Magyar Nemzet, 2006. október (69. évfolyam, 270-298. szám)
2006-10-17 / 285. szám
Reformok máshogyan A helyzet átértékeléséből adódó új elemekkel bővült a Fidesz gazdasági programja • Sz.AH.Ai Csaba Valószínűleg feltűnt önöknek is, hogy újabban öles betűkkel hirdetik a napi- és hetilapok: hatalomra kerülvén megszorítana a Fidesz is. Olyannyira, hogy „Formálódik az Orbán-prés” (copyright by Népszabadság). Persze a tájékozatlan választópolgár méltán hiheti azt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sem „különb”, mint a kormánykoalíció. Ha a tűz közelébe jutna, rántana egyet a nadrágszíjon. Harsogják is a baloldali gazdasági szakértők: nincs más pálya, csak a „kijelölt út” járható. Az MSZP témával kapcsolatos közleménye szerint „szűk körben ma már Orbán Viktor is beismeri, hogy egyetlen reális program van Magyarország számára: az, amit a kormány képvisel”. Holott másról van szó. Megszorító intézkedésekre szükség van, természetesen nem azért, mert a Fidesz is azt „akarja”. Hanem azért, mert az előző kormányzati ciklusban a költségvetések története az ad hoc döntések, a megszorítások és a kiengedések, a pénztologatások és a trükközések folyamatává vált. Odáig jutottunk, hogy hazánk momentán egyetlen pénzügyi mutatót sem teljesít az euró bevezetéséhez. Mindez pedig azt jelenti: kefetül állunk az államháztartási hiány, az infláció, az államadósság és az általános kamatszint területén. A hőn áhított nyugat-európai gazdasági mérőszámoktól távolabb kerültünk, mint azt valaha - rémálmainkban - gondoltuk volna. Hitelességünk megkopott, s ha nem lennénk nyugati védőernyő (NATO- és EU-tagság) alatt, valószínűleg pillanatok alatt kivonnák a pénzüket hazánkból a külföldi befektetők. Analizálva az előző évek gazdaságpolitikai produktumát, megállapíthatjuk, kész csoda, hogy a gazdaság fontosabb ágazatai nem rogytak össze, önmagában például a körbetartozások miatt. Nem mellékesen jegyezzük meg: utóbbi tételt szakemberek több száz milliárd forintra becsülik. Ha pedig megvizsgáljuk, hogy uniós körülmények között mire lenne képes többek között a mezőgazdaság, az építőipar vagy éppen az idegenforgalom, az összkép bizony lesújtó. Leszámítva ugyanis néhány prosperáló vidéki térséget és ambiciózus nagyvárosainkat, a gazdasági lehetőségek folyamatos szűkülésének lehetünk tanúi. A friss statisztikák szerint ugyanis nemcsak a belső kereslet esik vissza, hanem csökkenő megrendelésekről számolnak be a honi vállalkozások is. A jövő esztendőt pedig már a kormány is eleve fekete évjáratnak tekinti, hiszen jelentősen visszaesik a magyar gazdaság növekedési üteme. Amennyiben pedig a kabinet is sötétnek látja a jövőt, lesz itt nemulass. Hangsúlyozzuk: az nem elég, ha az M1-es autópálya mentén - Budapesttől Hegyeshalomig - lendületesen növekszik a gazdaság, az egész országnak gyarapodnia kell. Ráadásul olyan időszakban kezd legyengülni Magyarország, amikor a világgazdaság, illetve a számunkra legfontosabb felvevőpiac, az Európai Unió is dübörög. Csak halkan jegyezzük meg: a kelet-közép-európai térségben meg mi növekszünk a legkevésbé. Ki látott már ilyet? Ám térjünk vissza a megszorításokhoz. Ebben az országban azt már nem kell senkinek ecsetelni, hogy a baloldali kormánykoalíció milyen - fogalmazzunk diszkréten - nagyvonalú és teljesíthetetlen ígéretekkel nyert a tavaszi parlamenti választásokon. Bizonyára sokan emlékeznek arra is, hogy egy időben le volt tiltva a Pénzügyminisztériumban a hiányszámítás. Ugyancsak ismerős lehet az is, hogy az országgyűlési választások után a kormányfő beismerte: a deficit kétszerese lesz az idén a hivatalosan tervezettnek. Az azonnali kiigazítás hátterében tehát az áll, hogy a megbillent gazdasági egyensúlyt helyre kell állítani. Következmény: megszorítások nélkül pillanatnyilag nem megy. De nem árulunk zsákbamacskát: egyelőre mi sem tudjuk, hogyan is illeszthető be a jelenlegi költségvetési és államigazgatási rendszerbe a Fidesz által ajánlott alternatív gazdasági program. Egészen pontosan azért, mert a szóban forgó „ellenzéki csomag” most készül. Hogy miért csak most? A magyarázat roppant egyszerű: a legnagyobb ellenzéki párt a tavaszi választási kampányban bemutatott programját a napokban egészítette ki a reformalapelképzeléssel és a jelen helyzetből adódó megszorítási szükségszerűséggel. Mi is csak annyit tudunk, amennyit a polgári párt vezetői ismertettek: a készülő alternatív gazdasági program tárgyalási alap egy új, határozott időre felállítandó szakértői kormány intézkedéseihez. A definíció egészen pontosan így szól: a gazdasági helyzet átértékeléséből adódó új elemekkel bővült a Fidesz programja, amelynek fókuszába a költségvetési hitelesség visszaállítása, illetve a költségvetés konszolidációja, kiigazítása került. Emellett a legnagyobb ellenzéki párt öt, nagy átalakításokkal járó irányt is megnevezett. Mégpedig az adó, a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás és az önkormányzatok rendszerének reformját. Legalább 500-1000 milliárd forintnyi forrás kellene ennek a nemzeti reformalapnak, hogy betölthesse feladatát. A Fidesz tervei szerint az alapból a következő kettő-négy évben fedeznék az ágazatok átalakítását. A százmilliárdok forrása megegyezés tárgya lenne a szakértői kormány és a nemzeti kerekasztalok résztvevői között. Ám tehetne bele összegeket az állami költségvetés, például bizonyos adóbevételeket vagy egyszeri befizetéseket ide irányítana. Az sem mellékes: kiegészült a program a személyes, polgári jogi és a kormányzati felelősség, illetve felelősségre vonás kérdésével. Mint tudjuk, a Fidesz fel is jelentette a miniszterelnököt közérdekű adatok eltitkolása miatt. Ide tartozik, hogy a párt elképzelései továbbra is az államháztartási kiadások átszervezésén alapulnak, szemben a kormány által elfogadott, a bevételeket adóemelések révén növelő programmal. Ugyanakkor a Fidesz középtávon még számos módosítást tervez különböző területeken. Például a közbeszerzési program átalakítását, a szakképzési törvény módosítását, a foglalkoztatást érintő adó- és járulékterhek ütemezett csökkentését, a kis- és középvállalkozások tőkeerősítését, nagyarányú munkahelyteremtést. Magyarán az ellenzék nem „számol le” az adó- és járulékcsökkentésen alapuló gazdasági dinamizálással. A leírtakból talán kitűnik, hogy bőven van eltérés az MSZPSZDSZ alkotta kormánykoalíció és a Fidesz gazdasági programjai között. Óriásit téved az, aki összemossa a kettőt. Különösen annak a fényében, hogy a hatalmon lévő baloldali pártok átgondolatlan gazdaságpolitikája miatt van szükség azonnali lépésekre. És még arról nem is szóltunk: a hatályban lévő konvergenciaprogram alkalmatlan a gazdasági egyensúly megteremtésére, az euró bevezetésére, sőt a Nemzeti fejlesztési tervben foglaltak megvalósítására is. Nem is csoda, hogy az Európai Unió gyámkodik a program végrehajtása felett, és hat hónap múltán számon kéri, hogy beindította-e a kormány a reformokat. Ne feledjük: a haladék csak áprilisig tart. Bármi történjen is a következő időszakban, azt a Fidesznek is tudnia kell, hogy nem elég az adóbevételek növelése, illetve a központi kiadások csökkentése. A Magyarországon kialakult politikai válság legnagyobb tanulsága tudniillik az, hogy a reformok véghezvitele társadalmi konszenzus nélkül kivitelezhetetlen. Egyedül nem megy. Senkinek. Megszorító intézkedésekre szükség van, természetesen nem azért, mert a Fidesz is azt „akarja”. Hanem azért, mert az előző kormányzati ciklusban a költségvetések története az ad hoc döntések, a megszorítások és a kiengedések, a pénztologatások és a trükközések folyamatává vált ÉN NEM TUDOM. .. Kristóf Attila (mit érzek...) Én nem tudom, sikerült-e megértetnem a nyájas olvasóval azt a kissé abszurdnak látszó gondolatot, hogy Tárnoki nénit a választások során sohasem érheti meglepetés, hiszen a budapesti átlagpolgár típusát képviseli, s így mindig az győz, akire szavaz, illetve mindig arra szavaz, aki győz. Ez a kissé faramucinak látszó fejtegetés valójában nagyon egyszerű és logikus, s magában rejti az egész választási procedúra bornírtságát, ám a demokrácia lényegét is, azt, hogy a mindenkori többség dönt arról, ki gyakorolhatja a következő időszakban a hatalmat. Tárnoki néni mindig a többséget képviseli, s a többségnek mindig igaza van, akkor is, ha az igazságot netán hazugság és megtévesztés idézi elő, de akkor is, ha a nyíltság és az őszinteség fénye ragyogja be. Tehát bármi történjen, az öreg hölgy mindig elégedett, mivel az ő pillanatnyi vélekedése a mérvadó. Ám arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a mindenkori kisebbség ugyanolyan jogokat élvez, mint a többség, sőt ha a demokráciát komolyan vesszük, ezek a jogok, éppen sérülékenységük miatt, különös védelmet érdemelnek. Ezért az ellenzék, amelynek létrejöttét, mondhatni státusát mindig választási vereség előzi meg, az igazi demokráciákban a sajtó támogatását élvezi. Ez azt jelenti természetesen, hogy az elmúlt esztendőkben Magyarországon szó sem volt igazi demokráciáról, a gyurcsányizmus, amely a médiát alapvetően kiforgatta természetéből, úgy használta a sajtót, mint a nagy Lenin: kollektív agitátorként, sőt a lenini tézishez hozzá is tett egy keveset, amikor az agitációt provokációval vegyítette. Mindezzel természetesen Tárnoki néni is tisztában van, sokkal jobban, mint én, mivel ő a szólás szabadságának hanyatló tendenciáját nagyon helyesen világjelenségként fogja fel. Bizony, amikor valamely korifeus a legutóbbi sajnálatos események során kijelentette, hogy a közszolgálati Magyar Televízió nem a Pilvax kávéház vagy a Landerer-Heckenast nyomda, nagyon is igazat mondott, persze azzal együtt, hogy a különböző közepek nem tekinthetők márciusi ifjaknak. Az öreg hölgy, kollektív népi bölcsességében, azzal is tisztában van, hogy a hatalom birtoklása, a kormányzás, legyen szó településről vagy országról, nem mindig fenékig tejföl. Amikor Gyurcsány (híveinek Feri) lelkendezett a nagy szocialista plénum előtt, hogy egy országot kormányozni fantasztikus dolog, Tárnoki néni kissé felvonta a szemöldökét, bár belátta, hogy a fantasztikus szó önmagában nem kéjmámort jelent. Sokáig sejthető volt a baloldali emberek számára is, s ma már köztudomású, hogy az ország és fővárosa súlyos, katasztrófa közeli helyzetben van, s ezt semmiféle választási győzelem vagy vereség nem fedheti el. A halottnak valójában mindegy, ki a sírásója, a betegnek azonban elsősorban az orvos és az orvoslás módja számít. Bolond ember az, aki ahhoz fordul gyógyszerért, aki megmérgezte. Vajon Tárnoki néni ezt belátta-e? És sajnál-e például engem, aki a Magyar Nemzetben 1989. december végén ezzel a lelkendező címmel közöltem eszmefuttatást: „1989, te csillag”? Ezzel Petőfi 1848, te csillag című költeményére utaltam, kissé megfeledkezve arról, hogy mi következett be mindmostanáig 1848 óta Magyarországon. Most, amikor 1956, sőt 1989 is történelem, én éppoly kétségek között vergődöm, mint a Kádár-korszak közepén. Akkor legalább beletörődtem, és a remény nem bolygatta a szívemet. Hogy Tárnoki néni, aki mindig győzelemre segíti a győztest, ezt átérzi-e, én nem tudom... 2006. október 17., keddNézőpont • Magyar Nemzet .. a dolgot ét magát nézzük... Irtóztató rend __Nfiről.Ászi,ó Olaszliszkán a feldühödött tömeg agyonvert egy tanárt, aki előzőleg elsodort gépkocsijával egy kislányt. A gyereknek kutya baja, viszont a sofőr vérbe fagyva fekszik, immár valami hivatalos helyen, s a családja még örülhet, hogy a vele utazó két kislánya élve megúszta az esetet. Még meg sem erőszakolták a kicsiket, ahogyan a csőcselék ígérte. A gyilkosok cigányok voltak, egyikük éppen a helyi kisebbségi önkormányzat tagja. Jogvédők most a szívükhöz kapnak, mert hát mi köze az elkövetők etnikai hovatartozásának a bűnügyhöz. Ne kapjanak a szívükhöz, itt és most már többről van szó, mint valami jópofának és persze politikailag (és anyagilag) hasznosnak látott tüntetésről „Józsika” megszúrása miatt. Bűnözők persze mindig is voltak és lesznek - cigányok és nem cigányok egyaránt, ám az ehhez hasonló esetek elszaporodása azt jelzi: valami nagyon elromlott, valakik nagyon elrontottak valamit. Elrontották például éppen a jogvédők is, akik sokszor politikai becsvágyból a jogos érdekvédelem helyett a bűnözőket és a bűnt vették pártfogásba. Cigány bűnözés nincs, adták ki a verdiktet, s még igazuk is lehetne, ha nem éppen ők papolnának folyton cigány áldozatokról, akik logikájuk szerint szintúgy nem lehetnének. Elrontották a rendőrök, akik ártatlan egyetemistákat képesek összeverni, megalázni, ha úgy hozza a sors, de gyávaságból, megfélemlítettségből, politikai parancsra? - képtelenek fellépni az egyre erőszakosabbá, kíméletlenebbé váló banditákkal szemben. A cigány banditákkal szemben is, egyes tapasztalatok szerint velük szemben különösen! Elrontották a bíróságok, akiknek rögtönítélőszéke szinte órákon belül elítéli azt, aki az MTV-székháznál belerúg a rendőrautóba, de a gyilkosok, rablók, késelők és verekedők gyakran hónapokigévekig várják vidáman az egyébként gyanúsan enyhére sikeredett ítéleteket. Elrontotta az egész politika, mert hamis „politikai korrektségből” szőnyeg alá söpör társadalmi nyavalyákat - elhallgattatva, kirekesztve, lerasszistázva azokat, akik szólni mernének -, esélyt sem adva arra, hogy oldódjék a kín. Elrontották a cigányság választott és önjelölt vezetői is, akiknek elég nagy része nem képviseli, inkább kihasználja népét. A problémákat nemhogy megoldani, de bevallani sem akarják, viszont a fizetségeket sietnek hó elején felvenni. És elrontottuk mi is, „többségi magyarok”, akik - valljuk be - gyakran követünk el hibákat és bűnöket is cigány honfitársainkkal szemben, eltaszítva olykor azokat is, akiknek egyéb bűnük nincsen, mint hogy barnább a bőrük. Könnyű lenne most az írni: ahol büntetlenül hazudik a miniszterelnök, s ehhez segédkezik mindkét kormánypárt, abban az országban minden lehetséges. Ott már mindent szabad, mert megszűnt az erkölcs és a jog uralma. Könnyű lenne, de most hagyjuk ezt. Az biztos: egy-egy ilyen eset évekre visszavetheti a cigányok és magyarok olykor már ígéretes jeleket is mutató együttélését, s az is biztos: „fehér” ember, ha teheti, még jobban elkerüli a cigány telepek környékét is ezentúl. Az Olaszliszkán agyonvert tanárt már semmi nem támasztja fel. Érte még tiltakozó tüntetést sem szerveznek kényes orrú pesti értelmiségiek. De talán itt van végre az ideje, hogy elgondolkodjon ennek az elrontott történetnek az összes szereplője, ki mivel járult hozzá ahhoz, hogy ilyen „irtóztató rend” készül itt. Amíg nem késő. 0HN Folytasd, magyar! Puhái Györg: Tartsatok ki, kedveseim, ott, a Kossuth téren! Ezek arra spekulálnak, hogy kifáradunk, abbahagyjuk, visszatérünk a sáromba, és a bájgúnár dolgozik majd tovább a balga magyar nép vesztére. Ne hagyjuk! Lengessétek a zászlót (az Árpád-sávosat is) a Parlament előtt, ebből történelem lesz - bár a kádkőgyáros ezt még nem tudja. Ha majd beáll a hideg, viszünk nektek paplant, takarót (pufajkát nem), amit elkezdtünk, fejezzük be! így kerek a kör. Szóval tartsatok ki ott, a Kossuth téren, én innen, Cinkotáról irányítom az ellenállást (ez csak vicc - a nagy idők nagy embereket követelnek, ezt már Jaroslav Hasek is elmondta a Svejk nyitóbeszédében). Vasárnap baráti találkozón voltam itt, a környéken, ha a hangulatot fölvázolnám, Gyurcsány miniszterelnök úr beleugrana a megáradt Nílusba (bár erre kevés az esély). A Fletóé erős szervezet. Azért kíváncsi leszek, meddig bírja a gyűrődést. Maradjatok a placcon, barátaim, sátraitokban, hitetekben! Ha kifáradnátok, jönnek az új erők (vagyunk még néhányan), a kádkőgyáros energiája meg véges. Az ország tűrőképessége is. A hazug ember futókapacitása ismert. Utolérik, Gyurcsány sem menekülhet. Nyolcvankilencben a Vencel téren is elzavarták szomszédaink a hazugokat. Mi is megtesszük. Jön a hűvös idő, a Kossuth téren is fázni fogunk, de melegítsen a gondolat, hogy hozzuk a forró teát, a szeretetet. Gyurcsánynak mennie kell. Meg a komálósainak. Lengessétek egyfolytában a zászlót a Kossuth téren, ebből történelem lesz. Nem Gyurcsányé az újságcímlap. A történelem átlépett rajta. Ha nem lenne elcsépelt, azt mondanám: Isten óvja Magyarországot!