Magyar Nemzet, 2005. február (68. évfolyam, 30-57. szám)

2005-02-12 / 41. szám

30Magyar tart • Magazin 2005. február 12., szombat Az első cikk, amely Kerkai Jenő (1904-1970) jezsuita szerzetes rehabilitálását javasolta Magyarországon, 1989-ben a Magyar Nemzetben jelent meg. A KÁLÓT-mozgalom alapítójának nevét azóta általános iskola, szociális kör és szociológiai intézet viseli, szülőfalujában szobor emlékeztet alakjára. Ám az emlékezetben mintha még nem történt volna meg a rehabilitációja. Páter Kerkai - Aki kitartott a halálra ítélt nép mellett Somogyi kísérlet Ez az ítélet azonban 1951-ben már kevésnek bizo­nyult, ezért szabadulása előtt - antiszemita írás megjelentetésének vádjával - megtoldották további négy esztendővel. A nagy rosszindulattal kifogásolt cikket egyébként nem Kerkai írta, sőt a megjelenésé­ről sem tudott. A vétke annyi volt, hogy az írás a KÁLÓT lapjában jelent meg éppen abban az időszak­ban, amikor Kerkai katonalelkészi szolgálata miatt nem tudott a szervezet vezetésével foglalkozni. Majd következett az 1954-es felülvizsgálat, ami további négy évet jelentett. A kihallgató tiszt annak igazolására, hogy Kerkai Jenő őszinte, további adatokat kért a KÁLOT műkö­déséről, olyasmit, ami az 1949-es ítéletben nem sze­repelt. Ekkor Kerkai atya egy 1935-ben a kommu­nizmus ellen írt röplapját említette, amelyben kifej­tette radikális nézeteit a földreformról, s egyben el­ítélte a kommunisták erőszakos földrablását és a kolhozosítást. E vallomással élt vissza az elítélt be­csületességét felhasználó hatalom. Az új ítélet sze­rint Kerkai bűnös „nyomtatvány útján és gyülekezet előtt elmondott beszédében, huzamos időn át fa­siszta és demokráciaellenes irányzat elterjesztése és megerősítése végett...” Az ítélet négy év hat hónapi börtön. És hiába szabadult ki 1956 októberében a váci fegyházból, a forradalom leverése után le kellett ülnie mind a tíz évet! A börtönben történt legnagyobb tragédia, amely Kerkai egészségének megroppanásához vezetett, egy 1954-es motozás volt. A váci fegyházban az emberte­len börtönőrök nem engedélyezték a papok számára, hogy misézzenek. Ennek ellenére többen kijátszották a rendelkezéseket. A negyedévenként kapott csomag­ban szőlőt vagy mazsolás kalácsot kértek szeretteik­től. A szemek levét titokban kisajtolták és megerjesz­tették, s ezzel a borral, valamint a börtön fekete­ ke­nyerével ünnepelték az eucharisztiát. Kerkai atya ma­gánál tartotta és jól elrejtette az oltáriszentséget, de a motozás alkalmával megtalálták nála. A szadista őrök, hogy még jobban megkínozzák az elítéltet, el­vették az oltáriszentséget, és a szeme láttára meggya­lázták. Kerkai Jenő idegrendszere a legszentebbet ért inzultus láttán felmondta a szolgálatot. Őrjöngeni kezdett. Megverték, megkötözték, három napra sö­tétzárkába zárták, mindhiába. A szörnyű katasztrófa vége szívinfarktus lett, Kerkait börtönkórházba kel­lett szállítani. A klinikai halál állapotából hozták visz­­sza, és fél szemére megvakult. Amikor 1956-ban kiszabadult, megromlott egészsé­ge ellenére is tele volt tervekkel. Még kivizsgálásokra járt, de már tervezte a szociális központ és a Falu-Man­­réza újraindítását. Elgondolásaiból persze nem lett sem­mi, és 1957 áprilisában felszólítást kapott, hogy hala­déktalanul jelentkezzen hátralévő börtönbüntetésének letöltésére. Hiába kérlelték barátai, hogy meneküljön nyugatra, Kerkai inkább az elvállalt keserves út végigjá­rását választotta. 1959 szeptemberében szabadult. Kerkai Jenő parasztfiataloknak tart beszédet egy KALOT-közgyűlésen. A társadalom leg­nincstelenebb rétegét fogta össze És F A Y mmm ! írja?­ Jenő születésének szá­zadik évfordulója 2004 vé­gén volt. Meglehetős csönd­ben telt el. A jelek szerint Magyarország elfelejtette egyik legnagyobb, több százezer embert megszólí­tó, mozgósító társadalmi­­ szervezetének alapítóját; hátat fordított Kerkai Jenő életművének. Az individualizálódó, az egyéni érde­kek előtérbe állítása miatt széteső társadalom nem tud mit kezdeni a közösség egészéért tenni kész moz­galommal. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet Országos Testülete igen súlyos szellemi-lelki és társa­dalmi problémákra kínált meglepően hatékony meg­oldást a maga korában: új tartalommal töltötte meg a helyenként kiüresedő barokkos jámborságot, a for­málissá szegényedő katolicizmust, valamint felemel­te és összefogta a vidéki parasztfiatalság hatalmas tö­megeit. Nem kell különösebben bonyolult bizonyítás annak igazolására, hogy a KÁLÓT jelszavai - Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Magyarabb magyart! - az eszmék aktuálpolitikai pia­cán nem okvetlenül a legkelendőbbek manapság. Kerkai Jenő a ma Csesztreghez tartozó Kerekújfa­lun született, édesapja molnár volt. Nagyszülei nevel­ték Zalaegerszegen, és bár az érettségi után azonnal a Jézus Társasága tagjai közé akart lépni, szülei akara­tából előbb az innsbrucki egyetem teológiai fakultá­sára iratkozott be. Hamarosan családja is megeny­hült, és a tehetséges fiatalember 1924-ben megkezd­hette a jezsuiták érdi házában novíciuséveit. Tanul­mányait végül Innsbruckban fejezte be, ott is szentel­ték pappá. Amikor 1935 nyarán visszatért Magyaror­szágra, már körvonalazódtak elképzelései a parasztif­­jak összefogásáról. Szerzetestársával, a szintén Inns­bruckban tanuló Nagy Töhötömmel határozott elkép­zeléseket alakítottak ki az új mozgalomról. Kerkai mindenekelőtt meg akart ismerkedni a fa­lusi fiatalokkal. Háromnapos lelkigyakorlatra, „tan­folyamra” hívta össze a Szeged környéki tanyák ifjú­ságát a jezsuiták szegedi nyaralójába. Két munkatár­sat szemelt ki először maga mellé: Farkas Györgyöt és Ugrin Józsefet. „Jöjjenek, segítsenek nekem felemelni a magyar népet!” - invitálta őket a később népellenes bűncselekménnyel letartóztatott jezsuita. Kerkai tö­kéletesen értett a társadalom különböző rétegeinek nyelvén. Miközben a nagyszemináriumban prefektus volt, és dogmatikát tanított, a társadalom legegysze­rűbb, legnincstelenebb rétegének szervezett elmélke­déseket. 1936-ban 417 fiatal fordult meg a jezsuiták nyaralójában, 1938-ban mintegy kilencezer. És ezek a lelkigyakorlatok rop­­ pant népszerűvé tették a formálódó szervezetet. A KÁLOT munkatársainak kiváló szervezőképessége pillanatok alatt nagy, országos mozgalmat hozott lét­re. Önálló újságot adtak ki a parasztfiataloknak, elő­ször csak egyet, majd egyre többet, s hamarosan nyolc időszaki kiadvány segítette a szervezet életét, amelyek szerkesztését a sajtóosztályon keresztül ol­dották meg. 1938-ban létrehozták a műsorközpontot, amely mintegy 3500 falut látott el színdarabokkal, is­meretterjesztő előadásokkal. A könyvosztály KA­­LOT-kiadványokat és a népi írók műveit terjesztette. Könyvtár-alapítási modelleket dolgoztak ki, és szor­galmazták, hogy a KALOT-sejtek önálló kis gyűjte­ményeket működtessenek. Az 1942. év végéig 229 énekkart, 52 zenekart, 81 sportosztályt működtettek. Hat év leforgása alatt a KALÓT meghatározó szerve­zőerejévé vált a vidék kulturális életének. A hatalmas munka eredményeként a szervezet megdöbbentő gyorsasággal terebélyesedett. Az eu­ charisztikus világkongresszuson már harmincezer KALOT-tag vonult fel a Hősök terén, de a bejegyzett tagok száma kétezer helyi egyletben ekkor már százöt­venezer fölött volt. Hamarosan a Jézus Társasága ve­zetői is felismerték a mozgalom páratlan jelentőségét, és Kerkai Jenőt mint a KALOT elnökét minden egyéb rendi kötelezettsége alól felmentették, hogy teljes ere­jét a parasztfiatalság felemelésének szentelhesse. A bámulatosan merész terv sike­rült: pár éven belül létrejött egy csaknem az egész or­szág területén működő, keresztényszociális elveket valló hatalmas társadalmi szervezet, amely egységbe tömörítette, szellemileg és lelkileg képezte a paraszt­­fiatalokat, s így hatékonyan tudott gátat szabni az ateizmus terjedésének. A helyi szervezeteket világi és egyházi elnök irányította; az ifjúsági elnök egy népfő­iskolát végzett parasztlegény volt. 1940-től 1946-ig működtek a KÁLOT bentlakásos tanfolyamai, a nép­főiskolák. A kertészeti tanfolyamok egy évig tartot­tak, a telepesképző tíz hónapig. Az ifjúsági vezetőket háromhetes rövid tanfolyamon készítették elő felada­taikra. A szegedi kereteit kinövő szervezet központját Nagy Töhötöm 1938-ban Budapestre helyezte. A KÁLÓT szervezetét eleinte még a háborús évek sem tudták szétzilálni. Kerkai Jenőt ugyan tábori lel­késznek hívták be, és a Margitszigeten működő kato­nai kórházban, a csonkoltak között teljesített lelki­pásztori szolgálatot, de a többi vezetőt a legutolsó időkig nem mozgósították. Annál inkább a tagságot. A mozgalom azonban tovább működött. A KÁLOT nyilvánvaló befolyását a század nagy diktatúrái nem nézhették jó szemmel, és az egészsé­ges társadalmi fejlődésért küzdő szervezet sem támo­gathatott totalitárius rendszereket. Kerkai katonalel­­készi szolgálata alatt a rendházban lévő szobáját zsi­dó üldözötteknek adta át, és ha a rendházban kellett megszállnia, a pincében aludt. A nyilas hatalomátvé­tel után hamarosan be is tiltották a KÁLOT működé­sét, Kerkai Jenő ellen elfogatóparancsot adtak ki. A csonkoltak katonai kórházának nyugatra telepítése után Kerkai illegalitásba vonult, és legbelső munka­társával, Meggyesi Sándorral Dunaföldvárnál átkelt a fronton. Előrelátó volt és diplomatikus. Úgy gondol­ta, ezzel lehetővé teszi, hogy mozgalma a szovjet meg­szállás ellenére is működhessen. Az egyházi vezetés azonban - legfőképpen Mind­­szenty bíboros - nem tartotta megengedhetőnek a kommunistákkal való együttműködést. És a történe­lem végső soron ezt az álláspontot igazolta, hiszen a háború után páratlan gyorsasággal újraszerveződő KALOT-ot 1946. július 4-én Rajk László belügymi­niszter feloszlatta koholt vádak alapján. Hiába volt az előrelátás, diplomáciai készség, nyitottság. A kom­munista propagandagépezet irányítói szűk látókörű ostobaságukban két részeg szovjet katona gyilkosság­gal végződött lövöldözését akarták egy hajdani KÁ­LOT -tag nyakába varrni. A korabeli híradások szerint a „merénylő” KALOT-egyenruhát viselt. Csakhogy a KALOT-nak sohasem volt egyenruhája... A szovjet katona temetése már a megszállók nyo­matékos politikai demonstrációja volt. A sírnál Szviridov szovjet főparancsnok mondott beszédet, a kormány sajnálkozását Szakasits Árpád tolmácsolta. Mivel a szovjet katonai vezetés az összes katolikus if­júsági egyesület feloszlatását követelte, Nagy Ferenc miniszterelnöknek sem volt választása. A 708 ezer embert megalázó, cinikus eljárás miatt Mindszenty József bíboros a miniszterelnöknél tiltakozott, termé­szetesen eredmény nélkül. A katolikus társadalmi egyesületeket 1946 nyarán felszámolták. A lehetőségek szűkültek, ám az egész életében te­vékeny Kerkai Jenő nem roppant bele a kényszerű változásba: megszervezte a jezsuiták szociális köz­pontját, amelyet az egyetemes rendi gyűlés írt elő az egyes rendtartományoknak, valamint létrehozta a Falu-Manréza mozgalmat, amely az egyházmegyei ingatlanokban szervezett szociális tartalmú lelkigya­korlatokat jelentett. Ezenkívül a rend kaposvári házá­nak vezetője lett, és ebben a minőségében fogott hoz­zá a megyén belül egy szociális-pasztorációs modell kidolgozásába. Ez volt a „somogyi kísérlet”. Ez a mély lelki életet élő ember tisztában volt a na­pi politikai helyzettel és a magyarországi szovjet meg­szállás következményeivel. 1948-ban írta egyik leve­lében: „Sokan biztatnak, hogy szökjem ki. De ezt nem teszem. Ha már halálra van ítélve népünk, álljunk mellette, és haljunk meg vele.” Rómába invitálta Janssens jezsuita generális is, Kerkai azonban itthon maradt. Hamarosan le is tartóztatták, és ezzel meg­kezdődött huszonegy évig tartó kálváriája. Az első megpróbáltatás éppen akkor várt rá, amikor 1949 februárjában az ÁVH-s autó Kaposvárról Buda­pestre szállította. Súlyos közlekedési baleset történt, a személyautó teherautóval ütközött, az egyik ÁVH-s kísé­rő meghalt, a másik eszméletét vesztette. A sofőr válla ki­ficamodott, karja eltörött. Kerkai Jenő is eszméletlenül feküdt az úton, feje betörött. A sofőr leintette az első arra haladó személyautót, hogy segítséget kérjen. A megállí­tott jármű a székesfehérvári püspök autója volt... Kerkai Jenőt egyenesen a rabkórházba szállították. Két tárgyalást tartottak, természetesen zárt ajtók mögött: 1949. június 23-án, majd augusztus 18-án. A vád Kerkai Jenővel és hűséges munkatársával, Ta­­káts Ágostonnal szemben, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés. Az elsőrendű vádlott, Kerkai Jenő két év börtönbüntetést kapott. A megtört és súlyosan beteg ember a Mahart egyik üzemében lett segédmunkás. A legkeményebb fizikai munkát végezte, és egyszerű munkáscsaládnál lakott albérletben. A nehéz munka tovább rongálta egészségét, ezért végül kénytelen volt engedni orvosa szelíd unszolásának, és elköltözött, hogy a püspökszentlászlói szociális otthon segédker­tésze legyen. Szobáját a volt istállóból választották le, a legnagyobb egyszerűségben és szegénységben, visz­­szahúzódva töltötte napjait. De itt sem maradhatott sokáig: 1964-ben váratlanul Pannonhalmára, a férfi szerzetesek szociális otthonába kellett költöznie. A hatalom azonban még mindig tartott a súlyosan beteg, két infarktuson átesett Kerkai pátertől. 1965 márciusában az Állami Egyházügyi Hivatal rendelte be, hogy a jezsuiták ellen indított eljárásba bevonják. Az ÁEH-n történtek súlyosan megviselték. Ez felért a legocsmányabb ávós kihallgatással - vallotta később. Idegei ismét felmondták a szolgálatot, eszméletét vesztette, és harmadszor is szívinfarktust kapott. Kórházba szállították, majd visszakerülhetett Pan­nonhalmára. Az utolsó években súlyos betegséggel küszködve is dolgozott, írt, segített a szociális otthon nála is be­tegebb és elesettebb lakóin. Kevéssel a halála előtt vette papírra az alábbi vallomást: „Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem. Az előkészületi évekkel, a szervezőmun­kákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentékte­­lenedés szíves vállalásával. Vigasztaló tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfel­adat szolgálatát.” A folytatásnak ez a lehetősége 1970. november 8-án adatott meg számára.

Next