Magyar Nemzet, 2004. július (67. évfolyam, 168-198. szám)

2004-07-01 / 168. szám

ÉV IÍIÓ-tér 2004. július 1., csütörtök Szerkeszti: Szényi Gábor iB Ferch Magda ___________________ N­ em tehetek róla, mostanában gyakran eszembe jutnak Orwell sorai: „Minden ember egyenlő­, de némely ember egyenlőbb.” Aki építkezett valaha, tudja, mennyi iratot kell beszereznie, mire a bonyolult eljárás végén megkaphatja az építési en­gedélyt. De úgy látszik, vannak esetek, amikor minden megy, mint a karikacsa­pás. Nem baj, ha hiányoznak a kötelezően előírt papírok. Nem baj, ha nem szabályos, ez vagy az, az engedélyek kiadatnak. Leírtuk már korábban is: nem egy építkezés körüli vitáról van itt szó, hanem arról, hogy van-e Magyarországon de­mokrácia és jogállam? Arról, hogy van­nak-e egyértelmű törvények ebben az or­szágban? De vegyük sorra, mi történt eddig. Rö­vidítve, hogy ne terheljük az olvasót az ügy túlságosan tekervényes részleteivel. A beruházó minden engedélyt megka­pott a kecskeméti polgármesteri hivatal illetékes osztályától. Az elvi építési enge­délyt, majd az építési engedélyt. Gyorsan. Nem volt akadály, hogy hiányoztak a szakhatósági hozzájárulások (nem volt jogerős környezetvédelmi engedély, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem járult hozzá az engedélyek kiadásához.) Az sem számított, hogy szakmai és civil fórumok túlméretezettnek, környezetébe nem illőnek tartják a tervezett épületet. ,A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal mint az első fokú építési hatóság felügyeleti szerve vizsgálta az elvi építési engedélyezés kiadásának körülményeit, és a megyei főügyészséghez fordult. A fő­ügyészség 2004 januárjában több mulasz­tásos törvénysértést állapított meg, de ak­kor nem óvta meg az elvi építési engedély kiadását. (Ha megteszi, a jegyzőnek vissza kellett volna vonnia az engedélyt.) Az ügy előrehaladtával a megyei közigazgatási hivatal és az építészkamara a Legfőbb Ügyészséghez fellebbezett. A megyei fő­ügyészség csak az ott lezajlott vizsgálat után, 2004 májusában óvta meg előbb az elvi építési, majd az építési engedélyt, és elrendelte az építési engedély végrehajtá­sának felfüggesztését. A megyei főügyész­helyettes úgy tájékoztatta e sorok íróját, az építkezést akkor is le kell állítani, ha a főjegyző nem ért egyet az óvással. Ebben az esetben viszont az összes iratot át kell adnia a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatá­si Hivatalnak, és az hozza meg a döntést. Peredi Katalin főjegyző nem értett egyet sem az elvi építési engedély, sem az építési engedély elleni óvással, az iratok mégsem kerültek át a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatalhoz. A beruházó elfo­gultságot jelentett be a hivatal ellen Fegy­verneky Sándornál, a tavaly szeptember­ben megalakult Országos Lakás- és Építés­ügyi Hivatal főigazgatójánál. A főigazgató tüstént elfogadta a beruházó kérését, és a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt jelölte ki másodfokú ügyintézésre. Az érintettet nem kérdezték meg. „Nem szoktuk megkérdezni, mert ha az ügyfél [azaz az építtető] kizárásra irá­nyuló kérést terjeszt elő, az már elég indok a döntéshez” - válaszolta a főigazgató a helyi napilap újságírójának kérdésére, az államigazgatási törvényre hivatkozva. Áprilisban maga Fegyverneky Sándor nyilatkozta egy országos szakmai testület elnökének írott levelében: „A hozzám el­jutott dokumentumokból megállapítható, hogy a megyei közigazgatási hivatal mint felügyeleti szerv a tőle elvárható objekti­vitással és szakszerűséggel vizsgálta ki a Malomcenter elvi engedélyezésének ügyét”. Mitől lett vajon néhány hét múlva elfogult ugyanez a hivatal? Ugyanebben a levélben Fegyverneky Sándor megállapítja: „Az elvi engedély ki­adásával összefüggő szabálytalanságok teljeskörűen ismertek”, de mivel már leg­felsőbb ügyészi szinten foglalkoznak az üggyel, párhuzamos vizsgálatnak nem le­het helye. De térjünk vissza oda, miért folytató­dott az építkezés annak ellenére, hogy az építési engedély végrehajtását a főjegyző felfüggesztette. A befektető kifogást emelt a felfüggesztés ellen. A kifogásnak Peredi Katalin helyt adott, és budapesti szakértőt rendelt ki annak megállapítására, hogy le­­állítható-e a munka. Tette ezt azért, mint mondta, mert az építők olyan technológiá­val dolgoznak, amelyet Kecskeméten eddig nem alkalmaztak. A budapesti szakértő szerint addig nem lehet felfüggeszteni a munkát, amíg el nem végzik a környező közterület állékonyságának biztosítását. Egy másik építésügyi szakértő - kecs­keméti - másként látja a helyzetet. A kör­nyezetvédelemmel is foglalkozó Kecske­méti Fiatalok Egyesületének írott levelé­ben, amelyben a budapesti szakértő véle­ményét vitatja (egy újságcikkre hivatkoz­va), úgy nyilatkozott, műszaki-szakmai indokok alapján: „semmi akadálya nem lehet a földmunkák leállításának”, a kivi­telezés felfüggesztése nem veszélyezteti a biztonságot. A Kecskeméti Fiatalok Egyesülete a fő­jegyzőnek írt levelében kéri az építkezés azonnali, feltétel nélküli leállítását. A fia­talok törvénysértőnek tartják, hogy az építési munkák folytatódnak - már a pin­cetömb földjének kiemelését is megkezd­ték -, miközben a létesítménynek nincs végrehajtható építési engedélye. Minderről levélben tájékoztatták a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt is. Ez a hivatal azonban június 28-án úgy döntött - amint vezetőjétől, Petrik János­tól megtudtuk -, hogy nem történt sem törvénysértés, sem jogszabálysértés. Minden ember egyenlő? A tiltakozások ellenére tovább épül a kecskeméti Malomcenter A műemlékvédelem világszervezete, az Icomos (International Council on Monuments and Sites) pécsi nem­zetközi konferenciáján tiltakozott a kecskeméti történeti városközponttól százméternyire épülő hatalmas szó­rakoztató- és bevásárlóközpont felépítése ellen. Tiltakoztak korábban vezető építészek és lokálpatrióták a százhárom éves kecskeméti gőzmalom lebontása ellen is - hiába. Tiltakozott a malom helyére tervezett beru­házás ellen a helyi és az országos építészkamara és több civil szervezet, de hiába. A csaknem negyvenhárom­ezer négyzetméter összterületű Malomcenter mégis épül. AZ ICOMOS KÖZLEMÉNYE­ ,A Negyvenéves a Velencei Charta című, Magyarországon, Pécsett megtartott nemzetközi tudományos konferencia résztvevői felismerve, hogy Közép-Európa két régi városát azonnali veszély fenyegeti, az Icomos május végén a következő nyilatkozatot teszi: Határozottan elítéljük, hogy megkezdődött Kecskeméten a Malomcenter nevű bevásár­lóközpont építése az örökségvédelmi hatóság hozzájárulása nélkül. A XX század elején, veze­tő magyar építészek által tervezett, szecessziós stílusban felépült városközpont és a magyar Alföld tipikus településszerkezetét őrző Homoki domb közötti területen megkezdett nagybe­ruházás szétrobbantja a város építészeti keretét és a teljes védett zóna építészeti egységét, ez­zel megszünteti a város jellegzetes arculatát Az Icomos kéri az építkezés azonnali leállítását. (A nemzetközi szervezet ugyanebben a nyilatkozatban tiltakozott a romániai Rosia Montana (Verespatak) nevű régi kis bányászvárosban tervezett új aranybánya megnyitása ellen is, amely súlyos veszélyt jelent természet- és kulturális örökségvédelmi szempontból egyaránt.) m Bál­int József_______________________________ F­ őként a magyarok iránti ellenszenvüknek igyekeznek nyomatékot adni a szerb nacio­nalisták, amit sajnos mi is megtapasztalhat­tunk nem sokkal azután, hogy átléptük a ha­tárt. Az első falun áthaladva, személygépkocsink rendszámtábláját megpillantva, néhányan öklüket rázva integettek felénk, miközben anyanyelvükön nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illettek bennün­ket. Ágról szakadt, gyenge fizikumú emberekről lévén szó, nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a fenyegetőzésüknek. Annak viszont már igen, amit ki­lométerekkel távolabb hallottunk vendéglátóinktól. Makra Dezsőt nem úgy ismerik lakhelyén, mint aki saját árnyékától is megijed. Ennek ellenére az erőtől duzzadó középkorú férfi nem titkolta előlünk félelmét. Napokkal azelőtt artikulálatlan hangon üvöltő szerb fiatalok álltak meg a háza előtt, és elkezdték verni az ab­lakokat. Miután a provokálásra nem reagált, a vélhető­leg ittas srácok eltűntek az éjszakába, de mielőtt távoz­tak volna, azt mondogatták egymásnak: ezt is ki fogjuk nyírni. Másnap éjjel már azt írták a kapujára, ha kedves az élete, tűnjön el a családjával együtt Magyarországra. Az életveszélyesen megfenyegetett férfi nem is annyira a saját, inkább gyermekeinek az életét félti. Mint mondta, bármi megtörténhet velük, ha elszaba­dul a pokol. Falujukban nincs rendőrőrs, a szomszé­dos településre pedig hiába utazna, hogy feljelentést tegyen a fiatalok ellen, akiknek szüleit egyébiránt jól ismeri. Egyik barátját már le is ütötték, amikor az es­ti órákban hazafelé tartott, ám a rendőrség érdemben nem foglalkozott az ügygyel. Hiába tett feljelentést, legutóbb arról tájékoztatták, még mindig nem sike­rült az elkövetők nyomára bukkanniuk. - Ekkora faluban, ahol valamennyien ismerik egymást? - kérdeztem hitetlenkedve. Makra Dezső elmosolyodott, majd megjegyezte, akit nem akarnak, azt nyilván sohasem találják meg. Maradjunk ennyi­ben, mert náluk jelenleg ez a helyzet - tette hozzá szomorúan. - És ha megtalálják, akkor vajon milyen következ­ményekre szállíthatnak az elkövetők? - vetette fel a szintén e településen élő Lévai Gábor. Az eddigi ta­pasztalatokra hagyatkozva állította, hogy büntetés aligha vár rájuk, hiszen az ilyen és hasonló ügyek nem szoktak eljutni a bíróságig. Példaként említette annak a szabadkai diáklánynak az esetét, akinek iskolájában egy szerb fiú súlyos gerincsérülést okozott, és ezért senki nem vonta felelősségre. Törökkanizsán is szkeptikusak azok a fiatalok, akikre a közelmúltban akkor támadtak a szerbek, amikor házibulin vettek részt. Azóta rettegésben él­nek a településen élő magyarok. Kételkednek abban, hogy felelősségre vonják azokat a tetteseket, akik va­lóságos vérfürdőt rendeztek. A rendőrség is a helyszí­nen járt, tudni, hogy kik voltak a bántalmazók. A fenyegetettségről, az atrocitásokról mindaddig szívesen beszéltek a törökkanizsaiak, amíg tudomást nem szereztek jövetelünk céljáról. Akkor elnémultak, és azt mondták, a riportban ne hivatkozzunk rájuk, mert tartanak a következményektől. Ismervén az egy­általán nem irigylésre méltó helyzetüket, megértettük őket. Azt viszont már kevésbé, amit egy idősebb úrtól hallottunk. Felhívta a figyelmünket, hogy a Vajdaság­ban léteznek olyan, kizárólag magyarlakta települések, ahol már egymástól is félnek az emberek. Tippet is adott, hova utazzunk. Nem kellett nagy távot megten­ni. Két olyan falu van egymás mellett, ahol a magyaro­kon kívül mások nem laknak. Évekkel ezelőtt a kocs­mákban, az utcán úgy beszéltek egymáshoz az itt élők, hogy azt távolról is hallani lehetett. Most viszont még azok is halkabbak, akik néhány pohár nedűt már leen­gedtek a torkukon. Az idegenek iránt sem bizonyulnak annyira közlékenynek, mint korábban. Kérdéseinkre kurta válaszokat kaptunk, míg végre a kocsmában né­hány üveg sör elfogyasztása után megeredt a nyelve egy, az asztalunknál ülő atyafinak. Tőle tudtuk meg, hogy bármennyire hihetetlen, de az ultranacionalista radikális párt az ő falujukba is befészkelte magát. Igaz, mindössze néhány tagot számlál helyi szervezetük, de működik, méghozzá nem kis sikerrel. Erről tanúskod­nak a legutóbbi választások eredményei is. Csodálkozásunk láttán beszélgetőpartnerünk az okokat is igyekezett megmagyarázni. Amikor a radi­kálisok vezetői először jártak ott, igyekeztek olyan hangadókat találni, akik nem igazán törődnek nemze­ti hovatartozásukkal. A pénz viszont annál inkább ér­dekli őket! Gázolajat ígértek nekik, ami akkor hiány­cikknek számított, viszont a gazdák anélkül nem bol­dogulhattak. Néhány kapzsi embert sikerült meg­nyerniük, akik aztán igyekeztek meggyőzni a többie­ket, hogy csak ennek a pártnak a támogatásával lesz boldogabb a jövőjük. Szólni sem mernek nekik, hogy tévúton járnak, mert ezek a magyarok, sőt a demok­rácia legnagyobb ellenségei. A „gyászmagyarok” köz­reműködésével megtalálnák a módját, hogy megkese­rítsék az életüket. A nacionalistáknak a nemzeti kisebbségek megfé­lemlítésére irányuló törekvésein még a szerb maffia is felbuzdult. Életveszélyes fenyegetésekkel több bűncselekmény végrehajtására kényszerűen néhány vajdasági magyart. Bácskertesen óriási felháborodást váltott ki az emberekben, amikor tudomásukra ju­tott, hogy a falujukból Szegedre költözött egyik fiatal­ember a szerb maffiának köszönheti letartóztatását. Tudták róla, hogy pénzintézetnél dolgozik, és tavasz­szal, amikor otthon járt, közölték vele, kiirtják a csa­ládját, majd őt is, ha nem tesz nekik szívességet. A kérésük az volt, legyen a segítségükre abban, hogy a munkahelyéről 93 ezer dollárt és 296 ezer eurót olyan számlákra utaljanak át, amelyekről kiderült, hogy tu­lajdonosaik nem is léteznek, ám a pénzt valaki felvet­te. A fiatalember családja azóta is fél, mert nem tud­ják, mi vár rájuk. Sokan úgy látják, hogy a jelenleg regnáló belgrádi kormány nem képes megvédeni saját állampolgárait, jóllehet, erre meglennének az eszközei. Elkeseredésü­ket csak fokozza, hogy a napi megélhetési gondjaikon túl már a nemzetgyűlölet is veszélyezteti a létüket. Több település házának falán láthattuk a feliratot: „Magyarok, menjetek haza!” Mindössze egyetlen he­lyen olvashattuk a reagálást: „Itthon vagyunk!” Arról tájékoztattak bennünket, hogy a ház tulajdonosát az­óta kórházban ápolják. Nacionalista ámokfutás a Vajdaságban Alig néhány évig tartó viszonylagos nyugalom után a Vajdaságban ismét felerősödött a ma­gyar­ellenesség. A szerb nacionalisták gyűlölete immár olyan méreteket ölt, hogy valamennyi nemzeti kisebbség tagja rettegésben él. Ezt a belgrádi kormány ígéretesen oldja, miszerint a hatalom igyekszik gátat szabni a sovinizmusból fakadó erőszaknak. Mindmáig semmilyen konkrét intézkedés nem történt ez ügyben, így továbbra sem lehet tudni, mikor ér véget egy­szer s mindenkorra az etnikailag tiszta Szerbiára áhítozók esztelensége. latoter@magyarnemzet.hu „Építési munkát - ha jogszabály elté­rően nem rendelkezik - csak a jogerős és végrehajtható építési engedélynek, továbbá a hozzá tartozó, jóváhagyott - engedélyezési záradékkal ellátott - terveknek és egyéb okiratoknak, vala­mint jogszabályban meghatározott esetekben az ezek alapján készített műszaki megvalósítási terveknek megfelelően szabad végezni.” (1997. évi LXXVIII. Építési törvény 38. por. (1) pont.)

Next