Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)

2004-11-17 / 304. szám

Amír/ k­ló-tér 2004. november 17., szerda Szerkeszti: Szényi Gábor latoter@magyarnemzet.hu •­­ Megyeri Dávid________________________ S hogy mik voltak azok a vádak, amelyek miatt kegyvesztetté, nem kívánatos személyekké váltak Lezsák Sándorék. Nos, éppen az ellenük megfogalmazott kifogások homá­lyossága nehezíti a válaszadást, ám annyi bizonyos: a Fidesszel való kollaboráció köz­ponti helyet foglalt el a bűnök listáján. Bár az MDF-es belső ellenzékiek végig tagad­ták, hogy a Fidesznek bárminemű köze len­ne lépéseikhez, Dávid Ibolya és köre követ­kezetesen kitartott véleménye mellett. A pártelnök asszony - mint emlékeze­tes - az MSZP-t és a Fideszt egyformán korrupcióval vádolta meg az európai parla­menti kampányban, érvelésként azonban csupán egy pártatlansággal bajosan vádol­ható szerzőpáros könyvét tudta felsorakoz­tatni. Dávid Ibolya és tanácsadó köre ne­hezményezte, hogy ebbéli vélekedésében nem osztozott a parlamenti frakció zöme, ám az MDF sikeres EP-választási szereplé­sét követően mindenki arra számított, hogy a kampány ideges felhangjai után lecsilla­podnak a kedélyek, s immár a közös neve­ző keresése lesz a meghatározó a fórum éle­tében és a politikai jobboldalon egyaránt. Erre minden lehetőség adott volt, hiszen a Fidesz vezetése sem orrolt meg a kisebbik ellenzéki pártra, amiért korrupciós ügyek­kel vádoltatott, s még azt sem rótták fel nyilvánosan, hogy Dávid Orbán Viktor pártelnököt többek közt Münnich Ferenc­hez és Grósz Károlyhoz hasonlította a kam­pány hevében. Tette ezt annak ellenére, hogy a volt miniszterelnök több ízben is a szorosabb összefogást javasolta. A júniusi választmányi ülés után - amikor feloszlat­ták a budapesti II. kerületi és a sárospataki MDF-szervezeteket - az (alacsony részvétel melletti) 5,3 százalékos eredménytől érthe­tően örömittas vezetés meglepetésszerűen és érthetetlenül saját maga hintette el a vi­szály magvát. Ezt követően a nagy hirtelen­jében meghirdetett őszi országos gyűlés előtti belső kampány során az állandó sej­­tetésekbő­l, burkolt utalásokból arra lehe­tett volna következtetni, hogy tényekkel is szolgálnak a Fidesz „beavatkozási politiká­ját” illetően. Ezzel szemben csupán Herényi Károly izgalmi állapotban elmondott Sza­vaira hagyatkozhatott a demokrata fórum ügyei iránt még érdeklődő közvélemény. Jobboldali puccs? A frakcióvezető, miután úgymond megelő­ző intézkedésként egy személyben, frak­­ciódöntés nélkül kizárt a képviselőcsoport­ból öt honatyát, azzal indokolta döbbene­tét kiváltó döntését, hogy puccs készült, amelynek forgatókönyvét a jobboldalon ír­ják. „Van egy párt” a jobboldalon, amely­nek érdekében áll az ilyesfajta szcenárió, egyfajta „romboló erő”­­ utalt egyértelmű­en a Fideszre, s azt is hozzáfűzte: a kisgaz­dapárt, a KDNP és az MDNP esetében is ugyanazon a helyen írták ezt a menetren­det. Bizonyítékként is értelmezhető adalé­kokat ekkor sem sikerült kisajtolni termé­szetesen Herényiből, miként Dávid Ibolya nemrégiben közzétett, Orbán Viktorhoz írott levele is inkább a pszichológiai stúdi­umok iránt fogékony polgárok számára szolgálhatott értékes információkkal. Is­meretes: a Fidesz elnökéhez címzett és írott, ám az MTI-nek előbb eljuttatott ter­jedelmes szövegben a volt igazságügy-mi­niszter a mesebeli kisgömböchöz hasonlí­totta Orbánt, aki bekebelez mindenkit, hogy aztán tanulságképpen maga is látvá­nyosan szétpukkanjon. Mint tudjuk, a szö­vetség elnöke békés hangnemben válaszolt ezúttal is volt koalíciós társa szavaira, s úgy fogalmazott, az Amerikai Egyesült Álla­mok elnöki kampányában tapasztaltakhoz képest ez még barátságos hangvételű levél­nek minősülhet, így nem sértődött meg. Egyúttal újólag leszögezte, hogy kész az MDF-fel való stratégiai együttműködésre a jövőben is.­­ Hasonlóképpen a Fidesszel kapcsolatos eleddig alátámasztatlan vádakhoz, ugyan­úgy tanácstalanok lehetünk a tekintetben is, milyen konkrét bűnök róhatók fel Lezsák Sándornak, a lakiteleki alapító atyá­nak a jelenlegi MDF-vezetés szerint. Bár nem kell szűkölködnünk a jelzős szerkeze­tekben, sokatmondó utalásokban, az állító­lagos bomlasztó tevékenységére vonatkozó konkrét bizonyítékokkal mind ez idáig adós Dávid Ibolya és tanácsadói köre. Az eljárás azért is tragikomikus, mert az MDF volt alelnöke annak ellenére is csak elvétve hallatta hangját a belpolitikai hosszú, forró nyár folyamán, hogy sokan kifejezetten ezt várták volna a rendszerváltás egyik törté­nelmi, kimagasló alakjától. Nem kell ennyi­re a sötétben tapogatóznunk avagy lélekta­ni tanulmányainkra hagyatkoznunk, ha a demokrata fórum némely más kizárt vagy elüldözött képviselőjére gondolunk, hiszen többen közülük sarkosabban, diplomáciai sallangoktól mentesen fogalmazták meg véleményüket a pártvezetés irányvonalát és politikai gyakorlatát illetően. Lezsák Sán­dor azonban mindvégig vigyázott arra, hogy ne lehessen még véletlenül sem bele­kötni a Lakitelek munkacsoport élén vég­zett tevékenységébe, s még az elektronikus média rendszeres megkereséseit is vissza­utasította. Pedig jó néhányszor próbálták nyilatkozatra késztetni Dávid Ibolya és kör­nyezete részéről is. Hiába mondott le nyil­vánosan az elnöki jelölésről, s jelentette be később, hogy a Lakitelek munkacsoport a szeptember 25-i országos gyűlés után okafogyottá válik és feloszlik, a vele kap­csolatos gyanakvás és gyanúsítás állandó tartozéka volt a Dávid Ibolya és Boross Pé­ter volt miniszterelnök által fémjelzett párt­vezetésnek. Tulajdonképpen csupán két konkrétan nevesíthető ügyben sikerült „rajtakap­niuk” Lezsák Sándort és a Lakitelek mun­kacsoport tagjait a nagyobbik polgári párttal való bűnös együttműködésen. Saj­tóhírek szerint ugyanis az országos vá­lasztmányban különösen felháborítónak tartották már októberben, hogy Lezsák Sándor a Parlament folyosóján Orbán Viktorral beszélgetett. A másik tettenérés nem kevésbé volt botrányos: egyes infor­mációk szerint ugyanis az inkriminált idő­szakban állítólag Várhegyi Attilával, a Fi­desz volt pártigazgatójával látták egy tár­saságban a lakiteleki alapító atyát egy bel­városi kávéház asztalánál. Nem lesz leszámolás Pedig az európai parlamenti választások után még maga Herényi Károly is úgy nyi­latkozott, hogy a béke ideje jött el, a frakci­óban nem készülnek semmilyen leszámo­lásra. Igaz, napokon belül felszállt a fehér füst, s az országos választmány feloszlatta a renitens sárospataki és II. kerületi szerveze­tet - amely mint mindig, most is kiemelke­dően teljesített a választás során -, s nem volt jó ómen az sem, hogy a pártelnök asz­­szony legfőbb bizalmi tanácsadója, Boross Péter volt miniszterelnök is retorziókat he­lyezett kilátásba azokkal szemben, akik kü­lönvéleményt fogalmaztak meg a kampány során. A Lakitelek munkacsoport június 22-i megalakulását azonban még Herényi frakcióvezető nyugodtan fogadta, hisz - mint mondta - természetes, hogy egy or­szágos gyűlés előtt munkacsoport alakul, s az tevékenykedni akar. Igaz, intő jel lehetett volna, hogy a belső ellenzék, illetve a II. ke­rületi kizártak még szót sem kaptak a júni­usi választmányi ülésen - mint ahogy ké­sőbb, a szeptember 25-i országos gyűlésen sem szólalhattak fel a nem a Dávid Ibolya vonalához húzók -, ám a külső szemlélők számára úgy tűnhetett, időleges fegyverszü­net ideje köszöntött be az MDF berkeiben. Felvethető természetesen a Lakitelek munkacsoport tevékenységével kapcsolat­ban, nem volt barátságos lépés, hogy dabasi tanácskozásukon augusztus közepén le­mondásra szólították fel Dávid Ibolyát, mert úgy vélték, az elnök asszony akadályozza a jobboldali erők összefogását, s késlelteti, ve­szélybe sodorja a baloldali koalíció leváltá­sát. Az is felsorolható vádpontként, hogy kétségbe vonták a szeptember végére össze­hívott országos gyűlés jogszerűségét, mivel a februári országos gyűlés nem pár hónapra, hanem két évre adott mandátumot az ott megválasztott tisztségviselőknek. Mindez kétségtelen, ám a demokratikus közélet velejárója, sőt, legfontosabb kritéri­uma, hogy legyen választási lehetőség a tár­sadalmon belül éppúgy, mint a politikai formációkon belül is. Tudniillik éppen ettől demokratikus egy politikai erő - hogy van alternatíva. A demokrácia ugyanis a dé­­mosz, azaz a nép uralmát jelenti, szemben a diktatúrával, amely egy közösségen belül egyetlen csoport uralmán alapszik. Mindenesetre Lezsák Sándornak, a Ma­gyar Demokrata Fórum megálmodójának és létrehozójának a kizárását csütörtökön a Hír TV-ben azzal indokolta Árpásy Endre, a párt etikai bizottságának elnöke, hogy szembehelyezkedett a pártvezetés döntései­vel. Csakhogy a dabasi nyilatkozat egy belső választási kampány részeként íródott, s már csak azért sem helyezkedhetett szembe a nyilatkozat révén a vezetőség akaratával, mivel alelnökként Lezsák maga is a vezető­ség tagja volt. Csáky András előző választ­mányi elnök mondta kissé fenyegetésszerű­­en a Lakitelek munkacsoport megalakulá­sakor: reméli, hogy az ő elnökjelöltjük is Dávid Ibolya lesz. Maga a pártelnök asszony is egyértelművé tette a hírek szerint még jú­niusban: nyitott azok előtt, akik azonosulni tudnak a pártvezetés álláspontjával, de azok, akik különvéleményen vannak, retor­ziókra számíthatnak. Ilyen szempontból te­hát konzekvens maradt az MDF elnöke, hi­szen a szeptemberi országos gyűlésen be­szédében kijelentette: Lezsák Sándorék mindenképpen meg akarták hiúsítani a többség akaratát, a párt képviselőinek egy jól körülhatárolható kisebbsége először burkoltan, később nyíltan és provokatívan szembefordult az MDF testületeinek legitim vezetésével. A pártelnök szerint elindult a Fidesztől való lassú elszakadás folyamata. Meglepetés tehát keveseket érhetett: külö­nösebb érvek­ nélkül, ám a Lezsák köréhez tartozó frakciótöbbségre aggatott bőséges negatív jelzők alkalmazásával végül is betel­jesült Dávid és körének akarata: az MDF parlamenti képviselete szinte elhanyagol­hatóan minimálisra zsugorodott, és sikerült kizárni, párton, frakción kívülre ebrudalni a jobboldali összefogást szorgalmazó politi­kusokat. Herényi Károly­­ több ízben levál­tott, a kormánytöbbség szavazataival azon­ban helyén hagyott­­ frakcióvezető, amikor felvetették, hogy Lezsákot mégiscsak a saját maga által alapított pártból zárták ki, úgy reagált: Kis János sem tagja már az SZDSZ- nek, miként Fodort is elküldték a Fidesztől. Tetszetős válasz, amelynek egy hibája van: nem igaz. Kis János volt SZDSZ-elnök szá­mára a Medgyessy Péter miniszterelnök ál­lampárti titkosszolgálati tiszti múltjának napvilágra kerülése - illetve volt pártja ezzel­­ kapcsolatos meghunyászkodása, opportu­­­nizmusa­­ láttán telt be a pohár, s lépett ki önként a valamikori liberális alakulatból.­ Fodor Gábor pedig saját akaratából távozott a Fideszből még 1993-ban, miután sikerte­lenül próbálta volna baloldalra irányítani a pártot. Olyan elképesztő esetre azonban egészen idáig nem volt példa a rendszervál­tozás utáni Magyarországon, de még a tér­ségben sem, hogy magukat demokratikus­nak tartó pártok bármelyike is kizárja saját életre hívóját. Arra pedig végképp nem volt precedens, hogy egy közmegbecsülésnek örvendő rendszerváltó személyiséget kö­zönséges árulóként állítsanak be, mint ahogy azt vele és a hozzá hasonló elveket valló MDF-es képviselőkkel tette Herényi. Jogficamos „lex Herényi” Gémesi György jelenlegi választmányi elnök nemrégiben azt mondta egy televíziós mű­sorban, szerinte a lakitelekiekkel az a gond, hogy a jobboldal győzelmét tartják fontos­nak, és nem az MDF térnyerését. Egy másik nyilatkozata szintén sokatmondó lehet, amikor beszédes elszólással a demokrata fó­rum értékrendje helyett „érdekkört” mon­dott. Minősíthetnénk ezeket a kijelentéseket a véletlen művének is, az élőbeszéd sutasá­gának, ha frakcióbeli főnöke, Herényi nem biztosította volna november elején a kor­mánytöbbséget egy, a vidék számára tragi­kus következményekkel járó kormánypárti előterjesztésről, s nem kezdeményezett vol­na etikai eljárást azokkal a frakciótagokkal szemben, akik nem nyomták meg a gombot az ülésteremben Gyurcsány Ferenc minisz­terelnökké választásakor. Kölcsönkenyér visszajár? Lehet, mert Dávid Ibolya a hétfői parlamenti szavazáson csak a kormánypárti szavazatokkal tudta ismét elnyerni az Or­szággyűlés alelnöki címét. Valószínűleg azonban sem Szili Katalin házelnök, sem Csiha Judit ügyrendi bizottsági elnök, sem pedig az abszurd, és Herényi Károlyt a frak­ciótöbbség őt leváltó határozata után is he­lyén hagyó baloldal nem gondolt bele, mi le­het a következménye precedensteremtő döntésüknek. A jogficamos „lex Herényi” értelmében ugyanis - amely kimondja, hogy csak a frakcióvezető bejelentését fo­gadhatják el saját posztját illetően - minden frakcióvezető leválthatatlanná válik. Kivéve ha maga is le akar mondani tisztségéről. Ettől kezdve tehát nem az Országgyűlésnek vannak frakciói, hanem a frakcióvezetőknek van parlamentjük... Igaz persze, hogy ha Herényi elmondhatja magáról: akár egy sze­mélyben is lehet egyedül ő a frakció, úgy akár elöljárója, Dávid Ibolya is bizton dekla­rálhatja: az MDF én vagyok. Igen sokan kíváncsiak viszont arra, ha hitelesek az elnök asszony szavai, miszerint sem az MSZP-vel, sem az SZDSZ-szel nem tudja elképzelni a baloldali kormány levál­tása után a koalíciót, a Fidesztől való eltá­volodását pedig büszkén deklarálja, vajon kivel képzeli el a jövendő - ahogy ő mond­ta - keresztény-nemzeti kormányzatát? A Fidesz úgymond „halálos öleléséből” sza­badulva még igen-igen alacsony választási részvétel mellett sem valószínű ugyanis, hogy a parlamenten kívüli mikropártokkal együtt reális lenne megcélozniuk a követ­kező választásokon a több mint ötvenszá­zalékos eredményt jelentő abszolút parla­menti többséget. Dávid Ibolyáék sorozatos fantomvádjai Magyarországon, de a térségben sem volt eddig arra példa, hogy egy demokratikus párt saját alapítóját zárja ki soraiból Régóta nehezen ismeri ki magát a mindennapi politikai adok-kapokban járatlan polgár a Magyar Demokrata Fórum belső ügyeiben, legfeljebb régi emlékei nyújthatnak számára eligazodást. Ezek az emlékképek természetesen cseppet sem hízelgők a fórum jelenlegi vezetése számára: a legtöbb embernek a kisgazdapárt, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt áldatlan belháborúi, s az azokat követő szétforgácsolódás, szétesés jut eszébe a fejleményeket figyelve. De vajon minden­ben megvonható-e a párhuzam? Ebben a tekintetben súlyos kétségek merülnek fel, annál is inkább, mert a hajdan Lakiteleken alapított párt esetében a kirekesztettekkel, kizártakkal szembeni vádak valóságtartalma nehezen neve­­síthető egzakt módon. Úgy is mondhatjuk: valójában fantomvádakat fogalmazott meg a Dávid Ibolya pártelnök nevé­vel fémjelzett MDF-es vezetés, s legtöbbször még kísérletet sem tettek arra, hogy a közvélemény szemében tárgyszerűen is alátámasszák a saját pártelitjüket szalámizó, s egyben szimpatizánsaik körét radikálisan szűkítő lépéseiket. A mina­pi fejlemény ismeretes: a kormánypártok „kegyének” köszönhetően nyolcfős minifrakciójuk továbbra is országgyűlési alelnököt ad, míg a kizártak, kilépettek a házelnök szerint még fél év után sem alakíthatnak képviselőcsoportot kétszer akkora létszámmal sem, így a tizennégy honatya Lakitelek csoport néven tevékenykedik a jövőben a T. Házban.

Next