Magyar Nemzet, 2004. szeptember (67. évfolyam, 229-258. szám)
2004-09-01 / 229. szám
Útelágazásban forradalmi hevülettel Fordulat, útelágazás, kapcsolat, nyitás és őszinteség - Lendvai Ildikó szerint ezek az MSZP hat elnökjelöltje által benyújtott programok hívószavai. Szeptember elejétől a politikusok valószínűleg nyílt fórumokon fognak beszámolni a párt jövőjéről kialakított elképzeléseikről. Török László_______________ SZILI KATALIN korszerű baloldali szociáldemokrata néppártot szeretne, amelynek alapértékei az emberbe vetett bizalom és a társadalmi nyomorúságok megszüntetésének szándéka. A szocialisták elnökhelyettese a jövőben a baloldali ideológiai gyűjtőpárt szerepét is hangsúlyozná az MSZP-nek, amelyben a demokratikus szocializmus híveitől az alternatív mozgalmakon át a globalizációkritikai mozgalmakig mindenki megtalálná számítását. Iratában azonban leszögezi, hogy a szélsőségesekkel szemben meg nem alkuvó magatartást kell tanúsítani. Szili szerint elkerülhetetlen morális megújulás szükséges a párt valamennyi vezetői szintjén. HILLER ISTVÁN Új kapcsolat című dolgozatában a radikális változás szükségessége mellett érvel, a pártvezetés és a tagság, a pártvezetés és a kormány, az MSZP és a választók közötti viszony megújítását hangsúlyozva. E célok eléréséhez háromféle elvárásnak kell megfelelnie a pártnak: legyen nyitott, eleven szervezet, legyen érthető céljaiban, és legyen szerethető párt, amelyhez érzelmileg is kötődnek a választók. JÁNOSI GYÖRGYÖT az elmúlt két évben hangoztatott véleményei és kritikai észrevételei miatt fekete báránynak tartották (legalábbis a választmányi elnök szerint), aki tisztességes politizálást és baloldalhoz méltó kormányzást vár el az MSZP- től. A képviselő szerint a pártnak naponta bizonyítania kell, hogy nem saját érdekek, hanem a nemzet érdekei vezérlik politikusait. Jánosi szerint bővíteni kell a taglétszámot, és több önállóságot kell adni a helyi szervezeteknek. SZEKERES IMRE, az MSZP alelnöke - Medgyessy Péter szavaira utaló - Útelágazáshoz érkeztünk! című programjával azt jelezte, hogy meglátása szerint Magyarország és a párt fordulóponthoz érkezett. A politikus megválasztása esetén egy pártparlament megalakítását szorgalmazná az egyéni választókörzetek delegáltjainak részvételével, az elnökség és az alapszervezetek közötti kommunikáció javítása végett. - Akkor leszünk sikeresek, ha pártunk ötvözni képes a választási párt, a néppárt és a mozgalom sajátosságait - olvasható Szekeres programjában. TOLLER LÁSZLÓ „ötletességet, öntevékenységet, önbizalmat” vár az új MSZP-től. Pécs polgármestere elsősorban az önkormányzatiságot támogatná, dolgozatában azonban maga is jó kiindulási alapnak tekinti „a Hiller István által jelzett dokumentumtervezetet”. LAMPERTH MÓNIKA számára „az elmúlt hetek, napok »forradalmi« hevülete és a szikár valóság is azt mutatja, hogy valóban korszakhatárhoz érkeztünk”. A belügyminiszter így kezdi Őszintén szólva című írását, amely szerint a szocialistáknak a létbiztonság, a jogbiztonság és a közbiztonság megteremtésére kell a hangsúlyt helyezniük. A politikus jó kormányzásra épülő, ötletes, felszabadult kampányt vár a jövőben, amelyben sok-sok támogató aktivista dolgozik. llllllllllMIBlllllljllMiniMljW^ Mádl Ferenc nem halogatja a döntést Az államfő a mozgatórugókra kíváncsi • Kovács bejelentette: nem minden vállalásukat fogják betartani Mádl Ferenc köztársasági elnök ígéretet tett arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül, szeptember 27-én megteszi javaslatát az új miniszterelnök személyére - közölte Kovács László MSZP-elnök az államfővel folytatott megbeszélése után. Mádl Ferenc tájékoztatást kért Kovácstól a kormányválság mozgatórugóiról is. A pártelnök bejelentette: nem minden vállalásukat fogják betartani. Tegnap folytatódtak a koalíciós tárgyalások. __Czirják-Tábori_____________ M ádl Ferenc köztársasági elnök biztosított arról, hogy a 30 napos határidő lejárta utáni első munkanapon, szeptember 27- én megteszi javaslatát a miniszterelnök személyére - jelentette be Kovács László, az MSZP elnöke tegnap, miután zárt ajtók mögött tanácskozott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel a Medgyessy Péter kormányfő lemondása után kialakult helyzetről. Ismert, hogy az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalása szerint Medgyessyt a lemondását követő 30 napig, szeptember 24-én éjfélig még teljes jogkörű miniszterelnöknek kell tekinteni. Kovács László kifejtette: arról biztosította a köztársasági elnököt, hogy a két koalíciós frakció, az MSZP és az SZDSZ egyhangúlag igennel fog szavazni a parlamentben a közös jelöltjükre, Gyurcsány Ferencre. Elmondása szerint a megbeszélésen értékelte a belpolitikai helyzetet, az államfő pedig tájékoztatást kért tőle „az események mozgatórugóiról”. Kovács közölte, Mádl Ferenc nagyjából egyetértett vele, ám mint mondta: nincs felhatalmazása a köztársasági elnök álláspontjának ismertetésére. Mádl Ferenc nem nyilatkozott a megbeszélést követően. Tegnap ismét egyeztetést tartottak a koalíciós pártok. Az MSZP-t Kovács László, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt képviselte. Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, Pető Iván, az országos tanács elnöke, Horn Gábor és Fodor Gábor ügyvivő vett részt a tanácskozáson. Az egyeztetés után Kovács László közölte: bízik abban, hogy szeptember 20-a körül elkészülhet az új kormányprogramra vonatkozó javaslat, amelynek keretében a politikai célok és irányok megfogalmazása mellett „leltárba veszik”, mely ígéretek teljesültek, illetve melyek azok, amelyekre idő vagy pénz hiányában nem volt lehetőség. A politikus egy másik nyilatkozata szerint számba vették a nem teljesíthető vállalásokat is. Ennek részleteit tegnap nem ismerhettük meg. A készülő kormányprogram prioritásai között említette az ország fejlődését, a hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítását, valamint az esélykülönbségek csökkentését. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök jelezte, hogy a kormányprogram a 2006-ot követő évek feladataira is tekintettel lesz majd, mivel „az élet nem ér véget 2006-ban”. Az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy a személyi kérdések a kormányszerkezet kialakítása után kerülhetnek napirendre. A Mádl Ferenccel folytatott megbeszélése után Kovács kitért a Draskovics Tibor pénzügyminiszter esetleges menesztéséről szóló hírek kommentálása elől, mondván: találgatásokra nem kíván reagálni. Helyesnek nevezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök-jelölt tájékozódni kíván az iraki magyar kontingens sorsát meghatározó kérdésekről. Az SZDSZ esetleges újabb miniszteri tárcákra vonatkozó igényét firtató kérdésre Kuncze kijelentette: nem tud arról, hogy az SZDSZ hivatalos fórumon követelt volna ilyet. A Szabad tanácskozás nem az SZDSZ hivatalos testülete, hanem egy baráti összejövetel, ahol mondanák ezt-azt - fogalmazott a pártvezető annak kapcsán, hogy Bauer Tamás volt szabad demokrata honatya a vasárnapi Szabad tanácsozáson felvetette: az SZDSZ- nek az egészségügyi tárcára kellene igényt tartania. Kovács László előzőleg arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztereket a koalíciós pártok jelölik, de a kormányfő joga a döntés, amit az SZDSZ- nek is méltányolnia kell. Kuncze hangsúlyozta, hogy az adótörvények szeptember 17-én, a költségvetés pedig szeptember 30-ig, az államháztartási törvénynek megfelelő időpontban kerül az Országo gyűlés elé. ■ Gyurcsány Ferenc érdemi módosításokra készül a kormányprogramban - ezt az MSZP szakmai tagozatainak vezetőivel és a megyei elnökökkel folytatott megbeszélése után tudatta a miniszterelnökjelölt. A közlemény szerint „az új program kidolgozásának alapja, hogy a vállalásokat teljesíteni kell, de csak olyan vállalás fogadható el, amelyet teljesíteni is lehet”. Koalíciós egyeztetés két kezet fog FOTÓ: MÁTÉ PÉTER ÚJABB KÖZJOGI CSAVAR? A miniszterelnök harmincnapos lemondási idejére vonatkozó rendelkezés megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól Béres Béla, az FKGP volt alelnöke, aki jelenleg az Európai Bíróság munkatársa. Az indítványát magánemberként nyújtotta be. A jogász visszamenőleges hatállyal kérte az 1997. évi LXXIX. törvény 7. §-a első mondatának (amely így szól: „a miniszterelnök, illetőleg a Kormány a köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozatával - harmincnapos lemondási idő megjelölésével - lemondhat megbízatásáról”) eltörlését. Ismert: korábban több alkotmányjogász is az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette ezt a rendelkezést. (MN) Gyurcsány Ferenc a gazdagokról A szocialista miniszterelnök-jelölt nem kedveli a szakszervezeti követeléseket Olyan politikát kell csinálni, ami a feje tetejéről a talpára állítja a mai perverz jóléti újraelosztást - fogalmazott Gyurcsány Ferenc azt követően, hogy a szakszervezeti konföderációk, illetve különböző civil és társadalmi szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélést. __Bakonyi Apám_____________E gyetértettünk abban, hogy egy ország jólétét sok tettrekész, dolgozni és tanulni akaró ember tudja biztosítani, akiknek megfizetik a munkájukat - tájékoztatott Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök-jelölt szerint ebben a folyamatban az államnak kezdeményező szerepet kell betöltenie, főként új jogszabályok megalkotásával. Olyan politikát kell csinálni - fogalmazott - ami a feje tetejéről a talpára állítja a mai perverz jóléti újraelosztást, mivel jelenleg azok vesznek ki többet a közös javakból, akiknek egyébként is több van. Az országban a felső tízezer jobban jár, mint az alsó kilencmillió. Fordítsuk meg ezt, legyenek olyan intézkedések, amelyek azoknak juttatnak többet, akiknek nagyobb szükségük van erre - mondta Gyurcsány. Bejelentette, két hét múlva összehívják az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, ahol a szociális partnerekkel megvitatják a jövő évi adó- és költségvetési törvények tervezetét; az ülésen ő maga is részt vesz. Kérdésre, hogy jövőre megvalósítható lesz-e a szakszervezetek által követelt érzékelhető béremelés, a politikus úgy fogalmazott: a találkozón „semmilyen követelés nem hangzott el”. Akkor jó az együttműködés - tette hozzá - ha a társadalmi szervezetek nem követelnek, hanem megpróbálnak megállapodni. Kérdésre válaszolva kiderült, Gyurcsány „nem ismer” olyan híreket, miszerint az államháztartási hiány jövőre behatárolja a szociálpolitika mozgásterét. A megbeszélésen részt vett Kiss Péter kancelláriaminiszter, Burány Sándor munkaügyi és Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. Wekler mentelem nélkül Kis Ferenc Wekler Ferenc (SZDSZ) és Faragó Péter (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamentnek az Országgyűlés illetékes bizottsága. Újhelyi István (MSZP) esetében a mentelmi jogfenntartását indítványozza a testület - közölte a zárt ülést követően Géczi József Alajos elnök. Keller László ügyének megvitatását - miután a PSZÁF elállt a feljelentéstől - levették a napirendről. Wekler mentelmi jogának felfüggesztése mellett amiatt döntöttek, hogy a politikus volt felesége önkormányzati képviselőként különböző sértő kijelentéseket tett rá, majd az SZDSZ-es ügyvivő feljelentést tett, amellyel szemben az exházastárs viszonváddal élt. Faragó Péter MSZP-s politikus egy miskolci majálison magánszeméllyel szólalkozott össze, és becsületsértő kijelentéseket tett. A bizottság megállapította: a feljelentés nem zaklató jellegű. Az MSZP-s politikus kérte mentelmi jogának felfüggesztését, s a testület 9:1 arányban ezt javasolja a parlamentnek. Újhelyi Istvánt (MSZP) Kövér László, Szadai Károly és Orbán Viktor (Fidesz) jelentette felrágalmazásért, mert Kondor Katalin feltételezett ügynöki múltja miatt különböző sértő kijelentéseket tett. A testület elnökének tájékoztatása szerint a bizottság azért nem javasolja a mentelmi jog felfüggesztését, mert „nem, lenne helyes, ha a politikai viták büntetőeljárás keretében rendeződnének”. 2004. szeptember 1., szerda Celfold - Hamar« El Készülő Fidesz-program a Munkatársunktól. Programalkotási munkába kezd a Fidesz, a legnagyobb ellenzéki párt szakértői már a mai naptól dolgoznak a szakmai előkészületeken - értesült lapunk. Az ügyvezető elnökség tegnap is folytatta az informális eszmecserét a követendő stratégiáról és a következő országgyűlési választásokra, illetve a reményeik szerinti kormányzati munkára való felkészülésről. A szakmai elemzéseket és kutatásokat Navracsics Tibor irányítja, aki eddig az elnöki kabinet vezetője volt. A munkát hasonló módszerekkel végzik, mint 1998 előtt, korábbi kormányzati szereplők véleményét is kikérve, mélyinterjúk segítségéül igyekeznek hasznosítani az előző ciklus tapasztalatait. A felkészülés része a kabinetrendszer kidolgozása, amely jórészt lefedi a minisztériumok struktúráját. Információnk szerint az elnökség nem tartja szükségesnek a kommunikációs stratégia módosítását, és a Fidesz továbbra sem kíván belefolyni a kormányzaton, illetve a koalíción belüli adok-kapokba. Érdeklődésünkre Révész Máriusz szóvivő is megerősítette, hogy nem változik a párt kommunikációja, és nem tárgyalnak személycserékről. Ezzel részben cáfolta az MTI hétfői értesülését, amely szerint a Fidesz elnöksége „várhatóan új kommunikációs stratégia kidolgozásáról dönt”, és arról is határoznak, „milyen arcok jelenítsék meg a következő időszakban a Fidesz politikáját”. Áder érdeklődne Medgyessytől az SZDSZ-ről HÍRÖSSZEFOGLALÓ Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője még a héten találkozni akar Medgyessy Péterrel, hogy az SZDSZ korrupciós ügyeire vonatkozó kormányfői állításokat megalapozó tényekről érdeklődjön. A Fidesz frakcióvezetője a találkozót tegnap levélben kezdeményezte. „Ahhoz, hogy emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel adhassa át utódjának az ország irányítását, elengedhetetlenül szükséges, hogy feltárja, milyen korrupciós ügyei vannak koalíciós partnerének” - fogalmaz levelében a politikus. A frakcióvezető szerint a kormányátalakításnak indult, előbb kormányválságba, „végül kormányváltásba torkolló koalíciós pamflet egy időre elterelte a figyelmet a szabad demokrata politikusok enyhén szólva is zavaros ügyeiről”. Áder János ezek között Demszky Gábor főpolgármester ingatlanügyeit, Wekler Ferenc szőlőtelepítési támogatását, valamint a Kovács Kálmán informatikai miniszter nevéhez fűződő kakaóbiztos számítógépek esetét említi. „A kormányváltás hordalékaként azt is megtudhattuk, hogy a válság végül Ön és szabad demokrata minisztere, Csillag István között csúcsosodott ki, az M6-os autópálya építése ügyében" - írja Áder János levelében. A kormányszóvivői irodán megkeresésünkre közölték: egyelőre nem kívánnak reagálni a levélre.