Magyar Nemzet, 2004. november (67. évfolyam, 289-317. szám)

2004-11-27 / 314. szám

Schiff András Budapesten lép fel­ ­ Mi­tz Katal­­n______________ S­chiff András világhírű zongora­művész­ saját kamarazenekará­val lép fel január 25-én a Művésze­tek Palotájában. A nevét tréfásan olasz fordításban viselő Cappella Andrea Barcá­t 1999-ben alapította a művész legközelebbi barátaival, muzsikustársaival. A negyven tagot számláló orchestrát akkor hozta lét­re, amikor ismét vágyakozni kezdett a Mozart-zongoraversenyek után, mivel Végh Sándor elhunytával elő­adásukat abbahagyta. A Cappella Andrea Barca a Palladio építette, vicenzai színházban játszik évente egyszer, nyáron néhány napig, ja­nuárban pedig Mozart-hetet tarta­nak Salzburgban. Az elmúlt hat év alatt végigjátszották Mozart vala­mennyi jelentős zongoraversenyét. Nem turnéznak, mert szeretnék frissen tartani a zenekart, nagy néha vállalnak máshol is fellépést. A tur­nézenekarok ugyanis Schiff szerint előbb-utóbb megfáradnak. 2005 ja­nuárjában viszont, utolsó salzburgi ciklusukhoz kapcsolódóan, egy bé­csi fellépés után Budapesten játsza­nak a vadonatúj Nemzeti Hangver­senyteremben, amely a Nemzeti Fil­harmonikusok otthona lesz jövő év­től. (Hivatalosan március 15-én avatják föl.) A Cappella Andrea Barca koncertjén Schiff András Mozart D-dúr K. 537. és Esz-dúr K. 271., valamint B-dúr zongoraver­senyét K. 595. adja elő. A zongoraművész beszélt arról is, hogy folytatja koncertjeit a fer­­tődi Esterházy-kastélyban, amely­nek jövő szeptemberben néhány estén át a vendége lesz muzsikus­barátaival, többek között Perényi Miklóssal együtt. Elmondta, a hangversenyterem annyira jó és az atmoszférája annyira különleges,­­ hogy sokkal­­jobban is ki lehetne­­ használni. Nemzetközi Liszt-verseny Los Angelesben 11 Munkatársunktól___________ K­ étévente rendezik meg 1990 óta a fiatal művészek számára a Los Angeles-i Liszt zongora- és énekversenyt. A rendezvényt az idén is Neszlényi Judit, Pasade­­nában élő zongoraművésznő és Geraldine Keeling művésznő szer­vezte. A versenyre 141 pályázó je­lentkezett tíz országból, három kontinensről, akik tíz kategóriá­ban mérték össze tudásukat. A gá­lakoncert nyitányaként rendkívüli élményt jelentett a 12 éves kor alatti kategória győztesének, Joseph Tsainak a káprázatos La Campanella-előadása. A tizen- és huszonéves művészek tolmácsolá­sában Liszt Ferenc számos remeke hangzott fel. A vokális kategóriák győzteseként Desirée Hassler és Rebecca Plack árnyalt, bársonyos hangú mezzoénekesnek bizonyul­tak. A Liszt-verseny nagydíjának nyertese, a belga Steven Van Hau­­­­waert, aki az est záró darabjaként Liszt Dante-szonátáját adta elő nagy átéléssel, májusban a buda­pesti Liszt Ferenc Múzeumban, a Régi Zeneakadémián léphet majd fel. A budapesti Mali Emese sze­mélyében az idén is volt magyar szereplője a versenynek, ő három kategóriában egy-egy második,, harmadik és negyedik díjat nyert. A Liszt-műveket megszólaltató verseny nemzetközi zsűrijét neves zenetudósok, művészek alkották. 15 2004. november 27., szombat Kultúra - Hamar Nemzet írószervezetek az igen mellett Támogatják a határon túli magyarok kettős állampolgárságát Támogatja a határon túli magyarok kettős állampolgárságát a Magyar Írószövetség, a Fiatal írók Szövetsége, a Magyar Írók Egyesülete, a Független írók Szövetsége és az Írók Szakszerveze­te. Közös közleményükben arra kérik a magyar írótársadalmat, hogy mindenki menjen el a december 5-i népszavazásra és sza­vazzon igennel mindkét kérdésben. II Pósa Zoltán__________________ N­ apjaink magyar irodalma részben a határainkon kívül születik. Ha feltöltődünk határon túli íróink alkotóerejéből, ha büsz­kén írjuk be irodalomtörténetünk lapjaira műveiket, akkor szívünkön kell viselnünk azt is, hogy ezek az írótársaink korlátok nélkül, teljes joggal vehessenek részt annak a kultúrának a mindennapjaiban, amelynek legalább harmadát ők képviselik - olvasható a közle­ményben. A felhíváshoz Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke szemé­lyesen annyit tett hozzá: fölháborí­­tónak tartja azt, hogy bizonyos po­litikai körök és a magyar kormány megtagadná határon túl élő honfi­társainktól azt a lelki nyugalmat, amit a kettős állampolgárság ad ne­kik. Nem beszélve arról, hogy ez az állampolgárság jogi védelmet is nyújt, ugyanis egy kormánynak kö­telessége megvédenie állampolgá­rait. A kormány magatartása szé­gyenteljes, amikor arra biztatja az anyaországiakat, hogy vonják meg újra lélekben is a trianoni határo­kat. Éppen ők teszik azt, amivel az ellenzéket vádolják: megosztják a magyarságot. L. Simon László költő-író, a Ma­gyar Írószövetség főtitkára, a Fiatal írók Szövetsége tagja pedig azt tart­ja szégyenteljesnek, hogy bár meg­keresték a Szépírók Társasága és a József Attila Kör elnökét, de egyik szervezet sem csatlakozik a felhí­váshoz, ami pedig minden gondol­kodó magyar embernek erkölcsi kötelessége lenne. Bár az hazugság, hogy a kettős állampolgárság sokba kerülne a magyar államnak, L. Si­mon László akkor is támogatná az ügyet, ha az valóban pénzbe kerül­ne. „Aki nemmel szavaz, hasonlít a szülőhöz, aki nem ad enni a gyer­mekének, mert az étel pénzbe ke­rül”. Bednanics Gábor esztéta, a Fiatal Írók Szövetsége elnöke alkot­mányos kötelességnek tartja az igennel szavazást. Ahogy mondta: az igen tökéletesen harmonizál a Fiatal Írók Szövetsége alaptörekvé­seivel, hiszen a tagság egyharmada határon túli magyarokból áll. Mezey Katalin költő, az Írók Szakszervezetének főtitkára fölhív­ta a figyelmet arra: a világ minden olyan országában megalkottak már hasonló törvényt, amelynek állam­polgárai jelentős létszámban élnek az anyaország határain kívül. Van­nak országok, például Németor­szág és Izrael, amelyek anyagilag is támogatják azokat, akik határon túl élnek, de fölveszik az anyaország állampolgárságát. „Ideje, hogy mi is megadjuk magyar testvéreink­nek ezt az erkölcsi segítséget. Anya­giakra hivatkozni nemcsak szé­gyen, de ostobaság is, hiszen buta­ság nem észrevenni, hogy a folya­matosan fogyatkozó anyaországi magyar nemzet csak erősebb lesz attól, ha többen leszünk”. Hernádi Gyula író, a Független Írók Szövetségének elnöke is el­megy, és igennel szavaz. Úgy véli, az igen a remény zászlaja az önhi­bájukon kívül határainkon kívül re­kedt, oly sok balszerencsével meg­vert honfitársainknak. Gyurkovics Tibor költő, a Ma­gyar Írók Egyesülete elnöke szerint minden magyar nyelven író ma­gyar, akit megilletnek a magyar állampolgársággal járó jogok. Akik magyar nemzetben gondolkodnak, lakjanak a világ bármelyik táján, nemcsak áttételesen, hanem szó szerint hozzánk, az anyanemzethez tartoznak. Akinek ez nem nyilván­való, azzal - legyen bár miniszter­­elnök vagy író - nem érdemes fog­lalkozni. 1 Mezey Katalin L Simon László Hernádi Gyula Bednanics Gábor Gyurkovics Tibor /1 Citroennel át a Vár fokán Szalóky Károly: A kortárs galériák az értékteremtés részesei November vége már évek óta a kortárs galériák bemutatkozá­sának az időszaka. A sikeresen indult vállalkozások közül is kevés marad fenn néhány évnél tovább. Vannak azonban, akik ismerik annak a titkát, hogy miként válhat a galéria az ér­tékteremtés nélkülözhetetlen részesévé. Szalóky Károly, a Várfok Galéria létrehozója kö­zéjük tartozik. P. SZABÓ FERNŐ______________ V­ olt kezdetben a sárga kis Citroen. Állt a Várfok utca ele­jén, ott, ahol az utcával azonos ne­vet viselő galéria is. Elöl-hátul, két oldalán neves kortárs művészek al­kotásai díszítették a kopottas jár­gányt, amely azután nem is futótel­jesítménye, hanem művészeti érté­ke révén talált gazdára egy műgyűj­tő személyében. A galériás, Szalóky Károly pedig a cég reklámjától megválva igyekezett újabb és újabb rangos kiállításokkal ráirányítani a figyelmet a galériájára, s általában arra az ügyre, amelyet képviselt. Annak az igazságnak a jegyében, hogy a művész, a mű nézője és a műveknek majdan hosszú távon otthont adó múzeumok közötti kapcsolatrendszer csak a galériák közvetítő szerepével kiegészülve válhat igazán harmonikussá. Sokszínű kapcsolatrendszert alakított ki művészek-művészeti szakemberek-laikusok között az idők folyamán a Várfok Galéria és néhány más kiállítóhely, amelyeket összefoglaló néven kereskedelmi galériáknak nevezünk. Munkájuk lényege azonban meglehetősen tá­vol áll a haszonszerzéstől ma is. Egyáltalán, kevesen maradtak tal­pon azok közül a galériások közül, akik a rendszerváltozás körüli években elindultak, s még keveseb­ben vannak azok, akik azóta is meg tudták tartani a vállalt színvonalat, útirányt. Hogy a Várfok Galéria e kevesek közül való, azt ezekben a napokban is két kiállítással igazol­ja. Az egyiken Tektonika címmel Bak Imre és Nádler István festmé­nyeiből és Monori Sebestyén szob­raiból mutat be válogatást. Külön­böző generációk művei folytatnak párbeszédet e tárlaton, még inkább így van ez a Reflexió című bemuta­tón, ahol a XX. század nagy magyar mestereinek egy-egy művét válasz­tották ki kortárs magyar művészek, hogy arra reflektáljanak, vagy abból kiemeljenek egy-egy motívumot. Művek és művészek dialógusá­nál szélesebbre tágítja a kört e tár­lat, hiszen nem valósulhatott volna meg Kieselbach Tamás együttmű­ködése nélkül - a klasszikus képe­ket ő adta kölcsön az eredetileg no­vember közepéig tartó, ám a siker miatt december közepéig meghosz­­szabbított tárlatra. S ez az együtt­működés arra is felhívja a figyel­met, hogy nem csak álom az az el­képzelés, amely szerint a magyar galériások, műkereskedők képesek a hosszú távú együttműködésre a kortárs művészet és a közönség ja­vára. Szalóky Károly több mint egy évtizede a galériák utcájáról álmo­­­dott a Vár fokán állva, s a terv meg­valósításából egymaga négy galéria létrehozásával vett részt. Ezek kö­zül ma is működik a Várfok és az XO Terem, valamint a Portál Galé­ria. Néhány hónappal ezelőtt a Vár­fok utcában nyílt meg a Magyar Iparművészeti Egyetem Pont Galé­riája is és újabb kiállítóterem nyílik az utcának abban a magasságában, ahol valamikor a sárga kis Citroen állt. Jeleként annak, hogy ugyan sok a bizonytalanság a kortárs magyar művészet és műkereskedelem jö­vőjével kapcsolatban, de néhány biztos pont már van, amelyekre fi­gyelve, útjainkat megtervezhetjük a kortárs galériák világában. A siker miatt meghosszabbították a tárlat idejét Az elfelejtett Beregszász évszázadai __Rákonyi Péter______________ A­­z első világháború után, a gyászos emlékű trianoni bé­keszerződéssel Csehszlovákiához csatolt Beregszász - Lampert her­ceg, Erzsébet királynő, Bethlen Gá­bor, Rákóczi Ferenc városa - min­dig megmaradt színmagyar város­nak. A cseh megszállás éveiben, majd később is Kárpátalja magyar politikai és kulturális életének köz­pontjává vált... - írja Csanádi György, akinek a város múltjának több mint kilencszáz esztendejét, illetve borús jelenét bemutató könyve (Sorsfordító évek sodrásá­ban) az ungvári PoliPrint kiadó gondozásában a közeli napokban jelent meg. Átfogóbb, körültekintőbb mun­ka a Vérke-parti településről még sosem látott napvilágot. Szükség is volt erre, mert Beregszászt - nem tudni, miért - a historikusok ko­rábban elhanyagolták, és míg más, viszonylag közeli településekről - Husztról, Tokajról, Sárospatakról, Munkácsról - számtalan régi met­szet és grafika maradt fenn, Bereg­szászról egy sem. A város és kör­nyéke - ahol az Alföld és a Kárpá­tok első, szigetszerű hegyei talál­koznak - már a történelem előtti időkben lakott volt. 1063-ban Lampert herceg, Szent László kirá­lyunk öccse városi rangra emelte. Kevesen tudják, hogy éppen itt, Beregszászon bontott zászlót a Rákóczi-szabadságharc. Ez képle­tesen is, valóságosan is igaz, hi­szen a város főterén bontotta ki Esze Tamás a fejedelem zászlaját és olvasta fel kiáltványát. A sza­badságharc bukása után a szám­űzött fejedelem beregi birtokait az osztrák Schönborn grófok kapa­rintották meg. Kazinczy és Petőfi élénk szí­nekkel rajzolja meg a XVIII., il­letve XIX. századi kisváros képét. A város az 1848-49-es eseménye­ket követő letargia után a kiegye­zéskor dinamikus fejlődésnek in­dult, amelynek csak a gyászos trianoni békediktátum, majd vég­érvényesen a szovjet diktatúra ve­tett véget. A „malenkij robot”, a hírhedt szolyvai láger és a folyamatosan magyarokkal teli sztálini börtönök a rettegés, a reménytelenség éveit hozták a beregszásziaknak. A ko­rábbi lakosság jelentős, hányada elmenekült. A Szovjetunió széthullása - mi­ként az Csanádi György könyvéből kiviláglik - új hiteket és új remé­nyeket, ám sok keserűséget is ho­zott a jobb sorsra érdemes városra. A jövőt formáló, a magyarságot megtartó és felemelő álmok gyak­ran csak álmok maradtak, és rend­re megfeneklettek és megfenekle­­nek ma is a hivatalok packázásán és a magatehetetlenségen. Sajnálatos módon ma is tart a magyarság, mindenekelőtt a ma­gyar értelmiség elvándorlása. Alig­ha téved a szerző, amikor munkája zárszavában leírja: „A beregszászi magyarság csak úgy tud fennma­radni, csak akkor tudja érvényesí­teni alkotmányos jogait, ha egysé­gesen lép fel, véget vet »a turáni átoknak«, a széthúzásnak, fenn­tartja intézményeit, ápolja kultú­ráját, nemzeti, történelmi hagyo­mányait.” (Csanádi György: Sorsfordító évek sodrásában, PoliPrint, Ung­­vár, 2004.)

Next