Magyar Nemzet, 2005. január (68. évfolyam, 1-29. szám)
2005-01-29 / 27. szám
26 2005. január 29., szombat Washington és Tel-Aviv célkeresztjében az iráni nukleáris program Atomnacionalizmus Valóban támadni fognak, vagy ez csak a helyes irányba terelés része? -feszegetik külpolitikai elemzők azt követően, hogy egy amerikai publicista titkosszolgálati forrásokra hivatkozva határozottan állítja: Amerika terrorellenes háborúja - ezúttal Izraellel az oldalán Iránban folytatódik. Bush elnök, Khomeini ajatollah és a New York-i Szabadság-szobor karikírozott mása egy teheráni rendezvényen. Ez nem az a hely, ahol kalandozni lehet El kell ismerni: ha csak pszichológiai hadviselés részét képezi az amerikai fenyegetés, akkor is egészen jól felépített manőver. PriSA Tibor élektani hadviselés részét képezik - így minősítették jól tájékozott külpolitikai szakértők azokat az értesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok és Izrael légitámadást készít elő iráni atomlétesítmények ellen. „Hamarosan megindul egy Irán elleni hadjárat” - így szólt az amerikai hírszerzés egyik vezetőjének a New Yorker amerikai magazinban is megjelent mondata, amely hideglelést váltott ki a világban. Még hogy Irán, a maga 70 milliós lakosságával, a jobbára működő gazdaságával, ahol a mollák vallást és politikát vegyítve kemény kézzel kormányoznak - hitetlenkedtek a tervezett akcióban kételkedők. Ez nem a majd negyedannyi területű és harmadannyi lakosságú Irak, amely tízéves gazdasági embargó után még magához képest is meggyengült! Arról nem is szólva, hogy milyen állapotokat hagyna maga után egy Irakból esetleg kivonuló amerikai hadsereg. Irán a muzulmán világ több mint 120 milliós síita ágának fellegvára. Aki az Iráni Iszlám Köztársaságot támadja, annak tudatában kell lennie, hogy milyen folyamatokat indíthat el. Pedig Seymour Hersch, aki értesüléseit a New Yorkerben publikálta, nem akárki: különlegesen szoros kapcsolata az amerikai katonai és hírszerzői körökkel még a vietnami háborúból datálódik. Ő volt az, aki cikkével kirobbantotta a botrányt a bagdadi Abu Graib börtönben elkövetett fogolykínzások ügyében. Eljövendő háborúk című írásában arról számolt be, hogy amerikai kommandósok tavaly nyár óta jelen vannak Iránban. Feladatuk az iráni atomlétesítmények pontos feltérképezése. Az Afganisztánból átszivárgott kicsiny egységek július óta kutatják Irán területén azt a három tucat célpontot, amelyet egy amerikai-izraeli légitámadás esetén el kell pusztítani - állítja Hersch. „A cikk teli van pontatlanságokkal” - válaszolt az írásra az amerikai védelmi minisztérium, ám magát a tényt - a kommandósok jelenlétét Iránban - egy szóval sem cáfolta. Sőt más források is azt sugallják, hogy valami készül Irán ellen. A Welt am Sonntag német lap múlt heti száma tudósítást közölt Aharon Zeévi izraeli tábornok nemrég Haifában tartott előadásáról. Az izraeli katonai hírszerzés főnöke felvázolta az Irán elleni háború menetrendjét. Izraeli források szerint Iránnak fél év kell ahhoz, hogy egy atombomba gyártásához elegendő dúsított uránnal rendelkezzen. Zeévi tábornok két évre teszi azt az időt, mire Irán valóban atomfegyvert birtokol, ám ettől kezdve bármikor nukleáris csapást mérhet Izraelre 2000 kilométeres hatótávolságú rakétáival. Zeévi figyelmeztette az európai trojkát - azaz Nagy-Britannia, Francia- és Németország képviselőit -, amely arra akarja rávenni Iránt, hogy mondjon le katonai atomprogramjáról, ne higgyen a hamis ígéretnek: „Az irániak már nemegyszer kötöttek megállapodást, aztán szinte azonnal felrúgták.” Irán - ha elkészülnek atomtöltetei - az új, 3000 kilométeres hatótávolságú, „nemzeti fejlesztésű” Gadr nevű rakétáival elérheti Rómát, Berlint, Helsinkit. „Az európaiak azt mondták erre, hogy ők már megszokták a hidegháborús időkben a szovjet rakétafenyegetést - fejtette ki az izraeli katonai kémfőnök. - Nem tudtam elmagyarázni nekik, hogy Irán teljesen más történet.” „Bízom benne, hogy diplomáciai úton rendezhetjük a problémát, de nem zárnék ki egyetlen más megoldást sem” - így szólt a legmagasabb helyről, a Fehér Ház elnöki posztjáról Iránnak szánt figyelmeztetés. George W. Busht a CBS News műsorában épp az aznap megjelent Hersch-cikk valóságtartalmáról kérdezték. Hasonlóan nyilatkozott a Bushsal bizalmas viszonyban lévő új külügyminiszter, Condoleezza Rice, aki az elhasznált „gonoszság tengelye” kifejezést Iránnal kapcsolatban „az önkényuralom előretolt bástyájára” cserélte. Pár nap múlva Dick Cheney alelnök szintén világosan jelezte, hogy Irán továbbra is Washington egyik fő gondja. Ugyanakkor megfogalmazta aggodalmát: nehogy az izraeliek magukhoz ragadva a kezdeményezést egyedül támadják meg az iráni atomlétesítményeket! El kell ismerni: ha csak pszichológiai hadviselés részét képezi az amerikai fenyegetés, akkor is egészen jól felépített manőver. Olyannyira, hogy a héten meg is érkezett a válasz Teheránból: óriási stratégiai hibát követ el az Egyesült Államok, ha az Iráni Iszlám Köztársaság ellen - akár csak levegőből - akciót hajt végre. „Az ellenség fenyegetésétől nem tartunk - jelentette ki Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani volt iráni elnök, aki jelenleg is a rezsim egyik erős embere. - Amerikában is jól tudják, hogy Irán az iszlám történetének bölcsője. Ez nem az a hely, ahol kalandozni lehet.” A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) előtt 2002 ősze óta világos, hogy Irán katonai célú atomprogramot folytat. Ekkor derült ki, hogy Natanz város közelében, Teherántól 250 kilométerre délre uránt dúsít, mégpedig óriási méretekben. Az urándúsító technikai berendezései a pakisztáni atombomba atyjától, a fekete atomüzlet volt királyától, Abdul Kadir Hántól származnak. A fővárostól 200 kilométerre délnyugatra fekvő Arakban pedig nehézvizet állítanak elő. Az itt létesült üzem plutónium kezelésére is alkalmas, amelynek viszont semmi köze sincs az irániak által annyit hangoztatott polgári célú áramtermelő - felhasználáshoz. Iszfahánban a dúsítási folyamat gyorsítására alkalmas anyagot tonnaszámra állítják elő, s ezt szintén a „polgári atomprogram” részeként teszik. Teherán önrendelkezésének a megsértéseként fog föl minden olyan kérdést, amely az atombomba előállítására vonatkozik. Igaz ugyan, hogy az iszlám forradalom vezetője, Ali Hamenei ajatollah, aki valójában az ország első embere, vallási rendeletben tiltotta meg az atomfegyver alkalmazását, ellenben nem szólt a tömegpusztító eszközök birtoklásáról. Csöppet sem irigylésre méltó a brit-francia-német összeállítású európai trojka szerepe, amelynek meg kellene egyeznie Teheránnal arról, hogy lemond az atombomba előállításáról. Az európai hármas szinte mindent felajánlott, egyebek közt valóban polgári célú atomerőműveket, de eddig többnyire csak hitegetéssel kellett beérnie. „A tárgyalások igen csúszós talajon folytatódnak - jelentette ki a napokban Michel Barnier francia külügyminiszter. - Nyitva tartjuk a szemünket, de nem létezhet más megoldás, mint politikai.” Amerika azért nem vesz részt az egyezkedéseken, mert 1979 óta nincs diplomáciai kapcsolata Iránnal, és talán nem is bánja, ha az európai trojka mond csődöt a tárgyalásokon. Vajon miért éri meg Iránnak, hogy maga ellen fordítsa a nemzetközi közösség nagy részét? A tényleges hatalom birtokosai, a vallási elöljárók, akik finoman szólva nem túl népszerűek, találtak egy olyan témát, amelyben maguk mellé tudják állítani a közömbös fiatalokat, ez pedig az „atomnacionalizmus”. A perzsa birodalom örökösei ugyancsak rosszul tűrik, ha kívülről akarják megmondani nekik, hogy mit csináljanak otthon. A vallási személyiségek feltehetően úgy látják, hogy a térség vezető szerepének eléréséhez feltétlenül szükségük van atomfegyver birtoklására. Nem beszélve a vele járó következményről, ez talán meggondolásra késztetné az országot már-már bekerítő Amerikát, hogy beavatkozzon-e az iráni „belügyekbe”. A korábbi értesülések azt jelezték, hogy 2007-2008-ra várható az iráni atomfegyver megszületése. Ám most felgyorsultak az események. Mint Kasszem Sabani tábornok, az Iszlám Forradalmi Gárda egyik parancsnoka tavaly év végén nyilatkozta: Teherán gyorsan halad saját atomfegyvere létrehozásának útján. Az iráni katonai vezető sem kételkedett abban, hogy hazájában az Egyesült Államokkal megvívandó háború „előestéje” zajlik napjainkban. Az amerikai-izraeli stratégiai összefonódás vitathatatlan. Dick Cheney is olyan akciótól óvta Izraelt, mint amilyet Menahem Begin hajtott végre 1981 nyarán, amikor lebombáztatta Irak Bagdad melletti atomerőművét. Most állítólag hónapok óta gyakorolják az izraeli gépek a Negev sivatagban az Irán elleni bombatámadást. Az izraeli szakértők három „vörös vonalat” jelöltek ki Teherán számára, és ha valamelyiket átlépi, azonnal felbőgnek a repülőgépek hajtóművei: 1. ha Irán felmondja az atomsorompó-szerződést; 2. ha nemzetközi feketepiacon atomrobbanófejet vásárol; 3. ha az urándúsítás folyamatát saját maga is képes elvégezni. Ehhez a harmadik lépéshez áll a legközelebb Irán. Tel-Aviv ezt szeretné megelőzni, amíg nem merül fel a maga rémisztő valóságában. Ennek érdekében igénybe veszi az Egyesült Államokban élő nagy hatalmú zsidó lobbit, hogy Washingtont mielőbbi cselekvésre késztesse. Az amerikai-izraeli támadás terve évek óta készen áll. Irán tervezett többhetes bombázása során az Egyesült Államok 5000 intelligens bombát szán a különböző atomlétesítmények, vegyi üzemek, rakétakilövő állások semlegesítésére. A célpontok aprólékos feltérképezéséhez van szükség az ügynökök bejuttatására az országba, amelyek a legújabb hírek szerint nemcsak Afganisztánból, hanem Pakisztánból és - helyi kurdok segítségével - Irakból is iráni területre lépnek. Az amerikaiaknak azonban azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy akarnak-e egy ilyen nagy felháborodást kiváltó összecsapást Bush második elnöki mandátuma kezdetén. Washington hatalmas árat lesz kénytelen fizetni a nemzetközi színtéren, ha mégis az Irán elleni akció mellett dönt. Jelenleg minden jel ennek ellenkezőjére utal, legalábbis ez derült ki Condoleezza Rice felvázolt külpolitikai elképzeléseiből, amelyek szerint nagyobb súlyt helyez a nemzetközi együttműködésre. Még az Egyesült Államok fő szövetségese, London is ellenzi Irán megtámadását, nem beszélve Moszkváról vagy Pekingről. Washington ezért is engedte át a Teheránnal való tárgyalás felelősségét az európai hatalmaknak, és későbbiekben az ENSZ Biztonsági Tanácsára számít, ha Irán nem hallgat a jó szóra. 0 T 0 A F P - R E H R 0 U Z M E H R I Iszlám demokrácia Miért ne lenne Irán a muzulmán világ egyik legdemokratikusabb országa? Hiszen itt pártok működnek, választással döntenek a parlament összetételéről, az elnök személyéről. Persze figyelembe kell vennünk a sajátságos helyi szokásokat, ugyanis nem véletlenül szerepel az ország nevében az, hogy „iszlám köztársaság". A jelző mindent meghatároz. Az állam a muzulmán vallási elvek szerint épül fel. A teokrácia a vallási elvek elsőbbségét hirdeti a politikaiakkal szemben. Törvénykezése az iszlám szent könyvén, a Koránon alapuló seria (mohamedán egyházi és polgári jog). A ma 70 milliós országban 1979-ben Khomeini ajatollah vezetésével lezajlott iszlám forradalom során távolították el a hatalomból a perzsa sahot, Reza Pahlavit. Az iszlám állam és a síita egyház feje Ali Hamenei ajatollah, akit külföldi megfigyelők gyakran ultrakonzervatív jelzővel illetnek. Az egész ország közéletét figyeli - egyfajta kiterjesztett jogkörű alkotmánybíróságként - az Őrök Tanácsa. Az iszlám jogtudósokból, vallási személyiségekből álló 12 tagú testületből hatot az iszlám forradalom vezetője, Ali Hamenei nevez ki. Az Őrök Tanácsa nemcsak azt döntheti el, ki indulhat jelöltként a parlamenti választásokon, hanem a meghozott törvényeket is felülbírálhatja. Vallási megbízhatatlanság címén ugyanis bárki eltávolítható a közéletből. A köztársaság elnöke, aki egyben a kormányfői teendőket is ellátja, a Nyugat által meggyőződéses reformpártinak ismert, ám valójában nem sokat számító Szájed Mohammad Hatami, aki utolsó napjait tölti tisztségében, a második mandátuma májusban jár le. Az egy évvel ezelőtti parlamenti választásokon a reformerők elbuktak - jelöltjeik tömeges kitiltása után -, aminek az is oka volt, hogy szinte semmilyen változtatást nem tudtak elérni az azt megelőző négy évben az Őrök Tanácsával szemben. Szinte biztos, hogy Hatami után a konzervatív táborból kerül ki Irán új elnöke. A forradalom óta eltelt 26 évben Irán lakosságának száma majdnem megkétszereződött. A városi fiatal tömegek sokkal közelebb állnak a nyugatias életmódhoz, mint ahogy hinnénk. Épp e réteg nemzeti lelkesedésének szítása érdekében jöhet kapóra a saját gyártású atombombáért folytatott küzdelem.