Magyar Nemzet, 2005. december (68. évfolyam, 328-357. szám)

2005-12-17 / 344. szám

30 Magazin 2005. december 17., szombat Rendszerváltók (45.) - Lezsák Sándor Alapító atya A vidéki tanítót, a lakiteleki népművelőt tartják sokan a legnagyobb ellenzéki társadalmi mozgalom megszervezőjének, amely lényegében megásta a Kádár-rendszer sírját. A kertjében alakult meg a Magyar Demokrata Fórum, amelynek legfontosabb gondolkodói adták később a párt vezetését és az első rendszerváltó kormány poli­tikusait. Lezsák Sándor elejétől fogva meghatározó politikusa az MDF-nek, volt a párt elnöke, 1994-től országgyűlési képviselő, fő támogatója és megszervezője a pol­gári szövetségnek. Bár mint alapító atyát több más alapítóval együtt 2004-ben kizárták a Magyar Demokrata Fórumból, többen úgy gondolják, hogy Lezsák Sándor nélkül nincs MDF. Jelenleg a Nemzeti Fórum elnöke. IS­ztefka István eyre többen állítják, hogy ott vol­­t­­ak a lakiteleki sátorban 1987. szeptember 27-én. Végül is há­nyan voltak ott? - A helybéli támogatókkal együtt 181 résztvevő­je volt az első­ lakiteleki találkozónak. - Hogyan kezdődött, kik szer­vezték meg A magyarság esélyei című tanácskozást? - A Rákosi- és a Kádár-korszakban emberek, köny­vek, gondolatok kerültek tilalmi listára, kínpadra, szé­­gyenpadra. Hivatásos gyújtogatók égették föl a magyar nemzetpolitika lehetőségeit, de a hamu alatt mindvégig ott parázslott egy-egy név, gondolat és a régi igazság: a könyv elégetése még nem válasz a könyvre, az elhallga­tott valóság pedig előbb-utóbb visszabeszél. Trianon, Szárszó, Corvin köz, a prágai Vencel tér, a gdanski ha­jógyár, Teleki Pál és Nagy Imre, Bibó, Németh László és Mindszenty bíboros s még mennyi, de mennyi történel­mi metafora, hiteles hely és személyiség, aminek és akiknek említése a hetvenes-nyolcvanas években gon­dolatokat mozgósított, az összetartozást erősítette. Történelmi élmények, megpróbáltatások emlékidéző sorsközösségben, irodalmi folyóiratok, Alföld, Forrás, Tiszatáj, író-olvasó találkozók, templomok és művelő­dési házak, asztaltársaságok és kutatóintézetek szelle­mi fókuszában, Sára és Kása filmjeiben, a „nomád nemzedék” népi kultúrát, hagyományt, a Kárpát-me­dencei történelmi hazát felfedező kapcsolatrendszeré­ben hívódtak elő a bibói „szabadság kis körei”, tiszta forrásokból búvópatakok, amelyek aztán a hetvenes évek második felében Illyés Gyula és Csoóri Sándor élet­művével a politikai tűréshatárt is átlépő, bátor kiállá­saival törtek a­ felszínre. Lassú víz­partot mos, mondo­gattam, és elégtételt jelentett már egy-egy kibontott metafora, a határon átcsempészett könyv, egy meg­szervezett író-olvasó találkozó, a lemásolt Nagy Gás­­pár-vers. A közéleti politikai akadálypályán Kiss Ferenc és Csoóriék első célja a Bethlen Gábor Alapítvány és a Hitel című folyóirat engedélyeztetése, megszervezése volt. Az évtizedes szervezői akaratban olyan szellemi erők edződtek és váltak vonzerővé, mint Bíró Zoltán, Csurka István, Fekete Gyula és Für Lajos. A szellemi összetartozás mellett már cselekvési program is növel­te ezt a kört, és lett 1987-ben a lakiteleki találkozó szer­vezője, előkészítője többek között Bakos István, Bihari Mihály, Csengey Dénes, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba. A lakiteleki találkozó kiváltó oka az volt, hogy az előzetes egyeztetések ellenére a Beszélő körüli ellenzéki csoport 1987 júniusában elkészítette és terjeszteni kezdte a Tár­sadalmi szerződés című reformprogramját. Úgy tűnt, hogy az élénkülő ellenzéki mozgásban statiszták, esz­közök lehetünk, s ekkor erősödött az igény, hogy újra kezdeményezni kell, mert ha nem szervezzük meg ön­magunkat, akkor - Bíró Zoltán lakiteleki gondolatát idézem - a katasztrófához vezető folyamatos történel­mi sodrásban a nemzet a nagy világpolitikai mozgások között gyámoltalanul és tehetetlenül sorvad el. - Ön hogyan jutott el addig a pontig, hogy a társa­dalmi elégedetlenség egyik vezéralakja legyen? - Édesapám a Csepel Művekben, édesanyám éve­ken át éjszakai műszakban dolgozott, talán ezért is vál­tam érzékennyé azok iránt, akik nehéz sorban élnek. Középiskolásként a velem egykorú, családból kitaszí­tott, nevelőintézetekből szökött fiatalokon próbáltam segíteni. írni akartam az életükről, ezzel akartam kipro­vokálni a kedvező változást, de mindig belegabalyod­tam a sorsukba, nem tudtam kimenteni őket a csap­dákból. A csepeli Olvasó Munkás Klubban Tamási La­josnak, a Piros a vér a pesti utcán szerzőjének életsorsa, az Országos Széchényi Könyvtárban Szíj Rezső történe­lemórái tanítottak valóságismeretre, s megannyi ku­darcélmény után szinte menekültem Budapestről, hogy majd egy kis faluban, tanyán, távol a világ csúfsá­gaitól és zavaraitól érthető világban fogok élni, család­ban, emberi közösségben, természetben. 1969-ben, húszévesen jöttem Lakitelekre. Öt tanévet tanítottam Szikrában tanyasi iskolában, ezt követően 1994-ig a lakiteleki általános iskolában. A helyi művelődési ház­ban a Kalevalától a Karnyónén át az Énekes madárig sok-sok színdarabot rendeztem, s a színjátszó csoport­tal eljutottunk Pozsonytól Kassáig, Farkaslakától Gdanskig, emellett a kezdetektől író-olvasó találkozó­kat, kiállításokat, Vass Lajossal, Kálmán Lajossal nép­zenei találkozókat szerveztünk. Már a hetvenes évek elejétől a helyi érdeklődőkön kívül jöttek az estekre Kecskemétről, Budapestről, az ország minden részéből. - Kiket hívtak meg vendégnek ezekre a találkozókra? - 1970-től rendszeresen szervezett találkozókon vendégünk volt többek között: Balczó András, Czine Mihály, Fekete Gyula, Görömbei András, Ilia Mihály, Kiss Dénes, Nagy László, Mensáros László, Sándor György, Serfőző Simon, Szécsi Margit, Tompa László, az emlékesteken Veres Péter, Kodály Zoltán, Latinovits gondolatait idéztük meg. Az erdélyi, felvidéki, vajdasá­gi, kárpátaljai esteken az elszakított nemzetrészek iro­dalmának kiválóságai jöttek Lakitelekre. Illyés Gyula, Csoóri Sándor és Bíró Zoltán segítségével a politikai ti­lalom és tűrés határán szervezhettem meg 1979 máju­sában a fiatal írók találkozóját, ahol a kétnapos tanács­kozáson a korszerű nemzeti önismeret vitáján túl a nemzeti és a nemzedéki együvé tartozás tudata is erő­södött. Talán ez is ösztönzött, hogy amikor nem egé­szen egy esztendő múlva Csoóri Sándor Egy nomád ér­telmiségi című tanulmányát a kecskeméti Forrás című folyóirat több ezer példányából pártutasításra kivag­dosták, s a helyére más tanulmányt enyveztek, tiltako­zó levelet írtam a főhatóságoknak, többek között a me­gyei első titkárnak, a minisztériumnak, és Pócs Péter grafikus barátom piros Trabantjával beautóztuk az or­szágot, s 45 tiltakozó aláírást gyűjtöttünk Apáti Miklós­tól Tüskés Tiborig. 1982-ben Az írószövetség története címmel Elek Istvánnal, Márton Gyöngyivel emlékidéző sorozatot indítottam az írószövetségben, amelyet az 1956 történéseit valósághűen bemutató részt követően betiltottak. 1983 novemberében Csoóri Sándort már nem­ a lakiteleki művelődési otthonban, hanem a falu széli házunkban láttuk vendégül helybéli és kecskemé­ti barátaimmal együtt. Fiatal képzőművészekkel, Gyön­gyösi Gyöngyivel, Gulyás Gézával, Tábori Arankával az egyetemes magyar költészet választott verseit illusztrál­­tattam, és 1985. október 22-én lüktetően eleven költő­találkozón - Aczél Géza, Ágh István, Baka István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Görömbei András, Kovács Ist­ván, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Ratkó József, Serfő­ző Simon, Szervácz József, Szécsi Margit, Székelyhídi Ágoston, Tornai József, Tóth Erzsébet, Utassy József, Ve­ress Miklós, Zalán Tibor jelenlétében­­ Papp Gábor mű­vészettörténész nyitotta meg a versantológiát és a kiál­lítást, ahol hangszalagról Illyés előadásában elhangzott a tiltott vers is, az Egy mondat a zsarnokságról, és Kányádi Sándor versének illusztrációja mellett a Mün­chenben élő Tollas Tibor versének grafikus látomása is megjelent. Közel ötszázan vastapsoltak a verseknek, költőknek, az ország minden részéből érkezők később az MDF alapítói, helyi szervezői lettek. A falu széli há­zunk, kertünk egyre több baráti találkozó helyszíne lett. - Gondolom, a hatalom ezt nem nézte tétlenül.­­ 1986 novemberében közel százan gyűltünk össze Buda Ferenc 50. születésnapjának megünneplésére. Az író barátokat, tisztelőket a házunkhoz vezető dűlőuta­­kon rendőrök igazoltatták, aztán erős készültséggel vi­gyáztak bennünket egész éjszaka, s eközben a lakiteleki piactéri boltot a tolvajok feltörték. Kaptam is a helybé­liektől bátorító mosolyt. „Míg a tanár úr házát felügyel­ték a rend szigorú őrei, addig az igazi bűnözők szaba­don garázdálkodtak.” Egyre mélyebb kapcsolatrend­szert sikerült kiépíteni az országban és a trianoni hatá­rokon túli területeken. A hetvenes évek elejétől nem­csak a helybéli színjátszókkal, de feleségemmel, gyere­keimmel vagy egyedül jártam az országot. Gyalogtúrák Gálfalvi Györgyékkel Erdélyben, felvidéki képzőművé­szeti látogatások Szíj Rezsővel, Kárpátalján szakdolgo­zatomhoz gyűjtöttem anyagot, ide például csak úgy ju­tottam el, hogy rokoni kapcsolatot hamisítottam. Nyu­­gat-Európába 1977-ben utazhattam először, újságíró unokatestvérem, az 1956-os menekült Lezsák Mihály vitt Münchenbe, Párizsba. Felvettem a kapcsolatot a Látóhatárral, a Nemzetőrrel, a Szabad Európa Rádió­val, maradandó barátságot kötöttem Tollas Tiborral, Juhász Lászlóval, Borbándi Gyulával. A clevelandi Papp Gáborék alternatív József Attila-díjjal jutalmaztak, s megkaptam a következő esztendő díjainak jelölési lehe­tőségét is. Mindez, valamint a Kilencek - többek között Kiss Benedek, Kovács István, Rózsa Endre, Utassy József - költői csoportosulás elismerése, díja megsokszorozta erőmet, könnyebb volt elviselni a megalázó helyzete­ket, tiltásokat, a kiutasítást Erdélyből, a bevont nyugati útlevelet, a megfigyelést, a baráti környezet zaklatását. Miközben falu­széli, közel százesztendős vert földes há­zunkat baráti, rokoni segítséggel tataroztuk, neveltük három gyermekünket, feleségem igazi társam is volt. Tanítottam az iskolában, szakköröket vezettem, csalá­dokat látogattam, befogadtak, otthonom lett ez a Tisza menti táj. - Milyen kapcsolata volt a radikális demokratikus el­lenzékkel? - Felemás. Magam is kerestem az együttműködés lehetőségét, engem is próbáltak akcióba hozni, de a rossz élmények miatt óvatos voltam. Nem akartam ki­szolgáltatott helyzetbe kerülni, és erősen zavart, taszí­tott néhány pökhendi alak viselkedése is, akiket szalon­ellenzékieknek tartottam. Ők rokoni védelemben, ideo­lógiai kacskaringók után unottan pózoltak amerikai ta­nulmányutakról, ösztöndíjakról, engem taszítottak a „minél rosszabb, annál jobb az ellenzéknek” és a „kell egy kis politikai műbalhé a figyelem miatt” elvek. Ezek­nél színjátékot éreztem, provokációt, liberalizmusuk nem volt más, mint demokratikus jelmezbe bújt esz­mei zűrzavar, anarchia. Nekem ők ne szidják a rend­szert, nekik semmi sem drága, nincs tétje a szavuknak, jólétük forrása is bizonytalan volt számomra. Az ellen­zéki körökkel többnyire felszínesen s csak részben ala­kult ki bizalmi kapcsolatom. Rendszeresen olvastam, terjesztettem a szamizdatos kiadványokat. A Beszélő, a Hírmondó, a Magyar Figyelő terjesztése mellett röpla­pokat másoltam indigóval, aláírások gyűjtésében segí­tettem, illegális találkozókon vettem részt. Többek munkáját tiszteltem, becsültem, így Bába Iván, Csalog Zsolt, Göncz Árpád, Krassó György, Lakner Zoltán, Mol­nár Tamás, Mécs Imre, Szilágyi Sándor, Tamás Gáspár Miklós, Vásárhelyi Judit tevékenységét. Konrád György iránti rokonszenvemet az 1987-es lakiteleki felszólalása is megerősítette. Jó kapcsolatom volt a szolnoki Incon­­nu csoporttal, az erdélyi Ellenpontok íróival, terjesztői­vel, a pesti Rakpart Klubbal, Diczházi Bertalannal és Horváth Mihállyal, a szentendrei Petőfi Egyesülettel, Dragon Pállal, Kun Csabával, a Klubtanáccsal, Bégány Attiláékkal, Medvigy Endrével, aki az Egyetemi Színpa­don szerkesztett irodalmi esteket. Kiskunmajsán Koz­ma Hubáék szervezték a nehezen megtűrt és zaklatá­sokkal fenyegetett kiállításokat, találkozókat, ez a bará­ti együttműködés engem is erősített. - És az emigráns kapcsolatok? - Évről évre bővültek: lakiteleki házunkba jöttek Tollas Tibor Varázsköréből, Gulyásék, Galló Gézáék Ausztráliából, Kovács Kálmánék Bécsből, Pap Ivánék Svédországból, Pető Ferenc Houstonból, Tar Pálmáék Venezuelából. Hoztak híreket, tilalmas könyveket, új­ságokat, s Tollas Tibor több rabtársát, ötvenhatos el­ítéltet, drámai sorsot is megismerhettem. Összegezve: a hetvenes évek elejétől 1987-ig kialakult sokágú, sokré­tű kapcsolatrendszerből is szerveződött az első lakitele­ki találkozó, a Magyar Demokrata Fórum. - Kikről nem esik szó azok közül, akik meghaltak vagy félrevonultak, de jelentős szerepük volt az MDF leg­nagyobb rendszerváltó pártjává alakulásában? - A szerveződés folyamatában a lakiteleki találko­zók résztvevői mellett a Jurta Színház és a vidéki tema­tikus fórumok közönsége vitte a hírt, s közülük sok szá­zan lettek alapító tagjai, szervezői a helyi MDF-nek. Ők tették igazán rendszerváltó politikai erővé az MDF-et. A körülmények biztosításában Széles Gábor érdeme el­évülhetetlen. Nagy hatással volt az MDF szellemi arcu­latának alakulására, szervezésére Makovecz Imre, a szí­nészek közül Rubik István, Cserhalmi György, Kubik Anna, Sinkovits Imre, az életfáj emblémát adó Szörényi Levente, a sportolók közül Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Glatz Árpád, a rendszerváltó „Továrisi, konyec” feliratú és szent koronás címeres plakátokat megrajzo­ló Orosz István grafikusművész. A helyi és országos szervezőkön kívül rendkívül sokat tettek az első szabad választás MDF-es kampánycsapatának szakemberei: Aba Béla, Balogh László, Nemessúri Zoltán, Poros Lász­ló, Talpassy Zsombor, Váli Miklós és Veszély Géza. - Milyen szerepet játszottak a fordulatban a reformkommunisták? - Én Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt, Pozsgay Imrét so­ha nem címkéztem reformkommunistának. A kifeje­zést sem használom. A diktatúrát nem lehet puhítani, elviselhetővé tenni, s ahogy nincs reformnáci, úgy reformkommunista sincs. A szó eredeti értelmében vett kommunista a Kádár-rendszer utolsó évtizedében aligha létezett. Az MSZMP közép- és felső vezetésében több politikai irányzat élt egymás mellett. Voltak, akik­ben élt a nemzeti elkötelezettség érzése, voltak, akik sa­játos liberalizálás híveivé váltak, és persze a helyi és or­szágos hatalomban ténylegesen volt az a káderréteg, amelynek nagyon is megfelelt - már csak egzisztenciá­lis okokból is - minden úgy, ahogy éppen volt. Aligha vitatható, hogy voltak az MSZMP-ben reformerek, akik hívei voltak a változásnak, de az is hamar kiderült, hogy köztük nagy eltérések vannak a változások jellegét és tartalmát illetően. Más irányt képviselt Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, és mást Nyers Rezső vagy éppen Aczél György. Nekünk az előbbiek lehettek partnereink, mert Pozsgay és Szűrös sok tekintetben közel állt az MDF eszmeköreihez és rendszerváltó magatartásához. - Valóban le volt játszva minden? Egyesek azt állít­ják, hogy itt nem valódi rendszerváltás volt, hanem a tit­kosszolgálat készítette elő a régi nómenklatúra megbuk­tatását és az új vezető elit felállását. Igaz ez? - Én rózsadombi és egyéb titkos megállapodásokról nem tudok. Azt viszont nem zárom ki, hogy valamiféle paktum köttetett nemzetközi szinten, így menthette át a diktatúra MSZMP-s és KISZ-es vezető rétege hatal­mát a nyolcvanas évek második felében, előbb a gazda­ságba és a tömegtájékoztatásba, 1994-ben a kormány­zati hatalomba. Tény, hogy a fiatal MSZMP- és KISZ- vezetők a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kiváló kapcsolatokat építettek ki a nyugati - több or­szágban kormányra került - eurokommunista veze­tőkkel, s ez a kapcsolat később a gazdaság területén is megerősödött, és a nyolcvanas évek második felében, a szabad rablás időszakában ezek a kapcsolatok már ke­mény tőkés érdekeket szolgáltak. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy 1987-88-ban még döntően rajtunk múlott a magyar rendszerváltás sorsa. A nemzetközi tőkéscsoportok, a titkosszolgálatok és a nyugati politi­kai tényezők csak később ragadták magukhoz az irá­nyítást, a dolgok terelését a nekik kedvező irányba. Ne­kik - megfelelő ígérvényekkel és garanciákkal - ebben volt alkalmas partner a hazai egykori nómenklatúra, amely gátlástalanul alkalmazkodott az új gazdák priva­tizációs és politikai igényeihez. Az eredeti, Lakiteleken megalakult MDF és annak vezetői ebben a játszmában nem vettek részt, politikai és erkölcsi alapelveik ezt ele­ve nem is engedték volna meg. Hozzáteszem: érdem­ben meg sem kísérelték a másik oldalról, hogy e játsz­mába bevonják az MDF-et. Legalábbis 1989 őszéig ilyesmi nem történhetett volna, az alapító elnökség, amely az MDF-et irányította, eléggé egységes és töret­len volt még ahhoz, hogy ilyen próbálkozásnak - ha lett volna - könnyedén ellenálljon. \ jHL, -jAL. jk. Jm. 1 Ö R N E C Z 1 BÁLINT \ .v /

Next