Magyar Nemzet, 2005. március (68. évfolyam, 58-86. szám)
2005-03-25 / 81. szám
2005. március 25., péntekÉrvezet» Új passzátszél fúj a Volkswagennél Néhány hét múlva a Volkswagen hivatalosan is bemutatja megújult középkategóriás limuzinját, a Passatot. Ám ahogyan az már lenni szokott, a vadonatúj modellről már jóval bemutatása előtt számos érdekesség tudható. Nagy Károly__________________ VW-nél szinte hagyomány, hogy a sikeres autók következő generációja hűségesen őrzi az előd vonalait, most azonban úgy tűnik, a cégnél nem ragaszkodtak görcsösen ehhez a tradícióhoz. A változás az orr-részen a leginkább karakteres, ahol a krómkeretes hűtőrács alul is egységet képez a légbeömlőkkel - alig titkolt utalásként a testvérmárkára, hiszen az Audik új formatervénél ugyanezt a fogást alkalmazták. S míg az előző Passat gömbölyded volt, addig a megújult modell megjelenésében az erőteljes élek dominálnak, na meg az elölrehátulra elhelyezett hatalmas VW- emblémák. A középkategóriában mostanában szinte kötelező a méretek növelése modellváltáskor, így aztán a Passat tengelytávja 6, hosszúsága 6,2, szélessége pedig 7,4 milliméterrel nőtt. Az eddig sem szűkös utastér ettől érezhetően komfortosabb lett, s a csomagtér is látványosan (90 literrel) bővült, így most már 565 liternyi poggyászt nyel el. A komfort növekedése azonban nem csak milliméterekkel mérhető. A Volkswagen számos vadonatúj kényelmi és biztonsági extrát vezet be limuzinjában, például a szériában adott, gombnyomásra működő elektromos kéziféket, az indítókulcsot helyettesítő rádiós jeladót vagy a bluetoothos kommunikációs rendszert, de az új Passatban megjelenik egy, a tempomattal együtt használható rendszer is, amely automatikusan tartja a követési távolságot. A motorkínálat hét erőforrásból áll, s ezek közül csak a 102 lóerős, 1,6-os alapmotor ismerős az előző szériából. A VW további három négyhengeres benzinest kínál (115,150,200 lóerő), valamint három TDI-t (105, 140, 170 LE). Később megjelenik még a palettán egy 250 lóerős V6-os is, és természetesen az összkerékhajtásra is számíthatunk majd. A Nem csak nézni, vezetni is élmény Ahogyan az Opel Astra korábbi szériáinál is megszoktuk már, a gyár a jelenleg futó sorozatba is beillesztett egy nagy teljesítményű kupét. Az Astra GTC a polgári sportkocsiépítés mintapéldája, ami jól mintázza, hogyan lehet a jól bevált, hétköznapi szerkezeti elemekből igazán élvezetes autót alkotni. Mr HAim'r Tmrf______,___________ Íme, itt az Astra-sorozat harmadik karosszériatípusa, a kupé, amely kihegyezve tálalja a formabontó kompakt stílusvilágát, a rövid túlnyúlások, valamint az orr- és farrész hangsúlyozottabb csúcsosodása zömök, izmos karaktert ad az autónak. Ezt a hatást az ötajtósénál 32 milliméterrel mélyebben húzódó tetővonal, valamint a 4 centiméterrel megnyújtott hossz erősíti tovább. Mindehhez mintegy másfél centivel csökkentett hasmagasság társul, ám ez nem puszta leültetés: a borítólemezek közül csak a motorháztető és az első kerékdobok közösek a családi verzióval. A laposabb profil ellenére csaknem változatlan fejteret biztosít négy utasának a Gran Turismo Compact, hála a süllyesztett üléseknek. A csomagtér sem zsugorodott, a 380 liter a sportos kupék körében kifejezetten kedvező érték, különösen a (felárért 40:20:40 arányban) osztott ülések nyújtotta variálhatósággal együtt. A száguldásra termett idomok alatt az Astránál már jól bevált műszaki egységek dolgoznak: az IDS futóművet fejlett ESP+ menetstabilizátor zabolázza meg, felárért pedig a kormány- és gázpedál-karakterisztikát is áthangoló, ki-be kapcsolható sport üzemmódot kínáló felfüggesztési csomag is megrendelhető. A motortér legfontosabb újdonsága a GM márkáinál a nyár folyamán bemutatott 120, illetve 150 lóerővel kínált 1,9 literes turbódízel lesz, amely karbantartást nem igénylő részecskeszűrővel is felszerelhető. A választékot öt benzines és egy alapdízel teszi teljessé, a lóerőskála 90-től 200-ig terjed. Ezt a határt valamivel feljebb húzták meg a GTC-n alapuló nagy teljesítményű koncepció mérnökei: a szigorúbbra rajzolt kupé kétliteres turbómotorja 240 lóerőt és 310 Nm nyomatékot borít az aszfaltra, 100 km/órára kevesebb mint hét másodperc alatt gyorsul az autó. A High Performance Concept egyelőre tanulmány marad, ám a GTC-vel piaci megjelenésével egy időben már rendelhető lesz a koncepció leglátványosabb extrája: a B oszlopig hátranyúló panoráma-szélvédő bámulatos térérzetet kelt, a túlzott felmelegedés ellen fokozatmentesen állítható árnyékoló védi az utasteret. Mindent beleadtunk! ~ / k ! A hirdetésen szereplő képek illusztrációk. Kombinált üzemanyag-fogyasztás (l/100km): 4,2-7,0. 002-kibocsátás (g/km): 113-165. www.toyota.hu TODAY TOMORROW TOYOTA Elektromos első ablakemelő Légkondicionáló Állítható magasságú vezetőülés Kormányról vezérelhető CD-rádió Új Toyota Yaris Max. Vezesd, szeresd! Az új Toyota Yaris Max-ba valóban mindent beleadtunk, ráadásul maximális felszereltségéhez most meglepően kedvező ár is párosul! Minden idők legjobb Yaris-ajánlatában sok egyéb mellett szériatartozék a légkondicionáló, a távirányítású központi zár, a kormányról vezérelhető CD-rádió és az elektromos első ablakemelő. A különleges komfort mellett rögtön szembeötlik az autó egyedi megjelenése is, amit kívülről a sportos alufelnik és ködlámpák, belülről pedig a kék vagy piros betétekkel ellátott kárpitok és a bőrborítások határoznak meg. Ha eddig még nem engedtél a Yaris csábításának, akkor most eljött az ideje, hiszen az új Yaris Max 2 757 000 forinttól, egyéb Yarisváltozatok pedig már 2 297 000 forinttól elérhetők a Toyota márkakereskedésekben!