Magyar Nemzet, 2004. augusztus (67. évfolyam, 200-228. szám)
2004-08-25 / 222. szám
Színház az egész kormány Balliberális királydráma - alsókkal és filkókkal Csontos János Berlinben ezekben a napokban dugig vannak a kormányhivatalok - nem az ügyes-bajos dolgaikat intéző, hanem a kíváncsiskodó német polgárokkal. Nyílt napok vannak a végrehajtó hatalom csúcsain: a választópolgár csak kézen fogja a gyerekeit, s miután kiállják a sort, a kordon mentén elhaladva rámutathatnak egy telefonáló úriemberre: látjátok, ott van a kancellár bácsi, amint épp az atyaföld felvirágoztatásán ügyködik... Képzeljük el ugyanezt budapesti változatban! Vonul a magyar família, megtekintené a munkálkodó miniszterelnököt, de üres a szék. Sebaj, megnézünk néhány minisztert - mondja a családfő, de azok meg vagy le vannak váltva, vagy állandóan pártgyűlésen ölik egymást. Inkább menjünk mégis az állatkertbe - dönt a családi kupaktanács: az ott láthatók nem annyira demokratikusak, viszont lehet pereccel etetni őket. Ezzel a mi kormányválságunkkal az a legnagyobb baj, hogy semmi köze a valósághoz. Orbán Viktor királydrámának nevezte a Polgárok Háza vasárnapi avatásán, aminek nem tanácsos bedőlni - de szerény véleményem szerint ezzel túlságosan megemelte az MSZP és az SZDSZ belső hatalmi huzakodását. A királydráma Shakespeare óta nemes műfaj: olyan, mint a felszegett fejű ló a spanyol lovasiskolában. Igaz, mindenféle öldöklések és cselvetések történnek benne, de a trónért folytatott küzdelem mögött mégiscsak fölsejlik valamiféle értékütköztetés, erkölcsi magasztosság, emelkedett tragikum. Itt ilyesmit lámpással is hiába keresnénk. Ez egy olyan királydráma, ahol a trónfosztott királyt alsók és filkók puccsolták meg, hogy aztán igyekezzenek mihamarabb a helyére türemkedni. A minden képzeletet alulmúló morális és stilári nívót még a kormánypárti elemzők sem tagadják (bár rögzítsük ehelyütt a legalantasabb reagálást az immár emberi mivoltából is kivetkezett Tóta IV. Árpád többszörösen díjazott publicista tollából: „Ilyen még nem volt. Antall József is inkább meghalt.”) Királydráma helyett ez bizony inkább csak cirkusz, sőt vurstli. Bohóctréfa. A „nem bedőlni” orbáni intése mindenesetre megfontolásra érdemes. A szereposztás változhat, a szabad demokrata befolyás tovább növekedhet a kormányzaton belül, a válság voltaképpeni okai (a gazdasági toporgás, az európai hátraszorítottság, a kulturális tetszhalál) azonban továbbra is változatlanok. A média most elemében van: a valóságos gondok taglalása helyett fojtott hangon színházat közvetít, mint a rádió szokta. Abszolút nem érdekli, hogy Gyurcsány Ferenc (aki - miután leváltóját leváltották - értelmezésem szerint változatlanul sportminiszter) otthagyta az athéni olimpiát is, hogy sürgősen belevesse magát Budapesten a Medgyessypuccs második hullámába. Nagy Tímea aranyérme után még Schmitt Pál és Gémesi György nyakába ugrált, most meg Kiss Péterrel csúcstalálkozgat, hogy halálosan komolyan biztosítsák egymást a konc felől: bármi történjék is, ők lesznek egymás kancelláriaminiszterei. A sajtó meg igyekszik ezt a „páros versenyfutást” is afféle tisztességes olimpiai versenyszámként beállítani - mintha nem volna úgyszólván érdektelen a pártonkívüliek tömege számára a befutó sorrendje. Kiss és Gyurcsány mint egymás alternatívái? Ugyan már! Ezen a helyen csak Dévényi István kollégám poénját tudom idézni: a Kisst az Európai Unióban KISZ-nek ejtik. Hozzáteszem: a Gyurcsányt is. A kormányválság sokféle kommunikációs hordalékot is felszínre hoz. Avar Jánosék például a Vasárnapi Hírekben nem átallották olyan hírbe keverni a makulátlan erkölcsű Mádl Ferencet (aki nem engedte saját testvérét sem kitüntetni), hogy Medgyessy lemondása, s ezzel a konstruktív bizalmatlansági indítvány megtorpedózása esetén az államfő netán ellenzéki politikusnak adna kormányalakítási megbízást. Nem zavarta őket, hogy ez ellentmondana a politikai racionalitás és a parlamenti matematika törvényszerűségeinek - úgy gondolhatták: ha a köztársasági elnökre feldobnak egy kis sarat, valami biztosan megtapad belőle. A kedvencem azonban Lengyel László, a hivatásos anti-Kasszandra nagy ívű jóslatfüzére a Népszabadság szombati számából. Ez azon a napon volt, amikor az újság azzal a kétsoros szalagcímmel jelent meg: Medgyessy megy, a koalíció marad - kongresszus dönt az utódról. És most hadd idézzek hosszabban Lengyel írásából. „Az első szakaszban Medgyessy Péternek ki kell egyeznie az új szocialista vezetővel - Szilivel és/vagy Hillerrel -, hogy a 2005-ös költségvetés még nem választási, hanem megalapozó költségvetés. Meg kell állapodniuk a pénzügyminiszterrel, hogy a politika nem elvörösödik, hanem még fehér és türelmes marad, nem osztogat, hanem visszafog, nem szórja a pénzt, hanem összpontosítja stratégiai csomagokra. (...) Ekkor jön el, 2005 őszén, Medgyessy Péter békés és önkéntes hatalomátadásának ideje. Ha Medgyessynek sikerül 2004 őszétől egy reformot beindítania és a gazdaságot stabilizálnia, akkor szépen és hálás tapsok között távozhat.” Ez olyan kerek, hogy legszívesebben nem is fűznék hozzá semmit. Mégis kénytelen vagyok. Ha Medgyessy egy évvel korábban távozott, csúnyán, legkevésbé sem önkéntesen s hálás tapsok nélkül, akkor most búcsút is inthetünk a reformnak? (Reform helyett váratlan fordulat jött - mondhatjuk a Fordulat és reform hajdani prófétájának, Lengyel Lászlónak.) Ki egyezik ki Szilivel és/vagy Hillerrel? Kiegyezés-e, ha Gyurcsány egyezik ki Kiss Péterrel, netán Kiss Péter saját magával? A politika akkor vajon elvörösödik, vagy marad falfehér? S mi lesz, ha a stratégiai csomag elől lemarad a stratégiai jelző? A baloldali hatalmi belharc magával ragadja az olimpiára szocializálódott publikumot is, s elterelődni látszik a figyelem arról, hogy itt alapvetően mégiscsak a kormányoldal áll szemben az ellenzékkel, s nem mindenféle kormányoldali érdekcsoportok egymással. A szocialista párt kibővített választmányán belüli 103:99-es szavazati arány Kiss és Gyurcsány között kosárlabda-eredménynek kétségkívül kiváló volna, a demokráciát azonban csak olyan megszorításokkal modellezi, mint a késő Kádár-korban, mikor bizonyos választókörzetekben a Hazafias Népfront két jelöltje feszülhetett egymásnak. A szavazócédulákra meg akár azt is ráírhatták volna: kádkő vagy Zsidesz? Az SZDSZ-nek például ez teljesen mindegy: a „mi-az-hogy-nagyon-is!” milliárdossá válást épp úgy szalonképesnek és elfogadhatónak tartja a cél érdekében, mint a BIT- plakátokon rögzített egykor zsigeri antiszemitizmust. Színház az egész kormány - legyint erre a sokat tapasztalt polgár, és már előre látja a szabad demokrata értelmiség öntömjénezését: lám, menesztettük Weklert, csúnyán néztünk Demszkyre (érdemei elismerése mellett), amúgy mellékesen meg kimentettük az országot a kormányválságból. Igaz, hogy a kormányválságot mi magunk robbantottuk ki, de hát mik vagyunk mi. Aranypók, hogy ügyeljünk a részletekre? Az előadás folyik tovább, s nap mint nap új, meghökkentő jelenetekkel gyarapszik. De mit várhat az ország a magas pozíciókban való puszta személycseréktől? Jószerivel semmit. Ugyanaz a klientúrakor csapolja meg a közpénzt ezután is, ugyanaz a sodródó politika lesz az osztályrészünk, ugyanaz a kórus fogja teli szájból szidni az ellenzéket és Orbán Viktort. Elértéktelenednek ugyan a kémviccek meg a régi „ócsított könyveket” hirdető álborítók, viszont helyettük jönnek majd mások. De képzeljünk csak el egy Orbán Viktor-Kiss Péter tévévitát. Komoly kommunikációs kihívás lesz ez egy olyan országban, ahol a politikusnak nem árt egyszerűbb eszűnek mutatkozni a siker reményében, mint amilyen... De mit várhat az ország a magas pozíciókban való puszta személycseréktől? Jószerivel semmit. Ugyanaz a klientúrakör csapolja meg a közpénzt ezután is, ugyanaz a sodródó politika lesz az osztályrészünk, ugyanaz a kórus fogja teli szájból szidni Orbán Viktort Ludwig Emil Gyurcsány Ferenc néhány hónappal ezelőtt gyakorló sportminiszteri minőségében ellátogatott a Testnevelési Egyetemre. A magyar sportoktatás, tanár-, versenyedző- és szakemberképzés fellegvárának számító, nemzetközi sikerekkel, csillogó nemesfém érmekkel méltó elismerést és tekintélyt szerzett intézmény aulájában előadást - afféle fejtágítót - tartott úgymond aktuális sportpolitikai kérdésekről. Hogy mondanivalójának lényegét még érzékletesebbé tegye az általa alighanem nehézkes felfogásúnak, lassú észjárásúnak ítélt hallgatóság előtt, felmutatott két magával vitt szemléltető eszközt. Egyik kezével egy diszkoszt emelt magasba, „íme, a múlt!” felkiáltással, majd a másik kezében lévő gördeszkát rázta meg, s ekképpen szólt Gyurcsány: „íme, ez a jövő!” E teátrálisan kinyilvánított értékítélet pontosan jellemzi e gátlástalan karrieristát. Miniszterként nyilván halvány segédfogalma sincs arról, hogy a görög eredetű miniszter szó eredeti értelme: szolgálat, ami a klasszikus egyházi és politikai értelemében sem azt jelenti, hogy az emberek (hívek, adófizetők) vannak őérte, hanem fordítva. Másodszor, Gyurcsány műveltségéből kimaradhattak az antik fejezetek - mint profitra nehezen konvertálható ismeretek -, ezért nem láthatta az ógörög Müron világhírű szobrát, a Diszkoszvetőt. Még szerencse, hogy a XIX. század utolsó éveiben akadt egy ambiciózus pesti fiatalember, Bauer Rudolf aki tanulmányozta a szoborról készült képeken az ókori olimpikon mozdulatának dinamikáját, ebből rájött az időközben elfeledett forgómozgásra, s végül az 1900. évi párizsi olimpián e technikával messzi túldobta az egész mezőnyt. A miniszter baklövését az sem menti, hogy tegnap kizárták Bauer kései követőjét, a tegnapelőtt Athénban bajnoki címet szerzett Fazekas Róbertet, aki a bronzérmes Kővágó Zoltánnal együtt szerencsére nem siette el a dolgot, és nem váltott át gördeszkázásra a diszkoszvetésről. Ez utóbbi játékszerről amúgy inkább a globálissá és deviánssá vált nagyvárosi utcakép jut eszünkbe, mintsem a fegyelmezettségre és becsületes helytállásra nevelő versenysport. Nekem egyébként a doppingról is a Gyurcsányféle jövőkép jut az eszembe. Tegnapi lapszámunk sportoldalán olvasható Gyurcsány Ferenc sportminiszteri működésének néhány további „vívmánya” is, például a hazai fociutánpótlás bázisának szánt Bozsikprogram szétverése, holott a labdarúgást igazán nem lehet a „letűnt múlt csökevényének” titulálni. Hogy a felelős kormány tagjaként milyen komolyan vette szerepét, és milyen tisztelettel viseltetett a magyar sport ügye iránt, azt is szépen megmutatta, hogy éppen az Athénba induló olimpikonjaink tatai búcsúztatását találta alkalmas helynek és időnek a posztjáról való lemondására. A mindemellett sikeres és hatékony üzletember hírében álló Gyurcsány - állítólag - ígéretes politikus is, ámbár ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a párton belüli bázisául megkaparintott Győr-Moson-Sopron megye szocialista szemszögből igen gyatrán voksolt a legutóbbi, június 13-i választáson. Végül is mindezek korántsem jelentik azt, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP újabb (ön)jelöltjeként ne lehetne sikeres, és ahogy mondják, „karizmatikus” miniszterelnöke Magyarországnak. Hogy egy másik, máris klasszikus mondását idézzük: „Miért ne?!” Egy bajnokaspiráns 2004. augusztus 25., szerdaNézőpont ■ Magyar Nemzet [] Hamar Nemzet et. .. a dolgot ét magát nézzük.. . ” Öngólhelyzet Vone Miklós A szocialista párt ura a helyzetnek - mondta Horn Gyula, miközben próbált uralkodni magán. Valóban, felületes szemlélő számára a „helyzet” nem túl bonyolult és könnyen megoldható. Még ma összeül a párt rendkívüli kongresszusa, és ripsz-ropsz kijelöli az új miniszterelnököt, függetlenül attól, hogy a régi lemond-e, vagy megvárja eltávolítását. Az MSZP nagy, erős, elveknek elkötelezett, küldetéssel bíró párt, egy ilyen kihívás meg sem kottyan neki. A két jelölt közül az egyik jó, a másik még annál is jobb, de ha előlépne a sűrű homályból a harmadik, negyedik... százhetvenkilencedik jelölt, azok is mind alkalmasak és kiválóak lennének. Az MSZP ilyen párt, minden tagja egyformán ért akármihez. Ne csodálkozzunk, hogy folyton helyzeteket kavarnak, de mindig urai maradnak annak. Ezért szinte mindegy, kit választ a kongresszus, az attól a pillanattól fogva koncepciózus vezető, karizmatikus kisugárzású, példás családapa (anya), jó humorú társasági ember, nemzetközileg elismert szaktekintély, igazi világfi, ragyogó üzleti érzékkel megáldott, ám szociálisan érzékeny, tisztakezű, erkölcsileg intakt, már a matrikulában is eleve miniszterelnöknek bejegyzett, nélkülözhetetlen politikai személyiség lesz, miként Medgyessy, Horn is az volt. Pillanatnyilag itt a jobboldalon mi sem mondhatunk mást, gyakorlatilag semmi közünk hozzá, hogy a kongresszus kit tisztel meg a bizalmával, Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc nekünk egykutya, de hogy a tárgy komolyságának megfelelően fejezzük ki magunkat: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Persze nekünk sem mindegy, hogy ki vezeti még közel két évig az országot: a korpulens bürokrata, vagy a hisztérikus primadonna, de sok jót egyiküktől sem várunk. Jó lenne a programjaikat összevetni, s azok alapján alakítani távoli rokonszenvünket, ám politikai programnak nevezhető, önálló tervekkel, célkitűzésekkel, szándékokkal egyikük sem rendelkezik. Jobban mondva Gyurcsány agyában körvonalazódik valami. A Népszabadságnak nyíltan és férfiasan elárulta, hogy „Van határozott elképzelésem, de ezt akkor mondom el, ha tudom, hogy van hozzá kellő támogatottságom. Ezt hívják kormányprogramnak”. Hát, ha ezt hívják kormányprogramnak, akkor esetleges kormányfői kinevezését is jobb lenne titokban tartani. Ugyanitt Gyurcsány többször kifejti, hogy a posztok nem érdeklik, nem lobbizik, hanem a programjával kívánja párttársai támogatását elnyerni. Mit mondhat nekik? Isten bizony van programom, ne lássam többé az anyósomat, ha nem mondok igazat? Vannak olyanok, akik hisznek neki? Gyurcsány eddig a morális érzék, felelősségtudat morzsáit sem mutatta fel, ezért lehet, hogy az SZDSZ-nek is ő a favoritja. Természetesen a koalíciós partner nyilvánosan nem szól bele az MSZP döntésébe, ám ne legyenek illúzióink, különböző csatornákon már megüzente, kit látna szívesebben a miniszterelnöki bársonyszékben. Kiss Péter az elnökség tagjainak szavazatára sem számíthat teljes bizonyossággal, ott is vannak a szabad demokratákhoz bekötött „elvhű szociáldemokraták”. Egyébként Kiss a Medgyessy-féle politikai vonalat követné, csak markánsabban és határozottabban. Ez azért figyelemre méltó, mert Medgyessy is éppen markánsabb és határozottabb kívánt lenni. Kiss Péter ellen szól az is, hogy nem erősítette meg egyértelműen, miszerint Draskovics Tibort megtartaná kormányában, márpedig a pénzügyminiszter a garanciája a további eladósodásnak, megszorító csomagoknak, a növekvő inflációnak, hiánynak. Draskovics személye a rövidke, de annál kártékonyabb szoclib jövő záloga. Persze megeshet, hogy a rendkívüli kongresszus pusztán a panem alapján dönt, majd utólag megideologizálják az elvi jelentőségét. Fontos az, hogy urai a helyzetnek. TOLLHEGYEN Keresztkérdések ! Puhál György Az idei augusztus huszadikai események közül nekem legjobban az állami kitüntetések tetszettek. Pontosabban az a bátorság tetszett, amellyel a haláltusáját vívó kormányzat előterjesztette a kitüntetendők listáját. Nagyon szép a névsor, érdemes tallózni a kiválóságok között. A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét (ez a legmagasabb kitüntetés) a kommunista diktatúra utolsó oktatásügyi minisztere, Glatz Ferenc kapta, valamint egy romániai magyar szenátor, Frunda György, akiről köztudott, hogy lepaktált a nem igazán magyarbarát ottani politikusokkal, ez mifelénk érdem. Számos igazságügyi dolgozó középkeresztet vihetett haza, ami azért is érdekes, mert Lomnici Zoltán, a Legfelőbb Bíróság elnöke több alkalommal is nyomatékkal kérte, ne adjanak állami kitüntetést bíróknak, mert az ilyesmi melegágya lehet fair ítéleteknek. Bánáti János sztárügyvéd is kapott ilyen keresztet, ezt talán azzal érdemelte ki, hogy a brókerbotrányt megelőzően irodájában titokban tanácskozott Kulcsár Attila legendás sikkasztóval és Tóth András titokállamtitkárral. Wittinghof Tamás budaörsi polgárnak sem kellett üres kézzel hazamennie, ő lovagkeresztes lett, ami már nagyon kijárt neki, ugyanis az eltelt másfél évben csupán huszonnégymillió forint díjazást tehetett zsebre... Elismerték ezen kívül Lotz Károly exminszter (SZDSZ) és Göncz Árpádné hervadhatatlan érdemeit, a sajtó részéről pedig Bernáth Gábor (Roma Sajtóközpont) és Bojtár B. Endre (Magyar Narancs) vett át érdemkeresztet. Mi nem kaptunk semmiféle keresztet. Csak vethetünk...