Magyar Nemzet, 2004. június (67. évfolyam, 138-167. szám)

2004-06-01 / 138. szám

IBI llítf0­il­­*WHIt'i ’ LatO-Ter 2004. június 1., kedd Szerkeszti: Szényi Gábor latoter@magyarnemzet.hu Kétszer annyi munkáért feleannyi bért Hogyan lehet a munkaidőt szabadnapnak álcázni? ■ Orvosok a tűréshatáron, akár sztrájkolni is készek Az egészségügyi kormányzat május elsejétől megvalósította azt, amit Jó­zsef Attila lehetetlennek tartott. A költő állítását, mely szerint nem fog a macska egyszerre kinn­i benn egeret, Kökény Mihály tárcája egy csapásra megcáfolta. Úgy rendelték el ugyanis az orvosok EU-követelményeknek megfelelően megnövelt és kötelezővé tett pihenőidejének kiadását, hogy az ügyeletben töltött időnek legfeljebb ötven százalékát ismerik el munkavég­zésnek, a többit „betudják” kötelező pihenőidőnek. Vagyis miközben a na­pi nyolc óráját ledolgozó, majd az ü­gy­eletet követően újra munkába álló orvos, aki gyakorlatilag 32 órát tölt egyfolytában a munkahelyén, a díja­záselszámolás szerint ebből csak 20-at dolgozik, 12 órában kötelező pihe­nőidejét tölti - nem másutt, mint a munkahelyén. 81 Dombi Margit____________________ A cseles megoldással, aminek el­vileg az a célja, hogy a beteget csak pihent orvosok lássák el, gyakorlatilag el lehet érni, hogy egy év alatt másfél évnyi munkát le­hessen elvégeztetni az orvossal ugyan­annyi vagy kevesebb bérért, mint koráb­ban. Az egyes vélemények szerint ötven­százalékosra is rúgó orvoshiányból adó­dó feszültségek palástolását célzó álságos jogszabály óriási felháborodást váltott ki az orvostársadalomból szinte minden in­tézményben, így a debreceni megyei kór­házban, a Kenézyben is, ahol különösen a sürgősségi és intenzív betegellátásban dolgozókat érinti keményen a fél pénzért dupla teljesítményt követelő rendelkezés. A méltánytalan munkarend, illetve díja­zás bevezetésére tett kísérlet egyelőre nem járt sikerrel, hiszen azt a kötelez­vényt, amiben a közalkalmazottak vállal­ják a heti kötelezően előírható túlórán tú­li, mindössze maximum ötven százalék­ban fizetett 12 órás túlmunkát, eddig egyetlen ember sem volt hajlandó aláírni. A helyzet azonban bizonytalan, s ez az or­vosok szerint nincs túl jó hatással a gyó­gyító munkára. Dél körül jár az idő, a traumatológia „őrzőjében” négy beteg, két orvos és há­rom ápolónő tartózkodik. Nem látszik el­viselhetetlennek a terhelés, és ahogyan Petri Attila aneszteziológus mondja, most tényleg nem is az. Hozzáfűzi viszont, hogy hat órája van a műtőben egy baleseti sé­rült, aki két orvosteam kapacitásait köti le, így egy újabb eset érkezése - amire egy több mint hatszázezer embert ellátó me­gyei baleseti sebészet esetében minden pillanatban számítani lehet - már súlyos fennakadást okozna. - Elképesztőnek tartjuk, hogy azt feltételezik: egy-egy or­vos­ két-négy órát dolgozik a nyolcórás ügyelet alatt - mondja Petri Attila. - A traumatológiai őrzőben például egy éjsza­ka háromszor tartunk vizitet, közben leg­jobb esetben három-négy, nehezebb éjje­leken 10-12 műtétet is elvégzünk. Nem ritka, hogy reggelig a műtőben vagyunk, de az rendszeres, hogy négy órakor még dolgozunk. A beszélgetés a súlyosabb esetekre te­relődne, amikor derűs életkép szakítja meg a komorba hajló hangulatot. Az őrző bal egyeskéje, a nádudvari Lajos bácsi, aki gallyazás közben esett le a létráról és törte össze magát, telefont kap. Marcsi nővér közvetíti a szomszédasszony kérdését, mely szerint van egy vevő, aki tízezerért vinné a lucernát. Oda lehet-e adni neki? Lajos bácsi rövid töprengés után igent mond, de mindjárt hozzáfűzi: akár meg is várhatnák a nagy üzlettel,, hiszen ő is ha­zamegy nemsokára. Rá se hederít Marcsi nővérre, aki váltig magyarázza, hogy a bordatörés meg légmell mellett kicsit odébb lesz az még. Ebédidő van, a jobb kettest, egy ge­rincsérült férfit fiatalasszony lát el étellel. Nincs egyszerű dolga, a férfi ugyanis lebé­nult egy többemeletnyi zuhanás követ­keztében. Hogy mi volt az esés oka, nem­igen tudni: az egyik fehér köpenyes csak annyit mond: állítólag rosszul végződött gáláns kaland van a dolog mögött. A leg­szomorúbbnak a jobb egyes helyzete tű­nik: a hajléktalan öregember koponyasé­rülései miatt ugyanis eszméletlen, s mivel se nyugdíja, se lakása, teljesen bizonyta­lan, hogy mi lesz vele. Amíg az őrzőben lé­vőkről kérdezősködöm, kikerül a műtő­ből a hat órája kés alatt lévő beteg, s most már senki nem ér rá velem foglalkozni. - Ez van. Napi szinten embertelen fizi­kai és szellemi terhelésnek vagyunk kitéve - mondja Terjék Zsuzsa adjunktus, aki kamarai aktivistaként magára vállalta, hogy összefoglalja: mit is várnának az or­vosok a munkájukat szabályozó rendele­tektől. - Készítettem egy számítást, ami szerintem magáért beszél - kezd bele mondandójába. - A korábbi rendelkezé­sek szerint évi négyszáz óra túlmunkára voltunk kötelezhetőek, ami a hatszáz fö­lötti kötelezően ledolgozandó idővel együtt valamivel több mint ezer órát tett ki. Ezzel szemben most gyakorlatilag mintegy 1500 óra ledolgozására vagyunk kötelezhetőek ugyanannyi bérért. Vagyis másfél évet dolgozunk egy év alatt, ami tarthatatlan, különösen, ha hozzátesz­­szük, hogy nekem 22 év után az összes pótlékkal és ügyeleti díjjal együtt sem éri el a bruttó fizetésem a négyszázezer fo­rintot. Ami nettóban nem több, mint két­százezer forint. Ez abszurd. Mi csak azt szeretnénk, ha a többi értelmiségi szak­mához hasonlóan fizetnének meg ben­nünket, ellenkező esetben nem tudjuk vállalni a terhelést. A fiatal, agilis szak­emberek nem is vállalják, inkább olyan megoldást keresnek, ami kevésbé terhe­lő, viszont többet hoz a konyhára. Én ezt őszintén sajnálom, de teljesen megértem - fejezi be nem a nem túl vidám eszme­­futtatást az adjunktusnő, majd mégis hozzáfűzte: végső esetben a sztrájktól sem riadnak vissza, hiszen az orvostársa­dalom megalázását, ahogyan ő fogalmaz, nem szabad tovább tűrni. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Kenézy traumatológiája - ahol egész Hajdú-Bihar megye baleseti sebé­szeti ellátása folyik - ötvenszázalékos lét­számhiánnyal küzd. Egy-egy részlegen tíz orvos dolgozik, ám ahhoz, hogy a 2003-as törvény által előírt pihenőidőt, illetve a műszakban történő munkavégzést meg lehessen szervezni, minimum 15 kellene. A pesszimisták szerint ha a kormányzat nem érti meg, hogy az orvosok leterhelt­sége elérte a tűréshatárt, a helyzet még rosszabb is lehet. Hiszen lehet a rosszul fi­zetett, óriási stresszel járó sürgősségi se­bészi munka helyett - ami a döntési hely­zetben a legritkábban lévő pacientúra mi­att nemigen számít borravalós szakmá­nak - jövedelmezőbb állást is találni. Ott van mindjárt az orvoslátogatói „hivatás”, ahol töredék munkával ötször annyi pénzt lehet keresni... A debreceni megyei Kenézy kórházban különösen a sürgősségi és intenzív betegellátás­ban dolgozókat érinti keményen az új rendelkezés fotó: Balogh Tibor A sarki kispiszkostól a garázsboltig A kézmosás, a fóliakesztyű ismeretlen fogalom volt eddig Ugyancsak furcsa az a berzenkedés, ahogyan az uniós elvárásoknak megfelelő higiénés és tisztasági körülmények megteremtésének kötelezettségét fogadták, például az élelmiszer-kereskedelemben. Pedig csak olyan hiányossá­gok pótlásáról van szó, amelyeket mindenfajta előírás nélkül is teljesíteni illik minden magára valamit is adó ke­reskedőnek. Nem beszélve azoknak az érdekeiről, akikből megélnek. Az ellenőrök Budapesten az üzletek 68, vi­déken kevesebb mint 35 százalékába jutnak el. NI Kormos Valéria_____________._____ M egerősíti tapasztalataimat Ócsai Béla, az Országos Tisztiorvosi Hivatal köz­egészségügyi főosztályveze­tője: nálunk a piacgazdasággal járó köte­lezettségeket a vállalkozók egy rétege eléggé sajátosan értelmezi. Megjegyzi azt is, hogy egy olyan morális közegben, ahol az a hagyomány, hogy a szabályokat, elő­írásokat miként lehet a legügyesebben ki­játszani, e tekintetben sem lehet pusztán a jogkövető magatartásban bízni. Igaz, választási lehetőség nálunk is van. A ve­vők megtehetnék, hogy elkerülik azokat az üzleteket, ahol a körülmények kritikán aluliak, ám egyelőre úgy tűnik, ezeket a boltokat is „eltartják”.­­ Mindazok a higiénés előírások, amelyek ellen most berzenkednek a ke­reskedők, már egy 1996-os rendeletben benne­ foglaltattak. A 2003-ban hozott szabályozás lényegét tekintve nem mond mást, tehát igazán lett volna idő mond­juk egy kézmosó felszerelésére, hogy egyszerű példát említsek - mondja Ócsai doktor. - Sajnos a felkészüléssel és a te­endőkkel kapcsolatos tárgyalásokon azt tapasztaltam, hogy a kereskedők érdek­­védelmi szervezeteinek képviselői nem azokat a vállalkozókat támogatták, akik eleget tettek a rendelkezéseknek. Inkább a kifogásokat keresték, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Volt, aki egysze­rűen megkérdezte, miért kell folyóvíz az üzlethelyiségbe, vagy két külön hűtőgép? Ma még - főleg az extraprofitot ter­melő, nonstop üzletekben - láthatóan az a gyakorlat, hogy „fregolikat” alkalmaz­nak. Olyan személyzetet, aki egy sze­mélyben pénztáros, árufeltöltő és kiszol­gáló. A kézmosás, a fóliakesztyű - amelylyel a felvágotthoz, sajthoz nyúlnak - ezeken a helyeken ismeretlen fogalom volt eddig. Kritikus a helyzet az úgynevezett ga­rázsüzleteknél, amelyek engedélye szin­tén csak csomagolt áruk forgalmazására - ásványvizek, italok, konzervek - szól. E családi házak alagsorában meghúzódó, peremkerületi üzleteket amolyan kény­szervállalkozásként jegyzik. Számos esetben sem a hely, sem a szakértelem nem elégséges a hosszabb távú tevékeny­séghez. Mivel többnyire itt is eltértek az eredeti funkciótól, a létük valóban kér­déses, hiszen nem rendelkeznek megfe­lelő hűtőgépekkel, és nincs mód például a rendelkezésekben előírt gazdasági be­járat kialakítására. - Az EU-tagságot sokan amolyan au­tomatikus záróvonalnak tekintik. De hát ki fogja az előírások betartását ellenőriz­ni? - kérdezem Ócsai doktort. - A közelmúltban a kormányzati lét­számleépítés miatt 554 munkatársunk­tól kellett megválnunk, a költségveté­sünket tizenhat százalékkal csökkentet­ték. Ennek elsősorban a vidéki ellenőr­zések látják kárát, hiszen az utazás pénz­be kerül, így nyilvánvalóan számosan kiesnek a látókörünkből. Az ellenőrzé­sek gyakoriságára egyébként nincs elő­írás. Budapesten az üzletek 68 százalé­kába jutunk el, vidéken 35 százalék alatt van az ellenőrzések száma. Ma az or­szágban 353 munkatárs, orvosok és köz­egészségügyi felügyelők feladata a forga­lomban lévő élelmiszerek, a higiénés ál­lapotok ellenőrzése. A bírság ötvenezer forinttól a „plafonig” terjedhet. Extrém esetek azért nem fordulnak elő, mert a megállapításokat és a bírságot zokszár nélkül fogadják a kereskedők. Az ember óhatatlanul arra gondol, mi lehet még, amiről nem tudunk... Perbe fogott Benes-dekrétumok II Kaszás PRtf.|_____________________ S­ zinte nincs ember Csehországban, aki ne hallott volna Frantisek Old­­rich Kinskyról, a hatvanas évei vé­gét taposó világjáró arisztokratá­ról, aki 2001 óta elindított 157 perével való­ságos kampányt folytat a Benes-dekrétu­mok ellen. Kinsky mintegy negyvenmil­­liárd korona értékű családi vagyon vissza­szolgáltatását követeli, melyet a második világháborút követően az egykori köztársa­sági elnök rendeletei alapján koboztak el. Az ügy igazi pikantériáját azonban az adja, hogy - amint azt Kinsky jogi képviselője már többször bizonyította - a konfiskált in­gatlanok már 1945-ben a felperes, vagyis az akkor 9 éves Frantisek Oldrich Kinsky tu­lajdonát képezték. Mi több, Kinsky anyja négyéves fiával 1940-ben - az apa halála után - Argentínába emigrált, s a kis Franti­sek Oldrichet a háború vége is a dél-ameri­kai országban érte. Ennek tükrében pedig a benesi elkobzás alapját képező vád (haza­árulás, kollaborálás a fasisztákkal) megle­hetősen irracionálisnak tűnik. Kinsky igazolását cseh állampolgársá­gáról - melyet 2001-ben a cseh államigaz­gatási szervektől kapott - néhány héttel ez­előtt érvénytelennek nyilvánították. Cseh szakértők úgy vélik, mivel apja annak ide­jén német nemzetiségűnek vallotta magát, Kinsky maga is német. Ő ezzel szemben az­zal szokott érvelni, hogy sohasem volt né­met útlevele, és a világháború után még kártérítést sem kapott Németországtól. Kinsky angolul, franciául, spanyolul, ola­szul, portugálul és németül beszél, csehül azonban (s emiatt gyakran éri gúny a cseh közvélemény részéről) egyetlen szót sem ért. Mindezt azzal magyarázza, hogy csak akkor tanul meg egy nyelvet, ha az adott nyelvterületen él, Csehországba pedig - amint azt többször kijelentette - kizárólag akkor hajlandó költözni, ha saját prágai pa­lotájában lakhat, hiszen ennyi ingatlan tu­lajdonosaként miért költené szállásra? A pereskedés­ mintegy 60 hektárnyi er­dőért és más mezőgazdasági területért, ha­lastavakért, néhány kisebb birtokért és egy kápolnáért Veltrusyban; egy birtokért, rajta kastéllyal Chocenben; a prágai Óváros té­ren álló hajdani Kinsky-palotáért (most a cseh nemzeti galéria); erdőkért Rakovnik­­ban, halastavakért Litomyslskóban, a Ceské Svycarskóban lévő nemzeti parkért, illetve a területén álló tokani vadászkasté­lyért és a közép-csehországi Velvarechben egy cukorgyárért folyik. Százötvenhét perc­ből Kinsky eddig öt alkalommal győzedel­meskedett. Legutóbb Cankovice község­ben. Kétség nem fér hozzá, a 40 milliárd ko­rona (mintegy 320 milliárd forint) értékű vagyon magánkézben összpontosulása semmiképp sem szolgálná a társadalmi igazságosságot, ám erre a célra egy kilenc­éves kisfiú fasiszta kollaboránsnak és áru­lónak nyilvánítása sem igazán alkalmas. A két dolog közt van egy alapvető különbség: míg Kinskyék gazdagsága szinte egyedülál­ló volt, a Benes-dekrétumok vagyon- és jogfosztásai több millió embert sújtottak.

Next