Magyar Nemzet, 2006. október (69. évfolyam, 270-298. szám)

2006-10-17 / 285. szám

Reformok máshogyan A helyzet átértékeléséből adódó új elemekkel bővült a Fidesz gazdasági programja • Sz.AH.Ai Csaba V­alószínűleg feltűnt önöknek is, hogy újabban öles be­tűkkel hirdetik a napi- és hetilapok: hatalomra kerül­vén megszorítana a Fidesz is. Olyannyira, hogy „For­málódik az Orbán-prés” (copyright by Népszabad­ság). Persze a tájékozatlan választópolgár méltán hiheti azt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sem „különb”, mint a kormánykoalí­ció. Ha a tűz közelébe jutna, rántana egyet a nadrágszíjon. Har­sogják is a baloldali gazdasági szakértők: nincs más pálya, csak a „kijelölt út” járható. Az MSZP témával kapcsolatos közleménye szerint „szűk körben ma már Orbán Viktor is beismeri, hogy egyetlen reális program van Magyarország számára: az, amit a kormány képvisel”. Holott másról van szó. Megszorító intézkedésekre szükség van, természetesen nem azért, mert a Fidesz is azt „akarja”. Ha­nem azért, mert az előző kormányzati ciklus­ban a költségvetések története az ad hoc dön­tések, a megszorítások és a kiengedések, a pénztologatások és a trükközések folyamatá­vá vált. Odáig jutottunk, hogy hazánk mo­mentán egyetlen pénzügyi mutatót sem telje­sít az euró bevezetéséhez. Mindez pedig azt jelenti: kefetül állunk az államháztartási hiány, az infláció, az államadósság és az álta­lános kamatszint területén. A hőn áhított nyugat-európai gazdasági mérőszámoktól távolabb kerültünk, mint azt valaha - rémál­mainkban - gondoltuk volna. Hitelességünk megkopott, s ha nem lennénk nyugati védő­ernyő (NATO- és EU-tagság) alatt, valószí­nűleg pillanatok alatt kivonnák a pénzüket hazánkból a külföldi befektetők. Analizálva az előző évek gazdaságpolitikai produktu­mát, megállapíthatjuk, kész csoda, hogy a gazdaság fontosabb ágazatai nem rogytak össze, önmagában például a körbetartozá­sok miatt. Nem mellékesen jegyezzük meg: utóbbi tételt szakem­berek több száz milliárd forintra becsülik. Ha pedig megvizsgál­juk, hogy uniós körülmények között mire lenne képes többek kö­zött a mezőgazdaság, az építőipar vagy éppen az idegenforgalom, az összkép bizony lesújtó. Leszámítva ugyanis néhány prosperáló vidéki térséget és ambiciózus nagyvárosainkat, a gazdasági lehető­ségek folyamatos szűkülésének lehetünk tanúi. A friss statisztikák szerint ugyanis nemcsak a belső kereslet esik vissza, hanem csök­kenő megrendelésekről számolnak be a honi vállalkozások is. A jö­vő esztendőt pedig már a kormány is eleve fekete évjáratnak tekin­ti, hiszen jelentősen visszaesik a magyar gazdaság növekedési üte­me. Amennyiben pedig a kabinet is sötétnek látja a jövőt, lesz itt nemulass. Hangsúlyozzuk: az nem elég, ha az M1-es autópálya mentén - Budapesttől Hegyeshalomig - lendületesen növekszik a gazdaság, az egész országnak gyarapodnia kell. Ráadásul olyan időszakban kezd legyengülni Magyarország, amikor a világgazdaság, illetve a számunkra legfontosabb felvevőpiac, az Európai Unió is dübörög. Csak halkan jegyezzük meg: a kelet-közép-európai térségben meg mi növekszünk a legkevésbé. Ki látott már ilyet? Ám térjünk vissza a megszorításokhoz. Ebben az országban azt már nem kell senkinek ecsetelni, hogy a baloldali kormánykoalíció milyen - fogalmazzunk diszkréten - nagyvonalú és teljesíthetetlen ígéretekkel nyert a tavaszi parlamenti választásokon. Bizonyára sokan emlékeznek arra is, hogy egy időben le volt tiltva a Pénzügy­minisztériumban a hiányszámítás. Ugyancsak ismerős lehet az is, hogy az országgyűlési választások után a kormányfő beismerte: a deficit kétszerese lesz az idén a hivatalosan tervezettnek. Az azon­nali kiigazítás hátterében tehát az áll, hogy a megbillent gazdasági egyensúlyt helyre kell állítani. Következmény: megszorítások nél­kül pillanatnyilag nem megy. De nem árulunk zsákbamacskát: egyelőre mi sem tudjuk, ho­gyan is illeszthető be a jelenlegi költségvetési és államigazgatási rendszerbe a Fidesz által ajánlott alternatív gazdasági program. Egészen pontosan azért, mert a szóban forgó „ellenzéki csomag” most készül. Hogy miért csak most? A magyarázat roppant egy­szerű: a legnagyobb ellenzéki párt a tavaszi választási kampány­ban bemutatott programját a napokban egészítette ki a reform­alapelképzeléssel és a jelen helyzetből adódó megszorítási szük­ségszerűséggel. Mi is csak annyit tudunk, amennyit a polgári párt vezetői ismertettek: a készülő alternatív gazdasági program tárgyalási alap egy új, határozott időre felállítandó szakértői kor­mány intézkedéseihez. A definíció egészen pontosan így szól: a gazdasági helyzet átértékeléséből adódó új elemekkel bővült a Fi­desz programja, amelynek fókuszába a költségvetési hitelesség visszaállítása, illetve a költségvetés konszoli­dációja, kiigazítása került. Emellett a legna­gyobb ellenzéki párt öt, nagy átalakításokkal járó irányt is megnevezett. Mégpedig az adó, a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás és az önkormányzatok rendszerének reformját. Legalább 500-1000 milliárd forintnyi forrás kellene ennek a nemzeti reformalapnak, hogy betölthesse feladatát. A Fidesz tervei szerint az alapból a következő kettő-négy év­ben fedeznék az ágazatok átalakítását. A százmilliárdok forrása megegyezés tárgya lenne a szakértői kormány és a nemzeti ke­rekasztalok résztvevői között. Ám tehetne bele összegeket az állami költségvetés, pél­dául bizonyos adóbevételeket vagy egyszeri befizetéseket ide irányítana. Az sem mellé­kes: kiegészült a program a személyes, polgá­ri jogi és a kormányzati felelősség, illetve felelősségre vonás kér­désével. Mint tudjuk, a Fidesz fel is jelentette a miniszterelnököt közérdekű adatok eltitkolása miatt. Ide tartozik, hogy a párt el­képzelései továbbra is az államháztartási kiadások átszervezésén alapulnak, szemben a kormány által elfogadott, a bevételeket adóemelések révén növelő programmal. Ugyanakkor a Fidesz középtávon még számos módosítást ter­vez különböző területeken. Például a közbeszerzési program átala­kítását, a szakképzési törvény módosítását, a foglalkoztatást érin­tő adó- és járulékterhek ütemezett csökkentését, a kis- és közép­­vállalkozások tőkeerősítését, nagyarányú munkahelyteremtést. Magyarán az ellenzék nem „számol le” az adó- és járulékcsökken­tésen alapuló gazdasági dinamizálással. A leírtakból talán kitűnik, hogy bőven van eltérés az MSZP­­SZDSZ alkotta kormánykoalíció és a Fidesz gazdasági programjai között. Óriásit téved az, aki összemossa a kettőt. Különösen annak a fényében, hogy a hatalmon lévő baloldali pártok átgondolatlan gazdaságpolitikája miatt van szükség azonnali lépésekre. És még arról nem is szóltunk: a hatályban lévő konvergenciaprogram al­kalmatlan a gazdasági egyensúly megteremtésére, az euró beveze­tésére, sőt a Nemzeti fejlesztési tervben foglaltak megvalósítására is. Nem is csoda, hogy az Európai Unió gyámkodik a program vég­rehajtása felett, és hat hónap múltán számon kéri, hogy beindítot­ta-e a kormány a reformokat. Ne feledjük: a haladék csak áprili­sig tart. Bármi történjen is a következő időszakban, azt a Fidesznek is tudnia kell, hogy nem elég az adóbevételek növelése, illetve a köz­ponti kiadások csökkentése. A Magyarországon kialakult politikai válság legnagyobb tanulsága tudniillik az, hogy a reformok vég­hezvitele társadalmi konszenzus nélkül kivitelezhetetlen. Egyedül nem megy. Senkinek. Megszorító intézkedésekre szükség van, természetesen nem azért, mert a Fidesz is azt „akarja”. Hanem azért, mert az előző kormányzati ciklusban a költségvetések története az ad hoc döntések, a megszorítások és a kiengedések, a pénz­tologatások és a trükközések folyamatává vált ÉN NEM TUDOM. .. Kristóf Attila (mit érzek...) Én nem tudom, sikerült-e megér­tetnem a nyájas olvasóval azt a kis­sé abszurdnak látszó gondolatot, hogy Tárnoki nénit a választások során sohasem érheti meglepe­tés, hiszen a budapesti átlagpolgár típusát képviseli, s így mindig az győz, akire szavaz, illetve mindig arra szavaz, aki győz. Ez a kis­sé faramucinak látszó fejtegetés valójában nagyon egyszerű és lo­gikus, s magában rejti az egész választási procedúra bornírtságát, ám a demokrácia lényegét is, azt, hogy a mindenkori többség dönt arról, ki gyakorolhatja a következő időszakban a hatalmat. Tárnoki néni mindig a többséget képviseli, s a többségnek mindig igaza van, akkor is, ha az igazságot netán hazugság és megtévesztés idézi elő, de akkor is, ha a nyíltság és az őszinteség fénye ragyogja be. Tehát bármi történjen, az öreg hölgy mindig elégedett, mivel az ő pillanatnyi vélekedése a mérvadó. Ám arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a mindenkori kisebbség ugyanolyan jogokat élvez, mint a többség, sőt ha a demokráciát komolyan vesszük, ezek a jogok, éppen sérülékenységük miatt, különös védelmet érdemelnek. Ezért az ellenzék, amelynek lét­rejöttét, mondhatni státusát mindig választási vereség előzi meg, az igazi demokráciákban a sajtó támogatását élvezi. Ez azt jelenti természetesen, hogy az elmúlt esztendőkben Magyaror­szágon szó sem volt igazi demokráciáról, a gyurcsányizmus, amely a médiát alapvetően kiforgatta természetéből, úgy hasz­nálta a sajtót, mint a nagy Lenin: kollektív agitátorként, sőt a le­nini tézishez hozzá is tett egy keveset, amikor az agitációt pro­vokációval vegyítette. Mindezzel természetesen Tárnoki néni is tisztában van, sokkal jobban, mint én, mivel ő a szólás szabadságának hanyatló ten­denciáját nagyon helyesen világjelenségként fogja fel. Bizony, amikor valamely korifeus a legutóbbi sajnálatos események során kijelentette, hogy a közszolgálati Magyar Televízió nem a Pilvax kávéház vagy a Landerer-Heckenast nyomda, nagyon is igazat mondott, persze azzal együtt, hogy a különböző­­ közepek nem tekinthetők márciusi ifjaknak. Az öreg hölgy, kollektív népi bölcsességében, azzal is tisztában van, hogy a hatalom birtoklása, a kormányzás, legyen szó telepü­lésről vagy országról, nem mindig fenékig tejföl. Amikor Gyurcsány (híveinek Feri) lelkendezett a nagy szocialista plénum előtt, hogy egy országot kormányozni fantasztikus dolog, Tárnoki néni kissé felvonta a szemöldökét, bár belátta, hogy a fantasztikus szó önma­gában nem kéjmámort jelent. Sokáig sejthető volt a baloldali embe­rek számára is, s ma már köztudomású, hogy az ország és fővárosa súlyos, katasztrófa közeli helyzetben van, s ezt semmiféle választá­si győzelem vagy vereség nem fedheti el. A halottnak valójában mindegy, ki a sírásója, a betegnek azonban elsősorban az orvos és az orvoslás módja számít. Bolond ember az, aki ahhoz fordul gyógyszerért, aki megmérgezte. Vajon Tárnoki néni ezt belátta-e? És sajnál-e például engem, aki a Magyar Nemzetben 1989. de­cember végén ezzel a lelkendező címmel közöltem eszmefutta­tást: „1989, te csillag”? Ezzel Petőfi 1848, te csillag című költemé­nyére utaltam, kissé megfeledkezve arról, hogy mi következett be mindmostanáig 1848 óta Magyarországon. Most, amikor 1956, sőt 1989 is történelem, én éppoly kétségek között vergődöm, mint a Kádár-korszak közepén. Akkor legalább beletörődtem, és a re­mény nem bolygatta a szívemet. Hogy Tárnoki néni, aki mindig győzelemre segíti a győztest, ezt átérzi-e, én nem tudom... 2006. október 17., keddNézőpont • Magyar Nemzet .. a dolgot ét magát nézzük... Irtóztató rend __Nfirő­l.Ászi,ó O­laszliszkán a feldühödött tömeg agyonvert egy ta­nárt, aki előzőleg elsodort gépkocsijával egy kislányt. A gyereknek kutya baja, viszont a sofőr vérbe fagyva fekszik, immár valami hivatalos helyen, s a családja még örülhet, hogy a vele utazó két kislánya élve megúszta az esetet. Még meg sem erőszakolták a kicsiket, ahogyan a csőcse­lék ígérte. A gyilkosok cigányok voltak, egyikük éppen a helyi kisebbségi önkormányzat tagja. Jogvédők most a szívükhöz kapnak, mert hát mi köze az elkövetők etnikai hovatartozásá­nak a bűnügyhöz. Ne kapjanak a szívükhöz, itt és most már többről van szó, mint valami jópofának és persze politikailag (és anyagilag) hasznosnak látott tüntetésről „Józsika” megszú­­rása miatt. Bűnözők persze mindig is voltak és lesznek - cigányok és nem cigányok egyaránt­­, ám az ehhez hasonló esetek elszapo­rodása azt jelzi: valami nagyon elromlott, valakik nagyon elron­tottak valamit. Elrontották például éppen a jogvédők is, akik sokszor politikai becsvágyból a jogos érdekvédelem helyett a bűnözőket és a bűnt vették pártfogásba. Cigány bűnözés nincs, adták ki a verdiktet, s még igazuk is lehetne, ha nem éppen ők papolnának folyton cigány áldozatokról, akik logikájuk szerint szintúgy nem lehetnének. Elrontották a rendőrök, akik ártatlan egyetemistákat képesek összeverni, megalázni, ha úgy hozza a sors, de­­ gyávaságból, megfélemlítettségből, politikai parancs­ra? - képtelenek fellépni az egyre erőszakosabbá, kíméletleneb­bé váló banditákkal szemben. A cigány banditákkal szemben is, egyes tapasztalatok szerint velük szemben különösen! Elrontot­ták a bíróságok, akiknek rögtönítélőszéke szinte órákon belül elítéli azt, aki az MTV-székháznál belerúg a rendőrautóba, de a gyilkosok, rablók, késelők és verekedők gyakran hónapokig­­évekig várják vidáman az egyébként gyanúsan enyhére sikere­dett ítéleteket. Elrontotta az egész politika, mert hamis „politi­kai korrektségből” szőnyeg alá söpör társadalmi nyavalyákat - elhallgattatva, kirekesztve, lerasszistázva azokat, akik szólni mernének -, esélyt sem adva arra, hogy oldódjék a kín. Elrontották a cigányság választott és önjelölt vezetői is, akik­nek elég nagy része nem képviseli, inkább kihasználja népét. A problémákat nemhogy megoldani, de bevallani sem akarják, vi­szont a fizetségeket sietnek hó elején felvenni. És elrontottuk mi is, „többségi magyarok”, akik - valljuk be - gyakran követünk el hibákat és bűnöket is cigány honfitársainkkal szemben, elta­szítva olykor azokat is, akiknek egyéb bűnük nincsen, mint hogy barnább a bőrük. Könnyű lenne most az írni: ahol büntetlenül hazudik a mi­niszterelnök, s ehhez segédkezik mindkét kormánypárt, abban az országban minden lehetséges. Ott már mindent szabad, mert megszűnt az erkölcs és a jog uralma. Könnyű lenne, de most hagyjuk ezt. Az biztos: egy-egy ilyen eset évekre visszavetheti a cigányok és magyarok olykor már ígéretes jeleket is mutató együttélését, s az is biztos: „fehér” ember, ha teheti, még jobban elkerüli a cigány telepek környékét is ezentúl. Az Olaszliszkán agyonvert tanárt már semmi nem támaszt­ja fel. Érte még tiltakozó tüntetést sem szerveznek kényes or­rú pesti értelmiségiek. De talán itt van végre az ideje, hogy el­gondolkodjon ennek az elrontott történetnek az összes sze­replője, ki mivel járult hozzá ahhoz, hogy ilyen „irtóztató rend” készül itt. Amíg nem késő. 0­H­N Folytasd, magyar! Puhái Györg­: Tartsatok ki, kedveseim, ott, a Kossuth téren! Ezek arra spekulálnak, hogy kifáradunk, abbahagyjuk, visszatérünk a sáromba, és a bájgúnár dolgozik majd tovább a balga magyar nép vesztére. Ne hagyjuk! Lenges­sétek a zászlót (az Árpád-sávosat is) a Parlament előtt, ebből történelem lesz - bár a kádkő­gyáros ezt még nem tudja. Ha majd beáll a hideg, vi­szünk nektek paplant, takarót (pufajkát nem), amit elkezdtünk, fejezzük be! így kerek a kör. Szóval tartsatok ki ott, a Kossuth téren, én innen, Cinkotáról irányítom az ellenállást (ez csak vicc - a nagy idők nagy em­bereket követelnek, ezt már Jaroslav Hasek is elmondta a Svejk nyitóbe­szédében). Vasárnap baráti találkozón voltam itt, a környéken, ha a hangulatot fölvázolnám, Gyurcsány miniszterelnök úr beleugrana a megáradt Nílusba (bár erre kevés az esély). A Fletóé erős szervezet. Azért kíváncsi leszek, meddig bírja a gyűrődést. Maradjatok a placcon, barátaim, sátraitokban, hitetekben! Ha kifá­radnátok, jönnek az új erők (vagyunk még néhány­an), a kádkő­gyáros energiája meg véges. Az ország tűrőképessége is. A hazug ember futóka­pacitása ismert. Utolérik, Gyurcsány sem menekülhet. Nyolcvankilenc­ben a Vencel téren is elzavarták szomszédaink a hazugokat. Mi is meg­tesszük. Jön a hűvös idő, a Kossuth téren is fázni fogunk, de melegítsen a gondolat, hogy hozzuk a forró teát, a szeretetet. Gyurcsánynak mennie kell. Meg a komálósainak. Lengessétek egyfolytában a zászlót a Kossuth téren, ebből történelem lesz. Nem Gyurcsányé az újságcímlap. A történe­lem átlépett rajta. Ha nem lenne elcsépelt, azt mondanám: Isten óvja Magyarországot!

Next