Magyar Nemzet, 2006. október (69. évfolyam, 270-298. szám)
2006-10-04 / 272. szám
14 Rovatvezető: Vitézy Zsófia Kultúra 2006. október 4., szerda Finn dizájn Budapesten A Global Local Helsinki elnevezésű kiállításon tizenhét dizájncsoport, illetve formatervező mutatkozik be mától a Ponton Galériában a Design Forum Finland, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Finn Köztársaság nagykövetsége és a Finnagora szervezésében, s november negyedikéig lesz látható. A kiállításon olyan neves alkotók munkái láthatók, mint Nathalie Lahdenmäki, Harri Koskinen és a Valvomo formatervezői csoport. (Z. Á.) Oliver, a világhírű musical Egerben A Gárdonyi Géza Színház bemutatja a világszerte ismert Oliver című musicalt ma este. Dickens regényének zenés átiratát Szegvári Menyhért állította színpadra. A mese és a slágerré vált dallamok garantált szórakozást ígérnek. (M. Gy.) Tárlat a Rádayban Varga Amár László festőművész kiállítása nyílik az Art 9 Galériában ma este hat órakor P. Szabó Ernő művészettörténész bevezetőjével. A tárlat október 23-ig látható. (M. Gy.) 1956-os emlékvers A Corvin mozi (Bp. Vill., Corvin köz 1.) első emeleti kerengőjében ma délután kettőkor kezdődik Tóth Éva Emlékvers című kötetének bemutatója. A könyv, amelyet a Kráter Műhely Egyesület rendezett sajtó alá, a József Attila-díjas költő 1956-os, Emlékvers című költeményének eredetijét és fordításait tartalmazza tizenhét nyelven. (P. Z.) Sütő András búcsúztatása Sütő András erdélyi magyar írót, lapszerkesztőt október 7-én, szombaton búcsúztatják a marosvásárhelyi Vártemplomban, református szertartással. A Kossuth-díjas alkotó 79 éves korában, szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ravatala október 7-én nyolc órától (magyarországi idő szerint hét órától) látogatható Marosvásárhelyen. (MTI) Megnyílt a könyvvásár Száztizenegy ország részvételével tegnap megnyílt a világ legnagyobb könyvvására Frankfurtban, amelynek az idei díszvendége India. Magyarország - amely 1999-ben volt az irodalmi seregszemle díszvendége - ez alkalommal is reprezentatív bemutatóval vesz részt. (MTI) vaFényterek, az első negyven év Bohus Zoltán üvegművész az optika törvényeiről, a műalkotás értékéről és kiszolgáltatottságáról Fényterek - Az első negyven évem címmel rendeztek kiállítást Bohus Zoltán Munkácsy-díjas, érdemes művész alkotásaiból az Iparművészeti Múzeumban. A kortárs magyar üvegművészet nemzetközileg is elismert, kimagasló alkotójának művei a hazai köztereken, közgyűjteményeken túl számos jelentős külföldi gyűjteményben is megtalálhatók, s nemcsak a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetemen neveli immár negyven éve üvegművészek generációit, de francia, angol, amerikai művésztelepek, szimpóziumok, nyári egyetemek kérik fel előadónak, oktatónak. __P. Szabó Fernő Mintegy harminc mű szerepel a tárlaton, amely kettős címet kapott. A fényterek valójában az utóbbi húsz évre jellemzőek, pályája első felében inkább fémszobrászként volt ismert Bohus Zoltán. Megbízásai, például a Nagymező utcába, a Madách térre, ebből azt anyagból készültek. Diplomáját a díszítőfestészeti szakon, tűzzománc munkájával nyerte el. Sokoldalúságának titka az akkori főiskolai oktatás nyitottságában rejlik? - A különböző művészeti ágak akkoriban azért nem álltak egymástól olyan távol, mert Z. Gács György, aki a díszítőfestő szak vezetője volt, minden diákjával választatott harmad-negyed éves korában egy másik olyan területet is, amelyen alaposabb ismereteket szerzett, lehetett ez a terület színházi díszlettervezés, rajzfilm vagy éppen a restaurálás. Ott és akkor végeztek például azok a restaurátorok, akik ma a szakma legjobbjai közé számítanak. Én az üveget választottam, azt az anyagot, amelynek önálló szakon való oktatását Z. Gács György már korábban szerette volna megvalósítani. Amikor a választás lehetősége adódott, azonnal úgy éreztem, hogy igen izgalmas dolgokat lehet ezzel az anyaggal kezdeni. Ma is úgy érzem, hogy van az üveg formálásának egy csomó rutinszerűen bejárt, kitaposott útja, de rengeteg még kihasználatlan lehetősége is. Sokan, sokféleképpen készítenek üvegtárgyakat, de valójában kevesen beszélnek az üveg nyelvén. Én pedig ezt tartom a legfontosabbnak. 1984-ben, amikor a Művészet folyóirat egy egész számot szentelt az üvegművészetnek, a velem készített interjúnak azt a címet adta Sinkovits Péter: Az üveg nyelvén szólva. - Mi jellemzi ezt a nyelvet vagy éppen az üvegművészet nyelvtanát? - Akármit is csinálunk vele, az optika törvényszerűségei szerint látjuk benne a fényeket, vagy éppen nyeli el azokat a forma. A művésznek az optikai törvényekkel összhangban kell dolgoznia, ez még egy iparilag előállított tárgyra is érvényes. A kőszobroknál vagy a bronzplasztikáknál a felületen jelentkező fény-árnyék játszik nagy szerepet az esztétikai élmény kialakulásában, itt viszont az üveg belsejében történnek a dolgok. - Az üveg a XX. századi művészet egyik legfontosabb anyaga? - A XX. század második felében minden művészeti terület megpróbálta a saját lehetőségeit minél jobban kiaknázni. A hatvanas években indult el a kísérleti textilesek vagy a stúdiókerámia mozgalma, az anyag, a technika intenzív kutatása. Az üveg művészei törvényszerűen beálltak ebbe a sorba. Kezdetben elsősorban a kerámiától elinduló kísérletek voltak inspirálóak. Amerikában a keramikusokból, szobrászokból lettek elsősorban üvegesek, Európában a festőkből. Az építészet később gyakorolt nagy hatást az üvegművészet fejlődésére, Magyarországon Z. Gács Györgynek ebben is nagy szerepe volt a hatvanas években, de Fajó János, Fóth Ernő, Paizs László munkái is figyelmet érdemelnek. Húsz éven át az én gondolataim is az építészeti megbízások körül forogtak. A kiállításokon üvegtárgyakat mutattam be, az építészeti megbízók inkább fémmunkákra tartottak igényt. - Mi motiválta elsősorban a nagy váltást, amely után egyértelműen az üveg művészete kapcsolódott össze Bohus Zoltán nevével? - Az, hogy a Corning Museum of Glass 1979-es kiállítására az én, Térspirál II. című, ragasztott, réteges üvegplasztikámat is beválogatták, egy amerikai szaklap pedig a kiállított 280 mű közül besorolta a tíz legfontosabb alkotás közé. Egy év múlva Bécsben rendeztek konferenciát, amelyen ez a dolog kiderült, attól kezdve sorra hívtak meg kiállítani Kölnbe, Düsseldorfba és máshová Lugossy Máriával együtt, aki éppen akkoriban kezdett intenzívebben foglalkozni az üveggel. Azután megjelentek a Corning múzeumban Mészáros Márta, Vida Zsuzsa, Katona Erzsébet művei is. - Elért minket a világhír? - Ez túlzás, de valóban fontos szereplőkké váltunk a a kortárs nemzetközi üvegművészet színpadán. Számomra ez azt jelentette, hogy olyan sűrűn jöttek a különböző meghívások, hogy a fémekre nem is maradt időm. Ugyanakkor átvettem Z. Gács Györgytől az üveg szak vezetését, ami újabb energiát, felelősséget követelt. Az építészeti beruházások egyébként is egyre csökkentek a romló gazdasági helyzet miatt. Mások tereihez való illeszkedés helyett elhatároztam, inkább a magam tereit hozom létre, olyan tárgyakat alkotok, amelyek akár nagy méretben is megvalósulhatnak. A prizmaforma izgatott, de Pei a párizsi Louvre üvegpiramisával olyan tökéleteset alkotott, hogy úgy tűnt, ennek a formának a kutatásáról le kell mondanom. Akkor jöttek az íves formák, görbülő terek, a kapuk, olyan formákat kezdtem keresni, amelyek nem utánozzák a régi épületeket, de mai nyelven megszólalva idézik őket. Az utóbbi időszakban több nyilvános terekben elhelyezett mű semmisült meg egyszerűen azért, mert az épület tulajdonost cserélt, s az új „gazda” nem tartott igényt a műalkotásra. Az üveg kisplasztikáknak van becsületük? - Az üveg műalkotásoknak elsősorban Amerikában van komoly gyűjtőkörük, a médiának ott sikerült olyan hangulatot keltenie, hogy a műtárgyakba való befektetés jó dolog, ezért ott vásárolják az üvegplasztikát. Itthon nemcsak ezek a gyűjtők hiányoznak, nemcsak a műbarát, műértő kevés, de olyan fokú a vandalizmus, hogy a nagyméretű, köztérre került művek közül egyre többet rongálnak meg. Nemrégiben kollektív szabadtéri szoborkiállítást rendeztünk az Erzsébet téren, viszonylag védett, szem előtt lévő területen, így is öszszetörték a kiállított harminc alkotás felét. Köztérre ezért aligha javasolnék üvegszobrot elhelyezni. Az üveg nyelvét kevesen ismerik, „használata” nem vált általános igénnyé. Nekem azonban az a rögeszmém, hogy ismerni, használni, élvezni kellene ezt a nyelvet. ,A művésznek az optikai törvényekre kell figyelnie" fotó: ébering András A forradalom írói Újra megjelent Gérecz Attila '56-os mártír költő kötete Leróhatja a háláját az utókor valaha annak, aki fiatal életét adta a hazájának? Nem valószínű, legfeljebb talán törleszthetünk valamennyit a soha vissza nem fizethető áldozatért. Az utókor a Klauzál tér 9. számú ház kapujánál állított emléktáblát 1991. november 5-én a költőnek, Gérecz Attilának, akit 1956. november 7-én gyilkolt meg egy szovjet tankból leadott sortűz. Fegyvernyugváskor. IM Pósa Zoltán_________________ Ki is volt Gérecz Attila? Idézzünk tőle egy jellegzetes strófát: „És íme, látom az Ige kezdőbetűit / az égre vetülni föl. / És vallom kegyetlen emberi sorsunk, / hogy mindig gyűlölet volt, amiből / néha szeretet-szikrákat csiholtunk.” (Óda bajtársnőinkhez) A végső igazságok igazi tudósának keménykíméletlen egyszerűségével, lenyűgöző tisztánlátásával és legyőzhetetlen tisztaságával szól hozzánk a pár nap híján huszonkét esztendősen elhunyt költő. A Gyűjtő Kisfogházban, 1954 novemberében nyitt e csodálatos versvilág. Kell-e annál meghatóbb, lenyűgözőbb bizonyítéka majdnem gyermekfővel börtönbe került ember ragaszkodásának a mindennél jobban tisztelt, szeretett Élet iránt, minthogy valaki a fogházban elemi erejű, szép, szemérmes, kamaszos verset ír ismeretlen, vagy legfeljebb csak véletlenül, félig-meddig látott-sejtett, meglesett rabsorstestvérnőinek. Gérecz Attila sorsa a csillagokban volt megírva, kálváriaúton járt, mindvégig megdöbbentő életvidámsággal, egyenes derékkal. Az I. világháborús bátorságáért vitézzé kinevezett apa s az ifjú hadapródiskolás évei elegendők voltak ahhoz, hogy bár az érettségi vizsgát 1947- ben már civil iskolában, a Kölcsey gimnáziumban tette le jeles eredménnyel, nem vették föl az egyetemre. Az Egérkének is becézett, látszólag törékeny fiúcskában hihetetlen fizikai erő és félelmetes szívósság lakozott. Beküzdötte magát 1949-ben a magyar öttusa-válogatottba. Ugyanezen év decemberében letartóztatták összeesküvés és hazaárulás vádjával. A bűne nem rejtette véka alá, hogy gyűlölte az embertelenséget, nagy előszeretettel idézte József Attila sorait a „fasiszta kommunizmusról”, nem szívlelte a szocialista egyenlősdit a rabságban. S mindenekfölött utálta Magyarország szovjet elnyomását. Szerencséje volt a szerencsétlenségben, hogy a váci fegyházban összebarátkozott a Füveskert-antológiák író-irodalmáraival. Vakmerőn, fizikai erejét, öttusázó úszástudományát is kihasználva megszökött Vácról. Vakmerőségét akár siker is koronázhatta volna, de az ÁVH kezére adták áruló barátok, akiknél menedéket keresett. 1954-ben tette le első versét, az Így bocskorosan címűt barátja, Béri Géza elé. Ő öszszehozta Kárpáti Kamillál, Tóth Bálinttal, Tollas Tiborral, Szathmáry Györggyel és a többiekkel, akik Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt, az enyhülés légkörét kiaknázva délutánonként kiültek a váci börtönkápolna előtti kis füves térségre, s irodalmárkodtak. Gérecz Attila 1956. október 31- én, hét év börtön után szabadult. Már a szabadság első napján fegyvert fogott. Hét év börtön, hét nap szabadság után, november 7-én, a Dohány utcai ház kapujában érte az orosz tankból leadott sortűz, amely kioltotta életét. Költőtársa, Kárpáti Kamil híven megőrizte Gérecz Attila verseit. 1991. október 23-ra adta ki a Gérecz Attila, a forradalom mártírja című verseskönyvet. A Gérecz Attila-versek teljes kiadására 2001-ben vállalkozott a Kráter Műhely Egyesület. Ez utóbbi kötet, az így bocskorosan második, bővített kiadása a napokban látott napvilágot Drechsel Mária és Turcsány Péter szerkesztésében. E kötetből a teljesség igényével megismerhetjük a fiatal költő különös, erőteljes metaforáit, a magyar nép szabadságvágyának hiteles megjelenítőit. (Gérecz Attila: így bocskorosan. Kráter Műhely Egyesület, 2006., második, bővített kiadás.) kultura@magyarnemzet.hu SZÉLRÓZSA Varsó arany őszben ■ Kiss Gy. Csaba_____________________________________________ Ezt a szép időt így nevezik lengyelül. Tényleg arany. Sütött a nap, a déli órákban már nagyon súlyos volt a zakó az ember hátán. A varsói egyetemi könyvtár auditóriummá átalakított régi épületében folyt a tanácskozás a múlt héten három napon át a XX. század második felének egyik nagy lengyeléről. 2000 őszén hunyt el Jerzy Giedroyc Párizsban. Száz évvel ezelőtt született az orosz cár alattvalójaként. Ahogy a XIX. században évtizedekig a Szent Lajos-szigetén volt a lengyel politika egyik fontos központja, a második világháború után a párizsi régió egyik településén szerkesztett folyóirat (Kultúra) lett a szabad lengyel gondolkodás megkerülhetetlen műhelye. Ez az elszegényedett litvániai arisztokrata családból származó férfiú a második világháború nyugati hadszínterein harcolt a lengyel hadsereg soraiban, a háború befejezése után kezdte el igen szerény körülmények között kultúraszervezői, kiadói munkásságát. A lengyel szellemi erők igazi organizátora lett, olyan irodalmi nagyságoknak adott helyet folyóiratában, mint Gombrowicz és Milosz. Hosszú időn keresztül iránytűnek számított a párizsi (lengyel) kultúra. Színvonalat jelentett, vitaszellemet és nyitottságot. Irodalomban és politikai gondolkodásban egyaránt. Kitűnő elemzéseket lehetett olvasni benne Lengyelországról és a kommunista totalitarizmus valóságáról. A lengyel történelem Jagellói hagyományának szellemében, az egykori Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság népeinek közös örökségét keresve. Amiképpen Németh Lászlónak volt bátorsága a harmincas években a hazapufogtató irredentával szemben közép-európai programot hirdetni. Giedroyc világosan lefektette a második világháború után nyugatra tolt Lengyelország külpolitikai tájékozódásának irányát: nem az 1939 előtti határok visszaállítását követelve, hanem megbékélést a közvetlen keleti szomszédokkal, ukránokkal, litvánokkal, fehéroroszokkal. A függetlenségét 1989-ben visszaszerzett (az alkotmány preambulumában így áll!) Lengyelország egyik meghatározó külpolitikai célkitűzése a párizsi szerkesztő alapvetésének a folytatása.