszonyt, akit kegyetlen módszerrel öltek meg lakásában. Nyakát és lábát olyan szorosan kötötte össze gyilkosa, hogy amint kinyújtózott az elfáradó test, önmagát fojtotta meg az áldo­zat. Rablógyilkosságot feltételeztek akkor a rendőrök, mert a néni tévé­jének nyoma veszett. Ez volt a harmadik hasonló eset a Veszprém megyei faluban. Tavaly júniusban egy nyolcvannégy éves férfi házának tetejét bontotta ki va­laki, és így hatolt be az otthonába. Ennek az öregembernek szintén a nyakára és a lábára tekert hurok ol­totta ki az életét. Tavalyelőtt június­ban egy nyolcvanhét esztendős nőt ért ugyanígy a halál. Tegnap viszont fellélegezhettek a környék lakói. A rendőrség sajtó­­tájékoztatón jelentette be, hogy őri­zetbe vették a 43 éves E. Zoltánt, aki a kegyetlen emberölésekkel alapo­san gyanúsítható. Fennállásának legkomolyabb nyomozását folytatta a sorozatgyil­kosság ügyében a Veszprém Me­gyei Rendőr-főkapitányság - hang­zott el a tájékoztatón. A bűnügyi igazgató, Horeczki László vezetésé­vel felálló stáb tíz csoportban dol­gozott. Munkájukat segítették a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet munkatársai is, valamint az ORFK életellenes bűncselekmények felde­rítésére szakosodott specialistája. Több száz személyt ellenőriztek, mire szerda délben eljutottak az al­kalmi munkákból élő, többszörö­sen büntetett E. Zoltánhoz. A gyanúsított bevallotta, hogy ő követte el a három gyilkosságot, sőt vétkesnek mondta magát annak a férfinak az erőszakos halálában, akinek a tetemét a község Pósa­­kertjében találták meg 1999-ben. Azt is elismerte, hogy 1991-ben ő ölte meg a falubeli V. Istvánt. Mint mondta, leginkább a haszonszerzés vezérelte. Lapunk úgy értesült, hogy az ügyben kitűzött másfél mil­liós nyomravezetői díjat nem adták senkinek, mivel a rendőrség önerő­ből oldotta meg a bűnügyet.­­ Kilencévi börtönbüntetéssel súj­totta a Pécsi Ítélőtábla tegnap ho­zott jogerős ítéletében Kumini Ká­rolyt, aki 2002-ben Dombóváron késsel megölte volt feleségét. Má­sodfokon ezzel helybenhagyták a Tolna Megyei Bíróság korábbi ha­tározatát - jelentette az MTI. Szin­tén jogerősen és ugyancsak a Pécsi Ítélőtábla hét-, illetve tízévi fegy­házbüntetésre ítélte azt a két férfit, akik összekaszaboltak és meg­csonkítottak egy asszonyt és a fiát Barcson - adta hírül a Havaria­­Press. A táblabíróság így tegnapi tárgyalásán súlyosbította a So­mogy Megyei Bíróság által első fo­kon meghozott ítéletet. A több emberen elkövetett emberölési kí­sérlet miatt elítélt vádlottakat ugyan a megyei bíróság is hasonló időtartamú büntetésre ítélte, ám azt börtönben tölthették volna le. 2004. március 19., péntekKrónika • Magyar őrizet Utasítás van, pénz nincs Létszámhiány is gátolja a biztonsági intézkedések végrehajtását Folytatás az 1. oldalról • Mint arról beszámoltunk, a mad­ridi terrortámadás után ország­szerte fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el, amelyben a tervek szerint a közbiztonsági szervek mellett a bűnügyi állomány is részt vesz. Lapunk úgy tudja: fele­lős rendőri vezetők attól tartanak, hogy más típusú felderítőmun­káktól kell elvonniuk az utcára ve­zényelt munkatársaikat. Mások szerint olyan nagy a létszámhiány, hogy sok esetben már eddig is sza­badnapos kollégáikat kellett be­rendelniük. A lapunknak nyilat­kozó, neve elhallgatását kérő fő­rendőr elmondta: pénzt nem kap­tak az újabb feladatok ellátásához, így csak szabadnappal tudnák ki­váltani a pluszmunkát. Szabadsá­got kivenni viszont azért nem le­het majd, mert mindenütt kevés az ember. Úgy látszik, egyelőre teljes a zűrzavar, a megyei és a bu­dapesti rendőrkapitányságokon még nem tudják, miként is tehet­nének eleget az utasításnak. Fejér megyében az ellenőrzések java része jól illeszkedik a rendőrök napi tevékenységébe - mondta la­punknak Papp Károly rendőrfőka­pitány. Tájékoztatása szerint a me­gyeszékhely vonatállomásán és buszpályaudvarán például már egy éve állandóan pásztói rendőr, aki­nek ezentúl a megszokottnál több dologra kell odafigyelnie. Az új fel­adat a napi megszokott tevékenysé­get valójában nem gátolja, de fesze­sebb szervezést és feladatellátást tesz szükségessé - tette hozzá. A kapitányságok a területükön tevé­kenykedő polgárőrszervezetektől, személy- és vagyonőrcégektől, közterület-felügyelőktől várnak együttműködést, vezetőikkel a na­pokban egyeztetnek arról, hogy mi­re figyeljenek ezentúl. A kapitány szerint adódhat olyan váratlan ese­mény vagy intézkedés, amely na­gyobb költséggel jár, de attól nem kell tartani, hogy emiatt rendőri in­tézkedés elmarad. Meggyanúsított tábornok az MTI S­utka Sándor rendőr dandártá­bornokot, volt megyei rendőr­­főkapitányt meggyanúsította a Központi Ügyészségi Nyomozó Hi­vatal - mondta tegnap Borbély Zol­tán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Hozzátette: a magas rangú rendőr­tiszttel március 12-én közölt gya­núsításban felbujtóként elkövetett csalás, illetve magánokirat-hamisí­tás vétsége, nagyobb anyagi hát­rányt okozó, folytatólagosan elkö­vetett hűtlen kezelés, valamint egy­­rendbeli hivatali visszaélés szere­pel. Sutka Sándor, aki ellenvetéssel élt a gyanúsítás ellen, a két-három évvel ezelőtti cselekmények idején Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapi­tány volt. Az ügyészség már tavaly októberben minősített vesztegetés­sel, tulajdon elleni és más bűncse­lekményekkel gyanúsította meg a megyei rendőr-főkapitányság köz­­biztonsági és gazdasági igazgatóját, K. J. rendőr alezredest és R. Gy. ez­redest. Sutka Sándor ekkor Veszp­rém megyei rendőrfőkapitány volt, ám nem sokkal később a belügymi­niszter az országos rendőrfőkapi­tány javaslatára, érdemei elismeré­se mellett, felmentéssel nyugállo­mányba helyezte. A­­szóvivő azt is elmondta: az ügyészség március 5-én szintén gyanúsítottként hallgatta ki Lelesz György rendőr alezredest, Debre­cen rendőrkapitányát. Ellene - részben a megyei főkapitányság ko­rábbi vezetőinek terhére rótt cse­lekményekkel összefüggő gyanúsí­tás alapján - nyolcrendbeli hivatali visszaélés miatt folyik büntetőeljá­rás, amellyel szemben ő is ellenve­téssel élt.­ Leszerelték azt a budapesti rendőrt, akinek a lakásában kábítószer-ma­radványokat találtak egy házkuta­tásnál - tudta meg a HavariaPress. Az I. kerületi rendőrkapitányságnál tavaly decemberben egy másik rendőrről kiderítették, hogy hamis iskolai bizonyítványokat árult, emellett több gyorshajtási ügyben is pénzt fogadott el a szabálysértőktől. Drágaság 11 Sf.i.i.f.1__________________ Ez a város marha drága - tu­datta Pécsett a botrányos pla­kátjairól elhíresült elektronikai áruház. Felhördült a város a sértőnek vélt felirat miatt. Az­tán a reklámozók kicserélték a táblákat, és most az áll rajtuk: Kicsináljuk az árakat! - de ez sem tetszik a helyieknek, ezért pert fontolgatnak. Na már most, a pécsiek vagy marha gazdagok, vagy legszívesebben kicsinálnák a viccelődőket. De az is lehet, hogy mégis van az ízléstelenségnek határa. Sínekre feküdt Belehalt sérüléseibe az a tizennyolc éves fiú, akit tegnap elgázolt egy személyvonat Kaposvárott. A fiú öngyilkossági szándékból feküdt a sínekre, s az érkező vonat vezetője már nem tudott megállni. (HP) Csirkecombért ütött Jogerősen tízévi fegyházbüntetésre ítélte tegnap a Szegedi Táblabí­róság azt a debreceni férfit, aki 2001 novemberében négy csir­kecomb miatt okozott életve­szélyes sérüléseket két hajlék­talan társának. (B. J.) Helyesbítés Lapunk szerdai számában öröm­mel számoltunk be az új ma­gyar vadászati világcsúcsról, amelyet a Pilisi Parkerdő buda­keszi erdészetében elejtett vad­kan agyara jelentett. A trófea mérete elírás miatt tévesen je­lent meg. Az agyar hossza he­lyesen 27,55 centiméter. Olva­sóinktól elnézést kérünk. (MN) Az Allianz Hungária Biztosító 2004. március 5-én közjegyző jelenlétében megtartott „Útközben is a megérkezés biztonsága a legfontosabb" nevű sorsolásán a szerencsés nyertesek az alábbiak: B­ruttó 3 millió forint értékű Opel Astra Club személygépkocsit nyert: Kutrucz Gyula, Komárom. B­ruttó 1 millió forint értékű Allianz Hungária életbiztosítást nyert: Kántor János József, Vásárosnamény. B­ruttó 500 000 forint értékű lakberendezési utalványt nyert: Dulcz Attila, Ráckeve. B­ruttó 100 000 forint értékű, 2 fő részére szóló wellness-hétvégét nyert: Németh Ádám, Budapest. E­gyenként bruttó 21 000 forint értékű részvételi jegyet nyertek az Allianz Hungária Vezetéstechnikai Centrum tanfolyamára: dr. Loki Tibor, Budapest • Egyházi István, Beled • Fejes Géza, Debrecen • Filkor Pál, Salgótarján • Gál András, Hajdúszoboszló • Hankó Árpádné, Sajószentpéter • Hanzli Tiborné, Szákszend • Kölüs Albert, Sarkad • Steidl Pálné, Soltvadkert • Szántó Sándorné, Mór. E­gyenként bruttó 5 000 forint értékű Forma-1 ajándékcsomagot nyertek: Acélné Göndöcs Szilvia, Himesháza • Báli Imre, Őriszentpéter • Balogh Lászlóné Király Erzsébet, Sárvár • Basa Mihály, Sopron • Bátori Gábor, Budapest • Békefi Antal, Veszprém • Béres Zoltán, Tatabánya • Bloch Sándor, Baja • Bús Gyula, Tata • Csányi Istvánná, Kiskunfélegyháza • Cseresnyés Zoltán, Páka • Csicseri András, Budapest • Csizmadia Ferenc, Sásd • Csontos János, Sajópetri • Dobos Gábor, Budapest • Dóczi Róbert, Abda • dr. Berbiro Valér, Eger • dr. Csonka Gáborné, Szombathely • dr. Fehér Katalin, Budapest • dr. Fodor András, Debrecen • dr. Gebei Sándor, Debrecen • Dr. Mezei Ferenc, Miskolc • dr. Sípos Zoltán, Szeged • dr. Valuska Andor, Budapest • dr. Zlinszky János, Budapest • Farkas Gábor, Bodony • Fehér Lajos, Nagyecsed • Fehér Lászlóné, Jászladány • Fricska Richárd, Budapest • Gál Tímea Teréz, Budapest • Galambos István, Budapest • Gergina László István, Nagykanizsa • Góber László, Nagykanizsa • Gyarmati Károly, Óbudavár • Hájas Attila, Ajka • Hamburger Judit, Szekszárd • Hartai Ferenc, Nagykanizsa • Hegedűs Imre, Gyomaendrőd • Hitér Jánosné, Magyarbánhegyes • Hornyák Lászlóné, Debrecen • Horváth Gergelyné, Budapest • Horváth Imre, Budapest • Horváth János, Nagykőrös • Horváth László, Dunaújváros • Hrobecz István, Budapest • ifj. Táborszki András, Vanyarc • Imre György, Dunaújváros • Jakics Dezső, Sárvár • Joó Károly, Győr • Kabodi Zoltán Illés, Dunavarsány • Kapás Antal, Kistelek • Kiss László, Mezőkövesd • Knyazoviczki János, Balassagyarmat • Koplányi Csaba, Érsekvadkert • Kovács Genovéva, Budapest • Kovács Ildikó, Nemeskér • Kovácsné Hajdú Erzsébet Gyöngyi, Marcali • Lovász Attila, Kecskemét • Lugosi Lajosné, Budapest • Makra István, Békéscsaba • Malkócs Antal, Budapest • Maricsné Horváth Franciska, Mélykút • Molnár Sándor, Budapest • Nagy István, Magyarmecske • Nagy János, Tápiószele • Nagy József, Budapest • Nemes László, Pusztaszabolcs • Németh László, Budapest • Novák Zoltán, Orosháza • Paksi József, Csór • Paksi Józsefné, Mezőkovácsháza • Pál István, Tiszabecs • Palotás Sándor, Szeged • Papp Pál, Budapest • Péczely Endre, Tata • Polgárdi Sándor, Dombóvár • Rácz Gyula, Tiszabezdéd • Rákosné Kászoni Ildikó, Százhalombatta • Bitó István, Edelény • Sajben András, Békéscsaba • Sárai János, Cibakháza • Sipos Tamás, Sopron • Sólyom Csaba, Győr • Szabó András, Görbeháza • Szabó Gáborné, Ivánc • Szabó Péter, Balatonfüred • Szél Pálné, Szeged • Szőke Tibor, Budapest • Szűcs Lajosné, Nyírcsaholy • Takács Lajos, Mohács • Tihanyi Ervin, Budapest • Tóth Istvánná, Borsodszirák • Tremmer Tamás, Veszprém • Vácz Lajosné, Nagyberki • Vasicsek Lajos, Balatonszemes • Vaszi Lóránd, Debrecen • Vezsenyi János, Kecskemét • Vida Mihály, Etyek • Zuba Magdolna Mária, Mezőberény • Zudor Ervin, Tatabánya. 06-40-421-421 Allianz (fii) Hungária www.allianz.hu

Next