Magyar Nemzet, 2006. április (69. évfolyam, 89-116. szám)

2006-04-15 / 103. szám

- Ha nem, akkor békén kell hagyni őket - folytatja Erzsébet. - Volt olyan vendégünk, aki mosott. Két hé­ten át. Hagytuk. Máskor meg még este, mert akkor szóltak, hogy jönnek, berendeztünk három szobát egy népes családnak, hogy kényelmesen aludjanak. Reggel­re azonban meglepve tapasztaltuk, hogy éjszaka át­­hordták az ágyakat egy szobába, mert együtt akartak aludni. Egyik látogatónk télen jött, és ragaszkodott ah­hoz, hogy ő gyújthasson be. Akkor még vegyes tüzelésű kazánnal fűtöttünk. Tibor azért lement reggel, hogy megnézze, sikerült-e a művelet. Hát a férfi a hideg kö­vön hasalt, és szorgalmasan fújta az alig pislákoló para­zsat, amely sehogy sem akart felizzani. A vendégek sokszor bemennek a Fejér Megye Falu­si Turizmusáért Egyesület irodájába, és ajánlatot kér­nek, mit csináljanak aznap. Törzsök Erzsike, Tibor és Erzsébet lánya, az iroda vezetője először a környék lát­nivalóira hívja föl a figyelmet, a babamúzeumra Fehér­váron, az óvodamúzeumra Martonvásáron. Volt, aki határozott elképzeléssel érkezett, például a kastélyokat szerette volna megnézni a környéken, volt, aki vonattal akarta beutazni az országot. Menetrendet kért. Meg­kapta a szálláslehetőségekkel együtt. - Nem vagyunk féltékenyek - veszi vissza a szót Ti­bor. - Nem gondoljuk azt, hogy nem szabad más ven­dégház címét megadni, mert akkor nem látjuk többet a vendéget. Ha tetszik neki a kiszolgálás, jól érzi magát, visszajön. Tizenhat év tapasztalata szerint­ Törzsök Tibor és felesége nyolcvankilencben vágtak bele a falusi turizmusba. Akkor határozták el, hogy ki­adják a szülőktől örökölt kis parasztházat. Nem szeret­ték volna, ha tönkremegy, ezért télen is fűteni kellett, ami hiábavalónak tűnt, hiszen senki nem lakott már benne. Megkeresték az Alba Tourst és a Velence Tourst, de elutasították őket. Azt mondták, fölösleges hirdetni, Pákozdra úgysem fog vendég jönni. Akik jön­nek, mondták, az ingókövek miatt térnek be a faluba, aztán a kocsmában megisznak egy pohár sört, és este hazamennek. A két utazási iroda nem látott fantáziát a falusi vendégfogadásban. Pedig a háború előtt, a húszas években már létezett, sőt virágzott a falusi vendégfogadás. Akkoriban az volt a cél, hogy a városlakók megismerjék a vidéki életet, ez­által hozzásegítsék egy kis pluszjövedelemhez a vidé­ken élőket. Ehhez tartozott az is, hogy nyárra sok váro­si család a gyerekeit falura küldte „természetet tanul­ni”. Az akkori hálózat balatoni intézőbizottsága füzetet is megjelentetett arról, hogy hogyan kell higiénikusan fogadni a vendégeket, hogyan kell főzni. A szocializmus idején a falusi vendéghálózat széthullott. Nyolcvanki­lencben Csáky Csaba egyetemi docens kezdeményezé­sére alakult meg a Falusi és Tanyasi Vendégfogadók Szövetsége. Németországból 1991-ben megkeresték a gazdasági minisztériumot egy ajánlattal, hogy vendégül látnák valamelyik magyar turisztikai szervezetet egy kiállítá­sukon. A minisztérium a tanyasi szövetséget ajánlotta, a szövetség pedig a Törzsök házaspárt kérte föl, hogy képviseljék hazánkat. - Minket választottak ki, mert a mi ötletünk volt, hogy kiállítási épületként egy parasztházat installáljunk - mondja Erzsébet. - Öt hétig utaztunk, a gyerekeket, a kis Tibort és Erzsikét vittük magunkkal. Én női szabó voltam, egyéni vállalkozó, bár akkoriban még maszek­nak mondták, kitettem egy táblát, hogy öt hétig nem dolgozom. Tibornak, aki bár eredetileg bútorasztalos volt, akkor már hivatásos tűzoltóként dolgozott, sze­rencsére annyi szabadsága összegyűlt, hogy nem oko­zott gondot a távolléte a munkahelyén. Emlékszem, az utazáskiállítás megnyitóján a baden-württembergi tar­tomány gazdasági minisztere beszélt, a kinti sváb lá­nyok táncoltak, énekeltek magyarul, bár beszélni nem tudtak az anyanyelvünkön. Az utazás eredménye az lett, hogy a házaspár elha­tározta, létrehozza a szövetség megyei szervezetét. Rá­jöttek ugyanis, hogy pesti központtal nem lehet vidé­ken vendégeket fogadni. Túl bonyolult. Kilencvennégy­ben irodát nyitottak Pákozdon, és elkezdtek vendége­ket is közvetíteni. Akkor már a környéken - Pákozdon, Sukorón, Kápolnásnyéken, Lovasberényben, Pátkán, Csákvá­­ron, Csákberényben, Csókakőn­­ huszonöt kiadó vendégház volt. Megalakult a Falusi Turizmus Orszá­gos Szövetsége, és hamarosan létrejöttek a megyei szervezetek is. Fejér megyében 1995-ben a székesfe­hérvári tűzoltóságon alakították meg a szervezetet az akkori Fejér megyei Tourinform-irodával, több ön­­kormányzattal, vajtai vendégfogadókkal és a csóka­kői Katzer családdal együtt, elnökéül Törzsök Tibort választották. Tibor németül, Erzsiké, a lány németül, angolul, olaszul beszél az anyanyelvén kívül. Az ő pályaválasztá­sa erősen kötődik szülei vállalkozásához. Idegenforgal­mi főiskolát végzett Szolnokon. SL _«*«!■ KM JfL__, v, _JV­...' Turista információ - tourist information A család, amely Pákozdon elindította a falusi vendégfogadást: Törzsökné Dőry Erzsébet, Törzsök Tibor és lányuk, Törzsök Erzsébet. Két nap alatt eldől üzleten. Semmiféle védelem nincs a hazai terménye­ken, támogatás meg pláne nincsen, csak beszélnek ró­la. A kistermelőknek bealkonyult, csak a nagyok ma­radnak életben. Ezzel szemben a múlt század tízes-húszas éveiben a bolgárkertészek támogatását és „mívelési módjuk” el­terjesztését a magyar állam a saját feladatának tekintet­te. Pedig sokan rossz szemmel nézték „inváziójukat”. A bolgárkérdés hosszú éveken át országos vitatéma volt. Azzal vádolták őket, hogy kiszorítják a piacról a magyar és a sváb kertészeket, és a hasznot, az évi több mint húszmillió koronát hazahordják. Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület 1923-ban nagygyűlést tartott, amelyen a felszólalók a gazdasági szervek erélyes fellé­pését, sőt a bolgárkertészek kitiltását követelték. Az el­lenérzésnél azonban jóval nagyobb volt az a tisztelet, amelyet a bolgárkertészek szorgalmukkal, takarékossá­gukkal, becsületességükkel és persze a lakosság folya­matos zöldségellátásával vívtak ki maguknak. A ma­gyar vásárlóközönség egyértelműen a bolgárkertészek mellett tette le a voksát, és a szakemberek döntő több­sége is elismerően nyilatkozott róluk cikkekben, köny­vekben. De vajon mi tette lehetővé a bolgárkertészek sikerét akár a XIX. század végén, akár a „hárommillió koldus” országában, akár a Rákosi- és a Kádár-korszakban?­­ A bolgárok nyakán ötszáz évig ültek a törökök. Minden az övék volt, föld, ház, vagyon, férfi, nő, gyerek. De mindenkinek meghagytak egy százszor száz lépésnyi földterületet. Ebből a kevésből kellett kipréselni a maximumot - magyarázza Tanév Dimi­­ter, a Magyarországi Bolgárok Egyesületének (MBE) elnöke, akinek szülei, nagyszülei szintén bolgárker­tészek voltak, így alakult ki a bolgárkertészet három fő jellegzetessége: a melegágyi előhajtatás, a fiterás, azaz parcellákkal és árkokkal sűrűn barázdált ter­mőföld és a bolgárkerekes árasztó öntözés. A bolgá­rok kertjei már messziről felismerhetők voltak a re­keszes vagy vödrös „dolapról”, azaz bolgárkerékről. Ezt az ókori eredetű találmányt ma már sehol sem alkalmazzák, de száz éven át csúcstechnológiát je­lentett az öntözésben. A sok-sok fitera kiemelkedett a földből, így egyrészt jelentősen megnövekedett a földterület, másrészt a köztük lévő árkokat a bolgár­kerékkel folyamatosan el lehetett árasztani vízzel. Ezzel szemben a magyar parasztok vagy egyáltalán nem is öntöztek, vagy gémeskútból húzott vízzel, lo­csolóval oldották meg az öntözést. A magas, trágya­fűtésű melegágyakkal tavaszt le­hetett varázsolni a télből. Télen kis földkockákba ültették el a magvakat, és tavasszal már szépen fejlett palánták kerülhet­tek a fiterákba. A bolgárkerté­szek a megszokottnál egy hó­nappal korábban friss zöldséget vittek a piacra, ráadásul folya­matos ellátásról gondoskodtak egész évben, módszerük számos „rekoltát”, azaz betakarítást tett lehetővé.­­ Az ötszáz év után felszaba­dult Bulgáriában rettenetes volt a nyomor és az el­maradottság. Míg Magyarországon Weiss Manfréd és Ganz Ábrahám gyárai működtek, Bulgáriában csupán egyszerű kovácsok dolgoztak - folytatja Tanev Dimiter. - A bolgárkertészek ezért indultak el szerencsét próbálni, amikor a XIX. század végén megnyíltak a határok. Észak-Bulgáriából jöttek a Dunán, a legtöbben Draganovóból és Polikraistéból. Az én dédapám 1905-ben érkezett Veliko Tirnovó­­ból. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában meglátták a grófi majorokat és az iparosított városo­kat, elámultak. Mivel a városok biztos felvevőpiacot jelentettek, elsősorban a városok körüli földeken gazdálkodtak. És volt még egy fontos tényező, mutat rá az elnök.­­ A bolgárok között a családi összetartás a török el­nyomás miatt mindig is rendkívül erős volt. Mint lánc a láncban. Tudták, hogy aki megszakítja, az életével ját­szik. A bolgár család patriarchális, tekintélytisztelő. A tízes-húszas csoportokat mindig egy „öreg” vezette. Ha az öreg megszólalt, mindenki lehajtotta a fejét. A magyar gazdáknak elég volt az öreggel tárgyalniuk, és biztosak lehettek benne, hogy minden úgy lesz, ahogy megbeszélték.­­ A bolgárok 1914-ben alapí­tották meg a Magyarországi Bol­gárok Egyesületét, amely azóta is jogfolytonosan, megszakítás nél­kül működik - mondja Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkor­mányzat elnöke, az MBE egyik al­­elnöke. Muszev Dancso szülei is Csepelen kertészkednek, de ők is csak küszködve, mint Petrovék és Hrisztovék. Az elnök büszkén me­séli, hogy 1918-ban a Lónyay ut­cában megkezdte működését a bolgár iskola (ma 12 évfolyamos iskolaként működik), majd 1932-ben felépült a Szent Cirill és Metód nevét viselő pravoszláv templom, így hát a Középső-Ferencvárosban, a hajdani nagyvásár­­telep és a Haller piac környékén (bolgárul a piacot halinak mondják) létrejött a bolgárok központja, amelyre az 1957-ben épült művelődési ház tette fel a koronát. - Az ingyenes, örökös telekjuttatások kivételével a bolgárok sosem szorultak a magyar állam gondoskodá­sára, az építkezések mindig a bolgárkertészek adomá­nyaiból valósultak meg - mondja az elnök. - A kuláküldözések idején, a válságos gazdasági helyzetben először rávették a bolgárkertészeket, hogy a vagyonukat „Napóleon-aranyakba” fektessék - meséli Tanev Dimiter. - Aztán elkobozták tőlük, és lecsukták őket. De fél év múlva ki kellett engedni őket, mert rájöt­tek, hogy nélkülük nincs zöldségtermesztés. Ekkor so­kan elmentek, vagy abbahagyták a kertészkedést, bár a munkájukra szükség lett volna. Aztán öt év múlva az akkori fővárosi tanács egy telket adományozott a bol­gárkertészeknek kárpótlásként és példás munkájukért a Vágóhíd utcában, és a székház felépítésére több mint négyszáz bolgár család csaknem kétmillió forintot gyűjtött össze. Hozzávetésképpen: akkoriban egy munkájó ezer forintot ért. Ha kisebb számban is, de a bolgárkertészek a Ráko­si-, majd a Kádár-korszakban is meghatározták az or­szág zöldségtermesztését, ám a hetvenes évek végétől háttérbe szorultak. Egyrészt a gépesítés és az új techno­lógiák miatt, másrészt azért, mert művelési módszerük alapelvei fokozatosan a korszerű zöldségtermesztés szerves részeivé váltak. Nyolcvanban már csak 300 kertészkedő bolgár csa­ládot tartottak nyilván a korábbi három-négyezer csa­láddal szemben. Ma számukat 50-60-ra becsülik. Há­rom nagyobb körzetben élnek és dolgoznak, elsősor­ban Budapesten, de jelen vannak Pécs és Miskolc kör­nyékén is. Mára a bolgárok nem annyira kertészkedés­sel keresik kenyerüket, mint inkább üzletemberként, orvosként, mérnökként vagy művészként állják meg a helyüket. - Bizonyos szempontból eljárt az idő a bolgárkerté­szet felett - ismeri el mindkét elnök. - De a felmenőink csodálatos örökséget hagytak ránk. Nekik köszönhet­jük, hogy ma független kulturális központunk van itt, a Vágóhíd utcában. - A gyerekeinket már nem érdekli a kertészet - mondja megértően Petrova Iliana. - A nagyobbik lá­nyom tizenhét éves, és nem hiszem, hogy kertészkedés­re adja a fejét. Látja, hogy sok a gond és a bizonytalan­ság. Úgy tűnik, a mi korosztályunk az utolsó bolgárker­tész-nemzedék. A bolgárok között a családi összetartás a török elnyomás miatt mindig is rendkívül erős volt 31 f érméi • Magazin 2006. április 15., szombat A pákozdi Mészeg-hegy tetején álló épület a­­Misszió­ kiállítás helyszíne Pénz a falvaknak 2007. január elsejétől megszűnik a negatív diszkri­mináció. Ugyanazokat a pénzeket kapjuk vidékfej­lesztés címén, mint spanyol vagy finn uniós tár­saink. A mezőgazdasági támogatások ugyanakkor csak 2010-ben érik el azt a szintet, amely a többi uniós országban már gyakorlat. A termeléshez kö­tött támogatások gyakorlatilag megszűnnek, mivel túltermeléshez vezettek. (Nemcsak a régi tagál­lamokban, de Magyarországon is nagy gabonahe­gyek keletkeztek.) Helyettük 2008-ban bevezetik az egységes farmtámogatási rendszert, amelyet egy uniós ügynökség fizet ki, és termeléstől füg­getlenül jár majd. Nem kell érte semmit tenni, elég kultúrállapotban tartani a földet. A gazda majd el­dönti, búzát termel-e rajta vagy biomasszát, vagy hagyja az egészet parlagon, de gyomnövénymente­sen. Ha nem csinál semmit, akkor is lesz alapjöve­delme, amelyből akár korszerűsíteni is tud. Az összeg, amely farmtámogatásként várható, most 250 euró hektáronként évente. Az agrárgazdasági kutatóintézet szerint az átlagos magyar gazda 26,3 hektáron gazdálkodik, számuk 2004-ben kétszáz­tízezer volt. Nekik évente 6575 eurót folyósít az unió termelési kötelezettség nélkül, ami tehát a fent említett 26,3 hektár esetében 145 000 forintot jelent havonta. A 2005. szeptember 20-án elfogadott­­EK 1698/2005 számú rendelet teljes egészében olvas­ható az unió honlapján. A törvény az Európai Me­zőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokat sorolja föl. A támo­gatásoknak négy tengelyük van. Az első a mezőgaz­daság és erdészet versenyképességével kapcsola­tos. A második a környezet- és vidékfejlesztési tá­mogatás. A falusi turizmus szempontjából azon­ban a harmadik, a vidéki élet minősége és a vidéki élet diverzifikálása a legfontosabb. Ide tartozik a vidéki gazdaság diverzifikálása, ami magyarul any­­nyit jelent, hogy törekedni kell arra, hogy a vidéki élet változatos legyen. Ha például a gazda úgy dönt, hogy nem elég az a huszonhat hold hozta jövede­lem, és szeretne mellé kiegészítő keresetet, bele­vághat a falusi turizmusba. Ebben az esetben akár százezer eurót, átszámítva huszonhatmillió forin­tot is kaphat támogatásként. Az önrész tizen­öt-húsz százalék között mozog.

Next