Magyar Nemzet, 2005. február (68. évfolyam, 30-57. szám)
2005-02-12 / 41. szám
30Magyar tart • Magazin 2005. február 12., szombat Az első cikk, amely Kerkai Jenő (1904-1970) jezsuita szerzetes rehabilitálását javasolta Magyarországon, 1989-ben a Magyar Nemzetben jelent meg. A KÁLÓT-mozgalom alapítójának nevét azóta általános iskola, szociális kör és szociológiai intézet viseli, szülőfalujában szobor emlékeztet alakjára. Ám az emlékezetben mintha még nem történt volna meg a rehabilitációja. Páter Kerkai - Aki kitartott a halálra ítélt nép mellett Somogyi kísérlet Ez az ítélet azonban 1951-ben már kevésnek bizonyult, ezért szabadulása előtt - antiszemita írás megjelentetésének vádjával - megtoldották további négy esztendővel. A nagy rosszindulattal kifogásolt cikket egyébként nem Kerkai írta, sőt a megjelenéséről sem tudott. A vétke annyi volt, hogy az írás a KÁLÓT lapjában jelent meg éppen abban az időszakban, amikor Kerkai katonalelkészi szolgálata miatt nem tudott a szervezet vezetésével foglalkozni. Majd következett az 1954-es felülvizsgálat, ami további négy évet jelentett. A kihallgató tiszt annak igazolására, hogy Kerkai Jenő őszinte, további adatokat kért a KÁLOT működéséről, olyasmit, ami az 1949-es ítéletben nem szerepelt. Ekkor Kerkai atya egy 1935-ben a kommunizmus ellen írt röplapját említette, amelyben kifejtette radikális nézeteit a földreformról, s egyben elítélte a kommunisták erőszakos földrablását és a kolhozosítást. E vallomással élt vissza az elítélt becsületességét felhasználó hatalom. Az új ítélet szerint Kerkai bűnös „nyomtatvány útján és gyülekezet előtt elmondott beszédében, huzamos időn át fasiszta és demokráciaellenes irányzat elterjesztése és megerősítése végett...” Az ítélet négy év hat hónapi börtön. És hiába szabadult ki 1956 októberében a váci fegyházból, a forradalom leverése után le kellett ülnie mind a tíz évet! A börtönben történt legnagyobb tragédia, amely Kerkai egészségének megroppanásához vezetett, egy 1954-es motozás volt. A váci fegyházban az embertelen börtönőrök nem engedélyezték a papok számára, hogy misézzenek. Ennek ellenére többen kijátszották a rendelkezéseket. A negyedévenként kapott csomagban szőlőt vagy mazsolás kalácsot kértek szeretteiktől. A szemek levét titokban kisajtolták és megerjesztették, s ezzel a borral, valamint a börtön fekete kenyerével ünnepelték az eucharisztiát. Kerkai atya magánál tartotta és jól elrejtette az oltáriszentséget, de a motozás alkalmával megtalálták nála. A szadista őrök, hogy még jobban megkínozzák az elítéltet, elvették az oltáriszentséget, és a szeme láttára meggyalázták. Kerkai Jenő idegrendszere a legszentebbet ért inzultus láttán felmondta a szolgálatot. Őrjöngeni kezdett. Megverték, megkötözték, három napra sötétzárkába zárták, mindhiába. A szörnyű katasztrófa vége szívinfarktus lett, Kerkait börtönkórházba kellett szállítani. A klinikai halál állapotából hozták viszsza, és fél szemére megvakult. Amikor 1956-ban kiszabadult, megromlott egészsége ellenére is tele volt tervekkel. Még kivizsgálásokra járt, de már tervezte a szociális központ és a Falu-Manréza újraindítását. Elgondolásaiból persze nem lett semmi, és 1957 áprilisában felszólítást kapott, hogy haladéktalanul jelentkezzen hátralévő börtönbüntetésének letöltésére. Hiába kérlelték barátai, hogy meneküljön nyugatra, Kerkai inkább az elvállalt keserves út végigjárását választotta. 1959 szeptemberében szabadult. Kerkai Jenő parasztfiataloknak tart beszédet egy KALOT-közgyűlésen. A társadalom legnincstelenebb rétegét fogta össze És F A Y mmm ! írja? Jenő születésének századik évfordulója 2004 végén volt. Meglehetős csöndben telt el. A jelek szerint Magyarország elfelejtette egyik legnagyobb, több százezer embert megszólító, mozgósító társadalmi szervezetének alapítóját; hátat fordított Kerkai Jenő életművének. Az individualizálódó, az egyéni érdekek előtérbe állítása miatt széteső társadalom nem tud mit kezdeni a közösség egészéért tenni kész mozgalommal. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet Országos Testülete igen súlyos szellemi-lelki és társadalmi problémákra kínált meglepően hatékony megoldást a maga korában: új tartalommal töltötte meg a helyenként kiüresedő barokkos jámborságot, a formálissá szegényedő katolicizmust, valamint felemelte és összefogta a vidéki parasztfiatalság hatalmas tömegeit. Nem kell különösebben bonyolult bizonyítás annak igazolására, hogy a KÁLÓT jelszavai - Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Magyarabb magyart! - az eszmék aktuálpolitikai piacán nem okvetlenül a legkelendőbbek manapság. Kerkai Jenő a ma Csesztreghez tartozó Kerekújfalun született, édesapja molnár volt. Nagyszülei nevelték Zalaegerszegen, és bár az érettségi után azonnal a Jézus Társasága tagjai közé akart lépni, szülei akaratából előbb az innsbrucki egyetem teológiai fakultására iratkozott be. Hamarosan családja is megenyhült, és a tehetséges fiatalember 1924-ben megkezdhette a jezsuiták érdi házában novíciuséveit. Tanulmányait végül Innsbruckban fejezte be, ott is szentelték pappá. Amikor 1935 nyarán visszatért Magyarországra, már körvonalazódtak elképzelései a parasztifjak összefogásáról. Szerzetestársával, a szintén Innsbruckban tanuló Nagy Töhötömmel határozott elképzeléseket alakítottak ki az új mozgalomról. Kerkai mindenekelőtt meg akart ismerkedni a falusi fiatalokkal. Háromnapos lelkigyakorlatra, „tanfolyamra” hívta össze a Szeged környéki tanyák ifjúságát a jezsuiták szegedi nyaralójába. Két munkatársat szemelt ki először maga mellé: Farkas Györgyöt és Ugrin Józsefet. „Jöjjenek, segítsenek nekem felemelni a magyar népet!” - invitálta őket a később népellenes bűncselekménnyel letartóztatott jezsuita. Kerkai tökéletesen értett a társadalom különböző rétegeinek nyelvén. Miközben a nagyszemináriumban prefektus volt, és dogmatikát tanított, a társadalom legegyszerűbb, legnincstelenebb rétegének szervezett elmélkedéseket. 1936-ban 417 fiatal fordult meg a jezsuiták nyaralójában, 1938-ban mintegy kilencezer. És ezek a lelkigyakorlatok rop pant népszerűvé tették a formálódó szervezetet. A KÁLOT munkatársainak kiváló szervezőképessége pillanatok alatt nagy, országos mozgalmat hozott létre. Önálló újságot adtak ki a parasztfiataloknak, először csak egyet, majd egyre többet, s hamarosan nyolc időszaki kiadvány segítette a szervezet életét, amelyek szerkesztését a sajtóosztályon keresztül oldották meg. 1938-ban létrehozták a műsorközpontot, amely mintegy 3500 falut látott el színdarabokkal, ismeretterjesztő előadásokkal. A könyvosztály KALOT-kiadványokat és a népi írók műveit terjesztette. Könyvtár-alapítási modelleket dolgoztak ki, és szorgalmazták, hogy a KALOT-sejtek önálló kis gyűjteményeket működtessenek. Az 1942. év végéig 229 énekkart, 52 zenekart, 81 sportosztályt működtettek. Hat év leforgása alatt a KALÓT meghatározó szervezőerejévé vált a vidék kulturális életének. A hatalmas munka eredményeként a szervezet megdöbbentő gyorsasággal terebélyesedett. Az eu charisztikus világkongresszuson már harmincezer KALOT-tag vonult fel a Hősök terén, de a bejegyzett tagok száma kétezer helyi egyletben ekkor már százötvenezer fölött volt. Hamarosan a Jézus Társasága vezetői is felismerték a mozgalom páratlan jelentőségét, és Kerkai Jenőt mint a KALOT elnökét minden egyéb rendi kötelezettsége alól felmentették, hogy teljes erejét a parasztfiatalság felemelésének szentelhesse. A bámulatosan merész terv sikerült: pár éven belül létrejött egy csaknem az egész ország területén működő, keresztényszociális elveket valló hatalmas társadalmi szervezet, amely egységbe tömörítette, szellemileg és lelkileg képezte a parasztfiatalokat, s így hatékonyan tudott gátat szabni az ateizmus terjedésének. A helyi szervezeteket világi és egyházi elnök irányította; az ifjúsági elnök egy népfőiskolát végzett parasztlegény volt. 1940-től 1946-ig működtek a KÁLOT bentlakásos tanfolyamai, a népfőiskolák. A kertészeti tanfolyamok egy évig tartottak, a telepesképző tíz hónapig. Az ifjúsági vezetőket háromhetes rövid tanfolyamon készítették elő feladataikra. A szegedi kereteit kinövő szervezet központját Nagy Töhötöm 1938-ban Budapestre helyezte. A KÁLÓT szervezetét eleinte még a háborús évek sem tudták szétzilálni. Kerkai Jenőt ugyan tábori lelkésznek hívták be, és a Margitszigeten működő katonai kórházban, a csonkoltak között teljesített lelkipásztori szolgálatot, de a többi vezetőt a legutolsó időkig nem mozgósították. Annál inkább a tagságot. A mozgalom azonban tovább működött. A KÁLOT nyilvánvaló befolyását a század nagy diktatúrái nem nézhették jó szemmel, és az egészséges társadalmi fejlődésért küzdő szervezet sem támogathatott totalitárius rendszereket. Kerkai katonalelkészi szolgálata alatt a rendházban lévő szobáját zsidó üldözötteknek adta át, és ha a rendházban kellett megszállnia, a pincében aludt. A nyilas hatalomátvétel után hamarosan be is tiltották a KÁLOT működését, Kerkai Jenő ellen elfogatóparancsot adtak ki. A csonkoltak katonai kórházának nyugatra telepítése után Kerkai illegalitásba vonult, és legbelső munkatársával, Meggyesi Sándorral Dunaföldvárnál átkelt a fronton. Előrelátó volt és diplomatikus. Úgy gondolta, ezzel lehetővé teszi, hogy mozgalma a szovjet megszállás ellenére is működhessen. Az egyházi vezetés azonban - legfőképpen Mindszenty bíboros - nem tartotta megengedhetőnek a kommunistákkal való együttműködést. És a történelem végső soron ezt az álláspontot igazolta, hiszen a háború után páratlan gyorsasággal újraszerveződő KALOT-ot 1946. július 4-én Rajk László belügyminiszter feloszlatta koholt vádak alapján. Hiába volt az előrelátás, diplomáciai készség, nyitottság. A kommunista propagandagépezet irányítói szűk látókörű ostobaságukban két részeg szovjet katona gyilkossággal végződött lövöldözését akarták egy hajdani KÁLOT -tag nyakába varrni. A korabeli híradások szerint a „merénylő” KALOT-egyenruhát viselt. Csakhogy a KALOT-nak sohasem volt egyenruhája... A szovjet katona temetése már a megszállók nyomatékos politikai demonstrációja volt. A sírnál Szviridov szovjet főparancsnok mondott beszédet, a kormány sajnálkozását Szakasits Árpád tolmácsolta. Mivel a szovjet katonai vezetés az összes katolikus ifjúsági egyesület feloszlatását követelte, Nagy Ferenc miniszterelnöknek sem volt választása. A 708 ezer embert megalázó, cinikus eljárás miatt Mindszenty József bíboros a miniszterelnöknél tiltakozott, természetesen eredmény nélkül. A katolikus társadalmi egyesületeket 1946 nyarán felszámolták. A lehetőségek szűkültek, ám az egész életében tevékeny Kerkai Jenő nem roppant bele a kényszerű változásba: megszervezte a jezsuiták szociális központját, amelyet az egyetemes rendi gyűlés írt elő az egyes rendtartományoknak, valamint létrehozta a Falu-Manréza mozgalmat, amely az egyházmegyei ingatlanokban szervezett szociális tartalmú lelkigyakorlatokat jelentett. Ezenkívül a rend kaposvári házának vezetője lett, és ebben a minőségében fogott hozzá a megyén belül egy szociális-pasztorációs modell kidolgozásába. Ez volt a „somogyi kísérlet”. Ez a mély lelki életet élő ember tisztában volt a napi politikai helyzettel és a magyarországi szovjet megszállás következményeivel. 1948-ban írta egyik levelében: „Sokan biztatnak, hogy szökjem ki. De ezt nem teszem. Ha már halálra van ítélve népünk, álljunk mellette, és haljunk meg vele.” Rómába invitálta Janssens jezsuita generális is, Kerkai azonban itthon maradt. Hamarosan le is tartóztatták, és ezzel megkezdődött huszonegy évig tartó kálváriája. Az első megpróbáltatás éppen akkor várt rá, amikor 1949 februárjában az ÁVH-s autó Kaposvárról Budapestre szállította. Súlyos közlekedési baleset történt, a személyautó teherautóval ütközött, az egyik ÁVH-s kísérő meghalt, a másik eszméletét vesztette. A sofőr válla kificamodott, karja eltörött. Kerkai Jenő is eszméletlenül feküdt az úton, feje betörött. A sofőr leintette az első arra haladó személyautót, hogy segítséget kérjen. A megállított jármű a székesfehérvári püspök autója volt... Kerkai Jenőt egyenesen a rabkórházba szállították. Két tárgyalást tartottak, természetesen zárt ajtók mögött: 1949. június 23-án, majd augusztus 18-án. A vád Kerkai Jenővel és hűséges munkatársával, Takáts Ágostonnal szemben, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés. Az elsőrendű vádlott, Kerkai Jenő két év börtönbüntetést kapott. A megtört és súlyosan beteg ember a Mahart egyik üzemében lett segédmunkás. A legkeményebb fizikai munkát végezte, és egyszerű munkáscsaládnál lakott albérletben. A nehéz munka tovább rongálta egészségét, ezért végül kénytelen volt engedni orvosa szelíd unszolásának, és elköltözött, hogy a püspökszentlászlói szociális otthon segédkertésze legyen. Szobáját a volt istállóból választották le, a legnagyobb egyszerűségben és szegénységben, viszszahúzódva töltötte napjait. De itt sem maradhatott sokáig: 1964-ben váratlanul Pannonhalmára, a férfi szerzetesek szociális otthonába kellett költöznie. A hatalom azonban még mindig tartott a súlyosan beteg, két infarktuson átesett Kerkai pátertől. 1965 márciusában az Állami Egyházügyi Hivatal rendelte be, hogy a jezsuiták ellen indított eljárásba bevonják. Az ÁEH-n történtek súlyosan megviselték. Ez felért a legocsmányabb ávós kihallgatással - vallotta később. Idegei ismét felmondták a szolgálatot, eszméletét vesztette, és harmadszor is szívinfarktust kapott. Kórházba szállították, majd visszakerülhetett Pannonhalmára. Az utolsó években súlyos betegséggel küszködve is dolgozott, írt, segített a szociális otthon nála is betegebb és elesettebb lakóin. Kevéssel a halála előtt vette papírra az alábbi vallomást: „Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem. Az előkészületi évekkel, a szervezőmunkákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentéktelenedés szíves vállalásával. Vigasztaló tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfeladat szolgálatát.” A folytatásnak ez a lehetősége 1970. november 8-án adatott meg számára.