Magyar Nemzet, 2006. október (69. évfolyam, 270-298. szám)

2006-10-28 / 295. szám

8 J­agtr faléi Vélemény 2006. október 28., szombat Kiderült, nem létezik kommunista embertípus Orbán Viktor: Ki kell dolgoznunk azokat az új mértékegységeket, amelyek hitelesen mérhetik a politika teljesítményét A­z első gondolat a köszöneté. Kö­szönet azoknak, akik szolidári­sak voltak, akik segítséget küld­tek, akik befogadták a menekül­teket, akik tettek azért, hogy egy rab nép ki­szabadulhasson, és köszönet azoknak, akik visszafogadtak bennünket Európába. Kü­lön köszönet a ma itt velünk együtt lévő bal­ti államok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország képviselőinek, akik mindig szo­lidárisak voltak 1956 Magyarországával. A második világháború után a szabad világban más ritmusra járt az élet, mint a vasfüggöny túlsó oldalán. Mást hozott az ’56-os esztendő is. A szabad világban Ed Sullivan, az Egyesült Államok legkedvesebb show-mestere ötvenezer dolláros reform­gázsiért felkéri Elvis Presleyt, énekeljen a té­véműsorában, 54 millió ember látja. Forra­dalmi idők járnak Európában is. Az autó­iparban. A francia Citroennél a dobfékeket felváltja a tárcsafék. Az európai közvéle­ményt az tartja lázban, hogy a bulvárlapok álomesküvőről cikkeznek. Grace Kelly ame­rikai színésznő hozzámegy a monacói her­ceghez. Az élet habkönnyű epizódjaival szemben Európa aknazárral és szögesdrót­tal elkerített, sűrű sorsú része 1956-ban azonban drámai változások elé nézett. Nagy dolgok ott és akkor látnak napvilá­got, amikor azt legkevésbé várják az embe­rek. A XX. század legnagyszerűbb forradal­ma éppen ebben az évben, 1956-ban Ma­gyarországon született meg. A magyar for­radalomban azonban nemcsak politikai üzenetet küldött a világnak, hanem a ke­reszténység legmélyebb tanítását is meg­erősítette. 1956. október 23-án ugyanis ki­derült, hogy éppen a kommunizmus legam­­biciózusabb célkitűzése vallott kudarcot: az ember átalakítása. Kiderült, hogy nem léte­zik kommunista embertípus, nem létezik a hitét, a családját és a nemzetét levetkező, a gyökereitől megszabaduló világ proletárjá­vá váló homo szovjeticus. Kiderült, hogy év­ezredes íratlan szabályokat nem lehet a múlttal együtt semmilyen erőszakkal, sem­milyen manipulációval, semmilyen trükkel elsöpörni. A hazugság hazugság, a csalás csalás, az árulás pedig árulás marad. Immár nyilvánvaló, hogy október 23-a nemcsak a magyarok és Magyarország ün­nepe, hanem egész Európáé és a világé is. Mi, magyarok hosszú idő után ismét ad­tunk egy ünnepet a világnak. Fontos ez ne­künk, mert a világ talán jobban megérthet minket, megértheti, kik vagyunk mi, ma­gyarok. Hiszen 1956 hősei nem valahol, a világ valamely részén éltek, hanem Magyar­­országon. És nem valakik voltak, hanem magyarok. A XX. század a világon minde­nütt sok tragédiát és szenvedést hozott. Olyan szenvedéseket kellett látni, amelyeket korábban soha Európában. Magyarország a XX. század első évtizedeiben, az első világ­háború után ismert körülmények között előbb elvesztett hárommillió magyart, az­tán a gazdasági válság hatására további másfél millió kivándorolt a szegénység és a nyomor elől. A második világháborúban a háborús áldozatokon túl elvesztettük 600 ezer zsidó származású honfitársunkat. Majd a világháború után 200 ezer német nemzetiségű magyart űztek el, telepítettek ki Magyarországról. A szabadságharc leve­rése után pedig 200 ezren mentek el a leg­jobban képzett magyarok közül, akik a vilá­gon másutt sikeressé váltak. A magyar népesség lélekszám-növeke­­dése az 1950 és 2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon. Megérthetik, hogy a kedvező politikai válto­zások ellenére­­ hazamentek az oroszok, tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak - a mi hazánk és a mi népünk a ki­alakult demográfiai folyamatok miatt válsá­gos állapotban van. A XX. század megpró­báltatásai következtében nekünk a lét, nem lét dimenziójában is gondolkodnunk kell magunkról. S az is közismert, hogy törté­nelmünk a korábbi századokban sem volt diadalmenet. Az 1956-ot megelőző 300 év alatt négy szabadságharcot vívtunk, és mindegyiket elbuktuk. Mindebből talán megérezhető és meg­érthető, hogy Európában él egy nép, amely­nek története hosszú évszázadok óta szinte kizárólag a győzelem nélküli küzdelemről szól. Él egy nép, amelynek győzelemre van szüksége, olyan győzelmekre, amelyekkel nem másokat győz le. Ezért keresi és kutat­ja a mai nemzet ma is, mi a magasabb értel­me a számára Canossával felérő XX. század­nak. Vagyis azt keressük, hogy mikor és mit győzött le őrületes veszteségekkel és meg­próbáltatásokkal a magyar nemzet, hiszen kellett, hogy legyen valami értelme annak, hogy vereségeket és megpróbáltatásokat mért ránk a történelem. Az 1956-os forra­dalom vérbe fojtásának is meg­volt a maga értelme. Magyarország megmentette Euró­pát a kommunizmustól. Európát megmen­tette a kommunizmustól, de saját magát nem tudta megmenteni. Ez igazságtalan volt, de nem értelem nélkül való. Megis­mertettük a nyugati világgal, hogy miféle szerzet a kommunizmus. Anélkül tudhat­ták ezt meg a nyugatiak, hogy nekik szemé­lyesen testközelből kellett volna átélni. 1956-ban halálos sebet ütöttünk a kommu­nista világbirodalmon. Olyan sebet, amely azonnal üszkösödni kezdett. Ötven éve sokan voltak, akik azt gondol­ták, hogy a kommunista ideológia és a szo­cializmus valami haladó kísérlet, amely ma­gasabb rendű demokráciához vezet. Ötven évvel ezelőtt Nyugaton sokan gondolták, hogy a Szovjetunió valójában felszabadító­ként állomásozik az elfoglalt országokban. Az erről szóló viták eldöntésére nem álltak rendelkezésre bizonyítékok Nyugat-Euró­­pában. A sajtó, az értelmiségiek és a szak­­szervezetek egyre baloldaliabbak lettek nyugaton. Sok országban a kommunisták a hatalom küszöbén álltak. Nyugat-Európá­­nak fogalma sem volt, hogy miféle pusztító áradat fenyegeti. És akkor 1956-ban a ma­gyarok a saját vérükkel döntő bizonyítékot adtak. A kommunista téveszme megdőlt, a szocialista illúzió szertefoszlott, a Szovjet­unió lelepleződött. Kiderült, javíthatatlan, ezért vele semmilyen kompromisszumot nem lehet kötni, az egyetlen cél a megsem­misítése lehet. Az angolszászok és a konti­nentális Európa kiemelkedő néppárti politi­kusai megértették ezt az üzenetet. Először kifullasztották, utána pedig csődbe vitték a „gonosz birodalmát”. A Szovjetunió felszá­molásához vezető hosszú út kapuját 1956- ban mi, magyarok nyitottuk ki, és erre büszkék is vagyunk. Az ’56-os magyarok áldozata nélkül va­lószínűleg még mindig ott feszülne a vas­függöny. Berlin testébe hasítana a fal. Euró­pa félbe vágva, megosztottan és zsibbadt végtagokkal heverne. Nem kérünk sokat cserébe. Egyetlen dolgot szeretnénk, ha önök megfontolnának. November 4-e volt az a nap, amikor vérbe fojtották a magyarok forradalmát. Miért ne lehetne november 4-e a kom­munizmus áldozatainak európai emlék­napja? Az ’56-os magyarok üzenete után né­hány gondolatot mondanék a 2006-os ma­gyarok üzenetéről is. A XX. század Európa számára is a szenvedések korszaka volt, de a század második felében sikerült leküzdeni a bajok nagy részét, elhárítani az újabb ve­szélyeket, megteremteni a békés együttmű­ködést és Európa egységét. Ám a történelem nem áll meg. Európá­nak éppúgy, mint Magyarországnak, a le­küzdött nehézségek után újabb és újabb ki­hívásokkal és próbatételekkel kell szembe­néznie. A közös ünneplés, a mai közös ün­neplés egyik értelme is éppen az, hogy a múlt nagyszerű példáiból erőt és tudást me­rítsünk a jövő kihívásainak leküzdéséhez. Mit mondott Margaret Thatcher: a kommu­nizmusban az a legrosszabb, ami utána kö­vetkezik. Az egyik kihívás, amellyel szembesül­nünk kell, egy közös örökség. Magától a kommunizmustól ugyan sikerült megme­nekülnie Európának, de a kommunizmus örökségétől nem. Ma már egész Európa küzd a kommunizmus örökségével, és a je­lek szerint küzdeni is fog még jó ideig. A kommunizmus ugyanis az általa megszállt közép-európai országokban intézményesí­tett, úgy is mondhatnám, hogy államosított szinte minden rosszat, ami ellen a XIX. és XX. században az európai nemzetek küz­döttek. A kommunizmus a saját országai­ban évtizedekre intézményesítette a kor­rupciót, az erkölcsi relativizmust, a sze­génységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a fele­lősséget nem ismerő politikusokat és a poli­tikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli sa­ját problémáival. Azt hiszem, hogy a németek ezt talán ha­marabb megtapasztalták, mint Európa más népei, rögtön az újraegyesítés után. Nem tu­dom, mitől nehezebb megszabadulni. Ma­gától a rossz rendszertől vagy annak terhes örökségétől. Egy azonban biztos, mindkét feladat nehéz és embert próbáló kihívás. De a történelem arra tanít bennünket, hogy ha szolidárisak vagyunk egymással, egyik sem lehetetlen. Ezért kell az Európai Uniónak vi­lágossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. Mindeközben Európának, régi­ és új ta­goknak együtt egy új természetű kihívással is szembe kell néznie. Mondjuk ki bátran, egyre növekvő gazdasági nyomás neheze­dik az európai demokráciákra. Egyre erősö­dik és egyre nagyobb teret nyer az a felfo­gás, mely szerint mindenek felett gazdasági szempontoknak kell érvényesülniük a de­mokráciában. Ez a nyomás a globális gaz­daság nyomása, s tudjuk, miből ered. Olyan óriásvállalatok működtetik a viággazdasá­­got, amelyek gyakran erősebbek, mint egy­­egy európai ország. Ezek az óriások érthető módon saját szempontjaikat akarják minél inkább érvényesíteni, és mi más lehetne egy ilyen óriás célja, mint a versenyképesség. És természetes az is, hogy ezek az óriások azt szeretnék, hogy a politika legfőbb célja is a versenyképesség legyen. A politika részéről azonban nem lenne helyes engednünk ennek a nyomásnak. Mert a politika célja nem lehet kizárólag a versenyképesség. Egy ország, egy nemzet mindig többet akar, mint egyszerűen ver­senyképesnek lenni. Minden emberi közös­ség célja a boldog, harmonikus és biztonsá­gos élet, ami mindig több, mint a gazdasági versenyképesség. A versenyképesség csak egy eszköz a sok közül, amely egy közössé­get, egy nemzetet hozzásegíthet a céljához. Ha és amikor szükséges, nekünk képesnek kell lennünk, hogy ellenálljunk a globális gazdasági törekvéseknek is. Ez a probléma a volt kommunista orszá­gokban és leginkább Magyarországon ext­rém módon jelentkezett az elmúlt eszten­dőkben. És igen tanulságos az önök számá­ra is. Közép-Európában több helyütt, így nálunk is végbement egy bizarr egyesülés, amely során a posztkommunista elitek esz­közként kezdték használni a versenyképes­ségi ideológiát ugyanúgy, ahogy annak ide­jén használták a kommunisták eszközként a marxista ideológiát. Úgy vélik: a versenyké­pesség az az ideológia, amellyel mindent meg lehet indokolni. A munkanélküliséget, az elszegényedést, az áremeléseket, a kultu­rális és természeti környezet tönkretételét is. Vagyis ma mi arra figyelmeztetjük Ma­gyarországról Nyugat-Európát, hogy a két veszélyes jelenség, a kommunista örökség és a gazdaság mindenhatósága egyesülhet, és együtt még nagyobb veszélyt jelenthet­nek, mint külön-külön. Azért van szüksé­gük egymásra, mert a kérlelhetetlen gazda­sági szempontok igazolhatják a posztkom­munista hatalomgyakorlás módszereit. Cserébe a hatalom pedig érvényesíti a gaz­dasági érdekeket, akár egy ország érdekével szemben is. A posztkommunista elit nyíltan kijelentette Magyarországon, idézem őket, hogy egy­ országot úgy kell működtetni, mint egy nagyvállalatot. Innen már csak egy lépés, hogy a hata­lom, ha érdeke megkívánja, átlépje a jogál­lamiság határait. Ahogy tette ezt most is Bu­dapesten. Amikor a megemlékezőkre bru­tális rendőri akciót indítottak. Erődemonst­rációt mutattak be, az ünneplőkkel szem­ben brutálisan léptek fel, és habozás nélkül törték le az emberi jogokat. Európa egyik legégetőbb gondja már most is a munkanélküliség és az elöregedés. A kommunista örökség egyesülve a gazda­sági szempontok egyeduralmával, nem­hogy megoldani népi képes ezt a két problé­mát, hanem drámai mértékben súlyosbít­hatja is azt. Ahogy egyébként ez néhány kö­zép-európai országban látható. A közép-eu­rópai példák jól mutatják, hogy a poszt­­kommunisták észjárása nagyon fogékony arra a szemléletre, amely bármit kész felál­dozni a gazdasági érdekek oltárán, és amely hosszabb távon egy olyan szemlélet, amely pusztán gazdasági szempontból is éssze­rűtlen. A veszély tehát nem kicsi. Mert a politi­kai diktatúrák korszaka ugyan leáldozott Európában, de ha a kommunista észjárás egyesül a kizárólagos gazdasági és pénzügyi gondolkodással, akkor könnyen a gazdasá­gi diktátumok sivár korszaka köszönthet ránk. Mi, magyarok, akik oly sok vért ad­tunk, oly sok vér árán szereztük meg a de­mokráciát, úgy látjuk, hogy nekünk, euró­paiaknak a végsőkig ragaszkodnunk kell a demokráciához, a demokratikus eszközök­höz, a valóban szabad, hazugságmentes vá­lasztásokhoz, bíznunk kell a szavazás erejé­ben, és ezzel egy időben nagyon határozot­tan, minden demokratikus és törvényes eszközzel fel kell lépnünk az egyeduralom és a monopóliumok minden formája ellen. Meg kell találni nekünk, néppárti politiku­soknak azokat a pontos érveket, és ki kell dolgoznunk azokat az új mértékegységeket, amelyek hitelesen mérhetik a politika telje­sítményét. Mert erre pusztán a gazdasági mutatók ma már nem alkalmasak. Egy jobb minőségű politikára is szüksé­günk van Európában. A középkori Európa talán legerősebb jelmondata úgy hangzott: a nemesség­ kötelez. Ez mifelénk azt jelen­tette, hogy az európai népek vezetői azt gondolták, hogy nemesi mivoltuk nemcsak kiváltságokat jelent, hanem mindenekelőtt kötelezettségeket, felelősséget is ró rájuk. Többek között azt a kötelezettséget, hogy megvédik az embereket az oligarchiától és a zsarnokságtól. A világ és Európa a XXI. szá­zadra megváltozott. Ma nem arisztokráciá­ról, hanem politikai, gazdasági és kulturális elitről beszélünk. Ma ennek az elitnek, min­denekelőtt a politikai elitnek ezt a példát kellene követnie, és kőbe kellene vésnie, a demokrácia kötelez. Mi, magyarok úgy gondoljuk, az ’56-os magyarok ezt üzenik 2006-ban az Európai Uniónak. (A Strasbourgban, az Európai Néppárt frakciójának ünnepi ülésén elhangzott be­széd szerkesztett változata)

Next