Magyar Nemzet, 2006. június (69. évfolyam, 148-176. szám)

2006-06-14 / 160. szám

M­agyar nemzet • Mb. rovatvezető: P. Szabó Ernő 2006. június 14., szerda Aranyló és vérszagú napok Buda Ferenc verseskötete az 1956-os forradalomról és szabadságharcról Buda Ferenc 1990 előtt aligha hitte, hogy valaha is rendszervál­tozás lesz, és Kossuth-díjat kap. Pedig már a hatvanas években is úgy beszéltünk róla, hogy egyike legjelesebb költőinknek, de jó ideig persona non grata volt. Részben azért, mert Debrecen­ben nemzetőrként részt vett az 1956-os forradalomban, részben pedig azért, mert három 1956-os verséért egyéves börtönbünte­tésre ítélték. Az amnesztia után számos, embléma értékű kötete is megjelent­­ Ébresszen aranysíp, Füvek példája, Holt számból búzaszál -, de egy vele készült interjúból idézve, „túl nagy eg­zisztenciát” csak a rendszerváltozás után teremthetett. Az idei könyvhétre látott napvilágot a Túl a falon - az én ötvenhatom cí­mű kötete a Holnap Kiadó gondozásában. A PÓSA ZOL­TÁN_________________ K­ét csillagos komor, kövér tan­kok teremtenek nyugalmat - idéztük 1990-ig titkon Rend című versét. Már azért is minimum állás­­vesztés járt, ha az ember utalt a költemény létezésére. Az új könyv­ben milyen a régi és az újabb versek aránya? - A versek nagyobbik hányadát részint 1956 őszén írtam, részint az eseményeket közvetlenül követő időszakban, tehát november 4-e után. Szerepel a könyv elején az a három vers is, amiért bebörtönöz­tek, a Rend, a Pesten esik a hó és a Tizenöt-húsz éves halottak. Elég sokat írtam a börtönben is, az egyi­ket éppen a szabadulásom hajna­lán. A második egység azokat a verseket tartalmazza, amelyeket akár több évtizeddel később is, de a forradalomra rímelve írtam, ezért vagy közvetlen, vagy metaforikus kapcsolatban vannak 1956-tal. An­nak idején nem lehetett mindent leírni, de legalább a metaforákat kidolgoztuk. - Hogyan él önben 1956 emléke, és ön szerint hogyan kellene élnie másokban? - Hát hogy másokban hogyan kellene élnie, azt én nem határoz­hatom meg. Az én ötvenhatomba az aranyló, s egyben vér- és lőpor­­füstszagú tizenkét nap és a meg­szállás, szorongattatás téli éjsza­káira rá következő börtönév egy­aránt beletartozik. Akkori életem vízválasztójának tartom e másfél esztendő­nyi időszakot. Maga a forradalom részint úgy él ben­nem, ahogy akkor, részint pedig úgy, ahogy most tekintünk rá vissza. Nekem könnyebb lett, 1956-nak nehezebb lett, mert nem könnyű azoknak ebbe beleélni magukat, akik jó esetben a részt­vevőktől vagy jóhiszemű szemta­núktól hallottak róla. De egy gye­reknek akár húsz, vagy tizenhét évvel ezelőtti eseményekről be­szélni szinte mese. Pedig Arany Jánossal szólva: „Nem mese ez, gyermek”. De én nem hallgatok, elmondom a történteket. Ebben a kötetben is. - Ha szabad ilyet kérdezni: most már pontot tesz az önben élő forra­dalom történetének végére, vagy van még mondandója? - Természetesen nincsen befe­jezve a részemről sem 1956 histó­riája. Az ember forgatja magában a történteket, és azok is forgatják az embert. Éppen e hónap végéig kö­teleztem el magamat, hogy leadok erről egy írást a Forrásnak és a Szé­kelyföldnek is. Nem mondanám sem tanulmánynak, sem esszének, sem a szó szoros értelmében szép­prózának. Tűnődő emlékezésnek szánom. Nem is akarom, és nem is lehet besorolni valamilyen szokvá­nyos műfajba - de ami még nin­csen egészen kész, arról nem cél­szerű beszélni. - Ön azok közé a költők közé tartozik, akik ha nem is éppen szűk­szavúak, de viszonylag ritkán szó­lalnak meg. Csak a legjavát írják meg annak, ami az emberből kikí­vánkozik. És ez látszik is a művek minőségén. Idézve egy régi kritikát: mind aranybetűbe van vésve. Tu­dom, hogy egy költőnek nehéz vála­szolni a következő kérdésre, de még­is kíváncsi vagyok: készül-e valami­re, ami nem visszaemlékezés?­­ A minősítést köszönöm, de én nem tudhatom, milyen az, ami kijön belőlem. Tény, hogy valóban ritkán szólalok meg, és legalább „vasbetűket” akarok formálni. A kérdés második felére válaszolva, nyugodtan föl lehet tenni, hiszen sok mindenre készülök. Miközben írok, összegereblyézem annak a ja­vát, amit eddig írtam ötven év alatt, s ebből egy igazi gyűjtemé­nyes kötetet szeretnék készíteni, amely szintén a Holnap Kiadónál lát majd napvilágot. Olyan verseket hagyok ki csupán, amelyek nem befolyásolják a rólam eddig kiala­kult képet. - Olvasva a Forrást, azt tapasz­taljuk, hogy prózában, esszében is hitelesen, nyilatkozik meg. Tervez-e átfogó prózaepikai munkát?­­ Hitelesség? Arra törekszem, hogy véletlenül se hazudjak. Több tervem van. Az egyik egy olyan írás, amit csak azért nem nevezhe­tek naplónak, mert nem minden­nap írom. Az egyikre ön utalt a kér­désében, ezt a Forrás évekkel ez­előtt először Rendteremtés, aztán szerényebb címmel Rendkeresés címmel közölgette eddig, azt sze­retném folytatni. Ennél nagyobb fába is belevágtam most a fejszé­met, ám nem tudom, szabad-e, ér­demes-e, illő-e elmondani? Elkezd­tem megírni az életemet, amiből elképzelhető, hogy valami regény­féleség is kikerekedik, de még csak az édesanyámnál tartok. - Ön Debrecenben született, s mint földije, tudom, hogy az egy kicsit város is, de a szó jó értelmében falu is. Rövid pesti közjátékoktól el­tekintve mindig is vidéken élt. Mondhatnánk, hűséges maradt a faluhoz és az alföldi homokhoz is, népes családjával. Hogy van a csa­ládja? - Hadd helyesbítsek: Tisza­­kécske városi rangot élvez, de én továbbra is falunak tekintem. On­nan járok be a munkahelyemre, a kecskeméti Forrás szerkesztőség­be. Ebben is bőséges vagyok. Ab­ban igaza van, hogy a családom népes, össze is jövünk, de szerte­­széjjel élnek már az országban. Már mind a hat gyermekem fel­nőtt, s megszületett a negyedik unokám is.­ ­Én nem hallgatok, elmondom a történteket. FOTÓ: MN-ARCHÍV Kreált összeesküvés ÁVH-s dossziéban FOLYÓIRAT i Kákonyi PP.tf.r______________ F­arkas Gyöngyi történész tanul­mánya olvasható a Századvég című folyóirat frissen megjelent számában Összeesküvés-történet egy ÁVH-dossziéban címmel. A fiatal szerző, akinek személyes em­lékei értelemszerűen nem lehetnek az 1950-es évekről, azt vizsgálja, hogyan kreáltak Lajosmizsén egy „ügyet” - feletteseik parancsára - az ávósok. A mondvacsinált és a fennmaradt dokumentumok alap­ján kezdeteitől a végéig nyomon követhető történet bemutatja, ho­gyan munkálkodtak annak idején a rettegés vámszedői. Hogyan kreál­tak a semmiből vagy az alig valami­ből szövevényes összesküvést. Farkas Gyöngyi, aki a borzon­gató ügyet feldolgozta végig álné­ven szerepelteti az áldozatokat és a besúgókat. Némelyikük ma is Lajosmizsén él. Vannak (voltak) közöttük orvosok, volt katonatisz­tek, papok, kisbirtokosok, tisztvi­selők, ügyvédek, tanárok, iparo­sok. A tanulmányt olvasva egyér­telmű, hogy az áldozatok semmi­lyen összesküvést nem szerveztek. Egész egyszerűen élték a maguk életét, társaságban bírálták a re­zsimet, dohogtak meg háborogtak a túlkapások ellen. Az ávósok fel­jegyzéseiből az is kiviláglik, mi­lyen agyafúrtan küldték ide-oda a spicliket, és milyen dilemmát oko­zott nekik, hogy felvázolják az „összeesküvők” nem létező kap­csolatrendszerét, illetve eldönt­sék, kit „nevezzenek” ki a légből kapott szervezkedés vezetőjévé. Mivel így sem jutottak sokra, 1955 körül úgy határoztak, hogy a „nagy közös összeesküvés” helyett egy „sejtszerű összeesküvés” le­leplezését fogják erőltetni. A hátborzongató ügy 1956 nya­rán végződik, azaz „realizálódik” négy személy letartóztatásával. Az ávós­ krónikás láthatóan büszke a „sikerre”, ugyanakkor megemlíti, hogy az ügynökök részben kudar­cot vallottak, „nem sikerült ered­ményesebb munkát végezniük”. kultura@magyarnemzet.hu Az írószövetséget is megrövidíti a reform A megszorító intézkedések nem csak most, az előző időszakban is érintették a kultúrát. A művészeti civil szervezetek a tavalyi 146 millió forinthoz képest az idén csupán 45 millió forintra pályáz­hatnak. Információink szerint a Magyar Írószövetség támogatása kevesebb mint harmadára csökken. A kultúra finanszírozásáról csütörtök délután tartanak tanácskozást a szövetség székházá­ban, amelyre a pártok „felelős” képviselőit is várják. I> Nforát. Mikl­ós______________ M­int Buták András, a Magyar Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, egyetértés van a művészeti szervezetek közt abban, hogy rendezni kell a művé­szek közjogi státusát, az országos hatókörű társadalmi szervezetek­nek kiírt központi támogatás szint­jét pedig legalább a tavalyira vissza kellene emelni. Boták kifogásolta a Nemzeti Civil Alapprogram szak­maiságot nélkülöző elosztási rend­szerét, amely régió szerint csopor­tosította a társadalmi szervezete­ket. Ebben az évben az országos ha­tókörű társadalmi szervezeteknek 45 millió forintot irányzott elő Bo­­zóki András előző kultuszminiszter, s ez az összeg százmillió forinttal kevesebb a tavalyinál. „Ez teljesen ellehetetleníti a művészeti szerve­zeteket. Még az NKÖM-ön belül is sokan úgy vélik, hogy ezek csupán hobbi szinten működnek, pedig je­lentős szakmai feladatokat látnak el, részei a mai magyar kultúrának. Ráadásul a minisztérium által kiírt pályázatok elbírálása áprilisban megtörtént, ám azóta ebből pénzt nem láttak a művészeti szerveze­tek” - nyilatkozta Buták András. L. Simon László, a Magyar Író­­szövetség tikára lapunknak el­mondta, hogy információk szerint az idén jelentősen csökken az író­szervezetek támogatása. Míg tavaly közel 40 millió forint állt e téren rendelkezésre, az idén csupán 11 millió forint, amelyből - nem hiva­talos források szerint - az írószö­vetség 6 millió forintot kap. „Az öt­venes évektől a Bajza utcai székház­ban működünk, amely azonban máig nincs a szövetség tulajdoná­ban. Csak a téli fűtésszámla havi félmillió forint. Szakkönyvtárunk megfelelő működtetésére egyre ke­vesebb az esély. A kormánypárti és ellenzéki politikusoknak el kellene végre dönteniük, miként képzelik el a magyar kultúra támogatását, ezen belül is a nehéz helyzetbe került, nagy múltú, nemzetközi jelentősé­gű szervezetek finanszírozását” - mondja L. Simon László. Sebeő­k János író, közíró szerint az írótársadalom is megkapta a ma­ga Gyurcsány-csomagját. „Emellett többek közt az Operaház, a Magyar Tudományos Akadémia is egyre nehezebb helyzetben van. Azért fi­zetjük be az adókat, hogy az állam a feladatát végezze, s többek közt fenntartson ilyen értékhordozó, nemzetünk létének szempontjából alapvetően fontos intézményeket. Az irodalom, a kultúra nem luxus, hagyomány és nemzetmegtartó erő” - véli Sebeők János. A FESZTIVÁLPIAC ELLEHETETLENÍTÉSÉRŐL. A fesztiválszervezők minden évben ugyanazzal a problémával szembesülnek: rendezvényeikhez csak túl későn vagy egyáltalán nem kapnak kellő támogatást A fesztiválpiacot érintő bajok miatt a háromszáz hazai rendezvényt tömörítő Magyar Fesztivál­szövet­ség csütörtökön két órára sajtókonferenciára hívta a politikai döntéshozók képviselőit hogy a sajtó munkatársai jelenlétében válaszokat kapjanak kérdé­seikre. A találkozón részt vesz Kelecsényi Ágnes, a Magyar Turizmus Zrt mar­keting vezérigazgató-helyettese, Dr. Kovács Miklós az Országos Idegenforgal­mi Bizottság elnökhelyettese, Inkei Péter az NKA és Mizsei Zsuzsa a politikai döntéshozatal képviseletében. A fesztiválszervezőket a Művészetek Völgye, a Mediawave, a Mezőtúri Wanted Fesztivál, a Hegyalja Fesztivál, a Summerfest, a Kecskeméti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál és más országos hírű kultu­rális és gasztronómiai rendezvénysorozatok szervezői képviselik (M. G.) Két cigány közösség történetei Mesék celtár és vend dialektusban • Újabb könyv a szóbeli hagyományból II PFnti­k Orsolya_____________ A cigány mesék olyanok, mint a Balázs János- vagy Péli Ta­más-képek. Avagy másképp, a Ba­lázs János- és Péli Tamás-képek olyanok, mint a cigány mesék. Ha viszont mindkettőt - a képeket és a meséket is - ismerjük, érthetőb­bé válik minden. Hiába tudunk ugyanis többé­­kevésbé a roma képzőművészet legnagyobb alkotóiról, vagy olvas­tuk, mondjuk, Lakatos Menyhért­től a Füstös képeket, annak, aki nem roma származású, hiányzik a színes, élő, képi és irodalmi nyelv mögül a hagyomány. A kód. Maxi­mális beleérzéssel is idegenként szemléli vagy olvassa ezt a világot, mert más kulturális közegben nőtt fel: a Hetvenhét magyar népme­sén, Benedek Elek meséin vagy a Vükön. Most megvan a kód egy része. A Rézműves Melinda által gyűjtött és szerkesztett 0 corra rrom táj o borzo. Rromane Paramici - Ci­gány mesék pont a kulturális alap-és mélyréteget mutatják meg: a mese az identitás egyik tükre. Ha cigány szemmel néznénk a végre megjelent könyvet, mást kellene kiemelnünk: újabb írott darabbal gazdagodott az évszázadokon át csak szóban őrzött hagyomány. Rézműves Melinda a r­omani nyelv cehár és vend dialektusában rögzítette a meséket: a kisbajomi vend roma közösség mesemondó­jától hat, míg a hodászi cehár kö­zösségből két történet olvasható a kötetben - eredeti nyelven és ma­gyarul is. A Dél- és Nyugat-Ma­­gyarországon, illetve Burgenland­­ban beszélt vend, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cellár dialektusban írt szöveg ol­vasását, a hangok helyes kiejtését Marcel Courthiade professzor út­mutatója könnyíti meg. A nem­egyszer a hallgatóság bevonásával, magyar szavakkal tarkított szö­vegmondással előadott cigány mese különös, váratlan fordula­taival sokszor elüt az európai ha­gyománytól, máshol felismerhe­tők benne a magyar történetek elemei. A mesékben megjelenő naturalizmus vagy a kegyetlennek tűnő mozzanatok (az apa megöli saját gyerekét, majd megsüti, a hazatérő király véresre veri a fele­ségét, majd keresztülszúrja) csak először meghökkentők - a magyar népmesékben is előfordul, hogy a legkisebb fiú a saját lábából vágott hússal eteti az őt szállító griffet. (Ez a történeti elem egyébként a cigány mesékben is megjelenik, csak a fiút az alvilág felé szállító öregasszonyt a főhős a saját arcá­ból tépett hússal eteti meg.) Szóba kerülnek a mesékben a szegény­ség, az éhezés, a nyomor, melyek­ből a cigány hősök vagy furfang­­gal, vagy csoda révén törnek ki. Mondhatnánk azt, hogy a ci­gány mesék a fentiek miatt nem gyerekmesék. (Eredetileg valóban nem azok, mint ahogy a magyar népmesék sem.) Csak éppen ott, ahol már a hároméves is élőben nézi az iraki polgárháborút, a rajz­filmekben pedig eltorzult figurák gyilkolják egymást halomra, a valóságos kegyetlenség mellett nem nagy tétel a mesebeli kegyet­lenség. Annál is inkább, mert a mesékben legalább az igaz győz. A Milák Brigitta és Balogh Ti­bor illusztrációival megjelent kö­tet egyébként mint könyvtárgy is igényes munka. (A corra rrom táj o borzo; Rromane Paramici - Cigány me­sék. Gyűjtötte és szerkesztette: Réz­műves Melinda. Fővárosi Önkor­mányzat Cigány Ház - Romano Kher, Budapest, 2006.) ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK MUNKÁI CD-ROMON. Magyar, cigány és angol nyelvű ismertetővel jelent meg a Fővárosi Cigány Ház képtárának anyagá­ból készített CD-ROM első része. Az adathordozón többek között Balázs Já­nos, Kosztics László, Oláh Jolán, Oláh Mara, Orsós Teréz, Péli Tamás, Szentandrássy István, Túró Zoltán művei láthatók, többnyelvű életrajzukkal.

Next