Magyar Nemzet, 2004. április (67. évfolyam, 80-108. szám)

2004-04-01 / 80. szám

D Magyar kma: Látó-Tér 2004. júvas Z csütörtök Szerkeszti: Szényi Gábor latoter@magyarnemzet.hu A szülők túlnyomó többsége nincs megfelelően tájékoztatva az őket megillető jogokról. Részben infor­­málatlanságuk, részben hátrányos helyzetük miatt nem teljesítik gyer­mekük iskoláztatási kötelezettsége­it. Míg a normál osztályokban a legkisebb településeken is szakképe­sítéssel rendelkező, szakos tanárok oktatnak a többé-kevésbé megfele­lően felszerelt tantermekben, addig a gyógypedagógiai osztályokban képesítés nélküli tanár foglalkozik a gyerekekkel, nem egy esetben egész nap tornaórát tartva nekik. ■1 Drucza Attila__________________________ O­ rszágos vizsgálatot végzett a szü­lői jogok érvényesüléséről a Kurt Lewin Alapítvány az Oktatási Jo­gok Biztosának Hivatala megbí­zásából a 2001-2002-es tanévben. A kuta­tás során elsősorban a szülők tájékozódás­hoz való jogának érvényesülését, a szabad iskolaválasztást, valamint a szülői érdekér­vényesítést és önszerveződést elemezték. A szülők jogai és kötelességei nem egy eset­ben egymástól elválaszthatatlanok, egy­másnak előfeltételei. Amíg a diák egyetlen jogától sem fosztható meg kötelességeinek elmulasztása miatt, addig a szülői felügyele­ti jog szüneteltethető, illetve végső esetben meg is vonható akkor, ha a szülő nem telje­síti kötelességét. Például tartósan, többszö­ri felszólítás és pénzbüntetés ellenére sem biztosítja gyermeke részvételét az óvodai nevelés keretében folyó, az iskolai életmód­ra felkészítő foglalkozáson. A tanulmány készítői azt tapasztalták, hogy a szülők túl­nyomó többsége nincs megfelelően tájékoz­tatva az őket megillető jogokról. Különösen igaz ez azokra, akik iskolai végzettségük, a társadalomban való eligazodási képességük alapján a legkiszolgáltatottabbak, nemigen ismerik ki magukat a bonyolult jogszabá­lyokban. A vizsgálat készítői kérték a szülőket, hogy öt különféle helyzetben válasszák ki a jogszerű megoldást. A kérdések az osztály­zattal, bizonyítványosztással és a fegyelme­zéssel voltak kapcsolatosak. Összevetve a különféle iskolai végzettséggel rendelkező válaszadók csoportját és az általuk „elért pontszámot”, igazolódott, hogy az iskolai végzettség növekedtével nő a szülők jogi is­meretének szintje is, bár a helyes válaszok aránya alapján nem lehet területi-földrajzi következtetéseket levonni. Az ország nyuga­ti és keleti területeinek, valamint nagyobb városainak és kisebb falvainak válaszadói ugyanúgy elértek magasabb, mint alacso­nyabb pontértékeket. A család anyagi hátte­rével azonban már szignifikáns összefüggés mutatkozik: minél jobb módú az adott csa­lád, a szülő annál magasabb pontértéket ért el a jogi kérdésekre vonatkozó helyes vála­szok kiválasztásakor. A szerzők tapasztala­tai szerint a szülők részben tájékozatlansá­guk, részben pedig hátrányos helyzetük mi­att nem teljesítik például gyermekük isko­láztatási kötelezettségét. Nem egy olyan szü­lővel találkoztak, aki nem tudta, hogy a nyolcadik osztály befejezésével nem ér véget gyermeke tankötelezettsége. A tankötele­zettség elmulasztása, a rendszeres hiányzá­sok mögött sokszor a teljes tudatlanság áll és kevesebbszer az iskolával szembeni hozzá­állás. A felmérés rámutat, hogy maga a hal­mozottan hátrányos helyzet kategória ko­rábban is létezett, ám manapság még többet használják az oktatásban dolgozók egyes gyerekek „megjelölésére”. A fogalom eredeti funkciója az esély­­egyenlőség megteremtése volt: fel kell zár­kóztatni azokat a gyerekeket, akik rosszabb körülmények közül jönnek, szocializáció­juk, normaviláguk jelentősen eltér az iskola által elvárttól. Az idők folyamán a kifejezés éppen az esélyek kiegyenlítésének akadá­lyává vált: stigma lett belőle. Ma nem pusz­tán azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű gyermekekre jobban oda kell figyelni, ha­nem azt is, hogy ők mások, eleve rosszabb eséllyel indulnak, esetleg esélytelenek. A speciális nevelési igényű gyerekek a vizsgá­lat tapasztalatai szerint igen eltérő színvo­nalú ellátásban részesülnek, amelynek oka többek között szintén a szülők tájékozatlan­sága a közoktatás világában és általában vé­ve napjaink társadalmának intézmény­­rendszerében. Ritka, hogy egy gyerek már az óvodát is gyógypedagógiai intézmény­ben kezdi, sokkal gyakoribb, hogy az óvoda észleli: a gyermeknek speciális nevelésre van szüksége. Ezt is legtöbbször az utolsó, az iskolai életmódra felkészítő foglalkozáso­kat magába foglaló év során. Nehezíti a helyzetet, hogy a gyerekek egy része nem is jár három éven keresztül óvodába, csak a kötelező, utolsó óvodai évben - állapítja meg a felmérés. Az eltérő tantervű iskolába (osztályba) való bekerülés menetével kapcsolatban a tanulmány megfogalmazza, hogy a mecha­nizmus végeredményeként az alacsony is­kolai végzettséggel járó társadalmi hátrá­nyok óhatatlanul újratermelődnek. Az ala­csony iskolázottságú szülő nem ismeri a jo­gait, az eljárás egyes részleteit, alacsony ér­dekérvényesítő képességgel rendelkezik. A gyermek elvégezve a gyógypedagógiai isko­lát, nem tud majd továbbtanulni, legfeljebb olyan speciális szakiskolában, amely több­nyire alacsony presztízsű, gyenge jövedel­met biztosító szakmákat oktat. Tapasztala­taikra támaszkodva írják a szerzők, hogy sok olyan iskolában, ahol működik normál és eltérő tantervűnek mondott (tehát gyógypedagógiai) osztály, a tárgyi és sze­mélyi feltétételekben jelentős különbség mutatkozik köztük. Míg a normál osztá­lyokban a legkisebb településeken is szak­­képesítéssel rendelkező, szakos tanárok ok­tatnak a többé-kevésbé megfelelően felsze­relt tantermekben, addig a gyógypedagógi­ai osztályokban képesítés nélküli tanár fog­lalkozik a gyerekekkel, nem egy esetben egész nap tornaórát tartva nekik. A felmérés interjúalanyainak elmondása szerint a szakértői bizottság nem egy eset­ben arra hivatkozva, hogy a gyermek szocia­lizációs hátrányaiból fakadó lemaradása mi­att bizonyára kudarcoknak lenne kitéve az általános iskola normál osztályában, eleve gyógypedagógiai oktatásra tesz javaslatot, megvonva tőle így az esélyt. A tanulmány készítőinek véleménye szerint az érintett gyermekek valójában, az általános iskolai szelekció eredményeként szegregálódnak, amely folyamatban jelentős szerepet játsza­nak a pedagógusok részéről számos esetben tapasztalható előítéletek, a nemegyszer egy­­egy intézmény szintjén megnyilvánuló into­lerancia. Az egyik vizsgált kistelepülésen az általános iskola normál osztályai mellett két eltérő tantervű osztály működik. Míg a nor­mál tantervű tagozaton a nyolc évfolyam mindegyikén külön-külön tanultak a diá­kok, addig az eltérő tantervű tagozaton - jogsértő módon - négy-négy évfolyamban összevonva (1 -4 és 5-8) jártak. Az iskola el­térő tantervűnek nevezett tagozatára az is­kola ellátási körzetét alkotó hat település egyikén nagy arányban élő halmozottan hátrányos helyzetű (gyakorlatilag roma) családok gyermekei kerülnek be. A szerzők megállapítása szerint a gyer­mekek egy része értelmi fogyatékossá nyil­vánításának hátterében elsősorban a szülők tájékozatlansága áll: nem ismerik az iskola és az óvoda követelményeit, normáit. Rész­ben azonban - teszi hozzá a felmérés - az óvoda és az iskola téves személyészleléséből adódó előítélet miatt számtalan esetben el­térő társadalmi-kulturális háttérrel érkező gyermeket magatartászavarosnak nyilvá­nítva szakértői bizottság elé, esetleg nevelé­si tanácsadóba küldenek. Ami a szabad iskolaválasztáshoz való jo­got illeti, azzal kellett szembesülniük a kuta­tóknak, hogy ez valójában nem minden szülő számára jelent szabad választást. A hátrányos helyzetű családok gyermekei ese­tében a legtöbbször kényszer az iskolakez­dés. A tanulói létszám növekedése vagy csökkenése hatással van az iskola működé­sére, kilátásaira, ennek nyomán az iskolák egyik csoportja mindent megtesz, hogy el­érje a megfelelő létszámot, míg egy másik csoportja válogat a gyermekek között. A fel­mérés készítői úgy vélik, hogy a szabad is­kolaválasztás még nem valódi szabadság. Mindaddig nem is lesz az, ameddig a csalá­dok és a települések jelentős hányadát a hi­ány és a nélkülözés jellemzi. „A vizsgálat egy éve során meggyőződésünkké vált, hogy szabadelvű iskolarendszer, a szabad iskolaválasztás, az egyének igényeinek ma­gas fokú és differenciált kielégítése nem lé­tezhet társadalmi jólét nélkül.” A szabadelvű iskolarendszer kötöttségei Gyakorolhatók-e a szülői jogok úgy, hogy a családok és a települések jelentős részét a hiány és a nélkülözés jellemzi? A tankötelezettség elmulasztásának oka többnyire a teljes tudatlanság (Képünk illusztráció) fotó: mn-archív A tolmácsok aligha maradnak munka nélkül Az ország lakosságának 19,2 százaléka gondolja úgy, hogy valamilyen szinten beszél idegen nyelvet, az uniós átlag 53 százalék EU-csatlakozásunkkal, május elsejétől a magyar nyelv is az Európai Unió hivatalos nyelve lesz. Milyen feladatokat ró ránk és a többi tagállamra mindez? Hogyan, milyen színvonalon és hatékonysággal történik tolmá­csaink és fordítóink képzése, felkészítése? - erről zajlott tudományos ta­nácskozás a Magyar Fordítók és Tolmácsok napján az ETTE Bölcsészettu­dományi Karának Fordító- és Tolmácsképző Központjában (ELTE FTK). Magyarország 2004. május 1-jétől egy soknyelvű közösség teljes jogú tagja lesz. A többnyelvűség térnyerésével a nyelvi kommunikáció szerepe felérté­kelődik, hiszen nem lehet mindent idegen nyelven intézni.­ ­ Varga Kl­ára___________,_____________ A­ z érdekérvényesítésben nagy szerepet játszik, hogy mindkét fél anyanyelvén beszélhet-e, vagy csupán az egyik, aki ezáltal óhatatlanul hátrányba kerül. A fordítandó anyagok mennyisége rohamosan növeked­ni fog, valószínűleg még nagyobb mérték­ben, mint az elmúlt években, a csatlakozás­­ra való felkészülés során. Ebben a helyzet­ben felértékelődik a tolmácsok és fordítók szerepe, hiszen munkájukon politikai és gazdasági döntések múlhatnak. Az is na­gyon lényeges, hogy az Európai Unió többi tagállamában milyen képet alakítanak ki az országról. A szakma szempontjából mindez azt jelenti, hogy ki kell alakítani a fordítások és a fordítói munka értékelésének kritériu­mait - mondotta Klaudy Kinga, az ELTE FTK tanszékvezetője. Mindezen nagymér­tékben segíthetne a fordító- és tolmácskép­zés fejlesztése. E konferenciát figyelemfelhí­vásnak szánjuk egy olyan időszakban, ami­kor a fordító- és tolmácsképzésnek a felső­­oktatásban szinte a létéért kell küzdenie. Az ELTE FTK, mint a fordítással foglal­kozó hazai kutatások központja, nagy súlyt helyez arra, hogy a gyakorlati oktatást elmé­leti kutatómunkával is megalapozza. Ennek jegyében indította el az önálló Fordítástu­dományi doktori programot, és hozta létre az országban egyedülálló fordítástudomá­nyi könyvtárat. Az ELTE FTK rendszeres és kiterjedt kapcsolatokat tart fenn az EU-bi­­zottság mellett működő tolmácsszolgálattal (SCIC), s több más, nagy hírű, európai tol­mács- és fordító intézménnyel. A több mint tízéves szakmai együttműködésnek kö­szönhetően az ELTE FTK-t felvették a European Masters in Conference Inter­­preting (EMCI) elnevezésű, 15 európai egyetemből álló konzorciumba, ahol mint a fordító- és tolmácsképzés magyarországi referenciaintézménye képviseli hazánkat. A konzorcium tagjai azonos követelmények szerint képzik a konferenciatolmácsokat, akik a nemzetközi bizottság előtt tett sikeres vizsga esetén európai mesterdiplomát (EMCI) kapnak. Az ELTE FTK, a négy éve folyó mesterkurzus bevezetésével „határ­idő” előtt teljesítette a bolognai dokumen­tumban rögzített MA-képzésre vonatkozó követelményeket. A kurzus eredményessé­gét bizonyítja, hogy az európai intézmények tolmácsszolgálatainál már most szerződés­sel dolgozó tolmácsok nagy része az ELTE FTK hallgatója volt. Medgyes Péter, az Oktatási Minisztérium nemzetközi államtitkára arról szólt, hogy a 2001-es népszámlálás adataiból az derül ki, hogy az ország lakosságának 19,2 százaléka gondolja úgy, hogy valamilyen szinten be­szél idegen nyelvet. Az uniós átlag ezzel szemben 53 százalék, de az újonnan csatla­kozó országok is rendre megelőznek ben­nünket nyelvtudás tekintetében. Ez azt je­lenti,, hogy még évtizedeken át bőséges munkájuk lesz a tolmácsoknak és fordítók­nak. Évekkel ezelőtt azért indította el a kor­mányzat az interneten hozzáférhető Világ- Nyelv programot, hogy az általános nyelv­tudás fejlesztését elősegítse, a Világ-Nyelv programcsomag pedig az uniós követelmé­nyeknek megfelelő tolmács- és fordítókép­zéshez járul hozzá. Manherz Károly, az ELTE dékánja arról szólt, hogy az ELTE-re az évi tizenkétezer jelentkező java része nyelvszakon kíván ta­nulni. Graduális tolmács- és fordítóképzés azonban ma csupán a műszaki és a köz­gazdaság-tudományi egyetemeken zajlik, egyébként pedig csak posztgraduális vagy doktori képzéssel lehet ilyen képesítést szerezni. Sokak szerint ugyanis az egyete­mi képzésben megszerezhető kulturális háttér nélkül a tolmács és a fordító tudása nem lehet teljes értékű. Az új oktatási re­form lehetővé teszi a jól megalapozott graduális képzést. Brian Fox, az Európai Bizottság tolmá­csolással és konferenciaszervezéssel fog­lalkozó főigazgatóságának (DG SCIC) igazgatója beszámolt arról, hogy az EU- csatlakozások előző körében a belépéskor csupán 8 görög, 24 portugál, 35 finn, 50 svéd tolmácsot tudtak felkészültségük alapján foglalkoztatni Brüsszelben. A ma­gyarok közül már 75-öt vettek fel, míg a jóval nagyobb lélekszámú Lengyelország­ból 85-öt. Mint mondta, a tolmácsok egy részét más munkakörökben kívánják al­kalmazni. Marie-Christine Colpaert-Lux, a DG SCIC osztályvezetője arról szólt, hogy az SCIC-ben versenyvizsgákon már mérik a magyar nyelvről, illetve magyar nyelvre való tolmácsolás szintjét. Mint Angeliki Petrits, az Európai Bizottság fordítási fő­­igazgatósága magyarországi kirendeltsé­gének osztályvezetője elmondta, mivel az európai uniós alapszerződés értelmében minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy hivatalos nyelven fejezze ki magát, és a választ is ezen a nyelven kapja, mostan­tól nem tizenegy, hanem húsz nyelvre kell lefordítaniuk minden beérkező alapok­mányt. Bár a magyar nyelv a többi tagál­lam nyelve mellett teljes jogú hivatalos nyelv, mégis létezik az EU-ban belső mun­kanyelv: az angol, a francia és a német. 2003-ban az intézmény állandó munka­társai 1,416 millió oldalnyi szöveget fordí­tottak le az addig használatos tizenegy nyelvre. Szentmáry Kinga, az Igazságügyi Mi­nisztérium fordításkoordináló, dokumen­tációs és közösségi jogi információs osztá­lyának jogi-nyelvi szerkesztője az európai uniós joganyag fordításáról szólva elmond­ta, már most látszik, hogy több tízezer ol­dalnyi lefordított anyagra nem lesz szükség a csatlakozáskor. Mint mondta, ennek oka, hogy állandóan változnak a rendelkezések. A lefordított alapító szerződések, amelyeket tavaly írtak alá, 2500 oldalnyi terjedelem­ben már olvashatók az Igazságügyi Minisz­térium honlapján. Ezt a munkát az Igazság­ügyi Minisztériumon belül külön fordítói egység végzi. A 130 ezer oldalnyi közös jog­szabályokat tartalmazó anyag az EU hivata­los lapjának különszámában lesz olvasható. A tudományos konferencia alkalmából az ELTE FTK épületében felavatták az Európai Bizottság támogatásával létrehozott uniós követelményeknek megfelelő tolmácsterem emléktábláját.

Next