Magyar Nemzet, 2005. február (68. évfolyam, 30-57. szám)

2005-02-12 / 41. szám

megy oda. Ráadásul az egyik tömegsír fölött parko­lóhelyet alakítottak ki, a másik mellé meg leborítot­tak néhány teherautónyi kavicsot, ezek után fel sem tűnik az arra járóknak, hogy milyen szokatlanul domborodik a föld az út két oldalán. A magyarigeni áldozatok emlékére a katolikus templom kertjében emeltek kisebb obeliszket, Zalatna - Lukács Béla 1892-95 közötti magyar köz­lekedésügyi miniszter szülő­városa­­ főterén pedig nemrég sikerült emlékművet állítani a Vas megyei Közútkezelő Kht. támogatásával. Gudor Botond leplezetlen csodálattal beszél Lukács Béláról, aki­nek az egész családját legyilkolták a szabadságharc idején.­­ Ő maga úgy menekült meg csupán, hogy ro­mán dajkája azt állította az akkor alig egyéves gyermekről, hogy az övé. Későbbi miniszterként pedig nem a bosszúállás volt a célja, hanem kiépí­tette a Gyulafehérvár-Zalatna közötti vasútvona­lat - emlékeztet a történelem szakot is végzett lel­kipásztor. Bár hívek nincsenek, munka azért van bőven, másnak is adna belőle a lelkész, ha volna, aki elvé­gezze. A Bod Péter nevével fémjelzett tudományos konferenciát először 1997-ben szervezte Magyar­igenben, 2002-ben már Budapest adott otthont a rendezvénynek. Gudor Botond nem kevésbé büszke a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karával kiépített kapcsolatára, mint az augusztus 20-án évről évre megszervezett Fehér megyei szórványtalálkozóra. - A teológushallgatók Bölcsföldi András vezeté­sével jönnek el minden évben, hogy kettős missziós tevékenységet folytassanak. Egyrészt a különböző szórványtelepüléseken vállalnak szolgálatot, más­részt segítenek a műemlékek javításában - mondja. Tavaly az alvinci és a borbereki templomot tették rendbe, többek között a trágár feliratokat tüntették el a falakról, de emberi és állati ürülékből is három teherautónyit kellett kihordani. Augusztus 20-án pedig rég nem látott „embertömeg”, mintegy négy­száz személy zarándokolt el Magyarigenbe a megyei szórványtalálkozóra. - A helybeli románok azt hit­ték, valamiféle szektás népvándorlásnak a tanúi - mosolyog a lelkész, akinek Szent István ünnepét le­számítva egyedül kell megvívnia harcát a hatósá­gokkal és a nacionalista érzelmektől fűtött helyi saj­tóval. - Amikor visszaigényeltük a sárdi felekezeti iskola épületét, azzal keltették ellenünk a hangula­tot, hogy betegségbe akarjuk taszítani a románsá­got, mivel addig egészségügyi központ működött az épületben. Még a jogász végzettségű alprefektust is kihívta a sárdi polgármester, hogy hatásosabb le­gyen az ellenünk szóló érvelés. Végül mégiscsak vissza kellett adniuk az egyháznak - nyugtázza a győzelmet Gudor Botond, s ez annál nagyobb súly­­lyal esik a latba, mivel az épület bérbeadásából származó bevétel ma már elengedhetetlen jövedel­mi forrása az egyházközségnek. Vajon mit tartogat a jövő Magyarigennek? A sú­lyos és megválaszolhatatlan kérdésen való töpren­gés helyett marad a közeljövő legsürgetőbb felada­tainak gondja: az idén a boroskrakkói magyar te­metőt kellene feltérképezni. álmodni. Felsorolni is nehéz, mennyi nagyszerű el­képzelés vált valóra az ő gondolatai nyomán. „... amíg itthon vagyunk. Bizony bíbor és bronz és arany És örökkévaló szent szépség vagyunk. ” Jelképesnek érzem, hogy a temetésén Tőkés László királyhágó-melléki református püspök hir­dette az igét: sokszor voltam boldog koronatanúja, részese szellemi, lelkészi ikertestvériségüknek. Fülöp Dénes halála nyomán hatalmas űr keletke­zett. Bár sarkunkat ebben a pillanatban a halál vi­ze mossa, egész lényével arra döbbent rá, hogy élünk, s aki él, annak „egyetlen szülőföldje és sok­sok kötelessége” (Tamási Áron telitalálata) van. Csak a mostanihoz hasonló fájdalmak emlékeztet­nek arra, hogy a szenvedés, a gyötrelem sem hiá­bavaló. Drága Dénes! Barátunk, barátom voltál! Együtt örvendtünk három fiad és lányod eszmélésének, a néppel, a nemzettel való teljes azonosulásuknak. Ott fenn, a mennyeknek országában hamiskás mosoly­­lyal nyugtázhatod: nem volt hiábavaló a 74 évre sza­bott életed. Azok állják most körül a sírodat, akiket a legjobban szerettél, s akik téged is a legjobban sze­rettek. Itt vagy velünk, itt vagy közöttünk: „Tudnod kell, Népem, hogy én itt hogy jártam: Szédülő fejjel és halálra váltan Amíg Neked az üdvösség borát És az örök életet prédikáltam. ” (Reményik Sándor) Életműved kerek egész, nem maradt torzóban. Ebből merítünk erőt mindannyiszor, amikor meg­torpanunk, amikor magunkra maradunk. A gondvi­selő Isten őrizze meg nagy és szent álmaidat! Fülöp Gábor Dénes, mindig velünk maradsz. A szerző újságíró. A beszéd Fülöp Dénes sírjánál hangzott el. A Balassi Bálint baráti kör döntése szerint az idei Balassi-kardot Ferenczes István Csíkszeredai költő és Tuomo Lahdelma finn műfordító veheti át. A Makovecz Imre vezette kuratórium kilencedszer ítélte oda a rangos elismerést, az ünnepélyes díjátadás február 14-én, Bálint napján lesz a Gellért Szállóban. Balassi-karddal díjazták Tuomo Lahdelmát, a magyar líra finn követét Kettős élet I­­I. e r. s r i Gabbif.i.i.a_________________________ Il dy-versekkel kezdte, bölcsődalainkkal *« folytatta. Most Balassi Bálint költemé­nyeiből állított össze egy kötetrevalót anyanyelvén a finn Tuomo Lahdelma, a jyväskyläi egyetem ötvenkét esztendős tanára, akit majd három évtizedes szerelem fűz a magyar nyelv­hez, a magyar irodalomhoz. Ezt a tudományos dol­gozatokban és műfordításkötetekben megtestesülő vonzalmát is jutalmazzák, amikor február 14-én, Bálint-napon Budapesten, a Gellért Szállóban a Ba­­lassi-család kardjának másolatát adják át neki.­­ A finn-magyar irodalmi kapcsolatok szép múltra tekintenek vissza, de még így is hihetetlen­nek tűnik, hogy egy távoli nép gyermeke azzal a XVI. századi magyar költővel foglalkozzék, akinek, bizony, jó, ha minden ötödik honfitársa ismeri ma a nevét, az életművét. Hogyan talált rá Balassi Bálint költészetére? - Ady Endre segítségével. Ady és a Biblia kap­csolatáról írtam a disszertációmat. Az anyaggyűj­tés stádiumában gyakran találkoztam Balassi Bá­lint nevével, nemegyszer állították ugyanis párhu­zamba az irodalomtörténészek a XX. századi és a XVI. századi költő Biblia-élményét. Ez még az 1970-es és az 1980-as években történt. Az 1990-es években azután sokat foglalkoztam az új historiz­musnak nevezett kutatási irányzattal. Ez az irány­zat elsősorban a reneszánsz költészetet vizsgálja, szinte természetes volt tehát, hogy az új historiz­mus is Balassi Bálintra irányította a figyelmemet. Ennek egyik emlékezetes következménye lett a 2001-es hungarológiai világkongresszus Balassi­­szimpóziuma, valamint a tudományos tanácsko­zásnak az a kiadványa, amely Balassi és a hatalom viszonyával foglalkozik. - Nem egy pályatársától hallottam, hogy olyan a műfordító élete, akár a gályarabság, ha nem fedez fel rokon vonásokat önmaga s a fordítandó mű szer­zője között. Önt mi vonzotta leginkább Balassi Bá­lint költészetéhez? - Azt hiszem, hogy a beszédmódja, a nyelveze­te az, ami igazán érdekel. - Ez különös, hiszen bennünket is zavarba ejt olykor egyik-másik régies kifejezése, pedig nekünk a poétával közös az anyanyelvünk. Milyen fordítási gondjai támadtak, amikor Balassi Bálinttal foglal­kozott? - A legfőbb gondot az jelentette számomra, hogy tudjam és merjem is kellően szabadon kezel­ni a költészetét. Hogy ne azon törjem a fejem, mi­ként lehetne a sorait szóról szóra, szolgaian követ­ni, hanem azon, hogyan tudnám költészetének ha­talmas erejét a finn olvasók számára átmenteni. - Milyen fogadtatásra talál Finnországban a mi Balassi Bálintunk? Milyen az ön szülőföldjén az ér­deklődés a régi magyar irodalom, a magyar iroda­lom és a világirodalom iránt? Idehaza egyre na­gyobb aggodalommal figyeljük, hogy fogyatkoznak az irodalomkedvelő emberek, a könyv, a költészet barátai. Világjelenséggel állunk szemben? - A finn nyelvű Balassi-kötet éppen megjelenés előtt áll. Eddig egy nagy antológiában jelent meg néhány Balassi-vers, különösebb visszhang nélkül. Bele kell törődnünk, hogy mostanában az emberek nem tudnak a könyvekre annyi figyelmet fordítani, mint régebben. A kultúra elektronikus hordozói vonzzák mostanság a tömegeket. Ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy a könyv mint tárgy mintha egyre érdekesebbé válna a modern kor em­bere előtt. - Mi vezette el a magyar nyelvhez, a magyar iro­dalomhoz? Kiket fordít Balassi Bálinton kívül? - Az egyetemen finn szakos voltam, a magyar­ral mint rokon nyelvvel ismerkedtem meg. Mint fordító, sokat foglalkoztam Márai Sándorral, Kosz­tolányi Dezsővel és Babits Mihállyal. Voltaképpeni szakterületem a magyar gyermekköltészet, a ma­gyar gyermekversek legszebb darabjaiból antoló­giát állítottam össze finnül. Kiss Dénessel pedig gyerekhangra írt, kétnyelvű kis verseskönyvet je­lentettük meg. Később, amikor Kiss Dénes bará­tom magyar nyelvű finn gyermekvers-antológiát szerkesztett, örömmel segédkeztem neki. - A magyar irodalmi múlt nagy alakjai szinte kivétel nélkül foglalkoztak műfordítással is. Az álta­lam ismert műfordítók legtöbbje pedig maga is köl­tő. Az ön életét is ez a kettősség jellemzi? - Természetesen folyamatosan írok én is, de a nyilvánosság előtt mint költő vagy író nem kívá­nok szerepelni. Egyetemi teendőim mellett a mű­fordítás jelenti számomra azt a területet, ahol „ki­tombolhatom” magamat. - A Balassi-kard olyan szimbólum, amellyel eu­rópai s nemzeti kultúránk értékeire szeretnénk em­lékeztetni azokat a tömegeket, amelyeknek február 14., a hagyományok nélküli Valentin-nap a fo­gyasztás örömünnepe. Mit gondol, milyen eséllyel működhetnek az ilyen szimbólumok? - Szerintem nemcsak illő és kívánatos, de el is várható, hogy minden erőnkkel azokért a dolgo­kért munkálkodjunk, amelyeket értékekként is­mertünk meg és tartunk számon. A szavak meste­re, az értelmiségi, a tanárember nem dönthet más­ként, és ez a döntés független attól, hogy ki milyen esélyt jósol magának ebben a küzdelemben. Kitüntették Ferenczes István költőt, a csángók szószólóját Indián a Hargitán ! takacs Csaba________________________ ""F­erenczes István személyi okmányai is mu­tatják a régió történelmi terheit: bár 1944. december 26-án született Csíkpálfalván, a Jó háborús állapotok összevisszaságának kö­szönhetően csak 1945. január elsején adminisztrál­ták világra jöttét, így a Magyar irodalmi lexikonban is ez a dátum szerepel. A születése utáni bonyodal­makról így vall a Magyar Nemzetben nemrég meg­jelent interjúban: „A kocsma mellett születtem, ak­kor ott, ugye, ittak az emberek napokig, az admi­nisztráció sem működött tökéletesen, így írathat­tak át január elsejére. Az összes iratomba így va­gyok beírva: Ferencz Salamon István Imre.” Pedagógiai főiskolát végzett, segédtanítóként dolgozott, majd újságírónak állt. A romániai rend­szerváltás után egy ideig az RMDSZ csíki elnöke, majd Hargita megye művelődésügyi főfelügyelője, de hamar ledobja válláról a politikai feladatok ter­heit. Az egyik legnívósabb erdélyi irodalmi folyó­irat, az 1997-ben útjára indult Székelyföld című lap alapító főszerkesztője, de kétezer óta ő jegyzi a Moldvai Magyarság című kiadványt is. A csángók sanyarú sorsának szószólója, a Csík­szeredai Domokos Pál Péter Alapítvány tiszteletbe­li elnöke. A Kárpátokon túli magyarokkal a hatva­nas években találkozott először, amikor helyettes tanárként a Gyimesekbe került. Később újságíró­ként is visszajárt a moldvai falvakba, de ahogy egy interjúban bevallotta, sohasem írni ment oda. „Úgy megyek oda, hogy köztük legyek, elvegyüljek, leüljek velük borozgatni is. Engem az emberek ér­dekelnek, a maguk elesettségében, a lakodalmak­ban együtt lenni velük... Nem is a néprajzi csodá­kat keresem. Sok ismerősöm van köztük, nemegy­szer fölkeresnek segítségért, kölcsönért, mintha a nagy családjukhoz tartoznék.. A hatvanesztendős, József Attila-díjas költő ver­seskötetei: Mikor Csíkban járt a török, Megőszülsz, mint a fenyvesek, Indián a Hargitán, Félidő, félpo­kol, Ha hull örök vadászmezőkre, Sekler songs, leg­utóbb pedig a Bacchatio Transsylvanica. A versek mellett felkavaró szociográfiákat is ír (dokumen­tumriportokat tartalmazó könyvei: Székely apoka­lipszis, Gyásztól gyászig, Ordasok tépte tájon). Farkas Árpád erdélyi költő szerint Ferenczes lí­rája a „szenvedelmes szenvedélyek” költészete. A kritika szerint erős sodrású, sokféle forrásból táplál­kozó, elementárisan tiszta lírai világot hozott létre. Sekler songs Csillagok, felhők, göncölök, ugye a mennyből csak solt vagyunk, parányi, csöpp ködök, kikre fogyó Hold csaholt mítoszt, tejutak hullt porát, hunok, avarok, kunok, Csaba királyfik mámorát - sziruppal kevert rumot... Ugye, hogy fentről, kis hazám, nem lehetsz több, mint hitvány, körülkerített juhkarám, sandít a gazda, hét zsivány, ordasfalkával cimborás, csak elvisz, csak fosztogat, nem jogot, vaszablát, pórázt, sót hint, kegyet osztogat, törvényt kívülről hoz redd Csík, Gyergyó, Háromszék fölött az ég rövidre zárt, lehetne vót, vepsze kék, ujgur, felföldi skót, osztják, kurd, örökös indián - a semmit emigyen osztják: néger áll a Hargitán, földig havazott magyarab, száz év múltán fosztmodern utódod sem lesz magyarabb, mint Hamletben Guildenstern... Tutajhoz kötött dérsziget, rabló-pandúr ártere, Lappföld, zanzásított Tibet, Szent Anna-tó krátere vagy, kit körbeáll s lepisál, feledni akar, vért okád a világméretű fesztivál - matt előtt a nagy rókád... Elfelednek bármi áron, és te sem tehetsz többet: Madéfalván, Segesváron még elhullatsz egy könnyet, négy égtáj felé tántorog, porlik hol-nem­ volt székely, szikla sincs, Erdély kint borong, csak árnyékszéken székel, bitang ha megy, hajon s hiszi, hogy korlátok közt szabad, remeg, a tört fenyőt viszi, bútól szárad és megszakad, báván zengi, hogy örökzöld a perzselt, a letarolt, légszomj hazája, Székelyföld, kit a Kárpát hurka fojt - Hazájának vallhatna még a baszk és az okcitán, frank tóba múlt varég lelke jár Livónián, anglusul dali a walesi bárd, s nagyoroszba csalt végul becsli szédülten a kárt: holnap te is megszorulsz, szétiszonyodsz a Kárpátok suvadásos árkain, helyedre fű alól kárpok nőnek, árja baltacím, virágra húzott Nessus-ing s az árbéli hó feled, míg az Értől az óceánig szivárog el szép neved, meg csak puszta föld marad, a vissza sem örökölt galambszaros és szétkapart - Megérsz egy pohárnyi sört, körülkerített kis hazám, Bálványos, Szejke, Kibéd, Csíksomlyó, gyönyörű magány, vesztőhelyem, Postarét. Ajánlás: Két tűz közt égünk, Hercegem, egyes-egyedül Mária van velünk, széttépi lelkem Európa és Ázsia. 33 Magyar Nemzet Magazin 2005. február 12., szombat

Next