Magyar Nemzet, 2007. április (70. évfolyam, 90-117. szám)

2007-04-20 / 107. szám

12 Mas­farét­ Tőzsde 2007.április 20., péntek T­T TV 25 410,28 A BUMIX: 2962,09 Nyitóérték________Minimum Maximum 25 030,96 24775,94 25410,28 Előző: 25 228,54 Változás: +181,74 (+0,72%) Öt pontra a csúcstól Tegnap folytatódott az emelkedés Nem állt meg a BUX emelkedése a tegnapi kereskedés során, a piacra ugyan negatívan hatott az ázsiai eladói nyomás, de ezt a BÉT ki tudta védeni. A magyar tőkepiaci indikátor napi csúcsán, 25 410,28 ponton zárt, azaz 181,74 ponttal emelkedett. A kis for­galmú részvények közül az Egis szerepelt a legjobban. A forint tegnap reggel folytatta az előző este kezdődött gyengülését, dél­után azonban már folyamatosan erősödött. ■ Puskás Bence________________ N­api csúcsán, 25 410,28 ponton zárt tegnap a BUX, vagyis a szerdai záróértékéhez képest 0,72 százalékos erősödést produkált. A jó ideig jelentősen gyengülő index a nap végére látványos fordulatot tett, záráskori értéke csupán öt ponttal marad el a tavaly május 5- én felállított történelmi csúcsától. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,83 ponttal, 0,10 százalék­kal 2962,09 pontra emelkedett. Elemzők elmondták, hogy a napközbeni gyengülést egyértel­műen a kínai makrogazdasági ada­tok és a délkelet-ázsiai eladási hul­lám okozta. A részvénypiac forgalma meg­haladta a 42,4 milliárd forintot, a vezető részvények közül csak a Mol gyengült, az olajipari papírokat a profitrealizálók adták el, így áruk 200 forinttal, 0,89 százalékkal 22 200 forintra esett vissza. Szakér­tők rámutattak, hogy a Mol kurzu­sa ezúttal a nyersolaj árának moz­gását is követte. A Richter árfolyama 340 forint­tal, 3,13 százalékkal 39 000 forintra nőtt, a papírra 5,4 milliárd forint értékben születtek üzletek. Szektor­társa, az Egis 855 millió forintos forgalomban 340 forinttal, 1,53 százalékkal 22490 forintra erősö­dött. A gyógyszeripari részvények jelentős növekedést értek el, az egészségügyi miniszter cseréje né­mileg megnyugtatta a befektetőket. Az OTP nagy forgalma, s 9199 forintos rekord záróára azzal ma­gyarázható, hogy a bank által a mára meghirdetett konferencián a menedzsment szól majd a 2010-es stratégiai tervekről is. Az OTP ára 80 forinttal, 0,88 százalékkal drá­gult, részvényei 21,1 milliárd fo­rint értékben forogtak. A Magyar Telekom 13 forinttal, 1,26 száza­lékkal 1045 forintra erősödött csaknem hárommilliárd forintos forgalomban. A forint tegnap reggel folytatta az előző este kezdődött gyengülé­sét, ám délután már folyamatosan erősödött. Az eurót fél négykor 246,50-246,60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a szerda délutáni 246,20-246,30 forint után - írta az MTI-Eco. Az euróval napközben 246,45- 248,30 forint között kereskedtek, ezen belül kora reggel volt a leg­gyengébb a magyar valuta. Abramovics a leggazdagabb 11 MTI-Eco____________________________ mmár a harmadik éve vezeti az orosz milliárdosok listáját Ro­man Abramovics, akinek vagyonát 19,2 milliárd dollárra teszi az ame­rikai Forbes magazin a 100 leggaz­dagabb oroszt felsorakoztató idei összeállításban. A Chelsea futballklub tulajdo­ nosa, mellette olaj-, illetve acélipari érdekeltségek birtokosa „csak” 5 százalékkal gyarapította vagyonát az egy évvel korábbihoz képest, el­sősorban azért, mert az orosz távol­keleti Csukotka autonóm terület kormányzójaként nagyszabású szociális és fejlesztési programokat valósított meg a térségben. A második helyen Oleg Deripas­ka áll 16,8 milliárd dollárral, ő első­sorban alumíniumipari befekteté­seivel alapozta meg jövőjét. Az 58. helyre került „új befutóként” Mi­hail (Megdet) Rahimkulov, az Álta­lános Értékforgalmi Bank tulajdo­nosa, akinek vagyonát 1,1 milliárd dollárra teszik. A korábbi évekhez hasonlóan a 100 leggazdagabb orosz listáján mindössze egy nő szerepel, a moszkvai polgármester felesége, Jelena Baturina. I Megjelentek a befektetők a Rábában HÍRÖSSZEFOGLALÓ • • Ö­t százalékot meghaladó része­sedést szerzett a Rába Jármű­ipari Holdingban a tallinni székhe­lyű Trigon Active Alpha Fund. Az április 17-i tranzakcióban a társa­ság részvényeinek 0,371 százaléka, 50 ezer törzsrészvény cserélt gaz­dát. A Rába értékpapírszámláján 2007. április 20-án írják jóvá a vá­sárlás ellenértékét. A Trigon Active Alpha Fund tulajdoni hányada az ügylet előtt 4,722 százalék volt, a vásárlással 5,094 százalékra nőtt. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2006 első fél évét 825,8 millió fo­rint adózás utáni veszteséggel zár­ta, szemben az egy évvel korábbi 2,68 milliárd forintos negatív ered­ménnyel. A csoportszintű üzemi nyereség 305,4 millió forint volt, a 2005-ös azonos időszakban elért 1,518 milliárd forint veszteség, il­letve a 2006. I. negyedévi 22 mil­liós nyereség után. A Trigon Active Alpha Fund 2007 februárjában indított speku­latív befektetési alapot (hedge fund), melynek célja, hogy a szo­kásosnál nagyobb pozíciókat épít­sen ki kelet-közép-európai társa­ságokban, s aktív tulajdonosként a részvényesi érdekek érvényesítése mellett lépjen fel. Az alap eszköz­értékének jelenleg 25,3 százaléka magyar befektetésekben van. Elemzők a befektető megjele­nését kedvező hírként aposztrofál­ták, a győri társaság több szakértő szerint befektetésre érdemes. A Pintér István elnök-vezérigazgató nevével fémjelzett reorganizációs program keretében a Rába évről évre jobb eredményt mutat fel. Megabüntetést róttak ki Rahimkulovnak a Munkatársunktól__________ R­ekordmértékű büntetést rótt ki a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyelete (PSZÁF) az orosz származású, de Magyarországon élő milliárdos befektetőre, Megdet Rahimkulovra. A bennfentes keres­kedésért kirótt 250 millió forintos büntetést az Általános Értékfor­galmi Bank elnök-vezérigazgatója azért kapta, mert 2006 tavaszán egy szabálytalan BorsodChem-rész­­vényügylettel 167 millió forint pro­fitra tett szert. A PSZÁF indokolása szerint Rahimkulov, illetve részben tulaj­donában álló társaságok olyan in­formációk birtokában vásároltak 606 ezer darab BorsodChem-rész­­vényt, melyek hatására a későb­biekben a vegyipari papírok 4 szá­zalékkal drágultak. A terjedelmes PSZÁF-határozat kitért arra is, hogy az ügyletet bonyolító Firthlion Limited üzletrészei kizárólagosan Megdet Rahimkulov és két fia tulaj­donában vannak, így a teljes vagyo­ni előny egy közeli hozzátartozói körben realizálódott. Megdet Ra­himkulov hozza meg a Firthlion Li­mited valamennyi jelentős gazda­sági döntését, ezért a társaság mű­ködésével kapcsolatban fokozott felelősség terheli. A felügyelet sza­bályozása szerint hasonló estekben 100 ezer és 100 millió forint nagysá­gú büntetést szabhat ki, a büntetés nagysága azonban elérheti a jogta­lanul szerzett jövedelem négyszere­sét is, ami ez esetben 668 millió fo­rint körüli összeg. BorsodChem-árfolyam (2006. jan. -2007. márc.) 2400 2300 ■ AZ ERSTE BANK VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2007.04.19. Valuta Egység Vétel Eladás AUD1 144,77 158,41 CAD1 153,75 168,23 CHF1 146,39 156,07 CZK1 7,96 9,72 DKK1 31,69 34,67 EUR1 240,31 254,15 GBP1 352,94 376,28 HBK1 30,03 36,70 JPY 100 147,35 161,23 NDK1 29,13 31,87 PLN1 58,38 71,36 SEK1 25,65 28,07 SEK1 6,65 8,13 USD1 176,13 187,77 I AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2007.04.19. Devizanem Árf. 1 egységre forintban Angol font 364,65 Ausztrál dollár 151,42 Cseh korona 8,83 Dán korona 33,19 Euró 247,35 Horvát kuna 33,38 Kanadai dollár 161,16 Lengyel zloty 64,83 Norvég korona 30,51 Svájci frank 151,35 Svéd korona 26,84 Szlovák korona 7,40 USA-dollár 181,97 Nem fizet osztalékot a TVK Nyrt. l a Munkatársunktól___________ A­z igazgatósági javaslatot elfo­gadva tegnap a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) közgyűlése megszavazta, hogy a társaság a ta­valyi év eredményének terhére nem fizet osztalékot. A Mal Nyrt. több­ségi tulajdonában lévő vegyipari társaság tavaly részvényenként 42 forint osztalékot fizetett. Az igazgatóság az osztalékra vo­natkozó javaslatát az akvizíciós ter­vek finanszírozási igényével és az­zal indokolta, hogy a hosszú lejára­tú hitelek törlesztésére használja fel. A magyar számviteli szabályok szerint készült, 2006. évi nem kon­szolidált mérleget a tulajdonosok 212,302 milliárd forint főösszeggel fogadták el, míg a nemzetközi számviteli szabályok szerinti kon­szolidált mérleget 229,998 milliárd forint főösszeggel hagyták jóvá. A konszolidált mérleg szerinti nyere­ség tavaly 17,271 milliárd forintot tett ki. Olvasó Árpád, a TVK vezérigaz­gatója beszámolójában a hatékony­ság jelentős javulásáról és arról szá­molt be, hogy a TVK EBIT rátája (üzemi nyereség/árbevétel) meg­egyezik a versenytársakéval. A vezérigazgató felhívta a figyel­met arra, hogy a TVK a versenyké­pességét csak további beruházások­kal tudja megőrizni. Olvasó Árpád a termékportfólió optimalizálásának technológiai feltételeit, az üzem­­biztonságot, a polimer termékek mennyiségének növelését, a meglé­vő és régi üzemek korszerűsítését s az energiaoptimalizálást nevezte meg fontos lépésként. mtZWiS® 1 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDEI RÉSZVÉNYEK (A) SZEKCIÓ QzL­Nyitó Min. Átlag Max. Záró szám Forg. (Ft) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) Történelmi min. max. ANY 9 980 9980 10114 10450 10100 33 8414915 832 9970 2007.04.18 130 1,30 5400 10450 Danubius 8 465 8450 8510 8555 8450 72 45077360 5297 8470 2007.04.18 ■20 -0,24 5000 8700 Eqis ■ 22 310 22 005 22 319 22 500 22490 393 855003085 38 308 22150 2007.04.18 340 1,51 20650 35500 FHB 2 280 2250 2281 2 298 2 295 96 58 786 717 25775 2280 2007.04.18 15 0,66 850 2 300 fotex 885 875 885 895 891 689 607073679 685936 900 2007.04.18 -9 -1,00 390 920 Graphisoft 2144 2144 2272 2 273 2273 170 406837 124 179071 2 273 2007.04.180 0,00 1100 2 380 GSPARK 1286 1280 1282 1300 13004 1615910 1260 1299 2007.04.181 0,08 750 1320 Inter-Európa Bank 4 000 4 000 4000 4 000 40001 4 0001 4020 2007.04.17 -20 -0,50 2180 5 000 LINAMAR 3125 3100 3120 3150 3100 10 2439490 782 3150 2007.04.18 ■50 -1,59 1600 3385 MÓL 22 200 21880 22081 22 200 22200 1454 9680547730 438418 22400 2007.04.18 -200 -0,89 17 700 26 665 MIELEK0M 1027 1015 1037 1049 1045 900 2991 225193 2 884 542 1032 2007.04,18 13 1,26 757 1073 OTP 9015 8877 8989 9199 9199 2326 21073383701 2344223 9119 2007.04.18 80 0,88 5120 9208 Pannonplast 4610 4610 4 667 4 700 4630 38 13 764 133 2949 4650 2007.04.18 -20 -0,43 2625 4 805 Rába 1540 1499 1520 1540 1538 332 180 254646 118588 1540 2007.04.18 -2 -0,13 645 1593 Richter 37700 37500 38838 39 500 39000 1328 5415952090 139451 37815 2007.04.18 1185 3,13 33 500 50 790 Synerqon 1481 1440 1475 1499 1490 178 83984255 56927 1494 2007.04.18 -4 -0,27 674 1544 Tvk 7690 7 525 7617 7 700 7 565 139 62426670 81% 7 665-2007.04.18 -100 -1,30 5 000 8070 Zwack Unicum 14 300 14055 14161 14 300 140553 212410 15 14300 2007.04.18 -245 -1.71 11000 14595 I BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDEI RÉSZVÉNYEK (B) SZEKCIÓ­ S KÁRPÓTLÁSI JEGY Üzl.-­­ Előző köt. Történelmi Nyitó Min. Átlag Max. Záró szám ford. (Ft) Darab Előző! dátuma Vált. (Ft) Vált. (96) min. max. BIF 10605 10605 10955 11100 11100 18 26281490 2399 10 800 2007.04.17 300 2,78 5 600 11100 BOOK 900 851 900 900 8512 90851 101 899 2007.04.18­­48­­5,34 800 1297 CSEPEL 651 640 649 682 6826 714285 1100 646 2007.04.18 36 5,57 80 %5 econet.hu 177 168 175 180 177 855 539870400 3090 814 179 2007.04.18 -2 -1,12 51 180 ElmO 34300 34 300 34 300 34300 343005 2 401 000 70 34 200 2007.04.18 100 0,29 24 500 35400 Emász 23300 23 210 23 293 23490 23 215 44 19402925 ■ 833 23260 2007.04.18­­45­­0,19 11805 23740 EXBUS 132 131 133 134 1349 472927 3567 132 2007.04.182 1,52 65 158 Forrás 0E 1430 1425 1505 1571 1539 118 178828­ 11879 1464 2007.04.18 75 5,12 805 1590 Forrás T 2099 2099 2­226 2421 2400 27 2172663 976 2050 2007.04.18 350 17,07 928 2421 Gardénia 174 170 171­­ 174 174 14 2425 120 14180 175 2007.04.18­­1­­0,57 160 255 GENESIS 730 730 735 740 7403 138190 188 740 2007.04.180 0,00 160 1550 Humet 74 72 73 74 73 81 24307574 334 215 73 2007.04.180 0,00 42 97 Konzum 231 230 231 233 * 233 15 2264228 9 786 231 2007.04.182 0,87 101 269 Pannonflax 680 678 693 700 6% 53 12 931 802 18 669 681 2007.04.18 15 2,20 551 1338 Phylaxia Pharma 76 73 74 76 75 79 12176998 164 420 75 2007.04.180 0,00 53 82 Pannon Váltó 810 810 816 828 8284 120022 147 809 2007.04.18 19 2,35 439 1016 Quaestor 516 516 525 569 569 10 483829 922 639 2007.04.17­­70­­10,95 141 794 TVNETWORK 224 224 224 224 2242 78400 350 220 2007.04.174 1,82 195 244 Nyitó Min. Átlag Max. Záró Üzl.­szám Forg. (Ft) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) Történelmi min. max. Kárpótlási jegy 1137 1127 1136 1145 11273 261 228 230 1139 2007.04.18 -12 -1,05 310 1 742 mssmmmmmwmmmMMMi^ „ ■■■ iPtfilii R­ÖVIDEN A New York-i alternatív, elektronikus értéktőzsdét üzemeltető Nasdaq Stock Market Inc. 18,3 millió dolláros adózott eredményt jelentett az első negyedévről, alig 1,7 százalékkal tudott többet összekaparni a ta­valyi első negyedévi 18 milliónál, oly sokba került a megbukott kísér­lete a londoni értéktőzsde megvételére. A februárban kudarcba ful­ladt erőfeszítésre 24,9 millió dollár költséget számoltak el. (MTI-Eco) Az autóipari alkatrész-, mezőgazdasági és általános gépgyártással foglal­kozó orosházi Linamar Hungary Nyrt. tegnapi rendes közgyűlésén úgy döntött, hogy a tavalyi év eredményének terhére nem fizet oszta­lékot. Az Orosházán tartott közgyűlés elfogadta a társaság mérlegét: a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készített jelentés sze­rint a tavalyi év mérleg szerinti eredménye 3,512 milliárd forint volt, ez 195 százalékkal haladja meg a 2005. évit. (P. B.) A Pannonplast eladta a Prettl Pannonplast Plastics Kft.-ben lévő 49 száza­lékos részesedését a többségi tulajdonosnak, a német Prettle Managment Service GmbH-nak. Ezzel a ma már főleg vagyonkezelés­sel foglalkozó Pannonplast-csoportban megszűnt a műszaki mű­anyaggyártás. A Pannonplast bejelentése szerint a Prettle megfizette a meg nem nevezett összegű vételárat és teljesítette a Pannonplasttal szemben fennálló minden hitel jellegű kötelezettségét. (P. B.) Huszonegy százalékkal, 2,75 milliárd dollárra csökkent - 2006 első ne­gyedévéhez képest - a világ vezető cigarettagyártója, az amerikai Altria adózott eredménye. Forgalma ugyanakkor 8 százalékkal 17,56 milliárd dollárra nőtt. Az eredmény romlásában közrejátszott, hogy tavaly tavasszal az Altria eladta 89 százalékos részesedését a Kraft Foods amerikai élelmiszer-ipari nagyvállalatban. (MTI-Eco) Az EU bizottsága üdvözölte a jelentést, miszerint az első negyedévben 11,1 százalékkal nőtt éves szinten a kínai gazdaság. Amelia Torres szóvivő szerint az európai vállalatok örülnek, hogy Kína nagyon jó ex­portpiaca Európának. 2006 utolsó negyedében 10,4 százalékos volt a kínai gazdasági növekedés éves szinten számított üteme. (MTI-Eco) A TÁBLÁZATOK ADATAIT A TDC SZOLGÁLTATJA. 1119 Budapest, Petzvál J. u. 31-33. Tel.: 464-2270 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 16:30

Next