Magyar Nemzet, 2006. június (69. évfolyam, 148-176. szám)

2006-06-26 / 171. szám

Albert Camus és az eleven kő története IRODALOM 81 Kákonyi Péter ____________________ N e m vagyok benne biztos, hogy vagyok. De majd leszek, azt biztosan tudom... - mondja Albert Camus egyik hőse, A száműzetés és az ország című novelláskötet festő­művésze. Pontosan nevezi meg a modern ember nagy dilemmáját. A múltjától, környezetétől és a maga sorsától elszakadt lélek önámítását, amelyet Hamvas Béla már a negy­venes években megfogalmazott az Anthologia humana előszavában. A Nobel-díjas Albert Camus (1910-1960), akit a XX. század egyik legjelentősebb filozófusának is tartanak (bár ő ez ellen mindig tiltakozott, írónak, nem bölcselő­nek tudta magát), Algériában szüle­tett francia apától és spanyol anyá­tól. Afrikai francia volt tehát, és leg­több novellája helyszíne is a kövek­kel hánytorgó homoksivatag, amely az ember lakóhelyét körülveszi. És ez a nappal perzselő, éjszaka der­mesztőén hideg vidék nemcsak földrajzilag leírható hely, hanem a lélekben is folytatódó világ. Akik itt élnek, idegenek. Az még hagyján, hogy a más és más kultúrához tar­tozók gyanakodva nézik egymást. Még ennél is nagyobb tragédia, hogy a modern ember önmaga szá­mára is talány. A hűtlen asszony című novella hősnője felriad álmából, és elindul az ismeretlenbe. „Dél felől fújt a szél, onnan, ahol most összevegyült a sivatag és az éjszaka az újra meg­dermedt ég alatt, onnan, ahol meg­állt az élet, ahol senki sem öregszik meg, senki se hal meg többé...” Ám rövid lázadása végén hazatér, mert a hívogató vidék is hideg, sötét és borzongató. Másik novellahőse, a papneveldéből szökött ifjú - aki kimondja: „becsaptak azzal a mocskos Európával, mert minden­ki becsapott...” - végül megtébo- lyodik. Szemforgató tanítói áltat­ták, ezért elszökik tőlük, de a másik világ sem fogadja be véres szertar­tásaival és érthetetlen szimbólu­maival. A vendég című elbeszélés hőse, a francia tanító is meghason- lik. Látja az iskola térképén a szí­nes, büszke francia folyókat, más­részt itt terjeng körülötte a sivatag időtlen emlékeivel és alig ismert la­kóival. Hiába bocsátja útjára „ven­dégét”, a gondjaira bízott arab fog­lyot, hiába lázad fel ezzel a francia jogrend ellen, az arabok baljós kö­zelsége továbbra is fenyegető szá­mára, hiszen ugyanúgy nem ért semmit azok gesztusaiból és gon­dolataiból - holott beszéli a nyelvü­ket -, ahogy azok sem az övéiből. Ez csak Az eleven kő főhősének, a mérnöknek sikerül, aki nyitott a szenvedésre, nyitott a teljes önát­adásra. Ez a Camus-novella kivéte­lesen Brazíliában játszódik. Messzi­ről érkezik a mérnök, és hazudozó, ájtatoskodó „helyi nagyságok” fo­gadják. Ám őt nem érdekli ez a szi­rupos világ. Átadja magát a hely szellemének, amely sajátos elegye az ősi hiedelmeknek meg a keresz­ténységnek. És összebarátkozik egy jámbor szakáccsal, a helyi „Sziszü- phosszal” - Camus életművének tán legismertebb szimbóluma a „boldog Sziszüphosz” -, aki egy ha­talmas követ hurcol a fején a szer­tartási menetben, mert erre kötele­zi a fogadalma. Amikor pedig a sze­rencsétlen szakács összeroskad „az eleven kő” súlya alatt, ő, az idegen mérnök viszi tovább a félmázsányi követ, s ekkor ez a titokzatos közös­ség végre befogadja. (Albert Camus: A száműzetés és az ország. Európa Kiadó, Budapest, 2006,154 oldal, 1900 Ft.) 2006. június 26., hétfő Kultnra • Mafar Vum/H Magyar kékszakállú a Szajna partján Mesterhármas lépett közönség elé a párizsi Bartók-operában: Jessye Norman, Fried Péter, Pierre Boulez Az énekesnők királynője, Jessye Norman oldalán lépett fel Fried Péter, az Operaház tagja az elő­kelő párizsi színház, a Théatre du Chatelet színpadán előadott Bartók-opera címszerepében. A kékszakállú herceg várá­nak koncertszerű produkcióját Pierre Boulez vezényelte. II Mft7 Katalin ÍPárizsí___________ A morcos tavasz után végre zöld ünneplőjükben pompáznak a párizsi platánok. Akárcsak a köny- nyű selyemruhába öltözött nők, akik a Chatelet színházba özönle­nek. Nem akármilyen előadásnak nézünk elébe: A kékszakállú herceg várát Pierre Boulez zeneszerző, a vi­lág egyik legkiválóbb Bartók-diri- gense vezényli az Orchestre de Paris élén. És ez még nem minden: Judit szerepét Jessye Norman, korunk legnagyobb énekesnője, a kéksza­kállúét pedig a budapesti Opera vi­lágjáró, fiatal basszusa, Fried Péter énekli. A koncertszerű előadáson az amerikai szoprán mégsem fukarko­dik a tobzódó jelmezben: Juditja buján-rafináltan omló, fűzőid ne­hézselyemben lép színre, nincs az a kékszakállú, akinek iránta való von­zalmát ne értenénk meg. Hát még, amikor megszólal... A prológust francia nyelven el­regélő, Párizsban élő magyar szí­nész, Funtek Frigyes a népballadák epikus atmoszféráját hozza a Cha­telet többemeletes színháztermébe, a bartóki szándék szerint vezetvén elő a legendás történetet. „Megérkeztünk. Ez a kékszakál­lú vára... Judit, Judit, jössz-e még utánam?” - hangzik fel Fried Péter erőteljes basszus hangján az indító mondat. „Megyek, megyek, kéksza­kállú” - szólal meg mennyezetig szárnyaló, tisztán artikulált válasz Jessye Norman ajkán. Már a pon- tos-nyomatékosan kiejtett „kéksza­kállú” szó elnyeri a magyar néző el­ismerését. Hogy aztán a fantaszti­kusan oszcilláló, zenei kontrasztok­ban bővelkedő, mértani precizitás­sal komponált opera során a gya­nakvás, a kétség, a lelki gyötrelem megannyi hangi árnyalatát, belső vívódását, egész termet beterítő, hatalmas szólóit élvezhessük véges­végig. Anélkül, hogy egyszer is meg­bicsaklana, kifulladna, szólamának magas regisztereiben erejéből veszí­tene Jessye Norman hangja. Amilyen megszenvedett, asszo- nyi átéléssel csapong - a lírától a szenvedélyes követelésig - a nor­mám Judit hegyeket mozdító, ele­mentáris alakítása -, éppolyan drá­mai töltettel, misztikus belső erővel szembesül vele Fried Péter kéksza­kállúja. Halk, bűnbánó poézissel a Könnyek tavának feltárulásakor, kegyetlen múltjának beismerése­kor, ám annál kategorikusabb el­zárkózással az utolsó ajtó kinyitása előtt. Kettejük operahossznyi, pá­ratlanul mély párbeszédében a leg­szebb a két nem, a két karakter lé­lektani „váltólázának” gyönyörűsé­ges megidézése. A bartóki polaritás, a férfi-nő örök harcának, mi több, az élet univerzális fény-árnyék, nappal-éj kontrasztjának szimboli­kus, ha úgy tetszik, egymást kiegé­szítő jin-jang ellenpárjának zenei megfogalmazása - a pentatóniától az akusztikus hangközökig ívelő, mesteri kompozícióban. Ahány ka­put nyittat ki a férfi lelkének biro­dalmát kiismerni vágyó Judit, úgy részesülünk újra és újra Jessye Nor­man kedélyhullámzását követő, pa­zar hangváltásaiban, telivér vocéjá- nak valamennyi regisztert uraló szárnyalásában. Az örvénylő szen­vedélyben fogant kérdésekre, a kék- szakállú-Fried - a kölcsönös inspi­ráció jegyében is - hol a magabiztos férfi nyugalmával válaszol, hol pe­dig vészjósló hangerejével lép fel a titkos birodalmát, bensejének tit­kait fürkésző asszony követelőzésé­re. Fojtott, belső izzással figyelmez­teti az immár feltartóztathatatlan lavinát indító lányt: „Vigyázz, vi­gyázz miránk, Judit!” Vág)' lírai hangnemben, rejtett, filozofikus ösztönnel próbálja eltéríteni veszé­lyes szándékától: „Csókolj, csókolj, sose kérdezz...” A dantei pokol, azaz a régi asz- szonyokat rejtő kapu kinyitása, majd a végső apoteózis bekövetkez­tét megelőzően („Te voltál a leg­szebb asszony!) szót kell ejtenünk a mű egyenrangú, ha nem épp fősze­replőjéről, a zenekarról. Bartók a Balázs Béla írta librettó s a maga megélte drámák megannyi viharzá­sát sűríti a partitúrába; jóval in­kább, mint bárki előtte az opera vi­lágában. A művet akár szimfonikus költeménynek is felfoghatnánk. Pierre Boulez, a világhírű karmester a nagy mesterekre valló szerénység­gel előkelő teret hagyott az éneke­seknek hangjuk érvényesülésére. Ám a csöndes meditációt, táj- és lé- lekfestést éppúgy tökélyre vitte az instrumentumcsoportok hihetetle­nül érzékeny megszólaltatásával, mint a szereplők drámájának hullámverését, a rebbenésnyi só­hajoktól a hetedik ajtó előterében felzúgó zenekari orkánig. Boulez keze alatt az Orchestre de Paris a bartóki zene mélységeiben mártó­zott meg, és hegyeket ostromló hegyvonulatait járta be. Ízek és zenék Pakson Megörökíteni készül koncertjét a Ten Years After EXKLUZÍV INTERJÚ BOULEZZEL . A hosszas ovációval záruló koncert után rö­vid, exkluzív interjút adott lapunknak az est dirigense.- Ön szerint mi a Bartók-opera titka? - kérdeztem. - A titka a hősnő átváltozá­sában rejlik - válaszolja a mester aki meg szeretné hódítani a kékszakállút, ám végül a férfi hódítja meg őt, és teszi lakat alá a régebbi asszonyok mellé. Roppant érdekes nyomon követni Judit pszichológiai átalakulását a kezdeti magabiztosságától a végső megtörtségéig. Nem kevésbé érdekes a kéksza­kállú átváltozása sem, aki eleinte szintúgy fölényben érzi magát, sokáig nem hagyja magát legyűrni, de mire az összes titkos ajtót rendre kinyitni engedi, éppanynyira lesújtotta válik, mint az asszony. Mindketten súlyos reménytelen­ségbe zuhannak, ami teljes ellentéte kezdeti bizakodásuknak Mindkét szereplővel igen elégedett, fejti ki kérdésemre. Fried Péterrel először dolgozott, de máris nagy elismeréssel szól művészi teljesítményéről, a kéksza­kállú-megformálásában semminemű kifogásolnivalót nem talált. Persze neki Jessye Normannal szemben megvolt az az előnye, hogy anyanyelve ez a szá­mukra igen nehezen kiejthető magyar nyelv. Jessye Normannak viszont, aki­vel a dirigens régóta együtt dolgozik s több közös lemezfelvételt is készítet­tek rengeteget kellett küszködnie, amíg elsajátította a magyar szöveg szó sze­rinti értelmét és pontos kiejtését Ő ugyan nem tudja tökéletesen megítélni, de úgy hiszi, nagyon jól sikerült ez neki; érzi, a művésznő artikulációja megfe­lel a kellő zenei hangzásnak Amúgy a nagy párizsi lapok (La Libération, Le Monde, L'Écho stb.) máris ko­moly terjedelemben, szuperlatívuszokban írtak a koncertről és a két revelatív szereplőről. Ami a zene neheze az operadívának Tizennegyedik alkalommal rendezik meg Pakson a nemzetközi Gastroblues-fesztivált, ezúttal június 26. és július 2. között. A vendéglátók blues-, dzsessz- és rockzenével, valamint a legkü­lönfélébb gasztronómiai alkotásokkal és borokkal várják a zené­re és ínyencségekre kíváncsiakat. Sztárok, koncertek és halászlé lesz minden mennyiségben. M Nf.dbái. Mikt.ös ____________________ P ak sra a szervezők az év egyik legjelentősebb közép-európai gastroblues-találkozóját ígérik. A Gastroblues Klubban ma kezdődik a koncertsorozat, itt csütörtökig többek között a Madács Quartett, a Böllér Blues Band, a Midnight Boogie, a Chaméleon Group és a Ripoff Raskolnikov lép fel. A feszti­válra péntekre várják többek között az újjáalakult, minden idők legna­gyobb rockfesztiválján, a woodsto- ckin is sikeresen szereplő Ten Years Affért és a francia Nina Van Hornt, míg szombaton a dallamos hard- rock-zenét játszó Nazareth és a Twin Dragons ad koncertet. Vasár­nap a paksi kötődésű, a közelmúlt­ban megjelent Hungary For The Blues című lemez európai turnéjá­nak .záróakkordjaként fellép Chris Farlowe, majd a Nice és az ELP trió frontembere, Keith Emerson lép a nagy színpadra négytagú zenekará­val. Természetesen fellépnek a mű­faj ismert hazai együttesei, előadói, például pénteken a csarnokban ze­nél a Tűzkerék XT, a Little G. Wee­vil és a Deák Bili Blues Band. Mint Gárdái (Kaktusz) György, a fesztivál fő szervezője lapunknak elmondta, sikerült elérniük, hogy az összes előadó koncertjét rögzíthessék, s azt majd - a korábbi hagyományokhoz Egy nagy visszatérő: Deák Bili Gyula híven - DVD-n ki is adják. „Az egyik nagy idei sztárfellépő Chris Farlowe, akinek 2000-es paksi fellé­pését szintén felvettük, rögzítettük, és annak rendje és módja szerint kevertük. Nagy megtiszteltetés, hogy a zenésznek tavaly megjelent lemezére több mint tíz, általunk elő­készített szám is felkerült. Az idén a Ten Years After jelezte, hogy kifeje­zetten szeretné, ha a mostani paksi koncertjét rögzítenénk, hogy azt ők is ki tudják adni DVD-n” - meséli Kaktusz. De nemcsak a zenéről, hanem a hasról és az ízlelőbimbókról is szól a paksi Gastroblues-fesztivál. Meg­rendezik a Borbarátok országos ta­lálkozóját, ahol a magyar történelmi borvidékek legjobb pincészetei kép­viseltetik magukat, többek között a Demeter Tokaj-hegyaljai Pincészet, FOTÚ: MTI/BOGNAR GÁBOR az etyeki Hernyák Pince, a Légii Szőlő- és Bortermelő Gazdaság, a Takler Pince, Tiffán Ede és Zsolt, il­letve Weninger és Gere is. Rendez­nek halászléfőző versenyt és szabad tűzön készült ételek versenyét is, ahol a zenészek is rendre megmére­tik méretni - több-kevesebb si­kerrel. H A N G K É P ___Ókovács Szilveszter______________ M ú ltkorában egy liturgikus slágerdarabokkal és csinos pofival mosolygó énekesnő volt, ma Barbara Hendricks a soros. Operista ő is, s aki a törékeny ében- színt szereti, ugyancsak szépnek látja. A dolgot, már úgy értem, a muzsikát ezúttal ő is a könnyebb­nek látszó vég felől közelíti: míg Miss Fleming a karácsonyi toplistás gyönyörűségek tuti strasszaiba Sújt, addig Hendricks kisasszony a jó öreg Duke Ellington sokszor le- bőrözött dalaival rukkol elő... 1994 nyara. Montreaux híres dzsesszfesztiválján (egy jazzcafé- ban, de nyilván mindet így hívják arra) lép fel Monty Alexander triója. Monty nem átallja fehér zongorista­ként afrovirtuozitással pergetni a csontbillentyűket. Ám zongorája mellől hamar szólítja „a nagy Bar­barát”, aki akkortájt valóban művé­szetének csúcsán jár. Ügy is igaz ez, ha nem feledjük pár évvel korábbi, már-már röhejesen naiv, gospeles Mimi-alakítását az épp leukémiába zuhanó Carreras oldalán. E Puccini- filmen négeresen felfűzött magas regisztere zavarón mekeg, mégsem ezért féltenénk a szopránt a dzsessz- től. Hanem dívapózból hogy lazul el, hogy tart vibrátómértéket. Hát persze! Hát persze hogy ne Ella Fitz- geraldot keressük benne, habár az énekesnő virító jeleit adja annak, hogy a dzsessz nagyasszonyát tán többet hallgatta, mint Callast. Kez­detben még lefúrt lábú bárdizőz csak - jó, Ella álla is felkopott volna pomponlányként -, de aztán a So­phisticated Lady környékén élvezni kezdi a klasszikus partitúrákból ki­irtott, itt meglelt szabadságot. Ráadásul a dobos, Ed Thigpen varázsló: a Caravan-sláger wampjé- be huncutkodja az oázistamtamok fojtott ropogású ritmusszőnyegét. A Take The „A” Train mindenki­nek fülben van, s e kényes intoná- ciójú távhangközök nyomán kez­dem az Ellington-dalok trükkjét vérprofi illúziónak látni. Miss Hendricks eközben már csettint, és finom súlyponttekerésekkel operál, bár nem téve tűvé a dobogót. Vi­szont jól érzi magát s a visszafogott néhai Duke papát. Kanadai közön­sége a kis asztaloknál nem szürcsöl, nem morzsái, figyel megigézetten. Ős-izgalmas sose lesz ez a finom antisztárnő, végül is ő nem addig tú­rázza magát, amíg a torkán kifér. Neki ez kisujjból. Mégsem könnyű a lightosnak hitt terep, speciális „kor­társ” alkotások tűfoka. Operadívá­nak következésképp: a zene neheze. (A Tribute To Duke Ellington - Hendricks/Alexander; EMI DVD, 2006.) Pierre Boulez (balróD, Jessye Norman, Fried Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék