Magyar Nemzet, 2006. november (69. évfolyam, 299-327. szám)
2006-11-02 / 299. szám
Gázrobbanás egy moldvai finomítóban is Rostás Szabolcs (Kolozsvár__ H árom munkás életét vesztette, s félmillió dollárra becsült anyagi kár keletkezett tegnap a romániai Rafo kőolaj-finomítóban bekövetkezett robbanás miatt. A moldvai Onesti városában működő ipari vállalatnál akkor történt a tragédia, amikor három alkalmazott javítási munkálatokat folytatott a katalitikus részlegen. Rendőrségi források szerint a létesítményben felhalmozódott gáz eddig ismeretlen okból szikrát kapott, majd berobbant, a detonáció következtében pedig egy fémszerkezet maga alá temette a munkásokat. Alaposan megnehezítette a holttestek kiemelését az, hogy az áldozatokra zuhant plafont csak speciális légpárnával tudták eltávolítani a helyszínről. Miközben a Bákó megyei munkavédelmi felügyelőség illetékesei szerint egyelőre nem lehet megállapítani, hogy munkabaleset történt-e. Marin Anton, a Rafo vezérigazgatója szerint a dolgozóknak semmi keresnivalójuk nem volt a baleset helyszínén. Calin Popescu- Tariceanu román kormányfő vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta a baleset körülményeinek és pontos okának kiderítésére. Az onesti-i kőolaj-finomítóban - amelyben évente 3,5 millió tonna nyersolajat dolgoznak fel - az éves karbantartási munkálatok miatt egy hónapja nem folyik a termelés. A Rafónál legutóbb 2004 októberében történt hasonló baleset, akkor két munkás vesztette életét, amikor az üzemben felrobbant az egyik előmelegítő kemence. ■ MÉLYBEN MARADT BÁNYÁSZOK. Ötven bányász elzárta magát tegnap az észak-erdélyi Máramaros megye egyik fejtésében, tiltakozásképp a bányavállalat tervezett bezárása miatt. A colbui kitermelést november elsejei hatállyal tervezte felszámolni az állami Nord Min bányatársaság, a leépítés miatt pedig száz vájártól megválnának. Miközben a bányatársaság vezetősége tárgyalásokba fogott a szakszervezet illetékeseivel, a mélyben maradt dolgozók leszögezték: addig nem hajlandók feljönni, amíg ígéretet nem kapnak a termelés folytatására. A tiltakozó bányászokhoz eredetileg csatlakozni kívánt a második és harmadik váltás is, de a Nord Min társaság vezetősége megtiltotta nekik, hogy alászálljanak. Nyereségvágyból öltek a fiúk Vádemelési javaslattal zárult a fogathajtó-világbajnok gyilkosai ellen folyt nyomozás Lezárult a nyomozás a brutális jászberényi kettős gyilkosság ügyében. Ismeretes: saját fia és annak barátja ölte meg Taczman Elek fogathajtó-világbajnokot és feleségét. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett bűntett megalapozott gyanúja miatt tett vádemelési javaslatot. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A Szolnok megyei rendőrség most befejeződött nyomozásának adatai szerint a huszonegy éves T. Elek és tizenhét éves barátja, P. Tamás követte el az utóbbi évek egyik legbrutálisabb gyilkosságát - adta hírül a távirati iroda. A tárgyi bizonyítékok és a tanúvallomások is alátámasztják a gyanút, hogy jászberényi otthonában február ötödikén ők ölték meg Taczman Elek 51 éves rokkantnyugdíjas fogathajtó-világbajnokot és 44 éves feleségét. Miként megírtuk, a meggyilkolt házaspárra a házigazda fiának telefonbejelentése után találtak rá a rendőrök. Az áldozatok körül mindent vér borított, egyiküket meg is kínozták. Ifjabb T. Elek azt állította, hogy házibuliból hazatérve fedezte fel a szörnyű bűntényt. A nyomozók kezdetben rablógyilkosságra gyanakodtak. Ifjabb T. Eleket azért sem gyanúsították, mert alibijét barátja, a szolnoki P. Tamás igazolta. Tíz nappal később azonban T. Eleket őrizetbe vették, néhány héttel később pedig mentőtanúból P. Tamás is gyanúsítottá vált. A nyomozók Jászberény határában megtalálták a gyilkos eszközöket: baseballütőket, feszítővasat és késeket, valamint azoknak a ruhadaraboknak az elszenesedett maradványait, amelyeket a tettesek a bűntény éjszakáján viseltek. A megölt házaspár otthonában előkerült egy bűnügyi regény is, amely meglepő hasonlóságokat mutatott a Jászberényben történtekkel. Azokra T. Elek vallomása derített fényt: a fiatalember zokon vette, hogy apja és nevelőanyja túlzott szigorral nevelte, és több pénzt szeretett volna. Úgy gondolta, a gyilkosság árán gyorsan hozzájuthat az örökségéhez, amelyből bűntársa is részesült volna. A rendőrség az ügyet vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek, a két fiatalembert előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésért vonhatják felelősségre. T. Eleket életfogytig tartó, fiatalkorú társát pedig tizenöt évi szabadságvesztésre is ítélhetik. Ideje készülni a téli vezetésre A legfontosabb a gumiabroncsok cseréje, valamint a fékek és a futómű ellenőrzése Eljött az ideje, hogy az autóvezetők felkészítsék járműveiket a téli vezetésre, ezért a szakemberek több otthon, de a szakszervizekben is elvégezhető tennivalóra hívják fel a figyelmet. A legfontosabb a gumiabroncsok cseréje, illetve a fékrendszer és a lengéscsillapítók átvizsgálása. __Kristály I.rhf..________________ K orszerű és jól karbantartott, illetve rendszeresen felülvizsgált autójával a tél beállta előtt nem lesz sok tennivalója a tulajdonosnak - mondta el lapunknak Horváth László, a Magyar Autóklub budapesti és észak-dunántúli régióvezetője. A szakember szerint a hideg időre leginkább az idősebb és többet futott gépkocsikat kell felkészíteni, ezen belül is a legfontosabb a téli gumik felszerelése. Az ilyen gumiköpenyek használata nemcsak hóban, hanem síkos, vizes és nyálkás utakon is megkönnyítik a vezetést. A téli abroncsok plusz 7 Celsius fok alatt jobban tapadnak a nyári gumiknál, amelyek a hidegben megkeményednek. A cserével meghosszabbíthatjuk a melegben használt abroncsok életidejét is. A téli gumi főleg dombos útszakaszokon javasolt, ehhez azonban nem kell hegyvidékre menni, ilyen viszonyokat például az M7-es autópálya érdi emelkedőjén is megtapasztalhatnak az autósok - fejtette ki Horváth László, aki elengedhetetlennek nevezte a fékrendszer és a lengéscsillapítók átvizsgáltatását szakműhelyben, mert síkosabb úton ezek nem megfelelő működése miatt könnyen irányt téveszthet a jármű. Fontos ugyanakkor a világító- és jelzőberendezések karbantartása, mert az elkövetkező hónapokban többnyire havazásban, illetve ködös és éjszakai útviszonyok között leszünk kénytelenek vezetni. Mivel a fényszórók égőit nem mindig lehet házilag kicserélni, ilyen esetben is jobb, ha szervizhez fordulunk, és a fagyálló folyadék mérését is szakemberre bízzuk. Az autóklub munkatársa felhívta a figyelmet néhány otthon is elvégezhető tennivalóra. Az elhasználódott ablaktörlő lapátokat cserélni kell, hogy ne húzzanak csíkot a szélvédőn, ami nehezítené a kilátást. Ha kifogyott a nyári ablakmosó folyadékunk, helyette már töltsük fel hidegben is használható szerrel a tartályt, az ajtózárakat pedig védjük meg a befagyástól különböző olajokkal. Idővel az ajtókeretek gumitömítése is befagyhat, ha ezt nem előzzük meg az autósboltokban található stiftekkel, amelyek gátolják a gumi elöregedését. Horváth László szerint télen is a gyárilag előírt keréknyomást kell alkalmazni, annak ellenére, hogy a szóbeszéd szerint hidegben érdemesebb lejjebb engedni a gumikat. A legfontosabbnak viszont azt tartja, hogy a hideg, téli útviszonyok között fokozott óvatossággal vezessünk, és közlekedés közben kerüljük a hirtelen mozdulatokat. Mivel télen hosszabb utazásra lehet számítani a lassúbb tempó és a torlaszok okozta dugók miatt is, ezért ilyenkor célszerű korábban elindulnunk otthonról. Kiváltképp igaz ez nagyobb éjszakai havazás és fagy után, mert olyankor a szélvédőre lerakodott jég és hó eltakarítására szánt idővel is számolni kell - figyelmeztetett Horváth László. Lehűléskor már indokolt a téli gumi. A nyári abroncsok csak +7 fok fölött biztonságosak fotó korponai tamás Zsaroltak az újságírók Román politikusokat is fenyegettek a Gazeta munkatársai Szervezett bűnözés és zsarolás alapos gyanújával letartóztatta a kolozsvári ügyészség a romániai Gazeta lapcsoport öt vezetőségi tagját. Az újságírók politikusoktól és üzletemberektől védelmi pénzt követeltek, fizetés híján pedig lejárató cikket közöltek. Ml Rostás_________________________ Lefejezték a romániai nyomozó hatóságok az ország egész területén médiaérdekeltséggel rendelkező kolozsvári Gazeta lapcsoportot. Az ügyészség a napokban 29 napos letartóztatásba helyezte Liviu Mant, a társaság elnökét, Aurel Muresan vezérigazgatót, Ioan Otelt, a tényfeltáró csoport vezetőjét, valamint Dorel Vidican és Elena Cocut igazgatósági tagot. A sajtótröszt szervezett bűnözéssel és zsarolással gyanúsított vezető újságírói a vád szerint befolyásos üzletembereket, közintézmény-vezetőket, politikusokat zsaroltak meg, akiket több ezer eurós reklámszerződések megkötésére próbáltak kényszeríteni. Cserébe felajánlották a célkeresztbe vett személyeknek, hogy nem támadják meg a Gazeta-csoport hasábjain. A hírlapírók feljelentői között van Mircea Cataniciu, a kolozsvári közterület-fenntartó vállalat igazgatója és Mircea Chertes, Calin Popescu-Tariceanu román kormányfő tanácsadója is, akinek a családját is lejáratták, kábítószerkereskedőnek kiáltva ki 19 éves fiát, miután nem volt hajlandó a sajtósoknak fizetni. A letartóztatott újságírók közül Aurel Muresan korábban a román hírszerzésnél dolgozott, Ioan Otel nyugalmazott ezredesnek pedig két éve azért kellett távoznia a rendőrségtől, mert szoros kapcsolat fűzte egy kolozsvári sztriptízbár lánykereskedelemmel vádolt tulajdonosához. A Román Sajtóklub és más sajtószakszervezetek a szakma lejáratásaként értékelik a gazetások ténykedését, ezért bűnesetként és nem a sajtószabadság elleni támadásként könyvelik el a letartóztatásukat. 2006. november 2., csütörtökKrónika • Magyar Nemzet 21 Ajándék : Sellei______________________ Mindössze öt font (kétezer forint) értékben adnak egymásnak ajándékot idei karácsonyi ünnepségükön az angol Chelsea játékosai, jóllehet a világ legjobban fizetett focistái közé tartoznak. Nálunk még ennyit sem kellene elvárni aranylábú fiainktól. Elég lenne, ha meccsenként mondjuk két-három gólpasszal örvendeztetnék meg társaikat. Egymillió látogató a főváros temetőiben Becslések szerint egymillióan keresték fel a budapesti temetőket mindenszentek napján. A sírkerthez vezető utakon az autók csak lépésben tudtak haladni. A fővárosi temetők ma este is nyolc óráig tartanak nyitva. (MTI) Megfagytak a hajléktalanok Öt hajléktalan halt meg kihűlés miatt az október végi hidegebb idő következtében. Négyüket Budapesten érte a halál. Annak a középkorú férfinak, akinek a holttestét kedden találták meg a Nyíregyháza szélén lévő Sóstói-erdőben, a személyazonosságát nem sikerült tisztázni. A fővárosban a leghidegebb időben is háromezer hajléktalan tölti a szabadban az éjszakát. (MTI) Sertéstelepen termelték a drogot Illegális marihuánaültetvényt találtak egy Fejér megyei sertéstelepen a vám- és pénzügyőrség munkatársai; az ültetvény tulajdonosát, az enyingi K. Jánost őrizetbe vették. A százhetven tő növényre az egyik gazdasági épület fűtő- és szellőzőberendezéssel ellátott padlástéri helyiségében bukkantak. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja az egymillió forintot. (MTI) Csalás károsultjait keresi a rendőrség Nyomozást rendelt el a rendőrség P. T. 43 éves győri vállalkozó ellen, aki ügyfeleinek több mint félmilliárd forintos kárt okozott. Festmény, műkincs és ékszer vásárlására hivatkozva magas hozam ígéretével vett át nagyobb összegeket, amelyekkel aztán adós maradt. A Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság várja mindazok jelentkezését, akiket a vállalkozó megkárosított. (MTI) ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY ( rövidített) Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) - a továbbiakban Árvereztető - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054 Budapest, Zoltán u. 16.) megbízása alapján a kincstári vagyongazdálkodásról szóló, 58/2005. (IV. 4.) korm. rendelet vonatkozó rendelkezései alapján árverés útján értékesíti a magyar állam tulajdonában és az árvereztető vagyonkezelésében lévő alábbi vagyonelemet: Ingatlan címe Hrsz. Terület Megnevezés Túl. h.Kikiáltási ár (bruttó Ft) Áfa (Ft) Győr, Jereváni u. 38. II/1. 279/19/A/35 49 nv Kivett társasházi lakás 1/1 ■ 7 800 0000 • Árverési előleg összege: 780 000 Ft, azaz Hétszáznyolcvanezer forint. • Licit az 58/2005. (IV. 4.) korm. rendelet 50. § (1) bekezdése szerint. • Az ingatlan per-, teher- és igénymentes. • Az árverés időpontja: 2006. november hó 20. nap 11 óra. Az árverezőnek személyesen vagy képviselője útján az árverés időpontját megelőzően legkésőbb 1 órával kell jelentkeznie az árverésen való részvételre. • Az árverés helye: Győr, Árpád u. 28-32. sz. alatti IV. emeleti tárgyalóterem. Felvilágosítás kérhető: Konczné Nagy Andrea ügyintézőtől a 06-96/524-020-as telefonon. Az árverés közjegyző jelenlétében történik. Az árvereztető az árverés megkezdésekor ismerteti az árverés részletes feltételeit. Az árverési hirdetmény teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítő mellékletének 2006. év október hó 31. napján megjelent (44/2006.) számában, valamint a KVI honlapján (www.kvi.gov.hu) az „Árverések, értékesítés, pályázatok” címszó alatt olvasható.