Magyar Nemzet, 2005. január (68. évfolyam, 1-29. szám)

2005-01-29 / 27. szám

Nem új keletű elképzelés a szabadság exportja Népek, tanítók George W. Bush elnök beiktatási beszéde szerint a legfontosabb külpolitikai feladatának tekinti, hogy a „szabadság lángját” hordozza körbe a világban. A történelemben, sőt Amerika történetében sem új e „barbárok” ellen fellépő, világjobbító agresszivitás. Korsm­s I­­ajos___________________________________________________________ francia konvent 1792 novemberében - nem sokkal az emberi jo­gok egyetemes nyilatkozatának megszületése után - minden idők legnagyobb horderejű hadüzenetére szánta el magát, ter­mészetesen a forradalom szent hármas jelszava nevében. Esze­rint a francia nemzet minden olyan népet ellenségének tekint, amelyik el­utasítja a szabadságot és az egyenlőséget, vagy lemond ezekről az eszmék­ről, illetve fenn kívánja tartani az uralkodók és a privilegizált osztályok ha­talmát, netán egyezkedni szándékozik velük. Másrészt kötelezettséget vál­lal arra, hogy addig nem köt békét, és nem teszi le a fegyvert, amíg nincs helyreállítva azoknak a népeknek a szuverenitása és függetlensége, ame­lyek területére a köztársasági csapatok bevonultak, és amíg nem hoztak létre az egyenlőség alapján nyugvó szabad és demokratikus rezsimet. Köz­ismert, hogy akkor a világot döntően királyok és privilegizált osztályok irányították. A francia forradalom belső harcai megakadályozták ennek az egyetemes érvényű hadüzenetnek a beváltását, a nemzeti borotva a hazai ellenséget likvidálta akkoriban. Alig fél évvel később éppen a Danton ja­vaslatára elfogadott, a belügyekbe való be nem avatkozás elvén alapuló határozattal a konvent hatályon kívül helyezte korábbi döntését. A vezető brit politikusok énképét - Corelli Barnett történész állás­pontja szerint - már a XIX. században meghatározta az a felfogás, amely szerint ők jelentik az emberi nem legértékesebb produktumát, amelyet magasabb rendű erkölcsisége különleges missziókra predesztinál. Nem tekinthető véletlennek, hogy William Gladstone életrajzírója szerint a korszak egyik legbefolyásosabb brit politikusa egyenesen az isteni aka­rat eszközét látta önmagában. William Langer amerikai történész úgy vélte, ebből a mélyen gyökerező meggyőződésükből, miszerint ők az uralkodó faj, fakad az a küldetéstudatuk, hogy feladatuk a világ megja­vítása. A Hitler elől az Egyesült Királyságba menekült Eric Voegelin az ötvenes évek elején így summázta az oxfordi politikai filozófusok világ­képét: számukra az emberiség koncentrikus körökből állt; a körön kívül az „elátkozottak” vagy a „barbárok” voltak megtalálhatók, belül a nyu­gati civilizáció, amelynek centrumában az angolszász demokráciák he­lyezkedtek el. Az Egyesült Államok esetében is ugyanez a küldetéstudat öltött testet az 1823-ban meghirdetett Monroe-doktrínában, amelyben Washington az egész kontinens feletti felügyeleti igényét jelentette be. Szintén nem számít újdonságnak, hogy az amerikai elnökök általában rendkívül kö­zeli kapcsolatban álltak az égi hatalmakkal, s olykor akár isteni sugallat­ra cselekedtek. William McKinley 1898-ban ezzel magyarázta, hogy ne­héz szívvel, de végül is elvállalta, hogy „... az egész szigetvilágot birtok­ba vegye, nevelje, civilizálja a filippínókat, és felemelje őket primitív ál­lapotukból...” A nemes cél érdekében az amerikai csapatok természete­sen leverték e civilizációs missziót akadályozó ellenállást. A Fülöp-szige­­tek megszállása óvatos becslések szerint is mintegy 200 ezer bennszülött életét követelte. Ernst-Otto Czempfel német politológus 1989-ben az Egyesült Álla­mok külpolitikáját meghatározó tényezőkről írt tanulmányában nem véletlenül mutatott rá arra az amerikai elitben mélyen gyökerező meggyőződésre, miszerint a saját, két évszázada kipróbált alkotmá­nyában lefektetett alapértékekben véli megtalálni azt a mércét, amely megfelelően szabályozhatja a népek és nemzetek együttélését ezen a földön. Ezek az értékek jelentik az amerikai külpolitika alapjait s egy­ben legfontosabb exportcikkét is. E messianisztikus felfogás közepet­te aligha számít, hogy az éppen „megnevelendő” nemzetek milyen ci­vilizációs szinten állnak, s milyen - gyakran évezredes - kultúrával rendelkeznek. Tegyük hozzá, az sem, hogy berendezkedésük mennyire felel meg az amerikai elvárásoknak. Hiába fogalmazta meg például 1945-ben Ho Si Minh szinte szó szerint az 1776-os amerikai függetlenségi nyi­latkozat alapján Vietnam önállóságát: ez nem akadályozta meg Wa­shingtont abban, hogy a japánok elűzése után előbb a franciákat tá­mogassa gyarmati hatalmuk helyreállításában, majd miután Párizs nem boldogult a feladattal, maga tegyen erre kísérletet. A magasan szárnyaló elvek és a mindennapokban gyakorolt pragma­tizmus összefonódását talán semmi sem jelzi jobban, mint a háborút mint a politikai viták eldöntésének eszközét elvető 1928-as Briand-Kel­­logg-paktum sorsa. Hiszen éppen a fő békeőrré előlépett amerikai kül­ügyminiszter, Frank Kellogg - aki a paktumért 1929-ben Nobel-békedí­­jat kapott - jelentette ki, hogy a megállapodás nem érinti a Monroe­­doktrína érvényének fenntartását, mert arra kiterjed Washington önvé­delmi joga. E nyilatkozatból kitapintható paktumértelmezésben Argen­tína, Bolívia, Salvador és Uruguay az amerikai imperializmus változat­lan továbbélését látta, így ezek az államok távol maradtak a szerződés aláírásától. Iraki férfiak játszanak egy bagdadi kávéházban. A messianisztikus felfogás közepette aligha számít, hogy az éppen­­meg­nevelendő­ nemzetek milyen civilizációs szinten állnak ­­ land valószínűleg már 1950-ben elkezdődött. Nem a Közel-Keleten, hanem egy bizonyos Bernard Lewis professzor fejében. Lewis ideálja Kemal Atatürk, Tö­rökország szekularizálásának hőse, aki „a népért a nép ellenében” hajtotta végre az iszlámot háttérbe szorító és az ottomán birodalom maradványait szekuláris ál­lammá átalakító programját. A ma az amerikai Közel- Kelet-kutatások doyenjeként számon tartott Lewis 1961-ben jelentette meg nagy hatású könyvét, amely­nek címe A modern Törökország kialakulása volt. (A török hadsereg egy évvel korábban vette át a hatalmat az országban.) Divatcikk lett ez is, amely később poli­tikai programmá szublimálódott. (Huntington beval­lottan Lewistól kölcsönözte a civilizációk összecsapá­sáról szóló elméletét.) A Lewis-doktrína gyökeret vert az adminisztrációban, elsősorban a Pentagon környé­kén tanyázó politikacsinálókat fertőzte meg, és mára őrületbe kergeti a külügyminisztérium arab szakértőit. Egyre többen vannak ugyanis - akadémiai és poli­tikai körökben egyaránt -, akik szabadulnának Lewis örökségétől, és úgy látják, bizonyos körülmények kö­zött az iszlám épp biztosítékot, sajátos ellensúlyt je­lenthet a despoták háttérbe szorítására: a több fejlő­dési stádiumot kihagyott közel-keleti társadalmakban hosszú távon lehetőséget teremt a demokratizálódá­sára is. Épp Iránt hozzák fel példaként, ahol negyed századdal az iszlám forradalom után a nyitás jelei mu­tatkoznak. Illetve mutatkoznának, ha Amerika fenye­getőzése nem legitimálná folyamatosan a konzervatív erőket, amelyek immár csak egy atombombával érzik magukat biztonságban az Egyesült Államoktól. E vélekedés szerint tehát inkább az a világi buzga­lom kártékony, amellyel az első világháború után az ottomán birodalom helyén mesterséges nemzetálla­mok sorát hozták létre, ahol az iszlám háttérbe szorí­tásával a ma oly sok problémát okozó helyi despoták kerültek hatalomra. És amely garantálja, hogy az egyébként marginális befolyással rendelkező félőrül­tek, Oszama bin Ladenek és Az-Zarkávik követőkre leljenek a vesztesek között. (Épp a Barnett-féle elmé­letek azok, amelyek egy több ezer emberéletet követe­lő terrortámadást a globalizáció szimbólumai ellen intézett hőstetté magasztosítanak.) Irakban holnap választanak. Ha tetszik az ameri­kaiaknak, ha nem, a választások eredménye, amely a síitákat juttatja hatalomra, nem az atatürki irányba löki majd az országot. Épp ellenkezőleg, a korábban szekulárisabb Irakban a maradinak tartott iszlám régóta nem látott befolyással lesz a mindennapokra. Hogy azonban ezt az iszlám reneszánszt, amely sokak szerint nem lesz hosszú életű, ne a maradiság, a globalizációtól való elzárkózás rémképeként élje meg Amerika vagy a „mag” birodalmához tartozó fej­lett világ, fordítani kellene - Longfellow elcsépelt alle­góriájával élve - az állam hajóján. Ideje, fiúk, hazafelé venni az irányt! Thomas P. M. Barnett tizenkilenc problémás azonosít térképén, valami kilenc olyan zónát, ahol a jövőben is elhúzódó konfliktusokra lehet számítani. Ez utóbbiakat jelöltük számokkal, amelyekhez magyarázatul a szerző leírásának kivonatát közöljük Barnett szerint a világ - A Pentagon új térképe­ t jelenti a Kolumbia. Magánhadseregek, gerillák és a kábítószer-kereskedők egyre nagyobb káoszba döntik az országot, a jelenlegi mérsékelt amerikai szerepvállalás, amely be is avatkozik és nem is, nem fog eredményre vezetni. © Izrael—Palesztina. Nem hagy alább a terror, mert Ciszjordániában nincs olyan új generáció, amely elvetné az erőszakot mint megoldási lehetőséget, miközben a most épülő izraeli fal a XXI. század berlini fala lesz. A konfliktus szereplőit külső hatalmak választják majd szét, ez a szétválás fájdalmas lesz. © Irak: Amerikának az iraki rendezést követően az egész térségre kiterjedő biztonsági rendszert kell kidolgoznia. Ó Irán: Az ellenforradalom már megkezdődött. Ám a mollák a terrort támogatják, és tömegpusztító fegyverre szeretnének szert tenni. Kérdés, hogy emiatt elkerülhetetlenül célponttá válnak-e, ha az észak-koreai és iraki kérdést rendezte Amerika, © Szaúd-Arábia. A királyi család politikája teljes belső instabilitáshoz vezet. Az olaj miatt azonban az Egyesült Államok sosem hagyja magára ezt az államot, kerüljön, amibe kerül. © Afganisztán. Amerika hosszú ottlétre készülhet fel, hiszen a terroristák/lázadók kiűzése itt nem rövid időt fog igénybe venni. © Kongó és Ruanda. Kétmillió halott az elmúlt évtized harcai során. A stabilitás nem áll helyre külső beavatkozás nélkül. © Észak-Korea. Határozottan törekszik tömegpusztító fegyverek megszerzésére. Amerika a „Götterdämmerung"-forgatókönyvtől tart, mégis ez az ország lehet Irak után a következő... © Indonézia. Félő, hogy a világ legnagyobb mozlim lakosságú államalakulata szétesik. Eközben a terroristahálózatok melegágya a régió. Hiányterületek 25 Kd • Magazin 2005. január 29., szombat

Next