Magyar Nemzet, 2005. július (68. évfolyam, 177-206. szám)
2005-07-06 / 182. szám
Tér-Film-Zene Mozgóképes fesztiválestek a budapesti Kossuth téren A tavalyi sikertől felbuzdulva idén újra óriási nyári szabadtéri mozivá alakul át a Kossuth tér július 8-tól augusztus 7-ig. Tavaly a nézőknek először óhatatlanul a kilencvenes évek elején megrendezett, Budapest-filmes Város-Tér-Kép nevű háromnapos Vörösmarty téri filmkarnevál jutott eszébe róla, amelynek névadója Szabó István Oscar-díjas filmrendező volt. A Budapesti Tér-Film-Zene fesztivál ötlete Bécsben született. ■ Pósa Zoltán____________________ anyai Gábor fesztiváligazgató a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bécsi városháza mögötti zenés filmes népünnepély sikerén felbuzdulva rendezték meg először tavaly a Budapesti Tér- Film-Zene fesztivált. Idén a nyári melegre való tekintettel nem délelőtt, hanem mindennap délután ötkor kezdődik a pénteken startoló rendezvénysorozat, a programok este tizenegykor zárulnak. A másik újdonság a gyerekek, illetve a gyermekes szülők-nagyszülők számára szervezett, délután öttől hatig tartó családi programsorozat. Ebben a műsorsávban rajzfilmek kerülnek az óriás vetítővászonra, amelyeket Mikulás Ferenc, a kecskeméti animációs stúdió vezetője válogatott, aki az idei magyar és nemzetközi fesztivál győztes műveit is a közönség figyelmébe ajánlja. Fél hattól Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Bilicsi Tivadar, Páger Antal, valamint a magyar színház- és a filmművészet számos nagy alakjának filmjeiből játszanak részleteket. Az este hatkor kezdődő kortárs filmsorozatban a Szabó István-, Koltai Róbert-sorozat mellett a hónap folyamán Karády Katalin-filmeket élvezhet a közönség, köztük egészen ritkán bemutatott alkotásokat is. Az esti fő programban filmfelvételen láthatják többek között Beethoven kilenc szimfóniáját. Külön sávot kapnak a világhírű operafilmek. Este tíztől tizenegyig némafilm-bemutatókat láthatnak az érdeklődők. wmmmmmmmmmm Bäck Manci fotószalonja A mai gyerekek is a modernitás bűvkörébe kerültek Szegeden . Haág Zalán_____________ Mintha Szegeden jobban szerették volna - mondta az 1945 után évtizedekre elfeledett fotográfusnőre emlékezve a Bäck Manci fotószalonja címmel rendezett kiállítás megnyitóján a Móra Ferenc Múzeumban Koczor György Ybl-díjas építész, hozzátéve, hogy a képeket nézegetve a látogató a szecesszió és a modernitás bűvöletébe kerül. Külön kiemelte Bäck Manci portré- és aktfotókon megjelenő nő ábrázolását, a női intimitás finom megrajzolását. Buck Manci képeinek értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ízlésesen berendezett kiállítás kinagyított fotóit nézegetve egy elfeledett kor levegője csap meg bennünket, hihetetlenül közel hozva hozzánk a fényképei által ábrázolt világot. Mert - és ez a középiskolás korú látogatók arcáról is nyomban leolvasható - nem pusztán portréábrázoló „iparos” volt. Ez esetben ugyanis aligha tudná fekete-fehér képeivel hetven-nyolcvan év távlatából felkelteni és fenntartani a bulvármédia és a világháló korában szocializálódott tinédzsergeneráció figyelmét. „A régi belvárosi utcák... szűkek és zegzugosak, s egy-egy utcaelágazás... váratlan városképpel lepi meg a szemlélődőt” - írta a Bäck Manci baráti körébe tartozó, általa többször fotografált Erdei Ferenc A magyar város című szociográfiájában. S valóban: szinte kedvünk lenne végigmenni a húszas évek Palánk városrészének szűkülő utcácskáján a két-háromszáz éves, földszintes házak között, saját bőrünkön érezve történelmi korok atmoszféráját. De nem tehetjük. S nem csak azért, mert a húszas évek és egy igazi polgári világ, de az egymásra épülő évtizedek, évszázadok lenyomata is végleg eltűnt Szeged e kerületéből. Palánknak nevezett városrész persze most is van Szegeden, de a Bäck Manci által megörökített, a belváros szívében álló épületek többségét - köztük Tömörkény István lakóházát - a hatvanas évek dühödt Komócsin-korszakában pusztították el, helyüket a korszellemnek megfelelő, kockaházak alkotta lakótelep foglalta el. És az azóta felnőtt generációk éppúgy nem tudtak létezésükről, mint arról, hogy valaha élt itt egy korszakalkotó fotóművész, hiszen munkássága évtizedeken át szóba sem került Magyarországon. A kiállítás mindezért ajánlható mindenkinek, akit a fotóművészet, a polgári világ elfeledett alkotója vagy saját történelmünk kevéssé ismert darabkái érdekelnek. A kiállítás július 10-ig tekinthető meg, s a Bäck Manci munkásságátnéhány éve feldolgozó Gömör Béla művében fellelhető képeken túl a nagyközönség számára sohasem látott fotók is a látogató elé kerülnek, köztük a Juhász Gyula által versben is megörökített szép könyvtároskisasszony, Fischef Ágota portréja vagy a már említett, a kommunista éra alatt elpusztult utcák és utcarészletek ábrázolásai. Hasznos lenne viszont, ha a már említett fiatal korosztály a képek témáival kapcsolatban néhány ismertető sort itt is olvashatna, mert ez közelebb vinné hozzájuk az örökké eltűnt kort, és segítségükre lenne az elfeledett fotográfusnő művészetének jobb megértésében. A szecesszió vidéken Befejeződött a Szolnoki Galéria többéves felújítása P. Szabó Ernő______________ Többéves felújítási munkálatok után befejeződött az egykori zsinagóga épületében elhelyezett Szolnoki Galéria rekonstrukciója, s ezzel a Budapesten kívüli kiállítóhelyek hálózata jelentős értékkel gyarapodott - ami persze távolról sem jelenti azt, hogy megfelelne az európai igényeknek. A szolnoki példa azonban mindenképpen figyelemreméltó, már csak azért is, mert olyan kiállítással nyílik meg a felújított galéria, amely a magyar művészettörténet fővároson kívül született értékeire hívja föl a figyelmet. A nyitókiállítás, A szecesszió vidéke, a vidék szecessziója, amelyet tegnap délután nyitott meg Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere, tizenkilenc megye múzeumi szervezeteinek összefogásával jött létre; ezek az intézmények először mutatkoznak be saját szervezésű közös kiállításukkal. Ez az új vállalkozás a Nyírségtől Zaláig kapcsolja össze az ország múzeumait. Az összefogás és a nyilvánosság ebben az esetben igen fontos, hiszen az ország műtárgyi állományának 70 százalékát vidéki múzeumok őrzik. A mostani kiállítás különlegessége éppen az, hogy ezt a gazdagságot mutatja be. A tárlat 2008-ig vándorol, és minden megyeszékhelyen ugyanúgy mutatkozik be. A kiállítás témaválasztása jelképes. Azt az időszakot ragadja ki történelmünkből, amikor a vidéki Magyarország múzeumainak többsége megalakult, s amelyben a művészet az élet minden területén jelen volt, igyekezett átfogó módon formálni a környezetet, szoros kapcsolatokat létrehozni a népművészettel és a történelmi értékekkel. A felújított Szolnoki Galéria nyitó kiállításán Csók István, Gulácsy Lajos, Kernstok Károly, Kőrösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor festményei mellett Lesznai Anna, Nagy Sándor, Remsey Jenő, Rippl-Rónai József, Sassy Attila grafikáit is láthatják az érdeklődők. 15 2005. július 6., szerda KultlM * Shfjfl ICfllZel BUDA ESTéri Zenei Fesztivál BUDAVÁRI NYARESTI KONCERTEK KONCERTEK BELVÁROSI NYÁRI OPERA ÉS BALETT FESZTÍV 2005. augusztus 2-17 # SULI hír1HTM BUDAPEST 14TM SUMMER OPERA AND BALLET FESTIVAL Információ és jegyrendelés: V.I.P. Arts Management - 1065 Budapest, Hajós utca 13-15 telefon/fax: (36-1) 332-4816, (36-1) 302-4290 viparts@Viparts.hu I www.viparts.hu „A balatonfüredi Anna-bál, első a bálok között" Tisztelettel meghívjuk a 180. Anna-bálra 2005. július 23-án a balatonfüredi Anna Grand Hotel Dísztermébe. Jegyárak, melyek magukba foglalják a részvételi jegyet, a vacsorát és a hölgyek nyakába kerülő herendi porcelánszíveket. Árkádok alatt: 30.000 Ft - Étteremben: 35.000 Ft - Díszterem előterében: 45.000 Ft Éjfél után bálkirálynő választás Balatonfüred Város Önkormányzata szeretettel várja Önt az ország egyik legrégibb és legpatinásabb bálján. A bál főszponzora: Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. További információ és jegyrendelés: Fő multimédiás támogató: Westel Mottl Távközlési Rt Tourinform Iroda, 8230 Balatonfüred, Petőfi u. 68. A bél támogatói: Nemzet Lap - és Könyvkiadó Kft Tel.: 87/580-480. Fax: 87/580-481. Balatontourist Rt., Duna Televízió Rt., E trail:balatonfured(4)tourinform.hu Hír Televízió, Paksi Atomerőmű Rt. www.balatonfured.hu