Magyar Nemzet, 2006. november (69. évfolyam, 299-327. szám)

2006-11-23 / 320. szám

1A m Fej nélküli egészségügy ák­ Varga Attil­a__________________________________________________ B­ aloldali vagyok, de amit a kormány s az egészségügyi mi­niszter művel az gyomorforgató - mondja a napokban mélységesen felháborodva egy szakmai körökben elis­mert főorvos a beszélgetésünk során. Nevet, szakterüle­tet nem írok, mert nem akarom állásától, kórházi osztályától meg­fosztani. Jól tudjuk, az egészségügyet félelem uralja, s minden, Molnár Lajos egészségügyi miniszter tevékenységét rá nézve nega­tívan, kérdőjelesen véleményező szakmabeli, szervezet vagy ér­dekvédelmi szervezet pórul járhat. Mint minap a két egészségügyi kamara, az orvosi és a gyógy­szerész járt, a parlament ugyanis hétfőn eltörölte a kötelező ka­marai tagságot. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnö­ke úgy fogalmazott, hogy „itt nem valamiért, hanem valami ellen született döntés”. Úgy vélik, méltatlan és hátrányos az egészség­ügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény. A szakmi­niszter elérte, hogy a szakmai kamarák törvényi szinten ellehetet­lenüljenek. Naná, hogy hátrányos ez mindnyájunk számára. Ha nem kötelező a tagság, kevesebb a kamarák bevétele, működési területük csökken, keve­sebbet költhetnek infrastruktúrára, érdekvé­delemre, propagandára. De ez csak a kisebbik rossz: ha ugyanis nem lehet egy orvost etikai vétségért elmarasztalni, akkor az állampol­gárok érdekei sérülnek. Miközben a miniszteri reform nem más, mint az egészségügy megcsonkítása, kiemelt, azaz első osztályú, és nem kiemelt, vagyis má­sodosztályú kórházak meghatározása, a bete­gek megsarcolása a vizitdíjjal, a kórházi napi­díjjal, a választott orvos esetén várható fel­árakkal, az alapellátásban és népegészségügyi felvilágosításban elmaradtak az intézkedések. Pedig állítólag hat évvel kevesebbet élünk, mint az európai átlag. És ha az egészségünkkel túl sok a baj, akkor többe kerül a gyógyítá­sunk. Valóban jelentősen elmaradunk a születéskor várható átla­gos élettartamban az uniós mutatóktól, de ezért csupán 10-15 szá­zalékban az egészségügyi ellátás felelős, így az egészségügyi reform önmagában ezen biztos nem fog változtatni. Ebből értendő, helyes táplálkozással, több mozgással, az alkoholfogyasztási szokások megváltoztatásával (tömény helyett bort) többet spórolnánk, mint kórházbezárásokkal. Megint elmarad a járóbeteg-ellátás és a fekvőbeteg-ellátás fi­nanszírozásának hathatós átalakítása. Molnár Lajos egészségügyi miniszter reformja egészségtelen, elkapkodott, így aztán a meglé­vő rendszer vívmányait veri szét egyik napról a másikra. Reform­jának némileg előzménye volt például az úgynevezett Zöld könyv amelyről az érdemleges egyeztetésekbe be nem vont kórházszövet­ség így vélekedett. (Molnár receptje szerint - gondolom - előbb­­utóbb várható a feloszlatásuk is.­ „A Zöld könyv, mint EU-műfaj, ahogy a bevezetőben megemlí­tésre is kerül, egy korlátozott igényű és kétes kimenetellel »kecsegtető« tényfeltárás utáni javaslathalmaz-gyűjtemény. Az EU-s szokásjog alapján a Fehér könyv összeállítása előzi meg, ami felkért szakértők által összeállított anyag, amit azután szakmai, társadalmi és politikai vita követ. Ez után alakul ki már döntésho­zói felelősséggel összeállított javaslatokat tartalmazó zöld könyv. A jelen kiadvány megalkotása a fenti európai szokásjogot sajnálato­san nem követte, és a meghatározó szakmai szervezetek a lényegi és tartalmi kérdések, elemzések, döntésformáló és megoldási ja­vaslatok elkészítésében nem vettek részt.” Néhány konkrét kórházvezetői véleménnyel is tudok szolgálni a miniszternek. Esetleges házkutatások és vallatások esetén a sze­mélyek be is azonosíthatók, majd ki is rúghatók. „A Zöld könyv teljes egészében alkalmatlan a magyar egészségügy problémáinak megoldására, fejlesztésére. Nem reform, mert a reform valamilyen lényegi változtatással problémákat old meg, valamint jobbá tesz, vagy valamivel új, hasznosat hoz létre a társadalom számára és cél­jai előre láthatók!” „Nincs stratégiája, nincsenek definiált egészségügyi céljai! Az egyetlen valódi cél nem az egészségügyet, hanem az államháztar­tást érinti, s a hatalmas költségvetési hiány csökkentése a cél, de úgy érezzük, ezért a hiányért nem az eddig is alulfinanszírozott egészségügy a felelős!” Miközben az ellátórendszer átgondolt változtatására valóban szükség lenne, az egészségügy torz finanszírozása fennmarad, s a lakosság issza meg mindennek a levét. A vizitdíjról így írnak a kór­házszövetség összefoglalójában: „ha valaki áttanulmányozza a vo­natkozó nemzetközi szakirodalmat, teljesen egyértelmű, hogy a vi­zitdíj szerepe nem bevételnövelő, hanem keresletcsökkentő esz­közként szerepel, azaz vásárlói oldalon akadályozza a piacon a szükségletek realizálódását”. „Érthetetlen a vizitdíj és az étkezési hozzájárulás bevezetési ter­ve, mert nem oldja meg a hálapénz problémáját, értelmetlen több­letterhet és -költséget jelent az egészségügy így is tetemes mennyi­ségű adminisztratív feladatai mellé. Talán az sem véletlen, hogy Szlovákia most szünteti meg a vizitdíj és az élelmezési költség fizetését. Megoldásnak az orvosi bérek megnyugtató rendezése tűnik. A vizitdíj bevezetésének kel­lemetlen velejárója, hogy az elszegényedő la­kosság csak késve fordul az egészségügyi szol­gáltatókhoz, amikor az ellátás többe kerül, az eredményesség is megkérdőjelezhető.” Bár extrém a példa, nem hazugság, amikor Molnár miniszter az egészségügyben kétségte­lenül fellelhető csalásokról, a „hétszer született és hétszer boncolt minisztériumi dolgozóról” tart sajtótájékoztatót. Mint mondta: „a magyar társadalombiztosításban nemcsak azt nem tud­juk, hogy ki a biztosított, de azt sem, hogy aki biztosított, aki jogosult, az mire jogosult, azaz pontosan mi jár neki a pénzéért. Visszaélésgya­nús esetek és pazarlás jellemzi az egészségügyet.” Bár ennek a csalás­hullámnak a kiváltó oka az alulfinanszírozottság, a finanszírozás át­alakítása elmarad, s az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) át­szervezése, ágyleépítése sem került szóba. Pedig valaki megvizsgál­hatná azt, hogy miért vett meg az egészségbiztosító az utóbbi idő­szakban egymás után befuccsoló OVER, REVER és jelenleg talán még futó REVER vényellenőrzési rendszereket, s mennyit költött ezek lecserélésére, és miért nem lehet tudni azt, hogy ki milyen egész­ségügyi szolgáltatást vett igénybe. Ugyanis a miniszter részben az át­láthatóság hiányával indokolta a szabad orvosválasztás megszünte­tését, miután választott szakemberek esetén felárat kell fizetnie a be­teg embereknek. Meg kellene vizsgálni azt is, hogy tavaly HBCS kód­fejlesztő programra 24 millió, éves budapesti BKV-bérletekre 43 mil­lió, a fővárosi és Pest megyei egészségpénztárnak fénymásoló bérlés­re 29 millió, vidéki egészségpénztárak őrzésére pedig több mint százmillió forintot tényleg szükséges volt-e kifizetni? És ez csak néhány csepp a tengerből! Csak mazsolázgatás. A kormányzat ismételten a szakmai és társadalmi akarattal szemben hozza meg döntéseit, s oligarchikus csoportok érdekeit szolgálja, feltételezem, már biztosan kinézte magának valaki a Ró­­kus-kórház belvárosi műemlék épületét. Hogy a minisztert mennyire szeretik az emberek, mérje le ma­ga, üljön fel az 56-os villamosra Budapesten, a Moszkva téren, és döcögjön el vele a János-kórházig... És folytathatnánk a sort, hogy miként gyalázza meg az egészségügyet az elefántminiszter. Eddig évente kétezer gyermek született a lombikbébiprogramokból, de öt helyett már csak két beavatkozást támogat a kormány. A meg­takarítás összegéből két kilométer autópályát építhetnek majd. Két kilométer utat kétezer gyermek helyett. Pedig fogy a magyar. Fejét vesztette az egészségügy. A miniszteri reform nem más, mint az egészségügy megcson­kítása, kiemelt és nem kiemelt kórházak meghatározása, a betegek megsarcolása a vi­zitdíjjal, a kórházi napidíjjal, a választott orvos esetén vár­ható felárakkal, az alapellá­tásban és a népegészségügyi felvilágosításban elmaradtak az intézkedések S­ZABAD EURÓPA ii Csontos János______________________________________ Kirabolták egy argentin étteremben az ameri­kai elnök ikerlányait. Éppen vacsoráztak Bue­nos Airesben, amikor ismeretlen tettes el­emelte egyikük, Barbara táskáját, benne a hitelkártyáival. A tettes azért ismeretlen, mert - legalábbis az ABC News amerikai hírcsator­na értesülése szerint - a lopást a titkosszolgálat nagy erőkkel jelen lévő emberei észre sem vették. A titkosszolgák azért voltak jelen nagy erőkkel, mert az elnöki ikrek Argentínában is az amerikai tit­kosszolgálat védelme alatt állnak, így lenne ez Budapesten, ám akár az Antarktisz néptelen jégmezőin is. A szokatlan eset számos tanulsággal szolgál. Először is minden globális rendpártiság ellenére változatlanul bízhatunk a civil va­­gányságban. Egy pillanatig se pártolnám a táskatolvajlás bűnét (amikor szakasztott ugyanez megesett a feleségemmel egy pesti központi kávéházban, és még az ipari kamerához sem akartak oda­engedni, volt a dologhoz néhány keresetlen hozzáfűznivalóm), de itt most nem is szegény Barbara érzékeny veszteségeiről van szó. In­­kább­ arról: az argentin tolvaj annak ellenére fogott akcióba, hogy tudta: a félelmetes pillanatnyi világhatalommal gyűlhet meg a baja. (Vagy nem tudta, de akkor a pillanatnyi világhatalomnak jobb a saj­tója, mint a valóságos állapota.) Az éttermi bűnözőnél azonban ér­dekesebb a figyelmetlen titkos apparátus. Képzeljük el a helyzetet! Ott vannak nagy erőkkel a feltehetőleg elegáns étteremben: ez azt je­lenti, hogy legalább fejenként ketten vigyáznak az ikernővérekre. Szóval ott vannak négyen, s mivel a bizalmas családi beszélgetésnél nem illik kagylózni, nyitván a szomszéd asztalnál telepednek le, hogy elvegyüljenek a rendes vacsorázók között. S ha már álcázás, rendelnek is. A helyi specialitás, a fűszeres marhasült roppant fi­nom, s mivel amúgy is unják már az argentin banánt, némi chilei borokkal is meglocsolják a szomjkeltő étket. Közben eltűnik az a frá­nya táska hitelkártyástul, ám a védett (nő)személyeket odaát akár meg is erőszakolhatták volna: a gasztronómia fölényesen diadal­maskodott a szigorúan titkos konspiráció fölött. A világért sem kívánnék a washingtoni szerven élcelődni (bár egy ideje mintha kevesebbet látogatnának a sorjázó elnökök Dallas­ba), van nekünk saját apparátusunk is e célra. Hogy mást ne mond­jak: a mieink bravúrosan lekapcsolták a mobiltelefonálgató, ám az­óta is szabadlábon védekező Gyíkot és Debüt is - kár, hogy a sztorit nyolcvan évre titkosították, mert remek tévéjáték-forgatókönyvet lehetett volna csinálni belőle. Talán még az új James Bondot is meg­szoríthatta volna, akiről még az is kiderült a forgatás során, hogy szuperkém létére csak automata sebességváltós kocsit tud vezetni. Ha Szilvásyék felügyelik a Buenos Aires-i titkos rendet, táskaügy sem volna. Egyrészt az ABC News minden vezetője és alkalmazottja hosszú kihallgatásokra járna, s mérvadó értelmiségiek azt is fölvet­nék, hogy nem kellene-e az ilyen felelőtlen, a nemzeti érdekeknek nyivánvalóan ártó tévétársaságot a miheztartás végett betiltani. Másrészt szlovák titkosszolgálati forrásokból kiszivárogna, hogy a táskatolvaj minden bizonnyal maga Orbán Viktor volt álruhában. Van persze más lehetséges forgatókönyv is. Egy­ hét múltán már arról cikkezne a sajtó, hogy két titkos ügynök - nem ismerve meg a másikat - egymást locsolta pezsgővel. A cég első embere pedig azt nyilatkozná a médiának, hogy az egész ramazuri csak azért van, mert a cég második embere az állására tör. Végül mindenki kérné a nyugdíjazását, amit az erkölcsi kőszikla Gyurcsány természetesen nem fogadna el. A dossziéra pedig ráütnék a pecsétet: Top Secret... Top Secret 2006. november 23., csütörtök Nézőpont Z­sár Nemzet A megrostált demokrácia _­ Szerető Szabolcs______________________________________ E­lviselhetőbb az élet egy bomlófélben lévő diktatúrában, mint egy éppen kiépülőben. Alighanem sok, a nyolcva­nas években eszmélő honfitársammal osztozom ebben az érzésben. A kellemetlen közérzet persze könnyen megcsalja az embert: működnek az alkotmányos intézmények, s választások is vannak. Mégis mintha lépésről lépésre visszavenné­nek valamit a ’89-ből. Ma már mindenki meggondolja, mikor, hol és miért tüntet; ismét vannak a hatalom által megbélyegzett cso­portok, újra van ok bizalmatlanul tekinteni a rendőrségre, titkos­­szolgálatokra. Éltető bizalom híján az alkotmányos jogrend üres formának, zörgő váznak tetszik. Ami a Fidesz és a KDNP népsza­vazási kezdeményezése körül történik, tovább erősíti ezt az érzést. Előre lehetett tudni, hogy a demokratikus ellenzék vezetője ál­tal október 23-án bejelentett kezdeményezés legegyszerűbben ki­pipálható szakasza az aláírásgyűjtés lesz. Ami előtte és utána tör­ténik: kínkeserves jogi procedúra, politikai trükkök tucatjai, mél­tatlan ellenkampány. Az első felvonás a papírformának megfele­lően zárult, amikor az Országos Választási Bizottság (OVB) több­hetes halogatás után négyet kirostált a hét kérdésből. A végső szó az Alkotmánybíróságé. Normális esetben nem lenne jelentősége annak, hogy az OVB tagjainak többsége a kormányoldalhoz köt­hető, hiszen megbízatásuk szakmai (jogi) és nem politikai termé­szetű. Csakhogy a civilben Marxot bújó elnök vezette testület vitá­iban túl gyakran köszöntek vissza a nagypolitika érvei, s a válasz­tások idején kínosan sok, az ellenzék számára hátrányos döntését bírálta felül a független bíróság. Egy újabb intézmény azok ag­gasztóan hosszú sorában, amelyek alapos gyanúnk szerint nem mindig - éles helyzetben a legkevésbé - alkotmányos küldetésü­ket, a jog uralmát, hanem a gyurcsányi hatalmat szolgálják. A Medián felmérése szerint bár a közvetlen demokrácia alapin­tézményét, a népszavazást általános szkepszis övezi, a feltett kér­désekre válaszolók többsége hét igent mondana az ellenzéknek. Van tehát mitől tartania a baloldal vezérének. Nem lehet megjó­solni az alkotmánybírák döntését (még akkor sem, ha a Horn-kor­­mány egykor csúnyán felsült a testület előtt a földnépszavazás ügyében), de a megtagadott kérdések elleni fő érv, miszerint érin­tik a kormányprogramot, megalapozatlannak látszik. Nemcsak azért, mert e program eleve elrugaszkodott a választási ígéretek­től, hanem mert a Fidesz által megtámadott lépések (vizitdíj, tan­díj stb.) tételesen nem is szerepelnek benne. A koalíció népszava­zásügyben időhúzásra játszik, ezzel a kezdeményezőnek is szá­molnia kellett. A kérdés csak az, az idő kinek dolgozik. A közvéle­mény kifárasztására törekvő, kirakategyeztetésekkel bűvészkedő, népszavazási ellenkampányában - alkotmányosan aggályos mó­don - közpénzek százmillióinak elköltésére készülő kormánynak? Vagy az ellenzéknek, amely a hónapok múlásával egyre inkább számolhat a költségvetéssel kizsigerelt társadalom elégedetlensé­gének felhajtóerejével? Akárhány kérdésben is voksolhatunk végül, a népszavazás újabb erőpróba lesz kormány és ellenzék, Gyurcsány Ferenc és Or­bán Viktor között, politikai következményekkel. De van ennél ko­molyabb tét is: képesek vagyunk a közvetlen demokrácia eszközé­vel befolyásolni a hatalmi cselekvést, vagy a népszavazás (is) ha­lott alkotmányos joggá válik. A referendum értelmes politikai cse­lekvést kínálva alkotmányos mederben tarthatja a forrongó, a baranyai romák kétségbeesett akciója mögött is kitapintható szo­ciális feszültséget. Ne feledjük: egy éve maga Gyurcsány jósolt éh­séglázadást arra az esetre, ha kormánya a külső elvárásokhoz iga­zodva a megszorítások útjára lépne... T­OLLHEGYEN Szolgálunk és kempingezünk ti Pti­ hát. György___________________________________________________ Azt kérdezte a kereszténydemokrata Latorczai János minap a kormány illetékesétől, meddig téliesítik az általuk alkotott „rendőrkempinget” a Parlamentnél. A snájdig erőszakszervezet ugyanis sátrakat állított fel a Parlament előtt, amit mostanában ne Kossuth, hanem Műveleti térnek tessék emlegetni. Latorczai arra is választ vár, mi a fészkes fenének van­nak még mindig rendőrök az Országház előtt, amikor ott semmiféle hely­zet nincs. Mennének haza a családjukhoz, a kandalló mellé, fokhagymás pirítást enni. Nem tudom, érzik-e, valami állandósult feszültséget akar fenntartani a hazában ez a dallamos járású, akkurátus miniszterelnök. A közpénzből finanszírozott magyar rendőrség ebben a pillanatban a Kossuth téren kempingezik. Hawaii van. Hogy jól érzik-e magukat a fi­úk, arra nézve nincs hír, viszont legyünk biztosak, a mi adóforintjainkon fújják fel a gumimatracot. Hivatalos hírek szerint rendőreink pihennek és étkeznek az ország háza előtt. Szelídíti a történetet, hogy Gergényi (Vi­­perás) Péter éppen a minap kapott valami nagyszabású vaskeresztet Demszky Gábor főpolgármestertől, akit amúgy, annak idején, az éppen aktuális kommunista rendőrség vert agyba-főbe, még a boldogult bolse­vik érában. A jelek szerint azóta összejöttek. Vissza a rendőrkempinghez. Tényleg, hogyan képzeli el Viperás a jö­vőt? Hogy itt majd végleg lesátoroznak a nemzet Parlamentjének főte­rén? Halkan mondom, ez itt az ország házának a főtere, lehet itt rendőr, határőr, smasszer, bárki -férjen el még itt az ebből kimaradt magyar la­kosság uszkve kilencvenkilenc százaléka is. Megértésüket kéri a szerző...

Next