Magyar Nemzet, 2007. március (70. évfolyam, 59-88. szám)

2007-03-14 / 72. szám

A becsület, a hűség, a tisztesség útja Élete vezérfonala a meg nem alkuvás volt • Illés Lajosra emlékezik özvegye, Makkai Lilla református lelkész Úgy hallottam, jobban van, ezért interjút szerettem volna készí­teni Illés Lajossal. Igyekeztem a beszélgetés megszervezése előtt alaposan felkészülni: interjúkat, könyveket olvasni, zenéket hallgatni. Alig kezdtem bele a munkába, megkaptuk a szörnyű hírt: Illés Lajos meghalt. Mégis kötelességemnek éreztem, hogy röviddel a temetés után özvegyével, Makkai Lillával, Kisoroszi lelkészével idézzük fel a rendkívüli zenész - ahogy a gyülekezet büszkén nevezte: a Kossuth-díjas kántor - emlékét. N­y­rrftzY Zsófia_____________ N­agyon egyszerű ember volt, úgy is élt. Szerette az otthonát, szívesen belebújt foglalatosságaiba, a zenébe, a gondolataiba. De ked­velte az itteni embereket, és ezt ők is viszonozták. Legfőképpen azon­ban a zene érdekelte, illetve az, ami az országban történik. Mindvégig hol reménykedve, hol bánatosan, hol keserűen, aztán újból remény­kedve figyelte a jelenkori történel­met, egészen ’88-tól kezdődően, amikor még Mezőkövesden éltünk. Alapító tagja volt az MDF-nek - fo­galmazott Makkai Lilla. - Mi volt az, amiben bízott, és mi keserítette el? - Abban bízott, hogy vannak olyan alapértékek, amelyeket nem lehet elfelejteni, vagy visszaszoríta­ni egy népben: a hűség, a szolidari­tás, az önazonosság. Ezek mindig feltörő vágyak és megszabadító tet­tek lehetnek. Ez adta számára a re­ménységet. De az utóbbi éveket egyre inkább meghatározta az ag­godalom. A kérdés, hogy meddig lehet lemenni még, meddig lehet ezeket az alapértékeket visszaszorí­tani és kigúnyolni. Talán emiatt­­ kevesebbet is írt. 2003-ban a temp­lomunk építésének 200. évforduló­jára megírta a Te Deumot, és aztán 2005-ben a Karácsonyi Te Deumot. A Szentháromság leképezése lett volna, ha az utolsó mű is elkészül, a pünkösdi. De elfogyott a levegő. Körülötte is, benne is.­­ Mikor alakult ki a betegsége? - Állítólag 2006 januárja körül. - Gondolkoztak azon, hogy va­jon mi válthatta ki? - A hivatalos orvostudomány szerint a dohányzás. De a nem hiva­talos orvoslás úgy tartja, a depresz­­szió, a csüggedés, a lefojtottság nagymértékben elősegíti a dagana­tos betegségek kialakulását. 2002 óta azt éreztük, hogy nem volt már meg az a bizalom, az az erő, az a jö­vőbe látás, mint régen. Az végképp elkeserítette, ami az utóbbi időkben folyt. Ő radikálisabb volt, mint a többség, nem volt elégedett azzal, ami történt. A szeptemberi esemé­nyek alatt nagyon felvillanyozódva követte a híreket. Remélte, hogy eb­ből még lehet valami, és ezt a gyüle­kezet felé is tudta sugározni. A hű­ségnek az a fajtája jellemezte, ami lefelé is hűség, nem csak felfelé. Fe­lülről kapta hozzá az intenciót és az energiákat, és lefelé teljesedett ki. - Mit jelentett számára a hit? - Egyáltalán az életet. A hit az, ami feltölti az embert naponta. Ami a reménytelenségben is reménysé­get ad. A hit segít, hogy a feladatok ne váljanak teherré, hogy tartással és lélekkel végezzük. Nyilatkozott hitre jutásával kapcsolatosan, de mi erről nem beszéltünk soha. Él­tük. Úgy érezte, hogy az Úristen meghívta valamire, és tette a dolgát fellengzés vagy szentimentális kö­rítés nélkül. - Isten­ kapcsolata is ilyen ter­mészetes volt? - Igen, viszont arról voltak kér­dései az Úristenhez, hogy aki fel­adatot kapott az életében, hogyan képes ettől eltérni. Hallatlanul jóhi­szemű ember volt, és ezt kereste másokban is, ezt az egyszerű szoli­daritást. Az egymásrautaltság belső szeretetélményét kereste, és ebben olykor csalódnia kellett. És ez per­sze a zenei pályáján is sokszor fel­merült. Hát, erről is voltak kérdései Istenhez. - Az Illés együttes tagjaival mi­lyen volt a kapcsolata? - Laza. Lali nem tudott megal­kudni. A becsület, a tisztesség, a hűség útjáról soha, semmilyen szín alatt nem tért le. És a régi pályatár­sak bizony tettek nagy kanyarokat. Az 1973-as szétváláskor egy éles szakmai kérdés osztotta meg őket. A többiek a divatot követve át akar­tak térni a countryzenére, de a fér­jem tiltakozott, mondván, hogy ő nagyon kedveli a countryt, de nem szeretné játszani, mert nem az övé. Ettől fogva mentek különböző irá­nyokba. Mérlegelt, hogy mi a fonto­sabb az életben: az, hogy önmaga maradjon, vagy pedig az, hogy ál­landó szerepjátszásban éljen. Ő az előbbit választotta, bár sokszor megszenvedte döntése következ­ményeit. De megmaradt a tartása és a szakma őszinte szeretete. Belső élményét a zeneszerzésben kapta meg. Egyszerűen feltörtek belőle a dallamok, le tudta ezeket írni, és adott esetben, urambocsá! még nyilvánosságot is kapott a kész mű. - Elég szomorú, hogy csak adott esetben... - Ezeket előadni nem két fillér, és nekünk nem volt erre tőkénk. Mindenképpen mecénást kellett ta­lálni. Például a Velünk az Istent 1991-ben Koltay felkarolta, és egy­szer előadták a Margitszigeti Sza­badtéri Színpadon. De nem olyan darab, amit szárnyra kap a hírnév, és azt zengi az egész ország. Még szerencse, hogy a Magyar éneket Gémesi György, Gödöllő polgár­­mestere 1996-ban nyilvánosságra vitte. Bejártuk vele az országot, a Felvidékre, Erdélybe, de még Ame­rikába is eljutottunk. A Betlehem csillaga is többet érdemelt, de csak párszor sikerült előadni. Jegybevé­telből nem lehet ilyesmit finanszí­rozni. Ráadásul egyik darab sem fe­lel meg az általános közízlésnek és a kurzusnak. - Mi volt élete vezérfonala? - A meg nem alkuvás. Képtelen volt arra, hogy megtegyen elvei el­len való dolgokat, csak azért, mert úgy eredményeket, sikereket lehet elérni. Ez meg is határozta az életét. Épp ezért sok belső kudarcot is megélt. - Mit szeretett benne a legjob­ban? - A lelkét. Persze, amikor bele­szerettem, valami különleges su­gárzást éreztem. De nem tudom pontosan, mi az, ami miatt megta­láltuk egymást. Egyszerűen szeret­tük egymást, és nem kellett erről beszélni. - És most hogyan tovább? - Még eléggé kialakulatlan. Eb­ben az évben akartam nyugdíjba menni. El is kezdtük tervezni az ott­honunkat. De nem tudom, most mi lesz. Együtt vittünk mindent, a missziót, a gyülekezetét. Minden ponton összeért az életünk, a hét­köznapokban, a kapcsolatrend­szerben, a munkában. Nagyon ne­héz lesz nélküle. .Minden ponton összeért az életünk... Nagyon nehéz lesz nélküle" FOTÓ: Tóth Tibor Ismét lesz Egerben tavaszi fesztivál . Munkatársunktól._________ H­ a kezdetben a tavaszi feszti­vál programja szinte kizáró­lag a fővárosra koncentrálódott, akkor az utóbbi években egyre je­lentősebb részt vállalnak lebonyo­lításából vidéki városaink. A többi között a műemlékekben egyik leg­gazdagabb település, Eger, ahol az idén március 15. és április 2. kö­zött rendezik meg az eseményso­rozatot. Ebben helyi együttesek éppúgy helyet kapnak, mint világ­hírű művészek. A Luxemburg grófja Fincza Erika koreográfus szerint hagyo­mányos előadás lesz, de nem a harmincas évek stílusában, mert azóta „felgyorsult a szemünk”: a mai embernek és a mai szemnek fog szólni. A Gárdonyi Géza Szín­ház társulata Iglódy István rende­zésében mutatja be a népszerű operettet. Egyébként összesen 23- féle rendezvény közül lehet majd választani: lesz maratoni folkhét­­vége, új darabbal készül a fesz­tiválbalett, fellép Pogány Judit, Tokody Ilona és a MÁV Szimfoni­kus Zenekar is. Protovinné Zsi­linszky Erzsébet, az Idegenforgal­mi és Kulturális Iroda vezetője el­mondta: az idei programsorozat 46 millió forintba kerül. A heted­szer megrendezésre kerülő feszti­válon sok jeles művész lép fel, aki a világ színpadain már bizonyí­tott: Sebestyén Márta, a Muzsikás és a Téka együttes. A VII. Egri Ta­vaszi Fesztivál programjaira 8,5 millió forintot költ Eger városa. A többit pályázati forrásból és szponzori támogatásokból fede­zik. Az idén először „Egri roman­tika” címen a Tourinform Iroda turisztikai csomagban ajánlja a fesztivál eseményeit. Kaposvárott a zene kapja a főszerepet A Cr_t­yAs J. Attila___________ Jany János A nagyidai cigá­nyok című vígeposzából ké­szült táncszínházi előadással kez­dődik ma a kaposvári tavaszi fesz­tivál, amelyen - Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója je­gyében - a zenéé lesz a főszerep. A város szimfonikus zenekara Schumann I. (Tavaszi) szimfóniá­ját is megszólaltatja március 15- én este. A X. Magyar Zeneszerzői Est kórusai Kodály Zoltánt kö­szöntik produkcióikkal, a Bojtor­ján együttest a kaposvári gyere­kek, Papp Dániel és Oláh Anikó hegedű-csembaló estjét pedig a szonátakedvelők várják. A pécsi teátrum Verdi Traviatáját mutatja be a kaposvári színházban. A somogyi megyeszékhely ön­­kormányzata öt és fél millió fo­rinttal támogatja a kilenc és fél millió forint költségvetésű ren­dezvényt. A Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala PÁLYÁZATOT hirdet a Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő­­ Bp. II. kerület, Tárkony utca 112. szám alatti 54458/1 helyrajzi számú, 886 m2 területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 20.400.000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Hidegkúti út 231. szám alatti, 54633/7 helyrajzi számú, 1003 m2 területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 27.000. 000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Újsor utca 14. szám alatti, 54252 helyrajzi számú, 1821 nT területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 34.000. 000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Hidegkúti út 244. szám alatt található, 54413 helyrajzi számú, 479 m2 területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 14.370.000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Tárkony utca 69. szám alatt található, 54487­3 hely­rajzi számú, 1261 nT területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 34.000. 000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Len utca 22. szám alatt található, 52116 helyrajzi számú, 976 m2 területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 27.300.000 Ft + ÁFA; • Bp. II. kerület, Verecke út 28-30. szám alatt található, 15831/12 hely­rajzi számú, 663 m2 területű üres telekingatlan, melynek induló ára: 33.150.000 Ft + ÁFA. • Bp. II. kerület, Pusztaszeri út 29. földszint 1. szám alatt található, 15302/3/A/1 hrsz. alatt nyilvántartott üresen álló, tehermentes lakás, melynek induló ára: 16.820.000 Ft (megtekinthető: 2007. március 20-án, 10.30-11.30 óra között); • Bp. II. kerület, Törökvész út 21. alagsor 1. szám alatt található, 15425/2/A/7 hrsz. alatt nyilvántartott, üresen álló, tehermentes lakás melynek induló ára: 5.800.000 Ft (megtekinthető: 2007. március 20-án, 9.00-10.00 óra között) tulajdonjogának versenytárgyaláson történő értékesítésére. A pályázati anyag megvételére 2007. március 7-től­­ 2007. március 22-én 14.30 óráig van lehetőség. A pályázati anyag megvásárlására (10.000 Ft + 20% ÁFA/darab) a Bp. II. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Központnál, Bp. II. kerület, Margit krt. 47-49. szám alatt. A pályázat beadásának határideje: 2007. március 22-én 15.00 óra. A pályázati anyaggal kapcsolatos kérdésekre­­ személyesen ügyfélfo­gadási időben a Vagyonhasznosítási és Ingatlan-nyilvántartási Iroda munkatársai a Polgármesteri Hivatal Bp. II. kerület, Mechwart liget I. szám, telek ügyben a III. em. 308 sz. szoba - telefonon 346-55-59 számon, lakás ügyben III. em. 302. sz. szoba - telefonon 346-54-84 számon válaszolnak 2007. március 22-ig. 19 2007. március 14., szerda Kultúra • Magyar Nmzet Akciós Lekötött Betét Kösse le pénzét 2x2 hónapos­ Akciós Lekötött Betétben, és érjen el az ismétlődő betétlekötés második kamatperiódusában akár évi 9,5%*-os kamatot (EBKM 9,88%) Raiffeisen bank­számlájának aktív használatával! Az akció 2007. március 6-tól március 30-ig tart. *Az első kéthónapos periódusra a bank a lakossági kondíciós listában összegsávonként meghatározott akciós betéti kamatot fizet. A bank egységesen kiemelt, évi 9,00%-ot fizet (EBKM 9,34%) azon ügyfeleinek, akik 2007. április 25-ig jövedelmüket Raiffeisen bankszámlájukra utalják, és legalább 2 csoportos beszedési megbízást adnak. A második kéthónapos periódusra a bank a lakossági kondíciós listában összegsávonként meghatározott normál betéti kamatot fizet. A bank egységesen kiemelt, évi 9,50%-ot fizet (EBKM 9,88/6) azon ügyfeleinek, akik 2007. június 20-ig teljesítik a fent részletezett számlahasználati feltételeket. Az akció részletes feltételei megtalálhatóak a bank aktuális lakossági Kondíciós Listájában. (£) 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB53 Raiffeisen BANK harmadik kiadás!!! "Ketten a Korzón" Rákay Philip színházi beszélgetései Egy különleges könyv korábbi évszázadok szellemi örökség­­hagyóiról, a XX. századot végigküzdőkről, és a mában helyüket keresőkről... Kapható a könyvesboltokban és megrendelhető kedvezményes áron a 06-30/332-3222 telefonszámon.

Next